Vissza A szentekről szóló témák
Előre

 


Képek és szobrok

 
Mi a probléma?

Mit mond erről az Egyház?

       A Katolikus Egyház Katekizmusa
       Tanítóhivatali megnyilatkozások

Mit mond erről a Biblia?

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?


Mi a probléma?



(Fel)


Dura-Europosz zsinagóga a II. századból   Kép a Dura-Europosz zsinagógából

Egy orthodox zsidó zsinagóga (Dura-Europos)


Képek a Hammath-i zsinagógából


Képek egy másik orthodox zsidó zsinagógából (Hammath Tiberias)



Mit mond erről az Egyház?


A Katolikus Egyház Katekizmusa


476 Mivel az Ige testté lett és valódi emberi természetet öltött magára, Krisztus "teste konkrét emberi test volt". [Vö. Lateráni Zsinat 649-ben, 4. kán. DS 504.] Ezért Jézus emberi arca "megfesthető". [Vö. Gal 3,1.] Az Egyház a VII. egyetemes zsinaton [II. Niceai Zsinat 787-ben, 7. Act.: Definito de Sacris imaginibus, DS 600--603.] törvényesnek ismerte el, hogy szentképeken megjelenítsék.

477 Az Egyház azt is kezdettől fogva elismerte, hogy Jézus testében Isten, aki "a maga világában láthatatlan, a mi világunkban láthatóvá lett". [2. karácsonyi prefáció: Missale Romanum, 1970, 396.] Valójában Krisztus testének egyéni vonásai Isten Fiának isteni személyét fejezik ki. Ő ugyanis emberi testének vonásait annyira magáévá tette, hogy szentképen megfestetten tisztelhetők, mert a hívő, aki az ő képét tiszteli",benne a megfestett személyt imádja". [II. Niceai Zsinat 787-ben, 7. Act.: Definito de Sacris imaginibus, DS 601.]

1159 A szent kép, a liturgikus ikon elsősorban Krisztust jeleníti meg. A szent kép nem képes megjeleníteni a láthatatlan és fölfoghatatlan Istent. Isten Fiának megtestesülése képek új "rendjét" nyitotta meg:

"Egykor, mivel sem teste, sem alakja nincsen, Istent egyáltalán nem lehetett ábrázolni. Most azonban, miután testben láthatóvá vált és az emberekkel együtt élt, arról, amit Istenből láttam, készíthetek képet. (...) Mi pedig fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét." [Damaszkuszi Szent János: De sacris imaginibus oratio 1, 16]

1160 A keresztény ikonográfia képbe írja át azt az evangéliumi üzenetet, amit a Szentírás szóval közvetít. A kép és a szó kölcsönösen megvilágítják egymást:

"Összefoglalva: mi őrzünk minden egyházi hagyományt, akár írásban, akár szóban hagyták ránk, anélkül hogy újításokkal helyettesítenénk azokat. E hagyományok egyike az ikonfestészet. Ez, mivel összhangban van az evangélium üzenetével, alkalmas arra, hogy megerősítse hitünket Isten Igéjének valóságos és nem elképzelt megtestesülésében, és nagy gyarapodást hozzon számunkra. Azok a dolgok ugyanis , amelyek kölcsönösen megvilágítják egymást, nyilvánvalóan azonos jelentést hordoznak." [II. Niceai Zsinat 787-ben: Terminus: COD 135.]

1161 A liturgikus ünneplés minden jele Krisztusra irányul, így az Istenanya és a szentek képei is: Krisztusról tanúskodó jelek, aki megdicsőül bennük. Őbennük látjuk "a tanúk felhőjét" (Zsid 12,1), akik továbbra is törődnek a világ üdvösségével, s akikkel -- mindenekelőtt a szentségek ünneplésében -- mi egyek vagyunk. Képeik megmutatják hitünknek az "Isten képmására teremtett" és az ő "hasonlatosságára" [Vö. Róm 8,29; 1Jn 3,2.] átalakult embert, és az angyalokat is, akik Krisztusban szintén újra egybe vannak foglalva:

,Szent Atyáink Istentől sugalmazott Tanítóhivatalát és a katolikus Egyház hagyományát követve (mert tudjuk, hogy ez a hagyomány a Szentléleké, aki az Egyházban lakik), teljes bizonyossággal és gondossággal elhatározzuk, hogy mind a drága és elevenítő keresztet, mind a tiszteletreméltó és szent -- akár festett, akár mozaikból vagy bármely más megfelelő anyagból készült -- képeket Isten szent egyházaiban alkalmazni kell szent edényeken és ruhákon, falakon és táblákon, magánházakban és utak mentén: mind Istenünknek és Üdvözítőnk, Jézus Krisztusnak, mind Asszonyunknak, az egészen tiszta és szent Istenszülőnek, a tisztelendő angyaloknak és az összes szenteknek és igazaknak képeit." [DH 600]

1162 "A képek szépsége és színe serkenti imádságomat. E képek, mint a mező képe, Isten dicsőítésére serkenti a szívemet." [Damaszkuszi Szent János: De sacris imaginibus orationes 1, 47] A szent képek szemlélése, az Isten igéjén való elgondolkodással és az egyházi himnuszok éneklésével együtt beleszövődik a liturgikus jelek harmóniájába azért, hogy az ünnepelt misztérium bevésődjék a szív emlékezetébe, majd a hívők új életében mutatkozzék meg.

2129 Az isteni parancs megtiltja Isten minden ábrázolását emberi kéz által. Ezt a Második Törvénykönyv így magyarázza: "Amikor az Úr a Hóreben a lángok közül szólt hozzátok, semmiféle alakot nem láttatok. Ne vetemedjetek hát arra, hogy bármiféle alakban képmást csináljatok magatoknak Istenről..." (4,15--16). Izraelnek az abszolút transzcendens Isten nyilatkoztatta ki magát. "ő minden", de ugyanakkor "minden műve fölött áll" (Sir 43,27--28). Ő "a szépség alkotója" (Bölcs 13,3).

2130 Mindazonáltal Isten az ó Szövetségben parancsolta vagy megengedte olyan képmások készítését, amelyek szimbolikusan elvezetnek a megtestesült Ige által végrehajtott üdvösséghez: ilyenek a rézkígyó, [Vö. Szám 21,4--9; Bölcs 16,5--14; Jn 3,14--15.] a frigyláda és a kerubok. [Vö. Kiv 25,10--22; 1Kir 6,23--28; 7,23--26.]

2131 A megtestesült Ige misztériumára támaszkodva 787-ben a hetedik egyetemes zsinat Niceában igazolta a képrombolókkal szemben az ikonok tiszteletét: és nemcsak Krisztusét, hanem Isten Anyjáét, az angyalokét és a szentekét is. Isten Fia a megtestesülésével a képek új "üdvrendjét" indította el.

2132 A képek keresztény tisztelete nem áll ellentétben az első parancsolattal, mely megtiltja a bálványok faragását. "A kép előtt nyilvánított tisztelet az eredetinek szól" [Nagy Szent Bazil: Liber de Spiritu Sancto 18, 45] és "aki a képet tiszteli, valójában azt a személyt tiszteli, aki rá van festve". [DS 601; vö. DS 1821--1825; II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 125; uaz, Lumen Gentium, 67.] A szent képek tisztelete "tiszteletteljes megbecsülés", és nem imádás, ami egyedül csak Istent illeti:

2502 A szakrális művészet akkor igaz és szép, amikor megfelel sajátos hivatásának: a hitben és az imádásban fölidézi és dicsőíti Isten transzcendens misztériumát; az Igazság és Szeretet nagyszerű szépségét, mely megjelent Krisztusban, aki "dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása" (Zsid 1,3), akiben "benne lakik testi formában az istenség egész teljessége" (Kol 2,9); a Boldogságos Szűz Máriában és az angyalokban és a szentekben tükröződő lelki szépséget. A hiteles szakrális művészet elvezeti az embert a Teremtő és Megváltó, Szent és Megszentelő Isten imádására és szeretetére és az imádságra.

(Fel)



Tanítóhivatali megnyilatkozások



Nagy Szent I. Gergely: A "Litterarum tuarum primordia" levél Serenus püspöknek (Kr. u. 600) (DH 477)

Eljutott ... hozzánk annak a híre, hogy ... a Szentek képmásait összetöröd mintegy azzal az ürüggyel, nehogy imádniuk kelljen ezeket. Azt ugyan mindenképpen dicsérjük, hogy tiltottad azok imádását; azért viszont megfeddünk, hogy összetörted azokat... Más dolog ugyanis egy festményt imádni, és más a festményen elbeszélt történet alapján megtanulni, hogy mit kell imádnunk. Mert amit az írás nyújt az olvasóknak, azt nyújtja a festmény a szemlélő tudatlanoknak, mivel azon, ha tudatlanul is, látják, amit követniük kell, abból olvasnak, akik a betűket nem ismerik; ezért főképpen a pogányok (gentibus) számára a festmény olvasmányként szolgál. ...
H valaki képeket akar készíteni, egyáltalán ne akadályozd meg, a képeket imádni viszont minden módon tiltsd meg. De ezt szorgalmazva, testvérem, figyelmeztesd őket, hogy a megtörtént dolog látása hatására ragadja meg őket a megbánás heves indulata, és egyedül a mindenható Szentháromság imádására boruljanak le alázatosan.


Szent II. Gergely: Levél III. Leó császárnak (Kr. u. 726-730 között) (DH 581)

És azt mondod, hogy mi köveket, falfelületeket és táblaképeket imádunk. Nem úgy van, ahogy mondod, császár; hanem hogy emlékezetünk felfrissüljön, és hogy a bezártságból és a tudatlanságból nehézkes lelkünk felemelkedjék, és a magasba ragadtassék általuk, akiké ezek a nevek, akiket megszólítunk és akiké ezek a képek; és nem mint isteneket imádjuk, ahogy te mondod; távol legyen! Ugyanis nem ezekben van a reménységünk. És ha éppen az Úrnak a képéről van szó, azt mondjuk: Urunk Jézus Krisztus, az Isten Fia, siess segítségünkre és ments meg minket! Ha pedig az Ő szent Anyjáé, azt mondjuk: Szent Istenszülő, az Úr Anyja, járj közben Fiadnál, a mi igaz Istenünknél, hogy mentse meg lelkünket! Ha pedig vértanúé: Szent István vértanú, aki véredet ontottad Krisztusért, aki mint első vértanú legerősebb bizalommal beszélhetsz, járj közben értünk. És az összes mártíromságot szenvedett vértanúkról így beszélünk, általuk ugyanilyen kéréseket terjesztünk fel. És nem úgy van, ahogy mondod császár, mintha a vértanúkat isteneknek neveznénk.


I. Hadrianus / II. Nikaiai Zsinat: 7. ülés: Dogmatikai határozat a szentképekről (Kr. u. 787) (DH 600-601; 605; 608)

Csatlakozván mintegy a királyi ösvényhez, és követve szent atyáink Istentől sugalmazott tanítását és a katolikus Egyház hagyományát, mert tudjuk, hogy ez a Szentléleké, aki az Egyházban lakozik: teljes bizonysággal és gondossággal határozatot hozunk, hogy amiként a becses és életadó kereszt alakzatát, úgy a tiszteletreméltó és szent képmásokat is, akár színes mozaikból vannak ezek, akár más alkalmas anyagból, el kell helyezni Isten szent egyházi épületeiben, a szent edényeken és ruhákon, a falakon és a táblaképeken, a házakban és az utakon: éspedig a mi Urunk és Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus, valamint szeplőtelen Úrnőnk, a szent Istenszülő, és a tiszteletreméltó angyalok, és az összes szent és kegyes férfiak képmását.

Minél gyakrabban láthatók ugyanis ezek a megformált képek, azok, akik ezeket szemlélik, annál könnyedébben emelkednek fel azok előképeinek emlékezetéhez és óhajtásához, hogy megcsókolják és tiszteletteljes hódolattal illessék ezeket, de nem azért, hogy valódi imádásban részesítsék, amely hitünk szerint való és amely egyedül az isteni természetet illeti meg; amint a becses és életadó kereszt ábrázolásának, úgy ezeknek a képeknek és a szent evangéliumos könyveknek és egyéb szent emlékeknek felajánlott füstölés és fénygyújtás az előkép tiszteletének kifejezésére szolgál, amiként őseinknél is kegyes szokás volt. "A képnek adott tisztelet ugyanis az ősképnek szól" [Nagy Szent Vazul: De Spiritu Sancto 18.]; és aki hódol a kép előtt, az azon ábrázolt valóságának hódol. ...

Mi elfogadjuk, hogy a képeket tisztelni kell. Mi azokat, akik nem így vélekednek, kiközösítéssel sújtjuk ...

Ha valaki nem üdvözli azokat, bár az Úrnak és az Ő szentjeinek vannak szentelve, legyen kiközösítve.



II. Hadrianus / IV. Konstantinápolyi Zsinat: Kánonok (Kr. u. 870) (DH 653-656)

3. kánon. Előírjuk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, mindnyájunk Szabadítója és Megváltója képét ugyanolyan tisztelettel kell tisztelni, mint a szent evangéliumok könyvét.
Amint ugyanis a szavak által, melyek szótagról szótagra a könyvben találhatók, mindannyian üdvöt szerzünk, úgy válik hasznára minden tanult és laikus embernek a színek képi ábrázolása; amit ugyanis a beszéd szótagokban, ugyanazt hirdeti és ajánlja az az írás, amely a színekkel történik; és méltó, hogy az értelemnek való megfelelés szerint és az ősi hagyomány iránti tiszteletből a képeket is, minthogy maguk is az eredeti dolgokra vonatkoznak, levezethetően tiszteljük és ugyanúgy becsben tartsuk, mint a szent evangéliumok könyvét és a becses kereszt ábrázolását.
Aki tehát a Megváltó Krisztus képét nem tiszteli... legyen távol az Ő közösségétől és az Ő fényétől.
Továbbá ugyanúgy az Ő szeplőtelen anyjának, az Istenszülő Máriának képét is; ezenfelül megfestjük a képeit a szent angyaloknak, amint az isteni Írás őket szavakkal ábrázolja; de tiszteljük és becsben tartjuk az igen dicséretes apostolok, próféták, vértanúk és szent férfiak, valamint az összes szentek képeit is.


V. Márton: Az "Inter cunctas" bulla: Kérdések, amelyeket a wyclifistáknak és a huszitáknak kell feltenni (Kr. u. 1418) (DH1269)

29. Ugyanígy, vajon hiszi és állítja-e, hogy a krisztushívőnek szabad a szentek ereklyéit és képmásait tisztelni?


IV. Piusz / Tridenti Zsinat: 25. ülés: Határozat a szentek segítségül hívásáról, tiszteletéről és ereklyéiről, és a szentképekről (Kr. u. 1563) (DH 1821. 1823-1825)

A szent zsinat utasítja az összes püspököt és a többi személyeket, akik a tanítás tisztét és gondját magukra vállalták, hogy a katolikus és apostoli Egyháznak a keresztény vallás ősidejétől elfogadott gyakorlata, valamint az egyházatyák egybehangzó véleménye és a szent zsinatok határozatai szerint elsőrendűen oktassák ki a híveket a szentek közbenjárást, segítségül hívását, az ereklyék tiszteletét és a szentképek törvényes használatát illetően, és tanítsák meg őket arra, hogy a Krisztussal együtt uralkodó szentek felajánlják az Istennek imádságaikat az emberekért, valamint hogy jó és hasznos dolog esdekelve segítségül hívni őket, és imáikhoz, támogatásukhoz és segítségükhöz folyamodni, hogy eszközöljék ki Istentől jótéteményeit Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki a mi egyedüli Megváltónk és Üdvözítőnk. Azok pedig, akik tagadják, hogy a mennyben örök boldogságot élvező szenteket segítségül szabad hívni; vagy akik azt állítják, hogy a szentek nem imádkoznak az emberekért, ill. az ő segítségül hívásuk, ti. hogy értünk, egyesekért is imádkozzanak, voltaképpen bálványimádás, és egyébként is vitában áll Isten szavával, és ellenkezik "az egyetlen közvetítő Isten és az ember között, Jézus Krisztus" [vö. 1Tim 2,5] tiszteletével, továbbá ostoba dolog a mennyben uralkodó szentekhez szóval vagy lélekben könyörögni, istentelenül vélekednek. ...

Továbbá, Krisztus, az Istenszülő Szűz és más szentek képmásai különösen a templomokban kell legyenek, és ezeket illő tiszteletben és tiszteletadásban kell részesítenünk, nem azért, mert azt hisszük, hogy valamilyen isteni erő van bennük, ami miatt tisztelni kell ezeket, vagy hogy valamit kérnünk kell ezektől, vagy hogy bizalommal kellene csüggeni a szentképeken, amiként egykor a pogányok tették, akik a bálványokba vetették bizalmukat [vö. Zsolt 134,15k], hanem azért, mert az irántuk tanúsított tisztelet azokat az előképeket illeti, akiket ábrázolnak. Ily módon a szentképek közvetítésével, amelyeket megcsókolunk, és amelyek előtt fedetlen fővel leborulunk, Krisztust imádjuk, és a szenteket tiszteljük, akikre hasonlítanak. Ez az, amit a zsinatok, különösen pedig a II. Nikaiai zsinat határozatai a képrombolók ellenében szentesítettek [lásd DH 600-603].

Azt pedig gondosan tanítsák a püspökök, hogy megváltásunk misztériumainak történeti elbeszélése, amelyet a festmények vagy más ábrázolások kifejeznek, műveli és erősíti a népet a hitigazságok felidézésével és a rájuk való folytonos emlékeztetéssel. Másrészt pedig azt is tanúsítják, hogy minden szentkép bőséges gyümölcsöt terem, nemcsak mivel figyelmezteti a népet a jótéteményekre és ajándékokra, amelyekkel Krisztus elhalmozta, hanem azért is, mert Istennek a szentek által művelt csodáit és az ő üdvös példájukat a hívők szeme elé tárja, hogy azokért Istennek hálát adjanak, a szentek példája szerint rendezzék el életüket és erkölcseiket, és felbuzduljanak az Isten imádására és szeretetére, és a jámborság ápolására. Ha pedig valaki ezen rendelkezésekkel ellentétes dolgot tanítana, vagy úgy vélekednék: legyen kiközösítve.

Ha visszaélések csúsznak be e szent és üdvös rendelkezésekbe, akkor a szent zsinat hőn óhajtja, hogy azokat teljesen szüntessék meg, tehát semmi olyan képmást ne állítsanak fel, amely hamis tanítást ábrázol, és alkalmat ad az egyszerű embereknek a veszélyes tévedésre.
Hogyha időnként előfordul, hogy a Szentírás történeteit és elbeszéléseit - amennyiben ez a tanulatlan nép számára hasznos lesz - képszerűen ábrázolják, oktassák ki a népet, hogy azok nem az istenséget ábrázolják, mintha testi szemmel látható, vagy színekkel és alakokkal ábrázolható lenne. Továbbá a szentek segítségül hívásában, az ereklyék tiszteletében és a képek szent célú használatában minden babonaságot el kell törölni, minden piszkos nyerészkedést ki kell küszöbölni, s végül minden komolytalanságot el kell kerülni. ...

Hogy mindezt hívebben megtartsák, határozatot hoz a szent zsinat, mely szerint senkinek sem szabad, semmilyen helyen ... semmi szokatlan képmást elhelyezni vagy elhelyezéséről gondoskodni, hacsak a püspök előzetesen jóvá nem hagyta. Ugyancsak semmilyen új csodát nem szabad elfogadni, sem új ereklyéket befogadni, hacsak a püspök jóvá nem hagyta.


VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: A "Lumen gentium" dogmatikai konstitúció (Kr. u. 1964) (DH 4171)

51. Őseink tiszteletreméltó hitét, mely szerint eleven kapcsolatban vagyunk a mennyei dicsőséget élvező vagy a halál után még tisztuló testvérekkel, ez a Szentséges Zsinat nagy jámborsággal elfogadja, és a II. niceai, [DS 600] a firenzei [DS 1304] és a trentói [DS 1821--24; 1820; 1580.] szent zsinatok határozatait megismétli. Egyúttal lelkipásztori gondoskodásával buzdítja az illetékeseket, hogy ha itt vagy ott becsúszott valami visszaélés, túlzás vagy fogyatékosság, törekedjenek azt eltüntetni vagy kijavítani, és mindent újítsanak meg Krisztusnak és Istennek nagyobb dicsőségére. Tanítsák meg tehát híveiket, hogy a szentek hiteles tisztelete nem a külső gyakorlatok sokaságában rejlik, hanem sokkal inkább tevékeny szeretetünk erősségében; önmagunk és az Egyház javára azért keressük a szenteket, hogy "életükből példát, közösségükből részesedést, közbenjárásukból támogatást" nyerjünk. [Egyes egyházmegyéknek engedélyezett prefációból.] Másrészt pedig oktassák híveiket, hogy az égiekkel való társalkodásunk, ha a hit teljesebb világánál fogjuk föl, egyáltalán nem szegényíti az imádó tiszteletet, melyet megadunk az Atyaistennek Krisztus által a Szentlélekben, hanem épp ellenkezőleg, nagyon gazdagítja. [Canisius Szt Péter: Catechismus maior seu summa doctrinae christianae, III. fej., I. rész, 44., 49.]

Mert valamennyien, akik Isten gyermekei vagyunk, és egyetlen családot alkotunk Krisztusban (vö. Zsid 3,6), ha összefogunk egymással a kölcsönös szeretetben és a Szentháromság egy Isten dicséretében, akkor megfelelünk az Egyház lényegi hivatásának, és előre megízlelve részesedünk a beteljesült dicsőség liturgiájában. [SC 8.] Amikor ugyanis Krisztus megjelenik, és dicsőségesen föltámadnak a holtak, akkor Isten világossága fogja beragyogni a mennyei várost, és a Bárány lesz az ő mécsese (vö. Jel 21,24). Akkor a szentek egész egyháza a szeretet végtelenül nagy boldogságában fogja imádni Istent és a Bárányt",akit megöltek" (Jel 5,12), és egy hangon kiáltja: "A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön örökké" (Jel 5,13--14).


(Fel)



protestáns rombolás nyomai az Utrecht-i Szent Márton katedrálison

Protestáns rombolás nyomai az Utrecht-i Szent Márton katedrálison



Mit mond erről a Biblia?


Egyelőre kommentár nélkül:

 

MTörv 4,15
Nos, nagyon vigyázzatok - az életetek függ tőle! Amikor az Úr a Hóreben a lángok közül szólt hozzátok, semmiféle alakot nem láttatok.


MTörv 4,16-19
Ne vetemedjetek hát arra, hogy istenszobrot csináljatok magatoknak, férfi vagy nő alakjában, valamelyik szárazföldi állatnak az alakjában, az égen röpködő egyik vagy másik madárnak az alakjában, valamelyik földön kúszó csúszómászónak az alakjában, vagy a föld alatt, a vízben élő halak közül valamelyiknek az alakjában, S ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az egész égi sereget, ne essél kísértésbe, ne borulj le, s ne imádd azt, amit az Úr, a te Istened minden népnek adott az ég alatt.

Kiv 3,2-3
Itt megjelent neki az Isten angyala a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban. Mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el. Így szólt magában: "Odamegyek és megnézem ezt a különös jelenséget, hadd lássam, miért nem ég el a csipkebokor."
Dán 7,9
Amint néztem, egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból.
Mt 3,16
Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett.
Mk 1,10
Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá.
Lk 3,22
és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem."
Jn 1,32
Ezután János tanúsította: "Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt.
ApCsel 2,3
Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.

Kiv 20,4-5
Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

MTörv 5,8-9
Ne faragj magadnak képmást semmiről, ami fönn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben van! Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is.

Kiv 25,18-22
Készíts vert aranyból két kerubot az engesztelés táblájának két végére. Állítsd az egyik kerubot az egyik végére, a másikat a másik végére. Az engesztelés táblájának két végére állítsd a kerubokat. A kerubok szárnya fölfelé legyen széttárva, hogy szárnyukkal befödjék az engesztelés tábláját, az arcuk pedig forduljon egymás felé. A kerubok arca tekintsen az engesztelés táblájára. Az engesztelés tábláját helyezd a láda tetejére. A ládába pedig tedd be a bizonyságot, amelyet adni fogok neked. Ott fogok veled találkozni, s a törvény ládáján álló két kerub között, az engesztelés táblájáról közlöm veled mindazt, amit általad Izrael fiainak mondani akarok.
Kiv 26,1
A hajlékot tíz vég sodrott szálú lenvászonból, kék és vörös bíborból és karmazsinból készítsd el. A végekbe kerubok legyenek beleszőve.
Kiv 26,31
Csinálj még egy függönyt kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott lenvászonból, és művészi munkával szőjj bele kerubokat.

 

Szám 21,8-9
S az Úr így válaszolt Mózesnek: "Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!" Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.

1Kir 6,23-36
Azután a hátulsó részbe csináltatott olajfából két kerubot. 10 könyök magasak voltak. A kerub egyik szárnya 5 könyöknyi volt, és 5 könyöknyi volt a kerub másik szárnya is, így szárnyai egyik végétől a másikig 10 könyöknyit tettek ki. 10 könyöknyi volt a másik kerub is. Mindkét kerub egyforma nagy volt és egyforma alakú is. Az egyik kerub magassága 10 könyök volt és ugyanannyi a másik kerubé is. A kerubokat a templom legbelső részébe állította; úgy terjesztették ki szárnyaikat, hogy az egyik (kerub) egyik szárnya az egyik falhoz ért, a másik kerub másik szárnya meg a másik falhoz. A térség közepén is összeértek szárnyaik. S a kerubokat is bearanyozta. Aztán a templom falait körbe kidíszítette faragott kerubokkal, pálmákkal és virágfüzérekkel, kívül és belül egyaránt. Még a templom padlóját is beborította arannyal, kívül is, belül is. A hátsó rész kapujának félfáját olajfából készíttette, ötszögűre faragott ászokfából, az ajtószárnyakat is olajfából. Kerub-, pálma- és virágfüzérmintákat vésetett rá és arannyal vonatta be, mégpedig a kerubokat és a pálmákat aranyoztatta be. A szentély bejáratát szintén olajfa ajtófélfákkal látta el, ezek formája azonban négyszögletes volt. A két ajtószárnynak is két forgatható lapja volt, és a másik ajtószárnynak is két forgatható lapja. Kerubokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtatott rájuk, aztán bevonatta őket arannyal, pontosan a faragásnak megfelelően. Majd a fallal övezett belső előudvart építette meg három sor faragott kőből és egy sor cédrusgerendából.
1Kir 7,27-39
Üstlábakat is csinált, bronzból - szám szerint tízet. Mindegyik üstláb 4 könyök hosszú, 4 könyök széles, és 3 könyök magas volt. Az üstlábak így készültek: volt egy keretük, és a keretnek oldala. A keret oldalát oroszlánok, ökrök és kerubok díszítették. A keret fölött volt egy párkány, az oroszlánok és ökrök alatt meg egy szegély... mintára. Mindegyik üstlábnak volt négy bronzkereke és egy tengelye, szintén bronzból. A négy sarkán, az üst alatt négy támasz volt; a támaszokat... Öntötték. A tartó a párkányon belül helyezkedett el, kerek volt, mint valami henger, fölfelé egykönyöknyire nyúlt fel, s összesen másfél könyöknyit tett ki. A tartókon is metszetek voltak. A párkányok nem kerek alakúak voltak, hanem négyszögletesek. A négy kereket a perem alatt helyezték el. A kerekek tengelyeit az üstlábhoz erősítették. Mindegyik kerék másfél könyök magas volt. A kerekek úgy készültek, mint a kocsikerekek, tengelyüket, abroncsukat, küllőjüket, kerékagyukat mind öntötték. Az üstlábak négy sarkán a négy támaszt egyszerre öntötték az üstlábbal. Fönt, az üstláb fölött volt egy tartó, fél könyök magasan, körbe hajlítva. Az üstlábon fönt még egy másik tartó is volt csapokkal, amelyek az üstöt tartották; a csapok és a peremek egy egészet alkottak vele. Az oldalára kerubokat, oroszlánokat és pálmákat véstek... s körbe füzéreket. Ilyen módon tíz üstlábat csináltak, mindet ugyanúgy öntve, s ugyanolyan méretre. Erre tíz bronzüstöt tettek. Mindegyik üst 40 bat űrtartalmú volt, s mindegyik üst mérete 4 könyöknyit tett ki. A tíz üstláb mindegyikéhez tartozott egy üst. Az üstlábak közül ötöt a templom déli oldalára állított, ötöt pedig az északi oldalra. A (bronz) medencét a templom déli oldalán állította fel, mégpedig délkelet felé.
1Kir 8,6-7
S a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére vitték, a templom hátulsó térségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. A kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyaikat a hely fölött, ahol a láda állt. Így a kerubok föntről egészen befödték a ládát és hordozórúdjait.

2Kir 18,4
Ő volt az, aki a magaslati helyeket lerombolta, a kőoszlopokat összetörte, a szent fákat kidöntötte, és a Mózes által készített rézkígyót darabokra törte. Mert Izrael fiai egészen addig tömjéneztek előtte; Nechustánnak nevezték.

1Krón 28,18-19
Az illatáldozat oltárához tiszta aranyat, a súlyának megfelelően, továbbá a szekérnek, az aranykeruboknak a mintáját, amelyek kiterjesztett szárnyukkal betakarták az Úr szövetségének ládáját. Ezeket mind elmagyarázta neki egy, az Úrtól származó írás alapján, hogy megértse az építés munkáit.

2Krón 3,7-14
Az épületet: a gerendákat, az ajtófélfákat, a falakat és az ajtókat arannyal boríttatta be, a falakra meg kerubokat vésetett. Elkészíttette a szentek szentjének helyiségét is. A hossza - az épület szélességének megfelelően - húszkönyöknyi volt, s a szélessége is húszkönyöknyi. Hatszáz talentumnyi tiszta arannyal boríttatta be. A szegek súlya ötven aranysékel volt. Az emeleti helyiségeket is arannyal borította be. A szentek szentjébe két kerubot is öntetett, és ezeket is bevonatta arannyal. A kerubok szárnyainak teljes hossza húszkönyöknyi volt: az elsőnek az egyik szárnya öt könyök volt, és az épület faláig ért, a másik, szintén ötkönyöknyi, szárnya meg a második kerub szárnyát érintette. A második kerubnak az egyik szárnya hasonlóképpen öt könyök volt, és az épület faláig ért; a másik szárnya - szintén öt könyök hosszúságban - az első kerub szárnyáig ért. Tehát a keruboknak a szárnyai húszkönyöknyire voltak kiterjesztetve. Ők maguk egyenesen álltak a lábukon, és a szentély felé néztek. Elkészíttette az elválasztóleplet is, kék színű, bíbor, karmazsin és bisszus fonalakból, aztán kerubokat hímeztetett rá.

Ez 41,17-20
A bejárattól egészen a templom belső részéig és kívül, és minden falon körös-körül, kívül és belül kerubok voltak meg pálmák. Egy pálma volt két kerub között, és mindegyik kerubnak két arca volt: emberi arca az egyik pálma felől az egyik oldalon, és oroszlánarca a másik pálma felől a másik oldalon. Így voltak ábrázolva körös-körül az egész templomban. A padlótól a kapu felső részéig kerubok és pálmák voltak kifaragva.

Kol 1,15
Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte.

Józs 3,14-17
Amikor tehát a nép tábort bontott, hogy átkeljen a Jordánon, a papok a szövetség ládáját a nép előtt vitték. Amikor a ládát vivők a Jordánhoz értek, s ezeknek a papoknak a lába a vizet érte - a Jordán az egész aratási időben túláradt a medrén -, a felülről jövő víz megállt, s egyetlen tömeggé állt össze, nagy távolságon, egész Cártán határáig; közben az arabok tengere vagy a Sós-tenger felé folyó víz teljesen elapadt. A nép átkelt, Jerikóval szemben. A papok, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, száraz talajon álltak, mozdulatlanul, a Jordán közepén. Egész Izrael szárazon kelt át, míg az egész nép át nem ért a Jordánon.

 

Józs 7,6-8
Józsue megszaggatta ruháját, s arcra borulva feküdt a földön az Úr ládája előtt egészen estig. Ő is, a nép vénei is hamut szórtak fejükre. Józsue szólt: "Ó, Uram, Uram, miért engedted, hogy ez a nép átkeljen a Jordánon? Azért, hogy most az amoriták kezére adj és megsemmisíts bennünket? Ó, bár maradhattam volna a Jordánon túl! Bocsáss meg, Uram! Mit mondjak, mikor Izrael meghátrált ellenségei előtt?

Bír 20,27
Aztán Izrael fiai megkérdezték az Urat. Ebben az időben ugyanis ott volt Isten szövetségének a ládája,

2Sám 6,13-16
Amikor azok, akik az Úr ládáját vitték, hat lépést tettek, feláldozott egy marhát és egy hizlalt bárányt. S táncolt is Dávid - teljes erejéből - az Úr előtt, közben egy vászon efod övezte. Így vitte fel Dávid és Izrael háza ujjongás és harsonaszó kíséretében az Úr ládáját. Amikor azonban az Úr ládája bevonult Dávid városába, történt, hogy Saul lánya, Michal kinézett az ablakon. Amikor meglátta, hogy Dávid király ugrál és forog az Úr előtt, szívében megvetette.

1Kir 3,15
Amikor Salamon fölébredt, látta, hogy álma volt. Visszatért Jeruzsálembe, az Úr szövetségének ládája elé lépett, és égőáldozatot mutatott be, majd bemutatta a közösség áldozatát, és ünnepi lakomát rendezett szolgáinak.

1Kir 8,5
Salamon király pedig és vele egész Izrael annyi juhot és marhát áldozott a láda előtt, hogy sem megszámolni, sem fölbecsülni nem tudták.

1Krón 16,4
Dávid levitákat állított a láda elé mint szolgálattevőket, hogy az Urat, Izrael Istenét áldják, magasztalják és dicsőítsék:

Zsolt 132,8
Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája.


(Fel)


Krisztus-ábrázolás a II. századból    

Krisztus-ábrázolás a II. századból (Róma: Priscilla katakomba)



Krisztus-szobor a III. század elejéről


Krisztus-szobor a III. század elejéről



Mit mondanak erről az ókeresztény írók?




Damaszkuszi Szent János: Védőbeszéd a szentképek tisztelete érdekében az összes keresztényekhez, Konstantin Kabalinus császár és az eretnekekkel szemben (Kr. u. 726 körül)

Mivel sokan megkísérelték -- hogy Szent Lukács evangélistával szóljak --, hogy összefoglaló tanítást adjanak az igaz hitről és az Egyház szent hagyományáról, amit Krisztus Jézus, igaz Istenünk szenvedésével szerzett, ezért Szeretteim, szükségesnek tartom, hogy ne rejtsem el előletek, hanem megmutassam az igazság útját, amelyet a katolikus, apostoli egyház kezdettől fogva, fennállásának első napjaitól kezdve a szentképek tiszteletének kérdésében tartott.
Miért nevezel engem istentelen eretnek módon bálványimádónak? Mondd, bálványképet tisztelek én? Talán Appollóét vagy a mi Urunk Jézus Krisztus képét, amely engem arra figyelmeztet, hogy Krisztus testben jött el? Mondd nekem te, aki zsidó módon gondolkodol, kinek a szobrát övezem tisztelettel, Dianáét, a gonosz szellemek anyjáét -- amint a görögök ezt mesélik -- vagy a legszentebb Úrnőnk, az Istenszülő és mindig Szűz Mária, a mi Urunk Jézus Krisztus anyjáét? Kinek a képét tisztelem? Zeusét vagy Szent Jánosét, Krisztus előfutáráét, a Keresztelőét? Zeusét vagy a szent apostolok, vértanúk és minden szent képeit, akik kezdettől fogva tetszettek az Úrnak? Ki merészeli ezt bálványimádásnak nevezni? Ki merészeli Krisztust szentjeinek szenvedésével és mindazokat, akik Isten szent egyházának tanait reánk hagyták ezzel az igaztalan váddal illetni?

Így kaptuk mi ezt a tanítást szent atyáinktól és a Szentírás is erre oktat bennünket. A Szentírásban leírva találjuk, hogy Krisztus testben eljött, érettünk földre szállt. Olvasunk Gábriel főangyal híradásáról, a csodálatos születésről, a betlehemi barlangról, a jászolról, a pólyákról, csillagról, bölcsekről stb., megkeresztelkedéséről, Jordánról, a Keresztelőről, aki szent fejét érintette, a galamb képében leszálló Szentlélekről. Kísérjük el szenvedéséig, lássuk a pálmát lengető gyermekeket, a mosdótálat, a törlőkendőt, Júdás csókját, elfogatását, Pilátus állhatatlanságát; hasonlóképpen a keresztrefeszítést, a szögeket, a szivacsot, a lándzsát, a keresztre helyezett felírást: Íme a zsidók királya. Olvasunk a világnak örömöt hozó föltámadásról, amint Krisztus megjárja a poklokat, fölébreszti Ádámot, továbbá a mennybemenetelről. Áttérve csodáira, látjuk, mint adja vissza a vak szemének látását, mint gyógyítja meg a bénán születettet, a ruhája szegélyét érintő vérfolyásos asszonyt, aki mindenkit megelőzve először készítette el Krisztus képmását ércből. A szentek testét is tiszteljük Krisztusért elszenvedett fájdalmaik és küzdelmeik miatt.

Ezt a fenséges leírást, ezt a gyönyörű képet hogy meritek bálványimádásnak nevezni? Rövid és szép leírás. Amiről Aranyszájú atyánk is mondotta: "Szeretem a viasztáblákra írt szöveget is, amely leheli az áhítatot". Nagy Szent Vazul atyánk a negyven vértanúról mondott dicsőítő beszédében így szól: "A történetíró és a festő megörökítik az eseményeket. Az előbbiek szépen megírt szövegekkel, az utóbbiak festményeikkel". Már pedig történetíró írta az evangéliumot. És mit írt le benne? Krisztus egész életét, földi működését, mindazt, mit egyházára bízott. A festők is hasonlót tesznek. Elénk tárják az üdvrend szépségeit Ádámtól Krisztus születéséig, megváltói tevékenységét, a szentek hitvallását és művüket átadják az egyháznak. Így mindketten ugyanazt írják le, mindkettő tanít bennünket. Miért tisztelik egyesek a Szentírást és miért vetik meg a szentképeket? Mondjátok meg nekem ti, akik eretnek módon gondolkodtok, mi a különbség a kettő között, mikor mindkettő ugyanazt fejezi ki? Miért tisztelitek az egyiket, miért köpdösitek le a másikat? Ki tartja komolynak az ilyen gondolkodást? Ki nem fordul el attól a tanítástól, amelyben két elbeszélő közül, akik ugyanazt mondják el, az egyik tiszteletet kap, a másikat megvetik?

Ha valaki figyelembe veszi, hogy a képek milyen szép és helyes kifejezései és megelevenítései az evangéliumban elmondottaknak; amit az evangélium szóval mond el, a festmény vonalakkal és színekkel, akkor nem értem, miért vetik meg egyesek az egyiket és miért tisztelik a másikat? Mondd nekem, mit tisztelsz az Evangéliumban? Talán az írást, az elbeszélést? Úgy-e, tiltakozol ez ellen és azt mondod, hogy Krisztus megváltói működésének történetét? Én is ezt teszem! Nem a festmény anyagát tisztelem én, nem a fát, nem a falat, nem a színeket, hanem imádom Krisztus emberségét és megtestesülését. Aranyszájú atyánk egyik homiliájában mondotta (Homilia in pelvim.): "Mikor az uralkodó képét vagy szobrát behozzák a városba, eléje megy a város vezetősége és a nép jókívánságokat hangoztatva és tisztelettel eltelve, nem a képet tisztelve, nem a színes vonalakat, hanem a földi király arcképét".

Ha ilyen tisztelet illeti meg a földi uralkodót, még távollétében is, ha a képe jelen van, mennyivel inkább kell tisztelnünk és imádnunk égi Uralkodónk, Krisztus Istenünk képmását? Nyomorúságos helyzet! Földi uralkodó képe előtt hódolnak és ekkora tisztelete van. Krisztus képét megvetik. Hol van ez az atyák tanításától! Ki nem neveti ki az ilyen következetlenséget, ki nem veti el ezt az istentelen tanítást? Milyen büntetést kap az, akit elfognak, mert esztelenül a földi uralkodó képére köp? Úgy-e, halállal bűnhődik? Mert meggyalázva a császár képét, magát a császárt illette tiszteletlenséggel. Nagy Szent Vazul mondja: "A kép iránt tanúsított tisztelet áthárul arra, akit ábrázol". (A Szentlélekről, 27. fej.) Így kell gondolkodnunk a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az égi Királynak képéről is, aki azt gyalázattal illeti, Krisztussal szemben követ el tiszteletlenséget. Aki a képet meggyalázza, azt gyalázza meg, akit a kép ábrázol. Ez mindenki előtt világos. És ki nem óvakodik Krisztus megbántásától?

Azt akarod mondani, hogy Krisztus nem mondotta, hogy képeket készítsünk és tiszteljünk. Felhívom a figyelmedet más dolgokra is, amit az apostoloktól és az atyáktól hallottunk, melyekről Krisztus nem beszélt. Hol mondotta Krisztus, hogy kelet felé fordulva imádkozzunk? Vagy hogy a keresztet, vagy az evangéliumot tiszteletben tartsuk, hogy szent testét és vérét éhgyomorral vegyük magunkhoz, hogy az új házasokat megkoronázzuk? Számtalant tudnék még felsorolni, melyekről Krisztus nem beszélt, de miért van rájuk szükség? Mi azt hisszük, amit az atyáink reánk hagytak, akiket Isten oktatott ezekre. Krisztus nem rejtett el semmit sem szentjei elől, sem azt, ami az emberek javára és üdvösségére, sem azt, ami kárára van. Akkor ez hogy maradt rejtve, ha bálványimádás folyik, ha elkárhozik, aki így sok bálványt imád? Szörnyűség! Krisztus idejétől kezdve Germanus patriarcháig elkárhozott a szentképet tisztelő keresztény nép! Isten ments, hogy ez bálványimádás legyen!

Ha ez bálványimádás lett volna, valamelyik zsinat elvetette volna és kárhoztatta volna a bálványimádókat. Ha az első zsinat nem vetette el, a második biztosan szót emelt volna, vagy a harmadik, vagy a negyedik vagy ötödik, sőt nem vetette el a hatodik sem, sőt világosan körvonalazta. Ha nem hiszed, keresd meg a hatodik zsinat előírásait, azok közül is a nyolcvankettediket, ott megtalálod a cáfolatot. Így mondották ugyanis a hatodik zsinat atyái: "Több szentképen a kegyelmet jelképező bárány van, amelyre a Keresztelő rámutat, mint a törvény által igaz Bárányra, Krisztus Istenünkre. Az igazságot jelképező és az egyháznak átadott régi képeket együttesen kegyelemnek tartjuk és igazságnak, mit a törvény teljességeként fogadunk. Tehát előírjuk, hogy ezentúl azt, aki elveszi a világ bűneit, Krisztus Istenünket emberi alakban ábrázolják a régi bárány helyett, hogy ami tökéletes, ami a színek összhatásából felismerhető, mindenki előtt nyilvánvaló legyen, hogy általa az Igének mérhetetlen alázatosságát megfontolva gondoljunk arra, hogy testünket megdicsőítette, gondoljunk szenvedésére és üdvösséget hozó halálára, amiből a világ megváltása fakadt". Egykor az atyák így határoztak. Mi szükség van arra, hogy áthágjuk rendelkezéseiket és szakadást hozzunk az egyházba? Nem tudod, hogy átkot von magára, aki az ősök határozatait átlépi? (MTörv 27,17) Lássátok át, mit írtak elő és hagyjatok fel a gonoszsággal! Emlékezz csak vissza, tévelygő embertestvérem, mikor az izraeliták Krisztus elé vitték a pénzt, amin a császár arcképe volt és kísértve őt megkérdezték, meg kell-e adni a tisztelet adóját a császárnak? Az Úr azt mondta nekik: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené" (Mt 22,21). Látod, hogyan lecsillapította Krisztus szeplőtelen ajka a gonoszok nyelvét?

Mondd nekem, ha pogány fordul hozzád, mutasd meg nekem hitedet, hogy én is hívő legyek; mit mutatsz neki? Úgy-e, a tapasztalhatókról kell őt magasabbra emelned, hogy ezt megértse? Mert ha azt mondod, az, akiben én hiszek, láthatatlan, minek alapján hiszi a te bizonyítékaidat és hitedet? Először tapasztalat alá eső dolgokkal tanítod őt és lassanként átvezeted a magasabbakra. És hogyan történik ez? Elvezeted a templomba, megmutatod annak szépségét, díszeit, felhívod figyelmét a szentképekre. A hitetlen ezeket látva megkérdezi: Ki az a keresztre feszített férfi; ki ez a feltámadó, aki annak az öregnek fejét tapossa? A képek segítségével felvilágosítod őt. Ez a keresztre feszített az Isten Fia, aki a világ bűnei miatt szenvedett a kereszten. Fel is támadott és a bűn miatt elbukott, meghalt ősatyánkat, Ádámot felébresztette. Így vezeted lassan Isten ismeretére. Majd elkíséred a keresztelő-medencéhez, ahol ő csak vizet lát, te azonban, a hívő, vizet, világosságot és lelket. Mikor ő is megkeresztelkedik, a vízből, az anyagból láthatatlan újjászületésre kap erőt. Mikor látja Krisztus szent testének és vérének titokzatos ünneplését, ő csak kenyeret és bort lát, te testét és szent oldalából kifolyó vérét látod Krisztusnak. Ha méltó lesz arra, hogy ő is részesüljön e titkos vacsorából, lassanként hívő lesz, mint te és megismer mindent, amit te ismersz. Látod most már, hogyan vezeted őt a szemlélhetőkről láthatatlan igazságokra?

Így gondolkodj a képekről! Ha a templomban látod Isten vagy a legszentebb Istenszülő vagy Szent János, vagy bármelyik szentnek képét, akiét a templomban megtalálod, emeld fel lelkedet a színekről arra, akit ábrázol! Kérdezem tőled, a képek ellenségétől, láttad Pétert? Láttad Pált? Vagy valamelyik apostolt? Szent István első vértanút vagy bármelyik más szentet? E képek szemléleténél szíved és lelked nem gyullad-e szeretetre és vágyra azok iránt, akiket testben nem láthattál?
Kérlek benneteket, Szeretteim, hogy mindaz, akit elvakított hasonló tévely, térjen magához végre és tisztítsa meg lelkét! Mikor a gonoszlélek valakit el akar veszíteni, eszét és lelkét elvakítja, hogy ne ismerje fel a jót. Mélyedjünk bele a Szentírás tanításába és az atyák hagyományaiba, azt tegyük, amit az Egyházban találtunk, amióta Krisztus közénk jött. Így megőrizzük azt, így nem szakadunk el az atyák hagyományától, másképp olvasva és értelmezve azokat. Könyörögve kérem Istent, mint égre és földre méltatlan bűnös, hogy engedje meg, hogy azokkal az atyákkal, akik hétszáz év alatt éltek s a hat egyetemes zsinaton jelen voltak, legyen részem. Ne csak addig, míg gazdagok vagyunk, míg jól megy sorsunk, amíg dicsőség vesz körül bennünket, hanem vérünk hullásáig megingathatatlanul szilárdan valljuk hitünk alaptételeit, hogy mi is méltók legyünk hallani: A ti hitetek megszabadított benneteket, menjetek békével. (Lk 7,50) Amit bárcsak mindnyájan elnyernénk a mi Krisztus Istenünk kegyelmével és emberszeretetével, akivel az Atyának és Szentléleknek dicsőség, tisztelet és imádás, most és mindig és örökkön örökké. Amen.


(Fel)