Navarra Bibliakommentár
„Aki nem ismeri a Szentírást, Krisztust nem ismeri” (Szent Jeromos) „Az Atya kimondott egyetlen Igét. Ez az Ige az Ő Fia, és Ő örökké mondja Őt végtelen csendben:
Ter 3,1-24.A bűnbeesésA kísértés és az első bűn[1] A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: »Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?« [2] Az asszony azt felelte neki: »A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. [3] Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.« [4] A kígyó erre azt mondta az asszonynak: »Dehogy is haltok meg! [5] Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!« [6] Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett. [7] Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. [8] S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől. [9] Az Úr Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« [10] Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.« [11] Erre megkérdezte tőle: »Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?« [12] Az ember azt felelte: »Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.« [13] Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: »Miért tetted ezt?« Ő így felelt: »A kígyó rászedett és ettem.« [14] Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: »Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! [15] Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.« [16] Az asszonynak pedig azt mondta: »Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szüld a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!« [17] Ádámnak pedig azt mondta: »Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! [18] Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! [19] Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél, -- mert por vagy, és visszatérsz a porba!« [20] és elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek. ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból[21] Az Úr Isten ezután bőrköntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, [22] és azt mondta az Úr Isten: »íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!« [23] Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. [24] Amikor kiűzte az embert, az éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
******************************** Kommentár:Ter 3,1-24. „A bűnbeesés története (Ter 3) képes beszédet használ, de egy őseseményt ír le, mely az ember történelmének kezdetén játszódott le. A kinyilatkoztatás megadja nekünk a hitbeli bizonyosságot, hogy az emberiség egész történelmére rányomja bélyegét az áteredő bűn, melyet ősszüleink szabad akarattal követtek el.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 390). A Biblia itt a rossz eredetéről tanít – minden rossz eredetéről, amit az emberiség csak megtapasztalt, különösen a halál eredetéről. A rossz nem Istentől származik (ő az embert egy boldog életet élni teremtette, és hogy az ő barátja legyen); a rossz a bűnből ered, azaz abból a tényből, hogy az ember megszegte az isteni parancsolatot, és ezáltal tönkretette azt a boldogságot, amire teremtetett, valamint a harmóniát Istennel, önmagával, és általában a teremtéssel. „Az ördögtől megkísértett ember hagyta, hogy szívében meghaljon a Teremtője iránti bizalom, és visszaélve szabadságával nem engedelmeskedett Isten parancsának. Ebben állt az ember első bűne. Ettől kezdve minden bűn engedetlenség Istennel szemben és bizalmatlanság az Ő jóságával szemben.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 397). Az eredendő bűn és következményeinek leírásában a szent szerző szimbolikus nyelvezetet használ (kert, fa, kígyó), hogy egy fontos történelmi és vallási igazságot adjon át – azt, hogy amint a földre lépett az ember, már engedetlenkedik is Istennel szemben, és ebben van a rossz oka. Azt is láthatjuk, hogy hogyan történik meg minden egyes bűn, és milyen következményekkel jár: „Lelkünk szemei tompákká válnak. Az értelem azt mondja magáról, hogy saját maga elegendő ahhoz, hogy mindent megértsen, Isten segítsége nélkül. Ez egy megmagyarázhatatlan kísértés, amely ott bujkál értelmünk hatalma mögött, amit az Atyaisten azért adott az embernek, hogy megismerhesse, és szabadon szerethesse Őt. Elcsábulva e kísértés által, az emberi elme magát nevezi ki az univerzum központjának, izgatottá válva attól a kilátástól, hogy „olyanok lesztek, mint az istenek” (Ter 3,5). Így megtelik az önmaga iránti szeretettel, míg Isten szeretetének hátat fordít.” (Szent J. Escrivá, "Es Cristo que pasa", 6.)
3,1. A kígyó az ördögöt szimbolizálja, egy személyes létezőt, aki megpróbálja megakadályozni Isten tervét, és lehúzni az embert a kárhozatba. „Ősszüleink engedetlen döntése mögött egy istenellenes, kísértő hang áll, mely irigységből taszította őket a halálba.[Vö. Bölcs 2,24] A Szentírás és az Egyház hagyománya ebben a lényben egy bukott angyalt lát, akit Sátánnak vagy ördögnek nevez. Az Egyház tanítja, hogy kezdetben Istentől teremtett jó angyal volt. ’Az ördögöket és a többi démont Isten természetük szerint jónak teremtette, de önmaguktól rosszak lettek.’ [IV. Lateráni Zsinat].” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 391).
3,2-5. Az ördögi kísértés stratégiája nagyon realisztikusan van itt leírva: félremagyarázza azt, amit Isten mondott, gyanút ébreszt Isten tervében és szándékában, és végezetül úgy festi le Istent, mint aki az ember ellensége. „A bűn kezdeti dimenziójának elemzése azt mutatja, hogy a "hazugság atyja" az emberi nemzedékek során át folytonosan arra ösztönzi az embert, hogy vesse el Istent, és ezt egészen a gyűlöletig viszi: "Amor sui usque ad contemptum Dei", 'önszeretet egészen az Isten megvetéséig' - mondja Szent Ágoston. [vö. "De Civitate Dei", 14, 28] Az ember hajlik rá, hogy Istenben mindenekelőtt azt lássa, aki őt korlátok közé szorítja, és nem azt, aki felszabadulásának forrása, minden jónak teljessége. Ezt igazolják a modern idők, amelyben az ateista ideológiák a vallás kiirtására irányulnak, mert szerintük az végeredményben "elidegeníti" az embert, mintegy megfosztja emberségétől, amikor elfogadva Isten eszméjét Istennek tulajdonítja mindazt, ami az emberre tartozik, kizárólag az emberre! Ebből a gondolatból és a történelmi-társadalmi gyakorlatból indult el az a fejlődés, mely Isten elutasítását odáig vitte, hogy már Isten halálát hirdeti, ami képtelenség mint elgondolás és mint kijelentés is.” (II. János Pál, "Dominum Et Vivificantem", 38).
3,6. És így mindketten, a férfi és a nő, megszegték Isten parancsolatát. A Teremtés könyve nem egy almára utal, hanem egy titokzatos gyümölcsre: az ebből való evés szimbolizálja Ádám és Éva bűnét – az engedetlenséget. A szent szerző elvezet bennünket a végkifejlethez, a kísértés egy mesteri lélektani leírását adva: párbeszéd a kísértővel, vita Isten igazmondásáról, majd az ember megadja magát az érzéki vágyaknak. Ezt a bűnt így magyarázta II. János Pál: „ez minden bűn kezdete és gyökere az emberiség történelmében, a bűn ősforrása egyúttal az egész üdvrend kezdete is. […]Ez az első és kezdeti engedetlenség feltételezi annak az igazságnak az elvetését vagy legalább elutasítását, amely benne volt Isten Igéjében, aki a világot teremtette. […] Az engedetlenség pontosan ennek a határnak az átlépését jelenti, amely az ember akarata és szabadsága számára átléphetetlen marad, mert az ember teremtmény. A teremtő Isten az egyedüli és végleges forrása az erkölcsi rendnek a világban, amelyet Ő teremtett. Az ember nem tudja önmagától eldönteni, mi jó és mi gonosz - mert nem tudja "ismerni a jót és rosszat", mint Isten. Igen, a teremtett világban Isten marad az első és legfőbb forrás, aki eldönti a jót és rosszat a lét belső valósága szerint, amely az Ige visszfénye, az Atyával egylényegű örök Fiúé. Az Isten képére teremtett embernek a Szentlélek megadja a lelkiismeret ajándékát, amelyben a képmás hűségesen tükrözi ősmintáját, aki egyúttal a Bölcsesség, az örök törvény, az erkölcsi rend forrása az ember és a világ számára. Az "engedetlenség" mint az eredendő bűn jellemző tulajdonsága ennek a forrásnak az elutasítását jelenti, mert az ember odáig merészkedett, hogy ő akart lenni a saját maga számára a jogforrás, amely hivatva van a jó és a rossz meghatározására.” (II. János Pál, "Dominum Et Vivificantem", 33-36).
3,7-13. Ez a szakasz az áteredő bűn következményeinek leírásával kezdődik. A férfi és a nő megismerte a rosszat, és ez kezdetben, a legközvetlenebb módon, a saját testükben nyilvánult meg. Az a belső harmónia, amit a Ter 2,25 leírt, megtört, és az érzéki vágy (concupiscentia) felütötte a fejét. Megtört az Istennel való barátságuk is, és elmenekültek a jelenlétéből, hogy nehogy meglássa meztelenségüket. Mintha a Teremtő nem láthatná őket! A férfi és a nő közötti harmónia is megbomlott: a férfi a nőt okolja, a nő pedig a kígyót. Azonban mindhárman osztoznak a felelősségben, és ezért mindhárman megbűnhődnek. „Az eredeti igazságnak köszönhető összhang megbomlott; megtört a lélek szellemi képességeinek uralma a test fölött;[512] a férfi és a nő közötti egységben feszültségek támadtak; [vö. Ter 3,7-16] kapcsolataikat az ösztönösség és az uralomvágy határozta meg. A teremtéssel való összhang is összetört: a látható teremtés idegen és ellenséges lett.[ Vö. 3,17.19.] Az ember miatt a teremtés a romlás rabszolgaságába süllyedt. [Vö. Róm 8,20.] Végül valóság lett az a következmény is, amit az engedetlenség esetére Isten kifejezetten kilátásba helyezett: az ember "visszatér a porba, melyből vétetett". [Vö. Ter 3,19.] Az emberiség történelmébe belép a halál. [Vö. Róm 5,12.]” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 400)
3,14-15. A kígyóra mért isteni büntetés egy az asszony és a kígyó, azaz az emberiség és a rossz között fennálló konfrontációt is magában foglal egy olyan ígérettel, miszerint ebből az ember fog kikerülni győztesen. Ezért hívják ezt a szakaszt „proto-evangéliumnak” (ősevangéliumnak): ez a Megváltó-Messiás jó hírének legelső kijelentése az emberiség számára. Nyilvánvaló, hogy a fej sérülése halálos, míg a boka sérülése meggyógyítható. Amint a II. Vatikáni Zsinat tanítja, „Isten, aki az Ige által teremt (vö. Jn 1,3) és tart fönn mindent, a teremtett dolgokban állandóan tanúskodik az embereknek önmagáról (vö. Róm 1,19-20), s mert meg akarta nyitni a természetfölötti üdvösség útját, mindezeken túl ősszüleinknek kezdettől fogva kinyilvánította önmagát. Bűnbeesésük után pedig a megváltás ígéretével az üdvösség reményét öntötte beléjük (Ter 3,15), és szüntelenül gondját viselte az emberiségnek, hogy mindazoknak örök életet adjon, akik állhatatosan kitartanak a jóban és keresik az üdvösséget (vö. Róm 2,6--7).” ("Dei Verbum", 3). A győzelmet a gonosz felett az asszony ivadéka, a Messiás fogja előidézni. Az Egyház mindig messiási értelemben olvasta ezeket a verseket, amelyeket Jézus Krisztusra vonatkoztatta; ill. az asszonyban a megígért üdvözítő anyját látta; Szűz Máriát, az új Évát. Tehát az asszonynak kulcsszerepe van a gonosz feletti győzelemben. A Biblia latin fordításában, a „Vulgata”-ban, Szent Jeromos valójában így olvassa az ide vonatkozó szöveget: „Ő [nőnemben, azaz az asszony] széttiporja fejedet”. Így az asszony a Boldogságos Szűz, az új Éva és a Megváltó anyja, aki osztozik (elővételezve és mindenekfelett) Fia győzelmében. Bűn soha nem ejtett foltot rajta, és az Egyház a Szeplőtelen Fogantatásnak nyilvánította őt ki. Hogy Isten miért nem akadályozta meg az első ember bűnének elkövetését, azt Szent Tamás így magyarázza: „Isten megengedi a rosszat, hogy abból valami jobbat fakasszon. Ezért mondja a Róm 5,20: »Ahol pedig eláradt a bűn, túláradt a kegyelem«. És ezért mondjuk a húsvéti gyertya megáldásában: »ó, boldog bűn, mely ilyen és ily nagy Megváltót érdemelt!«". (Summa Theologiae III, 1, 3 ad 3; vö. „A Katolikus Egyház Katekizmusa”,. 412.)
3,16. Az asszonyhoz fordulva, Isten elmondja, hogy mint anya és feleség a bűn milyen következményeit fogja magára venni. A szülési fájdalom az emberiségben a bűn következményeként jelenvaló fizikai fájdalomra mutat rá. A bűn az oka a családi életben lévő rendetlenségeknek is, különösen a férj és a feleség között: a szöveg kifejezetten a férj feleségével szembeni zsarnoki magatartását hozza fel példaként. Az asszonnyal szembeni diszkriminációt itt a bűn végeredményének látjuk. Tehát ezt a Biblia végeredményben rossznak tekinti. A bűn az oka annak is, hogy az emberek nem méltányolják a házasság és a család méltóságát – ezt az általánosan elterjedt mulasztást a II. Vatikáni Zsinat is kifogásolja: „A házasság és a család intézményének méltósága nem mindenütt egyforma fénnyel ragyog, mert a többnejűség, a válás járványa, az úgynevezett szabadszerelem és egyéb erkölcsi eltévelyedések elhomályosítják; továbbá a hitvesi szerelmet igen gyakran megszentségteleníti az önzés, a hedonizmus és a meg nem engedett fogamzásgátlás. Ezeken kívül a mai gazdasági, társadalom-pszichológiai és polgári állapotok is súlyos zavarokat okoznak a családban.” ("Gaudium Et Spes", 47).
3,17-19. A bűn kihatásai, amelyekre a férfit figyelmeztetik, szorosan kapcsolatban vannak az ő Isten-adta missziójával – hogy művelje meg és tartsa fenn a kertet, vagy más módon megközelítve, uralkodjon a földön tevékenysége, munkája által. Az ember és a természet közötti harmónia összedőlt a bűn által: mostantól az ember terhesnek fogja találni a munkát, és mindenféle gyötrelmet fog okozni neki. Tehát a bűn következménye az igazságtalanság számos formája a munka világában és a föld javai feletti emberi fennhatóságban. Isten a földet, és minden jót, amit tartalmaz az egész emberiségnek szánta, azonban ami valójában történik az az, hogy „még mindig óriási tömegek nélkülözik a legszükségesebbeket is, ugyanakkor mások, még a kevésbé fejlett vidékeken is, dúskálva élnek és tékozolják a javakat. Egymás mellett él a fényűzés és a nyomor. Míg kevesek kezében rendkívül nagy hatalom összpontosul, addig sokaknak úgyszólván semmi lehetőségük sincs arra, hogy a saját kezdeményezésükből és a saját felelősségükre cselekedjenek, hiszen gyakran emberi személyhez méltatlan élet- és munkakörülmények között vergődnek. (II. Vatikáni Zsinat, "Gaudium Et Spes", 63) A bűn következményei fennmaradnak az emberrel, amíg vissza nem tér a földbe, azaz, amíg meg nem hal. Isten azonban nem azonnal váltja be azt a következményt, amellyel a Ter 2,17-ben megfenyegette az embert; az ember tovább él a földön, azonban a sorsa a halál. Ebben az értelemben magyarázza Szent Pál az emberi létezést, Krisztus művének fényében, akit a második Ádámnak nevez: „Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett. […] Mert ha a halál uralomra jutott egy által, egynek a bűnbeesése miatt, akkor sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által mindazok, akik megkapják a kegyelem és a megigazulás ajándékának a bőségét.” (Róm 5,12.17)
3,21-24. Még a bűnbeesés után is gondot visel Isten az emberről. Az ember tovább népesíti a földet, dacolva a halállal, hála az asszony anyai szerepének. Isten az ember segítségére siet meztelensége miatt, amitől annyira megijedt és szégyellt. Az ember helye a történelemben a paradicsomból való kiűzetéssel emelkedik ki. Már ismer jót és rosszat; elvesztette azt a boldogságot, amelyre teremtetett, és a végzetszerű halál miatt vágyódik a halhatatlanságra, amely egyedül Istenhez köthetné. Ez az emberi állapot; és ez mindenkire vonatkozik, és az ok a bűnben keresendő. Ennél fogva „a kinyilatkoztatás által… tudjuk, hogy Ádám az eredeti szentséget és igazságot nemcsak önmaga, hanem az egész emberi természet számára kapta: Amikor Ádám és Éva engedett a kísértőnek, személyes bűnt követtek el, de ez a bűn az emberi természetet érinti, melyet bűnük után bukott állapotban adnak tovább. [Vö. Trienti Zsinat, Decretum de peccato originali] Olyan bűn ez, mely nemzés által az egész emberiségre átszármazik; tudniillik egy olyan emberi természet továbbadása által, mely meg van fosztva az eredeti szentségtől és igazságtól. Ezért az áteredő bűnt analóg értelemben nevezzük "bűnnek": "magunkra vont" (contractum), és nem elkövetett bűn; állapot, és nem cselekedet.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 404.) Forrás: The Navarre Bible: Pentateuch (The Navarre Bible: Old Testament) University of Navarre, Scepter Publishers, 1999. A szentírási szöveg a Káldi-Neovulgatából származik (Szent Jeromos Bibliatársulat, 1999). [Fordította: Pozsonyi Gábor Attila] © Minden jog fenntartva. |