| Vissza | A szentségek - témakör | Előre |
|---|
A női papság tilalma
Mi a probléma?
Mit mond erről az Egyház?
A Katolikus Egyház Katekizmusa
Tanítóhivatali megnyilatkozások
Mit mond erről a Biblia?
Mit mondanak erről az ókeresztény írók?
Mi a probléma?
(Fel)
Mit mond erről az Egyház?
551 Jézus nyilvános életének kezdetétől fogva férfiakat választott ki, szám szerint tizenkettőt, hogy vele legyenek és részesedjenek küldetésében. [Vö. Mk 3,13--19.] Részt adott nekik hatalmából "és elküldte őket, hogy hirdessék Isten országát és gyógyítsanak betegeket" (Lk 9,2). Örökre Krisztus országához tartoznak, mert ő általuk vezeti az Egyházat:
"Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött" (Lk 22,29--30).
918 "Az Egyházban kezdettől fogva voltak férfiak és nők, akik az evangéliumi tanácsok megtartásával nagyobb szabadsággal akarták követni és szorosabban akarták utánozni Krisztust, s a maguk módján Istennek szentelt életet éltek; közülük sokan a Szentlélek indítására magányos remeteségbe vonultak, vagy szerzetescsaládokat alapítottak, melyeket az Egyház a maga tekintélyével szívesen elfogadott és jóváhagyott." [II. Vatikáni Zsinat: Perfectae caritatis határozat, 1.]
924 Az Istennek szentelt élet egyéb formáihoz kapcsolódva [CIC 604. k. 1. §] a szüzek rendje a világban élő nőt (vagy apácát) karizmája szerint imádságra, bűnbánatra, a testvérek szolgálatára és apostoli munkára kötelezi. [Ordo Consecratio virginum, praenotanda 2.] Az Istennek szentelt szüzek közösséget alkothatnak annak érdekében, hogy fogadalmukat hűségesebben megtartsák. [Vö. CIC 604. k. 2. §]
1577 "A szent egyházi rendet érvényesen csak megkeresztelt férfi (vir baptisatus) veheti föl." [CIC 1024.] Az Úr Jézus férfiakat választott ki, hogy létrehozza a tizenkét apostol kollégiumát, [Vö. Mk 3,14--19; Lk 6,12--16.] és ugyanezt tették az apostolok, amikor munkatársakat választottak, [Vö. 1Tim 3,1--13; 2Tim 1,6; Tit 1,5--9.] akiknek folytatniuk kellett az ő feladatukat. [Vö. Római Szent Kelemen: Epistula ad Corinthios 42,4; 44,3] A Püspökök Kollégiuma, melyhez az áldozópapok a papságban kapcsolódnak, jelenvalóvá és aktuálissá teszi a Tizenkettő kollégiumát Krisztus visszajöveteléig. Az Egyház tudja, hogy Urának e kiválasztása kötelezi. Emiatt nem lehetséges a nők pappá szentelése.1
1578 Senki sem formálhat jogot ahhoz, hogy fölvegye az egyházi rend szentségét. Ugyanis senki nem tulajdoníthatja magának ezt a hivatalt. Ehhez Istentől kell meghívást kapni. [Vö. Zsid 5,4.] Aki jeleit észleli, hogy Isten fölszentelt szolgálatra hívja, kívánságát alázatosan alá kell vetnie az Egyház tekintélyének, melynek joga és felelőssége valakit az egyházi rend fölvételére bocsátani. Mint minden kegyelmet, ezt a szentséget is csak ingyenes ajándékként lehet fogadni.
(1) Vö. II. János Pál pápa: Mulieris dignitatem kezdetű apostoli levele 26, 27; Uő: Ordinatio sacerdotalis apostoli levél: AAS 86 (1994) 545; Hittani Kongregáció: Inter insigniores nyilatkozat: AAS 69 (1977) 98; Uő. Responsum ad dubium circa doctrinam in epistula apostolica "Ordinatio sacerdotalis" traditam: AAS 87 (1995) 1114.
VI. Pál / Hittani Kongregáció: "Inter insigniores" nyilatkozat (Kr. u. 1976) (DH 4590-4606)
I. Az Egyház folyamatosan fennmaradt hagyománya
Sohasem volt azon a nézeten a katolikus Egyház, hogy nőket érvényesen részesíteni lehet a pap- vagy püspökszentelésben…
Az Egyház hagyománya tehát ebben a dologban századokon át oly állandó volt, hogy a Tanítóhivatal sohasem tartotta szükségesnek, hogy fejtegesse ezt az elvet, hiszen azt semmi veszély nem fenyegette, avagy védelmezzen egy törvényt, amely érvényben volt, anélkül, hogy valaki kérdésessé tette volna. De valahányszor ez a hagyomány, alkalomadtán, a nyilvánosság látómezejére került, tanúságul szolgált, hogy az Egyház figyelemmel volt aziránt, hogy az Úrtól neki hagyományozott ősképhez hozzáformálódjék.
Ugyanazt a hagyományt lelkiismeretesen megtartották a Keleti Egyházak is, amelyeknek az egyértelmű egyetértése ebben a dologban annál inkább feltűnő, mivel sok más dologban készségesen megengedik, hogy az ő mindenkori joguk különbözik. Sőt ma is visszautasítják, hogy bármi közösségük legyen azokkal a követelésekkel, amelyek a nők pappá szentelésére irányulnak.
II. Krisztus magatartása
Krisztus Jézus egy nőt sem sorolt be a Tizenkettő körébe. Ha így viselkedett, az nem amiatt történt, mert engedett az Ő idejében dívó szokásoknak, mert az Ő társadalmi érintkezési módja a nőkkel szemben teljesen különböző volt a polgártársaiétól, és emezeknek a szokásaitól Ő szándékosan és merészen távol tartotta magát….
… Mindezek azonban – ezt el kell ismerni – persze nem nyújtanak olyan evidenciát, hogy bárkinek közvetlenül átláthatóak lennének, amin ugyan nem kell csodálkozni, hiszen a kérdések, amelyeket Isten igéje felvet, mélyebbek, mintsem hogy a feleletek rögtön nyilvánvalóak lennének; mert megérteni mind Jézus küldetésének, mind magának a Szentírásnak a végső értelmét: ehhez nem elegendő a szövegek merőben történeti jelentésének a kibontása. Mégis el kell ismerni, hogy ebben a dologban vannak tények, mintegy vesszők nyalábba kötve, amelyek ugyanazon dolog közlésére irányulnak, és mégis inkább csodálatra késztetnek, hogy Jézus nőkre nem bízott apostoli hivatalt1. ...III. Az apostolok magatartása
Krisztusnak a nőkkel való eme társadalmi érintkezési módját az apostolok közössége híven követte. Bár a Boldogságos Szűz Mária kitüntető helyet foglalt el azon kevesek között, akik az Úr mennybemenetele után az Utolsó Vacsora termében összegyűltek [vö. ApCsel 1,14], ő mégsem lett a tizenkét apostol kollégiumába utólag beválasztva, mikor arra sor került, és amelynek a kimenetele Mátyás kijelölése volt; két tanítványt terjesztettek ugyanis elő, akiknek a nevéről az evangéliumok bizony még említést sem tesznek.
Pünkösd napján pedig mindannyian elteltek Szentlélekkel, férfiak és nők [vö. ApCsel 2,1; 1,14] mégis csak „Péter emelte fel hangját, a többi tizenegy kíséretében”, hogy hirdesse: Jézusban beteljesültek a jövendölések [ApCsel 2,14].IV. Amit Krisztus és az apostolok tettek, állandó szabályul szolgál
… Bár Krisztusnak és az apostoloknak ezt a viselkedésmódját az egész – századokon át egészen a mai napjainkig tartó – töretlen hagyomány irányelvnek tekintette, mégis felmerül a kérdés, vajon ma szabad-e az Egyháznak más magatartást tanúsítania. Vannak, akik igenlően válaszolnak; ezt több meggondolás támasztja alá, amelyeket részletesen meg kell vizsgálni.
Mindenekelőtt azt állítják, hogy Jézus és az apostolok azért cselekedtek így, mivel szükségképpen tekintettel voltak annak az időnek és annak a vidéknek a szokásaira, és más oka nem volt, miért nem bízott hivatalt sem nőkre, sem az Ő anyjára, hacsak nem az, hogy ugyancsak az időnek a körülményei megtiltották, hogy másként cselekedjék. Mégis senki sem bizonyította és valóban nem is lehet bizonyítani, hogy ez a fajta cselekvésmód csak szociális okokból és az emberi kultúra sajátosságaiból eredt.
A valóságban azt látjuk, amikor az evangéliumokat fentebb megvizsgáltuk, hogy Jézus éppen ellentétesen, kortársainak véleménye alól messze kivonta magát, amikor félretolta azokat a megkülönböztetéseket, amelyek a nőket a férfiaktól elválasztották. Nem lehet tehát azt állítani, hogy Jézus csupán megalkuvásból nem számította hozzá a nőket az apostolok gyülekezetéhez. Még kevésbé voltak a görögöknél az apostolok társadalmi és kulturális körülmények folytán ennek a szokásnak a figyelembevételére rákényszerítve, mivelhogy a görögök ezeket a különbségtételeket nem ismerték…V. A papi szolgálatot Krisztus misztériumának fényében kell szemlélni
… Miután az Egyháznak ezt a szabályát és annak alapvetéseit emlékezetbe idéztük, hasznosnak és alkalmasnak látszik ugyanezt a szabályt megvilágítani úgy, hogy megmutatjuk megfelelőségét, amint azt a teológiai gondolkodás felismeri: hogy ugyanis csakis férfiak kaptak meghívást a papszentelés elfogadására, ez szorosan összefügg a szentség eredeti jellegével, és Krisztus misztériumához való sajátos viszonyával. Akkor pedig nem azt tűzzük ki célul, hogy bizonyító érvvel hozakodjunk elő, hanem hogy a tanítást a hitanalógia világítsa meg.
Az Egyház állandó tanítása – amelyet újból és eléggé részletesen kinyilvánított a II. Vatikáni zsinat, amelyet újra előadott az 1971-ik évben megtartott Püspöki Szinódus is, amelyet végül megismételt ez a Szent Hittani Kongregáció 1973. június 24-én kiadott nyilatkozatában – az, hogy a püspök vagy az áldozópap, amikor ki-ki a tisztét gyakorolja, nem a saját személyében cselekszik, hanem Krisztust teszi jelenvalóvá, aki általa cselekszik: „a pap valóban Krisztus helyetteseként látja el tisztét”, amint már a III. században Szent Cyprianus ezt megírta [Karthágói Ciprián, 63. levél 14]. Hogy magát Krisztust jelenítheti meg, erről Pál azt állította: ez apostoli tisztének a sajátja [vö. 2Kor 5,20; Gal 4,14].
Krisztusnak ez a megjelenítése akkor nyeri el legmélyebb kifejezését és egészen különleges rendeltetését, amikor ünneplik az eucharisztikus közösséget, amely az Egyház egységének a forrása és középpontja, áldozati lakoma, amely Isten népét Krisztus áldozatával összeköti: a pap, akinek egyedül van hatalma ezt véghezvinni, nem csupán azzal az erővel cselekszik, amelyet neki Krisztus ad, hanem Krisztus személyében cselekszik2, az Ő szerepét veszi magára, úgy, hogy az Ő képmását viseli, midőn az átváltoztatás szavait kimondja3.
A keresztény papságnak tehát szentségi jellegzetessége van, a pap: jel, aki a természetfölötti hatékonyságot kétségtelenül a felszenteltetése alapján nyeri el, ámde olyan jel, amelyet érzékelni kell4 és amelynek a jelentését a hívőknek könnyen fel kell ismerniük. Ugyanis a szentségeknek az egész alkata a természetes jeleken alapszik, amelyeknek az emberi lélekkel összehangzó kijelentő erejük van: „a szentségi jelek”, mint Szent Tamás mondja, „természetes hasonlóságból kifolyóan jelenítenek meg” [Aquinói Szt. Tamás, Super IV libros Sententiarum IV, d. 25, q. 2, a. 2, qc. 1 ad 4].
Márpedig ugyanaz a természetes hasonlóság kívántatik meg a személyek vonatkozásában, mint a dolgok vonatkozásában: midőn ugyanis meg kell jeleníteni szentségileg Krisztus cselekvésmódját az Eucharisztiában, nem lenne meg ez a természetes hasonlóság, amely Krisztus és az ő szolgája között megkívántatik, ha az Ő szerepét nem egy férfi töltené be: egyébként nehezen fedeznénk fel ugyanabban a szolgálattevőben Krisztus képmását; mert hát Krisztus maga férfi volt és az is marad.
Kétségkívül Krisztus az egész emberi nem elsőszülötte, a nőké éppen úgy, mint a férfiaké: az egységet, amelyet a bűn széttört, úgy állította helyre, hogy már nincs többé zsidó, vagy görög, nincs szolga, vagy szabad, nincs férfi vagy nő: mindnyájan ugyanis egyek Krisztus Jézusban [vö. Gal 3,28]. Mégis az Ige a férfinem szerint testesült meg; ez a körülmény ugyan egy tényen alapszik, amely – anélkül, hogy a férfi valamilyen felsőbbrendűségét biztosítaná a nő felett – az üdvösség tervétől nem választható el: ugyanis az, az Isten általános tervével egybecseng, ahogyan azt Isten kinyilatkoztatta: ennek a tervnek a magva a Szövetség misztériuma…
Aki a felhozott érveknek helyt akar adni, jobban meg fogja érteni, az Egyház mennyire jogos okokból áll hozzá ilyen módon a kérdéshez; végül is azoknak a vitáknak a nyomán, amelyek korunkban keletkeztek, hogy vajon a nők felszentelhetők-e vagy sem, a keresztényeknek ösztönzést kell érezniük, hogy az Egyház misztériumát alaposan megvizsgálják, a püspöki szolgálat és az áldozópapság természetét és jelentését pontosabban kikutassák, ugyanígy hogy a pap helyét a megkereszteltek közösségében, mint csak őt megillető és kitüntetett helyet, különböztessék meg; a pap ugyan e közösség tagja, attól mégis elkülönül, mert azokban a cselekményekben, amelyekben a felszentelés szentségi jegye megkívántatik, a pap, azzal a hatékonysággal, amely a szentségek sajátja, képmása és jele magának Krisztusnak, aki összehív, feloldoz, elvégzi a Szövetség áldozatát.VI. A papi szolgálat az Egyház misztériumában
Ezért nem világos, hogyan lehetne indítványozni a nőknek a papi szolgálatba lépését csak a jogegyenlőség miatt, amely elismerten megilleti az embereket, és amely a keresztények számára is érvényes. Ennek megerősítésére néha bizonyítékként használják fel a Galatáknak írt levél fent idézett szavait [3,28], amelyek kinyilvánítják, hogy Krisztusban már semmilyen megkülönböztetés nincs férfi és nő között. Azonban ezekben a szavakban nem az egyházi szolgálatokról van szó, hanem csak az az állítás rejlik, hogy mindenki egyformán kap meghívást arra, hogy megkapja Istentől a fogadott gyermekséget.
Emellett és kiváltképpen, igen nagyon tévedne magát a szolgálati papság természetét illetően, aki azt az emberi jogok közé sorolná, minthogy a keresztség senkinek semmilyen jogot nem ad közösségi szolgálat elnyerésére az Egyházban. A papság ugyanis megadatik valakinek, de nem, hogy neki a megbecsülésére legyen vagy előnyére váljék, hanem hogy ő Istennek és az Egyháznak szolgáljon; sőt, ő válaszol egy különleges és egészen ingyenes meghívásra: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és rendeltelek titeket (ti. hogy elmenjetek, gyümölcsöt hozzatok)” [Jn 15,16; vö. Zsid 5,4]…
Minthogy ugyanis a papság különleges szolgálat, amelynek nyilvános működését és felügyeletét az Egyház vállalta, az arra való hivatás számára az Egyház tekintélye és meghatalmazása annyira fontos kívánalom, hogy annak alkotóelemévé válik, mert Krisztus azokat választotta, „akiket Őmaga akart” [Mk 3,13]. Ezzel szemben általános az összes megkereszteltek hivatása a királyi papság gyakorlására, Istennek felajánlva életüket és tanúságot téve Isten dicséretére.
Azokat a nőket, akik saját bevallásuk szerint a szolgálati papságra törekszenek, bizonyára a Krisztusnak és az Egyháznak való szolgálat vágya sarkallja. És nem kell csodálkozni azon, hogy mihelyt bennük tudatossá vált az a tény, hogy egykor az államban megkülönböztetéseket kellett elszenvedniük, arra éreznek indíttatást, hogy magát a szolgálati papságot kívánják meg maguknak. Mégsem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a papi rend nem tartozik az ember személyiségi jogaihoz, hanem Krisztus és az Egyház misztériumának az üdvösségi tervétől függ…
Hátra van tehát, hogy mélyebben átgondoljuk a keresztény vallás legfontosabb tételei közül a megkeresztelteknek az ebből fakadó egyenlőségét, amely azért nem egyformaság, mivel az Egyház a tagok különfélesége szerint különbségeket viselő test, amelyben mindegyik tagnak a saját feladata ki van jelölve. A feladatokat tehát meg kell különböztetni, de nem szabad összekeverni; ezek nem pártolnak semmilyen fölényt, egyiknek a másik fölött ti.; a féltékenységnek sem adnak tápot.
II. János-Pál: „Mulieris dignitatem” apostoli buzdítás a nőkről (Kr. u. 1988) (DH 4840-4841)(Fel)
26. „A „nagy misztérium” távlatában, mely Krisztus és az Egyház közötti jegyesi szeretetben nyer kifejezést, jobban megértjük a „tizenkettő meghívását is. Amikor Jézus csak férfiakat választ apostolságra, ezt teljesen szabadon és függetlenül teszi. ... Ők vannak ott Krisztussal az utolsó vacsorán, s egyedül ők kapják az Eucharisztia alapításához kapcsolódó szentségi parancsot: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". [Lk 22,19; 1Kor 11,24] A föltámadás estéjén ők kapják a Szentlelket, hogy megbocsássák az emberek bűneit. ... Már benne is vagyunk a húsvéti misztérium közepében, ami alapjában tárja föl Isten jegyesi szeretetét. ...
... Az Egyház vőlegénye Krisztus, mint a világ megváltója. Az Eucharisztia a megváltásunk szentsége. A vőlegény és a menyasszony szentsége. Az Eucharisztia ugyanis újra jelenvalóvá teszi és szentségi módon végrehajtja Krisztus megváltó tettét, aki testért Egyházzá "teremti". Ezzel a testtel egyesül Krisztus úgy, mint menyasszonyával a vőlegény. ... Ha Krisztus az Eucharisztia alapításakor ezt oly szorosan kapcsolta az apostolok papi szolgálatával, föltételezhetjük, hogy ezen a módon ki akarta fejezni a megváltásban is azt az Istentől szándékolt különbséget, mely férfi és nő között, a férfias és nőies között már a teremtés titkában megvolt. Mindenekelőtt az Eucharisztiában fejeződik ki szentségi módon a vőlegény Krisztus megváltó tette, a menyasszony Egyház javára. Ez teljesen egyértelművé válik, amikor az Eucharisztia szentségi misztériumát – melyben a pap „Krisztus személyében” cselekszik – férfi mutatja be…
27. … A II. Vatikáni zsinat, miközben az egész hagyományt megerősíti, emlékeztet arra, hogy az életszentség hierarchiájában pontosan egy „asszony”, a názáreti Mária az Egyház „előképe”, és ő mindenkit „megelőz” az életszentség útján. Az ő személyében az Egyház már elérte a tökéletességet, mert szeplő és ránc nélkül való [Ef 5,27]5. Ebben az értelemben nevezhető az Egyház egyszerre: „máriásnak” és „péterinek-apostolinak.”6
II. János-Pál: „Ordinatio sacerdotalis” apostoli irat (Kr. u. 1994) (DH 4980-4983)
1. A pappá szentelés, amely továbbadja a hívők tanításának, megszentelésének és vezetésének hivatalát, azt a hivatalt, amelyet Jézus apostolaira bízott, a katolikus Egyházban kezdettől fogva a férfiaknak volt fenntartva. Ehhez a hagyományhoz a helyi egyházak is tartották magukat…
2. … A „Mulieris dignitatem” apostoli írásban magunk is írtunk erről a témáról: „Ha Krisztus csak férfiakat hívott meg apostolainak, szabadon, saját jogán tett így. Ugyanazzal a szabadsággal tette ezt, mint amellyel egész élete folyamán kiemelte a nő méltóságát és hivatását, anélkül, hogy az uralkodó szokásokhoz és a kor törvényei által meghatározott hagyományokhoz alkalmazkodott volna” [„Mulieris dignitatem” apostoli irat, 1988. aug. 15., no. 26; DH 4840]
Az evangéliumok és az apostolok cselekedetei arról tanúskodnak ugyanis, hogy erre a hivatásra Isten örök terve szerint került sor: Krisztus kiválasztotta azokat, akiket akart [vö. Mk 3,13sk, Jn 6,70] és ezt az Atyával együtt, a Szentlélek által tette [ApCsel 1,2] miután az éjszakát imádkozással töltötte [Lk 6,12]. Ezért az Egyház számára a hivatali papság [Vö. II. Vatikáni zsinat, „Lumen gentium” no. 28; „Presbyterorum ordinis” határozat, no. 2] engedélyezésénél mindig követendő normaként szolgált az, ahogyan az Úr kiválasztott 12 férfit, akikre Egyházát alapozta [vö. Jel 21,14]. Valójában nemcsak egy olyan hivatalt vettek át, amelyet az Egyház bármely tagja gyakorolhatott volna, hanem különleges módon és nagyon szorosan kapcsolódtak a megtestesült Ige küldetésével. [vö. Mt 10,1,7sk, 28,16-20, Mk 3,13-16, 16,14-15] Az apostolok ugyanezt tették, amikor kiválasztották munkatársaikat [Vö. 1Tim 3,1-13; 2Tim 1,6; Tit 1,5-9.], akik majd követik őket hivatalukban [Vö. KEK 1577]. Ebbe a kiválasztásba beletartoztak azok is, akik az Egyház létének során majd magát az apostoli hivatalt vitték tovább, vagyis az Úrnak és megváltónak, Krisztusnak helytartóságát [Vö. II. Vatikáni zsinat, „Lumen gentium” no. 20 és 21].
3. Egyébként az a tény, hogy Mária, Isten és az Egyház legszentebb anyja, nem kapta meg az apostolok hivatalát, sem a hivatali papságot, világosan mutatja, hogy a papi hivatal megtagadása a nőktől nem jelenti méltóságuk csorbítását vagy diszkriminációt velük szemben, hanem egyszerűen csak egy olyan döntés hű követését, amely az univerzum Urának bölcsességéből fakad. Még ha a nők jelenléte és szerepe az Egyház küldetésében nem is kapcsolódik a hivatali papsághoz, azért abszolút szükséges a jelenlétük, és semmivel sem helyettesíthetők. … Az Újszövetség és a teljes egyháztörténet fényesen bizonyítja a nők jelenlétét az Egyházban, Krisztus apostolaiként és tanúiként a családban és a polgári hivatásokban, valamint odaadásukban Isten és az evangélium szolgálatában.
4. Bár a csak férfiak számára fenntartott pappá szentelés tanítását az Egyház állandó és általános hagyománya őrzi és a Tanítóhivatal az újabb dokumentumokban kitartóan tanítja, napjainkban sokan ezt a témát még mindig vitathatónak tartják, illetve az Egyháznak azt a tanítói véleményét, hogy a nők nem szentelhetők fel, tisztán diszciplináris jelentőségűnek tartják. Hogy tehát ebben a fontos kérdésben, amely magára az Egyház isteni alkotmányára vonatkozik, minden kétséget kizárjunk, hivatalunk erejénél fogva, mellyel a testvéreket megerősítjük [vö. Lk 22,32], kijelentjük, hogy az Egyháznak semmilyen módon nem áll hatalmában a nőket pappá szentelni, továbbá, hogy ehhez a tanításhoz az Egyház minden hívének tartania kell magát. …
A Hittani Kongregáció válasza a nők pappászentelési tilalmának kötelező voltáról (Kr. u. 1995) (DH 5040-5041)
Kérdés: Az „Ordinatio sacerdotalis” apostoli iratban határozottan kötelező jellegűnek előadott tanítást, mely szerint az Egyháznak nem áll jogában a nőket pappá szentelni, úgy kell érteni, hogy ez a hit örökségéhez tartozik?
Válasz: Igen.
[Magyarázat] Ez az Isten írott igéjén alapuló és az Egyház hagyományában kezdettől fogva megőrzött és alkalmazott tanítás ugyanis definitív összhangot igényel, mivel az általános és rendes Tanítóhivatal tévedhetetlen tanításként hirdette ki [Vö. II. Vatikáni zsinat, „Lumen gentium” no. 25]. Ezért a pápa a jelen viszonyok között gyakorolva a testvérek megerősítésének hivatalát ugyanezen tanítást hivatalos nyilatkozat formájában tette közzé és nyomatékosan meghagyta, hogy ezt mindig, mindenkinek, mindenhol be kell tartani, és hogy ez a tanítás a hit letéteményének része.
[1] Egyesek felvetik, hogy Jézus azért választott tizenkét férfit, mert allegorikus jelet teljesített be; talán szemléletesen akarta közölni, hogy a tizenkettő azt a szerepet kell játsza, amit Izrael tizenkét törzsének ősatyja töltött be (vö. Mt 19,28; Lk 22,30). Az ehhez idézett szövegekben azonban csak arról van szó, hogy a tizenkettő részt fog venni az eszkatológikus ítéletben. A tizenkettő kiválasztásának tulajdonképpeni oka sokkal inkább egész feladatukon keresztül válik nyilvánvalóvá, melyre hívást kapnak (vö. Mk 3,14), ti. hogy Krisztust a nép körében jelenvalóvá tegyék és művét folytassák.
[2] Vö. II. Vatikáni zsinat, „Sacrosanctum concilium” konstitúció a szent liturgiáról, no. 33: „… a paptól, aki Krisztus nevében vezeti a népet” (AAS 56 [1964] 108; DH 4033); „Lumen gentium” dogmatikai konstitúció az Egyházról, no. 10: „a szolgálattevő pap… és Isten egész népe nevében áldozatot mutat be…” (AAS 57 [1965] 14; DH 4126); uo., no. 28: „A szentelés szentségének ereje…, mikor Krisztus nevében cselekszenek…” (AAS 57 [1965] 34; DH 4153); „Presbyterorum ordinis” dekrétum a papok szolgálatáról és életéről, no. 2: „A papok a Szentlélek… úgyhogy Krisztus, a fő nevében cselekedhessenek” (AAS 58 [1966] 992); uo., no. 13: „Mint a szentély szolgái… Krisztus személyét képviselik” (AAS 58 [1966] 1011); vö. a püspökszentelésről szóló dokumentummal (1971) De sacerdotio ministeriali I 4 (AAS 63 [1971] 906); a hittani kongregáció nyilatkozata a „Mysterium ecclesiae”, az Egyházról szóló katolikus tanításról, 1973. június 24., no. 6 (AAS 65 [1973] 407; DH 4541).
[3] Aquinói Szt. Tamás, Summa theologiae III, q. 83, a. 1 ad 3: „Azt kell mondani, hogy [miként ennek a szentségnek az ünneplése Krisztus szenvedéseit megjelenítő kép: uo. ad 2] ugyanúgy a pap is viseli Krisztus képét, akinek nevében és erejével az átváltoztatás szavait kimondja” (Editio Leonina 12,271b).
[4] „Hiszen, mivel a szentség jel, abban, amiről a szentségben szó van, nemcsak a dolog, hanem a dolog jelentése <is> szükséges”, mondja Szt. Tamás kifejezetten a nők szentelésének elutasítására: Super IV libros Sententiarum IV, d. 25, q. 2, a. 1, qc. 1 c (R. Busa: Opera 1 [1980] 578).
[5] Vö. II. Vatikáni zsinat, „Lumen gentium” dogmatikai konstitúció az Egyházról, no. 65 (AAS 57 [1965] 64k); II. János Pál, „Redemptoris Mater” enciklika, no. 2-6 (AAS 79 [1987] 362-367).
[6] „Ez a mariánus profil ugyanannyira – ha nem még inkább – alapvető és jellemző az Egyházra, mint az apostoli és a Péter által meghatározott profil, amelyhez a legmélyebben kötődik … Ebben az értelemben az Egyház mariánus dimenziója túlmutat a péteri dimenzión, miközben azzal szorosan összekapcsolódik és azt kiegészíti. Mária, a Szeplőtelen, megelőz mindenki mást, természetesen Pétert és az apostolokat is: nem csak azért, mert Péter és az apostolok az emberi nemnek a bűnben született seregéből származnak és ahhoz az Egyházhoz tartoznak, mely ’a bűnösökből szentelődik meg’, hanem azért is, mivel hármas tisztsége semmi mást nem céloz, mint azt, hogy az Egyházat a szentségnek azon ideálja szerint alakítsa, mely Máriában már mintaként előttünk áll. Egy kortárs teológus jól fejezte ki ezt, amikor azt mondta: ’Mária az apostolok királynéja, anélkül hogy igényt tartana az apostoli hatalomra. Neki mása és többje van.’” (H. U. von Balthasar, Neue Klarstellungen [Einsiedeln 1979] 114; II. János Pál, Beszéd a Római Kúria bíborosai és prelátusai előtt, 1987. dec. 22.; AAS 80 [1988] 1028).
Mit mond erről a Biblia?
Egyelőre csak kommentár nélkül:
Ter 1,27
Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.
Gal 3,28
Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.
1Kor 12,13
Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.
Róm 10,12-13
Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
Kol 3,11
Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.
Ter 3,15
Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba."
Lk 1,26-35
A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál." E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége." Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?" Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: "A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni.
Lk 1,41-49
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"
Mária így szólt: "Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.
Jn 19,26-27
Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: "Asszony, nézd, a fiad!" Aztán a tanítványhoz fordult: "Nézd, az anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.
Jel 12,1
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.
Bír 17,10
Micha azt mondta neki: "Telepedjél le nálam, légy atyám és papom. Adok neked 10 sékel ezüstöt évente, egy ruhát és teljes ellátást", és rá is beszélte a levitát.
Bír 18,19
"Hallgass - válaszolták neki -, tedd a kezedet a szádra, gyere velünk és légy atyánk és papunk! Jobb neked, ha egy ember házának papja vagy, mintha Izrael valamelyik törzsének és nemzetségének leszel a papja?"
Mk 16,9
Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte.
Lk 7,44-50
Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: "Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg egyfolytában csókolgatja a lábam, amióta csak bejött. Aztán a fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos olajával. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret."
Aztán így szólt az asszonyhoz: "Bűneid bocsánatot nyernek." A vendégek összesúgtak: "Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?" De ő ismét az asszonyhoz fordult: "A hited megmentett. Menj békével!"
Jn 8,3-11
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: "Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?" Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: "Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!" Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: "Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?" "Senki, Uram" - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!"
Mk 14,17
Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel.
Mk 14,20
Így válaszolt: "Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba.
Lk 22,14
Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt.
Ter 14,18
Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt.
Zsid 5,6
Másutt meg ezt mondja: "Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint."
Zsid 5,10
mert az Isten őt hirdette ki főpapnak, Melkizedek rendje szerint.
Zsid 6,20
ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap.
Zsid 7,15
Még világosabb ez, hogyha Melkizedek módjára egy más pap lép föl,
Zsid 7,17
A tanúság ugyanis így szólt róla: "Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint."
Ter 22,9-13
Mikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte a fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből és azt mondta: "Ábrahám, Ábrahám!" "Itt vagyok" - felelte. Az folytatta: "Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem." Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost, és feláldozta égőáldozatul a fia helyett.
Mt 26,26
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem!"
Mk 14,22
Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én testem."
Lk 22,19
Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: "Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre."
Mk 3,13
Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek.
Jn 20,22
Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket!
1Kor 14,34-35
az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniük kell, ahogy a törvény is mondja. Ha tudni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüktől, mert az asszonynak nem illik az Egyházban beszélnie.
1Tim 2,12
Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.
Róm 16,1-2
Ajánlom nektek Főbe nővérünket, aki a kenkreai egyház szolgálatában áll. Fogadjátok szentekhez méltóan az Úrban, és támogassátok, amiben csak rátok szorul, mert ő is sokaknak volt támasza, nekem magamnak is.
Lk 2,36-37
Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált.
Iz 3,12
Én népem! Gyermekek zsarnokoskodnak rajta, asszonyok uralkodnak fölötte. Én népem! Fejedelmeid félrevezetnek, és összekuszálják az utat, amelyen jársz.
Mit mondanak erről az ókeresztény írók?
(További idézetek várhatók Szent Ireneusztól, Hippolütosztól, Tatianosztól, Szent Cipriántól, a Nikaiai Zsinattól, a Laodiceai zsinattól, Szent Epiphaniosztól, Aranyszájú Szent Jánostól, Szent Ágostontól)
Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 41, 4-5. (Kr. u. 200)
Nem számít nekik [az eretnekeknek], hogy különböző tanításokat vallanak, csak az a fontos, hogy mind az egyetlen igazság leküzdésére működjenek együtt. Mind kevélyek, mind a tudást ígérik. A katekumenek már tökéletesek, mielőtt még a teljes oktatást megkapták volna. Még az eretnek asszonyok is milyen szemtelenek! Veszik a bátorságot, hogy tanítsanak, vitatkozzanak, ördögűzést végezzenek, gyógyulást ígérjenek, sőt talán még ahhoz is, hogy kereszteljenek.
Tertullianus: A keresztségről, 1,1. (Kr. u. 203)
Egy a kainiták eretnekségéből való vipera [eretnek nő], tanításával sokakat elragadott, legelőször is a keresztséget rombolva le, nyilván saját természetével összhangban: hiszen többnyire a viperák és áspisok, sőt maguk a közönséges kígyók is száraz és vizetlen terepen tanyáznak. Mi azonban az Ikhthusz (görög szó = hal) szerint, a mi Jézus Krisztusunk szerint vagyunk halacskák, akik a vízben születünk, máshogy nem is üdvözülhetünk, csak megmaradva a vízben. Ennélfogva az az igen borzasztó torzszülött, akinek egyáltalán joga sem lett volna a tanításhoz, nagyon is jól tudta, úgy árthat leginkább a halacskáknak, ha felhozza őket a vízből.
Tertullianus: A szüzek fátyláról, 9. (Kr. u. 206)
Az asszonynak nincs megengedve a szólás az egyházban [1Kor 14,34], de sem tanítást, sem keresztelést, sem a felajánlást, sem más férfira tartozó feladatot, sem valamilyen papi kötelezettséget nem igényelhetnek maguknak.
(Fel)