Az Eucharisztia Jézus egyetlen
és örök áldozatának
megjelenítése
(nem pedig
szimbolikus
megemlékezés)
Mi a probléma?
Mit mond erről az Egyház?
A Katolikus
Egyház
Katekizmusa
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
Mit mond erről a
Biblia?
Mit mondanak erről az
ókeresztény írók?
A Szentmise
áldozata
Mit mondanak erről mások?
A
Szentmise és Jézus áldozata
Mi a probléma?
(Fel)
Mit mond erről az Egyház?
A Katolikus Egyház
Katekizmusa
614
Krisztusnak ez az áldozata
egyetlen, és az összes
áldozatot beteljesíti és felülmúlja.
[Vö. Zsid 10,10.] Ez az áldozat elsősorban
magának az Atyaistennek az ajándéka: az Atya
odaadja a Fiát, hogy
megbékéltessen minket Önmagával. [Vö.
1Jn 4,10.] Ugyanakkor Isten emberré lett
Fiának áldozata, aki szabadon és szeretetből
[Vö. Jn 15,13.] fölajánlja életét
[Vö. Jn 10,17--18.] Atyjának a Szentlélek
által, [Vö. Zsid 9,14.] hogy a mi
engedetlenségünket helyrehozza.
1085 Az
Egyház
liturgiájában Krisztus mindenekelőtt a maga
húsvét-misztériumát jelzi és
valósítja meg. Földi életében
Jézus tanításával és
cselekedeteivel elővételezte húsvéti
misztériumát. Amikor eljött az Ő
órája, [Vö.
Jn 13,1; 17,1.] átélte a történelemnek azt az
egyedülálló eseményét, ami nem
múlik el: Jézus meghal, eltemetik, föltámad a
holtak közül és az Atya jobbjára
ül "egyszer" (Róm 6,10; Zsid 7,27; 9,12). Az
esemény, mely a mi
történelmünkben történik,
valóságos, de teljesen egyedülálló:
minden más
történelmi esemény egyszer megtörténik,
azután elmúlik, és az elmúlt idő
elemészti. Ezzel szemben Krisztus húsvéti
misztériuma nem maradhat csupán a
múltban amiatt, hogy Ő halálával lerombolta
a halált, és mindaz, amit Ő minden
emberért tett és elszenvedett, részesedik az
isteni örökkévalóságban, s így
fölülmúlja az időt és
jelenvalóvá lesz. A kereszt és a
föltámadás eseménye
maradandó, és mindeneket az életre vonz.
1330 Az Úr
szenvedésének és
föltámadásának emlékezete
[az Eucharisztia szentségének elnevezése].
Szent
áldozat, mert
megjeleníti az üdvözítő Krisztus
egyetlen áldozatát, s mert magába zárja az
Egyház fölajánlását; szentmiseáldozat",a dicséret áldozata" (Zsid 13,15) [Vö.
Zsolt 116, 13.17.], lelki
áldozat, [Vö. 1Pt 2,5.] tiszta és szent
áldozat, [Vö. Mal 1,11.]
mert az Ószövetség összes
áldozatát beteljesíti és
fölülmúlja.
Szent és
isteni liturgia,
mert az Egyház egész
liturgiája e szentség ünneplésében
találja meg középpontját és
legtömörebb
kifejezését; ugyanebben az értelemben nevezik a szent
misztériumok
ünneplésének is. Beszélünk a
legszentebb Szentségről (Sanctissimum
Sacramentum) is, mert az Eucharisztia a szentségek
szentsége. Ez a név a
tabernákulumban őrzött szentségi
színekre is használatos.
1344 Isten
zarándok népe
Jézus húsvéti misztériumát
hirdetve",amíg el nem jön" (1Kor 11,26),
szentmiséről szentmisére "a
kereszt szűk ösvényén" [II. Vatikáni Zsinat:
Ad gentes, 1.] halad előre a
mennyei lakoma felé, amelyen az összes választottak
az Ország asztalához fognak
ülni.
1357 Az Úr e
parancsát
teljesítjük, amikor az ő áldozatának
emlékezetét ünnepeljük. Ezt cselekedvén
azt ajánljuk föl az Atyának, amit Ő
maga ajándékozott nekünk: teremtésének
ajándékait, a kenyeret és a bort, melyek
Krisztus szavaira és a Szentlélek erejéből
Krisztus testévé és vérévé
válnak:
így Krisztus valóságosan és titokzatos
módon jelenvalóvá válik.
1358 Ezért az
Eucharisztiát
úgy kell szemlélnünk,
-- mint
hálaadást és
dicséretet az Atyának;
-- mint Krisztus és az ő teste áldozati
emlékezetét;
-- mint Krisztus jelenlétét szavai és Lelke
erejének
hatására.
1362 Az
Eucharisztia Krisztus
húsvétjának emlékezete,
egyetlen áldozatának aktualizálása
és szentségi fölajánlása az Ő
teste, az
Egyház liturgiájában. Minden kánonban az
alapítás szavai után megtaláljuk az
anamnézisnek vagy megemlékezésnek nevezett
imádságot.
1363 A
Szentírás
értelmében a megemlékezés nem csupán
visszaemlékezés elmúlt eseményekre, hanem
azoknak a csodatetteknek a hirdetése,
melyeket Isten az emberek javára művelt. [Vö. Kiv 13,3.]
Ezen események
liturgikus ünneplésében bizonyos módon maguk
az események jelenvalóvá és
aktuálissá válnak. Így érti Izrael
népe az Egyiptomból történt
szabadulását:
valahányszor ünneplik a húsvétot, a
kivonulás eseményei megjelennek a hívők
emlékezetében, hogy életüket ezen
eseményeknek megfelelően alakítsák.
1364 Az
Újszövetségben
a megemlékezés új értelmet kap.
Amikor az Egyház az Eucharisztiát ünnepli, Krisztus
húsvétjára emlékezik, ami
jelenvalóvá válik: az áldozat, amelyet
egyszer s mindenkorra ajánlott föl a
kereszten, mindig aktuális marad: [Vö. Zsid 7,25--27.]
"Valahányszor az
oltáron megünnepeljük a keresztáldozatot,
melyben »Krisztus, a mi húsvéti
bárányunk föláldoztatott« (1Kor 5,7),
megvalósul megváltásunk műve". [II.
Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 3.]
1365 Mivel az
Eucharisztia Krisztus
húsvétjának emlékezete,
áldozat is. Az Eucharisztia áldozati jellege
magukból az alapító szavakból is
kitűnik: "Ez az én testem, mely értetek adatik",
és "ez a kehely az új
Szövetség az én véremben, mely értetek
kiontatik" (Lk 22,19--20). Az
Eucharisztiában Krisztus ugyanazt a testet adja, melyet
értünk a kereszten
odaadott, és ugyanazt a vért, melyet kiontott
"sokakért (...) a bűnök
bocsánatára" (Mt 26,28).
1366 Az
Eucharisztia tehát
áldozat, mert megjeleníti
(jelenvalóvá teszi) a kereszt áldozatát,
mert annak emlékezete, s mert annak
gyümölcsét alkalmazza:
Krisztus "a
mi Urunk és
Istenünk, (...) a kereszt oltárán
egyszer áldozta föl magát a halál
által az Atyának, (...) hogy az embereknek
örök megváltást szerezzen: mivel azonban
halála után az ő papsága nem szűnik meg
(Zsid 7,24.27), az utolsó vacsorán, »azon az
éjszakán, amelyen elárultatott«
(1Kor 11,23), (...) szeretett jegyesének, az Egyháznak
(miként az emberi
természet igényli) (...) látható
áldozatot hagyott, hogy az a kereszten egyszer
bemutatandó véres áldozatot megjelenítse, s
emlékezete az idők végezetéig
megmaradjon, és üdvözítő ereje azoknak a
bűnöknek megbocsátására, melyeket
naponta elkövetnek, alkalmaztassék." [DS 1740.]
1367 Krisztus
áldozata és az
Eucharisztia áldozata egy
áldozat: "egy és ugyanaz az áldozati
adomány; a papok szolgálatával
fölajánló
személy ugyanaz, mint aki akkor a kereszten
föláldozta önmagát, csak az
áldozatbemutatás módja
különbözik". [DS 1743] "S mivel ebben az isteni
áldozatban, mely a szentmisében történik,
ugyanaz a Krisztus van jelen és
áldoztatik föl vérontás nélkül,
aki a kereszt oltárán »egyszer véresen
áldozta
föl önmagát« (...), ez az áldozat
valóban engesztelő." [uo.]
1545 Krisztus
megváltó
áldozata egyetlen: egyszer és
mindenkorra történt meg. És mégis az
Egyház eucharisztikus áldozatában
jelenvalóvá válik. Ugyanezt kell mondanunk
Krisztus egyetlen papságáról:
jelenvalóvá válik a szolgálati
papság által, anélkül, hogy Krisztus
papságának
egyetlenségét csorbítaná: "És
ezért Krisztus az egyetlen igazi pap, a többiek
csak az ő szolgái". [Aquinói Szent Tamás:
Commentarium in epistolam ad Hebreos
7,4]
2100 A
látható
áldozatnak, hogy igaz legyen, a lelki áldozat
kifejezésének kell lennie: "Áldozat Istennek a
töredelmes lélek ..." (Zsolt
51,19). Az ószövetségi próféták
gyakran korholták a belső részvétel
nélküli, a
felebarát szeretetétől elszakadt [Vö. Iz
1,10--20.] áldozatokat. [Vö. Ám
5,21--25.] Jézus Ozeás próféta
szavát idézi: "Irgalmasságot akarok, és
nem
áldozatot" (Mt 9,13; 12,7). [Vö. Oz 6,6.] Az egyetlen
tökéletes áldozat az,
amelyet Jézus az Atya szeretete iránti teljes
odaadással üdvösségünkért a
keresztfán mutatott be." [Vö. Zsid 9,13--14.] Az Ő
áldozatához kapcsolódva
életünket tehetjük Istennek szóló
áldozattá.
(Fel)
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
VI. Kelemen: A „Super quibusdam” levél
Mekhitharnak, az
örmények katholikoszának, Az örmények
tévedéseivel egyenként
szembeállított
tanok (Kr. u. 1351) (DH 1083)
[Mindazok
után, amelyeket fentebb
elmondtunk, erős csodálkozásra
kényszerülünk, hogy abban a bizonyos levélben…
kihagysz az első 53 szakaszból
14 szakaszt:]
42. Hogy
Krisztus teste az
átváltoztatás szavai után
számszerűleg ugyanaz a test, amely a Szűztől született
és a kereszten
feláldoztatott.
V. Márton: Az „Inter cunctas” bulla,
Kérdések, amelyeket a
nyclifistáknak és a huszitáknak kell feltenni (Kr.
u. 1418) (DH 1256)
16. Ugyanígy,
vajon hiszi-e, hogy a
pap átváltoztató szavai
után az Oltáriszentségben a kenyér
és a bor leple alatt már nincs anyagilag
kenyér és anyagilag bor, hanem minden tekintetben ugyanaz
a Krisztus, aki a
kereszten szenvedett, és ül az Atya jobbján?
IV. Piusz / Tridenti Zsinat:
Tanítás és kánonok a
legszentebb miseáldozatról. (Kr. u. 1562) (DH 1740-1743)
1. fejezet. A
Miseáldozat alapítása
Ez a mi
Istenünk és Urunk
tehát, noha halálával önmagát egyszer
s mindenkorra
kész volt feláldozni a kereszt oltárán az
Atyaistennek önmagát egyszer
ajánlotta fel, hogy nekik [ott] az örök
megváltást megszerezze, de mivel a
halála nem szüntette meg papságát, [vö.
Zsid 7,24-27],
az utolsó
vacsorán, "azon az
éjszakán, amelyen
elárultatott" [1Kor 11,2], hogy szeretett jegyesének, az
Egyháznak,
látható áldozatot (ahogy az emberi
természet is igényli) hagyjon hátra, hogy
azzal jelenítse meg a kereszten ama egyszer véresen
megtörténtet, és az Ő
emléke a világ végéig fennmaradjon,
és annak az áldozatnak az üdvösségszerző
ereje a tőlünk naponta elkövetett bűnök
megbocsátására szolgáljon,
"önmagát mindörökké Melkizedek rendje
szerinti papnak" [Zsolt 110,4;
Zsid 5,6; 7,17] nyilvánította,
testét és
vérét a kenyér és a bor színe alatt
az
Atyaistennek fölajánlotta, és ugyanazon dolgok
színei alatt az apostoloknak
nyújtotta, hogy magukhoz vegyék: őket akkor az
Újszövetség papjaivá tette, és
ezen szavaival megparancsolta nekik és a papságban
utódaiknak, hogy ők is
ajánlják föl: "Ezt tegyétek az én
emlékezetemre" [Lk 22,19; 1Kor
11,24], amint ezt a katolikus Egyház mindig is így
értette és tanította [2.
kánon].
Miután ugyanis megünnepelte a régi
Húsvétot, melyet az Egyiptomból való
kivonulás emlékére Izrael fiainak sokasága
áldozott fel [vö. Kiv 12,1], új
Húsvétot alapított, hogy önmagát majd
az Egyház által feláldozhassa, éspedig a
papok által, látható jelek alatt, ebből a
világból az Atyához történő
átmenetének emlékére, amikor saját
vérének kiontásával megváltott
minket és
"kiragadott minket a sötétség
hatalmából és áthelyezett minket az Ő
országába" [Kol 1,13].
Éppen ez a tiszta áldozat az, amelyet az
áldozatbemutatók semmilyen
méltatlansága vagy rosszasága sem szennyezhet be;
erről az Úr Malakiás által
[Mal 1,11] előre megmondta, hogy minden helyen tisztán
fogják feláldozni az Ő
nevének, mely nagy lesz a nemzetek között. Az Apostol
is világosan megerősíti
ezt a korintusiaknak írva, hogy akik a démonok
asztalának részeseiként
bemocskolódtak, nem lehetnek részesei az Úr
asztalának, [vö. 1Kor 10,21] az
oltárt értve mindkét helyen asztalon. Ez
végül azon áldozat, melyet a természet
és a Törvény időszakának
különféle áldozatai [vö. Ter 4,4; 8,20;
12,8; 22; Kiv:
passim] hasonlatokban ábrázoltak. Így a szentmise
azon javakat, melyeket azok
jeleztek, mint mindazoknak összegzése és
tökéletessége foglalja magába.
2. fejezet. A látható
áldozat engesztelő jellegű élőkért
és holtakért
Mivel a misében történő
isteni áldozat ugyanazt a Krisztust
foglalja magában, s áldozza fel vértelenül,
mint aki a kereszt oltárán „egyszer
sajátmagát adta vérontásával
áldozatul” [vö. Zsid 9,14.27], ezért a szent
zsinat azt tanítja, hogy ez az áldozat valóban
engesztelő [1. kánon]. Így már
megtörténhet, hogy ha igaz szívvel és helyes
hittel, félelemmel és
tisztelettel, töredelmesen és bűnbánóan
járulunk Istenhez, „irgalmat találunk
és kegyelmet kapunk, amikor segítségre szorulunk”
[Zsid 4,16]. Ezen áldozattal
az Úr kiengesztelődik, megadja a kegyelmet és a
bűnbánat adományát, elengedi a
vétkeket és a legnagyobb bűnöket is. egy és
ugyanaz az áldozat, ugyanaz a
felajánló is – most a papok szolgálata
által -, mint aki akkor a kereszten
önmagát föláldozta, csakis a
föloldozás módjában van
különbség.
Eme (valóban véres) fölajánlás
gyümölcsét mi e vértelen
áldozatban nagyon termékenyen kapjuk meg, s nagyon is
távol esik hitünktől,
hogy a vértelen által a kereszt értéke
bármi módon is csökkennék [4. kánon].
Épp ezért nem csupán az élő hívek
bűneiért, büntetéseiért,
elégtételeiért, s
más szükségleteiért, de a Krisztusban
elhunytakért is, ha még teljesen meg nem
tisztultak volna, az apostolok hagyományai szerint
szabály szerint föl lehet
ajánlani [3. kánon].
Kánonok a legszentebb
miseáldozatról
1. kánon. Ha
valaki azt
állítaná, hogy a szentmisében
Istennek nem igazi és tulajdonképpeni áldozatot
mutatnak be, vagy hogy e
szertartás nem más, mint hogy magunknak Krisztust
vesszük táplálékul: legyen
kiközösítve.
3. kánon. Ha
valaki azt
állítaná, hogy a szentmise áldozata
csakis dicséret és hálaadás, vagy
csupán visszaemlékezés a kereszten
történt
áldozatra, és nem engesztelő áldozat; vagy hogy
csak annak használ, aki veszi;
és sem élőkért, sem halottakért, sem azok
bűneiért, büntetéseikért,
elégtételükért, és más
szükségleteikért nem szabad felajánlani:
legyen
kiközösítve.
4. kánon. Ha
valaki azt
állítaná, hogy a szentmise áldozat
káromkodással becsmérli Krisztus legszentebb
áldozatát, melyet a kereszten
hozott meg, vagy hogy annak értékét
csorbítja: legyen kiközösítve.
Szent V. Piusz: Az „Ex omnibus afflictionibus”
bulla,
Michael Bajus tévedése (Kr. u. 1567) (DH 1945)
45. A
szentmiseáldozat nem
más értelemben áldozat, mint
általában „minden tett, amely azért
történik, hogy az ember szent közösségben
Istenhez tartozzék”.
XIV. Benedek: A „Nuper ad Nos” rendelkezés, A
keletiek
számára előírt hitvallás (Kr. u. 1743) (DH
2535)
Éppen úgy
tisztelem
és elfogadom a Tridenti zsinatot [DH
1500-1835], és vallom, amiket azon meghatároztak
és kihirdettek; kiváltképpen,
hogy a szentmisében Istennek a valóságos,
tulajdonképpeni és engesztelő
áldozatot mutatják be élőkért és
holtakért; és, hogy a hit szerint, - amely hit
Iten Egyházában mindig is fennállt – a legszentebb
Oltáriszentségben a mi Urunk
Jézus Krisztusnak teste és vére, lelkével
és istenségével együtt, tehát a
teljes Krisztus igazán, valóságosan és
lényegileg jelen van, és hogy a kenyér
egész lényege testté, a bor egész
lényege vérré válik, és ezt az
átváltozást a
katolikus Egyház helyesen
átlényegülésnek nevezi; és hogy
mindegyik szín alatt,
s az elválasztást követően mindegyik szín
minden egyes részecskéje is a teljes
Krisztust tartalmazza.
XIII. Leó: A „Caritatis studium”
körlevél Skócia püspökeinek
(Kr. u. 1898) (DH 3339)
Magában a
vallás
lényegében és természetében rejlik
... az
áldozat szükségessége. ... Ha nincs
áldozat, nem létezhet és nem is képzelhető
el semmiféle vallás. Az evangélium
törvénye nem alacsonyabbrendű az ősi
Törvénynél; sőt, sokkal kiválóbb,
mivel halmozottan teljesítette azt, amit a
másik elkezdett. Már az Ószövetségben
szokásos áldozatok előre jelezték azonban
a Kereszten megtörtént áldozatot, sokkal
korábban, mint Krisztus megszületett
volna: mennybemenetele után ugyanezt az áldozatot az
eucharisztikus áldozat
folytatja. Ezért tévednek erősen azok, akik az
utóbbit elvetik, mintha azon
áldozat igazságát és erejét
csökkentené, amit Krisztus a keresztre feszítve
tett; "egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak
bűnét elvegye" [Zsid
9,28].
Egészen tökéletes és abszolút
engesztelés volt ez a halandók javára; és
semmiképp nem valami más, hanem csakis ez van jelen az
eucharisztikus
áldozatban. Mivel pedig a vallást minden időben
áldozati szertartásnak kellett
kísérnie, a Megváltó legistenibb
intézkedése volt, hogy az áldozat, amelyet
egyszer a kereszten beteljesített, folytonossá és
örökössé váljék. Ennek a
folyamatosságnak az indoka pedig a legszentebb
Oltáriszentségben van, amely a
dolognak nem csak üres hasonlóságát vagy
puszta emlékezetét idézi fel, hanem
annak teljes valóságát hozza elénk,
bár egy másféle külszín alatt,
ezért ezen
áldozat hatékonysága akár a
kieszközlésben, akár az engesztelésben teljes
mértékben Krisztus halálából ered.
XII. Piusz: A „Mediator Dei” körlevél,
Az eucharisztikus
áldozat lényege (Kr. u. 1947) (DH 3847-3848)
… A
legméltóságosabb
Oltáriszentség, amelyet Krisztus, az
örök Főpap alapított és szolgái
által az Egyházban mindenkor megújít, a
keresztény vallásnak mintegy foglalata és
középpontja. … a szentmiseáldozat tehát nem
üres és egyszerű megemlékezés
Jézus Krisztus szenvedéseiről és
haláláról, hanem igazi és
valóságos áldozat,
amelyben az örök Főpap vérontás
nélkül ugyanazt cselekszi, amit a keresztfán
tett, feláldozván magát kedves
ajándékul a mennyei Atyának. … más azonban
az áldozat bemutatásának módja, amelyben
Krisztus felajánlásra kerül. A kereszten ugyanis
önmagát és szenvedéseit
Istennek teljességgel odaadta, az áldozati tárgy
feláldozása pedig az ő szabad
akaratból vállalt véres halála által
következett be. Ezzel szemben az
oltáráldozatban – emberi természetének
megdicsőült állapota miatt – „a halál
többé nem uralkodik rajta” [Róm 6,9],
ennélfogva a vérontás többé nem
lehetséges, az isteni bölcsesség azonban úgy
intézkedett, hogy ennek ellenére
Üdvözítőnk feláldoztatása bizonyos
külső jelek által, amelyek halálának
jelképei, csodálatos módon
bekövetkezzék. A kenyér átváltozik az
ő testévé, a
bor pedig az ő vérévé, oly módon, hogy
valóságos teste és vére van jelen,
míg a
szentségi színek, amelyek alatt jelen van,
testének és vérének véres
különválasztását jelenítik meg.
Ily módon a kálváriahegyi valóságos
halál emlékezete minden
szentmiseáldozatban megismétlődik, ahányszor
nyilvánvaló külső jelek utalnak rá
és bizonyítják, hogy Jézus krisztus az
áldozat állapotában van.
VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat:
„Sacrosanctum Concilium”
határozat a szent liturgiáról (Kr. u. 1963) (DH
4006)
6. …
Hasonlóképpen
valahányszor az Úr vacsoráját veszik, az
Úr halálát hirdetik, amíg el nem jön.
[Vö. 1Kor 11,26.] Ezért mindjárt pünkösd
napján, amikor az Egyház a világ előtt megjelent",akik megfogadták Péter
szavát, megkeresztelkedtek. És állhatatosan
kitartottak az apostolok
tanításában és a
kenyértörés közösségében
és az imádságban... Dicsőítették
Istent és az egész nép szerette őket" (ApCsel
2,41--47). Ettől kezdve az
Egyház sohasem mulasztotta el, hogy a húsvéti
misztérium ünneplésére
összejöjjön, hogy olvassa azt",ami az egész
Szentírásban róla szólt" (Lk
24,27), ünnepelje az Eucharisztiát, melyben
"halálának győzelme és diadala
megjelenik", [Trentói Zsinat De SS. Eucharistia, 5.] s egyben
hálát adjon "Istennek
elmondhatatlan ajándékáért" (2Kor 9,15)
Krisztus Jézusban",dicsősége
dicséretére" (Ef 1,12) a Szentlélek ereje
által.
VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: „Lumen
gentium” dogmatikus
konstitúció az Egyházról (Kr. u. 1964) (DH
4103; 4153)
3. …
Valahányszor az oltáron
bemutatjuk a keresztáldozatot,
melyben "Krisztus, a mi húsvéti bárányunk
föláldoztatott" (1Kor 5,7),
megváltásunk műve folytatódik. Az eucharisztikus
kenyér egyszerre jelzi és
valósítja meg a hívők egységét, akik
egy testet alkotnak Krisztusban (vö. 1Kor
10,17). Minden ember erre a Krisztussal való egységre
hivatott, aki a világ
világossága, akitől eredünk, aki által
élünk, s aki felé tartunk.
28. Krisztus,
akit az Atya megszentelt
és a világba küldött
(Jn 10,36), apostolai által saját
fölszenteltségének és
küldetésének részeseivé
tette utódaikat, a püspököket, [Antiochiai Szt
Ignác: Ad Ephes. 6,1] akik
szolgálatuk hivatalát az Egyházban
különböző fokokban egyes személyeknek
törvényesen átadták. Így az isteni
alapítású egyházi szolgálatot
különböző
rendekben gyakorolják azok, akiket már ősidőktől fogva
püspököknek,
áldozópapoknak, diákonusoknak hívnak. [DS
1765, 1776.] Az áldozópapokat,
jóllehet nincs főpapi méltóságuk, és
hatalmuk gyakorlásában a püspököktől
függnek, hozzájuk köti a papi
méltóság; [I. Ince: Epistola ad Decentium -- DS
215. "A presbiterek, bár papok a második rendben, a
főpapság csúcsát nem
birtokolják."] az egyházi rend
szentségének erejéből, [Vö. DS 1763--78,
3857--61.] s Krisztusnak, a legfőbb és örök papnak
képmása szerint (Zsid
5,1--10; 7,24; 9,11--28) az evangélium
hirdetésére, a hívek lelkipásztori
gondozására és az istentisztelet
végzésére szentelik őket, mint az
Újszövetség
igazi papjait. [I. Ince: Epistola ad Decentium -- Nazianzi Szt Gergely:
Apol.
II,22.; Pseudo Dionüsziosz: Eccl. Hier., 1,2] Az egyetlen
közvetítőnek (1Tim
2,5) Krisztusnak hivatalában részesedve saját
szolgálati fokozatukban
mindenkinek hirdetik az isteni igét. Szent hivatalukat
főképp az Eucharisztia
ünneplésekor, vagyis a szent áldozati lakomán
gyakorolják; itt mintegy Krisztus
személyében tevékenykedve [DS 1743, 3850. -- XII.
Pius: Mediator Dei enciklika]
és az ő misztériumát hirdetve
összekapcsolják a hívők
önátadását főjük
áldozatával; és az Újszövetség
egyetlen áldozatát, tudniillik Krisztus
áldozatát, aki egyszer ajánlotta föl
önmagát az Atyának szeplőtelen áldozatul
(vö. Zsid 9,11-28), jelenvalóvá teszik és
alkalmazzák az Úr eljöveteléig (vö.
1Kor 11,26). [Vö. DS 1739--40. -- SC 7, 47.] A
bűnbánó és a beteg hívők javára
leginkább a kiengesztelés és a
megenyhítés szolgálatát végzik,
és a hívők
szükségleteit és könyörgéseit az
Atyaisten elé viszik (vö. Zsid 5,1--4).
Krisztusnak, a pásztornak és főnek hivatalát a
tekintély rájuk eső részével
gyakorolják, [Vö. XII. Pius: Mediator Dei enciklika]
egybegyűjtik Isten
családját, mint testvéri
közösséget, [Vö. Szt Ciprián: Epistola
11,3] melyet
egy lélek éltet, s Krisztus által a
Szentlélekben elvezetik az Atyához. A nyáj
közepén állva lélekben és
igazságban imádják Őt (vö. Jn 4,24).
Végül miközben hiszik,
amit az Úr törvényéből elmélkedő
lélekkel olvasnak, tanítják, amit hisznek,
és
megteszik, amit tanítanak, az igehirdetésben és a
tanításban fáradoznak. [A
papszentelés szertartásában a
beöltöztetéskor.]
VI. Pál: Az „Evangelii nuntiandi” apostoli
buzdítás (Kr. u.
1975) (DH 4573)
14. … Az
Egyház
létjogosultságát éppen az
evangelizálás
adja: vagyis, hogy Isten szavát hirdesse, tanítsa, a
kegyelem közvetítője
legyen Isten és ember között, a bűnösöket
Istenhez visszavezesse, Krisztus
áldozatát pedig minden időkre megjelenítse a
szentmisében, mely halálának és
dicsőséges feltámadásának emlékezete.
II. János Pál: A Hittani
Kongregáció „Sacerdotium
ministeriale” eligazítása (Kr. u. 1983) (DH 4722)
3. [Az újabb
vélemények képviselői azt
állítják, hogy…] Az
egyes helyi közösségek
apostoliságánál fogva azonban, melyekben Krisztus
nem
kevésbé van jelen, mint a püspöki
környezetben (struktúrában) minden
közösség,
bármilyen kicsiny is, ha már hosszabb ideje
nélkülözi alkotó elemét, amely az
Eucharisztia, élhet teljhatalmával és joga van
arra, hogy vezetőjét és
lelkipásztorát megválassza és
közösség vezetéséhez
szükséges valamennyi
jogosítvánnyal felruházza, ezek közül a
szentmiseáldozat bemutatása és a
konszekrálás (átváltoztatás) sem
lehet kivétel. Azt is állítják, hogy ilyen
körülmények között maga Isten sem tagadja
meg a teljhatalomnak még szentség
nélküli megadását sem, melyet pedig a
felszentelés szokott egyébként megadni.
Ehhez a
végkövetkeztetéshez az a tény is
hozzájárul, hogy az
Eucharisztia ünneplését a helyi
közösség egyszerű cselekményének
fogják fel,
mely azért jön össze, hogy az Utolsó Vacsora
kenyerének megtörésével az Úrra
emlékezzenek. Ezért szerintük inkább csak egy
testvéri lakomáról van szó,
melyre a közösség összejön és
kifejezésre jut, mintsem Krisztus áldozatának
szentségi megújulásáról, melynek
üdvözítő hatékonysága minden emberre,
jelenlévőkre és távollévőkre, élőkre
és holtakra egyaránt kiterjed. … ez a
végkövetkeztetés semmiképpen sem egyeztethető
össze a hagyomány szerinti
hittel…
II. János Pál: A „Christifideles
laici” apostoli buzdítás a
krisztushívőkről (Kr. u. 1988) (DH 4852)
14. … A
világi hívők maguk
is részt vesznek Jézus Krisztus
hármas, papi, prófétai és királyi
hivatalában. … A világi krisztushívők
részesei a papi hivatalnak, mely által Jézus az
Atya dicsőségére és minden
nemzet üdvösségére a kereszten
föláldozta és a szent Eucharisztia
ünneplésében
szüntelenül felajánlja önmagát. A
megkereszteltek Krisztus Urunkba testesülve
önmaguk és minden tevékenységük
fölajánlásával Hozzá és az Ő
áldozatához
csatlakoznak [vö. Róm 12,1]. …
II. János Pál: Az „Ecclesia de
Eucharistia” enciklika (Kr.
u. 2003)
11. "Az Úr Jézus
elárultatásának éjszakáján" (1Kor
11,23)
alapította testének és vérének
eucharisztikus áldozatát. Pál apostol szavai
eszünkbe juttatják a drámai helyzetet, amelyben az
Eucharisztia megszületett.
Az Eucharisztia ugyanis elválaszthatatlanul kapcsolódik
az Úr szenvedéséhez és
halálához. Nem puszta emlékezete, hanem
szentségi megjelenítése mindkettőnek. A
történelmi időben megörökített
keresztáldozat. [Vö. II.
Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum
Concilium, 47] Nagyon jól kifejezik ezt az
igazságot azok a szavak,
amelyekkel a latin szertartásban Isten népe
válaszol a pap "Íme, hitünk szent
titka" szavaira: "Halálodat hirdetjük, Urunk!"
Az Egyház az Eucharisztiát nem
úgy
kapta Urától, Krisztustól, mint egyet a
többi ajándékok között, még ha a
legértékesebbet is, hanem mint "az"
ajándékot, mert Krisztus önmagát,
saját személyét a maga szent
emberségében, és
egész üdvözítő művét adja benne. S
mindez nem a múlté",Krisztus ugyanis és
mindaz, amit minden emberért tett és elszenvedett,
részesedik az isteni
örökkévalóságban, ezért
átöleli az egész időt". [KEK 1085]
Amikor az Egyház az
Eucharisztiát, Ura
halálának és
föltámadásának
emlékezetét ünnepli, az üdvösség e
központi eseménye valóságosan megjelenik
és
"megvalósítja üdvösségünk
művét" [II.
Vatikáni Zsinat: Lumen gentium, 3.] A
megváltó keresztáldozat
annyira döntő jelentőségű az emberi nem
üdvössége számára, hogy Jézus
Krisztus
csak azután hajtotta végre és csak azután
tért vissza az Atyához, hogy ránk
hagyott egy eszközt, mely által úgy
részesedhetünk az áldozatban, mintha
bemutatásakor jelen lettünk volna. Így minden egyes
hívő részt vehet benne és
részesedhet kimeríthetetlen gyümölcseiből. Ez
az a hit, melyből a keresztény
nemzedékek éltek évszázadokon át.
Ezt a hitet erősítette meg újra és újra az
Egyház Tanítóhivatala, örvendező
hálával a fölbecsülhetetlen
ajándékért. [Vö. VI.
Pál pápa: Ünnepélyes hitvallás 24.
- II. János Pál pápa: Dominicae Cenae 12.] Szeretném
újra
megfogalmazni ezt az igazságot, veletek együtt
imádva, drága testvéreim, e
Misztériumot: e nagy Misztériumot, az irgalmasság
Misztériumát. Mi többet
tehetett volna értünk Jézus? Az
Eucharisztiában valóban "mindvégig" és
mértéket nem ismerő szeretettel szeret minket (vö.
Jn 13,1).
12. Az Eucharisztia
szentségében a szeretet
egyetemessége magának az
Üdvözítőnek a szavaiból következik.
Alapításakor ugyanis nemcsak annyit
mondott, hogy "Ez az én testem"",Ez az én
vérem", hanem hozzátette: "mely
értetek adatik... Értetek kiontatik" (Lk 22,19-20).
Nemcsak azt
állította, hogy amit eledelül és italul ad
nekik, az az ő teste és az ő vére,
hanem hangsúlyozta az áldozati jelleget is,
szentségi módon megjelenítve
áldozatát, amely néhány óra
múlva a kereszten teljesedik be mindenki
üdvösségére. "A szentmise egyszerre és
elválaszthatatlanul a keresztáldozatot
megörökítő áldozati emlékezés
és az Úr testével és vérével
való közösség szent
lakomája.” [KEK 1382]
Az Egyház állandóan a
megváltó áldozatból él, és
nem csupán egy hittel teli
emlékezés által, hanem egy valóságos
kapcsolatban, mert ez a szentségi módon
megörökített áldozat jelenvalóvá
válik minden közösségben, ahol a
fölszentelt szolga keze által
fölajánlják. Ily módon az Eucharisztia a mai
embereknek is fölkínálja azt a
megbékélést, amelyet Krisztus egyszer s
mindenkorra, minden idők minden embere számára
megszerzett. Ugyanis "Krisztus
áldozata és az Eucharisztia áldozata egy
és ugyanaz az áldozat". [
KEK 1367] Hatásosan kifejezte ezt már
Aranyszájú Szent János: "Mindig ugyanazt
a Bárányt ajánljuk fel, és nem az egyiket
ma, a másikat holnap, hanem mindig
ugyanazt. Emiatt az áldozat mindig egy és ugyanaz... Most
is ugyanazt az
áldozatot ajánljuk fel, ami akkor felajánltatott,
s ez soha nem fejeződik be." [Homiliák
a Zsidóknak
írt
levélhez. 17,3]
A szentmise megjeleníti a
Kereszt
áldozatát, nem ad hozzá semmit és nem
sokszorozza meg azt. [DS
1743] Megemlékező ünneplése",megemlékező megmutatása" (memorialis
demonstratio) [XII. Pius
pápa: Mediator Dei enciklika] ismétlődik,
mely által Krisztus -
egyetlen és végleges - megváltó
áldozata mindig aktualizálódik az időben. Az
eucharisztikus Misztérium áldozati jellege ezért
nem tekinthető önmagában, a
Kereszttől függetlenül, sem csupán közvetett
utalásként a Kálvárián bemutatott
áldozatra.
13. Az Eucharisztia a Golgotán
bemutatott
áldozattal való bensőséges
kapcsolata miatt sajátos értelemben áldozat, nem
csupán általában, mintha
Krisztus egyszerűen lelki táplálékul adná
önmagát a hívőknek. Mindhalálig tartó
szeretetének és engedelmességének
ajándéka ugyanis (vö. Jn 10,17-18)
elsősorban Atyjának szóló ajándék.
Kétségtelen, a javunkra, sőt az egész
emberiség javára fölajánlott
ajándék (vö. Mt 26,28; Mk 14,24; Lk 22,20; Jn
10,15), ugyanakkor mindenekelőtt az Atyának
szóló ajándék: "az Atya
pedig elfogadta ezt az áldozatot, és Fiának teljes
odaadásáért, mellyel
"engedelmes lett mindhalálig" (Fil 2,8), a maga atyai
ajándékát adta viszonzásul, azaz az
új, halhatatlan életet a
föltámadásban". [II.
János Pál pápa: Redemptor
Hominis enciklika, 20.]
Krisztus, amikor Egyházának
ajándékozta áldozatát,
magáévá akarta tenni
annak az Egyháznak lelki áldozatát is, mely arra
hivatott, hogy Krisztus
áldozatával együtt önmagát is
fölajánlja. A II. Vatikáni Zsinat ezt tanítja
minden hívőnek: "Amikor részt vesznek az eucharisztikus
áldozatban, az
egész keresztény élet forrásában
és csúcspontjában, isteni Áldozatot
ajánlanak
föl Istennek, és vele együtt önmagukat
ajánlják fel". [II.
Vatikáni Zsinat: Lumen gentium,
11.]
14. Krisztus Húsvétja a
szenvedéssel
és halállal együtt magában foglalja az
ő föltámadását is. Erre emlékeztet a
hívő nép akklamációja a
konszekráció után: "Hittel valljuk
föltámadásodat". Az
eucharisztikus áldozat ugyanis
nemcsak az Üdvözítő halálának és
föltámadásának misztériumát
jeleníti meg,
hanem a föltámadás misztériumát is,
ami megkoronázza az áldozatot. Csak az élő
és föltámadott Krisztus lehet az
Eucharisztiában "az
élet kenyere" (Jn 6,35.48)",az élő
kenyér" (Jn 6,51). Szent
Ambrus úgy beszélt erről az újonnan
megkeresztelteknek, mint a föltámadásnak
saját életükben való
megvalósulásáról: "Ha Krisztus
számodra a mai nap, akkor
ő minden nap teérted támad föl". [De
sacramentis V, 4,
26] Alexandriai Szent Cirill pedig azt hangsúlyozta,
hogy a szent
misztériumokban való részesedés "igaz
megvallása és emlékezete annak, hogy az
Úr meghalt és föltámadott értünk
és a mi üdvösségünkért." [János
evangéliumáról XII, 20]
15. Krisztus - föltámadással
megkoronázott - áldozatának szentségi
megjelenítése a szentmisében egész
különleges jelenlét, melyet (VI. Pál
pápa
szavait idézve) "nem azért mondunk valóságosnak,
hogy tagadjuk a többi
jelenlét valós voltát, hanem hogy kiemeljük a
szubsztanciális jelenlétet, melynek
erejéből Krisztus, az Isten-Ember teljes valójában
jelen van". [Mysterium fidei enciklika] S
hogy a Trienti Zsinat
örökérvényű tanítását
idézzük: "A kenyér és a
bor konszekrálásával a kenyér egész
szubsztanciája Krisztus, a mi Urunk
testének szubsztanciájává, és a bor
egész szubsztanciája az ő Vérének
szubsztanciájává változik. Ezt az
átváltozást a Katolikus Egyház megfelelően
és
helyesen transzszubsztanciációnak nevezi." [DS
1642.] Valóban, az Eucharisztia a hit
misztériuma,
minden elképzelésünket felülmúló
misztérium, és csak hittel lehet elfogadni,
ahogy már az egyházatyáknak erről az isteni
Szentségről szóló katekézisei is
gyakran emlékeztetnek rá. "A kenyérben és
a borban - buzdít Jeruzsálemi Szent
Cirill - ne az egyszerű és természetes elemeket
lásd, mert az Úr kifejezetten
mondta, hogy az ő teste és vére lett belőlük: a hit
biztosít efelől, bár az
érzékeid mást mondanak." [Misztagogikus
katekézisek IV, 6]
"Imádlak áhítattal rejtőző
Istenség" - énekeljük tovább az Angyali
Doktorral. A szeretet e misztériuma előtt az emberi ész
nagyon megtapasztalja a
maga korlátait. Érhető tehát, hogy ez az
igazság századokon át igen kemény
erőfeszítésekre késztette a
teológiát a megértés
érdekében.
Ezek az elismerésre méltó
erőfeszítések annál hasznosabbak és
mélyrehatóbbak, minél inkább össze
tudják kapcsolni a kritikus gondolkodást az
Egyház "megélt hitével", mely
különösen is megmutatkozik az "igazság biztos
karizmájában", melyet a Tanítóhivatal
birtokol, és "a lelki dolgok mély
megértésében", [II.
Vatikáni
Zsinat: Dei Verbum, 8.] amire elsősorban a szentek
jutnak el.
Végezetül idézzük VI. Pál
pápát: "Minden teológiai magyarázatnak,
bármilyen
módon próbál is behatolni e misztériumba,
ahhoz, hogy összhangban legyen a
katolikus tanítással, szilárdan tartania kell,
hogy a tárgyi valóságban,
függetlenül a mi gondolkodásunktól, a
kenyér és a bor a konszekráció után
megszűnt létezni, úgy, hogy attól a
pillanattól fogva a kenyér és a bor
szentségi színei alatt valóságosan az
Úr Jézus imádandó teste és
vére van
előttünk". [VI. Pál
pápa: Ünnepélyes
hitvallás, 25]
(Fel)
Mit mond erről a Biblia?
Egyelőre csak kommentár nélkül:
Ter 14,18
Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret
és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten
papja volt.
Lk
22,19-20
Most a kenyeret vette kezébe,
hálát adott, megtörte és odanyújtotta
nekik ezekkel a szavakkal: "Ez az én testem, amelyet
értetek adok. Ezt tegyétek (= poiein) az
én emlékezetemre (= anamnészisz)."
Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet
is, és azt mondta: "Ez a kehely az új
szövetség az én véremben, amelyet
értetek kiontanak.
1Kor 11,23-25
Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit
közöltem is veletek: Urunk Jézus
elárulásának éjszakáján fogta
a kenyeret, hálát adott, megtörte,
és így szólt: "Vegyétek és
egyétek, ez az én testem értetek. Ezt
tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy
vacsora után fogta a kelyhet, és
így szólt: "Ez a kehely az új
szövetség az én véremben. Ezt
tegyétek (= poiein), valahányszor isztok
belőle, az én emlékezetemre (= anamnészisz)."
Kiv 29,38-39
Az oltáron ezt kell majd feláldoznod (= poiein):
két egyesztendős bárányt mindennap,
megszakítás nélkül. Az egyik
bárányt reggel áldozd fel (= poiein),
a másikat este felé:
Szám 10,10
Fújjátok meg ezeket a harsonákat az
öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok
kezdetén, amikor égőáldozatokat és
békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni
(= anamnészisz / azkarah) fogják Istent
rátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
(MBT)
Zsid 10,2-3
Nemde abbahagyták volna az áldozat
bemutatását, ha a bemutatók egyszeri
megtisztulás után megszabadultak volna a
bűntudattól. Ellenkezőleg, éppen ez
emlékeztette (= anamnészisz / azkarah) őket évről
évre a bűnre.
Mt 26,13
Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják
az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek (= mnemoszünon)
majd arról is, amit ez
az asszony tett."
Mk 14,9
Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az
evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek
(= mnemoszünon)."
ApCsel 10,4
Ránézett és ijedten kérdezte: "Mi az,
Uram?" Az így válaszolt: "Imádságod
és alamizsnád felszállt az Isten színe
elé, s megemlékezett (= mnemoszünon)
rólad.
Lev 24,7
Mindegyik sorra tégy tiszta tömjént. Ez emlékezetül
(= azkarah) felajánlott eledel lesz,
étel az Úrnak.
Lev 2,2
Hozza el Áron fiainak, a papoknak. Közülük az
egyik tele marokkal vegyen a lisztlángból meg az
olajból, s vegye hozzá az egész
tömjént. A pap égesse el az oltáron emlékezetül
(= azkarah), s az a
megbékélés illatában elköltött
étel lesz az Úr számára.
Lev 2,9
A pap vegye el az áldozatból az emlékeztető
(= azkarah) részt, égesse el az
oltáron, hogy a megbékélés
illatában elköltött étel legyen az Úr
számára.
Lev 2,16
A pap égesse el belőle az emlékeztető (= azkarah)
részt, a kenyérnek és az olajnak egy
részével együtt (továbbá az
egész tömjént), mint az Úr
számára készített eledelt.
Lev 5,12
Adja át a papnak, az meg vegyen belőle egy tele marékkal emlékeztetőül
(= azkarah), és égesse el az
oltáron, mint az Úrnak szánt eledelt. Ez
a bűnért való áldozat.
Lev 6,8
azután vegyen egy marékkal a lisztlángból
(az olajból, és fogja a hozzá tett
tömjént), s miután elégette az
oltáron az emlékeztető (= azkarah)
részt, mint a megbékélés illatát az
Úrnak,
Szám 5,26
Vegyen a pap egy marokkal az áldozatból
az asszony emlékeztető (= azkarah) áldozatául,
és füstölögtesse el az oltáron.
Azután itassa meg az asszonnyal a vizet. (MBT)
Mal
1,10-11
Bárcsak bezárná valaki közületek az
ajtókat, hogy ne gyújtson senki hiába tüzet
oltáromon! Nem találom kedvemet bennetek - mondja a
Seregek Ura -, nem fogadom szívesen kezetekből az
ételáldozatot. De napkeltétől napnyugtáig
nagy az én nevem a népek között. Jóillatú
áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta
ételáldozatot a nevemnek. Mert nagy az
én nevem a népek között - mondja a Seregek Ura.
Zsid 9,23
A mennyekben levők előképeinek így kellett
megtisztulniuk, maguk a mennyeiek azonban ennél
kiválóbb áldozatot követeltek.
Jer 33,18
De a levita papok se lesznek olyan férfi
híján, aki színem elé áll, és bemutatja az égőáldozatot, elégeti az
ételáldozatot, és naponta elkészíti
a véres áldozatot.
Zak 9,15
A [Seregek] Ura megvédelmezi őket: a parittyaköveket a
földön tapodják, isszák a
vért, mint a bort, és eltelnek vele, mint az
oltár szarvai.
Zsid
13,15
Általa mutassuk be az Istennek szüntelenül a
dicséret áldozatát: az őt
megvalló ajkak gyümölcsét.
Lev
7,12-15
Ha dicsőítő áldozattal
kapcsolják egybe, tegyenek hozzá olajban dagasztott
kovásztalan kalácsot, olajjal kevert, kalácsnak
elkészített lisztlángot. Ezt az adományt
kovászos tésztából készült lepénnyel
együtt ajánlják fel dicsőítésül
mint közösségi áldozatot. Minden
ételáldozati adományból fel kell
ajánlani egy darabot az Úrnak
járandóság címén, s az legyen a
papé, aki a közösségi áldozatnak a
vérét vette. Az áldozat
húsát még aznap meg kell enni, amelyen
feláldozták, és semmit sem szabad belőle
másnapra hagyni.
Lev 22,29-30
Ha hálaáldozatot mutattok be az
Úrnak, úgy végezzétek, hogy kedves legyen: még
aznap meg kell enni, és semmit sem hagyhattok meg
belőle másnap reggelre. Én vagyok az Úr.
1Pét
2,5-6
és magatok is, mint élő kövek, épüljetek
lelki házzá, szent papsággá, hogy
Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel
Jézus Krisztus által. Ezért van benne az
Írásban: Lám, kiválasztott, becses
szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall
szégyent.
Zsid 9,22
Sőt a törvény szerint majdnem mindent vérrel
tisztítanak meg, és vérontás
nélkül nincs bűnbocsánat.
Róm 12,1
Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok
testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul.
Ez legyen szellemi hódolatotok.
Szám 8,11
S most Áron ajánlja fel Lévi fiait az
Úrnak Izrael fiainak ajándékaként
szertartás keretében, hogy alkalmassá
váljanak az Úr szolgálatára.
Szám 8,13
Ezután állítsd Áron és fia
elé a levitákat, ajánld fel őket az
Úrnak szertartással,
Szám 8,15
Ezután a leviták megkezdhetik szolgálatukat a
megnyilatkozás sátora körül. Tehát
tisztítsd meg, s ajánld fel őket.
Szám 8,21
Lévi fiai engedték, hogy bűneiktől
megtisztítsák őket, s kimosták ruhájukat. Áron
adományként felajánlotta őket az Úrnak,
majd elvégezte értük az engesztelés
szertartását, hogy megtisztuljanak.
1Kor
10,16
Az áldás kelyhe, amelyet
megáldunk, nemde a Krisztus vérében való
részesülés? S a kenyér, amelyet
megtörünk, nemde a Krisztus testében való
részesedés?
1Kor
10,18
Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az
áldozatból esznek, nemde az oltár részesei?
1Kor
10,20
Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt
nem Istennek, hanem a sátánnak áldozzák.
Igazán nem óhajtom, hogy közösségre
lépjetek a gonosz lélekkel.
1Kor
11,26
Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e
kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek,
amíg el nem jön.
1Kor
10,21
Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a
sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az
Úr asztaláról, meg a gonosz
lélek asztaláról.
Lev 24,6
Azután rakd őket két sorban - hatot-hatot téve egy
sorba - az Úr előtt álló tiszta asztalra.
Ez 41,22
mint egy három könyök magas, két
könyök hosszú és két könyök
széles fából való oltár. Sarkai,
talpazata és oldala fából voltak. És azt
mondta nekem: "Ez az az asztal, amely az Úr előtt
áll."
Ez 44,16
Ők lépjenek be szentélyembe és
közelítsenek asztalomhoz,
szolgáljanak nekem, lássák el szolgálatomat.
Mal 1,7
Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret hoztok
oltáromra. Azt kérdezitek: Mivel
szentségtelenítettük meg? - Azzal, hogy azt
gondoljátok: Az Úr asztalát
semmibe kell venni.
Mal 1,12
Ti mégis megszentségtelenítitek, mert azt
gondoljátok: Tisztátalan az Úr asztala,
és megvetendő rajta minden étel.
Zsid
13,10
Olyan oltárunk van, amelyről
nem ehetik az, aki a sátornak szolgál.
Zsid 13,15
Általa mutassuk be az Istennek szüntelenül a
dicséret áldozatát: az őt
megvalló ajkak gyümölcsét.
(Fel)
Mit
mondanak erről az
ókeresztény írók?
A Szentmise áldozata
(További idézetek várhatók Szent
Ireneusztól, Szent Cipriántól, Szent
Szerapiontól, Nazianzoszi Szent Gergelytől, Szent
Ambrustól, Aranyszájú Szent
Jánostól, Szent Ágostontól, Szent
Kierantól, Szent Fulgentiustól)
Didakhé 14,1-3
(Kr. u. 90 körül)
Az
Úr napján gyűljetek egybe,
törjétek meg a kenyeret és adjatok
hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy
tiszta legyen áldozatotok. Mindaz,
akinek vitás
ügye
van felebarátjával, addig
ne jöjjön közétek, míg ki nem
békült, nehogy
közönségessé
váljon áldozatotok.
Az Úr ugyanis erről mondotta: Mindenütt tiszta áldozatot mutatnak
be nékem,
mert nagy király vagyok, mondja az Úr, és nevem
csodálatos a nemzetek között
(Mal 1,11-14.).
Római Szent
Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 40-41;
44,4-5. (Kr. u. 96)
Mindez
már a korábbiakban is
megmutatkozott számunkra; bepillanthattunk az isteni
tudás mélységeibe is,
ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően
kell végeznünk, amit csak
uralkodónk meghatározott időnkre
véghezvinnünk rendelt. Felajánlásaink,
és a
szent cselekményeinket gondosan végezzük,
mert
parancsaiban nem hanyag és
rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott
időre és órára. Meghatározott
helyen, és meghatározott személyek által
akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb
akaratával rendelte el, hogy mindent méltó
módon, neki tetszően történjen, és
szívesen fogadott legyen akaratának. Mindazok boldogok
és tetszésére vannak,
akik az uralkodó törvényeit követik, nem fognak
eltévelyedni. Adottak voltak
ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a
papoknak is megvannak
a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az
előírt szolgálataik, és a
néphez tartozó embert is kötik a nép
számára előírt rendelkezések.
Közülünk
mindenki a maga rendjében, jó
lelkiismerettel
adjon hálát az Istennek,
megszentelődésében, senki se lépje
át a szent cselekmények számára
előírt szabályát. Mert nem mindenütt lehetett
felajánlani, testvéreim, a
fogadalmi áldozatot, a
könyörgést, a bűnökért
bemutatott, a tisztulás áldozatát,
csupán
csak Jeruzsálemben, és ott sem minden
helyen lehetett felajánlani, hanem csak
a templom előtti áldozati
oltáron,
azután hogy a főpap és a fentebb említett
istentiszteleti szolgák előzőleg
gondosan megvizsgálták a felajánlásra
kerülő adományt. Akik pedig akaratával
egybehangzó dolgokon kívül bármit is tettek,
halállal bűnhődtek. Láthatjátok
tehát, testvéreim, hogy a tudásban minél
nagyobb megtiszteltetés jutott ki
minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő
veszély is.
Nem kis
mértékben vétkeznénk, ha
azokat, akik feddhetetlenül
és illendő módon ajánlják
fel adományainkat,
kivetnénk a püspökségből. Boldogok az
előttünk járt presbiterek, gyümölcsöző
és
tökéletes megnyugvásban lett részük.
Antióchiai
Szent
Ignác:
Levél a filadelfiaiakhoz, 4. (Kr.
u. 110)
Arra törekedjetek, hogy
eukharisztiátok egy
legyen. Egy ugyanis a mi Urunk
Jézus Krisztus teste, és egy a kehely az ő
vérének egységére, egy az áldozati
oltár, ahogyan egy a püspök a
presbitériummal
és a diakónusokkal, hogy Isten
szerint cselekedjétek, amit cselekedtek.
Szent
Jusztinosz:
Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 41, 2-3;
117,1. (Kr. u. 155)
Azokról
az áldozatokról pedig,
amelyeket ti ajánlatok fel neki, mint már
említettem, Malakiás által – ki egyike a
tizenkét prófétának – Isten ezeket
mondotta: „Akaratom nincs meg bennetek, mondja az Úr, áldozataitokat nem
fogadom el kezetekből, mert napkelettől napnyugatig nevemet
megdicsőítették a
nemzetek között, és mindenütt
tömjént
áldoznk nevemnek, tiszta áldozatot,
mivelhogy nagy a nevem a nemzetek között – mondja az
Úr -, míg ti
megszentségtelenítitek azt” (vö. Mal 1,10.2). Az
áldozatokról, melyeket a
nemzetek között mindenütt bemutatnak neki, vagyis az
Eucharisztia kenyeréről,
és az Eucharisztia kelyhéről,
hasonlóképpen
már előzőleg beszélt, amikor
mondta, mi megdicsőítjük a nevét, ti pedig
megszentségtelenítitek.
Minden
az ő nevében felajánlott áldozatról,
melynek végzését Jézus, a
Felkent hagyta meg, azaz a
kenyér és a kehely
hálaadása (eucharisztia), melyet
a keresztények a föld minden pontján
végeznek, arról Isten előzetesen
tanúsította, hogy kedves lesz előtte.
Tertullianus:
Az
imádságról,
19,1-4 (Kr. u. 200 előtt)
Hasonló
módon úgy vélik sokan, hogy
stációs-napokon nem szükséges az
áldozati imákon résztvenniük,
mivel a
stáció-böjtöt az
Úr teste
vételével megbontanák. Az
Eucharisztia
megoldja
tehát
az Istennek szentelt szolgálatot s nem inkább Istenhez
fűzi azt? Hát nem
ünnepélyesebb lesz a stációs
böjtöd, ha az Isten
oltáránál is helyet
találtál? Ha vetted az
Úr
testét és megőrzöd azt,
úgy mindkettő csorbítatlan marad: az
áldozaton való részvétel s a szent
szolgálat végrehajtása.
Tertullianus: Az asszonyi
cicomáról 2,11,2 (Kr. u. 202)
Nektek azonban nincsen komoly
okotok arra, hogy így [felcicomázottan] jelenjetek meg,
akár valamely beteg
testvér látogatására, akár az
áldozat bemutatására, vagy akár az
Isten
igéje
hirdetésére mentek. Ezek mindegyike szent és
komoly foglalatosság, s egyikhez
sem szükséges a rendkívüli, a cicomás,
vagy éppen szemérmetlen öltözék.
Jeruzsálemi
Szent Cirill: Hitoktató beszédek, 23,7-8. (Kr. u. 350)
Azután pedig, hogy ezen szellemi
himnuszok
által megszenteltük magunkat,
kérjük a jóságos Istent, küldje le a
Szentlelket áldozati adományainkra és
változtassa át a kenyeret Krisztus testévé,
a bort pedig Krisztus vérévé; mert
bármihez is érint hozzá a Szentlélek, az
meg van szentelve, az át van változtatva.
Aztán pedig, hogy megtörtént
a szellemi
áldozat, a vérontás nélkül való
Istenszolgálat, a jelenlevő engesztelő
áldozat fölött könyörgünk Istenhez az
egyházak általános
békéjéért; a világ helyes
rendjéért, az uralkodókért, a
vitézekért és harcosokért; a
betegségben sínylődőkért, a
bajlódókért, általában
mindenkiért, akik segítségre szorulnak --
és értük ezt az
áldozatot bemutatjuk.
Aranyszájú
Szent János: Homília a bűnbánatról (Kr. u. 387)
Az
Oltáriszentséget ne lásd kenyérnek
és ne ízleld bornak. Nem lesz az a sorsa, mint a testi
ételeknek. Ne is
gondolj ilyenre! Ha a viaszt tűz közelébe visszük, azért nem veszti el
lényegét, és nem bomlik részeire. Ugyanígy
gondolkodj az Oltáriszentség
vételéről is. Éppen ezért, ha áldozni mentek, ne gondoljátok, hogy
ember osztja az Isten testét, hanem mintha szeráfok áldoztatnának
tűzfogóval, mint Izaiás próféta látta. Higgyétek, hogy így
kapjátok a
szent testet. Az Üdvözítő vérét is így élvezzük, mikor az isteni,
tiszta kelyhet érintjük ajkunkkal… Ne csak ez előttünk lévőt nézzük,
hanem szavait is jegyezzük meg. Mert az ő szavában nincs tévedés.
Érzékszervünk azonban könnyen becsapódik. Őbenne sosem csalódunk,
érzékeinkben annál többet. -- Ha Ő azt mondja: "Ez az én testem" --
fogadjuk el, higgyük el és nézzük lelki szemünkkel… Milyen
sokan mondják most: "Szeretném látni az alakját, sebhelyeit, ruháját,
saruját". Hiszen látod, tapintod, magadhoz veszed. Te a ruháját
szeretnéd látni. Ő pedig saját magát adja, nemcsak hogy meglásd, hanem
hogy megérintsd, magadhoz vedd, testedben táplálékod legyen…
Ezért mindig készen kell állnunk. Kemény büntetés vár a méltatlanul
áldozókra. Gondolj arra: mennyire botránkozol az árulón és elítéled a
keresztrefeszítőket. Vigyázz, hogy vádolója ne legyél Krisztus testének
és vérének. Azok megölték a mindennél szentebb testet, te bűnös
lélekkel fogadod magadba. Pedig mennyi jót kaptál tőle. Nem
elégedett meg azzal, hogy emberré lett, megkínozták, megölték, hanem
még egyesül is velünk. Nemcsak hitben, de valóságban is előkészíti a
testünket. Mennyivel tisztábbnak kellene lennünk, mikor ezt a
Szent áldozatot magunkhoz vesszük… Emberi hatalomnak nincs köze az
Oltáriszentséghez. Az működik benne, aki az utolsó vacsorán
megalapította. Nekünk szolgai szerep jutott; Ő teszi szentté, Ő
változtatja át.
Senki se álljon ide Júdásként, senki se legyen kapzsi. Ha nem vagy
Krisztus tanítványa, távozz innen! Ez az oltár nem fogadja be az
ilyeneket. Azt mondja az Úr: "Nálad tartom a húsvéti vacsorát
tanítványaimmal együtt" (Mt 26,19). Ezen
az asztalon is ugyanaz fekszik, mint az utolsó vacsoráén. Talán
ott
Krisztus, itt pedig ember a szerző? Nem! Mindkét esetben maga az Úr! Ez
ugyanaz a vacsoraterem, mint ott, ahonnan az Olajfák hegyére vonultak
ki.
Szent
Ágoston: Isten
városáról X. 6.
Ez a
keresztények áldozata: „Sokan egy test
Krisztusban”. Ezt ünnepli az
Egyház a hívek által is ismert
oltáriszentségben, abban szemlélhető, hogy
az,
amit bemutat, önmaga.
Szent
Ágoston: Isten
városáról X. 19-20.
Vannak, akik azt tartják, ezek a
látható áldozatok megfeleltek más
isteneknek, de az igaz Istennek, minthogy láthatatlan,
láthatatlan áldozatok
valók s nagyobbak a nagyobbaknak, jobbak a jobbaknak, amilyenek
a tiszta
léleknek és a jóakaratnak a szolgálatai. Az
ilyenek tényleg nem veszik
tudomásul, hogy ezek az
áldozatok a belsőnek éppen
úgy jelei, mint a hallható szó
jele a dolgoknak.
Ennélfogva, amint
kérésünket és
dicséretünket kifejező
szavakat ahhoz intézzük, akinek felajánljuk
szívünk általuk jelzett érzéseit,
ugyanígy, midőn
áldozatot mutatunk be, nem másnak
juttatjuk a felajánlandó
látható áldozatot, mint annak, akinek
szívünkben magunknak kell láthatatlan
áldozatának lennünk. Ekkor helyeselnek
nekünk s
örvendenek velünk s erejükhöz
képest segítenek ebben az Angyalok s a
jóságban és istenszeretetben hatalmasabb
felsőbb Erősségek…
Ezért az igazi
Közvetítő, amint szolga
alakját felvéve
közvetítő lett Isten és az emberek között,
az ember Krisztus Jézus, bár Isten
alakjában az Atyával fogadja az áldozatot,
kivel
egy Isten is, mégis szolga
alakjában inkább akart áldozat lenni, mint
áldozatot fogadni, nehogy alkalmat
adjon bárkinek is arra a hiedelemre, hogy valami
teremtménynek kell áldozatot
bemutatni. Ezáltal pap is,
maga az áldozat
bemutatója, maga az áldozat is.
Azt akarta, hogy ennek a ténynek
naponkénti
ünneplése legyen
az Egyház áldozata, mely midőn neki, a fejnek teste,
magát őáltala tanulja
feláldozni. Ennek az igaz áldozatnak sokféle
előképe volt a szentek
tiszteletreméltó áldozata, hogy a
sokféle
ezt az egyet ábrázolja, sokféle szó
gyanánt egy dolgot fejezzen ki, hogy untalan sokszor erre
figyelmeztessen. Ennek
a legfőbb és igaz áldozatnak adta át a helyet
minden hamis áldozat.
Szent
Ágoston:
Vallomások
IX. 13,36
Anyám,
elmúlásának napja
közeledtével, nem gondolt arra, hogy teste díszes
temetésben részesüljön, vagy fűszerekkel
bebalzsamozzák, választékos
síremlékre
sem vágyott, s azzal sem törődött, hogy hazai
sírba kerüljön. Nem ilyenfélét
hagyott meg nekünk, hanem csak az volt a
kívánsága, emlékezzünk
meg róla
oltárodnál, amely előtt egy napot sem mulasztott
el
szolgálatodban. Tudta, hogy
ott szolgáltatják a szent áldozatot, mely
eltörölte az „ellenünk bizonyító
kéziratot” (Kol 2,14).
(Fel)
Mit mondanak erről mások?
A Szentmise és Jézus áldozata
Tiszteletreméltó John Henry
Newman: Loss and Gain, 327. (Kr.
u. 1848)
A szentmise
nem csupán szavak egymásutánja: nagyszerű
cselekmény, a földön lehetséges legnagyobb
esemény. Nemcsak megszólítása, hanem
– szabad magam így kifejeznem – az
Örökkévalónak idehívása. Ő lesz
jelen az
oltáron Testével és Vérével, Ő, Aki
előtt az angyalok hódolnak, és Akit az
ördögök rettegnek. Ez az a tiszteletet parancsoló
esemény, mely értelmet és
célt ad minden részletének is. a szavak
szükségesek, de csak mint eszköz és nem
mint cél. Nemcsak a kegyelem trónjához
felszálló megszólítás, hanem
eszköz egy
sokkal fenségesebb tény, a konszekráció, az
áldozat számára.
(Fel)