Jézus örökösen
felajánlja értünk áldozatát az
Atyának
Mi a probléma?
Mit mond erről az Egyház?
A
Katolikus
Egyház Katekizmusa
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
Mit mond erről a
Biblia?
Mit mondanak erről az
ókeresztény
írók?
Mi
a probléma?
(Fel)
Mit mond erről az Egyház?
A
Katolikus Egyház Katekizmusa
519 "Krisztus egész
gazdagsága minden ember
számára hozzáférhető, és
minden embernek javára válik." [II. János
Pál pápa: Redemptor hominis enciklika, 11 .] Krisztus a
maga életét nem önmagáért, hanem
értünk élte: a megtestesüléstől
"értünk, emberekért és a mi
üdvösségünkért",
[Niceai--konstantinápolyi hitvallás: DS 150.]
egészen haláláig a mi "bűneinkért" (1Kor
15,3), és föltámadásáig a mi
"megigazulásunkért" (Róm 4,25). Most is
"közbenjárónk az Atyánál" (1Jn 2,1)",hiszen örökké él, hogy
közbenjárjon értünk" (Zsid 7,25). Mindazzal,
amit egyszer s mindenkorra értünk átélt
és elszenvedett, mindörökké jelen van "Isten
színe előtt értünk" (Zsid 9,24).
610 Jézus önmaga szabad
föláldozását a lehető legjobban
kifejezte a tizenkét apostollal elköltött
vacsorán, [Vö. Mt 26,20.] "azon az éjszakán,
amelyen elárultatott" (1Kor 11,23). Szenvedése
előestéjén, amikor még szabad volt, ezt az
apostolaival elköltött utolsó vacsorát az
Atyának [Vö. 1Kor 5,7.] az emberek
megváltásáért fölajánlott
szabad önfeláldozása
emlékünnepévé tette: "Ez az én
testem, mely értetek adatik" (Lk 22,19). "Ez az én
vérem, az Új Szövetségé, mely
értetek kiontatik a bűnök bocsánatára" (Mt
26,28).
611 Az Eucharisztia, amelyet Jézus ebben az órában
alapít, áldozatának
"emlékezetévé" lesz. [Vö. 1Kor 11,25.]
Jézus az Apostolokat belefoglalja
önfeláldozásába, és kéri
tőlük, hogy folytassák azt. [Vö. Lk 22,19.]
Ezáltal apostolait az Újszövetség
papjaivá teszi: "Értük szentelem magam, hogy
ők is megszenteltek legyenek az igazságban" (Jn 17,19).
[DS 1752; 1764.]
662 "Én pedig, majd ha magasba emelnek a földről,
mindeneket magamhoz fogok vonzani" (Jn 12,32). A kereszten való
fölmagasztalás a mennybemenetel
fölmagasztalását jelzi és
jövendöli. Az ennek a kezdete. Jézus Krisztus, az
új és örök szövetség egyetlen Papja
"nem emberi kézzel épített szentélybe
lépett be (...), hanem magába a mennybe, hogy most Isten
színe előtt közbenjárjon értünk"
(Zsid 9,24). Krisztus a mennyben szüntelenül gyakorolja a
maga papságát: "hiszen örökké
él, hogy közbenjárjon" azokért",akik
általa járulnak Istenhez" (Zsid 7,25). Mint "az
eljövendő javak főpapja" (Zsid 9,11),
középpontja és főcelebránsa annak a
liturgiának, amely az Atyát az égben
dicsőíti. [Vö. Jel 4,6--11.]
1137 Szent János Apokalipszise, melyet az Egyház
liturgiájában olvasunk, elsősorban kinyilatkoztatja
nekünk az égben fölállított
trónust; és a trónon ülőt: [Vö.
Jel 4,2.] "az Urat" (Iz 6,1). [Vö. Ez 1,26--28.] Azután
"az ott álló, mintegy megölt
Bárányt" (Jel 5,6):[Vö. Jn 1,29.] a
megfeszített és föltámadt Krisztust, az igazi
sátor egyetlen Főpapját, [Vö. Zsid 4,14--15;
10,19--21. stb.] Őt, aki "áldozó és
áldozat, elfogadó és
ajándékozott".1 Végül "az élő
víz folyóját, (...) mely
kristálytisztán fakad Isten és a
Bárány trónjából" (Jel 22,1), s
amely a Szentlélek egyik legszebb szimbóluma. [Vö.
Jn 4,10--14; Jel 21,6.]
1138 A Krisztusban "újra összefoglaltak" részt
vesznek Isten dicsőítésének
szolgálatában és tervének
megvalósításában: az égi
hatalmasságok, [Vö. Jel 4--5; Iz 6,2--3.] az egész
teremtés (a négy élőlény), az
ó és új Szövetség szolgái (a
huszonnégy vén), Isten új népe (a
száznegyvennégyezer, [Vö. Jel 7,1--8; 14,1.]
főként az "Isten Igéje miatt"
vértanúkká lettek Jel 6,9) és Isten
szentséges Anyja (az Asszony; [Vö. Jel 12.] a
Bárány Menyasszonya [Vö. Jel 21,9.]), és
végül "egy hatalmas sereg minden nemzetből,
törzsből, népből és nyelvből,
akiket megszámlálni senki sem tudott" (Jel 7,9).
1139 Ebben az örök liturgiában részesít
minket a Szentlélek és az Egyház, amikor a
szentségekben az üdvösség
misztériumát ünnepeljük.
1165 Amikor az Egyház Krisztus misztériumát
ünnepli, imádságát egy szó hatja
át: "Ma!", visszhangozva az imádságot, melyet az
Úr tanított neki [Vö. Mt 6,11.] és a
Szentlélek hívását. [Vö. Zsid
3,7--4,11; Zsolt 95,7.] Az élő Istennek ez a "mai
napja", melybe az ember meghívást kap, hogy
belépjen, az egész történelmet
fölülmúló és vezérlő
Jézus húsvétjának az
"órá"-ja:
"Az élet mindenek számára megnyílt,
és örök világossággal telt meg minden.
És a napkelték Napkeltéje elönti a
mindenséget: és Ő, aki a "hajnalcsillag
előtt" született, a halhatatlan és hatalmas Krisztus
jobban ragyog mindeneknek, mint a Nap. Ezért nekünk, az
Őbenne hívőknek hosszú, örök
és kiolthatatlan fényes nappalunk van, a misztikus
húsvét." [Pseudo-Hippolytus Romanus: In sanctum Pascha,
1, 1--2]
1333 A szentmise közepén a kenyér és a bor
Krisztus szavai és a Szentlélek
segítségül hívása által
Krisztus testévé és vérévé
válik. Parancsának megfelelően az Egyház az
Ő dicsőséges eljöveteléig folytatja azt,
amit az Úr szenvedése előestéjén
tett: "Kezébe vette a kenyeret (...)" "Kezébe vette a
borral telt kelyhet (...)." A kenyér és a bor titokzatos
módon Krisztus testévé és
vérévé válnak, ugyanakkor a teremtés
jóságának jelei maradnak. A
fölajánlásban hálát adunk a
Teremtőnek a kenyérért és a borért,
[Vö. Zsolt 104.] "az emberi munka"
gyümölcséért, ami előbb a "föld
gyümölcse" és a "szőlőtő
termése", azaz a Teremtő adományai. Az
Egyház Melkizedeknek, a királynak és papnak a
gesztusában, amikor fölajánlotta "a kenyeret
és bort" (Ter 14,18), saját
fölajánlásának előképét
látja. [Vö. a szentmise római kánonja.
Missale Romanum, 1970, 453.]
1356 A keresztények az Eucharisztiát kezdettől
fogva ünneplik, éspedig olyan formában, amely
lényegét tekintve nem változott sem a korok, sem a
liturgiák különbözősége miatt.
Azért teszik ezt, mert kötelezőnek érzik a
parancsot, amit az Úr szenvedésének
előestéjén adott: "Ezt cselekedjétek az
én emlékezetemre" (1Kor 11,24--25).
1357 Az Úr e parancsát teljesítjük, amikor az
ő áldozatának emlékezetét
ünnepeljük. Ezt cselekedvén azt ajánljuk
föl az Atyának, amit Ő maga
ajándékozott nekünk: teremtésének
ajándékait, a kenyeret és a bort, melyek Krisztus
szavaira és a Szentlélek erejéből Krisztus
testévé és vérévé
válnak: így Krisztus valóságosan és
titokzatos módon jelenvalóvá válik.
1362 Az Eucharisztia Krisztus húsvétjának
emlékezete, egyetlen áldozatának
aktualizálása és szentségi
fölajánlása az Ő teste, az Egyház
liturgiájában. Minden kánonban az
alapítás szavai után megtaláljuk az
anamnézisnek vagy megemlékezésnek nevezett
imádságot.
1364 Az Újszövetségben a megemlékezés
új értelmet kap. Amikor az Egyház az
Eucharisztiát ünnepli, Krisztus
húsvétjára emlékezik, ami
jelenvalóvá válik: az áldozat, amelyet
egyszer s mindenkorra ajánlott föl a kereszten, mindig
aktuális marad: [Vö. Zsid 7,25--27.] "Valahányszor
az oltáron megünnepeljük a keresztáldozatot,
melyben »Krisztus, a mi húsvéti
bárányunk föláldoztatott« (1Kor 5,7),
megvalósul megváltásunk műve". [II.
Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 3.]
1366 Az Eucharisztia tehát áldozat, mert
megjeleníti (jelenvalóvá teszi) a kereszt
áldozatát, mert annak emlékezete, s mert annak
gyümölcsét alkalmazza:
Krisztus "a mi Urunk és Istenünk, (...) a kereszt
oltárán egyszer áldozta föl magát a
halál által az Atyának, (...) hogy az embereknek
örök megváltást szerezzen: mivel azonban
halála után az ő papsága nem szűnik meg
(Zsid 7,24.27), az utolsó vacsorán, »azon az
éjszakán, amelyen elárultatott« (1Kor
11,23), (...) szeretett jegyesének, az Egyháznak
(miként az emberi természet igényli) (...)
látható áldozatot hagyott, hogy az a kereszten
egyszer bemutatandó véres áldozatot
megjelenítse, s emlékezete az idők
végezetéig megmaradjon, és
üdvözítő ereje azoknak a bűnöknek
megbocsátására, melyeket naponta elkövetnek,
alkalmaztassék." [DS 1740.]
1367 Krisztus áldozata és az Eucharisztia áldozata
egy áldozat: "egy és ugyanaz az áldozati
adomány; a papok szolgálatával
fölajánló személy ugyanaz, mint aki akkor a
kereszten föláldozta önmagát, csak az
áldozatbemutatás módja
különbözik". [DS 1743.] "S mivel ebben az isteni
áldozatban, mely a szentmisében történik,
ugyanaz a Krisztus van jelen és áldoztatik föl
vérontás nélkül, aki a kereszt
oltárán »egyszer véresen áldozta
föl önmagát« (...), ez az áldozat
valóban engesztelő." [Uo.]
1372 Szent Ágoston csodálatos szintézisbe foglalta
e tanítást, mely arra késztet, hogy egyre
teljesebben vegyünk részt Megváltónk
áldozatában, amit az Eucharisztiában
ünneplünk:
"Az egész megváltott közösség, azaz a
szentek gyülekezete és társasága Istennek
fölajánlott áldozat lesz a nagy Pap által,
aki önmagát is fölajánlotta értünk
a szenvedésben, hogy ily nagy Fő teste lehessünk a
szolga alakja szerint. (...) Ez a keresztények áldozata:
»Sokan egy test vagyunk Krisztusban« (Róm 12,5).
Amit az Egyház az oltárnak a hívők
számára is ismert szentségével gyakorol,
ahol megbizonyosodik arról, hogy abban, amit
föláldoz, önmaga áldoztatik föl." [Szent
Ágoston: De civitate Dei 10, 6]
1382 A szentmise egyszerre és elválaszthatatlanul a
keresztáldozatot megörökítő
áldozati emlékezés és az Úr
testével és vérével való
közösség szent lakomája. Az eucharisztikus
áldozat ünneplése teljesen a Krisztussal
történő bensőséges
egyesülésre irányul az áldozás
által. Áldozni annyit jelent, mint magát Krisztust
fogadni, aki önmagát áldozta értünk.
1383 Az oltár, amely körül az Egyház az
Eucharisztia ünneplésére összegyűl, ugyanannak
a misztériumnak két oldalát mutatja meg: az
áldozati oltárt és az Úr asztalát,
már csak azért is, mert a keresztény oltár
magának Krisztusnak szimbóluma, aki úgy van jelen
hívei körében, mint a
megbékéltetésünkért
fölajánlott áldozat és az önmagát
nekünk ajándékozó mennyei eledel. "Mi
más Krisztus oltára, mint Krisztus testének
képe?"-- mondja Szent Ambrus, [De sacramentis 5, 7] és
másutt: "Az oltár a test képe, és Krisztus
teste van az oltáron." [Uo. 4, 7] A liturgia az
áldozatnak és a kommuniónak ezt az
egységét számos imádságban fejezi
ki. A római Egyház így imádkozik
kánonjában:
"Könyörögve kérünk, mindenható
Istenünk, szent angyalod vigye áldozatunkat mennyei
oltárodra isteni Fölséged színe elé,
hogy mi, akik erről az oltárról Fiad
szentséges testében és vérében
részesülünk, minden mennyei áldással
és kegyelemmel elteljünk." [Missale Romanum, 1970, 453.]
1410 Krisztus, az Újszövetség örök
Főpapja, a pap szolgálata által maga ajánlja
föl az eucharisztikus áldozatot. Ugyanakkor, mert
valóságosan jelen van a kenyér és a bor
színe alatt, Ő maga az eucharisztikus áldozat.
1545 Krisztus megváltó áldozata egyetlen: egyszer
és mindenkorra történt meg. És mégis
az Egyház eucharisztikus áldozatában
jelenvalóvá válik. Ugyanezt kell mondanunk
Krisztus egyetlen papságáról:
jelenvalóvá válik a szolgálati
papság által, anélkül, hogy Krisztus
papságának egyetlenségét
csorbítaná: "És ezért Krisztus az egyetlen
igazi pap, a többiek csak az ő
szolgái".[Aquinói Szent Tamás: Commentarium in
epistolam ad Hebreos 7,4]
(1) Bizánci liturgia, Aranyszájú Szent
János anaforája: Liturgies Eastern and Western. Kiad. F.
E. Brightman. (Oxford, 1896) 378. (PG 63, 913).
(Fel)
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
III. Ince / IV.
Lateráni Zsinat: A
katolikus hit (Kr. u. 1215) (DH 802)
Egy pedig a hívek egyetemes
Egyháza... amelyben ugyanaz a
pap és az áldozat, Jézus Krisztus, akinek
testét és vérét az
Oltáriszentség a kenyér és a bor
színe alatt valósággal tartalmazza, miután
Isten erejénél fogva átlényegült a
kenyér testté, a bor pedig vérré, hogy az
egység titkának megvalósulásához mi
magunk megkapjuk az övéből azt, amit Ő megkapott a
miénkből. És ezt a szentséget természetesen
senki más nem hozhatja létre, csak a pap, aki
szabály szerint lett fölszentelve az Egyház kulcsai
szerint...
IV. Piusz / Tridenti
Zsinat:
Tanítás és kánonok a legszentebb
miseáldozatról. 1. fejezet. A Miseáldozat
alapítása (Kr. u. 1562) (DH 1740-1742)
Ez a mi Istenünk és Urunk
tehát, noha
halálával önmagát egyszer s mindenkorra
kész volt feláldozni a kereszt oltárán az
Atyaistennek önmagát egyszer ajánlotta fel, hogy
nekik [ott] az örök megváltást megszerezze, de
mivel a halála nem szüntette meg papságát,
[vö. Zsid 7,24-27],
az utolsó vacsorán, "azon az
éjszakán, amelyen eláultatott" [1Kor 11,2], hogy
szeretett jegyesének, az Egyháznak, látható
áldozatot (ahogy az emberi természet is igényli)
hagyjon hátra, hogy azzal jelenítse meg a kereszten ama
egyszer véresen megtörténtet, és az Ő
emléke a világ végéig fennmaradjon,
és annak az áldozatnak az üdvösségszerző
ereje a tőlünk naponta elkövetett bűnök
megbocsátásárea szolgáljon,
"önmagát mindörökké Melkizedek rendje
szerinti papnak" [Zsolt 110,4; Zsid 5,6; 7,17]
nyilvánította,
testét és vérét a kenyér és a
bor színe alatt az Atyaistennek fölajánlotta,
és ugyanazon dolgok színei alatt az apostoloknak
nyújtotta, hogy magukhoz vegyék: őket akkor az
Újszövetség papjaivá tette, és ezen
szavaival megparancsolta nekik és a papságban
utódaiknak, hogy ők is ajánlják föl: "Ezt
tegyétek az én emlékezetemre" [Lk 22,19; 1Kor
11,24], amint ezt a katolikus Egyház mindig is így
értette és tanította [2. kánon].
Miután ugyanis megünnepelte a régi
Húsvétot, melyet az Egyiptomból való
kivonulás emlékére Izrael fiainak sokasága
áldozott fel [vö. Kiv 12,1], új
Húsvétot alapított, hogy önmagát majd
az Egyház által feláldozhassa, éspedig a
papok által, látható jelek alatt, ebből a
világból az Atyához történő
átmenetének emlékére, amikor saját
vérének kiontásával megváltott
minket és "kiragadott minket a sötétség
hatalmából és áthelyezett minket az Ő
országába" [Kol 1,13].
Éppen ez a tiszta áldozat az, amelyet az
áldozatbemutatók semmilyen méltatlansága
vagy rosszasága sem szennyezhet be; erről az Úr
Malakiás által [Mal 1,11] előre megmondta, hogy minden
helyen tisztán fogják feláldozni az Ő
nevének, mely nagy lesz a nemzetek között. Az Apostol
is világosan megerősíti ezt a korintusiaknak írva,
hogy akik a démonok asztalának részeseiként
bemocskolódtak, nem lehetnek részesei az Úr
asztalának, [vö. 1Kor 10,21] az oltárt értve
mindkét helyen asztalon. Ez végül azon
áldozat, melyet a természet és a
Törvény időszakának különféle
áldozatai [vö. Ter 4,4; 8,20; 12,8; 22; Kiv: passim]
hasonlatokban ábrázoltak. Így a szentmise azon
javakat, melyeket azok jeleztek, mint mindazoknak
összegzése és tökéletessége
foglalja magába.
XIII.
Leó: A "Caritatis studium" körlevél Skócia
püspökeinek (Kr. u. 1898) (DH 3339)
Magában a vallás lényegében
és
természetében rejlik ... az áldozat
szükségessége. ... Ha nincs áldozat, nem
létezhet és nem is képzelhető el semmiféle
vallás. Az evangélium törvénye nem
alacsonyabbrendű az ősi Törvénynél; sőt, sokkal
kiválóbb, mivel halmozottan teljesítette azt, amit
a másik elkezdett. Már az
Ószövetségben szokásos áldozatok előre
jelezték azonban a Kereszten megtörtént
áldozatot, sokkal korábban, mint Krisztus
megszületett volna: mennybemenetele után ugyanezt az
áldozatot az eucharisztikus áldozat folytatja.
Ezért tévednek erősen azok, akik az utóbbit
elvetik, mintha azon áldozat igazságát és
erejét csökkentené, amit Krisztus a keresztre
feszítve tett; "egyszer áldozta fel magát, hogy
sokaknak bűnét elvegye" [Zsid 9,28].
Egészen tökéletes és abszolút
engesztelés volt ez a halandók javára; és
semmiképp nem valami más, hanem csakis ez van jelen az
eucharisztikus áldozatban. Mivel pedig a vallást minden
időben áldozati szertartásnak kellett
kísérnie, a Megváltó legistenibb
intézkedése volt, hogy az áldozat, amelyet egyszer
a kereszten beteljesített, folytonossá és
örökössé váljék. Ennek a
folyamatosságnak az indoka pedig a legszentebb
Oltáriszentségben van, amely a dolognak nem csak
üres
hasonlóságát vagy puszta emlékezetét
idézi fel, hanem annak teljes valóságát
hozza elénk, bár egy másféle
külszín alatt, ezért ezen áldozat
hatékonysága akár a kieszközlésben,
akár az engesztelésben teljes mértékben
Krisztus halálából ered.
VI. Pál / II.
Vatikáni
Zsinat: Sacrosanctum Concilium 47. (Kr. u. 1963) (DH 4047)
(Az Eucharisztia és a kereszt
áldozata)
Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával
azon az éjszakán, melyen elárultatott,
megalapította testének és vérének
eucharisztikus áldozatát, hogy így a kereszt
áldozatát a századokon át
eljöveteléig megörökítse, és
így szeretett jegyesére, az Egyházra bízza
halálának és
föltámadásának emlékezetét: az
irgalom szentségét, az egység jelét, a
szeretet kötelékét [Szent Ágoston: In
Evangelium Iohannis 26,13], mint húsvéti lakomát,
melyen Krisztust vesszük magunkhoz, lelkünket kegyelem
tölti el, s a jövendő dicsőség záloga
nekünk adatik. [Vö. Breviarium Romanum, az Úrnapi 2.
vesperás magnificat antifónája]
II. János
Pál:
"Christifideles laici" apostoli buzdítás a
krisztushívőkről (Kr. u. 1988) (DH 4852)
14. ... A világi hívők maguk
is részt vesznek
Jézus Krisztus hármas, papi, prófétai
és királyi hivatalában. ... A világi
krisztushívők részesei a papi hivatalnak, mely
által Jézus az Atya dicsőségére és
minden nemzet üdvösségére a kereszten
föláldozta és a szent Eucharisztia
ünneplésében szüntelenül felajánlja
önmagát. A megkereszteltek Krisztus Urunkba testesülve
önmaguk és minden tevékenységük
fölajánlásával Hozzá és az Ő
áldozatához csatlakoznak. [vö. Róm 12,1]. ...
(Fel)
Mit mond erről a Biblia?
Egyelőre csak kommentár nélkül:
Jel 1-22
Jézus Bárányként való
megemlítése 28-szor fordul elő.
Jel 1,13
a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához
hasonlót. Bokáig érő ruhát viselt,
aranyöv övezte mellét.
Kiv 28,4
A következő ruhákat készítsék el: a
melltáskát, az efodot, a felső köntöst,
a hímzett vászoninget, a fejkendőt és az
övet.
Jel 2,17
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az
egyházaknak: A győztesnek rejtett mannát adok
és egy fehér követ. A kövön új
név van, amelyet senki más nem ért, csak aki
megkapja."
Jel 3,20
Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki
meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele
eszem, ő meg velem.
Jel 5,6
Most azt láttam, hogy a trón és a
négy élőlény és a huszonnégy
vén között ott áll a Bárány,
mintha leölték volna. Hét szarva volt
és hét szeme - ezek az Isten hét szelleme, akiknek
küldetésük az egész földre szól.
Jel 7,14
Így válaszoltam: "Te tudod, uram." "Ezek a nagy
szorongatásból jöttek - magyarázta meg -, ruhájukat
fehérre mosták a Bárány
vérében.
Jel 14,1
S láttam a Bárányt, ott állt Sion
hegyén, és vele
száznegyvennégyezer, aki viselte az ő és
Atyjának homlokára írt nevét.
Zsid 12,22
Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő
Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez,
az angyalok ezreihez,
Zsolt 2,6
"Én szenteltem fel Királyomat a Sionon, szent
hegyemen."
Zsolt 132,13
Az Úr kiválasztotta Siont,
lakóhelyéül kiszemelte.
Jel 19,13
Vértől ázott ruha van rajta, a
nevét Isten Igéjének hívják.
Jel 19,9
Ekkor hozzám fordult: "Írd! Boldogok, akik
hivatalosak a Bárány menyegzői
lakomájára!" Majd folytatta: "Istennek ezek a
szavai igazak."
Zsid 8,3
Minden főpapnak az ugyanis a
kötelessége, hogy ajándékot és
áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett
lennie áldozati adományának.
Zsid 2,17
Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett
válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez
hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a
nép bűneit.
Zsid 3,1
Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott
osztályrészül, nézzétek
hitvallásunk követét és főpapját,
Jézust:
Zsid 4,14
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van,
aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia,
legyünk állhatatosak a hitvallásban.
Zsid 8,1
A mondott dolgoknak ez a lényegük: Olyan főpapunk
van, aki a Fölség trónjának jobbján
ül a mennyben,
Zsid 9,11
Krisztus azonban a ránk váró javak
főpapjaként jött el, s belépett abba a
nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem
ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból
való.
Zsid 9,25
Nem azért lépett be, hogy többször
áldozza fel magát, mint ahogy a főpap
minden évben idegen vérrel belép a legszentebb
szentélybe,
Zsid 10,19
Testvérek, Krisztus véréért megvan
tehát a reményünk, hogy beléphetünk a
szentélybe.
Zsid 10,21
Főpapunk is van, akit az Isten a népe
fölé rendelt.
Zsid 2,18
Így mivel maga is kísértést
szenvedett (múlt idő), tud segíteni
(jelen idő) azokon, akik a kísértéssel
küzdenek.
Zsid 5,6
Másutt meg ezt mondja: "Pap vagy
mindörökké Melkizedek rendje szerint."
Zsid 5,10
mert az Isten őt hirdette ki főpapnak, Melkizedek rendje
szerint.
Zsid 6,20
ahová elsőnek lépett be értünk Jézus,
a Melkizedek rendje szerint való főpap.
Zsid 7,15
Még világosabb ez, hogyha Melkizedek
módjára egy más pap lép föl,
Zsid 7,17
A tanúság ugyanis így szólt róla: "Te
pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint."
Ter 14,18
Melkizedek, Sálem királya pedig
kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a
magasságbeli Isten papja volt.
Zsid 4,4
A világ teremtése óta művei ugyan
befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal
kapcsolatban megállapítja: "A hetedik napon az Isten
megpihent minden munkájától."
Zsid 4,14
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van,
aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia,
legyünk állhatatosak a hitvallásban.
2Krón 7,1
Amikor Salamon befejezte az imádságát, tűz
szállt le az égből, és megemésztette az
égő- és véresáldozatokat. Ekkor az
Úr dicsősége betöltötte a templomot.
Mk 16,19
Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment
a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján,
Lk 24,51
Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett
az égbe.
ApCsel 1,9-10
Azután, hogy ezeket mondta, a szemük
láttára fölemelkedett, és felhő
takarta el szemük elől. Amint merőn nézték,
hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két
férfi termett mellettük fehér ruhába
öltözve.
Zsid 7,24
Ő viszont örökre megmarad, s így
papsága örökké tart.
Zsid 8,2
mint papi szolgája a szentélynek, az
igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember.
Zsid 10,19
Testvérek, Krisztus véréért megvan
tehát a reményünk, hogy beléphetünk a
szentélybe.
Zsid 12,22-24
Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő
Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez,
az angyalok ezreihez, az égben számon tartott
elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és
gyülekezetéhez, mindnyájunk
bírájához, az Istenhez, a tökéletes
igazak lelkeihez, az új szövetség
közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk
hulló vérhez, amely hathatósabban
kiált, mint Ábelé.
Zsid 8,3
Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége,
hogy ajándékot és áldozatot mutasson be,
ezért neki is kellett lennie áldozati
adományának.
Zsid 8,6
Ő annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott,
amennyivel magasabb rendű, tökéletesebb
ígéreten alapuló szövetségnek
közvetítője.
Zsid 9,15
Ezért ő új szövetség
közvetítője. Előbb azonban a régi
szövetség korában elkövetett bűnök
megváltásáért el kellett szenvednie a
halált, hogy a meghívottak elnyerjék az
örökké tartó örökséget.
Zsid 13,20-21
A békesség Istene, aki Jézust, a mi Urunkat, a
juhok nagy pásztorát az örök
szövetség vére által feltámasztotta
a halálból, tegyen készségessé
titeket minden jóra, hogy teljesítsétek
akaratát. Munkálja bennünk Jézus Krisztus
által mindazt, ami kedves előtte. Dicsőség neki
mindörökké! Ámen.
Mt 26,26-28
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret,
megáldotta, megtörte s odanyújtotta
tanítványainak, ezekkel a szavakkal: "Vegyétek
és egyétek, ez az én testem!" Aztán fogta a
kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal
nyújtotta nekik: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az
én vérem, a szövetségé,
amelyet sokakért kiontanak a bűnök
bocsánatára.
Mk 14,22-24
Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta,
megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik:
"Vegyétek, ez az én testem." Majd fogta a kelyhet,
hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan
ittak belőle. Ő pedig így szólt: "Ez az én
vérem, a szövetségé,
amely sokakért kiontattatik.
Lk 22,19-20
Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott,
megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:
"Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt
tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy a
vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: "Ez
a kehely az új szövetség az én
véremben, amelyet értetek kiontanak.
1Kor 11,24-25
hálát adott, megtörte, és így
szólt: "Vegyétek és egyétek, ez az
én testem értetek. Ezt tegyétek az én
emlékezetemre." Ugyanígy vacsora után fogta a
kelyhet, és így szólt: "Ez a kehely az
új szövetség az én véremben.
Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én
emlékezetemre."
Zsid 9,12
Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját
vérével lépett be egyszer s mindenkorra a
szentélybe, és örök
megváltást szerzett.
Zsid 9,14
mennyivel inkább megtisztítja
lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére,
aki az örök Lélek által saját
magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az
élő Istennek szolgáljunk.
Zsid 9,22
Sőt a törvény szerint majdnem mindent
vérrel tisztítanak meg, és vérontás
nélkül nincs bűnbocsánat.
Zsid 9,12
Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját
vérével lépett be egyszer s mindenkorra a
szentélybe, és örök megváltást
szerzett.
Zsid 9,23
Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok
képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a
mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.(MBT)
Zsid 9,26
hiszen akkor a világ kezdete óta már
többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők
végén egyszer s mindenkorra megjelent,
hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
Zsid 7,27
Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként
először a saját vétkeiért mutasson be
áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer
s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta.
Zsid 9,12
Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját
vérével lépett be egyszer s mindenkorra a
szentélybe, és örök
megváltást szerzett.
Zsid 10,10-14
E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének
feláldozása által egyszer s mindenkorra
megszentelődünk. Minden pap naponta elvégzi
szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot
többször bemutatja, ezeknek azonban nincs erejük a bűn
eltörlésére. Ő ellenben csak egy
áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre
helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra
vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon
lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre
tökéletessé tette a megszentelteket.
Mal 1,11
De napkeltétől napnyugtáig nagy az én nevem a
népek között. Jóillatú
áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta
ételáldozatot a nevemnek. Mert nagy az én
nevem a népek között - mondja a Seregek Ura.
Zsid
13,10
Olyan oltárunk van, amelyről nem ehetik
az, aki a sátornak szolgál.
Mal 1,7
Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret hoztok oltáromra.
Azt kérdezitek: Mivel szentségtelenítettük
meg? - Azzal, hogy azt gondoljátok: Az Úr
asztalát semmibe kell venni.
Mal 1,12
Ti mégis megszentségtelenítitek, mert azt
gondoljátok: Tisztátalan az Úr asztala,
és megvetendő rajta minden étel.
Lev 24,6
Azután rakd őket két sorban - hatot-hatot téve egy
sorba - az Úr előtt álló tiszta asztalra.
Ez 41,22
mint egy három könyök magas, két
könyök hosszú és két könyök
széles fából való oltár. Sarkai,
talpazata és oldala fából voltak. És azt
mondta nekem: "Ez az az asztal, amely az Úr előtt
áll."
Ez 44,16
Ők lépjenek be szentélyembe és
közelítsenek asztalomhoz,
szolgáljanak nekem, lássák el szolgálatomat.
Jel 6,9
Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az
oltár alatt azoknak a lelkét láttam,
akiket az Isten szaváért és
tanúságtételükért öltek meg.
Jel 9,13
A hatodik angyal is megfújta a harsonát. Erre
szózatot hallottam az Isten előtt álló
aranyoltár négy sarka közül.
Jel 11,1
Ekkor bothoz hasonló mérőnádat adott ezeknek a
szavaknak a kíséretében: "Menj, mérd fel az
Isten templomát az oltárral és a benne
imádkozókkal együtt.
Jel 16,7
Hallottam, hogy az oltár felől egy hang
felelt: "Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és
igazságosak ítéleteid."
Zsid 13,8
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma
és mindörökké.
1Pét 2,9
Ti azonban választott nemzetség, királyi
papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott
nép vagytok, hogy annak
dicsőségét hirdessétek, aki a
sötétségből meghívott benneteket
csodálatos világosságára.
Jel 20,6
Boldog és szent, akinek része van az első
feltámadásban. A második halálnak ezeken
nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek
papjai, és ezer évig uralkodnak vele.
1Jn 1,7
De ha világosságban járunk, ahogy ő is
világosságban van, akkor közösségben
vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak
a vére minden bűnt lemos (jelen idő) rólunk.
(Fel)
Mit
mondanak erről az ókeresztény írók?
(Fel)