Az örök kárhozat

Mi a probléma?

Mit mond erről az Egyház?

       A Katolikus Egyház Katekizmusa
       Tanítóhivatali megnyilatkozások

Mit mond erről a Biblia?

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

       Az örök pokol
       Halálos bűnök

Mi a probléma?

A pokol létét, avagy örökké tartó voltát egyre többen tagadják. Többek között olyan "ál-keresztény" felekezetek, mint pl. az unitárius-univerzalista egyházak, a hetednapi adventisták, a Jehova tanúi, a christadelphianok, a  mormonok, több New Age-es mozgalom, vagy a Magyarországon még kevésbé ismert Christian Science (Keresztény Tudomány) Egyháza, vagy a Religious Science (vallásos tudomány) Mozgalom. De egyre inkább beszüremkedik ez a tagadás a keresztény gyülekezetek hitvallásaiba is, egyre több protestáns evangelikál gyülekezet áll át erre a véleményre. Sőt, néhány katolikus között is megfogant az „üres pokol” lehetőségének félremagyarázása, félreértése, amellyel így az Egyház jó pár dogmájával összeütköznek.
 

Ha vallani akarjuk a pokol nemlétét, vagy annak csak ideig tartó folyamatát, akkor viszont tagadnunk kell Jézus Krisztus, illetve az egész Szentírás egészen egyértelmű kijelentéseit, vagy pedig egy homályos, önmagát kifejezni tudó mondanivalóvá kell devalválnunk ezeket. Tagadnunk kell a korai Egyházban tanúságot tevő Egyházatyákat is, vagy pedig a keresztény hitről való tudásunkat föléjük kell emelnünk, és őket egy sötétségben tapogatózó, oktalan, a keresztény hitben járatlan emberekké kell tennünk. Tagadnunk kell egyetemes zsinatok határozatait is, szembefordulva az akkori egész Egyház tudásával és véleményével. Mi marad, amire hallgathatnak a pokol tagadói? Mire alapozhatják tanításukat? Véleményem szerint egyedül a szofizmusra, „csak az ész kitalálására és önkényére” (Hittani Kongregáció „Recentiones episcoporum synodi”, 1979).

Mit mond erről az Egyház?

A Katolikus Egyház Katekizmusa

393 Az angyalok választásának visszavonhatatlansága, és nem a végtelen isteni irgalmasság hiánya az oka annak, hogy bűnüket nem lehet megbocsátani. „Bukásuk után ugyanis számukra nincs bűnbánat, amint az emberek számára sincs a halál után.” [Damaszkuszi Szent János: Expositio fidei 18 [De fide orthodoxa 2,4]

633 A halottak honát, ahova a meghalt Krisztus alászállt, az Írás alvilágnak, seolnak vagy hádésznak [Vö. Fil 2,10; ApCsel 2,24; Jel 1,18; Ef 4,9.] nevezi, mert akik ott vannak, meg vannak fosztva Isten látásától. [Vö. Zsolt 6,6; 88,11--13.] A Megváltóra várva ebben az állapotban voltak az összes megholtak, gonoszok és igazak egyaránt, [Vö. Zsolt 89,49; 1Sám 28,19; Ez 32,17--32.] ami nem azt jelenti, hogy azonos volt a sorsuk, miként Jézus az "Ábrahám kebelére" fogadott szegény Lázárról szóló példabeszédben megmutatta. [Vö. Lk 16,22--26.] „Az igazak lelkét, akik Ábrahám kebelén vártak az Üdvözítőt , a pokolraszálló Úr Krisztus kiszabadította”. [Római Katekizmus 1, 6, 3.] Jézus nem azért szállt alá a poklokra, hogy a kárhozottakat szabadítsa ki, [Vö. DS 587.] nem is azért, hogy a poklot, a kárhozat helyét megszüntesse, [Vö. DS 1011; 1077.] hanem hogy az igazakat szabadítsa ki, akik őelőtte éltek. [Vö. DS 485; Mt 27,52--53.]

1022 Az egyes emberek haláluktól kezdve megkapják örök fizetségüket halhatatlan lelkükben az életüket Krisztushoz mérő különítéletben, hogy tisztulás által [Vö. DS 856; 1304; 1820.] vagy közvetlenül bemenjen a mennyei boldogságra, [Vö. DS 857; 991; 1000--1001; 1305.] illetve közvetlenül örökre elkárhoztassa magát. [Vö. DS 858; 1002; 1306.]

"Életed estéjén a szeretet alapján leszel megítélve." [Keresztes Szent János: Avisos y sentencias, 57.]

IV. A pokol

1033 Csak akkor egyesülhetünk Istennel, ha szabadon választjuk azt, hogy szeretjük Őt. Istent pedig nem szerethetjük, ha ellene, a felebarátunk vagy önmagunk ellen súlyosan vétkezünk: „Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos: azt pedig tudjátok, hogy a gyilkosnak nincs örök élete” (1Jn 3,15). A mi Urunk figyelmeztet bennünket arra, hogy el leszünk választva tőle, ha elmulasztunk segíteni a szegények és kicsinyek súlyos szükségében, akik az ő testvérei. [Vö. Mt 25,31--46.] Ha halálos bűnben halunk meg anélkül, hogy azt megbántuk vagy Isten irgalmas szeretetét befogadtuk volna, akkor -- saját szabad választásunk révén -- tőle örökre elválasztottak maradunk. Ezt az Isten és a szentek közösségéből való végleges önkizárás állapotát nevezzük „pokolnak”.

1034 Jézus gyakran beszél az „olthatatlan tüzű” „gehennáról”, [Vö. Mt 5,22.29; 13,42.50; Mk 9,43--48.] amely azoknak van fönntartva, akik életük végéig visszautasították a hitet és a megtérést, és ahol a lélek és a test együtt veszhet el. [Vö. Mt 10,28.] Jézus súlyos szavakkal hirdeti: „az Emberfia elküldi majd angyalait, azok összeszednek országában minden gonosztettet és gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik őket” (Mt 13,41--42), és Ő fogja kihirdetni a kárhoztató ítéletet: „Távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre!” (Mt 25,41).

1035 Az Egyház tanítása állítja a pokol létét és örökkétartó voltát. Azok lelkei, akik halálos bűn állapotában halnak meg, a halál után azonnal a pokolba jutnak, ahol a pokol kínjait szenvedik, „az örök tüzet”.1 A pokol legsúlyosabb kínja az örök elszakítottság Istentől, akiben egyedül talál az ember életet és boldogságot, melyre teremtetett és amire vágyakozik.

1036 A Szentírás kijelentései és az Egyház tanítása a pokolról meghívás a felelősségre, mellyel az embernek örök sorsát szemmel tartva kell élnie a szabadságával. Ugyanakkor sürgető meghívás a megtérésre: „A szűk kapun lépjetek be! Tágas a kapu és széles az út, mely a kárhozatba visz, bizony sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu, és milyen keskeny az út, mely az életre visz, bizony kevesen találják meg azt” (Mt 7,13--14):

„Mivel pedig nem tudjuk sem a napot, sem az órát, az Úr intelme szerint állandóan virrasztanunk kell, hogy amikor befejezzük földi életünk egyetlen futamát, beléphessünk vele a menyegzőre, az áldottak közé számláltassunk, és ne kelljen mint haszontalan és lusta szolgáknak az örök tűzre távoznunk, a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.” [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 48.]

1037 Isten senkit nem rendel eleve arra, hogy a pokolba jusson; [Vö. DS 397; 1567.] ehhez ugyanis az Istentől való szándékos elfordulás (halálos bűn) és a mindvégig való megátalkodottság kell. Az Egyház az eucharisztikus liturgiában és hívei mindennapi imáiban kéri Isten irgalmát, aki „nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem mindenkit bűnbánatra akar téríteni” (2Pt 3,9).

„Kérünk, Istenünk, fogadd megengesztelődve ezt az áldozati adományt tőlünk, szolgáidtól és házad egész népétől. Irányítsd a te békédben életünk napjait, ments meg minket az örök kárhozattól, és végy föl választottaid körébe.” [Missale Romanum, 1970, 450.]


1056 Az Egyház Krisztus példáját követve figyelmezteti a hívőket az örök halál szomorú és gyászos valóságára, [Vö. Sacra Congregatio pro Clericis: Directorium catechisticum generale, 69.] amit „pokolnak” is nevezünk.

1057 A pokol fő büntetése örökre elszakítottság Istentől, akiben az ember egyedül találhatja meg az életet és a boldogságot, amelyre teremtve lett, s amelyre vágyik.

1861 A halálos bűn, miként maga a szeretet is, az emberi szabadság radikális lehetősége. Magával hozza a szeretet elvesztését és a megszentelő kegyelemtől, azaz a kegyelmi állapottól való megfosztottságot. Ha a bűnbánat és Isten bocsánata nem orvosolja, kizár Isten országából és a pokol örök halálát okozza, mivel szabadságunknak hatalmában áll végső, visszavonhatatlan döntéseket hozni. Mindazonáltal -- jóllehet meg tudjuk ítélni, hogy egy cselekedet önmagában nézve halálos bűn-e --, a személy fölötti ítélkezést rá kell bíznunk Isten igazságosságára és irgalmára.

1864 "Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a Szentlélek elleni káromlás nem nyer bocsánatot soha, bűne örökre megmarad" (Mt 12,32). [Vö. Mk 3,29; Lk 12,10.] Isten irgalmasságának nincsenek határai, de aki szándékosan megtagadja, hogy a bűnbánatban elfogadja, az visszautasítja bűnei bocsánatát és a Szentlélek által fölajánlott üdvösséget. [II. János Pál pápa: Dominum et vivificantem enciklika, 46.] Egy ilyen megkeményedés elvezethet a végső bánattalansághoz és az örök kárhozathoz.


[1] Vö. Quicumque hitvallás: DS 76; Konstantinápolyi Zsinat 543-ban: Anathematismi contra Origenem 7: DS 409; uaz 9: DS 411; IV. Lateráni Zsinat: 1. fejezet: De fide catholica: DS 801; II. Lyoni Zsinat: Professio Fidei Michaelis Palaeologi imperatoris: DS 858; XII. Benedek: Benedictus Deus konstitúció, DS 1002; Firenzei Zsinat 1442-ben: Decretum pro Iacobitis: DS 1351; Trienti Zsinat, 6. sessio: Decretum de iustificatione c. 25: DS 1575; VI. Pál pápa: Sollemnis Professio fidei, 12: AAS 60 (1968), 438.

(Fel)

Tanítóhivatali megnyilatkozások

A „Fides Damasi” hitvallás (Kr. u. V. század) (DH 72)

Hisszük, hogy az Ő halálában és vérében megtisztulunk, és ő minket ebben a testben, amelyben most élünk, az utolsó napon föl fog támasztani, és reménységünk van arra, hogy tőle elnyerjük majd vagy az örök életet, jó érdemünk jutalmaként, vagy bűneinkért az örök gyötrelmek büntetését.

A „Clemens Trinitas” hitvallás (Kr. u. V. század) (DH 76)

Akinek az eljövetelére az emberek mind föltámadnak saját testükben, és számot fognak adni tulajdon cselekedeteikről. És akik jót cselekedtek, az örök életre mennek, akik pedig rosszat, az örök tűzre.

Szent I. Ince: A „Consulenti tibi” levél (Kr. u. 405) (DH 212)

Meg van engedve tehát a bűnbocsátással együtt a legutolsó áldozás is; hogy az ilyen emberek, éppen amikor életük végéhez érnek, a mi Üdvözítőnk engedelmével az örökreszóló pusztulástól megmeneküljenek.

Szent Simplicius / Arles-i zsinat: Lucidus áldozópap engedelmességi jegyzőkönyve (Kr. u. 473) (DH 338; 342)

[Ezért közvetlenül a zsinat prédikálásáról szóló legfrissebb határozatai után veletek együtt elítélem azt a véleményt] amely azt mondja, hogy tűz és pokol nincsen.

Vallom továbbá, hogy a főbenjáró tettekért elő vannak készítve az örök tűz és a pokol lángjai, mert a megátalkodott emberi bűnöket méltán követi az isteni ítélet, amelyben jogosan részesülnek azok, akik mindezeket teljes szívükből nem hitték.

Vigilius: Iustinianus császár rendelkezése Menasz konstantinápolyi pátriárkának, amelyet a Konstantinápolyi zsinaton tettek közzé (Kr. u. 543) (DH 409; 411)

7. kánon. Ha valaki azt mondja vagy gondolja, hogy az Úr Krisztus a jövő korszakban (saeculum) keresztre fog feszíttetni a démonokért, miként az emberekért, legyen kiközösítve.

9. kánon. Ha valaki azt mondja vagy gondolja, hogy időleges a démonok és a gonosz emberek vezeklése, és annak valamikor a jövőben vége lesz, vagy helyreállítása és megújítása lesz a démonoknak és a gonosz embereknek, legyen kiközösítve.

I. Pelagius: A „Humani generis” levél; „Fides Pelagii” (Kr. u. 557) (DH 443)

Hiszem és vallom, hogy Ő … a gonoszokat pedig, akik saját akaratuk döntése szerint végig megmaradnak „a harag edényeinek, amelyek megértek a pusztulásra” [Róm 9,22], akik az Úr útját vagy nem ismerték el magukénak, vagy megismerték, de különböző kötelességszegések hálójában elhagyták, az örök és kiolthatatlan tűz büntetésének, hogy vég nélkül égjenek, a legigazságosabb ítélettel át fogja adni.

I. Honorius / I. Toledói zsinat: Hitvallás (Kr. u. 633) (DH 485)

[Az isteni Írások és a tanítás szerint, amelyet a szent atyáktól kaptunk, valljuk, hogy] Ugyanazon a Krisztus az Úr Jézus, aki … leszállott a poklokra, hogy az ott fogva tartott szenteket kiszabadítsa; és legyőzve a halál uralmát feltámadt. Felvétetvén azután a mennyekbe, a jövendőben el fog jönni az élők és a holtak ítéletére. Halálával és vérével megtisztítva elnyertük a bűnök bocsánatát mi, akiket Ő fel fog támasztani az utolsó napon, abban a testben, amelyben most élünk, és azon minta szerint, amelyben maga az Úr feltámadt, és meg fogjuk kapni tőle, egyesek az igazság érdemeiért az örök életet, mások a bűneikért az örök büntetésre való ítéletet. - Ez a katolikus Egyház hite, ezt a hitvallást sértetlenül megőrizzük és megtartjuk; bárki ezt teljes szilárdsággal meg fogja őrizni, az örök üdvösséget fogja birtokolni.

Szent I. Sergius / XVI. Toledói zsinat: Hitvallás (Kr. u. 693) (DH 574)

(35) Példát mutatott nekünk a saját feltámadásával; mindenütt higgyük, hogy amint Ő minket élővé téve két nap után a harmadikon élőként feltámadt a holtak közül, így mi is ennek a világnak a végén fel fogunk támadni. Nem légszerű vagy a fantázia látomásának árnyékszerű megjelenésében, ahogyan egyesek elvetendő véleménye előrevetíti1, hanem az igazi test lényegében, amelyben most vagyunk és élünk, és az ítélet idején Krisztus és az Ő szent angyalai elé állva ki-ki számot fog adni testi életében elkövetett cselekedeteiről, ahogyan az akár jó volt, akár rossz [vö. 2Kor 5,10], és meg fogja kapni tőle vagy a saját cselekedeteiért a véget nem érő boldogság országát, vagy bűneiért az örök kárhozat pusztulását.

[1] Eutükhioz konstantinápolyi pátriárka ellen; vö. Nagy Szent I. Gergely: Moralia XIV 56, 72.

Szent III. Gergely / Római zsinat: III. Ülés (Kr. u. 745) (DH 587)

Clemens, aki ostobaságában a szent atyák írásait és az összes zsinati határozatot megveti… azt is hirdeti, hogy az Úr Jézus Krisztus, amikor leszállt a poklokra, minden jámbort és istentelent egyaránt kihozott onnan: minden papi tisztségétől legyen megfosztva és a kiközösítés kötelékével megkötve.

[1] Vö. Nagy Szent I. Gergely: „Memor bonitatis” levél 1, 458.

Szent IV. Leó: Quiercy-i zsinat: Az ember szabad akarata és az eleve elrendelés (Kr. u. 853) (DH 623)

(3. fejezet) A mindenható Isten „azt akarja”, hogy kivétel nélkül „minden ember üdvözüljön” [1Tim 2,4], bár nem mindenki üdvözül. Hogy pedig egyesek üdvözülnek, az Üdvözítő ajándéka: hogy pedig egyesek elvesznek, a veszendőknek az érdeme.

Szent IV. Leó / Valence-i zsinat: Az eleve elrendelés (Kr. u. 855) (DH 626-627. 630)

2. kánon. Hogy „Isten öröktől fogva előre tudja és előre tudta a jócselekedeteket is, amelyeket a jók meg akartak tenni, és a rossz cselekedeteket is, amelyeket a rosszak készültek elkövetni” [Lyoni Florus: Sermo de praedistinatione] … ezért illően tudjuk, és az az elhatározásunk, hogy tartjuk magunkat ahhoz, hogy „a jókról előre tudta, hogy egészen az Ő kegyelme segítségével jók lesznek, és ugyanezen kegyelem révén örök jutalmat fognak kapni, a rosszakról előre tudta, hogy saját gonoszságuk okán rosszak lesznek, és az Ő igazságossága szerint örök bosszúállásra lesznek kárhoztatva” [uo.]
És az Isten előretudása egyáltalán senkit sem terhel meg szükségszerűséggel, aki rossz, (azzal) hogy az illető más nem is lehetne, hanem (ellenkezőleg) hogy ami ő a jövőben a saját akaratából lesz, úgy történik, ahogyan Isten, - aki ismer mindent, mielőtt lenne, az Ő mindenható és megváltoztathatatlan méltósága folytán - azt előre tudta. „És hisszük, hogy senki sem az Isten előzetes ítélete miatt ítéltetett el, hanem azt saját gonoszságával érdemelte ki” [uo.]. „És a rossza nem azért vesznek el, mivel nem lehetnek jók; hanem mert nem akartak jók lenni, és saját hibájukból végig megmaradtak az ítéletre szánt tömegben, vagy az eredeti vagy akár az elkövetett vétség folytán.” [uo.]

4. kánon. Ugyanígy a Krisztus vérén való megváltást egyesek, amint az írásaik elárulják, úgy értelmezik, hogy az kiontatott azokért a gonoszokért is, akik a világ kezdetétől egészen az Úr szenvedéséig gonoszságukban haltak meg és az örök kárhozattal bűnhődtek; mindez annak ellenére van, amit a próféta mond: „A halálod leszek, ó halál, megmarlak téged, alvilág” [Oz 13,14]; (ezen tévedés miatt) úgy tetszik nekünk, hogy egyszerűen és őszintén azt kell tartanunk és tanítanunk az evangéliumi és az apostoli igazság szerint, hogy ez a váltságdíj azokért adatott - így kell tartanunk -, akikről a mi Urunk maga mondja: „Ahogy Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell felemeltetnie az Emberfiának is, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda; hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” [Jn 3,14-16]; és az Apostol szerint: „Krisztus egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak a bűneit eleméssze” [Zsid 9,28].

III. Ince / IV. Lateráni Zsinat: A katolikus hit (Kr. u. 1215) (DH 801)

[Jézus Krisztus] el fog jönni a világ végén és ítélni fog élőket és holtakat, és kinek-kinek meg fog fizetni cselekedetei szerint, az elvetetteknek éppúgy, mint a választottaknak, akik mindannyian föl fognak támadni a saját testükkel, amelyet most viselnek, hogy megkapják cselekedeteik szerint - akár jók voltak ezek, akár rosszak - ez utóbbiak az ördöggel együtt az örök büntetést, amazok pedig Krisztussal együtt az örök dicsőséget.

IV. Ince / I. Lyoni Zsinat: A „Sub catholicae professione” levél (Kr. u. 1245) (DH 839)

24. (19. §) Ha pedig valaki bűnbánat nélkül hal meg halálos bűnben, az ilyen kétségkívül az örök kárhozat állandóan égő tüzeiben kínlódik.
25. (20. §) A kisdedek lelkei pedig a keresztség fürdője után, de a felnőtteké is, ha a szeretet állapotában halnak meg úgy, hogy sem a bűn miatt, sem az érte való elégtétel miatt nincs tartozásuk, azonnal átsietnek az örök hazába.

Boldog X. Gergely / II. Lyoni Zsinat: Mihály császár levele Gergely pápának: Hitvallás (Kr. u. 1274) (DH 858)

Azoknak a lelkei, akik halálos bűnben vagy csupán az áteredő bűnben halnak meg, mindjárt a pokolba jutnak, de nem egyenlő büntetést fognak elszenvedni.

XII. Benedek: A „Benedictus Deus” rendelkezés (Kr. u. 1336) (DH 1002)

Ezen felül leszögezzük, hogy Isten általános rendelkezése szerint azoknak a lelke, akik tényleges halálos bűnben halnak meg, közvetlenül haláluk után a kárhozatba kerülnek, ahol a pokol büntetésében gyötrődnek, de azért az ítélet napján minden ember „Krisztus ítélőszéke előtt” testével együtt megjelenik saját cselekedeteiért való számadás végett, hogy „ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e” [2Kor 5,10].

VI. Kelemen: A „Super quibusdam” levél Mekhitarnak az örmények katholikoszának (Az örmények tévedéseivel szembeállított tanok) (Kr. u. 1351) (DH 1075; 1077)

[Mindazok után, amelyeket fentebb elmondtunk, erős csodálkozásra kényszerülünk, hogy abban a bizonyos levélben… kihagysz az első 53 szakaszból 14 szakaszt:]

9. Hogy akik halálos bűnben halnak meg, azok lelkei a pokolra szállnak.

13. Hogy amikor Krisztus alászállt a poklokra, nem semmisítette meg a kárhozat poklát (az ún. alsó poklot).

IV. Jenő / Firenzei Zsinat: A görögökkel való egyesülés „Laetentur caeli” bullája (Kr. u. 1439) (DH 1306)

Azok lelkei pedig, akik tényleges halálos bűnben vagy csak az eredeti bűnben haltak meg, ezután a pokolra jutnak, de ott különböző büntetéseket kell elszenvedniük.

II. Piusz: Zaninus de Solcia elítélt tételei a „Cum sicut accepimus” levélben (Kr. u. 1459) (DH 1362)

Zaninus de Solcia tévedései:

(2) És az összes keresztényeknek üdvözülniük kell.

VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: A „Lumen gentium” dogmatikai konstitúció az Egyházról (Kr. u. 1964) (DH 4136-4137; 4168)

14. A Szent Zsinat tehát elsősorban a katolikus hívők felé fordul. A Szentírás és a hagyomány alapján azt tanítja, hogy ez a földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetítő és az üdvösség útja, aki az Ő testében, ami az Egyház, jelenik meg számunkra; Ő maga pedig kifejezetten hangsúlyozva a hit és a keresztség szükséges voltát (vö. Mk 16,16; Jn 3,5), egyúttal az Egyház szükségességét is megerősítette, melybe a keresztségen mint ajtón át lépnek be az emberek. Ezért nem üdvözülhetnek azok az emberek, akik tudják ugyan, hogy Isten Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a katolikus Egyházat, mégsem akarnak belépni oda vagy megmaradni benne.

Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és az üdvösség minden eszközét benne elfogadják, és látható közösségében -- a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékeivel -- kapcsolódnak Krisztushoz, aki Egyházát a pápa és a püspökök által kormányozza. Az viszont nem üdvözül, aki beépül ugyan az Egyházba, de nem tart ki a szeretetben, és így „teste szerint" az Egyház kebelében marad, „szíve szerint" azonban nem. [Vö. Szt Ágoston: De Baptismo contra Donatistas V, 28,39: "Nyilvánvaló, hogy az 'Egyházon belül és kívül' kifejezést a szívben és nem a testben kell érteni". -- In Ioannem Tractatus 61,2] Az Anyaszentegyház gyermekei azonban el ne felejtsék, hogy kiváltságos helyzetüket nem saját érdemeiknek, hanem Krisztus különös kegyelmének kell tulajdonítaniuk; s ha nem válaszolnak rá gondolattal, szóval és cselekedettel, nem csupán nem üdvözülnek, hanem szigorúbb ítélet alá is esnek. [Vö. Lk 12,8; Mt 5,19--20; 7,21--22; 25,41--46; Jak 2,14.]

48. … Arra törekszünk tehát, hogy mindent az Úr kedvére tegyünk (vö. 2Kor 5,9), és magunkra öltsük Isten fegyverzetét, hogy szembeszállhassunk az ördög cselvetéseivel, és ellenállhassunk neki a gonosz napon (vö. Ef 6,11--13). Mivel pedig nem tudjuk sem a napot, sem az órát, az Úr intelme szerint állandóan virrasztanunk kell, hogy amikor befejezzük földi életünk egyetlen futamát (vö. Zsid 9,27), beléphessünk vele a menyegzőre, az áldottak közé számláltassunk (vö. Mt 25,31--46), s ne kelljen mint haszontalan és lusta szolgáknak (vö. Mt 25,26) az örök tűzre távoznunk (vö. Mt 25,41), a külső sötétségre, ahol "sírás és fogcsikorgatás lesz" (Mt 22,13; 25,30). Mielőtt ugyanis uralkodni kezdenénk a megdicsőült Krisztussal, valamennyiünknek meg kell majd jelennie "Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett" (2Kor 5,10), és a világ végén "előjönnek, akik jót tettek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet föltámadására" (Jn 5,29; vö. Mt 25,46).

II. János Pál: Hittani Kongregáció „Recentiones episcoporum synodi” levele valamennyi püspöknek (Kr. u. 1979) (DH 4657-4658)

7.) Az Egyház hűségesen ragaszkodik az Újszövetséghez, a hagyományhoz, és hiszi az igazak boldogságát, akik egykor Krisztussal együtt lesznek. Úgy azt is hiszi, hogy a bűnösnek örök büntetést kell kapnia, amely abban áll, hogy Isten látásától meg lesz fosztva, valamint ennek a büntetésnek visszahatását a bűnös egész létére. Ami pedig még a választottakat illeti, hiszi, lehetséges, hogy van Isten látására való előzetes megtisztulás, amely azonban mégis teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől. Erre gondol az Egyház, amikor a pokolról és a tisztítóhelyről beszél.
Mivel az ember halála utáni állapotról van itt szó, különösképp óvakodni kell azon elképzelésektől, amelyek csak az ész kitalálására és önkényére támaszkodnak; az ilyesféle dolgok nem kellőképp szabályozott mértéktelensége az oka ama nehézségeknek, amelyekbe a keresztény hit belekerül. Mégis, azoknak a képes beszédeknek tiszteletet kell adni, melyek használatát a Szentírásban megtaláljuk. Szükséges azonban ezek titkos értelmét fölfogni, elhárítva annak veszélyét, nehogy ezeket túlságosan lekicsinyeljük, mivel ezáltal értelmetlenné válna az a valóság, melyet éppen ezen képek által hirdetünk meg.

II. János Pál: „Dominum et vivificantem” (Kr. u. 1986)

46. Az elmondottak alapján érthetővé válik Jézus néhány súlyos és nyugtalanító kijelentése, arról, hogy vannak bűnök, amelyekre "nincs bocsánat". A szinoptikusok használják ezt a kifejezést arra a különleges bűnre, amelyet a "Szentlélek elleni káromlásnak" nevezünk…
Miért nem nyerhet bocsánatot a Szentlélek káromlása? Hogyan kell értelmeznünk ezt a káromlást? Aquinói Szent Tamás szerint itt olyan bűnökről van szó, "amelyek természetüknél fogva megbocsáthatatlanok, mert kizárják azt, amiért a bocsánat elnyerhető."
Ilyen értelemben a "káromkodás" nem azt jelenti, hogy a Szentlelket szóval sértenék, hanem az üdvösség visszautasításáról van szó, amelyet Isten a Szentlélek révén ajánl fel az embernek, a keresztáldozat érdeméből. Ha az ember elveti azt "a meggyőzést a bűnről", amely a Szentlélekből árad és természeténél fogva üdvösséges, elveti egyúttal a Vigasztaló "eljövetelét" is, azt az "eljövetelt", mely a húsvéti misztériumhoz tartozik és kapcsolódik Krisztus megváltó vérének erejéhez: ahhoz a vérhez, amely "megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől".
Tudjuk, ennek a tisztításnak a gyümölcse a bűnök eltörlése. Ezért, aki elveti a Lelket és a vért, megmarad "holt cselekedeteiben", a bűnben. A Szentlélek elleni káromkodás lényegében gyökeres visszautasítása ennek a megbocsátásnak, amelynek benső ajándékozója ő maga, és feltételezi a valódi megtérést, amely az ő hatására jön létre a lelkiismeretben. Ha Jézus megerősíti, hogy a Szentlélek elleni káromkodás nem nyerhet bocsánatot sem ebben az életben, sem a jövendőben, azt akarja mondani: ez a "meg nem bocsátás" okozatilag összefügg a "meg nem bánással", a megtérés teljes megtagadásával. Ez azt jelenti, hogy valaki nem akar a megváltás forrásához közeledni, amely az üdvrendben, ahol beteljesedett a Szentlélek küldése, mindig nyitva áll. A Vigasztaló-Lélek megkapta a végtelen hatalmat, hogy ebből a forrásból merítsen: "az enyémből kapja" -- mondta Jézus. Így teszi Ő teljessé az emberek lelkében a krisztusi megváltást, szétosztván annak gyümölcseit. A Szentlélek elleni káromkodás annak az embernek a bűne, aki jogot formál a rosszban való megmaradáshoz -- bármilyen bűnben is -- és elveti a megváltást. Egy ilyen ember saját bűnének foglya, ezzel lehetetlenné teszi a maga részéről a megtérést és így a bűnök elengedését, amit a maga élete számára sem lényegesnek, sem fontosnak nem tart. Ez a lelki pusztulás állapota, mert a Szentlélek elleni káromlás nem teszi lehetővé az embernek, hogy kiszabadítsa magát saját fogságából, és szabaddá tegye magát a lelkiismeretet tisztító isteni forrás, továbbá a bűnbocsánat befogadására.

(Fel)

Mit mond erről a Biblia?

Iz 33,14
Rémület fogta el Sionban a bűnösöket, az istenteleneket félelem szállta meg: Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?

Iz 66,24
És amikor kimennek, látni fogják azok holttestét, akik fellázadtak ellenem. Férgük nem pusztul el, és tüzük nem alszik ki. Iszonyodni fog tőlük minden ember.

Jer 15,14
Ellenségeid rabszolgájává teszlek olyan országban, amelyet nem is ismersz. Mert haragom fellángolt, mint a tűz, és égni fog fölöttetek.

Jud 16,17
Jaj a nemzeteknek, melyek fölkelnek népem ellen, az Úr, a Mindenható megbünteti őket az ítélet napján. Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak.


Dán 12,2
Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.


Mt 13,47-50
Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

Jn 3,3-5
Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába.

Mk 3,29
De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.


Mt 3,12
Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.
Lk 3,17
Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse.

Mt 25,33
A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.
Mt 25,34
Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!
Mt 25,41
Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.
Mt 25,46
Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.


Mk 9,47-48
Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki.

Jn 5,28-29
Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra.


2Tessz 1,6-9
Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg. Nektek, üldözötteknek pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától

Zsid 6,2
a keresztségről, a kézföltételről, a halottak feltámasztásáról és az örök ítéletről szóló tanítás megalapozását.

Júd 1,6-7
Az angyalokat is, akik nem becsülték meg méltóságukat, elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartja. Ugyanígy Szodoma és Gomorra, valamint a szomszédos városok, amelyek hozzájuk hasonlóan kicsapongó életet éltek, és természetellenes gyönyöröket hajhásztak, intő példák a számunkra: az örök tűz lett a büntetésük.

Jel 14,11
Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.

Jel 20,10
A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké.
Jel 20,15
Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.
Jel 22,5
Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.

Mt 23,33
Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?

1Tessz 4,13
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük.

Jel 3,5
A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt.
Jel 17,8
A vadállat, amelyet láttál, volt, de már nincs. Felbukkan a mélységből, de vesztébe rohan. A föld lakói, akiknek a neve nincs beírva a világ kezdetétől fogva az élet könyvébe, csodálkozni fognak a vadállat láttára, amely volt, többé nincs, de ismét megjelenik.
Jel 21,27
Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.


Mt 22,14
Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Jel 21,16
A város négyszögben épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost e náddal: tizenkétezer stádium. Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt.

Lk 13,23-25
Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok.

Mt 26,24
Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.
Mk 14,21
Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.

Jn 17,12
Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás.

H. U. von Balthasar elméletének bibliai alapja elleni kifogás

1Pét 3,19-20
Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.

1Pét 3,18-22
Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket.

A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt.

Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.

Az előképnek megfelelően most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által,

aki azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.

1. meghalt
2. Életre kelt = feltámadás
3. a bukott angyalok meglátogatása, és uralma alá vonása
4. fölment a mennybe, s Isten jobbjára ült

1Pét 3,18
Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt.
Róm 1,3-4
Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből született, a szentség lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult.

1Pét 3,19
Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik.
Zsid 1,7
Az angyalokról így beszél: Aki követeit szelekké (= lelkekké) teszi, és szolgáit tűzlángokká.
Zsid 1,13-14
Ugyan melyik angyalnak mondta valaha: Jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet? Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak küldve, akik majd öröklik az üdvösséget.
Mt 8,16
Amikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket,
Mk 9,20
Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett.
Lk 7,21
Épp sokakat meggyógyított különféle bajokból, betegségekből, és megszabadított gonosz lelkektől, a vakoknak pedig visszaadta a látásukat.
ApCsel 16,18
Ezt több napon át megismételte. Pál már bosszankodott miatta, hátrafordult és rászólt a lélekre: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, menj ki belőle!” Ki is ment akkor mindjárt.

1Pét 3,19-20
Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.

2 Hénok

7,1. És azok az emberek megragadtak és felvezettek a második mennybe, és elém tárták a sötétséget, ami nagyobb volt, mint a földi sötétség, és ott láttam a rabokat, miként lógtak, és néztem őket, hogy miként várnak a nagy és határtalan ítéletre, és ezek az angyalok sötétnek néztek ki, sokkal sötétebbnek, mint a földi sötétség, és mindvégig szüntelenül sírtak.

7,2. És azt mondtam azoknak az embereknek, akik velem voltak: Miért gyötrődnek ezek szakadatlanul? Ők ezt válaszolták: Ezek Isten hitehagyói, akik nem engedelmeskedtek Isten parancsainak, hanem saját akaratukra hagyatkoztak, és elfordultak az ő fejedelmüktől, aki az ötödik mennyhez lett kötve.

7,3. És nagy szánalmat éreztem irántuk, és ők odakiáltottak hozzám, és ezt mondták nekem: Isten embere! Imádkozz értünk az Úrhoz! És én ezt válaszoltam: Ki vagyok én, halandó ember, hogy angyalokért imádkozzam? Ki tudja, hova megyek, vagy mi fog velem történni? Vagy ki fog értem imádkozni? ...

18,3. És ők azt mondták nekem: Ezek a grigorik (Leskelődők), akik Satanail fejedelmükkel elutasították a világosság Urát, és ezek után ők lettek azok, akik a nagy sötétségben vannak a második mennyben, és hárman közülük az Úr trónjától lementek a földre, a Hermon helyére, és a Hermon hegyének nyúlványain megszegték esküjüket, és meglátva az emberek lányait, hogy milyen kitűnőek, feleségül vették őket, és bemocskolták a földet cselekedeteikkel, ők azok, akik idejükben mindenféle törvénytelenséget okoztak, és összekeveredve óriások, nagy termetű emberek és nagy ellenségeskedések születtek.

18,4. És ezért Isten elítélte őket nagy ítélettel, és sírnak testvéreikért, és meg lesznek büntetve az Úr nagy napján.

18,5. És mondtam a grigoriknak: Láttam a testvéreiteket és munkájukat, és az ő nagy szenvedésüket, és imádkoztam értük, de az Úr arra ítélte őket, hogy a föld alatt legyenek, míg a menny és a föld meg nem szűnik.

18,6. És ezt mondtam: Miért vártok testvérek, és miért nem szolgáltok az Úr színe előtt, és miért nem teszitek szolgálatotokat az Úr színe elé, nehogy a ti Uratok végleg megharagudjon?

1 Hénok

6. fejezet

És történt, amikor az emberek gyermekei megsokasodtak, azokban a napokban gyönyörű és bájos lányaik születtek. És az angyalok, a menny gyermekei, meglátták és megkívánták őket, és azt mondták egymásnak: „Gyerünk, és válasszunk magunknak feleséget az emberek gyermekei közül, és nemzzünk gyermekeket”…

 7. fejezet

És a többiek is velük együtt feleséget fogtak maguknak, és mindegyikük kiszemelt magának egyet, és elkezdtek bemenni hozzájuk, és bemocskolták magukat velük, és megtanították őket a bűbájokra és a varázslatokra, és a gyökerek kiszedésére, és megismertették velük a növényeket. És terhesek lettek, és nagy óriásokat szültek…

8. fejezet

És Azazel megtanította az embereket kardokat, késeket, mellvérteket készíteni, és megismertette velük a föld fémeit, és a velük való munka, a karkötők, a dísztárgyak tudományát, és az antimon használatát, és a szemhéj kicsinosítását, az értékes kövek minden fajtáját, és az összes színező oldatot. És akkor sok istentelenség támadt, és a paráználkodást választották, és tévútra mentek, és romlottakká váltak minden útjukon. Semjaza az elbájolást tanította, és a gyökérvágást, Armaros az elbájolás feloldását, Baraquijal az asztrológiát (tanította), Kokabel a csillagképeket, Ezequeel a felhők tudományát, Araquiel a föld jeleit, Shamsiel a nap jeleit, és Sariel a hold útját…

10. fejezet

Ekkor a Mindenható, a Szent és Hatalmas szólt, és elküldte Urielt Lamech fiához, és ezt mondta neki: „Menj Noéhoz, és mond meg neki a nevemben: „Rejtőzködj el!” és fedd fel előtte a véget, amely közeledik… Majd az Úr ezt mondta Rafaelnek: „Kötözd meg Azazel kezét és lábát, és vesd őt a sötétségbe… és ott bűnhődjön örökké… És gyógyítsd meg a földet, amelyet az angyalok megrontottak, és hirdesd ki a föld meggyógyulását, hogy meggyógyulhatnak a döghalálból, és hogy az emberek gyermekei elkerülhetik a pusztulást, ami a titkos dolgok miatt tör rájuk, amiket a Leskelődők tártak fel, és tanították meg rájuk fiaikat. Az egész földet megrontotta Azazel a cselekedeteiről szóló tanításával; és minden bűnt neki rónak fel.” És Gábrielnek ezt mondta az Úr: „Indíts pert a fattyúk és a kárhozottak ellen, és a paráznaság gyermekei ellen: és pusztítsd el (a paráznaság gyermekeit és) a Leskelődők gyermekeit az emberek között (és add át őket): küldjed őket egymás ellen, hogy egymást pusztítsák a csatában: nem lesznek hosszúak a napok…” És az Úr azt mondta Mihálynak: „Menj, és kötözd meg Semjazát és társait, akik asszonyokkal egyesültek, hogy bemocskolják magukat velük minden tisztátalansággal. És amikor a fiaik egymást ölik, és látják szeretteik vesztét, gyorsan kötözd meg őket 70 nemzedékre a föld völgyeiben az ítéletük és megsemmisülésük napjáig, míg az ítélet örökre beteljesül. Azokban a napokban a tűz örvényeibe viszik őket: és a kínba és a börtönbe, amely örökre bezárul. És mindenki, akit elmarasztalnak és elpusztítanak, ettől az időtől fogva velük együtt meg lesz kötve az összes nemzedékek végéig. És elpusztul a összes kárhozott lélek és a Leskelődők gyermekei, mert megtévesztették az emberiséget. Elpusztul az összes tévedés a föld színéről, és minden gonosz cselekedet véget ér: és feltűnik az igazságosság és az igazság csemetéje: és áldásnak bizonyul; az igazságosság és az igazság cselekedeteit ültetik el igazságban és örömben mindörökké.

és akkor az összes igaz megmenekül,

és élni fognak, míg gyermekek ezreit nemzik meg,

és fiatalságuk és öregkoruk összes napjait

békében töltik be.

És akkor az egész földet igazságosságban művelik meg, és fákkal ültetik be, és áldással teli lesz… És az emberek összes gyermeke igazzá válik, és az összes nemzet felajánlja imádatát és dicsőíteni fog engem, és mind imádni fog engem. És a föld megtisztul az összes tisztátalanságtól, és az összes bűntől, és az összes büntetéstől, és az összes kíntól, és soha többé nem vetem el őket nemzedékről nemzedékre, mindörökké.

Naftali testamentuma

3. … A nemzetek eltévelyegtek, és elhagyták az Urat, és megváltoztatva a rendet köveket és fadarabokat követtek, mentek a tévedés lelkei után. De te ne tegyél így, gyermekem, ismerd fel az égben, a földön és a tengerben, és minden teremtett dologban az Urat, aki mindezt alkotta, hogy ne járj úgy, mint Szodoma, amely megváltoztatta a természet rendjét. Hasonló módon a Leskelődők is megváltoztatták a természet rendjét, akiket szintén megátkozott az Úr a vízözönnél, és miattuk pusztává tette a földet, hogy lakatlan és terméketlen legyen.

Ter 6,1-7
Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek, az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.” Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei. Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket.”

Iz 24,21-22
Azon a napon majd meglátogatja az Úr az ég seregét fenn a magasban, és a föld királyait lenn a földön. Összegyűjti őket, mint foglyokat egy veremben, bebörtönzi, s hosszú idő múltán megbünteti őket.

Jel 9,14-15
Így szólt a hatodik harsonás angyalhoz: „Oldozd fel a négy angyalt, aki a nagy Eufrátesz folyónál meg van kötözve!” A négy angyal megszabadult kötelékeitől, és készen állt órára, napra, hónapra és évre, hogy megölje az emberek egyharmadát.

1Tim 3,16
Megvallottan nagy dolog az istenfélő élet titka: Aki megjelent testben, igazolást nyert lélekben. Az angyaloknak megjelent, a pogányoknak hirdették. Világszerte hittek benne, s felvétetett a dicsőségbe.

Zsid 4,14
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban.

Ef 1,20-22
Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is. Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette:

Ef 6,12
Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.

Zsid. 7,26
Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél. (MBT)

1Pét 3,22
aki azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.

1Pét 3,19
Így ment el (poreutheisz = poreuó) a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik.
1Pét 3,22
aki azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek uralma alá kerültek, fölment (poreutheisz) a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.
ApCsel 1,10-11
Amint merőn nézték, hogyan emelkedik (poreuó) az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment (poreuó).”

1Pét 3,19
Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik.
2Pét 2,5
és a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt
1Hén 10.
gyógyítsd meg a földet, amelyet az angyalok megrontottak, és hirdesd ki a föld meggyógyulását, hogy meggyógyulhatnak a döghalálból

1Pét 3,20
Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.
1Pt. 2,8
megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.
2Hén 7,2
Ezek (az angyalok) Isten hitehagyói, akik nem engedelmeskedtek Isten parancsainak

1Pét 4,6
Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által.

1Pét 4,6
Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által.
1Tessz 4,13-18
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el. Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezzel a tanítással!

(Fel)

A lélek halálának érvei, illetve cáfolatuk

Mt 10,28
Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani (= apollumi)!
Mt 10,6
Forduljatok inkább Izrael házának elveszett (= apollumi) juhaihoz!
Mt 10,39
Aki meg akarja találni életét, elveszíti (= apollumi), aki azonban elveszíti (= apollumi) értem életét, az megtalálja.
Lk 15,6
hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett (= apollumi) bárányomat!
Lk 15,9
És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett (= apollumi) drachmámat!
Lk 15,24
hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett (= apollumi) és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Jn 3,16
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen (= apollumi), hanem örökké éljen.
Jn 18,9
Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el (= apollumi) azok közül, akiket nekem adtál.

1Kor 3,17
Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja (phtheiró). Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.
1Kor 15,33
Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja (phtheiró) a jó erkölcsöt.
2Kor 7,2
Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk (phtheiró), senkit rá nem szedtünk.
2Kor 11,3
Félek azonban, hogy a kígyó, amint álnokul rászedte Évát, a ti elméteket is megzavarja (phtheiró), és akkor vége Krisztushoz való őszinte ragaszkodásotoknak.
Ef 4,22
Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt (phtheiró).
Júd 1,10
Ezek pedig káromolják azt, amit nem ismernek; azok meg, amiket mint az oktalan állatok, ösztönösen ismernek, romlásukra válnak (phtheiró).
Jel 19,2
mert igazak és igazságosak ítéletei! Elítélte a nagy kéjnőt, aki megrontotta (phtheiró) a földet paráznaságával és megbosszulta rajta szolgái vérét, melyet keze ontott ki.

ApCsel 3,23
„Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből.”
Csel 3,23
Leszen pedig: hogy minden lélek, mely azt a prófétát nem hallgatja, kiírtatik a nép közől (KB)
MTörv 18,15-19
Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok. Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertől.
Ter 1,24
Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt.
Ter 2,7
Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.
Ter 2,19
Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket -- mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. (KNV)
1Kor 15,45
Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.
Jel 16,3
A második a tengerbe öntötte csészéjét. Erre az a halottak véréhez vált hasonlóvá, és minden tengeri élőlény elpusztult.

Róm 1,32
Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is.
Róm 6,21
Mi hasznotok volt akkor abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak vége a halál.
Róm 6,23
Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Jak 1,15
Aztán a kívánság, ha már megfogant, bűnt szül, a bűn meg, ha elkövetik, halált szül.
Róm 5,12
Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek...

Fil 1,28
és hogy semmiben sem rettentek vissza ellenkezőitektől; mi nekik veszedelmökre (apolia), nektek pedig üdvösségtekre van, és ez az Istentől; (KB)
Fil 3,19
Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják.
Zsid 10,39
Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére. (KNV)
Mt 26,8
Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás (apolia)?
Mk 14,4
Némelyek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni (apolia)?
Jel 17,8
A vadállat, amelyet láttál, volt, de már nincs. Felbukkan a mélységből, de vesztébe rohan (apolia). A föld lakói, akiknek a neve nincs beírva a világ kezdetétől fogva az élet könyvébe, csodálkozni fognak a vadállat láttára, amely volt, többé nincs, de ismét megjelenik.

Zsid 10,27
hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, amely megemészti a lázadókat.
Zsid 6,2
a keresztségről, a kézföltételről, a halottak feltámasztásáról és az örök ítéletről szóló tanítás megalapozását.

(Fel)

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

Az örök pokol

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 16,1-2 (Kr. u. 110)

Ne áltassátok magatokat, testvéreim. Akik a családjukat megrontják, nem fogják örökölni Isten országát (vö. 1Kor 6,9-10; Ef 5,5). Ha azokat, akik testileg tettek ilyet, megölték, mennyivel inkább azt, aki Isten hitét, melyért Jézus Krisztus megfeszíttetett, rossz tanítássá torzítja? Az ilyen szennyessé válva a kiolthatatlan tűzre kerül (vö. Mt 9,43), hasonlóképpen az is, aki hallgatta őt.

A Római Szent Kelemen neve alatt ránk maradt korintusiakhoz írt második levél, 6,7; 7,7-8,3; 17,7 (Kr. u. 150)

Ha megtesszük Krisztus akaratát, nyugalomra találunk, ha pedig nem, senki sem szabadít ki minket az örök bűnhődésből, ha nem tartjuk meg parancsolatait.

Mit gondoltok? Mit kell elszenvednie annak, aki a romolhatatlanság küzdőterén bukik el? Azokról, akik nem őrzik meg a pecsétet, ezt mondja: „a férgük nem pusztul el, tüzük ki nem alszik, minden testnek látványosságává lesznek” (vö.: Iz 66,24).
Addig tartsunk bűnbánatot, amíg itt élünk a földön! Agyag vagyunk ugyanis a mester kezében, és olyan, amit még formára alakít a fazekas; ha az egy edényt formáz, kezei között ha elgörbül és szétmállik, újra megformázza, utána a kemence tüzébe tesz, és mindezek után már nem tud többet alakítani rajta; ugyanígy vagyunk mi is, amíg ebben a világban vagyunk, minden rosszat, amit csak ebben a testben elkövetünk, teljes szívünkből megbánhatjuk, hogy az Úr üdvözítsen bennünket, mindaddig megtehetjük, ameddig csak itt van a megtérés ideje. Ha már kijutottunk ebből a világból, többé nem lesz módunkban bűneinket megvallani vagy még egyszer bűnbánatot tartani.

Az igazak pedig megmaradnak a helyes cselekedetekben, szorongattatásokat viselnek el, a lélekben feltörő élvezetvágyat megvetik, akkor látni fogják, hogy azok, akik nem keresték, vagy pedig szavaikkal és cselekedeteikkel elárulták Jézust, büntetésül rettenetes szenvedések közepette el nem égő tűzre kerülnek, ők viszont dicsőíteni fogják az Istent, mondván: Lesz reménye annak, aki teljes szívéből szolgált az Istennek.

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 12,1-2; 21,6; 52,3 (Kr. u. 151)

Mindenkinél inkább hallgatunk rátok, és együtt küszködünk veletek a béke megteremtésén, mivelhogy mi azt tanítjuk, Istenünk elől nem rejtőzhet el sem a gonosztevő vagy a fösvény, az erőszakoskodó vagy az erényes életű, mert mindenki, tetteinek megfelelően, vagy az örök büntetés vagy az örök boldogság felé halad. Ha minden ember tudatában lenne ennek, egy pillanatra sem választaná a rosszat, ismerve azt, hogy ezzel a tűz általi kárhozatra jut; hanem minden tettével inkább a jóra törekedne és az erényekben ékeskedne, hogy Isten közelébe jutva élvezhesse a boldogságot, megmenekülve a kínoktól.

… mi azt tanultuk, hogy egyedül mi kapjuk meg a halhatatlanságot, akik Isten közelségében szentül és erényesen élünk és hisszük azt is, hogy a velünk szemben igazságtalanok, akik nem térnek meg, az örök tűzben fognak bűnhődni.

A próféták két eljöveteléről beszéltek, az egyik, mely már megtörtént, amikor ő megvetett és szenvedő ember volt; de a másik az lesz, amikor dicsőségben jön el a mennyből, együtt angyali seregével, mint jövendölték, akkor majd minden valaha élt ember testét feltámasztja, és az arra méltókat a halhatatlanságba öltözteti; míg a gonoszok testét, mindörökre megmaradó érzékeléssel a gonosz démonokkal együtt örök tűzre veti.

Szent Polikárp vértanúsága 2,3 (Kr. u. 155)

Krisztus kegyelmére tekintve, megvetették ennek a világnak minden gyötrelmét, és egy órányi szenvedéssel megszabadították magukat az örök büntetéstől. Ezért érezték hidegnek a szívtelen hóhérok tüzét. Szemük előtt volt az örök és olthatatlan tűznek elkerülése, és lelki szemeikkel már azokat a javakat szemlélték, melyek az állhatatosakra várakoznak, „amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt”, de nekik az Úr megmutatott, mert már nem emberek, hanem angyalok voltak.

 

Levél Diognétoszhoz 10,7 (Kr. u. 160)

… akkor felismered majd a világ csalárdságát és tévedését, amikor a mennyei életet megismered; akkor veted meg majd az itteni látszathalált, amikor az igazi haláltól félni kezdel, mely azoknak van fenntartva, akik örök tűzre ítéltetnek, mely mindvégig gyötri azokat, akiket kiszolgáltatnak neki.

 

Athénagorasz: Kérvény a keresztények ügyében, 31. (Kr. u. 177)

… meg vagyunk győződve arról, hogy eltávozva ebből az életből más életet fogunk élni, ennél jobbat… avagy a többiekkel együtt rosszabb állapotba zuhanunk, és tűz által bűnhődünk. Isten nem azért teremtett minket, hogy juhok és barmok módján hulljunk el, elvesszünk és megsemmisüljünk.

 

Antióchiai Szent Theophilosz: Autolükoszhoz, 1,14 (Kr. u. 181)

Szíveskedj buzgalommal olvasni a prófétai írásokat, s akkor majd tisztán megmutatják az utat, melyen megmenekülhetsz az örök büntetéstől, s Isten örök javait nyerheted el… Akik jó tettek által kitartóan törekednek az enyészhetetlenségre, azokak örök életet, örömöt, ékét, nyugalmat ad majd, s olyan javaknak bőségét, miket szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott. A hitetlenekre azonban, kik az igazságot makacsul megvetik, s igazságtalanságnak hódolnak, telve vannak bujasággal, paráznasággal, fiúgyalázással, kapzsisággal, vétkes bálványimádással - rájuk harag és düh vár, gyötrelem és szorongattatás, s végül majd az örök tűzre jutnak.

Tertullianus: Védőbeszéd, 18,3; 45,7; 48,12-15 (Kr. u. 197)

Ítélni fogja ő e világot elmúlásával: imádóit az örök élet jutalmára, az istenteleneket pedig tűzre, amely hasonlóképpen tartós és örök.

Mi pedig, akik a mindeneket szemlélő Istenhez igazodunk s akik gondosan szemmel tartjuk az ő örök büntetését, méltóképpen törekszünk az igazi ártatlanság felé. Mi ugyanis a tudásunk teljessége szerint, a rejtőzés nehéz voltának mérlegelésével, a nem csupán hosszantartó, hanem örök gyötrelem nagyságát fontolgatva attól félünk, akitől félnie kell annak magának is, ki az őt félőkön bíráskodik, azaz az Istentől félünk és nem a prokonzultól.

Mihelyt elérkezik tehát a vég…megújulást nyer akkor az egész emberi nemzetség, hogy díját vegye annak, amit ez idő folyamán jóban és rosszban érdemelt, sőt folytatódjék ez a fizetség az örökkévalóság végtelen során. Ezért nem lesz többé sem halál, sem újra meg újra föltámadás, hanem ugyanazok leszünk, akik most vagyunk és nem mások később. Az Isten imádói bizony mindig az Istennél lesznek, az örökkévalóság sajátos valóságába öltözötten, az istentelenek pedig, és akik nem őrizték meg teljesen hűségüket az Istenhez, ugyancsak nem apadó tűznek büntetésében s e tűz természetétől bírják ők is a maradandóságot, az Isten osztó rendelkezése okán… Egészen más íme az a tűz, amely az emberi szükség szolgálatában áll és teljesen más amaz, mely Isten ítéletének végrehajtására gyullad… Ez ugyanis nem emészti meg, amit éget, hanem míg pusztít, egyben megújít is… Bizonyíték ez is az örökös tűzre. Az örök ítélet képe ez, amely táplálja a bűnhődést: égnek a hegyek és állanak tovább. Mi történik lám a gonosztevőkkel és az Isten ellenségeivel!

Szent Cyprianus: Demetrianushoz, 24. (Kr. u. 252)

Mily nagy lesz ott a hit dicsősége, a hitszegés büntetése, amikor eljön az ítélet napja, hogyan fognak örvendezni a hívők, szomorkodni a hitetlenek, mert nem akartak előtte hinni itt, és már nem térhetnek vissza, hogy higgyenek! A szüntelenül lángoló gehenna égeti az elítélteket, a heves lángok kínja heves, és nem látható, hogy a kínok valaha enyhülnének, vagy véget érnének. A lelkek a testekkel együtt maradnak a véget nem érő kínban és szenvedésben… A büntetés szenvedése ott olyan lesz, hogy nem termi már a megbánás gyümölcsét, hiábavalók lesznek a könnyek, eredménytelen lesz a könyörgés. Későn hittek az örök büntetésben azok, akik az örök életben nem akartak hinni.

Jeruzsálemi Szent Cirill: Hitoktató beszédek, 24,17 (Kr. u. 350)

Akik tehát a kísértésben nem merülnek el, azok hasonlítanak az úszóbajnokokhoz, akik átúsznak és a hullámok nem ragadják őket a mélybe; akik pedig erre alkalmatlanok, ha megpróbálják, elvesznek. Ilyen volt, hogy példát is mondjunk, Júdás; beleesett a pénzsóvárgás kísértésébe, nem úszott ki belőle, hanem belemerült és teste-lelke megfulladt.

Szent Athanasziosz: Apológia Constantiushoz, 7. (Kr. u. 357)

Amaz pedig immár mint fogoly Káinként nyögve és rettegve bújdokolt, hogy még Júdást is utánozza halálában, önmaga hóhéra lett, kettős kárhozatot vonva magára az odaáti ítéleten.

Szent Ambrus: A bűnbánatról, 2,27. (K. u. 387)

Szerintem Júdás se záratott volna ki az Úr hatalmas irgalmasságból, ha bűnbánatát nem a zsidók, hanem Krisztus előtt gyakorolta volna.

Aranyszájú Szent János: Homíliák a bűnbánatról 1.2.

Tudta Pál, hogy Júdással mit cselekedett az ördög. Félt, hogy vele is ugyanaz történik. Mi történt Júdással? Bánkódott: "Vétkeztem, elárulván az igaz vért" (Mt 27,4). Meghallotta az ördög e szavakat. Felismerte, hogy jobb útra tér és az üdvösségre törekszik. Félt a megjavulástól. Azt mondja a sátán: Kegyes ura van, hiszen mikor el akarta árulni, az megsiratta őt és ezerszer is visszahívta. Nem azért akar bűnbánatot tartani? Júdás makacs volt, mégis megindította és hívta az Úr. Mennyivel inkább vonzza a helyes gondolkozásút és azt, aki megismeri bűneit. Ezért is ment a megfeszítésre.

Mit tett az ördög? Megrémítette, elhomályosította hatalmas csüggedtséggel, üldözte, űzte-hajtotta, míg az akasztófához nem juttatta. Kivezette a világból. Megfosztotta a bűnbánat gondolatától. Ha életben marad, ő is megmenekült volna. Tudták ezt a keresztrefeszítők is. Mert ha Krisztus megmentette a hóhérait és a kereszten is atyjához imádkozott, hogy bocsánatot nyerjen ekkora merészség, világos, hogy árulóját is kegyes szívvel fogadta volna. De nem tudta felhasználni az orvosságot. Megsemmisítette a túlságos aggódás.

Aranyszájú Szent János: Quod qui seipsum non laedit, nemo laedere possit

Aki már nem ura önmagának, mégha senki se bántja, önmagától elmozdul, szétmállik, elpusztul. Így járt Júdás is, aki egyáltalán nem került ilyen megpróbáltatások súlya alá. Sőt nagyon sok gondos figyelemben részesült, mégis elpusztult.  

(Fel)

Halálos bűn

(További idézetek várhatók Szent Jusztinosztól, Szent Ireneusztól, Tertullianustól, Szent Afraháttól, Jeruzsálemi Szent Cirilltől, Nagy Szent Bazileiosztól, Aranyszájú Szent Jánostól, Pacianustól, Szent Jeromostól, Szent Ágostontól, Nagy Szent Gergelytől, Damaszkuszi Szernt Jánostól)

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 10. (Kr. u. 110)[* a hosszabb változatban]

A többi emberért is szüntelenül imádkozzatok. Hiszen van remény a megtérésre, hogy Istenre találhatnak. Nem tudjátok, hogy elbukhat, majd ismét felkelhet, és Istenre találhat?

Didakhé, 16. (Kr. u. 90)

Őrködjetek életetek fölött! Ki ne aludjanak mécseseitek és ki ne oldódjon övetek! Legyetek készen! Nem tudjátok ugyanis az órát, melyben Uratok érkezik. Gyakran gyűljetek egybe, azt keresve, mi válik lelketek javára! Semmilyen időnek nem lesz haszna kitartásotokat illetően, ha a végső időben tökéletesek nem lesztek. A végső napokban ugyanis sok hamis próféta lesz, sok rontó, a juhok farkasokká válnak, a szeretet gyűlöletbe fordul át; amikor felgyülemlik a törvénytelenség, gyűlölni fogják egymást az emberek, s akkor fog megjelenni a világcsaló Isten fiaként, a föld a kezébe adatik és jeleket és csodákat művel, melyek a világ kezdete óta nem voltak. Az emberek világa ekkor tűzpróbára kerül, és sokan megbotránkoznak és elvesznek, akik azonban kitartanak hitükben, megmenekednek ama átkozottól.

Római Szent Kelemennek tulajdonított 2. Korintusi levél, 6,7-9. (Kr. u. 150 körül)

Ha megtesszük Krisztus akaratát, nyugalomra találunk, ha pedig nem, senki sem szabadít ki minket az örök bűnhődésből, ha nem tartjuk meg parancsolatait… ha nem őrizzük meg tisztán és szeplőtelenül keresztségünket, miféle bizakodással juthatnánk be az Isten országába? Vagy kiben találhatnánk ott pártfogóra, ha nem találnak nálunk istenfélő és igaz cselekedetet?

Hermász: Pásztor, 73. (Kr. u. 155)

Mindazok, akik közülük megtérnek, a toronyban fognak lakni, de azok, akik csak később fognak megtérni, a külső falakban kapnak lakhelyet, azok pedig, akik nem térnek meg, hanem megrekednek cselekedeteiknél, halállal halnak meg… Ha meghallják a parancsaimat, megjavulnak és megtisztítják magukat, majd hamarosan megtérnek, így lakhelyük a toronyban lesz; de ha közülük valaki ismételten visszafordul a meghasonlásba, kivetik ezt a toronyból, sőt még az életét is elveszíti.

Tatianosz: Beszéd a görögök ellen, 13. (Kr. u. 175)

A Szellem ugyanis kezdettől fogva azért lett, hogy a lélek lakótársa legyen. A Szellem elhagyta a lelket, mivel ez nem akarta követni őt. A lélek meg, mint a Szellem ereje visszfényének birtokosa, és mint aki az elválás miatt a tökéletességet átlátni nem tudta, kereste az Istent, tévedése következtében azonban sok istent formált magának, és az ellentétes sugallatokat adó démonokat követte. Isten Szelleme ugyanis nincs meg mindenkiben, egyesekben azonban – akik az igazságosság szerint élnek – megvan, összekapcsolódott a lélekkel, s bizonyos jövendölések által ezt a titkot a többi léleknek is meghirdette.

Tertullianusz: A bűnbánatról, 6,11; 10,1. (Kr. u. 204)

Egyesek azonban úgy vélekednek, mintha Istennek szükséges volna még a méltatlanoknak is megadnia azt, amit fogadott, és szolgasággá teszik nagylelkűségét. Ha nekünk szükségből engedte el a halál jelét, akkor nem akarata ellenére cselekedett? Ki ígéri a megmaradást és mit ad meg kényszerből? Nemde sokan meghaltak azután? Nem vonta meg azt az ajándékot sokaktól?

Hogy ezt a tettet (a bűnvallomást) annyian napról-napra halogatják, annak oka feltehetően az, hogy ezzel inkább a szégyenre emlékeznek, mint az üdvösségre, olyanok, mint azok, akik a test szemérmesebb részeit szorongatva kínlódnak, elutasítják az orvosok tudományát, s szégyenkezésükkel együtt pusztulnak el.

Szent Cyprianus: A katolikus Egyház egységéről, 21. (Kr. u. 251)

A hit megvallása csak a dicsőség kezdete, de még nem a koszorú kiérdemlése, nem azonos a végső dicsérettel, csak a nagyság kezdete, mert meg van írva: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 10,22). Aki nem ért célba, az csak úton van, az üdvösséghez egy lépcsőfokkal közelebb jutott, de még nem érte el a csúcsot és a célt. Hitvalló ugyan, de nagyobb veszélyeknek is van kitéve a hit megvallása után, mert jobban kihívja maga ellen az Ellenséget. A hitvallónak még szilárdabban kell állnia az Úr evangéliumában, hogy ezáltal nyerje el az Úrtól a dicsőséget.

Szent Cyprianus: A bukottakról, 28-29. (Kr. u. 250)

Mennyivel nagyobb a hitük, mennyivel több istenfélelmük van azoknak, akik… fájlalják Isten papja előtt, és őszintén megteszik lelkiismeretük beismerő vallomását… Testvéreim! Mindegyiktek addig vallja be vétkét, amíg ezen a világon van, amíg beismerése meghallgatható, amíg elégtételét és a pap általi megbocsátást az Úr elfogadja!

Szent Athanasziosz: Beszéd az ariánusok ellen, 3,25. (Kr. u. 362)

Így tehát a Lélek az, aki az Istenben van, és nem mi önmagunk szerint. És amint fiak és istenek leszünk a bennünk levő Ige miatt, úgy leszünk a Fiúban és az Atyában, és egynek kell lennünk a Fiúban és az Atyában azért, mert bennünk van a Lélek, aki benne van az Atyában levő Igében. Amikor tehát valaki valamilyen gonoszság miatt elpártol a Lélektől, a kegyelem ugyan visszavonhatatlanul megmarad azokban, akik akarják, legalábbis amikor bűnbánatot tart az elbukott, de többé nincs Istenben az az elpártoló, mert eltávozott tőle az Istenben levő, szent és vigasztaló Lélek, hanem abban lesz, akinek alávetette magát a vétkező, mint ahogy Saullal történt: eltávozott ugyanis tőle az Isten Lelke és gonosz lélek zaklatta (1Sám 16,14).

Nazianzoszi Szent Gergely: Vízkeresztre, 39. oratio, 19. (Kr. u. 381)

Ezt mondod: Ez nem lehetséges a keresztség után. Mi bizonyítja ezt? Vagy mutasd a bizonyítékot, vagy ne kárhoztasd! Ha kétség merül fel, akkor győzzön az emberségesség. Ezt állítod: Novatusnál az üldözések idején nem vették vissza a bukottakat. Mit beszélsz itt? Ha nem tartottak bűnbánatot, méltán. Én sem veszem vissza azt, aki nem hajlik meg (Iz 58,5), vagy aki méltó viselkedésével nem hozta helyre a bűnt! És ha visszafogadom, akkor az őket megillető helyet jelölöm ki számukra. Nem utánozom azonban azok esetében, akiket elemésztett már a sírás.

Nagy Szent Leó: Theodórosznak, 108. levél, 2. (Kr. u. 452)

Isten sokszoros igazságossága úgy siet segítségére az emberi bukásoknak, hogy nemcsak a keresztség kegyelme révén, hanem a bűnbocsánat orvossága által is meg lehet újítani az örök élet reményét, hogy akik az újjászületés ajándékait meggyalázták, a saját ítéletükkel önmagukat elítélve elnyerjék bűneik bocsánatát: de az isteni jóság segítségnyújtása úgy van megszervezve, hogy az Isten bűnbocsánatát nem lehet elnyerni, hacsak nem a papok Istenhez való könyörgései által. Ugyanis „a közvetítő Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus” [1Tim 2,5] azt a hatalmat adta át az Egyház elöljáróinak, hogy egyrészt a gyónóknak biztosítsák a penitenciatartás [bűnbánat megtartásának] rendjét, másrészt az üdvös elégtétel által megtisztulva a szentségek vételéhez a kiengesztelődés kapuján át őket odabocsássák.

II. Orange-i zsinat: 24. kánon. (Kr. u. 529)

”A szőlővesszőkről. A vesszők úgy kapcsolódnak a szőlőtőhöz, hogy annak életéhez semmivel sem jáulnak hozzá, ám onnét kapják azt, ami az élethez kell: hiszen a szőlőtő van a vesszőkben, hogy életfontosságú tápanyaggal szolgáljon nekik, s nem a vesszők szolgálnak ezzel neki. Ezért nem Krisztusnak, hanem tanítványainak van hasznára, ha egyrészt megmaradnak Krisztusban, másrészt bírják a bennük maradó Krisztust. Mert ha levágták a vesszőt, az eleven gyökérből egy másik hajthat ki; ám a levágott vessző nem élhet gyökértelenül.”

(Fel)