Képek és szobrok
Mi a probléma?
Mit mond erről az Egyház?
A
Katolikus
Egyház Katekizmusa
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
Mit mond erről a Biblia?
Mit mondanak erről az
ókeresztény
írók?
Mi a probléma?
(Fel)

Egy orthodox zsidó zsinagóga
(Dura-Europos)
Képek egy másik orthodox zsidó zsinagógából (Hammath Tiberias)
Mit
mond erről az Egyház?
A
Katolikus Egyház Katekizmusa
476 Mivel az Ige testté lett
és valódi emberi
természetet öltött magára, Krisztus "teste
konkrét emberi test volt". [Vö. Lateráni Zsinat
649-ben, 4. kán. DS 504.] Ezért Jézus emberi arca
"megfesthető". [Vö. Gal 3,1.] Az Egyház a VII.
egyetemes zsinaton [II. Niceai Zsinat 787-ben, 7. Act.: Definito de
Sacris imaginibus, DS 600--603.] törvényesnek ismerte el,
hogy szentképeken megjelenítsék.
477 Az Egyház azt is kezdettől fogva elismerte, hogy
Jézus testében Isten, aki "a maga
világában láthatatlan, a mi világunkban
láthatóvá lett". [2. karácsonyi
prefáció: Missale Romanum, 1970, 396.]
Valójában Krisztus testének egyéni
vonásai Isten Fiának isteni személyét
fejezik ki. Ő ugyanis emberi testének vonásait
annyira magáévá tette, hogy szentképen
megfestetten tisztelhetők, mert a hívő, aki az ő
képét tiszteli",benne a megfestett
személyt imádja". [II. Niceai Zsinat 787-ben, 7. Act.:
Definito de Sacris imaginibus, DS 601.]
1159 A szent kép, a liturgikus ikon elsősorban Krisztust
jeleníti meg. A szent kép nem képes
megjeleníteni a láthatatlan és fölfoghatatlan
Istent. Isten Fiának megtestesülése képek
új "rendjét" nyitotta meg:
"Egykor, mivel sem teste, sem alakja nincsen, Istent
egyáltalán nem lehetett ábrázolni. Most
azonban, miután testben láthatóvá
vált és az emberekkel együtt élt,
arról, amit Istenből láttam,
készíthetek képet. (...) Mi pedig fedetlen arccal
szemléljük az Úr dicsőségét."
[Damaszkuszi Szent János: De sacris imaginibus oratio 1, 16]
1160 A keresztény ikonográfia képbe írja
át azt az evangéliumi üzenetet, amit a
Szentírás szóval közvetít. A
kép és a szó kölcsönösen
megvilágítják egymást:
"Összefoglalva: mi őrzünk minden egyházi
hagyományt, akár írásban, akár
szóban hagyták ránk, anélkül hogy
újításokkal helyettesítenénk azokat.
E hagyományok egyike az ikonfestészet. Ez, mivel
összhangban van az evangélium üzenetével,
alkalmas arra, hogy megerősítse hitünket Isten
Igéjének valóságos és nem
elképzelt megtestesülésében, és nagy
gyarapodást hozzon számunkra. Azok a dolgok ugyanis ,
amelyek kölcsönösen megvilágítják
egymást, nyilvánvalóan azonos jelentést
hordoznak." [II. Niceai Zsinat 787-ben: Terminus: COD 135.]
1161 A liturgikus ünneplés minden jele Krisztusra
irányul, így az Istenanya és a szentek
képei is: Krisztusról tanúskodó jelek, aki
megdicsőül bennük. Őbennük látjuk "a
tanúk felhőjét" (Zsid 12,1), akik továbbra
is törődnek a világ
üdvösségével, s akikkel -- mindenekelőtt
a szentségek ünneplésében -- mi egyek
vagyunk. Képeik megmutatják hitünknek az "Isten
képmására teremtett" és az ő
"hasonlatosságára" [Vö. Róm 8,29; 1Jn 3,2.]
átalakult embert, és az angyalokat is, akik Krisztusban
szintén újra egybe vannak foglalva:
,Szent Atyáink Istentől sugalmazott
Tanítóhivatalát és a katolikus
Egyház hagyományát követve (mert tudjuk, hogy
ez a hagyomány a Szentléleké, aki az
Egyházban lakik), teljes bizonyossággal és
gondossággal elhatározzuk, hogy mind a drága
és elevenítő keresztet, mind a
tiszteletreméltó és szent -- akár festett,
akár mozaikból vagy bármely más
megfelelő anyagból készült -- képeket
Isten szent egyházaiban alkalmazni kell szent edényeken
és ruhákon, falakon és táblákon,
magánházakban és utak mentén: mind
Istenünknek és Üdvözítőnk,
Jézus Krisztusnak, mind Asszonyunknak, az egészen tiszta
és szent Istenszülőnek, a tisztelendő
angyaloknak és az összes szenteknek és igazaknak
képeit." [DH 600]
1162 "A képek szépsége és színe
serkenti imádságomat. E képek, mint a mező
képe, Isten dicsőítésére serkenti a
szívemet." [Damaszkuszi Szent János: De sacris
imaginibus orationes 1, 47] A szent képek
szemlélése, az Isten igéjén való
elgondolkodással és az egyházi himnuszok
éneklésével együtt beleszövődik a
liturgikus jelek harmóniájába azért, hogy
az ünnepelt misztérium bevésődjék a
szív emlékezetébe, majd a hívők
új életében mutatkozzék meg.
2129 Az isteni parancs megtiltja Isten minden
ábrázolását emberi kéz által.
Ezt a Második Törvénykönyv így
magyarázza: "Amikor az Úr a Hóreben a
lángok közül szólt hozzátok,
semmiféle alakot nem láttatok. Ne vetemedjetek hát
arra, hogy bármiféle alakban képmást
csináljatok magatoknak Istenről..." (4,15--16). Izraelnek
az abszolút transzcendens Isten nyilatkoztatta ki magát.
"ő minden", de ugyanakkor "minden műve fölött
áll" (Sir 43,27--28). Ő "a szépség
alkotója" (Bölcs 13,3).
2130 Mindazonáltal Isten az ó Szövetségben
parancsolta vagy megengedte olyan képmások
készítését, amelyek szimbolikusan
elvezetnek a megtestesült Ige által végrehajtott
üdvösséghez: ilyenek a rézkígyó,
[Vö. Szám 21,4--9; Bölcs 16,5--14; Jn 3,14--15.] a
frigyláda és a kerubok. [Vö. Kiv 25,10--22; 1Kir
6,23--28; 7,23--26.]
2131 A megtestesült Ige misztériumára
támaszkodva 787-ben a hetedik egyetemes zsinat Niceában
igazolta a képrombolókkal szemben az ikonok
tiszteletét: és nemcsak Krisztusét, hanem Isten
Anyjáét, az angyalokét és a
szentekét is. Isten Fia a megtestesülésével a
képek új "üdvrendjét" indította el.
2132 A képek keresztény tisztelete nem áll
ellentétben az első parancsolattal, mely megtiltja a
bálványok faragását. "A kép
előtt nyilvánított tisztelet az eredetinek
szól" [Nagy Szent Bazil: Liber de Spiritu Sancto 18, 45]
és "aki a képet tiszteli, valójában azt a
személyt tiszteli, aki rá van festve". [DS 601; vö.
DS 1821--1825; II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 125;
uaz, Lumen Gentium, 67.] A szent képek tisztelete
"tiszteletteljes megbecsülés", és nem
imádás, ami egyedül csak Istent illeti:
2502 A szakrális művészet akkor igaz és
szép, amikor megfelel sajátos hivatásának:
a hitben és az imádásban fölidézi
és dicsőíti Isten transzcendens
misztériumát; az Igazság és Szeretet
nagyszerű szépségét, mely megjelent Krisztusban,
aki "dicsőségének kisugárzása
és lényegének képmása" (Zsid 1,3),
akiben "benne lakik testi formában az istenség
egész teljessége" (Kol 2,9); a Boldogságos Szűz
Máriában és az angyalokban és a szentekben
tükröződő lelki szépséget. A
hiteles szakrális művészet elvezeti az embert a
Teremtő és Megváltó, Szent és
Megszentelő Isten imádására és
szeretetére és az imádságra.
(Fel)
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
Nagy Szent I. Gergely:
A "Litterarum tuarum
primordia" levél Serenus püspöknek (Kr. u. 600) (DH
477)
Eljutott ... hozzánk annak a
híre, hogy ... a Szentek
képmásait összetöröd mintegy azzal az
ürüggyel, nehogy imádniuk kelljen ezeket. Azt ugyan
mindenképpen dicsérjük, hogy tiltottad azok
imádását; azért viszont megfeddünk,
hogy összetörted azokat... Más dolog ugyanis egy
festményt imádni, és más a
festményen elbeszélt történet alapján
megtanulni, hogy mit kell imádnunk. Mert amit az
írás nyújt az olvasóknak, azt
nyújtja a festmény a szemlélő tudatlanoknak, mivel
azon, ha tudatlanul is, látják, amit követniük
kell, abból olvasnak, akik a betűket nem ismerik; ezért
főképpen a pogányok (gentibus) számára a
festmény olvasmányként szolgál. ...
H valaki képeket akar készíteni,
egyáltalán ne akadályozd meg, a képeket
imádni viszont minden módon tiltsd meg. De ezt
szorgalmazva, testvérem, figyelmeztesd őket, hogy a
megtörtént dolog látása
hatására ragadja meg őket a megbánás heves
indulata, és egyedül a mindenható
Szentháromság imádására boruljanak
le alázatosan.
Szent II. Gergely:
Levél III.
Leó császárnak (Kr. u. 726-730 között)
(DH 581)
És azt mondod, hogy mi
köveket, falfelületeket
és táblaképeket imádunk. Nem úgy
van, ahogy mondod, császár; hanem hogy
emlékezetünk felfrissüljön, és hogy a
bezártságból és a
tudatlanságból nehézkes lelkünk
felemelkedjék, és a magasba ragadtassék
általuk, akiké ezek a nevek, akiket
megszólítunk és akiké ezek a képek;
és nem mint isteneket imádjuk, ahogy te mondod;
távol legyen! Ugyanis nem ezekben van a
reménységünk. És ha éppen az
Úrnak a
képéről van szó, azt mondjuk: Urunk Jézus
Krisztus, az Isten Fia, siess segítségünkre
és ments meg minket! Ha pedig az Ő szent Anyjáé,
azt mondjuk: Szent Istenszülő, az Úr Anyja, járj
közben Fiadnál, a mi igaz Istenünknél, hogy
mentse meg lelkünket! Ha pedig vértanúé:
Szent István vértanú, aki véredet ontottad
Krisztusért, aki mint első vértanú legerősebb
bizalommal beszélhetsz, járj közben
értünk. És az összes
mártíromságot szenvedett
vértanúkról
így beszélünk, általuk ugyanilyen
kéréseket terjesztünk fel. És nem úgy
van, ahogy mondod császár, mintha a
vértanúkat isteneknek neveznénk.
I. Hadrianus / II.
Nikaiai Zsinat: 7.
ülés: Dogmatikai határozat a szentképekről
(Kr. u. 787) (DH 600-601; 605; 608)
Csatlakozván mintegy a
királyi ösvényhez,
és követve szent atyáink Istentől sugalmazott
tanítását és a katolikus Egyház
hagyományát, mert tudjuk, hogy ez a
Szentléleké, aki az Egyházban lakozik: teljes
bizonysággal és gondossággal határozatot
hozunk, hogy amiként a becses és életadó
kereszt alakzatát, úgy a tiszteletreméltó
és szent képmásokat is, akár színes
mozaikból vannak ezek, akár más alkalmas
anyagból, el kell helyezni Isten szent egyházi
épületeiben, a szent edényeken és
ruhákon, a falakon és a táblaképeken, a
házakban és az utakon: éspedig a mi Urunk
és Istenünk és Megváltónk,
Jézus Krisztus, valamint szeplőtelen Úrnőnk, a szent
Istenszülő, és a tiszteletreméltó angyalok,
és az összes szent és kegyes férfiak
képmását.
Minél gyakrabban láthatók ugyanis ezek a
megformált képek, azok, akik ezeket szemlélik,
annál könnyedébben emelkednek fel azok
előképeinek emlékezetéhez és
óhajtásához, hogy megcsókolják
és tiszteletteljes hódolattal illessék ezeket, de
nem azért, hogy valódi imádásban
részesítsék, amely hitünk szerint való
és amely egyedül az isteni természetet illeti meg;
amint a becses és életadó kereszt
ábrázolásának, úgy ezeknek a
képeknek és a szent evangéliumos könyveknek
és egyéb szent emlékeknek felajánlott
füstölés és fénygyújtás az
előkép tiszteletének kifejezésére
szolgál, amiként őseinknél is kegyes szokás
volt. "A képnek adott tisztelet ugyanis az ősképnek
szól" [Nagy Szent Vazul: De
Spiritu Sancto 18.]; és aki hódol a kép
előtt, az azon ábrázolt valóságának
hódol. ...
Mi elfogadjuk, hogy a képeket tisztelni kell. Mi azokat, akik nem így
vélekednek, kiközösítéssel sújtjuk ...
Ha valaki nem üdvözli azokat, bár az Úrnak és az Ő szentjeinek vannak
szentelve, legyen kiközösítve.
II. Hadrianus / IV.
Konstantinápolyi
Zsinat: Kánonok (Kr. u. 870) (DH 653-656)
3. kánon. Előírjuk, hogy a mi
Urunk Jézus
Krisztus, mindnyájunk Szabadítója és
Megváltója képét ugyanolyan tisztelettel
kell tisztelni, mint a szent evangéliumok könyvét.
Amint ugyanis a szavak által, melyek szótagról
szótagra a könyvben találhatók, mindannyian
üdvöt szerzünk, úgy válik hasznára
minden tanult és laikus embernek a színek képi
ábrázolása; amit ugyanis a beszéd
szótagokban, ugyanazt hirdeti és ajánlja az az
írás, amely a színekkel történik;
és méltó, hogy az értelemnek való
megfelelés szerint és az ősi hagyomány
iránti tiszteletből a képeket is, minthogy maguk is az
eredeti dolgokra vonatkoznak, levezethetően tiszteljük és
ugyanúgy becsben tartsuk, mint a szent evangéliumok
könyvét és a becses kereszt
ábrázolását.
Aki tehát a Megváltó Krisztus képét
nem tiszteli... legyen távol az Ő
közösségétől és az Ő
fényétől.
Továbbá ugyanúgy az Ő szeplőtelen anyjának,
az Istenszülő Máriának képét is;
ezenfelül megfestjük a képeit a szent angyaloknak,
amint az isteni Írás őket szavakkal
ábrázolja; de tiszteljük és becsben tartjuk
az igen dicséretes apostolok, próféták,
vértanúk és szent férfiak, valamint az
összes szentek képeit is.
V. Márton: Az
"Inter cunctas" bulla:
Kérdések, amelyeket a wyclifistáknak és a
huszitáknak kell feltenni (Kr. u. 1418) (DH1269)
29. Ugyanígy, vajon hiszi és
állítja-e, hogy a krisztushívőnek szabad a szentek
ereklyéit és képmásait tisztelni?
IV. Piusz / Tridenti
Zsinat: 25.
ülés: Határozat a szentek
segítségül hívásáról,
tiszteletéről és ereklyéiről, és a
szentképekről (Kr. u. 1563) (DH 1821. 1823-1825)
A szent zsinat utasítja az
összes püspököt
és a többi személyeket, akik a tanítás
tisztét és gondját magukra
vállalták, hogy a katolikus és apostoli
Egyháznak a keresztény vallás ősidejétől
elfogadott gyakorlata, valamint az egyházatyák
egybehangzó véleménye és a szent zsinatok
határozatai szerint elsőrendűen oktassák ki a
híveket a szentek közbenjárást,
segítségül hívását, az
ereklyék tiszteletét és a szentképek
törvényes használatát illetően, és
tanítsák meg őket arra, hogy a Krisztussal együtt
uralkodó szentek felajánlják az Istennek
imádságaikat az emberekért, valamint hogy
jó és hasznos dolog esdekelve
segítségül hívni őket, és
imáikhoz, támogatásukhoz és
segítségükhöz folyamodni, hogy
eszközöljék ki Istentől
jótéteményeit Fia, a mi Urunk Jézus
Krisztus által, aki a mi egyedüli Megváltónk
és Üdvözítőnk. Azok pedig, akik
tagadják, hogy a mennyben örök boldogságot
élvező szenteket segítségül szabad
hívni; vagy akik azt állítják, hogy a
szentek nem imádkoznak az emberekért, ill. az ő
segítségül hívásuk, ti. hogy
értünk, egyesekért is imádkozzanak,
voltaképpen bálványimádás, és
egyébként is vitában áll Isten
szavával, és ellenkezik "az egyetlen
közvetítő Isten és az ember között,
Jézus Krisztus" [vö. 1Tim 2,5] tiszteletével,
továbbá ostoba dolog a mennyben uralkodó
szentekhez szóval vagy lélekben
könyörögni, istentelenül vélekednek. ...
Továbbá, Krisztus, az Istenszülő Szűz és
más szentek képmásai különösen a
templomokban kell legyenek, és ezeket illő tiszteletben
és tiszteletadásban kell
részesítenünk, nem azért, mert azt
hisszük, hogy valamilyen isteni erő van bennük, ami miatt
tisztelni kell ezeket, vagy hogy valamit kérnünk kell
ezektől, vagy hogy bizalommal kellene csüggeni a
szentképeken, amiként egykor a pogányok
tették, akik a bálványokba vetették
bizalmukat [vö. Zsolt 134,15k], hanem azért, mert az
irántuk tanúsított tisztelet azokat az
előképeket illeti, akiket ábrázolnak. Ily
módon a szentképek
közvetítésével, amelyeket
megcsókolunk, és amelyek előtt fedetlen fővel leborulunk,
Krisztust imádjuk, és a szenteket tiszteljük, akikre
hasonlítanak. Ez az, amit a zsinatok, különösen
pedig a II. Nikaiai zsinat határozatai a
képrombolók ellenében szentesítettek
[lásd DH 600-603].
Azt pedig gondosan tanítsák a püspökök,
hogy megváltásunk misztériumainak
történeti elbeszélése, amelyet a
festmények vagy más ábrázolások
kifejeznek, műveli és erősíti a népet a
hitigazságok felidézésével és a
rájuk való folytonos emlékeztetéssel.
Másrészt pedig azt is tanúsítják,
hogy minden szentkép bőséges gyümölcsöt
terem, nemcsak mivel figyelmezteti a népet a
jótéteményekre és
ajándékokra, amelyekkel Krisztus elhalmozta, hanem
azért is, mert Istennek a szentek által művelt
csodáit és az ő üdvös példájukat
a hívők szeme elé tárja, hogy azokért
Istennek hálát adjanak, a szentek példája
szerint rendezzék el életüket és
erkölcseiket, és felbuzduljanak az Isten
imádására és szeretetére, és
a jámborság ápolására. Ha pedig
valaki ezen rendelkezésekkel ellentétes dolgot
tanítana, vagy úgy vélekednék: legyen
kiközösítve.
Ha visszaélések csúsznak be e szent és
üdvös rendelkezésekbe, akkor a szent zsinat hőn
óhajtja, hogy azokat teljesen szüntessék meg,
tehát semmi olyan képmást ne
állítsanak fel, amely hamis tanítást
ábrázol, és alkalmat ad az egyszerű embereknek a
veszélyes tévedésre.
Hogyha időnként előfordul, hogy a Szentírás
történeteit és elbeszéléseit -
amennyiben ez a tanulatlan nép számára hasznos
lesz - képszerűen ábrázolják,
oktassák ki a népet, hogy azok nem az istenséget
ábrázolják, mintha testi szemmel
látható, vagy színekkel és alakokkal
ábrázolható lenne. Továbbá a szentek
segítségül hívásában, az
ereklyék tiszteletében és a képek szent
célú használatában minden
babonaságot el kell törölni, minden piszkos
nyerészkedést ki kell küszöbölni, s
végül minden komolytalanságot el kell kerülni.
...
Hogy mindezt hívebben megtartsák, határozatot hoz
a szent zsinat, mely szerint senkinek sem szabad, semmilyen helyen ...
semmi szokatlan képmást elhelyezni vagy
elhelyezéséről gondoskodni, hacsak a püspök
előzetesen jóvá nem hagyta. Ugyancsak semmilyen új
csodát nem szabad elfogadni, sem új ereklyéket
befogadni, hacsak a püspök jóvá nem hagyta.
VI. Pál / II.
Vatikáni
Zsinat: A "Lumen gentium" dogmatikai konstitúció (Kr. u.
1964) (DH 4171)
51. Őseink tiszteletreméltó
hitét, mely
szerint eleven kapcsolatban vagyunk a mennyei dicsőséget
élvező vagy a halál után még
tisztuló testvérekkel, ez a Szentséges Zsinat nagy
jámborsággal elfogadja, és a II. niceai, [DS 600]
a firenzei [DS 1304] és a trentói [DS 1821--24; 1820;
1580.] szent zsinatok határozatait megismétli.
Egyúttal lelkipásztori gondoskodásával
buzdítja az illetékeseket, hogy ha itt vagy ott
becsúszott valami visszaélés, túlzás
vagy fogyatékosság, törekedjenek azt eltüntetni
vagy kijavítani, és mindent újítsanak meg
Krisztusnak és Istennek nagyobb dicsőségére.
Tanítsák meg tehát híveiket, hogy a szentek
hiteles tisztelete nem a külső gyakorlatok
sokaságában rejlik, hanem sokkal inkább
tevékeny szeretetünk erősségében;
önmagunk és az Egyház javára azért
keressük a szenteket, hogy "életükből
példát, közösségükből
részesedést, közbenjárásukból
támogatást" nyerjünk. [Egyes
egyházmegyéknek engedélyezett
prefációból.] Másrészt pedig
oktassák híveiket, hogy az égiekkel való
társalkodásunk, ha a hit teljesebb
világánál fogjuk föl,
egyáltalán nem szegényíti az
imádó tiszteletet, melyet megadunk az Atyaistennek
Krisztus által a Szentlélekben, hanem épp
ellenkezőleg, nagyon gazdagítja. [Canisius Szt
Péter: Catechismus maior seu summa doctrinae christianae, III.
fej., I. rész, 44., 49.]
Mert valamennyien, akik Isten gyermekei vagyunk, és egyetlen
családot alkotunk Krisztusban (vö. Zsid 3,6), ha
összefogunk egymással a kölcsönös
szeretetben és a Szentháromság egy Isten
dicséretében, akkor megfelelünk az Egyház
lényegi hivatásának, és előre
megízlelve részesedünk a beteljesült
dicsőség liturgiájában. [SC 8.] Amikor
ugyanis Krisztus megjelenik, és dicsőségesen
föltámadnak a holtak, akkor Isten világossága
fogja beragyogni a mennyei várost, és a
Bárány lesz az ő mécsese (vö. Jel
21,24). Akkor a szentek egész egyháza a szeretet
végtelenül nagy boldogságában fogja
imádni Istent és a Bárányt",akit
megöltek" (Jel 5,12), és egy hangon kiáltja: "A
trónon ülőnek és a Báránynak
áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom
örökkön örökké" (Jel 5,13--14).
(Fel)
Protestáns rombolás nyomai az
Utrecht-i Szent Márton katedrálison
Mit mond erről a Biblia?
Egyelőre kommentár nélkül:
MTörv
4,15
Nos, nagyon vigyázzatok - az életetek függ tőle!
Amikor az Úr a Hóreben a lángok közül
szólt hozzátok, semmiféle alakot nem
láttatok.
MTörv 4,16-19
Ne vetemedjetek hát arra, hogy istenszobrot
csináljatok magatoknak, férfi vagy nő alakjában,
valamelyik szárazföldi állatnak az alakjában,
az égen röpködő egyik vagy másik
madárnak az alakjában, valamelyik földön
kúszó csúszómászónak az
alakjában, vagy a föld alatt, a vízben élő
halak közül valamelyiknek az alakjában, S ha szemedet
az égre emeled, és látod a napot, a holdat
és a csillagokat, az egész égi sereget, ne
essél kísértésbe, ne borulj le, s
ne imádd azt, amit az Úr, a te Istened minden
népnek adott az ég alatt.
Kiv 3,2-3
Itt megjelent neki az Isten angyala a tűz
lángjában, egy égő csipkebokorban.
Mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem
ég el. Így szólt magában: "Odamegyek
és megnézem ezt a különös
jelenséget, hadd lássam, miért nem ég el a
csipkebokor."
Dán 7,9
Amint néztem, egyszer csak trónokat
állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája
fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a
gyapjú. Trónja lobogó
lángból volt, kerekei meg izzó
parázsból.
Mt 3,16
Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött
a vízből. Akkor megnyílt az ég, és
látta, hogy az Isten Lelke mint galamb
leszállt és föléje ereszkedett.
Mk 1,10
Amikor feljött a vízből, látta, hogy
megnyílik az ég, és a Lélek galamb
alakjában leszáll rá.
Lk 3,22
és a Szentlélek galamb alakjában
leszállt rá. Szózat is hallatszott az
égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik
kedvem."
Jn 1,32
Ezután János tanúsította: "Láttam
a Lelket, amint galamb alakjában
leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt.
ApCsel 2,3
Majd lángnyelvek jelentek meg nekik
szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.
Kiv
20,4-5
Ne csinálj magadnak faragott képet vagy
hasonmást arról, ami fent van az égben,
vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne
borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket,
mert én, az Úr, a te Istened féltékeny
Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek
engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és
dédunokáikon.
MTörv
5,8-9
Ne faragj magadnak képmást semmiről,
ami fönn az égben, lenn a földön, vagy a
föld alatt a vízben van! Ne borulj le ezek
előtt a képek előtt és ne imádd őket;
mert én, az Úr, a te Istened féltékeny
Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom
gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is.
Kiv
25,18-22
Készíts vert aranyból két
kerubot az engesztelés táblájának
két végére. Állítsd az egyik kerubot
az egyik végére, a másikat a másik
végére. Az engesztelés
táblájának két végére
állítsd a kerubokat. A kerubok szárnya
fölfelé legyen széttárva, hogy
szárnyukkal befödjék az engesztelés
tábláját, az arcuk pedig forduljon egymás
felé. A kerubok arca tekintsen az engesztelés
táblájára. Az engesztelés
tábláját helyezd a láda tetejére. A
ládába pedig tedd be a bizonyságot, amelyet adni
fogok neked. Ott fogok veled találkozni, s a
törvény ládáján álló
két kerub között, az engesztelés
táblájáról közlöm veled mindazt,
amit általad Izrael fiainak mondani akarok.
Kiv 26,1
A hajlékot tíz vég sodrott szálú
lenvászonból, kék és vörös
bíborból és karmazsinból
készítsd el. A végekbe kerubok legyenek
beleszőve.
Kiv 26,31
Csinálj még egy függönyt kék és
vörös bíborból, karmazsinból és
sodrott lenvászonból, és művészi
munkával szőjj bele kerubokat.
Szám
21,8-9
S az Úr így válaszolt Mózesnek: "Csinálj
egy tüzes kígyót, s erősítsd egy
póznára. Akit marás ért és
rátekint, életben marad!" Mózes
tehát csinált egy rézkígyót
és egy póznára tette. Akit megmartak a
kígyók, de föltekintett a
rézkígyóra, az életben maradt.
1Kir 6,23-36
Azután a hátulsó részbe csináltatott
olajfából két kerubot. 10
könyök magasak voltak. A kerub egyik szárnya 5
könyöknyi volt, és 5 könyöknyi volt a kerub
másik szárnya is, így szárnyai egyik
végétől a másikig 10 könyöknyit tettek
ki. 10 könyöknyi volt a másik kerub is. Mindkét
kerub egyforma nagy volt és egyforma alakú is. Az egyik
kerub magassága 10 könyök volt és ugyanannyi a
másik kerubé is. A kerubokat a templom legbelső
részébe állította; úgy
terjesztették ki szárnyaikat, hogy az egyik (kerub) egyik
szárnya az egyik falhoz ért, a másik kerub
másik szárnya meg a másik falhoz. A
térség közepén is összeértek
szárnyaik. S a kerubokat is bearanyozta. Aztán
a templom falait körbe kidíszítette faragott
kerubokkal, pálmákkal és
virágfüzérekkel, kívül és
belül egyaránt. Még a templom
padlóját is beborította arannyal,
kívül is, belül is. A hátsó rész
kapujának félfáját olajfából
készíttette, ötszögűre faragott
ászokfából, az ajtószárnyakat is
olajfából. Kerub-, pálma- és
virágfüzérmintákat vésetett rá
és arannyal vonatta be, mégpedig a kerubokat és a
pálmákat aranyoztatta be. A szentély
bejáratát szintén olajfa
ajtófélfákkal látta el, ezek formája
azonban négyszögletes volt. A két
ajtószárnynak is két forgatható lapja volt,
és a másik ajtószárnynak is két
forgatható lapja. Kerubokat, pálmákat
és virágfüzéreket faragtatott rájuk,
aztán bevonatta őket arannyal, pontosan a
faragásnak megfelelően. Majd a fallal övezett belső
előudvart építette meg három sor faragott kőből
és egy sor cédrusgerendából.
1Kir 7,27-39
Üstlábakat is csinált, bronzból - szám
szerint tízet. Mindegyik üstláb 4 könyök
hosszú, 4 könyök széles, és 3
könyök magas volt. Az üstlábak így
készültek: volt egy keretük, és a keretnek
oldala. A keret oldalát oroszlánok,
ökrök és kerubok díszítették.
A keret fölött volt egy párkány, az
oroszlánok és ökrök alatt meg egy szegély...
mintára. Mindegyik üstlábnak volt négy
bronzkereke és egy tengelye, szintén bronzból. A
négy sarkán, az üst alatt négy támasz
volt; a támaszokat... Öntötték. A tartó
a párkányon belül helyezkedett el, kerek volt, mint
valami henger, fölfelé egykönyöknyire
nyúlt fel, s összesen másfél
könyöknyit tett ki. A tartókon is metszetek voltak. A
párkányok nem kerek alakúak voltak, hanem
négyszögletesek. A négy kereket a perem alatt
helyezték el. A kerekek tengelyeit az üstlábhoz
erősítették. Mindegyik kerék másfél
könyök magas volt. A kerekek úgy
készültek, mint a kocsikerekek, tengelyüket,
abroncsukat, küllőjüket, kerékagyukat mind
öntötték. Az üstlábak négy
sarkán a négy támaszt egyszerre
öntötték az üstlábbal. Fönt, az
üstláb fölött volt egy tartó, fél
könyök magasan, körbe hajlítva. Az
üstlábon fönt még egy másik tartó
is volt csapokkal, amelyek az üstöt tartották; a
csapok és a peremek egy egészet alkottak vele. Az
oldalára kerubokat, oroszlánokat és
pálmákat véstek... s körbe
füzéreket. Ilyen módon tíz
üstlábat csináltak, mindet ugyanúgy
öntve, s ugyanolyan méretre. Erre tíz
bronzüstöt tettek. Mindegyik üst 40 bat
űrtartalmú volt, s mindegyik üst mérete 4
könyöknyit tett ki. A tíz üstláb
mindegyikéhez tartozott egy üst. Az üstlábak
közül ötöt a templom déli oldalára
állított, ötöt pedig az északi oldalra.
A (bronz) medencét a templom déli oldalán
állította fel, mégpedig délkelet
felé.
1Kir 8,6-7
S a papok az Úr szövetségének
ládáját a helyére vitték, a
templom hátulsó térségébe, a szentek
szentjébe, a kerubok szárnyai alá. A kerubok
ugyanis kiterjesztették
szárnyaikat a hely fölött, ahol a láda
állt. Így a kerubok föntről egészen
befödték a ládát és
hordozórúdjait.
2Kir 18,4
Ő volt az, aki a magaslati helyeket lerombolta, a kőoszlopokat
összetörte, a szent fákat kidöntötte,
és a Mózes által készített
rézkígyót darabokra törte. Mert Izrael fiai
egészen addig tömjéneztek előtte;
Nechustánnak nevezték.
1Krón
28,18-19
Az illatáldozat oltárához tiszta aranyat, a
súlyának megfelelően, továbbá a
szekérnek, az aranykeruboknak a mintáját,
amelyek kiterjesztett szárnyukkal betakarták az Úr
szövetségének ládáját. Ezeket
mind elmagyarázta neki egy, az Úrtól
származó írás alapján, hogy
megértse az építés munkáit.
2Krón
3,7-14
Az épületet: a gerendákat, az
ajtófélfákat, a falakat és az
ajtókat arannyal boríttatta be, a falakra meg
kerubokat vésetett. Elkészíttette a
szentek szentjének helyiségét is. A hossza - az
épület szélességének megfelelően -
húszkönyöknyi volt, s a szélessége is
húszkönyöknyi. Hatszáz talentumnyi tiszta
arannyal boríttatta be. A szegek súlya ötven
aranysékel volt. Az emeleti helyiségeket is arannyal
borította be. A szentek szentjébe két
kerubot is öntetett, és ezeket is bevonatta
arannyal. A kerubok szárnyainak teljes hossza
húszkönyöknyi volt: az elsőnek az egyik szárnya
öt könyök volt, és az épület
faláig ért, a másik, szintén
ötkönyöknyi, szárnya meg a második kerub
szárnyát érintette. A második kerubnak az
egyik szárnya hasonlóképpen öt
könyök volt, és az épület faláig
ért; a másik szárnya - szintén öt
könyök hosszúságban - az első kerub
szárnyáig ért. Tehát a keruboknak a
szárnyai húszkönyöknyire voltak kiterjesztetve.
Ők maguk egyenesen álltak a lábukon, és a
szentély felé néztek. Elkészíttette
az elválasztóleplet is, kék színű,
bíbor, karmazsin és bisszus fonalakból,
aztán kerubokat hímeztetett rá.
Ez
41,17-20
A bejárattól egészen a templom belső
részéig és kívül, és minden
falon körös-körül, kívül és
belül kerubok voltak meg pálmák. Egy
pálma volt két kerub között, és
mindegyik kerubnak két arca volt: emberi arca az egyik
pálma felől az egyik oldalon, és oroszlánarca a
másik pálma felől a másik oldalon.
Így voltak ábrázolva
körös-körül az egész templomban. A
padlótól a kapu felső részéig kerubok
és pálmák voltak kifaragva.
Kol 1,15
Ő a láthatatlan Isten képmása,
minden teremtmény elsőszülötte.
Józs
3,14-17
Amikor tehát a nép tábort bontott, hogy
átkeljen a Jordánon, a papok a
szövetség ládáját a nép előtt
vitték. Amikor a ládát vivők a
Jordánhoz értek, s ezeknek a papoknak a lába a
vizet érte - a Jordán az egész
aratási időben túláradt a medrén -, a
felülről jövő víz megállt, s egyetlen
tömeggé állt össze, nagy
távolságon, egész Cártán
határáig; közben az arabok tengere vagy a
Sós-tenger felé folyó víz teljesen elapadt.
A nép átkelt, Jerikóval szemben. A papok,
akik az Úr szövetségének
ládáját vitték, száraz talajon
álltak, mozdulatlanul, a Jordán közepén.
Egész Izrael szárazon kelt át, míg az
egész nép át nem ért a Jordánon.
Józs
7,6-8
Józsue megszaggatta ruháját, s arcra
borulva feküdt a földön az Úr
ládája előtt egészen estig. Ő is, a
nép vénei is hamut szórtak fejükre.
Józsue szólt: "Ó, Uram, Uram,
miért engedted, hogy ez a nép átkeljen a
Jordánon? Azért, hogy most az amoriták
kezére adj és megsemmisíts bennünket?
Ó, bár maradhattam volna a Jordánon túl!
Bocsáss meg, Uram! Mit mondjak, mikor Izrael
meghátrált ellenségei előtt?
Bír 20,27
Aztán Izrael fiai megkérdezték az Urat. Ebben
az időben ugyanis ott volt Isten szövetségének a
ládája,
2Sám
6,13-16
Amikor azok, akik az Úr ládáját
vitték, hat lépést tettek,
feláldozott egy marhát és egy hizlalt
bárányt. S táncolt is Dávid -
teljes erejéből - az Úr előtt, közben egy
vászon efod övezte. Így vitte fel
Dávid és Izrael háza ujjongás és
harsonaszó kíséretében az Úr
ládáját. Amikor azonban az Úr
ládája bevonult Dávid városába,
történt, hogy Saul lánya, Michal kinézett az
ablakon. Amikor meglátta, hogy Dávid
király ugrál és forog az Úr előtt,
szívében megvetette.
1Kir 3,15
Amikor Salamon fölébredt, látta, hogy álma
volt. Visszatért Jeruzsálembe, az Úr
szövetségének ládája elé
lépett, és égőáldozatot mutatott be,
majd bemutatta a közösség áldozatát,
és ünnepi lakomát rendezett szolgáinak.
1Kir 8,5
Salamon király pedig és vele egész Izrael annyi juhot
és marhát áldozott a láda előtt,
hogy sem megszámolni, sem fölbecsülni nem
tudták.
1Krón
16,4
Dávid levitákat állított a
láda elé mint szolgálattevőket, hogy
az Urat, Izrael Istenét áldják,
magasztalják és dicsőítsék:
Zsolt 132,8
Indulj el, Uram, nyugalmad
helyére, te
és
hatalmad ládája.
(Fel)
Krisztus-ábrázolás a II.
századból (Róma: Priscilla katakomba)

Krisztus-szobor a III. század elejéről
Mit
mondanak erről az
ókeresztény írók?
Damaszkuszi Szent
János: Védőbeszéd a szentképek tisztelete érdekében az összes
keresztényekhez, Konstantin Kabalinus császár és az eretnekekkel
szemben (Kr. u. 726 körül)
Mivel sokan megkísérelték
-- hogy Szent Lukács evangélistával szóljak --, hogy összefoglaló
tanítást adjanak az igaz hitről és az Egyház szent hagyományáról, amit
Krisztus Jézus, igaz Istenünk szenvedésével szerzett, ezért Szeretteim,
szükségesnek tartom, hogy ne rejtsem el előletek, hanem megmutassam az
igazság útját, amelyet a katolikus, apostoli egyház kezdettől fogva,
fennállásának első napjaitól kezdve a szentképek tiszteletének
kérdésében tartott.
Miért nevezel engem
istentelen eretnek módon bálványimádónak? Mondd, bálványképet tisztelek
én? Talán Appollóét vagy a mi Urunk Jézus Krisztus képét, amely engem
arra figyelmeztet, hogy Krisztus testben jött el? Mondd nekem te, aki
zsidó módon gondolkodol, kinek a szobrát övezem tisztelettel, Dianáét,
a gonosz szellemek anyjáét -- amint a görögök ezt mesélik -- vagy a
legszentebb Úrnőnk, az Istenszülő és mindig Szűz Mária, a mi Urunk
Jézus Krisztus anyjáét? Kinek a képét tisztelem? Zeusét vagy Szent
Jánosét, Krisztus előfutáráét, a Keresztelőét? Zeusét vagy a szent
apostolok, vértanúk és minden szent képeit, akik kezdettől fogva
tetszettek az Úrnak? Ki merészeli ezt bálványimádásnak nevezni? Ki
merészeli Krisztust szentjeinek szenvedésével és mindazokat, akik Isten
szent egyházának tanait reánk hagyták ezzel az igaztalan váddal illetni?
Így kaptuk mi ezt a
tanítást szent atyáinktól és a Szentírás is erre oktat bennünket. A
Szentírásban leírva találjuk, hogy Krisztus testben eljött, érettünk
földre szállt. Olvasunk Gábriel főangyal híradásáról, a csodálatos
születésről, a betlehemi barlangról, a jászolról, a pólyákról,
csillagról, bölcsekről stb., megkeresztelkedéséről, Jordánról, a
Keresztelőről, aki szent fejét érintette, a galamb képében leszálló
Szentlélekről. Kísérjük el szenvedéséig, lássuk a pálmát lengető
gyermekeket, a mosdótálat, a törlőkendőt, Júdás csókját, elfogatását,
Pilátus állhatatlanságát; hasonlóképpen a keresztrefeszítést, a
szögeket, a szivacsot, a lándzsát, a keresztre helyezett felírást: Íme
a zsidók királya. Olvasunk a világnak örömöt hozó föltámadásról, amint
Krisztus megjárja a poklokat, fölébreszti Ádámot, továbbá a
mennybemenetelről. Áttérve csodáira, látjuk, mint adja vissza a vak
szemének látását, mint gyógyítja meg a bénán születettet, a ruhája
szegélyét érintő vérfolyásos asszonyt, aki mindenkit megelőzve először
készítette el Krisztus képmását ércből. A szentek testét is tiszteljük
Krisztusért elszenvedett fájdalmaik és küzdelmeik miatt.
Ezt a fenséges leírást,
ezt a gyönyörű képet hogy meritek bálványimádásnak nevezni? Rövid és
szép leírás. Amiről Aranyszájú atyánk is mondotta: "Szeretem a
viasztáblákra írt szöveget is, amely leheli az áhítatot". Nagy Szent
Vazul atyánk a negyven vértanúról mondott dicsőítő beszédében így szól:
"A történetíró és a festő megörökítik az eseményeket. Az előbbiek
szépen megírt szövegekkel, az utóbbiak festményeikkel". Már pedig
történetíró írta az evangéliumot. És mit írt le benne? Krisztus egész
életét, földi működését, mindazt, mit egyházára bízott. A festők is
hasonlót tesznek. Elénk tárják az üdvrend szépségeit Ádámtól Krisztus
születéséig, megváltói tevékenységét, a szentek hitvallását és művüket
átadják az egyháznak. Így mindketten ugyanazt írják le, mindkettő tanít
bennünket. Miért tisztelik egyesek a Szentírást és miért vetik meg a
szentképeket? Mondjátok meg nekem ti, akik eretnek módon gondolkodtok,
mi a különbség a kettő között, mikor mindkettő ugyanazt fejezi ki?
Miért tisztelitek az egyiket, miért köpdösitek le a másikat? Ki tartja
komolynak az ilyen gondolkodást? Ki nem fordul el attól a tanítástól,
amelyben két elbeszélő közül, akik ugyanazt mondják el, az egyik
tiszteletet kap, a másikat megvetik?
Ha valaki figyelembe
veszi, hogy a képek milyen szép és helyes kifejezései és
megelevenítései az evangéliumban elmondottaknak; amit az evangélium
szóval mond el, a festmény vonalakkal és színekkel, akkor nem értem,
miért vetik meg egyesek az egyiket és miért tisztelik a másikat? Mondd
nekem, mit tisztelsz az Evangéliumban? Talán az írást, az elbeszélést?
Úgy-e, tiltakozol ez ellen és azt mondod, hogy Krisztus megváltói
működésének történetét? Én is ezt teszem! Nem a festmény anyagát
tisztelem én, nem a fát, nem a falat, nem a színeket, hanem imádom
Krisztus emberségét és megtestesülését. Aranyszájú atyánk egyik
homiliájában mondotta (Homilia in pelvim.): "Mikor az uralkodó képét
vagy szobrát behozzák a városba, eléje megy a város vezetősége és a nép
jókívánságokat hangoztatva és tisztelettel eltelve, nem a képet
tisztelve, nem a színes vonalakat, hanem a földi király arcképét".
Ha ilyen tisztelet illeti
meg a földi uralkodót, még távollétében is, ha a képe jelen van,
mennyivel inkább kell tisztelnünk és imádnunk égi Uralkodónk, Krisztus
Istenünk képmását? Nyomorúságos helyzet! Földi uralkodó képe előtt
hódolnak és ekkora tisztelete van. Krisztus képét megvetik. Hol van ez
az atyák tanításától! Ki nem neveti ki az ilyen következetlenséget, ki
nem veti el ezt az istentelen tanítást? Milyen büntetést kap az, akit
elfognak, mert esztelenül a földi uralkodó képére köp? Úgy-e, halállal
bűnhődik? Mert meggyalázva a császár képét, magát a császárt illette
tiszteletlenséggel. Nagy Szent Vazul mondja: "A kép iránt tanúsított
tisztelet áthárul arra, akit ábrázol". (A Szentlélekről, 27. fej.) Így
kell gondolkodnunk a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az égi Királynak
képéről is, aki azt gyalázattal illeti, Krisztussal szemben követ el
tiszteletlenséget. Aki a képet meggyalázza, azt gyalázza meg, akit a
kép ábrázol. Ez mindenki előtt világos. És ki nem óvakodik Krisztus
megbántásától?
Azt akarod mondani, hogy
Krisztus nem mondotta, hogy képeket készítsünk és tiszteljünk. Felhívom
a figyelmedet más dolgokra is, amit az apostoloktól és az atyáktól
hallottunk, melyekről Krisztus nem beszélt. Hol mondotta Krisztus, hogy
kelet felé fordulva imádkozzunk? Vagy hogy a keresztet, vagy az
evangéliumot tiszteletben tartsuk, hogy szent testét és vérét
éhgyomorral vegyük magunkhoz, hogy az új házasokat megkoronázzuk?
Számtalant tudnék még felsorolni, melyekről Krisztus nem beszélt, de
miért van rájuk szükség? Mi azt hisszük, amit az atyáink reánk hagytak,
akiket Isten oktatott ezekre. Krisztus nem rejtett el semmit sem
szentjei elől, sem azt, ami az emberek javára és üdvösségére, sem azt,
ami kárára van. Akkor ez hogy maradt rejtve, ha bálványimádás folyik,
ha elkárhozik, aki így sok bálványt imád? Szörnyűség! Krisztus idejétől
kezdve Germanus patriarcháig elkárhozott a szentképet tisztelő
keresztény nép! Isten ments, hogy ez bálványimádás legyen!
Ha ez bálványimádás lett
volna, valamelyik zsinat elvetette volna és kárhoztatta volna a
bálványimádókat. Ha az első zsinat nem vetette el, a második biztosan
szót emelt volna, vagy a harmadik, vagy a negyedik vagy ötödik, sőt nem
vetette el a hatodik sem, sőt világosan körvonalazta. Ha nem hiszed,
keresd meg a hatodik zsinat előírásait, azok közül is a
nyolcvankettediket, ott megtalálod a cáfolatot. Így mondották ugyanis a
hatodik zsinat atyái: "Több szentképen a kegyelmet jelképező bárány
van, amelyre a Keresztelő rámutat, mint a törvény által igaz Bárányra,
Krisztus Istenünkre. Az igazságot jelképező és az egyháznak átadott
régi képeket együttesen kegyelemnek tartjuk és igazságnak, mit a
törvény teljességeként fogadunk. Tehát előírjuk, hogy ezentúl azt, aki
elveszi a világ bűneit, Krisztus Istenünket emberi alakban ábrázolják a
régi bárány helyett, hogy ami tökéletes, ami a színek összhatásából
felismerhető, mindenki előtt nyilvánvaló legyen, hogy általa az Igének
mérhetetlen alázatosságát megfontolva gondoljunk arra, hogy testünket
megdicsőítette, gondoljunk szenvedésére és üdvösséget hozó halálára,
amiből a világ megváltása fakadt". Egykor az atyák így határoztak. Mi
szükség van arra, hogy áthágjuk rendelkezéseiket és szakadást hozzunk
az egyházba? Nem tudod, hogy átkot von magára, aki az ősök határozatait
átlépi? (MTörv 27,17) Lássátok át, mit írtak elő és hagyjatok fel a
gonoszsággal! Emlékezz csak vissza, tévelygő embertestvérem, mikor az
izraeliták Krisztus elé vitték a pénzt, amin a császár arcképe volt és
kísértve őt megkérdezték, meg kell-e adni a tisztelet adóját a
császárnak? Az Úr azt mondta nekik: "Adjátok meg a császárnak, ami a
császáré és Istennek, ami az Istené" (Mt 22,21). Látod, hogyan
lecsillapította Krisztus szeplőtelen ajka a gonoszok nyelvét?
Mondd nekem, ha pogány
fordul hozzád, mutasd meg nekem hitedet, hogy én is hívő legyek; mit
mutatsz neki? Úgy-e, a tapasztalhatókról kell őt magasabbra emelned,
hogy ezt megértse? Mert ha azt mondod, az, akiben én hiszek,
láthatatlan, minek alapján hiszi a te bizonyítékaidat és hitedet?
Először tapasztalat alá eső dolgokkal tanítod őt és lassanként
átvezeted a magasabbakra. És hogyan történik ez? Elvezeted a templomba,
megmutatod annak szépségét, díszeit, felhívod figyelmét a szentképekre.
A hitetlen ezeket látva megkérdezi: Ki az a keresztre feszített férfi;
ki ez a feltámadó, aki annak az öregnek fejét tapossa? A képek
segítségével felvilágosítod őt. Ez a keresztre feszített az Isten Fia,
aki a világ bűnei miatt szenvedett a kereszten. Fel is támadott és a
bűn miatt elbukott, meghalt ősatyánkat, Ádámot felébresztette. Így
vezeted lassan Isten ismeretére. Majd elkíséred a
keresztelő-medencéhez, ahol ő csak vizet lát, te azonban, a hívő,
vizet, világosságot és lelket. Mikor ő is megkeresztelkedik, a vízből,
az anyagból láthatatlan újjászületésre kap erőt. Mikor látja Krisztus
szent testének és vérének titokzatos ünneplését, ő csak kenyeret és
bort lát, te testét és szent oldalából kifolyó vérét látod Krisztusnak.
Ha méltó lesz arra, hogy ő is részesüljön e titkos vacsorából,
lassanként hívő lesz, mint te és megismer mindent, amit te ismersz.
Látod most már, hogyan vezeted őt a szemlélhetőkről láthatatlan
igazságokra?
Így gondolkodj a képekről!
Ha a templomban látod Isten vagy a legszentebb Istenszülő vagy Szent
János, vagy bármelyik szentnek képét, akiét a templomban megtalálod,
emeld fel lelkedet a színekről arra, akit ábrázol! Kérdezem tőled, a
képek ellenségétől, láttad Pétert? Láttad Pált? Vagy valamelyik
apostolt? Szent István első vértanút vagy bármelyik más szentet? E
képek szemléleténél szíved és lelked nem gyullad-e szeretetre és vágyra
azok iránt, akiket testben nem láthattál?
Kérlek benneteket,
Szeretteim, hogy mindaz, akit elvakított hasonló tévely, térjen magához
végre és tisztítsa meg lelkét! Mikor a gonoszlélek valakit el akar
veszíteni, eszét és lelkét elvakítja, hogy ne ismerje fel a jót.
Mélyedjünk bele a Szentírás tanításába és az atyák hagyományaiba, azt
tegyük, amit az Egyházban találtunk, amióta Krisztus közénk jött. Így
megőrizzük azt, így nem szakadunk el az atyák hagyományától, másképp
olvasva és értelmezve azokat. Könyörögve kérem Istent, mint égre és
földre méltatlan bűnös, hogy engedje meg, hogy azokkal az atyákkal,
akik hétszáz év alatt éltek s a hat egyetemes zsinaton jelen voltak,
legyen részem. Ne csak addig, míg gazdagok vagyunk, míg jól megy
sorsunk, amíg dicsőség vesz körül bennünket, hanem vérünk hullásáig
megingathatatlanul szilárdan valljuk hitünk alaptételeit, hogy mi is
méltók legyünk hallani: A ti hitetek megszabadított benneteket,
menjetek békével. (Lk 7,50) Amit bárcsak mindnyájan elnyernénk a mi
Krisztus Istenünk kegyelmével és emberszeretetével, akivel az Atyának
és Szentléleknek dicsőség, tisztelet és imádás, most és mindig és
örökkön örökké. Amen.
(Fel)