Vissza A szentségek - témakör Előre

 


Jézus örökösen felajánlja értünk áldozatát az Atyának



Mi a probléma?

Mit mond erről az Egyház?

       A Katolikus Egyház Katekizmusa
       Tanítóhivatali megnyilatkozások

Mit mond erről a Biblia?

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?



Mi a probléma?


(Fel)

Mit mond erről az Egyház?



A Katolikus Egyház Katekizmusa


519 "Krisztus egész gazdagsága minden ember számára hozzáférhető, és minden embernek javára válik." [II. János Pál pápa: Redemptor hominis enciklika, 11 .] Krisztus a maga életét nem önmagáért, hanem értünk élte: a megtestesüléstől "értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért", [Niceai--konstantinápolyi hitvallás: DS 150.] egészen haláláig a mi "bűneinkért" (1Kor 15,3), és föltámadásáig a mi "megigazulásunkért" (Róm 4,25). Most is "közbenjárónk az Atyánál" (1Jn 2,1)",hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk" (Zsid 7,25). Mindazzal, amit egyszer s mindenkorra értünk átélt és elszenvedett, mindörökké jelen van "Isten színe előtt értünk" (Zsid 9,24).

610 Jézus önmaga szabad föláldozását a lehető legjobban kifejezte a tizenkét apostollal elköltött vacsorán, [Vö. Mt 26,20.] "azon az éjszakán, amelyen elárultatott" (1Kor 11,23). Szenvedése előestéjén, amikor még szabad volt, ezt az apostolaival elköltött utolsó vacsorát az Atyának [Vö. 1Kor 5,7.] az emberek megváltásáért fölajánlott szabad önfeláldozása emlékünnepévé tette: "Ez az én testem, mely értetek adatik" (Lk 22,19). "Ez az én vérem, az Új Szövetségé, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára" (Mt 26,28).

611 Az Eucharisztia, amelyet Jézus ebben az órában alapít, áldozatának "emlékezetévé" lesz. [Vö. 1Kor 11,25.] Jézus az Apostolokat belefoglalja önfeláldozásába, és kéri tőlük, hogy folytassák azt. [Vö. Lk 22,19.] Ezáltal apostolait az Újszövetség papjaivá teszi: "Értük szentelem magam, hogy ők is megszenteltek legyenek az igazságban" (Jn 17,19). [DS 1752; 1764.]

662 "Én pedig, majd ha magasba emelnek a földről, mindeneket magamhoz fogok vonzani" (Jn 12,32). A kereszten való fölmagasztalás a mennybemenetel fölmagasztalását jelzi és jövendöli. Az ennek a kezdete. Jézus Krisztus, az új és örök szövetség egyetlen Papja "nem emberi kézzel épített szentélybe lépett be (...), hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt közbenjárjon értünk" (Zsid 9,24). Krisztus a mennyben szüntelenül gyakorolja a maga papságát: "hiszen örökké él, hogy közbenjárjon" azokért",akik általa járulnak Istenhez" (Zsid 7,25). Mint "az eljövendő javak főpapja" (Zsid 9,11), középpontja és főcelebránsa annak a liturgiának, amely az Atyát az égben dicsőíti. [Vö. Jel 4,6--11.]

1137 Szent János Apokalipszise, melyet az Egyház liturgiájában olvasunk, elsősorban kinyilatkoztatja nekünk az égben fölállított trónust; és a trónon ülőt: [Vö. Jel 4,2.] "az Urat" (Iz 6,1). [Vö. Ez 1,26--28.] Azután "az ott álló, mintegy megölt Bárányt" (Jel 5,6):[Vö. Jn 1,29.] a megfeszített és föltámadt Krisztust, az igazi sátor egyetlen Főpapját, [Vö. Zsid 4,14--15; 10,19--21. stb.] Őt, aki "áldozó és áldozat, elfogadó és ajándékozott".1 Végül "az élő víz folyóját, (...) mely kristálytisztán fakad Isten és a Bárány trónjából" (Jel 22,1), s amely a Szentlélek egyik legszebb szimbóluma. [Vö. Jn 4,10--14; Jel 21,6.]

1138 A Krisztusban "újra összefoglaltak" részt vesznek Isten dicsőítésének szolgálatában és tervének megvalósításában: az égi hatalmasságok, [Vö. Jel 4--5; Iz 6,2--3.] az egész teremtés (a négy élőlény), az ó és új Szövetség szolgái (a huszonnégy vén), Isten új népe (a száznegyvennégyezer, [Vö. Jel 7,1--8; 14,1.] főként az "Isten Igéje miatt" vértanúkká lettek Jel 6,9) és Isten szentséges Anyja (az Asszony; [Vö. Jel 12.] a Bárány Menyasszonya [Vö. Jel 21,9.]), és végül "egy hatalmas sereg minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből, akiket megszámlálni senki sem tudott" (Jel 7,9).

1139 Ebben az örök liturgiában részesít minket a Szentlélek és az Egyház, amikor a szentségekben az üdvösség misztériumát ünnepeljük.

1165 Amikor az Egyház Krisztus misztériumát ünnepli, imádságát egy szó hatja át: "Ma!", visszhangozva az imádságot, melyet az Úr tanított neki [Vö. Mt 6,11.] és a Szentlélek hívását. [Vö. Zsid 3,7--4,11; Zsolt 95,7.] Az élő Istennek ez a "mai napja", melybe az ember meghívást kap, hogy belépjen, az egész történelmet fölülmúló és vezérlő Jézus húsvétjának az "órá"-ja:

"Az élet mindenek számára megnyílt, és örök világossággal telt meg minden. És a napkelték Napkeltéje elönti a mindenséget: és Ő, aki a "hajnalcsillag előtt" született, a halhatatlan és hatalmas Krisztus jobban ragyog mindeneknek, mint a Nap. Ezért nekünk, az Őbenne hívőknek hosszú, örök és kiolthatatlan fényes nappalunk van, a misztikus húsvét." [Pseudo-Hippolytus Romanus: In sanctum Pascha, 1, 1--2]

1333 A szentmise közepén a kenyér és a bor Krisztus szavai és a Szentlélek segítségül hívása által Krisztus testévé és vérévé válik. Parancsának megfelelően az Egyház az Ő dicsőséges eljöveteléig folytatja azt, amit az Úr szenvedése előestéjén tett: "Kezébe vette a kenyeret (...)" "Kezébe vette a borral telt kelyhet (...)." A kenyér és a bor titokzatos módon Krisztus testévé és vérévé válnak, ugyanakkor a teremtés jóságának jelei maradnak. A fölajánlásban hálát adunk a Teremtőnek a kenyérért és a borért, [Vö. Zsolt 104.] "az emberi munka" gyümölcséért, ami előbb a "föld gyümölcse" és a "szőlőtő termése", azaz a Teremtő adományai. Az Egyház Melkizedeknek, a királynak és papnak a gesztusában, amikor fölajánlotta "a kenyeret és bort" (Ter 14,18), saját fölajánlásának előképét látja. [Vö. a szentmise római kánonja. Missale Romanum, 1970, 453.]

1356 A keresztények az Eucharisztiát kezdettől fogva ünneplik, éspedig olyan formában, amely lényegét tekintve nem változott sem a korok, sem a liturgiák különbözősége miatt. Azért teszik ezt, mert kötelezőnek érzik a parancsot, amit az Úr szenvedésének előestéjén adott: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (1Kor 11,24--25).

1357 Az Úr e parancsát teljesítjük, amikor az ő áldozatának emlékezetét ünnepeljük. Ezt cselekedvén azt ajánljuk föl az Atyának, amit Ő maga ajándékozott nekünk: teremtésének ajándékait, a kenyeret és a bort, melyek Krisztus szavaira és a Szentlélek erejéből Krisztus testévé és vérévé válnak: így Krisztus valóságosan és titokzatos módon jelenvalóvá válik.

1362 Az Eucharisztia Krisztus húsvétjának emlékezete, egyetlen áldozatának aktualizálása és szentségi fölajánlása az Ő teste, az Egyház liturgiájában. Minden kánonban az alapítás szavai után megtaláljuk az anamnézisnek vagy megemlékezésnek nevezett imádságot.

1364 Az Újszövetségben a megemlékezés új értelmet kap. Amikor az Egyház az Eucharisztiát ünnepli, Krisztus húsvétjára emlékezik, ami jelenvalóvá válik: az áldozat, amelyet egyszer s mindenkorra ajánlott föl a kereszten, mindig aktuális marad: [Vö. Zsid 7,25--27.] "Valahányszor az oltáron megünnepeljük a keresztáldozatot, melyben »Krisztus, a mi húsvéti bárányunk föláldoztatott« (1Kor 5,7), megvalósul megváltásunk műve". [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 3.]

1366 Az Eucharisztia tehát áldozat, mert megjeleníti (jelenvalóvá teszi) a kereszt áldozatát, mert annak emlékezete, s mert annak gyümölcsét alkalmazza:

Krisztus "a mi Urunk és Istenünk, (...) a kereszt oltárán egyszer áldozta föl magát a halál által az Atyának, (...) hogy az embereknek örök megváltást szerezzen: mivel azonban halála után az ő papsága nem szűnik meg (Zsid 7,24.27), az utolsó vacsorán, »azon az éjszakán, amelyen elárultatott« (1Kor 11,23), (...) szeretett jegyesének, az Egyháznak (miként az emberi természet igényli) (...) látható áldozatot hagyott, hogy az a kereszten egyszer bemutatandó véres áldozatot megjelenítse, s emlékezete az idők végezetéig megmaradjon, és üdvözítő ereje azoknak a bűnöknek megbocsátására, melyeket naponta elkövetnek, alkalmaztassék." [DS 1740.]

1367 Krisztus áldozata és az Eucharisztia áldozata egy áldozat: "egy és ugyanaz az áldozati adomány; a papok szolgálatával fölajánló személy ugyanaz, mint aki akkor a kereszten föláldozta önmagát, csak az áldozatbemutatás módja különbözik". [DS 1743.] "S mivel ebben az isteni áldozatban, mely a szentmisében történik, ugyanaz a Krisztus van jelen és áldoztatik föl vérontás nélkül, aki a kereszt oltárán »egyszer véresen áldozta föl önmagát« (...), ez az áldozat valóban engesztelő." [Uo.]

1372 Szent Ágoston csodálatos szintézisbe foglalta e tanítást, mely arra késztet, hogy egyre teljesebben vegyünk részt Megváltónk áldozatában, amit az Eucharisztiában ünneplünk:

"Az egész megváltott közösség, azaz a szentek gyülekezete és társasága Istennek fölajánlott áldozat lesz a nagy Pap által, aki önmagát is fölajánlotta értünk a szenvedésben, hogy ily nagy Fő teste lehessünk a szolga alakja szerint. (...) Ez a keresztények áldozata: »Sokan egy test vagyunk Krisztusban« (Róm 12,5). Amit az Egyház az oltárnak a hívők számára is ismert szentségével gyakorol, ahol megbizonyosodik arról, hogy abban, amit föláldoz, önmaga áldoztatik föl." [Szent Ágoston: De civitate Dei 10, 6]

1382 A szentmise egyszerre és elválaszthatatlanul a keresztáldozatot megörökítő áldozati emlékezés és az Úr testével és vérével való közösség szent lakomája. Az eucharisztikus áldozat ünneplése teljesen a Krisztussal történő bensőséges egyesülésre irányul az áldozás által. Áldozni annyit jelent, mint magát Krisztust fogadni, aki önmagát áldozta értünk.

1383 Az oltár, amely körül az Egyház az Eucharisztia ünneplésére összegyűl, ugyanannak a misztériumnak két oldalát mutatja meg: az áldozati oltárt és az Úr asztalát, már csak azért is, mert a keresztény oltár magának Krisztusnak szimbóluma, aki úgy van jelen hívei körében, mint a megbékéltetésünkért fölajánlott áldozat és az önmagát nekünk ajándékozó mennyei eledel. "Mi más Krisztus oltára, mint Krisztus testének képe?"-- mondja Szent Ambrus, [De sacramentis 5, 7] és másutt: "Az oltár a test képe, és Krisztus teste van az oltáron." [Uo.  4, 7] A liturgia az áldozatnak és a kommuniónak ezt az egységét számos imádságban fejezi ki. A római Egyház így imádkozik kánonjában:

"Könyörögve kérünk, mindenható Istenünk, szent angyalod vigye áldozatunkat mennyei oltárodra isteni Fölséged színe elé, hogy mi, akik erről az oltárról Fiad szentséges testében és vérében részesülünk, minden mennyei áldással és kegyelemmel elteljünk." [Missale Romanum, 1970, 453.]

1410 Krisztus, az Újszövetség örök Főpapja, a pap szolgálata által maga ajánlja föl az eucharisztikus áldozatot. Ugyanakkor, mert valóságosan jelen van a kenyér és a bor színe alatt, Ő maga az eucharisztikus áldozat.

1545 Krisztus megváltó áldozata egyetlen: egyszer és mindenkorra történt meg. És mégis az Egyház eucharisztikus áldozatában jelenvalóvá válik. Ugyanezt kell mondanunk Krisztus egyetlen papságáról: jelenvalóvá válik a szolgálati papság által, anélkül, hogy Krisztus papságának egyetlenségét csorbítaná: "És ezért Krisztus az egyetlen igazi pap, a többiek csak az ő szolgái".[Aquinói Szent Tamás: Commentarium in epistolam ad Hebreos 7,4]


(1) Bizánci liturgia, Aranyszájú Szent János anaforája: Liturgies Eastern and Western. Kiad. F. E. Brightman. (Oxford, 1896) 378. (PG 63, 913).


(Fel)


Tanítóhivatali megnyilatkozások



III. Ince / IV. Lateráni Zsinat: A katolikus hit (Kr. u. 1215) (DH 802)

Egy pedig a hívek egyetemes Egyháza... amelyben ugyanaz a pap és az áldozat, Jézus Krisztus, akinek testét és vérét az Oltáriszentség a kenyér és a bor színe alatt valósággal tartalmazza, miután Isten erejénél fogva átlényegült a kenyér testté, a bor pedig vérré, hogy az egység titkának megvalósulásához mi magunk megkapjuk az övéből azt, amit Ő megkapott a miénkből. És ezt a szentséget természetesen senki más nem hozhatja létre, csak a pap, aki szabály szerint lett fölszentelve az Egyház kulcsai szerint...


IV. Piusz / Tridenti Zsinat: Tanítás és kánonok a legszentebb miseáldozatról. 1. fejezet. A Miseáldozat alapítása (Kr. u. 1562) (DH 1740-1742)

Ez a mi Istenünk és Urunk tehát, noha halálával önmagát egyszer s mindenkorra kész volt feláldozni a kereszt oltárán az Atyaistennek önmagát egyszer ajánlotta fel, hogy nekik [ott] az örök megváltást megszerezze, de mivel a halála nem szüntette meg papságát, [vö. Zsid 7,24-27],
az utolsó vacsorán, "azon az éjszakán, amelyen eláultatott" [1Kor 11,2], hogy szeretett jegyesének, az Egyháznak, látható áldozatot (ahogy az emberi természet is igényli) hagyjon hátra, hogy azzal jelenítse meg a kereszten ama egyszer véresen megtörténtet, és az Ő emléke a világ végéig fennmaradjon, és annak az áldozatnak az üdvösségszerző ereje a tőlünk naponta elkövetett bűnök megbocsátásárea szolgáljon, "önmagát mindörökké Melkizedek rendje szerinti papnak" [Zsolt 110,4; Zsid 5,6; 7,17] nyilvánította,
testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt az Atyaistennek fölajánlotta, és ugyanazon dolgok színei alatt az apostoloknak nyújtotta, hogy magukhoz vegyék: őket akkor az Újszövetség papjaivá tette, és ezen szavaival megparancsolta nekik és a papságban utódaiknak, hogy ők is ajánlják föl: "Ezt tegyétek az én emlékezetemre" [Lk 22,19; 1Kor 11,24], amint ezt a katolikus Egyház mindig is így értette és tanította [2. kánon].

Miután ugyanis megünnepelte a régi Húsvétot, melyet az Egyiptomból való kivonulás emlékére Izrael fiainak sokasága áldozott fel [vö. Kiv 12,1], új Húsvétot alapított, hogy önmagát majd az Egyház által feláldozhassa, éspedig a papok által, látható jelek alatt, ebből a világból az Atyához történő átmenetének emlékére, amikor saját vérének kiontásával megváltott minket és "kiragadott minket a sötétség hatalmából és áthelyezett minket az Ő országába" [Kol 1,13].

Éppen ez a tiszta áldozat az, amelyet az áldozatbemutatók semmilyen méltatlansága vagy rosszasága sem szennyezhet be; erről az Úr Malakiás által [Mal 1,11] előre megmondta, hogy minden helyen tisztán fogják feláldozni az Ő nevének, mely nagy lesz a nemzetek között. Az Apostol is világosan megerősíti ezt a korintusiaknak írva, hogy akik a démonok asztalának részeseiként bemocskolódtak, nem lehetnek részesei az Úr asztalának, [vö. 1Kor 10,21] az oltárt értve mindkét helyen asztalon. Ez végül azon áldozat, melyet a természet és a Törvény időszakának különféle áldozatai [vö. Ter 4,4; 8,20; 12,8; 22; Kiv: passim] hasonlatokban ábrázoltak. Így a szentmise azon javakat, melyeket azok jeleztek, mint mindazoknak összegzése és tökéletessége foglalja magába.


XIII. Leó: A "Caritatis studium" körlevél Skócia püspökeinek (Kr. u. 1898) (DH 3339)

Magában a vallás lényegében és természetében rejlik ... az áldozat szükségessége. ... Ha nincs áldozat, nem létezhet és nem is képzelhető el semmiféle vallás. Az evangélium törvénye nem alacsonyabbrendű az ősi Törvénynél; sőt, sokkal kiválóbb, mivel halmozottan teljesítette azt, amit a másik elkezdett. Már az Ószövetségben szokásos áldozatok előre jelezték azonban a Kereszten megtörtént áldozatot, sokkal korábban, mint Krisztus megszületett volna: mennybemenetele után ugyanezt az áldozatot az eucharisztikus áldozat folytatja. Ezért tévednek erősen azok, akik az utóbbit elvetik, mintha azon áldozat igazságát és erejét csökkentené, amit Krisztus a keresztre feszítve tett; "egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye" [Zsid 9,28].
Egészen tökéletes és abszolút engesztelés volt ez a halandók javára; és semmiképp nem valami más, hanem csakis ez van jelen az eucharisztikus áldozatban. Mivel pedig a vallást minden időben áldozati szertartásnak kellett kísérnie, a Megváltó legistenibb intézkedése volt, hogy az áldozat, amelyet egyszer a kereszten beteljesített, folytonossá és örökössé váljék. Ennek a folyamatosságnak az indoka pedig a legszentebb Oltáriszentségben van, amely a dolognak nem csak üres hasonlóságát vagy puszta emlékezetét idézi fel, hanem annak teljes valóságát hozza elénk, bár egy másféle külszín alatt, ezért ezen áldozat hatékonysága akár a kieszközlésben, akár az engesztelésben teljes mértékben Krisztus halálából ered.


VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum Concilium 47. (Kr. u. 1963) (DH 4047)

(Az Eucharisztia és a kereszt áldozata) Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, melyen elárultatott, megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a kereszt áldozatát a századokon át eljöveteléig megörökítse, és így szeretett jegyesére, az Egyházra bízza halálának és föltámadásának emlékezetét: az irgalom szentségét, az egység jelét, a szeretet kötelékét [Szent Ágoston: In Evangelium Iohannis 26,13], mint húsvéti lakomát, melyen Krisztust vesszük magunkhoz, lelkünket kegyelem tölti el, s a jövendő dicsőség záloga nekünk adatik. [Vö. Breviarium Romanum, az Úrnapi 2. vesperás magnificat antifónája]


II. János Pál: "Christifideles laici" apostoli buzdítás a krisztushívőkről (Kr. u. 1988) (DH 4852)

14. ... A világi hívők maguk is részt vesznek Jézus Krisztus hármas, papi, prófétai és királyi hivatalában. ... A világi krisztushívők részesei a papi hivatalnak, mely által Jézus az Atya dicsőségére és minden nemzet üdvösségére a kereszten föláldozta és a szent Eucharisztia ünneplésében szüntelenül felajánlja önmagát. A megkereszteltek Krisztus Urunkba testesülve önmaguk és minden tevékenységük fölajánlásával Hozzá és az Ő áldozatához csatlakoznak. [vö. Róm 12,1]. ...

(Fel)


Mit mond erről a Biblia?

Egyelőre csak kommentár nélkül:

 

Jel 1-22

Jézus Bárányként való megemlítése 28-szor fordul elő.

 

Jel 1,13
a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét.
Kiv 28,4
A következő ruhákat készítsék el: a melltáskát, az efodot, a felső köntöst, a hímzett vászoninget, a fejkendőt és az övet.

Jel 2,17
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja."

Jel 3,20
Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.

Jel 5,6
Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme - ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól.

Jel 7,14
Így válaszoltam: "Te tudod, uram." "Ezek a nagy szorongatásból jöttek - magyarázta meg -, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.

Jel 14,1
S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki viselte az ő és Atyjának homlokára írt nevét.
Zsid 12,22
Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez,
Zsolt 2,6
"Én szenteltem fel Királyomat a Sionon, szent hegyemen."
Zsolt 132,13
Az Úr kiválasztotta Siont, lakóhelyéül kiszemelte.

Jel 19,13
Vértől ázott ruha van rajta, a nevét Isten Igéjének hívják.

Jel 19,9
Ekkor hozzám fordult: "Írd! Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára!" Majd folytatta: "Istennek ezek a szavai igazak."

Zsid 8,3
Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett lennie áldozati adományának.
Zsid 2,17
Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép bűneit.
Zsid 3,1
Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott osztályrészül, nézzétek hitvallásunk követét és főpapját, Jézust:
Zsid 4,14
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban.
Zsid 8,1
A mondott dolgoknak ez a lényegük: Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben,
Zsid 9,11
Krisztus azonban a ránk váró javak főpapjaként jött el, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való.
Zsid 9,25
Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe,
Zsid 10,19
Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe.
Zsid 10,21
Főpapunk is van, akit az Isten a népe fölé rendelt.

Zsid 2,18
Így mivel maga is kísértést szenvedett (múlt idő), tud segíteni (jelen idő) azokon, akik a kísértéssel küzdenek.

Zsid 5,6
Másutt meg ezt mondja: "Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint."
Zsid 5,10
mert az Isten őt hirdette ki főpapnak, Melkizedek rendje szerint.
Zsid 6,20
ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap.
Zsid 7,15
Még világosabb ez, hogyha Melkizedek módjára egy más pap lép föl,
Zsid 7,17
A tanúság ugyanis így szólt róla: "Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint."
Ter 14,18
Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt.

Zsid 4,4
A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: "A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától."

Zsid 4,14
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban.
2Krón 7,1
Amikor Salamon befejezte az imádságát, tűz szállt le az égből, és megemésztette az égő- és véresáldozatokat. Ekkor az Úr dicsősége betöltötte a templomot.
Mk 16,19
Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján,
Lk 24,51
Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe.
ApCsel 1,9-10
Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve.

Zsid 7,24
Ő viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart.

Zsid 8,2
mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember.
Zsid 10,19
Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe.
Zsid 12,22-24
Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé.

Zsid 8,3
Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett lennie áldozati adományának.

Zsid 8,6
Ő annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott, amennyivel magasabb rendű, tökéletesebb ígéreten alapuló szövetségnek közvetítője.
Zsid 9,15
Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség korában elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.
Zsid 13,20-21
A békesség Istene, aki Jézust, a mi Urunkat, a juhok nagy pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát. Munkálja bennünk Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves előtte. Dicsőség neki mindörökké! Ámen.
Mt 26,26-28
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem!" Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.
Mk 14,22-24
Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én testem." Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: "Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik.
Lk 22,19-20
Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: "Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.
1Kor 11,24-25
hálát adott, megtörte, és így szólt: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre."

Zsid 9,12
Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett.

Zsid 9,14
mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk.

Zsid 9,22
Sőt a törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.

Zsid 9,12
Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett.


Zsid 9,23
Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.(MBT)

Zsid 9,26
hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
Zsid 7,27
Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta.
Zsid 9,12
Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett.
Zsid 10,10-14
E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk. Minden pap naponta elvégzi szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot többször bemutatja, ezeknek azonban nincs erejük a bűn eltörlésére. Ő ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.
Mal 1,11
De napkeltétől napnyugtáig nagy az én nevem a népek között. Jóillatú áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta ételáldozatot a nevemnek. Mert nagy az én nevem a népek között - mondja a Seregek Ura.

Zsid 13,10
Olyan oltárunk van, amelyről nem ehetik az, aki a sátornak szolgál.
Mal 1,7
Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret hoztok oltáromra. Azt kérdezitek: Mivel szentségtelenítettük meg? - Azzal, hogy azt gondoljátok: Az Úr asztalát semmibe kell venni.
Mal 1,12
Ti mégis megszentségtelenítitek, mert azt gondoljátok: Tisztátalan az Úr asztala, és megvetendő rajta minden étel.
Lev 24,6
Azután rakd őket két sorban - hatot-hatot téve egy sorba - az Úr előtt álló tiszta asztalra.
Ez 41,22
mint egy három könyök magas, két könyök hosszú és két könyök széles fából való oltár. Sarkai, talpazata és oldala fából voltak. És azt mondta nekem: "Ez az az asztal, amely az Úr előtt áll."
Ez 44,16
Ők lépjenek be szentélyembe és közelítsenek asztalomhoz, szolgáljanak nekem, lássák el szolgálatomat.
Jel 6,9
Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg.
Jel 9,13
A hatodik angyal is megfújta a harsonát. Erre szózatot hallottam az Isten előtt álló aranyoltár négy sarka közül.
Jel 11,1
Ekkor bothoz hasonló mérőnádat adott ezeknek a szavaknak a kíséretében: "Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt.
Jel 16,7
Hallottam, hogy az oltár felől egy hang felelt: "Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak ítéleteid."

Zsid 13,8
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

1Pét 2,9
Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.
Jel 20,6
Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele.

1Jn 1,7
De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos (jelen idő) rólunk.

(Fel)


Mit mondanak erről az ókeresztény írók?


(Fel)