A cölibátus

(Frissítve: 2011. 02. 16.)

Tartalom

Mit mond erről az Egyház?

       A Katolikus Egyház Katekizmusa
       Tanítóhivatali megnyilatkozások

Mit mond erről a Biblia?

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?


Mit mondanak erről mások?

Kapcsolódó anyagok

A női papság tilalma

A házasság szentsége

 

Mi a probléma?

Az önként vállalt cölibátus a protestantizmusban szinte teljesen ismeretlen, és általában Luther véleményét osztják, aki szerint mivel a szüzesség csaknem megvalósíthatatlan, ezért a katolikus szerzetesi, illetve papi cölibátus Isten elleni bűn. A hagyományhoz hűséges, ortodox katolikusoknak viszont az a szilárd véleménye, hogy a protestánsoknak ezen állítása nem a Biblia tanítását tükrözi, és hogy Jézus Urunknak és Szent Pálnak erről egészen más véleménye volt. Ezt majd lásd a bibliai részben.

Sok keresztény azt is állítja, hogy mivel a Szentírásban vannak házas püspökök, ezért az Egyháznak nincs joga ahhoz, hogy megkövetelje a cölibátust papjaitól. Nos, a Katolikus Egyház csak a latin rítusú papjait választja ki kizárólag a nőtlen férfiak közül, aminek évezredes hagyománya van. Más rítusú katolikus részegyházban nős embereket is pappá szentelnek (ám papok már nem nősülhetnek). Ennek is évezredes hagyománya van. A latin egyház Szent Pál tanácsát követi (lásd lent), de kevesen tudják, hogy ebben a rítusban is vannak kivételek. Ha pl. egy nem katolikus lelkész belép a Katolikus Egyházba, és már van családja, akkor a pápa engedélyezheti (és általában engedélyezi is), hogy ennek ellenére pappá szenteljék, ha ő ezt kéri. Tehát vannak a latin egyházban is nős papok. Mindez jól megvilágítja, hogy a cölibátus egy fegyelmi szabályzat, és nem egy hittétel (Egy hittételben vagy tanításban nem lehetnek egymással ellentétes dolgok). Minden fegyelmi szabályzat megváltoztatható, ha ennek az Egyház szükségét látja. Ennek mérlegelésekor az Egyház azt nézi, hogy a szabályzat megtartása vagy eltörlése hoz magának az Egyháznak több gyümölcsöt, melyik eset segíti jobban elő az Egyház fő tevékenységét: Krisztus evangéliumának hirdetését, és a lelkek javának kimunkálását, megszentelését.

Sokan – még a katolikusok közül is – azt mondják, hogy, ha az Egyház eltörölné a latin egyházban a cölibátus feltételét, akkor megszűnne az újabban keletkezett hivatási krízisből eredő paphiány. Az Apostoli Szentszék papsággal foglalkozó hivatala, a Klérus Kongregáció 2000-ben kiadott egy nyilatkozatot, melyben az áll, hogy a hivatási krízis megszűnőben van, és ezt a statisztikai adatok is jól mutatják: a papi hivatásra egyre emelkedő létszámban jelentkeznek a világon. A hivatások száma csak Európában csökken vagy stagnál a lakosság számához viszonyítva. Emellett a protestánsok, főként a lutheránusok között is komolyan csökken a lelkészi hivatások vállalása. Mindez világosan megmutatja, hogy nincs összefüggés a hivatások száma és a cölibátus között, hanem más okokat kell a paphiány hátterében keresni.

Azt is érvként szokták felhozni, hogy a mostanában keletkező (főként amerikai) pedofil botrányok sem lennének, ha engedné az egyház a papok nősülését. Csakhogy, ha egy embernek aberrált szexuális vágyai vannak, akkor arra nem megoldás a házasság. Ezt a statisztikák bizonyítják, ugyanis nem magasabb a pedofília aránya a nőtlen papok között mint a házas papok, vagy nem katolikus házas lelkészek között. Sőt, az arány sokkal (!) alacsonyabb. Hogy miért csak a nőtlen papok pedofil botrányai kerülnek az újságok címoldalaira, azt a liberális médiától kellene megkérdezni.

Figyelembe kell venni, hogy a vallási önmegtartóztatás, azaz a böjt kontroll alatt tartja a test szexuális vágyait is, és kimutatja az Isten iránti szeretetet. Tehát a cölibátus, mint böjti forma jó és egészséges dolog. Mindenkinek, aki életét felajánlja Istennek azért, hogy Krisztus Testének különleges szolgálatára álljon, annak Krisztust kell utánoznia, tehát ki kell és ki lehet esdenie a kegyelemnek azon különleges ajándékait, amellyel ez a böjt megvalósítható, hogy így minél jobban végezhesse Krisztus munkáját. A cölibátus böjtje egy fegyelmi szabályzat, amely kiemeli a szolgálati hivatalt a hétköznapi világból, hogy még jobban odaszentelhesse az embert Isten akaratának. Ez a fegyelmi szabályzat az Egyház tekintélye alatt áll, és addig fog fennmaradni, amíg annak gyümölcsei láthatóvá teszik Krisztus szolgálatát a világban.

Érdekes, hogy a cölibátust szinte mindig a pálya széléről bírálják. Általában azok szemét szúrja, akiknek ez az élet elképzelhetetlennek tűnik. A cölibátust vállaló és abban élő papok azonban jól tudják, hogy a cölibátus nem teher (egy házasságot is be lehet teherként mutatni), hanem élő tanúskodás a világ előtt, hogy Krisztus szolgálata értékesebb mindennél, még az emberi élet olyan csodálatos örömeinél is, mint a feleség és a gyermekek. Sokkal, százszor értékesebb (vö. Lk 18,29-30; Mt 19,29; Mk 10,29-30). És mindezt nem csak Krisztusért vállalja, hanem azért is, hogy másokat Krisztushoz vezessen. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13).

Aki tovább olvassa ezt a cikket, az meglátja, hogy mit tanít magáról a cölibátusról a Katolikus Egyház. Ha valaki pedig arra kiváncsi, hogy a Biblia szerint megvalósíthatatlan-e a szüzesség (miként azt a protestánsok vallják), vagy ellenkezőleg, egy értékes keresztény hivatás, az ugorjon a Mit mond a Biblia? részhez.

 

Mit mond erről az Egyház?

 

Hittételek (dogmák) és hittételhez közel álló nézetek

[ A hitjelzésekhez.]

(csak közvetve)

- A házas állapotot nem lehet a Krisztusért vállalt szüzesség vagy nőtlenség elé helyezni, mert jobb és boldogabb abban megmaradni, mint házasságot kötni.
(De fide)

... viszont...

- A házasság nem emberi, hanem isteni mű.
(Sent. certa.)

- A házasság valódi, szoros értelemben vett és Krisztustól alapított szentség.
(De fide.)

 

A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma

 

178. Hogyan épül fel Isten népe?

Vö.: KEK 873; 934

Az Egyházban isteni alapítás folytán vannak szent szolgák, akik megkapták az egyházi rend szentségét és az Egyház hierarchiáját alkotják. A többieket laikusoknak, világi hívőknek nevezzük. A szent szolgák és a laikusok között egyaránt vannak hívők, akik különleges módon Istennek szentelik magukat az evangéliumi tanácsokra – tisztaság a cölibátusban, szegénység, engedelmesség – tett fogadalommal.

 

334. Kötelező-e a cölibátus az ordinálandók számára?

Vö.: KEK 1579-1580. 1599

A püspökséghez mindig követelmény a cölibátus. A papságra a latin egyházban rendes körülmények között olyan cölebsz hívő férfiakat választanak, akik meg akarják tartani a cölibátust „a mennyek országáért” (Mt 19,12); a keleti egyházakban a papszentelés után nem megengedett a házasodás. Az állandó diakonátust házas férfiak is fölvehetik.

491. Miként hivatott mindenki a tisztaságra?

Vö.: KEK 2348-2350; 2394

Krisztust, a tisztaság mintaképét követve valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy saját állapotunknak megfelelően tisztán éljünk: egyesek a szüzességben vagy a fölszentelt cölibátusban élnek, hogy kiemelkedő módon, könnyebben adhassák oda magukat Istennek, osztatlan szívvel; mások a házasságban élik a házastársi tisztaságot; a nem házasok az önmegtartóztatásban gyakorolják a tisztaságot.

 

A Katolikus Egyház Katekizmusa


915 Az evangéliumi tanácsokat az Egyház a maguk sokféleségében Krisztus minden tanítványának ajánlja. A tökéletes szeretet, melyre minden hívő meghívást kapott, azok számára, akik szabadon elfogadják az Istennek szentelt élet hivatását, magával hozza az Isten országáért vállalt cölibátus, valamint a szegény és engedelmes élet kötelezettségét. E tanácsok fogadalommal való vállalása egy az Egyház által elismert, állandó életállapotban az Istennek "szentelt élet" jellemző vonása. [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 42--43; Perfectae caritatis, 1.]

916 Az Istennek szentelt élet állapota az egyik a "mélyebben" Istennek szentelt életformák közül, mely a keresztségben gyökerezik és teljesen átadja magát Istennek. [II. Vatikáni Zsinat: Perfectae caritatis, 5.] Az Istennek szentelt életben a Krisztus-hívők a Szentlélek indítására vállalják, hogy Krisztust szorosabban követik, önmagukat odaadják a mindenekfölött szeretett Istennek, és törekednek a szeretet tökéletességére Isten országa szolgálatában. Mindezzel jelzik és hirdetik az Egyházban az eljövendő világ dicsőségét. [Vö. CIC 573.]

922 Az apostoli időktől kezdve voltak keresztény szüzek [Vö. 1Kor 7,34--36.] és özvegyek, [Vö. II. János Pál pápa: Vita consecrata 7.] akiket az Úr arra hívott, hogy megosztottság nélkül ragaszkodjanak hozzá a szív, a test és a lélek nagyobb szabadságában, s ők az Egyház jóváhagyásával úgy döntöttek, hogy szüzességben vagy az örök tisztaság állapotában élnek "a mennyek országáért" (Mt 19,12).

923 A szüzeket",amikor szent ígéretet tesznek arra, hogy Krisztust szorosabban fogják követni, a megyéspüspök a jóváhagyott liturgikus szertartás szerint Istennek szenteli, Krisztussal, Isten Fiával misztikusan eljegyzi és az Egyház szolgálatára avatja". [CIC 604. k. 1. §] Ezen ünnepélyes szertartás (Consecratio virginum) által "a szűz (...) Istennek szentelt személlyé, az Egyház Krisztus iránti szeretetének jelévé, az égi Menyasszony és az eljövendő élet eszkatologikus képévé válik". [Ordo Consecratio virginum, praenotanda 1.]

924 Az Istennek szentelt élet egyéb formáihoz kapcsolódva [CIC 604. k. 1. §] a szüzek rendje a világban élő nőt (vagy apácát) karizmája szerint imádságra, bűnbánatra, a testvérek szolgálatára és apostoli munkára kötelezi. [Ordo Consecratio virginum, praenotanda 2.] Az Istennek szentelt szüzek közösséget alkothatnak annak érdekében, hogy fogadalmukat hűségesebben megtartsák. [Vö. CIC 604. k. 2. §]

1578 Senki sem formálhat jogot ahhoz, hogy fölvegye az egyházi rend szentségét. Ugyanis senki nem tulajdoníthatja magának ezt a hivatalt. Ehhez Istentől kell meghívást kapni. [Vö. Zsid 5,4.] Aki jeleit észleli, hogy Isten fölszentelt szolgálatra hívja, kívánságát alázatosan alá kell vetnie az Egyház tekintélyének, melynek joga és felelőssége valakit az egyházi rend fölvételére bocsátani. Mint minden kegyelmet, ezt a szentséget is csak ingyenes ajándékként lehet fogadni.

1579 Az állandó diákonusok kivételével a latin Egyház rendes körülmények között minden fölszentelt szolgáját olyan hívő férfiak közül választják, akik nőtlenek, és megvan az akaratuk, hogy a cölibátust "a mennyek országáért" megtartják (Mt 19,12). Akik arra kaptak meghívást, hogy osztatlanul az Úrnak és az ő dolgainak szenteljék magukat , [Vö. 1Kor 7,32.] egészen átadják magukat Istennek és az embereknek. A cölibátus annak az új életnek a jele, melynek szolgálatára szentelik az Egyház szolgáját; az örvendező szívvel vállalt cölibátus ragyogóan hirdeti Isten országát. [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis, 16.]

1580 A keleti egyházakban évszázadok óta más egyházfegyelem van érvényben: míg a püspököket kizárólag nőtlen férfiak közül választják, addig nős férfiakat diákonussá és áldozópappá szentelhetnek. Ez a gyakorlat hosszú idő óta törvényesnek számít; ezek a papok közösségeikben gyümölcsöző szolgálatot teljesítenek.
[uo.] Egyébként a keleti egyházakban a papi cölibátus nagy tiszteletnek örvend, és a papok közül sokan teljesen szabadon választják Isten országáért. Mind Keleten, mind Nyugaton, aki megkapta az egyházi rend szentségét, többé nem köthet házasságot.

1618 Krisztus az egész keresztény élet középpontja. A vele való kapcsolat megelőz minden más, családi vagy társadalmi kapcsolatot. [Vö. Lk 14,26; Mk 10,28-31.] Az Egyház kezdete óta voltak férfiak és nők, akik lemondtak a házasság nagy javáról azért, hogy kövessék a Bárányt, bárhova megy, [Vö. Jel 14,4.] az Úr dolgaival törődjenek, neki akarjanak tetszeni, [Vö. 1Kor 7,32.] és elébe menjenek az érkező vőlegénynek. [Vö. Mt 25,6.] Maga Krisztus meghívott egyeseket, hogy abban az életformában kövessék őt, melyet ő maga élt eléjük:

"Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki föl tudja fogni, az fogja föl!" (Mt 19,12)

1619 A mennyek országáért vállalt szüzesség a keresztségi kegyelem kibontakozása, a Krisztussal való kapcsolat elsődlegességének és az ő visszatérésére való éber várakozásnak hatalmas jele, olyan jel, mely arra is emlékeztet, hogy a házasság ehhez a világhoz tartozik, mely elmúlik. [Vö. Mk 12,25; 1Kor 7,31.]

1620 Mindkettő -- a házasság szentsége és az Isten országáért vállalt szüzesség -- magától az Úrtól származik. Ő ad értelmet nekik és ajándékozza meg a nélkülözhetetlen kegyelemmel, hogy úgy lehessen megélni őket, ahogy az ő akaratának megfelel. [Vö. Mt 19,3--12.] A mennyek országáért vállalt szüzesség nagyrabecsülése [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 42; uaz: Presbyterorum ordinis 12; uaz: Optatam totius 10.] és a házasság keresztény értelme nem választható el egymástól; kölcsönösen támogatják egymást:

"Aki a házasságot kárhoztatja, az megtépázza a szüzesség dicsőségét is; (...) aki dicséri csodálatosabbá teszi a szüzességet. Mert ami egy rosszabbal összehasonlítva tűnik jónak, aligha különösebben jó; ami azonban az általánosan jónak tartottnál jobb, az kiemelkedően jó." [Aranyszájú Szent János: De virginitate 10, 1; vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 16.]

1658 Gondolnunk kell még azokra az emberekre is, akik konkrét körülményeik miatt -- melyekben kénytelenek élni, gyakran akaratuk ellenére -- különösen közel állnak Jézus szívéhez, és ezért megérdemlik az Egyház megbecsülését és gondoskodását, különösen a lelkipásztorok részéről: a nem házasságban élő emberek sokaságára. Sokan közülük emberi család nélkül maradnak, gyakran szegénységük miatt. Vannak, akik ezt az élethelyzetet az evangéliumi boldogságok szellemében, Istent és a felebarátot példás módon szolgálva élik meg. Mindannyian találjanak nyitott ajtóra a "családegyházaknál" és annál a nagy családnál, ami az Egyház. "Senki nincs család nélkül ezen a világon: az Egyház mindannyiunk otthona és családja, különösen azoké, akik »fáradoznak és az élet terheit hordozzák« (Mt 11,28)." [II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 85.]

2349 A tisztaság erényének "különböző életállapotuk szerint kell ékesítenie az embereket: egyeseket a szüzességben vagy az Istennek szentelt cölibátusban, hogy könnyebben és osztatlan szívvel szentelhessék magukat egyedül Istennek; másokat az erkölcsi törvények által meghatározott módon aszerint, hogy házasok vagy egyedülállók-e". [Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 11.] A házas emberek arra kaptak meghívást, hogy a házastársi tisztaságot éljék; a többiek a tisztaságot az önmegtartóztatásban gyakorolják:

"Megtanuljuk tehát, hogy a tisztaság hármas erény: házastársi, özvegyi, szűzi; ugyanis nem úgy hirdetjük az egyiket, hogy kizárjuk a másik kettőt. (...) Ennyiben az Egyház fegyelme gazdag." [Szent Ambrus: De viduis, 23]

(Fel)

Az Egyházi Törvénykönyv

247. kán. -- 1. §. A nőtlenség állapotának megtartására megfelelő neveléssel készítsék fel őket, hogy megtanulják a celibátust úgy becsülni, mint Isten különleges ajándékát.
2. §. Megfelelően ismertessék meg a növendékekkel az egyházban szent szolgálatra rendelt személyek sajátos feladatait és terheit, s ne hallgassák el a papi élet egyetlen nehézségét sem.

277. kán. -- 1. §. A klerikusok kötelesek a mennyek országa kedvéért örökös és teljes önmegtartóztatásban élni, ezért meg kell tartaniuk a celibátust, mely Isten különös ajándéka; ezáltal a szent szolgálatra rendelt személyek könnyebben kapcsolódhatnak osztatlan szívvel Krisztushoz, és szabadabban szentelhetik magukat Isten és az emberek szolgálatára.

2. §. A klerikusok kellő óvatossággal viselkedjenek az olyan személyekkel szemben, akiknek látogatása veszélyezteti önmegtartóztatási kötelezettségük teljesítését, vagy a hívőket megbotránkoztatja.

3. §. A megyéspüspök hatáskörébe tartozik, hogy erről pontosabb szabályokat adjon ki, és hogy ennek a kötelezettségnek a megtartásáról az egyes esetekben ítéletet alkosson.

291. kán. -- A 290. kán. 1. sz-ban említett eset kivételével a klerikusi állapot elvesztése nem vonja maga után a nőtlenség kötelezettsége alóli fölmentést is; ezt csakis a római pápa adhatja meg.

599. kán. -- A mennyek országáért vállalt tisztaság evangéliumi tanácsa, mely az eljövendő világ jele és az osztatlan szívben a bőségesebb termékenység forrása, magában foglalja a celibátusban való teljes önmegtartóztatás kötelességét.

1037. kán. -- Az állandó diakonátusra készülő nőtlen embert és az áldozópapságra készülőt csak akkor vegyék fel a diakonátus rendjébe, ha az előírt rítus szerint Isten és az egyház színe előtt nyilvánosan vállalta a nőtlenség kötelezettségét, vagy szerzetes intézményben örök fogadalmat tett.

 

Tanítóhivatali megnyilatkozások




Szent Marcellinus: Elvirai (Spanyolország) zsinat (Kr. u. 300 körül) (DH 118-119)

27. kánon. A püspökkel, vagy bármelyik másik klerikussal vagy nővére, vagy Istennek szentelt szűz leánya lakjék csak együtt; (a zsinat) azt akarja, hogy külső személy egyáltalán ne legyen vele.

33. kánon. (A zsinat) azt akarja, hogy teljes tilalmat rendeljen el a püspököknek, áldozópapoknak és diakónusoknak, illetve az összes szolgálatban lévő klerikusnak, miszerint tartózkodjanak házastársuktól és ne nemzenek fiakat; ha valaki pedig mégis megteszi, töröltessék egyházi tisztségéből.

 


Szent Siricius: A "Directa ad decessorem" levél (Kr. u. 385) (DH 185)

(7, 8) ... Tudomásunkra jutott ugyanis, hogy Krisztusnak sok papja és levitája (diakónusa) a felszentelése óta eltelt hosszú idő után, részint a sajt házasságából, részint szégyenletes elhálásból utódot nemzett, és vétkét azon előírás örve alatt védelmezi, mivel az Ószövetségben azt olvassuk, hogy a papoknak és az oltár szolgáinak meg volt adva a nemzés szabadsága.

[Ezen érvvel szemben ezt veti ellen a pápa:] (7,9.) Miért volt az, hogy meg volt parancsolva a papoknak, hogy még a saját házuktól is távol, a templomban lakjanak abban az évben, amikor rájuk került a szolgálat sora? Nyilván abból az indokból, nehogy testi érintkezést folytassanak, még a feleségükkel sem, hogy sértetlenül fénylő lelkiismerettel Istennek tetsző legyen az az adomány, amelyet felajánlanak.

(7,10) Ezért az Úr Jézus is, midőn eljövetelével meggvilágosított minket, tanúsítja az evangéliumban, hogy beteljesíteni jött a Törvényt, nem feloldani [vö. Mt 5,17]. És ezért azt akarta, hogy az Egyház, akinek ő a jegyese, a tisztaság szépségének ragyogását árassza, hogy az ítélet napján, amidőn ismét eljön, "szeplő és ránc nélkül" [Ef 5,27] ... találhasson rá. Ezeknek a szigorú kikötéseknek a felbonthatatlan törvénye mindnyájunkat, papokat és levitákat megköt, hogy felszentelésünk napjától fogva szívünket is, testünket is a mértékletességnek és a szemérmességnek a szolgájává tegyük, csakhogy minden tekintetben tessünk Istenünknek, amikor ezeket az áldozatokat mindennap felajánljuk.

 


II. Callixtus / I. Lateráni Zsinat (Kr. u. 1123) (DH 711)

3. kánon. (másutt 7.) Teljesen megtiltjuk az áldozópapok, diakónusok vagy szubdiakónusok ágyasokkal és feleségekkel való törvénytelen együttélését, és azt, hogy más asszonyokkal lakjanak együtt, mint akiket a Nikaiai zsinat [3. kánon; vö. Elvirai zsinat, 27. kánon] egyedül a rokonság okán engedett ott lakni, ti. az anyát, a nővért, az apa nővérét vagy az anya nővérét vagy más ilyesvalakit, akikkel kapcsolatban semmilyen jogos gyanú nem merülhet fel.

 


IV. Piusz / Tridenti Zsinat: Tanítás a házasság szentségéről (Kr. u. 1563) (DH 1809)

9. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a szent rendekben fölszentelt klerikusok, vagy az ünnepélyes tisztasági fogadalmat tett szerzetesek köthetnek házasságot, és ez érvényes lesz, nem áll útjában az Egyház törvénye, sem a fogadalom, s az ellenkezője nem más, mint a házasság megvetése; vagy hogy mindenki köthet házasságot, aki nem érzi, hogy az önmegtartóztatás (mégha tett is erre fogadalmat) ajándékát bírja: legyen kiközösítve. Mert az Isten az ezt helyesen kérőknek nem tagadja meg, s "erőnkön felül nem hagy megkísérteni" [vö. 1Kor 10,13].

 


XII. Piusz: Sacra virginitas (Kr. u. 1954) (DH 3911-3912)

Legutóbb szomor szívvel kárhoztattuk azoknak a véleményét, akik addig az állításig merészkedtek, hogy egyedül a házasság képes az emberi személy természetes fejlődését és kellő tökéletességét biztosítani. Némelyek ugyanis azt állítják, hogy a házasság szentségében a szentséget létrehozó cselekményen át kapott isteni kegyelem oly mértékben szenteli meg a házasélet gyakorlását, hogy az egyes lelkek Istennel való összekapcsolódásának hatékonyabb eszköze lesz, mint maga a szüzesség, minthogy a keresztény házasság szentség, a szüzesség pedig nem az [vö. DH 1810].
Ezt a tanítást tévesnek és károsnak jelentjük ki. Igaz ugyan, hogy ez a szentség a jegyeseknek isteni kegyelmet ad ahhoz, hogy házastársi kötelességeiket szentül teljesítsék; és meg is erősíti a kölcsönös szeretet kapcsolatát, amelyben ők egymáséi lesznek; mégsem arra rendeltetett, hogy a házasélet gyakorlását minteg eszközzé tegye, amely önmagában véve alkalmasabb a jegyesek lelkének a szeretet szálaival Istenhez való kapcsolására [vö. DH 3838]. Ezzel szemben Pál apostol azzal, hogy elismeri a házastársaknak azt a jogát, hogy a házasélet gyakorlásától az imádsággal való foglalkozás érdekében egy időre tartózkodjanak [vö. 1Kor 7,5], nemde azért teszi ezt, mert az ilyen önmegtartóztatás szabadabbá teszi annak a lekét, aki magát a mennyei dolgokra és az Isten előtti könyörgésékre akarja adni?
Ezért nem állítható komolyan az, mint némelyek hiszik, hogy a "kölcsönös segítsg", amelyet a jegyesek a keresztény házasságban keresnek, tökéletesebb segédeszöz az egyéni megfszentelődéshez, mint a szűzek és a nőtlenek úgynevezett szívbeli magánya. Mert bár azok, akik a tökéletes tisztaság életmódját választották, az ilyen emberi szeretetről lemondtak, mindazonáltal ebből az okból még nem állítható, hogy emiatt emberi személyisgüket mintegy erőtlenné és kifosztottá tették. Magától a mennyei ajándékok Osztogatójától kapnak ugyanis olyan szellemi kincset, amely a házastársak egymásnak adott "kölcsönös segítségét" mérhetetlenül felülmúlja. ... [vö. DH 1810].

 


VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum Ordinis (Kr.u. 1965)

16. A mennyek országáért vállalt és egész életre szóló teljes önmegtartóztatást - melyet az Úr Krisztus ajánlott [Vö. Mt 19,12.], a századok folyamán és napjainkban nem kevés Krisztus-hívő önként vállalta és dicséretesen megtartott - az Egyház a papi élet szempontjából mindig különösen nagyra becsülte. Ugyanis jele és ösztönzője a pásztori szeretetnek, ugyanakkor a világban a lelki termékenység különleges forrása [Vö. LG 42.]. A papi cölibátus nem a papság természetéből fakadó követelmény, miként ez nyilvánvaló az ősegyház gyakorlatából [Vö. 1Tim 3,2-5; Tit 1,6.] és a keleti egyházak hagyományából, ahol azokon kívül, akik az összes püspökkel együtt a kegyelem ajándékából a cölibátusra vállalkoztak, vannak érdemekben gazdag, házas papok is. Amikor tehát e Szentséges Zsinat az egyházi cölibátust ajánlja, semmiképpen sem akarja megváltoztatni a keleti egyházakban törvényesen élő fegyelmet, és nagy szeretettel buzdítja azokat, akik mint házas emberek vették föl az egyházi rendet, hogy tartsanak ki szent hivatásukban, és igyekezzenek életüket teljes odaadással a rájuk bízott lelkek szolgálatába állítani [Vö. XI. Pius: Ad catholici sacerdotii].

A cölibátus azonban sok szempontból nagyon megfelel a papságnak. A papi küldetés ugyanis teljes egészében annak az új emberiségnek a szolgálatára van szentelve, melyet a halálon győztes Krisztus hoz létre Lelke által e világban, s melynek tagjai ,,nem a vérnek vagy a testnek vágyából, nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek'' (Jn 1,13). A mennyek országáért vállalt szüzesség, illetve cölibátus által [Vö. Mt 19,12.] a papok új és sajátos értelemben szentelődnek Krisztusnak, könnyebben ragaszkodnak hozzá osztatlan szívvel [Vö. 1Kor 7,32-34.], benne és általa szabadabban szentelik életüket Isten és az emberek szolgálatára, országáért és az Istenből való újjászületés művéért akadálytalanabbul dolgoznak, s így alkalmasabbak lesznek arra, hogy a Krisztusban elnyert lelki atyaságot mélyebben felfogják. Ily módon tehát az emberek előtt megvallják, hogy osztatlanul oda akarják adni magukat a rájuk bízott feladatnak, tudniillik, hogy a híveket eljegyezzék egy férfival, és tiszta szűzként vezessék őket Krisztushoz [Vö. 2Kor 11,2.]; így arra az Istentől alapított és a jövőben beteljesedő, titokzatos házasságra utalnak, mely által Krisztus az Egyház egyetlen jegyese [Vö. LG 42, 44; PC 12.]. Ezenfelül élő jeleivé válnak annak a hit és a szeretet által már jelenlévő, eljövendő világnak, melyben a föltámadás gyermekei nem nősülnek és férjhez sem mennek [Vö. Lk 20,35-36; XI. Pius: Ad catholici sacerdotii enciklika; XII. Pius: Sacra virginitas].

A Krisztus misztériumában és az Ô küldetésében így megalapozott cölibátust kezdetben ajánlották a papoknak, később a latin egyházban törvénnyel köteleztek rá mindenkit, akit az egyházi rend fölvételére bocsátottak. E törvényhozást a papságra készülőkre nézve e Szentséges Zsinat újra jóváhagyja és megerősíti, bízván a Szentlélekben, hogy az újszövetségi papságnak annyira megfelelő cölibátus ajándékát az Atya bőkezűen adni fogja, föltéve, hogy mindazok, akik az egyházirend szentségének felvételével Krisztus papságának részesei az egész Egyházzal együtt alázatosan és buzgón kérik. E Szent Zsinat az összes papot is - akik a szent cölibátust Isten kegyelmében bízva, Krisztus példája szerint szabad akarattal vállalták - buzdítja, hogy nagylelkűen, teljes szívvel ragaszkodva hozzá és ebben az állapotban hűségesen kitartva, ismerjék föl a drága ajándékot, melyet az Atyától kaptak, s melyet az Úr oly nyíltan magasztalt [Vö. Mt 19,11] és tartsák szem előtt azokat a nagy misztériumokat, melyeket a cölibátus jelez és beteljesít.

Minél inkább lehetetlennek tartja sok mai ember a világban a teljes megtartóztatást, a papok annál alázatosabban és kitartóbban imádkozzanak az Egyházzal együtt a hűség kegyelméért, melyet Isten nem tagad meg azoktól, akik kérik tőle; fölhasználván a mindenki rendelkezésére álló természetes és természetfölötti segédeszközöket. Főképp ne hanyagolják el azokat az Egyház tapasztalata szerint bevált aszkétikai szabályokat, melyek a mai viszonyok között sem kevésbé szükségesek. Így tehát e Szentséges Zsinat nemcsak a papokat, hanem az összes hívőt is kéri, hogy viseljék szívükön a papi cölibátus e drága ajándékát és valamennyien kérjék Istentől, hogy ezt az ajándékot mindig bőkezűen adja Egyházának.


II. János Pál: Mulieris dignitatem (Kr. u. 1988) (DH 4836)

20. ... A nőtlenség a mennyek országáért nem csuán szabad elhatározás gyümölcse az ember részéről, hanem Isten különleges kegyelme is, aki egy meghatározott személyt házasságon kívüli életre szólít. A cölibátus Isten eljövendő országának különleges jele, ugyanakkor segít abban, hogy a földi életben minden lelki és testi erő Isten eszkatologikus országának kizárólagos szolgálatába álljon...

 


II. János Pál: Pastores dabo vobis (Kr.u. 1992)

29. Az evangéliumi tanácsok közül, mondja a Zsinat, "kiemelkedik az isteni kegyelem drága ajándéka, amit az Atya egyeseknek megad (vö. Mt 19,11; 1Kor 7,7), hogy a szüzességben vagy cölibátusban osztatlan szívvel (vö. 1Kor 7,32-34) egyedül Istennek szenteljék magukat. Az Egyház mindig nagy tiszteletben tartotta ezt a mennyek országáért vállalt teljes megtartóztatást, mint a szeretet jelét és ösztönzőjét, s mint a lelki termékenység különös forrását a világban."[LG 42.] A szüzességben és a cölibátusban eredeti jelentését őrzi a tisztaság, azaz az emberi nemiség, melyet úgy élnek meg, mint a közösség szeretetének és a személyek közötti odaadásnak hiteles megnyilvánulását és értékes szolgálatát. A tisztaság e jelentése még a szüzességben is megmarad, mely valósággá teszi, éppen a házasságról való lemondás által, a test "jegyesi jelentését" a Jézus Krisztussal és Egyházával megélt közösségben és a nekik szóló személyes odaadásban. Mindez előre jelzi és elővételezi a jövendő élet közösségét és végső, tökéletes odaadását: "A szüzességben az ember testileg is várja Krisztusnak az Egyházzal tartandó eszkatologikus menyegzőjét, miközben teljes önmagát átadja az Egyháznak a reményben, hogy Krisztus is az Egyháznakfogja adni magát az örök élet teljes igazságában."[II. János Pál: Familiaris consortío, 16. p.]

Ebben a megvilágításban könnyebben érthetők és értékelhetők az érvek, melyek alapján a nyugati Egyház -- minden nehézség és ellenvetés ellenére -- kitartott amellett, hogy a papi rendet csak olyan férfiaknak adja föl, akik bizonyságot adtak arról, hogy Isten a tisztaság ajándékára hívja őket a teljes és örök cölibátusban.

A Szinodus Atyái világosan, sőt nagyon határozottan ki akarták fejezni véleményüket e kérdésben egy nagyon súlyos Javaslattal, melyet itt teljes egészében idézni akarok: "Érintetlenül hagyván a Keleti Egyházak fegyelmét, a Szinodus, mivel meg van győződve arról, hogy a papi cölibátus karizma, emlékezteti a papokat arra, hogy a cölibátus Isten fölmérhetetlen ajándéka az Egyház javára, és prófétai értékű a mai világ számára. E Szinodus újra határozottan megerősíti azt, amit a Latin Egyház és egyes keleti szertartások megkövetelnek, tudniillik hogy a papságot csak olyan férfiaknak szabad föladni, akik a cölebsz tisztaságra szóló hivatás ajándékát megkapták Istentől (anélkül, hogy elítélnénk más Keleti Egyházak hagyományát és a megtért nős papok különleges eseteit, akiknek VI. Pál pápa Sacerdotalis Caelibatus enciklikája kivételt biztosít). A Szinodus semmiféle kétséget nem akar hagyni afelől, hogy az Egyház szilárd akarattal tartja magát a törvényhez, mely a latin szertartásban a papszenteléshez járultaktól és járulóktól megköveteli a szabadon választott örök cölibátust. A Szinodus óhajtja, hogy a cölibátust teljes gazdagságában -- biblikusan, teológiailag és spirituálisan -- mutassák be és magyarázzák, mint Isten Egyháznak adott drága ajándékát; mint a nem evilágból való Ország, Isten világ iránti és a pap Isten és Isten népe iránti osztatlan szeretetének jelét, hogy a cölibátus mint a papság gazdagsága váljék láthatóvá."[1I. javaslat]

Nagyon fontos, hogy a pap jól értse a cölibátus egyházi törvényének teológiai okait. Az Egyház ezen tan- és fegyelembeli egyöntetűsége láttán VI. Pál kinyilváníthatta, hogy ez a tanítás eddig nem változott és ezután is változhatatlan. E törvény az Egyház akaratát fejezi ki, mely időben megelőzi a pap akaratát. De az Egyház akaratának végső indoka a kötelék, amely a cölibátust az ordinációhoz köti, mely arra irányul, hogy a pap Jézus Krisztushoz, az Egyház Fejéhez és Vőlegényéhez váljék hasonlóvá. Az Egyház ugyanis mint Jézus Krisztus Menyasszonya azt akarja, hogy a pap ugyanazzal a teljes és kizárólagos szeretettel szeresse, mint amellyel Krisztus szereti. A papi cölibátus tehát Krisztusban és Krisztussal az Ő Egyházának fölajánlott önajándékozás; s ez fejezi ki az Úrban és az Úrral az Egyháznak nyújtott szolgálatot.

Hogy a pap lelki élete ennek megfelelő legyen, a cölibátust nem kiszakítva és negatív állapotként kell értékelni és élni, hanem mint értéket, mint a papi élet sajátos pozitívumát; a pap ugyanis elhagyva atyját és anyját Jézust, a Jó Pásztort követi az apostoli közösségben és Isten szolgálatában. A cölibátust tehát nagylelkű és szabad döntéssel kell választani, s mindig meg kell újítani mint Isten fölbecsülhetetlen ajándékát, mint "a pásztori szeretet ösztökéjét"[PO 16. p.], mint különleges részesedést Isten atyaságában és az Egyház termékenységében; röviden mint a világ előtti tanúságtételt az eszkatologikus Ország mellett.

Ahhoz azonban, hogy a papi cölibátus erkölcsi, pásztori és lelki követelményei életté váljanak, föltétlenül szükséges az alázatos és bizakodó imádság, miként a Zsinat figyelmeztet: "Minél lehetetlenebbnek tartják a mai világ emberei a tökéletes önmegtartóztatást, a papoknak az Egyházzal együtt annál alázatosabban és állhatatosabban kell kérniük a hűség kegyelmét -- melyet a kérőktől az Úr soha nem tagad meg --, egyúttal föl kell használniuk a mindenki számára rendelkezésre álló természetes és természetfölötti segítségeket." [Uo.] Ez a szentségekhez és aszketikus megtartóztatáshoz kapcsoltima a nehézségekkel küszködőknek visszaadja a reményt, az elesetteknek bocsánatot hoz, s bizalmat és kitartást ad az újrakezdőknek.

 


XVI. Benedek: Sacramentum Caritatis (Kr.u. 2007)

24. A Szinódusi Atyák hangsúlyozni akarták, hogy a szolgálati papság a szentelés révén megköveteli a teljes Krisztushoz hasonulást. Tiszteletben tartva az eltérő keleti gyakorlatot és hagyományt, hangsúlyoznunk kell a papi cölibátus mély értelmét, melyet joggal felfoghatatlan gazdagságnak tartunk és amelyet az a keleti gyakorlat is megerősít, hogy püspököt csak azok közül választanak, akik cölibátusban élnek, és nagy tiszteletben tartják a cölebsz papokat. A papnak e döntésében ugyanis különleges kifejezést nyer az odaadás, mely hasonlóvá teszi Krisztushoz, és önmagának kizárólagosan Isten országáért való fölajánlása[Vö. Propositio 11.]. Az a tény, hogy maga Krisztus, az örök pap küldetését szűzi állapotban élte egészen a keresztáldozatig, biztos hivatkozási pont ahhoz, hogy erre vonatkozóan megőrizzük a latin Egyház hagyományát. Ezért nem elég a papi cölibátust merő funkcionális szempontokból megérteni. Valójában különleges hasonulást jelenít meg magának Krisztusnak az életstílusához. Egy ilyen döntés mindenekelőtt jegyesi természetű; azonosulás Krisztusnak, a Vőlegénynek a szívével, aki életét adja Menyasszonyáért. A nagy egyházi hagyománnyal, a II. Vatikáni Zsinattal [Vö. PO 16.] és Pápa elődeimmel [Vö. XXIII. János: Sacerdotii nostri primordial enc. (1959. VIII. 1.): AAS 51 (1959), 545-579; VI. Pál: Sacerdotalis caelibatus enc. (1967. VI. 24.): AAS 59 (1967), 657-697; II. János Pál: Pastores dabo vobis 29: AAS 84 (1992), 703-705; XVI. Benedek pápa: Beszéd a Római Kúriához (2006. XII. 22.): L'Osservatore Romano, 2006. XII. 25. 6. o.] összhangban hangsúlyozom a cölibátusban megélt papi élet szépségét és fontosságát mint a Krisztus, az Egyház és Isten országa iránti teljes és kizárólagos odaadás jelét, s ezért megerősítem kötelező voltát a latin hagyomány számára. Az éretten, örömmel és odaadóan megélt papi cölibátus az egyik legnagyobb áldás mind az Egyház, mind a társadalom számára.

(Fel)

Mit mond erről a Biblia?


Rövidebb kommentárokkal:


Ószövetség

1Sám 21,5-6
A pap e szavakkal válaszolt Dávidnak: „Rendes kenyerem nincs kéznél, csak fölszentelt kenyér. Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?” Dávid ezt a feleletet adta a papnak: „Egészen biztos! Az asszonyok el voltak tőlünk tiltva, mint mindig, amikor kivonulunk, így tiszták az embereim. Ez ugyan csak közönséges út, de azért ma is biztosan tiszták ebben a tekintetben.”

Iz 52,11
El onnét, el onnét! Gyertek onnan, s ne érintsetek semmi tisztátalant. Vonuljatok ki közülük, s tisztuljatok meg, akik az Úr edényeit hordozzátok.

Lev 21,6-7
Istennek vannak szentelve, ne szentségtelenítsék meg Istenük nevét: ők mutatják be az Úr eledelét, Istenük táplálékát, azért szentnek kell lenniük. Ne vegyenek kicsapongó vagy meggyalázott asszonyt feleségül, sem pedig olyat, akit férje elűzött, mivel a pap Istennek van szentelve.

Az ószövetségi papságban is már megvolt a cölibátus előképe. A papoknak ugyanis áldozatbemutatáskor, vagy amikor szent dolgokkal foglalkoztak, tisztának kellett lenniük, azaz nem érintkezhettek előtte asszonnyal (a feleségükkel) se.

Iz 56,3-7
Az idegenek közül, akik az Úrhoz csatlakoznak, senki se mondja ezt: "Bizony, az Úr kizár népéből." Még a herélt se mondja: "Jaj, én csak kiszáradt fa vagyok." Mert az Úr ezt mondja: A herélteknek, akik megtartják a szombatot, azt választják, ami tetszésemre van, és hűségesen ragaszkodnak szövetségemhez, helyet adok házamban és falaimon belül, és olyan nevet, amely több, mint a fiak és a lányok, örök nevet adok nekik, amely nem hal ki soha. Az idegenek fiait meg, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék a nevét és a szolgái legyenek, aki megtartja közülük a szombatot s vigyáz, nehogy megszentségtelenítse, és ragaszkodik szövetségemhez, azt mind elvezetem szent hegyemre, és örömmel töltöm el őket házamban, az imádság helyén. Elfogadom égő- és véres áldozataikat oltáromon, mert házam minden nép számára az imádság háza lesz.

Azok az eunuchok, akik megtartják Isten szövetségét, egy különleges helyet kapnak a mennyek országában.

Jer 16,1-4
Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Ne végy magadnak feleséget, és ne legyenek fiaid és lányaid ezen a helyen. Mert ezt mondja az Úr a fiakról és a lányokról, akik ezen a helyen születnek, és az anyákról, akik szülik, meg az apákról, akik nemzik őket ezen a földön: Nyomorúságos halállal halnak majd meg; senki sem siratja meg és el sem temetik őket; olyanok lesznek, mint a föld színén szétszórt ganéj; kard és éhínség által vesznek el, s holttestük az ég madarainak és a mező vadjainak lesz a martalékuk.

Jeremiásnak azt mondja az Úr, hogy szolgálatában ne vegyen feleséget, és ne legyenek gyermekei.

 


Újszövetség

Mt 19,11-12
Erre így válaszolt: "Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!"

Jézus azt mondja, hogy a cölibátus egy isteni ajándék, amelyet nem mindenki tud felfogni. Jézus dicséri és ajánlja a cölibátust az Egyházban állandó szolgálatot végzőknek. Mivel a cölibátus egy kegyelmi adomány, akik a cölibátus egyházi gyakorlatát kritizálják, azok magát Istent kritizálják, és ezen csodálatos kegyelmét, amit kiválasztottainak adományoz.

Mt 19,27
Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?”
Mt 19,29
Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.

Jézus azt mondja, hogy mindaz, aki lemond a gyermekekről az Ő nevéért, az százszor többet kap, és az örök életet fogja örökölni. Jézus dicséri a cölibátust, ha azt az Ő Országáért vállalják.

Mk 10,29-30
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet - bár üldözések közepette -, az eljövendő világban pedig örök életet.
Lk 18,29-30
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek: Senki sem hagyja el házát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő másvilágban pedig az örök életet.”

Azoknak, akik be akarnak lépni Jézus szolgálatába, tisztában vannak azzal, hogy annak feltételei vannak. Ha nem tudják elfogadni azt a feltételt, amit Krisztus Teste kér tőlük, akkor az Urat más módon kell szolgálniuk a vallási életben.  Az Egyház a fegyelmi döntéseket az Úr szolgáinak javára teszi.

Mt 22,30
A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben.

Jézus elmagyarázza, hogy a mennyben nem lesz házasság. Hogy megvalósítsuk Jézus országát a földön, a papoknak mennyei módon kell odaszentelniük magukat Istenhez, és nem úgy, hogy feleséget választanak maguknak. Ily módon képesek a papok teljesen a lelki családjukra fókuszálni, mert semmi külön nyomás nincs rajtuk a biológiai családjuk részéről (ami a házassági elhívatáskor kötelező). Ez sokkal könnyebbé teszi a papok számára, hogy különböző plébániákra lehessen őket küldeni, és nem kell nekik azon aggódniuk, hogy hogyan érinti mindez feleségét és gyermekeit.

1Kor 7,1
A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik.

Pál azt tanítja, hogy jó az embernek, ha asszonyt nem érint. Ez egy olyan választás, ami a római rítus katolikus papjai számára szabadon megvalósítható.

1Kor 7,7
Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat.

Pál is megállapítja, hogy a cölibátus Isten ajándéka, és azt szeretné, hogy mindenki olyan cölibtusban élne, amelyben ő maga. Megjegyzendő, hogy Pálnak rá kellett irányítani a figyelmet, hogy a házasság nem bűn. Annyira hangsúlyozta a cölibátus fontosságát és erényét, hogy attól félt, hogy az olvasói azt fogják gondolni, hogy a házasság bűn.

1Kor 7,27
Ha asszonyhoz vagy kötve, ne törekedj elválni, ha azonban nem kötötted magad asszonyhoz, ne keress feleséget.

Pál azt tanítja a férfiaknak, hogy ne keressenek maguknak feleséget. Pál szerint a házasság földies kísértésekbe viszi az embert, amely hatással van az ember istenkapcsolatára, különösen vonatkozik ez azokra, akik az Egyházban állandó szolgái az Úrnak.

1Kor 7,32-33. 38.
Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvétTehát aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi.

Pál a cölibátust javasolja az állandó szolgáknak, hogy így teljesen az Úrra lehessen gondjuk, és hogy minden erejükkel az Ő országát építsék. Ismételten azt mondja, hogy a házasságnál van jobb dolog is.

1Tim 3,2
A püspöknek azonban feddhetetlennek, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, mértéktartónak, vendégszeretőnek és a tanításra rátermettnek kell lennie.

Pál azt az utasítást adja, hogy a püspököknek egyszer nősölteknek kell lenniük. Sok protestáns ezt a verset hozza fel érvül arra, hogy az egyházi cölibátus tévedés. Legtöbbjük szerint a püspököknek nősnek kell lenniük, ami már csak azért is érdekes, mert akkor maga az utasítás adója szegte volna meg a saját utasítását, hiszen Szent Pál nem volt nős. A protestánsok félreértik ezt a verset, ugyanis ez a szabály egyrészről azokra a püspökökre vonatkozik, akik már megözvegyültek. Pál ezeket a püspököket utasítja arra, hogy ne házasodjanak újra, hanem csak egyszer legyenek házasok. Máskülönben nem kellene hangsúlyoznia azt, hogy egyszer nősültnek (μιας γυναικος ανδρα) kell lenniük. Ugyanerről van szó (ugyanebben a levélben) az özvegyekhez írt sorokban: "Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki... csak egyszer ment férjhez (ενος ανδρος γυνη)." (1Tim 5,9) A 3,2-es vers azokra a püspökökre is utal, akik éppen házasságban élnek. Ők sem házasodhatnak újra (a keleti rítusú katolikus Egyházban engedélyezett a házasság; a cölibátus csak a római rítusú klérus számára fegyelmi előírás; viszont a keletieknél sem házasodhat újra a pap, ha megözvegyült). Tehát ez a vers egyáltalán nem arról szól, hogy házasságra van szükség ahhoz, hogy valaki püspök lehessen.

1Tim 4,3
Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását, jóllehet ezeket azért teremtette az Isten, hogy a hívő és igazságot ismerő ember hálaadással fogyassza.

Pál ebben a versben azokra a téves tanításokra utal, amelyek tiltják a házasságot. Sok nem-katolikus használja ezt a verset arra, hogy kétségbe vonja a cölibátus egyházi gyakorlatát. Azonban ez teljesen félrevezető, mivel a Katolikus Egyház (a protestáns közösségekkel szemben) szentségi rangra emelte a házasságot. Pontosabban szólva a házasságot szentségi rangra emelte, míg a megszentelt szüzességet nem. Az Egyház a házasságot szentnek és életadónak tartja. Pál azokra a tanításokra utal, amelyek tiltják a házasságot és más javakat, hogy lecserélték Krisztus tanítását egy kisebb jóért. A cölibátus egy olyan állapot, amelyben feladnak egy jót (házasságot és gyermekeket) egy még jobb dologért (az Istennel való teljes lelki közösségért).

1Tim 5,9-12
Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki legalább hatvanesztendős, és csak egyszer ment férjhez. Legyen jó a híre: hogy gyermekeket nevelt, gyakorolta a vendégszeretetet, lábukat megmosva szolgálatukra volt a szenteknek, segített a bajba jutottakon, és minden jóban buzgólkodott. A fiatalabb özvegyeket azonban utasítsd el, mert ha - Krisztushoz hűtlenül - erőt vesz rajtuk az érzékiség, férjhez akarnak menni. Így megszegik az első hűséget, és elmarasztaló ítéletet vonnak magukra.

Pál azt javasolja, hogy az idősebb özvegyek ne házasodjanak újra. Ez lett a női szerzetesrendek kiindulópontja.

2Tim 2,3-4
Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Krisztus Jézus hű katonája. Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba, különben nem vívja ki vezére elismerését.

Pál azt tanítja püspökének, Timóteusnak, hogy nincs olyan szolgáló katona, aki polgári tevékenységet is folytatna hivatása mellett, mivel az a célja, hogy teljesen eleget tegyen Annak, aki felfogadta őt. Pál egy analógiát használ fel arra, hogy az Egyházban lévő papi cölibátus szerepét megvilágítsa.

Jel 14,4
Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése.

A testies és bűnös világunkkal szemben a mennyben a szüzességre szentelteket tisztelettel övezik.

 

(Fel)

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

(Fel)



Mit mondanak erről mások?


Gilbert K. Chesterton: Igazságot! /Orthodoxy/ SZIT 1985. 161-162. o. (Kr. u. 1908)

Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is – számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít – bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.


Karl Adam: A katolicizmus lényege. 1936. 212-214. o.

Az aszkézis, vagyis a módszeres akaratedzés alapeszméjéből kell kiindulnunk, hogy megérthessük a cölibátust és a kolostort. Mikor a katolikus pap ígéretet tesz Egyházának, hogy élete fogytáig nőtlen marad, vagy amikor valamely rendtag ünnepélyesen megfogadja, hogy az "evangéliumi tanácsokat" megszívleli, vagyis szegénységre, tisztaságra és engedelmességre vállalkozik, akkor azt nem az önkéntes lemondás kedvéért teszi, mintha már puszta lemondásának erkölcsi értéket tulajdonítana. Sokkal feltétlenebb őszinteséggel értékeli a házasság erkölcsi javait, semhogy így gondolkodnék. Szent, nagy és fölbonthatatlan szentségnek tekinti, mely Jézusnak Egyháza iránti szeretetében gyökerezik. Éppen a katolikus papnak, aki a házasság szentségi méltóságát egyházi hittételként ismeri és vallja, távol kell esnie a gyanútól, hogy a házasságot lebecsüli.
Mégis, vajon miért mond le róla? és miért mond le a rendtag még ezen felül is, pénzről, gazdagságról és arról a nagy előnyről, hogy a maga ura, parancsolója legyen? Szent Tamás adja meg ennek a döntő indokát abban, hogy mindez azért történik, hogy a lelket felszabadítsa az isteni dolgok számára. Jóval előtte Szent Pál ugyanezt mondta: „Aki nőtlen, annak arra van gondja, ami az Úré, hogyan tessék Istennek. Aki pedig megnősült, arról gondoskodik, ami a világé, hogyan tessék nejének” (1Kor 7,32-33). A katolikus pap és rendtag hivatásszerűen szenteli egész életét az isteni dolgoknak. Rá hárul a feladat, hogy Isten országát megteremtse és kiterjessze önmagában, másokban és a világban. Ez a feladat annyira magasztos, annyira szent, annyi gyöngédséget és gondot, felelősséget és áldozatot követel, hogy az emberi lényeg legjavát veszi igénybe, elvonván őt annak lehetőségétől, hogy családi életet éljen. Nem lehet senki egyszerre jó apostol és jó családapa. Jézus maga is nőtlen maradt és figyelemreméltó szavakban nyilatkozott azokról, akik a házasságról önként lemondanak. Így tettek az apostolok is, amikor mindenüket elhagyván, Jézus nyomdokaiba léptek. És bár Szent János és Szent Pál kivételével mindnyájuknak volt felesége, attól kezdve, hogy az Úr választása rájuk esett, - tehát apostoli küldetésük vételétől fogva – már nem éltek úgy mint házasok, hanem Krisztus szolgáiként, mint akik – Szent Pál szavaival élve – „mindenkitől függetlenné, mindenek rabszolgáivá tették magukat” (1Kor 9,19). A cölibátus eszerint értelmét, komolyságát és erejét az apostolságtól nyeri, a föltétlen odaadástól Krisztusnak és az Ő országának. Míg a házas emberek szeretete, gondoskodása csakis családjuk szűk körére szorítkozik, addig a pap, a szerzetes nemcsak Urát, Mesterét árasztja azzal el, hanem juttat belőle a rábízott lelkek ezreinek, betegnek, gyermekeknek, bűnösöknek egyaránt. Lénye annál jobban elmélyül és gazdagodik, minél nagyobb odaadással áldozza magát másokért. Amit a házaséletről lemondva lelki értékben veszít, azt bensőséges imaélete és lelkipásztori szeretetműködése révén bőségesen megtérül. Az Egyház olyan biztosítékokkal bástyázza körül a papi életet, azzal pedig, hogy előírja a naponkénti breviáriumot és a gyakori szentmisét, annyi szent tartalommal tölti el, hogy – bár méltatlan mindig akad – szinte lehetetlen, hogy a lelkiismeretes pap mássá legyen, mint nyája példaképévé. Amit az evangélium mond az Isten országáról, a természetfölötti életről, a drágagyöngyről – melyért mindent oda kell adnunk cserébe -, a túlvilágról, az a pap személyében ölt látható, ráeszméltető alakot. A katolikus hívő papjának nemcsak jámbor, jóakaratú szavait hallgatja, nemcsak fennkölt nemességét szereti. Hanem kell, hogy megtalálja benne azt a „szent dacot”, amit a mennyek országáról szóló evangélium emleget, és amely arra vall, hogy komolyan veszi ama szavakat, hogy a „mennyország erőszakot szenved”! Innen a tisztelet, melyet a katolikus nép papjával szemben tanúsít. F. Nietzsche szerint: „Luther újra lehetővé tette a papnak, hogy nővel együtt élhessen, holott háromnegyede annak a tiszteletnek, amelyre a nép képes… azon a hiten alapul, hogy aki e ponton kivételes, az más tekintetben is kivételes lehet.” Schopenhauer pedig annyira megy, hogy ki is mondja: „Mikor a protestantizmus eltörölte az aszkézist és annak tengelyét, a cölibátus érdemes voltát, tulajdonképpen a kereszténység legbensőbb magvát tépte ki, úgy kell tehát rátekinteni, mint amely a kereszténységtől elszakadt.”


(Fel)

© Pozsonyi Gábor Attila, 2008.