Vissza A szentségek - témakör Előre

 


Az Eucharisztia Jézus egyetlen és örök áldozatának megjelenítése

(nem pedig szimbolikus megemlékezés)



 Mi a probléma?

Mit mond erről az Egyház?

       A Katolikus Egyház Katekizmusa
       Tanítóhivatali megnyilatkozások

Mit mond erről a Biblia?

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

       A Szentmise áldozata

Mit mondanak erről mások?

       A Szentmise és Jézus áldozata


Mi a probléma?



(Fel)


Mit mond erről az Egyház?


A Katolikus Egyház Katekizmusa


614 Krisztusnak ez az áldozata egyetlen, és az összes áldozatot beteljesíti és felülmúlja. [Vö. Zsid 10,10.] Ez az áldozat elsősorban magának az Atyaistennek az ajándéka: az Atya odaadja a Fiát, hogy megbékéltessen minket Önmagával. [Vö. 1Jn 4,10.] Ugyanakkor Isten emberré lett Fiának áldozata, aki szabadon és szeretetből [Vö. Jn 15,13.] fölajánlja életét [Vö. Jn 10,17--18.] Atyjának a Szentlélek által, [Vö. Zsid 9,14.] hogy a mi engedetlenségünket helyrehozza.

1085 Az Egyház liturgiájában Krisztus mindenekelőtt a maga húsvét-misztériumát jelzi és valósítja meg. Földi életében Jézus tanításával és cselekedeteivel elővételezte húsvéti misztériumát. Amikor eljött az Ő órája, [Vö. Jn 13,1; 17,1.] átélte a történelemnek azt az egyedülálló eseményét, ami nem múlik el: Jézus meghal, eltemetik, föltámad a holtak közül és az Atya jobbjára ül "egyszer" (Róm 6,10; Zsid 7,27; 9,12). Az esemény, mely a mi történelmünkben történik, valóságos, de teljesen egyedülálló: minden más történelmi esemény egyszer megtörténik, azután elmúlik, és az elmúlt idő elemészti. Ezzel szemben Krisztus húsvéti misztériuma nem maradhat csupán a múltban amiatt, hogy Ő halálával lerombolta a halált, és mindaz, amit Ő minden emberért tett és elszenvedett, részesedik az isteni örökkévalóságban, s így fölülmúlja az időt és jelenvalóvá lesz. A kereszt és a föltámadás eseménye maradandó, és mindeneket az életre vonz.

1330 Az Úr szenvedésének és föltámadásának emlékezete [az Eucharisztia szentségének elnevezése].

Szent áldozat, mert megjeleníti az üdvözítő Krisztus egyetlen áldozatát, s mert magába zárja az Egyház fölajánlását; szentmiseáldozat",a dicséret áldozata" (Zsid 13,15) [Vö. Zsolt 116, 13.17.], lelki áldozat, [Vö. 1Pt 2,5.] tiszta és szent áldozat, [Vö. Mal 1,11.] mert az Ószövetség összes áldozatát beteljesíti és fölülmúlja.

Szent és isteni liturgia, mert az Egyház egész liturgiája e szentség ünneplésében találja meg középpontját és legtömörebb kifejezését; ugyanebben az értelemben nevezik a szent misztériumok ünneplésének is. Beszélünk a legszentebb Szentségről (Sanctissimum Sacramentum) is, mert az Eucharisztia a szentségek szentsége. Ez a név a tabernákulumban őrzött szentségi színekre is használatos.

1344 Isten zarándok népe Jézus húsvéti misztériumát hirdetve",amíg el nem jön" (1Kor 11,26), szentmiséről szentmisére "a kereszt szűk ösvényén" [II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes, 1.] halad előre a mennyei lakoma felé, amelyen az összes választottak az Ország asztalához fognak ülni.

1357 Az Úr e parancsát teljesítjük, amikor az ő áldozatának emlékezetét ünnepeljük. Ezt cselekedvén azt ajánljuk föl az Atyának, amit Ő maga ajándékozott nekünk: teremtésének ajándékait, a kenyeret és a bort, melyek Krisztus szavaira és a Szentlélek erejéből Krisztus testévé és vérévé válnak: így Krisztus valóságosan és titokzatos módon jelenvalóvá válik.

1358 Ezért az Eucharisztiát úgy kell szemlélnünk,

-- mint hálaadást és dicséretet az Atyának;
-- mint Krisztus és az ő teste áldozati emlékezetét;
-- mint Krisztus jelenlétét szavai és Lelke erejének hatására.

1362 Az Eucharisztia Krisztus húsvétjának emlékezete, egyetlen áldozatának aktualizálása és szentségi fölajánlása az Ő teste, az Egyház liturgiájában. Minden kánonban az alapítás szavai után megtaláljuk az anamnézisnek vagy megemlékezésnek nevezett imádságot.

1363 A Szentírás értelmében a megemlékezés nem csupán visszaemlékezés elmúlt eseményekre, hanem azoknak a csodatetteknek a hirdetése, melyeket Isten az emberek javára művelt. [Vö. Kiv 13,3.] Ezen események liturgikus ünneplésében bizonyos módon maguk az események jelenvalóvá és aktuálissá válnak. Így érti Izrael népe az Egyiptomból történt szabadulását: valahányszor ünneplik a húsvétot, a kivonulás eseményei megjelennek a hívők emlékezetében, hogy életüket ezen eseményeknek megfelelően alakítsák.

1364 Az Újszövetségben a megemlékezés új értelmet kap. Amikor az Egyház az Eucharisztiát ünnepli, Krisztus húsvétjára emlékezik, ami jelenvalóvá válik: az áldozat, amelyet egyszer s mindenkorra ajánlott föl a kereszten, mindig aktuális marad: [Vö. Zsid 7,25--27.] "Valahányszor az oltáron megünnepeljük a keresztáldozatot, melyben »Krisztus, a mi húsvéti bárányunk föláldoztatott« (1Kor 5,7), megvalósul megváltásunk műve". [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 3.]

1365 Mivel az Eucharisztia Krisztus húsvétjának emlékezete, áldozat is. Az Eucharisztia áldozati jellege magukból az alapító szavakból is kitűnik: "Ez az én testem, mely értetek adatik", és "ez a kehely az új Szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik" (Lk 22,19--20). Az Eucharisztiában Krisztus ugyanazt a testet adja, melyet értünk a kereszten odaadott, és ugyanazt a vért, melyet kiontott "sokakért (...) a bűnök bocsánatára" (Mt 26,28).

1366 Az Eucharisztia tehát áldozat, mert megjeleníti (jelenvalóvá teszi) a kereszt áldozatát, mert annak emlékezete, s mert annak gyümölcsét alkalmazza:

Krisztus "a mi Urunk és Istenünk, (...) a kereszt oltárán egyszer áldozta föl magát a halál által az Atyának, (...) hogy az embereknek örök megváltást szerezzen: mivel azonban halála után az ő papsága nem szűnik meg (Zsid 7,24.27), az utolsó vacsorán, »azon az éjszakán, amelyen elárultatott« (1Kor 11,23), (...) szeretett jegyesének, az Egyháznak (miként az emberi természet igényli) (...) látható áldozatot hagyott, hogy az a kereszten egyszer bemutatandó véres áldozatot megjelenítse, s emlékezete az idők végezetéig megmaradjon, és üdvözítő ereje azoknak a bűnöknek megbocsátására, melyeket naponta elkövetnek, alkalmaztassék." [DS 1740.]

1367 Krisztus áldozata és az Eucharisztia áldozata egy áldozat: "egy és ugyanaz az áldozati adomány; a papok szolgálatával fölajánló személy ugyanaz, mint aki akkor a kereszten föláldozta önmagát, csak az áldozatbemutatás módja különbözik". [DS 1743] "S mivel ebben az isteni áldozatban, mely a szentmisében történik, ugyanaz a Krisztus van jelen és áldoztatik föl vérontás nélkül, aki a kereszt oltárán »egyszer véresen áldozta föl önmagát« (...), ez az áldozat valóban engesztelő." [uo.]

1545 Krisztus megváltó áldozata egyetlen: egyszer és mindenkorra történt meg. És mégis az Egyház eucharisztikus áldozatában jelenvalóvá válik. Ugyanezt kell mondanunk Krisztus egyetlen papságáról: jelenvalóvá válik a szolgálati papság által, anélkül, hogy Krisztus papságának egyetlenségét csorbítaná: "És ezért Krisztus az egyetlen igazi pap, a többiek csak az ő szolgái". [Aquinói Szent Tamás: Commentarium in epistolam ad Hebreos 7,4]

2100 A látható áldozatnak, hogy igaz legyen, a lelki áldozat kifejezésének kell lennie: "Áldozat Istennek a töredelmes lélek ..." (Zsolt 51,19). Az ószövetségi próféták gyakran korholták a belső részvétel nélküli, a felebarát szeretetétől elszakadt [Vö. Iz 1,10--20.] áldozatokat. [Vö. Ám 5,21--25.] Jézus Ozeás próféta szavát idézi: "Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot" (Mt 9,13; 12,7). [Vö. Oz 6,6.] Az egyetlen tökéletes áldozat az, amelyet Jézus az Atya szeretete iránti teljes odaadással üdvösségünkért a keresztfán mutatott be." [Vö. Zsid 9,13--14.] Az Ő áldozatához kapcsolódva életünket tehetjük Istennek szóló áldozattá.


(Fel)



Tanítóhivatali megnyilatkozások


VI. Kelemen: A „Super quibusdam” levél Mekhitharnak, az örmények katholikoszának, Az örmények tévedéseivel egyenként szembeállított tanok (Kr. u. 1351) (DH 1083)

[Mindazok után, amelyeket fentebb elmondtunk, erős csodálkozásra kényszerülünk, hogy abban a bizonyos levélben… kihagysz az első 53 szakaszból 14 szakaszt:]

42. Hogy Krisztus teste az átváltoztatás szavai után számszerűleg ugyanaz a test, amely a Szűztől született és a kereszten feláldoztatott.

 

V. Márton: Az „Inter cunctas” bulla, Kérdések, amelyeket a nyclifistáknak és a huszitáknak kell feltenni (Kr. u. 1418) (DH 1256)

16. Ugyanígy, vajon hiszi-e, hogy a pap átváltoztató szavai után az Oltáriszentségben a kenyér és a bor leple alatt már nincs anyagilag kenyér és anyagilag bor, hanem minden tekintetben ugyanaz a Krisztus, aki a kereszten szenvedett, és ül az Atya jobbján?

 

IV. Piusz / Tridenti Zsinat: Tanítás és kánonok a legszentebb miseáldozatról. (Kr. u. 1562) (DH 1740-1743)

1. fejezet. A Miseáldozat alapítása

Ez a mi Istenünk és Urunk tehát, noha halálával önmagát egyszer s mindenkorra kész volt feláldozni a kereszt oltárán az Atyaistennek önmagát egyszer ajánlotta fel, hogy nekik [ott] az örök megváltást megszerezze, de mivel a halála nem szüntette meg papságát, [vö. Zsid 7,24-27],

az utolsó vacsorán, "azon az éjszakán, amelyen elárultatott" [1Kor 11,2], hogy szeretett jegyesének, az Egyháznak, látható áldozatot (ahogy az emberi természet is igényli) hagyjon hátra, hogy azzal jelenítse meg a kereszten ama egyszer véresen megtörténtet, és az Ő emléke a világ végéig fennmaradjon, és annak az áldozatnak az üdvösségszerző ereje a tőlünk naponta elkövetett bűnök megbocsátására szolgáljon, "önmagát mindörökké Melkizedek rendje szerinti papnak" [Zsolt 110,4; Zsid 5,6; 7,17] nyilvánította,

testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt az Atyaistennek fölajánlotta, és ugyanazon dolgok színei alatt az apostoloknak nyújtotta, hogy magukhoz vegyék: őket akkor az Újszövetség papjaivá tette, és ezen szavaival megparancsolta nekik és a papságban utódaiknak, hogy ők is ajánlják föl: "Ezt tegyétek az én emlékezetemre" [Lk 22,19; 1Kor 11,24], amint ezt a katolikus Egyház mindig is így értette és tanította [2. kánon].

Miután ugyanis megünnepelte a régi Húsvétot, melyet az Egyiptomból való kivonulás emlékére Izrael fiainak sokasága áldozott fel [vö. Kiv 12,1], új Húsvétot alapított, hogy önmagát majd az Egyház által feláldozhassa, éspedig a papok által, látható jelek alatt, ebből a világból az Atyához történő átmenetének emlékére, amikor saját vérének kiontásával megváltott minket és "kiragadott minket a sötétség hatalmából és áthelyezett minket az Ő országába" [Kol 1,13].

Éppen ez a tiszta áldozat az, amelyet az áldozatbemutatók semmilyen méltatlansága vagy rosszasága sem szennyezhet be; erről az Úr Malakiás által [Mal 1,11] előre megmondta, hogy minden helyen tisztán fogják feláldozni az Ő nevének, mely nagy lesz a nemzetek között. Az Apostol is világosan megerősíti ezt a korintusiaknak írva, hogy akik a démonok asztalának részeseiként bemocskolódtak, nem lehetnek részesei az Úr asztalának, [vö. 1Kor 10,21] az oltárt értve mindkét helyen asztalon. Ez végül azon áldozat, melyet a természet és a Törvény időszakának különféle áldozatai [vö. Ter 4,4; 8,20; 12,8; 22; Kiv: passim] hasonlatokban ábrázoltak. Így a szentmise azon javakat, melyeket azok jeleztek, mint mindazoknak összegzése és tökéletessége foglalja magába.

 

2. fejezet. A látható áldozat engesztelő jellegű élőkért és holtakért

Mivel a misében történő isteni áldozat ugyanazt a Krisztust foglalja magában, s áldozza fel vértelenül, mint aki a kereszt oltárán „egyszer sajátmagát adta vérontásával áldozatul” [vö. Zsid 9,14.27], ezért a szent zsinat azt tanítja, hogy ez az áldozat valóban engesztelő [1. kánon]. Így már megtörténhet, hogy ha igaz szívvel és helyes hittel, félelemmel és tisztelettel, töredelmesen és bűnbánóan járulunk Istenhez, „irgalmat találunk és kegyelmet kapunk, amikor segítségre szorulunk” [Zsid 4,16]. Ezen áldozattal az Úr kiengesztelődik, megadja a kegyelmet és a bűnbánat adományát, elengedi a vétkeket és a legnagyobb bűnöket is. egy és ugyanaz az áldozat, ugyanaz a felajánló is – most a papok szolgálata által -, mint aki akkor a kereszten önmagát föláldozta, csakis a föloldozás módjában van különbség.
Eme (valóban véres) fölajánlás gyümölcsét mi e vértelen áldozatban nagyon termékenyen kapjuk meg, s nagyon is távol esik hitünktől, hogy a vértelen által a kereszt értéke bármi módon is csökkennék [4. kánon]. Épp ezért nem csupán az élő hívek bűneiért, büntetéseiért, elégtételeiért, s más szükségleteiért, de a Krisztusban elhunytakért is, ha még teljesen meg nem tisztultak volna, az apostolok hagyományai szerint szabály szerint föl lehet ajánlani [3. kánon].


Kánonok a legszentebb miseáldozatról

1. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a szentmisében Istennek nem igazi és tulajdonképpeni áldozatot mutatnak be, vagy hogy e szertartás nem más, mint hogy magunknak Krisztust vesszük táplálékul: legyen kiközösítve.

3. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a szentmise áldozata csakis dicséret és hálaadás, vagy csupán visszaemlékezés a kereszten történt áldozatra, és nem engesztelő áldozat; vagy hogy csak annak használ, aki veszi; és sem élőkért, sem halottakért, sem azok bűneiért, büntetéseikért, elégtételükért, és más szükségleteikért nem szabad felajánlani: legyen kiközösítve.

4. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a szentmise áldozat káromkodással becsmérli Krisztus legszentebb áldozatát, melyet a kereszten hozott meg, vagy hogy annak értékét csorbítja: legyen kiközösítve.

 

Szent V. Piusz: Az „Ex omnibus afflictionibus” bulla, Michael Bajus tévedése (Kr. u. 1567) (DH 1945)

45. A szentmiseáldozat nem más értelemben áldozat, mint általában „minden tett, amely azért történik, hogy az ember szent közösségben Istenhez tartozzék”.

 

XIV. Benedek: A „Nuper ad Nos” rendelkezés, A keletiek számára előírt hitvallás (Kr. u. 1743) (DH 2535)

Éppen úgy tisztelem és elfogadom a Tridenti zsinatot [DH 1500-1835], és vallom, amiket azon meghatároztak és kihirdettek; kiváltképpen, hogy a szentmisében Istennek a valóságos, tulajdonképpeni és engesztelő áldozatot mutatják be élőkért és holtakért; és, hogy a hit szerint, - amely hit Iten Egyházában mindig is fennállt – a legszentebb Oltáriszentségben a mi Urunk Jézus Krisztusnak teste és vére, lelkével és istenségével együtt, tehát a teljes Krisztus igazán, valóságosan és lényegileg jelen van, és hogy a kenyér egész lényege testté, a bor egész lényege vérré válik, és ezt az átváltozást a katolikus Egyház helyesen átlényegülésnek nevezi; és hogy mindegyik szín alatt, s az elválasztást követően mindegyik szín minden egyes részecskéje is a teljes Krisztust tartalmazza.

 

XIII. Leó: A „Caritatis studium” körlevél Skócia püspökeinek (Kr. u. 1898) (DH 3339)

Magában a vallás lényegében és természetében rejlik ... az áldozat szükségessége. ... Ha nincs áldozat, nem létezhet és nem is képzelhető el semmiféle vallás. Az evangélium törvénye nem alacsonyabbrendű az ősi Törvénynél; sőt, sokkal kiválóbb, mivel halmozottan teljesítette azt, amit a másik elkezdett. Már az Ószövetségben szokásos áldozatok előre jelezték azonban a Kereszten megtörtént áldozatot, sokkal korábban, mint Krisztus megszületett volna: mennybemenetele után ugyanezt az áldozatot az eucharisztikus áldozat folytatja. Ezért tévednek erősen azok, akik az utóbbit elvetik, mintha azon áldozat igazságát és erejét csökkentené, amit Krisztus a keresztre feszítve tett; "egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye" [Zsid 9,28].
Egészen tökéletes és abszolút engesztelés volt ez a halandók javára; és semmiképp nem valami más, hanem csakis ez van jelen az eucharisztikus áldozatban. Mivel pedig a vallást minden időben áldozati szertartásnak kellett kísérnie, a Megváltó legistenibb intézkedése volt, hogy az áldozat, amelyet egyszer a kereszten beteljesített, folytonossá és örökössé váljék. Ennek a folyamatosságnak az indoka pedig a legszentebb Oltáriszentségben van, amely a dolognak nem csak üres hasonlóságát vagy puszta emlékezetét idézi fel, hanem annak teljes valóságát hozza elénk, bár egy másféle külszín alatt, ezért ezen áldozat hatékonysága akár a kieszközlésben, akár az engesztelésben teljes mértékben Krisztus halálából ered.

 

XII. Piusz: A „Mediator Dei” körlevél, Az eucharisztikus áldozat lényege (Kr. u. 1947) (DH 3847-3848)

… A legméltóságosabb Oltáriszentség, amelyet Krisztus, az örök Főpap alapított és szolgái által az Egyházban mindenkor megújít, a keresztény vallásnak mintegy foglalata és középpontja. … a szentmiseáldozat tehát nem üres és egyszerű megemlékezés Jézus Krisztus szenvedéseiről és haláláról, hanem igazi és valóságos áldozat, amelyben az örök Főpap vérontás nélkül ugyanazt cselekszi, amit a keresztfán tett, feláldozván magát kedves ajándékul a mennyei Atyának. … más azonban az áldozat bemutatásának módja, amelyben Krisztus felajánlásra kerül. A kereszten ugyanis önmagát és szenvedéseit Istennek teljességgel odaadta, az áldozati tárgy feláldozása pedig az ő szabad akaratból vállalt véres halála által következett be. Ezzel szemben az oltáráldozatban – emberi természetének megdicsőült állapota miatt – „a halál többé nem uralkodik rajta” [Róm 6,9], ennélfogva a vérontás többé nem lehetséges, az isteni bölcsesség azonban úgy intézkedett, hogy ennek ellenére Üdvözítőnk feláldoztatása bizonyos külső jelek által, amelyek halálának jelképei, csodálatos módon bekövetkezzék. A kenyér átváltozik az ő testévé, a bor pedig az ő vérévé, oly módon, hogy valóságos teste és vére van jelen, míg a szentségi színek, amelyek alatt jelen van, testének és vérének véres különválasztását jelenítik meg.
Ily módon a kálváriahegyi valóságos halál emlékezete minden szentmiseáldozatban megismétlődik, ahányszor nyilvánvaló külső jelek utalnak rá és bizonyítják, hogy Jézus krisztus az áldozat állapotában van.

 

VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: „Sacrosanctum Concilium” határozat a szent liturgiáról (Kr. u. 1963) (DH 4006)

6. … Hasonlóképpen valahányszor az Úr vacsoráját veszik, az Úr halálát hirdetik, amíg el nem jön. [Vö. 1Kor 11,26.] Ezért mindjárt pünkösd napján, amikor az Egyház a világ előtt megjelent",akik megfogadták Péter szavát, megkeresztelkedtek. És állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és a kenyértörés közösségében és az imádságban... Dicsőítették Istent és az egész nép szerette őket" (ApCsel 2,41--47). Ettől kezdve az Egyház sohasem mulasztotta el, hogy a húsvéti misztérium ünneplésére összejöjjön, hogy olvassa azt",ami az egész Szentírásban róla szólt" (Lk 24,27), ünnepelje az Eucharisztiát, melyben "halálának győzelme és diadala megjelenik", [Trentói Zsinat De SS. Eucharistia, 5.] s egyben hálát adjon "Istennek elmondhatatlan ajándékáért" (2Kor 9,15) Krisztus Jézusban",dicsősége dicséretére" (Ef 1,12) a Szentlélek ereje által.

 

VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: „Lumen gentium” dogmatikus konstitúció az Egyházról (Kr. u. 1964) (DH 4103; 4153)

3. … Valahányszor az oltáron bemutatjuk a keresztáldozatot, melyben "Krisztus, a mi húsvéti bárányunk föláldoztatott" (1Kor 5,7), megváltásunk műve folytatódik. Az eucharisztikus kenyér egyszerre jelzi és valósítja meg a hívők egységét, akik egy testet alkotnak Krisztusban (vö. 1Kor 10,17). Minden ember erre a Krisztussal való egységre hivatott, aki a világ világossága, akitől eredünk, aki által élünk, s aki felé tartunk.

28. Krisztus, akit az Atya megszentelt és a világba küldött (Jn 10,36), apostolai által saját fölszenteltségének és küldetésének részeseivé tette utódaikat, a püspököket, [Antiochiai Szt Ignác: Ad Ephes. 6,1] akik szolgálatuk hivatalát az Egyházban különböző fokokban egyes személyeknek törvényesen átadták. Így az isteni alapítású egyházi szolgálatot különböző rendekben gyakorolják azok, akiket már ősidőktől fogva püspököknek, áldozópapoknak, diákonusoknak hívnak. [DS 1765, 1776.] Az áldozópapokat, jóllehet nincs főpapi méltóságuk, és hatalmuk gyakorlásában a püspököktől függnek, hozzájuk köti a papi méltóság; [I. Ince: Epistola ad Decentium -- DS 215. "A presbiterek, bár papok a második rendben, a főpapság csúcsát nem birtokolják."] az egyházi rend szentségének erejéből, [Vö. DS 1763--78, 3857--61.] s Krisztusnak, a legfőbb és örök papnak képmása szerint (Zsid 5,1--10; 7,24; 9,11--28) az evangélium hirdetésére, a hívek lelkipásztori gondozására és az istentisztelet végzésére szentelik őket, mint az Újszövetség igazi papjait. [I. Ince: Epistola ad Decentium -- Nazianzi Szt Gergely: Apol. II,22.; Pseudo Dionüsziosz: Eccl. Hier., 1,2] Az egyetlen közvetítőnek (1Tim 2,5) Krisztusnak hivatalában részesedve saját szolgálati fokozatukban mindenkinek hirdetik az isteni igét. Szent hivatalukat főképp az Eucharisztia ünneplésekor, vagyis a szent áldozati lakomán gyakorolják; itt mintegy Krisztus személyében tevékenykedve [DS 1743, 3850. -- XII. Pius: Mediator Dei enciklika] és az ő misztériumát hirdetve összekapcsolják a hívők önátadását főjük áldozatával; és az Újszövetség egyetlen áldozatát, tudniillik Krisztus áldozatát, aki egyszer ajánlotta föl önmagát az Atyának szeplőtelen áldozatul (vö. Zsid 9,11-28), jelenvalóvá teszik és alkalmazzák az Úr eljöveteléig (vö. 1Kor 11,26). [Vö. DS 1739--40. -- SC 7, 47.] A bűnbánó és a beteg hívők javára leginkább a kiengesztelés és a megenyhítés szolgálatát végzik, és a hívők szükségleteit és könyörgéseit az Atyaisten elé viszik (vö. Zsid 5,1--4). Krisztusnak, a pásztornak és főnek hivatalát a tekintély rájuk eső részével gyakorolják, [Vö. XII. Pius: Mediator Dei enciklika] egybegyűjtik Isten családját, mint testvéri közösséget, [Vö. Szt Ciprián: Epistola 11,3] melyet egy lélek éltet, s Krisztus által a Szentlélekben elvezetik az Atyához. A nyáj közepén állva lélekben és igazságban imádják Őt (vö. Jn 4,24). Végül miközben hiszik, amit az Úr törvényéből elmélkedő lélekkel olvasnak, tanítják, amit hisznek, és megteszik, amit tanítanak, az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak. [A papszentelés szertartásában a beöltöztetéskor.]

 

VI. Pál: Az „Evangelii nuntiandi” apostoli buzdítás (Kr. u. 1975) (DH 4573)

14. … Az Egyház létjogosultságát éppen az evangelizálás adja: vagyis, hogy Isten szavát hirdesse, tanítsa, a kegyelem közvetítője legyen Isten és ember között, a bűnösöket Istenhez visszavezesse, Krisztus áldozatát pedig minden időkre megjelenítse a szentmisében, mely halálának és dicsőséges feltámadásának emlékezete.

 

II. János Pál: A Hittani Kongregáció „Sacerdotium ministeriale” eligazítása (Kr. u. 1983) (DH 4722)

3. [Az újabb vélemények képviselői azt állítják, hogy…] Az egyes helyi közösségek apostoliságánál fogva azonban, melyekben Krisztus nem kevésbé van jelen, mint a püspöki környezetben (struktúrában) minden közösség, bármilyen kicsiny is, ha már hosszabb ideje nélkülözi alkotó elemét, amely az Eucharisztia, élhet teljhatalmával és joga van arra, hogy vezetőjét és lelkipásztorát megválassza és közösség vezetéséhez szükséges valamennyi jogosítvánnyal felruházza, ezek közül a szentmiseáldozat bemutatása és a konszekrálás (átváltoztatás) sem lehet kivétel. Azt is állítják, hogy ilyen körülmények között maga Isten sem tagadja meg a teljhatalomnak még szentség nélküli megadását sem, melyet pedig a felszentelés szokott egyébként megadni.

Ehhez a végkövetkeztetéshez az a tény is hozzájárul, hogy az Eucharisztia ünneplését a helyi közösség egyszerű cselekményének fogják fel, mely azért jön össze, hogy az Utolsó Vacsora kenyerének megtörésével az Úrra emlékezzenek. Ezért szerintük inkább csak egy testvéri lakomáról van szó, melyre a közösség összejön és kifejezésre jut, mintsem Krisztus áldozatának szentségi megújulásáról, melynek üdvözítő hatékonysága minden emberre, jelenlévőkre és távollévőkre, élőkre és holtakra egyaránt kiterjed. … ez a végkövetkeztetés semmiképpen sem egyeztethető össze a hagyomány szerinti hittel…

 

II. János Pál: A „Christifideles laici” apostoli buzdítás a krisztushívőkről (Kr. u. 1988) (DH 4852)

14. … A világi hívők maguk is részt vesznek Jézus Krisztus hármas, papi, prófétai és királyi hivatalában. … A világi krisztushívők részesei a papi hivatalnak, mely által Jézus az Atya dicsőségére és minden nemzet üdvösségére a kereszten föláldozta és a szent Eucharisztia ünneplésében szüntelenül felajánlja önmagát. A megkereszteltek Krisztus Urunkba testesülve önmaguk és minden tevékenységük fölajánlásával Hozzá és az Ő áldozatához csatlakoznak [vö. Róm 12,1]. …

 

II. János Pál: Az „Ecclesia de Eucharistia” enciklika (Kr. u. 2003)

11. "Az Úr Jézus elárultatásának éjszakáján" (1Kor 11,23) alapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát. Pál apostol szavai eszünkbe juttatják a drámai helyzetet, amelyben az Eucharisztia megszületett. Az Eucharisztia ugyanis elválaszthatatlanul kapcsolódik az Úr szenvedéséhez és halálához. Nem puszta emlékezete, hanem szentségi megjelenítése mindkettőnek. A történelmi időben megörökített keresztáldozat. [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum Concilium, 47] Nagyon jól kifejezik ezt az igazságot azok a szavak, amelyekkel a latin szertartásban Isten népe válaszol a pap "Íme, hitünk szent titka" szavaira: "Halálodat hirdetjük, Urunk!"

Az Egyház az Eucharisztiát nem úgy kapta Urától, Krisztustól, mint egyet a többi ajándékok között, még ha a legértékesebbet is, hanem mint "az" ajándékot, mert Krisztus önmagát, saját személyét a maga szent emberségében, és egész üdvözítő művét adja benne. S mindez nem a múlté",Krisztus ugyanis és mindaz, amit minden emberért tett és elszenvedett, részesedik az isteni örökkévalóságban, ezért átöleli az egész időt". [KEK 1085]

Amikor az Egyház az Eucharisztiát, Ura halálának és föltámadásának emlékezetét ünnepli, az üdvösség e központi eseménye valóságosan megjelenik és "megvalósítja üdvösségünk művét" [II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium, 3.] A megváltó keresztáldozat annyira döntő jelentőségű az emberi nem üdvössége számára, hogy Jézus Krisztus csak azután hajtotta végre és csak azután tért vissza az Atyához, hogy ránk hagyott egy eszközt, mely által úgy részesedhetünk az áldozatban, mintha bemutatásakor jelen lettünk volna. Így minden egyes hívő részt vehet benne és részesedhet kimeríthetetlen gyümölcseiből. Ez az a hit, melyből a keresztény nemzedékek éltek évszázadokon át. Ezt a hitet erősítette meg újra és újra az Egyház Tanítóhivatala, örvendező hálával a fölbecsülhetetlen ajándékért. [Vö. VI. Pál pápa: Ünnepélyes hitvallás 24. - II. János Pál pápa: Dominicae Cenae 12.] Szeretném újra megfogalmazni ezt az igazságot, veletek együtt imádva, drága testvéreim, e Misztériumot: e nagy Misztériumot, az irgalmasság Misztériumát. Mi többet tehetett volna értünk Jézus? Az Eucharisztiában valóban "mindvégig" és mértéket nem ismerő szeretettel szeret minket (vö. Jn 13,1).

12. Az Eucharisztia szentségében a szeretet egyetemessége magának az Üdvözítőnek a szavaiból következik. Alapításakor ugyanis nemcsak annyit mondott, hogy "Ez az én testem"",Ez az én vérem", hanem hozzátette: "mely értetek adatik... Értetek kiontatik" (Lk 22,19-20). Nemcsak azt állította, hogy amit eledelül és italul ad nekik, az az ő teste és az ő vére, hanem hangsúlyozta az áldozati jelleget is, szentségi módon megjelenítve áldozatát, amely néhány óra múlva a kereszten teljesedik be mindenki üdvösségére. "A szentmise egyszerre és elválaszthatatlanul a keresztáldozatot megörökítő áldozati emlékezés és az Úr testével és vérével való közösség szent lakomája.” [KEK 1382]

Az Egyház állandóan a megváltó áldozatból él, és nem csupán egy hittel teli emlékezés által, hanem egy valóságos kapcsolatban, mert ez a szentségi módon megörökített áldozat jelenvalóvá válik minden közösségben, ahol a fölszentelt szolga keze által fölajánlják. Ily módon az Eucharisztia a mai embereknek is fölkínálja azt a megbékélést, amelyet Krisztus egyszer s mindenkorra, minden idők minden embere számára megszerzett. Ugyanis "Krisztus áldozata és az Eucharisztia áldozata egy és ugyanaz az áldozat". [ KEK 1367] Hatásosan kifejezte ezt már Aranyszájú Szent János: "Mindig ugyanazt a Bárányt ajánljuk fel, és nem az egyiket ma, a másikat holnap, hanem mindig ugyanazt. Emiatt az áldozat mindig egy és ugyanaz... Most is ugyanazt az áldozatot ajánljuk fel, ami akkor felajánltatott, s ez soha nem fejeződik be." [Homiliák a Zsidóknak írt levélhez. 17,3]

A szentmise megjeleníti a Kereszt áldozatát, nem ad hozzá semmit és nem sokszorozza meg azt. [DS 1743] Megemlékező ünneplése",megemlékező megmutatása" (memorialis demonstratio) [XII. Pius pápa: Mediator Dei enciklika] ismétlődik, mely által Krisztus - egyetlen és végleges - megváltó áldozata mindig aktualizálódik az időben. Az eucharisztikus Misztérium áldozati jellege ezért nem tekinthető önmagában, a Kereszttől függetlenül, sem csupán közvetett utalásként a Kálvárián bemutatott áldozatra.

13. Az Eucharisztia a Golgotán bemutatott áldozattal való bensőséges kapcsolata miatt sajátos értelemben áldozat, nem csupán általában, mintha Krisztus egyszerűen lelki táplálékul adná önmagát a hívőknek. Mindhalálig tartó szeretetének és engedelmességének ajándéka ugyanis (vö. Jn 10,17-18) elsősorban Atyjának szóló ajándék. Kétségtelen, a javunkra, sőt az egész emberiség javára fölajánlott ajándék (vö. Mt 26,28; Mk 14,24; Lk 22,20; Jn 10,15), ugyanakkor mindenekelőtt az Atyának szóló ajándék: "az Atya pedig elfogadta ezt az áldozatot, és Fiának teljes odaadásáért, mellyel "engedelmes lett mindhalálig" (Fil 2,8), a maga atyai ajándékát adta viszonzásul, azaz az új, halhatatlan életet a föltámadásban". [II. János Pál pápa: Redemptor Hominis enciklika, 20.]

Krisztus, amikor Egyházának ajándékozta áldozatát, magáévá akarta tenni annak az Egyháznak lelki áldozatát is, mely arra hivatott, hogy Krisztus áldozatával együtt önmagát is fölajánlja. A II. Vatikáni Zsinat ezt tanítja minden hívőnek: "Amikor részt vesznek az eucharisztikus áldozatban, az egész keresztény élet forrásában és csúcspontjában, isteni Áldozatot ajánlanak föl Istennek, és vele együtt önmagukat ajánlják fel". [II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium, 11.]

14. Krisztus Húsvétja a szenvedéssel és halállal együtt magában foglalja az ő föltámadását is. Erre emlékeztet a hívő nép akklamációja a konszekráció után: "Hittel valljuk föltámadásodat". Az eucharisztikus áldozat ugyanis nemcsak az Üdvözítő halálának és föltámadásának misztériumát jeleníti meg, hanem a föltámadás misztériumát is, ami megkoronázza az áldozatot. Csak az élő és föltámadott Krisztus lehet az Eucharisztiában "az élet kenyere" (Jn 6,35.48)",az élő kenyér" (Jn 6,51). Szent Ambrus úgy beszélt erről az újonnan megkeresztelteknek, mint a föltámadásnak saját életükben való megvalósulásáról: "Ha Krisztus számodra a mai nap, akkor ő minden nap teérted támad föl". [De sacramentis V, 4, 26] Alexandriai Szent Cirill pedig azt hangsúlyozta, hogy a szent misztériumokban való részesedés "igaz megvallása és emlékezete annak, hogy az Úr meghalt és föltámadott értünk és a mi üdvösségünkért." [János evangéliumáról XII, 20]

15. Krisztus - föltámadással megkoronázott - áldozatának szentségi megjelenítése a szentmisében egész különleges jelenlét, melyet (VI. Pál pápa szavait idézve) "nem azért mondunk valóságosnak, hogy tagadjuk a többi jelenlét valós voltát, hanem hogy kiemeljük a szubsztanciális jelenlétet, melynek erejéből Krisztus, az Isten-Ember teljes valójában jelen van". [Mysterium fidei enciklika] S hogy a Trienti Zsinat örökérvényű tanítását idézzük: "A kenyér és a bor konszekrálásával a kenyér egész szubsztanciája Krisztus, a mi Urunk testének szubsztanciájává, és a bor egész szubsztanciája az ő Vérének szubsztanciájává változik. Ezt az átváltozást a Katolikus Egyház megfelelően és helyesen transzszubsztanciációnak nevezi." [DS 1642.] Valóban, az Eucharisztia a hit misztériuma, minden elképzelésünket felülmúló misztérium, és csak hittel lehet elfogadni, ahogy már az egyházatyáknak erről az isteni Szentségről szóló katekézisei is gyakran emlékeztetnek rá. "A kenyérben és a borban - buzdít Jeruzsálemi Szent Cirill - ne az egyszerű és természetes elemeket lásd, mert az Úr kifejezetten mondta, hogy az ő teste és vére lett belőlük: a hit biztosít efelől, bár az érzékeid mást mondanak." [Misztagogikus katekézisek IV, 6]

"Imádlak áhítattal rejtőző Istenség" - énekeljük tovább az Angyali Doktorral. A szeretet e misztériuma előtt az emberi ész nagyon megtapasztalja a maga korlátait. Érhető tehát, hogy ez az igazság századokon át igen kemény erőfeszítésekre késztette a teológiát a megértés érdekében.

Ezek az elismerésre méltó erőfeszítések annál hasznosabbak és mélyrehatóbbak, minél inkább össze tudják kapcsolni a kritikus gondolkodást az Egyház "megélt hitével", mely különösen is megmutatkozik az "igazság biztos karizmájában", melyet a Tanítóhivatal birtokol, és "a lelki dolgok mély megértésében", [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 8.] amire elsősorban a szentek jutnak el. Végezetül idézzük VI. Pál pápát: "Minden teológiai magyarázatnak, bármilyen módon próbál is behatolni e misztériumba, ahhoz, hogy összhangban legyen a katolikus tanítással, szilárdan tartania kell, hogy a tárgyi valóságban, függetlenül a mi gondolkodásunktól, a kenyér és a bor a konszekráció után megszűnt létezni, úgy, hogy attól a pillanattól fogva a kenyér és a bor szentségi színei alatt valóságosan az Úr Jézus imádandó teste és vére van előttünk". [VI. Pál pápa: Ünnepélyes hitvallás, 25]

(Fel)




Mit mond erről a Biblia?


Egyelőre csak kommentár nélkül:


Ter 14,18
Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt.

Lk 22,19-20
Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: "Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek (= poiein) az én emlékezetemre (= anamnészisz)." Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.
1Kor 11,23-25
Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek (= poiein), valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre (= anamnészisz)."
Kiv 29,38-39
Az oltáron ezt kell majd feláldoznod (= poiein): két egyesztendős bárányt mindennap, megszakítás nélkül. Az egyik bárányt reggel áldozd fel (= poiein), a másikat este felé:
Szám 10,10
Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni (= anamnészisz / azkarah) fogják Istent rátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. (MBT)
Zsid 10,2-3
Nemde abbahagyták volna az áldozat bemutatását, ha a bemutatók egyszeri megtisztulás után megszabadultak volna a bűntudattól. Ellenkezőleg, éppen ez emlékeztette (= anamnészisz / azkarah) őket évről évre a bűnre.

Mt 26,13
Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek (= mnemoszünon) majd arról is, amit ez az asszony tett."
Mk 14,9
Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek (= mnemoszünon)."
ApCsel 10,4
Ránézett és ijedten kérdezte: "Mi az, Uram?" Az így válaszolt: "Imádságod és alamizsnád felszállt az Isten színe elé, s megemlékezett (= mnemoszünon) rólad.

Lev 24,7
Mindegyik sorra tégy tiszta tömjént. Ez emlékezetül (= azkarah) felajánlott eledel lesz, étel az Úrnak.
Lev 2,2
Hozza el Áron fiainak, a papoknak. Közülük az egyik tele marokkal vegyen a lisztlángból meg az olajból, s vegye hozzá az egész tömjént. A pap égesse el az oltáron emlékezetül (= azkarah), s az a megbékélés illatában elköltött étel lesz az Úr számára.
Lev 2,9
A pap vegye el az áldozatból az emlékeztető (= azkarah) részt, égesse el az oltáron, hogy a megbékélés illatában elköltött étel legyen az Úr számára.
Lev 2,16
A pap égesse el belőle az emlékeztető (= azkarah) részt, a kenyérnek és az olajnak egy részével együtt (továbbá az egész tömjént), mint az Úr számára készített eledelt.
Lev 5,12
Adja át a papnak, az meg vegyen belőle egy tele marékkal emlékeztetőül (= azkarah), és égesse el az oltáron, mint az Úrnak szánt eledelt. Ez a bűnért való áldozat.
Lev 6,8
azután vegyen egy marékkal a lisztlángból (az olajból, és fogja a hozzá tett tömjént), s miután elégette az oltáron az emlékeztető (= azkarah) részt, mint a megbékélés illatát az Úrnak,
Szám 5,26
Vegyen a pap egy marokkal az áldozatból az asszony emlékeztető (= azkarah) áldozatául, és füstölögtesse el az oltáron. Azután itassa meg az asszonnyal a vizet. (MBT)

Mal 1,10-11
Bárcsak bezárná valaki közületek az ajtókat, hogy ne gyújtson senki hiába tüzet oltáromon! Nem találom kedvemet bennetek - mondja a Seregek Ura -, nem fogadom szívesen kezetekből az ételáldozatot. De napkeltétől napnyugtáig nagy az én nevem a népek között. Jóillatú áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta ételáldozatot a nevemnek. Mert nagy az én nevem a népek között - mondja a Seregek Ura.

Zsid 9,23
A mennyekben levők előképeinek így kellett megtisztulniuk, maguk a mennyeiek azonban ennél kiválóbb áldozatot követeltek.

Jer 33,18
De a levita papok se lesznek olyan férfi híján, aki színem elé áll, és bemutatja az égőáldozatot, elégeti az ételáldozatot, és naponta elkészíti a véres áldozatot.

Zak 9,15
A [Seregek] Ura megvédelmezi őket: a parittyaköveket a földön tapodják, isszák a vért, mint a bort, és eltelnek vele, mint az oltár szarvai.

Zsid 13,15
Általa mutassuk be az Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét.

Lev 7,12-15
Ha dicsőítő áldozattal kapcsolják egybe, tegyenek hozzá olajban dagasztott kovásztalan kalácsot, olajjal kevert, kalácsnak elkészített lisztlángot. Ezt az adományt kovászos tésztából készült lepénnyel együtt ajánlják fel dicsőítésül mint közösségi áldozatot. Minden ételáldozati adományból fel kell ajánlani egy darabot az Úrnak járandóság címén, s az legyen a papé, aki a közösségi áldozatnak a vérét vette. Az áldozat húsát még aznap meg kell enni, amelyen feláldozták, és semmit sem szabad belőle másnapra hagyni.
Lev 22,29-30
Ha hálaáldozatot mutattok be az Úrnak, úgy végezzétek, hogy kedves legyen: még aznap meg kell enni, és semmit sem hagyhattok meg belőle másnap reggelre. Én vagyok az Úr.

1Pét 2,5-6
és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent.

Zsid 9,22
Sőt a törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.

Róm 12,1
Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok.
Szám 8,11
S most Áron ajánlja fel Lévi fiait az Úrnak Izrael fiainak ajándékaként szertartás keretében, hogy alkalmassá váljanak az Úr szolgálatára.
Szám 8,13
Ezután állítsd Áron és fia elé a levitákat, ajánld fel őket az Úrnak szertartással,
Szám 8,15
Ezután a leviták megkezdhetik szolgálatukat a megnyilatkozás sátora körül. Tehát tisztítsd meg, s ajánld fel őket.
Szám 8,21
Lévi fiai engedték, hogy bűneiktől megtisztítsák őket, s kimosták ruhájukat. Áron adományként felajánlotta őket az Úrnak, majd elvégezte értük az engesztelés szertartását, hogy megtisztuljanak.

1Kor 10,16
Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?

1Kor 10,18
Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az áldozatból esznek, nemde az oltár részesei?

1Kor 10,20
Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem a sátánnak áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek a gonosz lélekkel.

1Kor 11,26
Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

1Kor 10,21
Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg a gonosz lélek asztaláról.
Lev 24,6
Azután rakd őket két sorban - hatot-hatot téve egy sorba - az Úr előtt álló tiszta asztalra.
Ez 41,22
mint egy három könyök magas, két könyök hosszú és két könyök széles fából való oltár. Sarkai, talpazata és oldala fából voltak. És azt mondta nekem: "Ez az az asztal, amely az Úr előtt áll."
Ez 44,16
Ők lépjenek be szentélyembe és közelítsenek asztalomhoz, szolgáljanak nekem, lássák el szolgálatomat.
Mal 1,7
Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret hoztok oltáromra. Azt kérdezitek: Mivel szentségtelenítettük meg? - Azzal, hogy azt gondoljátok: Az Úr asztalát semmibe kell venni.
Mal 1,12
Ti mégis megszentségtelenítitek, mert azt gondoljátok: Tisztátalan az Úr asztala, és megvetendő rajta minden étel.

Zsid 13,10
Olyan oltárunk van, amelyről nem ehetik az, aki a sátornak szolgál.
Zsid 13,15
Általa mutassuk be az Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét.

(Fel)


Mit mondanak erről az ókeresztény írók?



A Szentmise áldozata

(További idézetek várhatók Szent Ireneusztól, Szent Cipriántól, Szent Szerapiontól, Nazianzoszi Szent Gergelytől, Szent Ambrustól, Aranyszájú Szent Jánostól, Szent Ágostontól, Szent Kierantól, Szent Fulgentiustól)


Didakhé 14,1-3 (Kr. u. 90 körül)

Az Úr napján gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok. Mindaz, akinek vitás ügye van felebarátjával, addig ne jöjjön közétek, míg ki nem békült, nehogy közönségessé váljon áldozatotok. Az Úr ugyanis erről mondotta: Mindenütt tiszta áldozatot mutatnak be nékem, mert nagy király vagyok, mondja az Úr, és nevem csodálatos a nemzetek között (Mal 1,11-14.).


 

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 40-41; 44,4-5. (Kr. u. 96)

Mindez már a korábbiakban is megmutatkozott számunkra; bepillanthattunk az isteni tudás mélységeibe is, ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak uralkodónk meghatározott időnkre véghezvinnünk rendelt. Felajánlásaink, és a szent cselekményeinket gondosan végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre és órára. Meghatározott helyen, és meghatározott személyek által akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy mindent méltó módon, neki tetszően történjen, és szívesen fogadott legyen akaratának. Mindazok boldogok és tetszésére vannak, akik az uralkodó törvényeit követik, nem fognak eltévelyedni. Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az előírt szolgálataik, és a néphez tartozó embert is kötik a nép számára előírt rendelkezések.

Közülünk mindenki a maga rendjében, jó lelkiismerettel adjon hálát az Istennek, megszentelődésében, senki se lépje át a szent cselekmények számára előírt szabályát. Mert nem mindenütt lehetett felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a könyörgést, a bűnökért bemutatott, a tisztulás áldozatát, csupán csak Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehetett felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan megvizsgálták a felajánlásra kerülő adományt. Akik pedig akaratával egybehangzó dolgokon kívül bármit is tettek, halállal bűnhődtek. Láthatjátok tehát, testvéreim, hogy a tudásban minél nagyobb megtiszteltetés jutott ki minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő veszély is.

 

Nem kis mértékben vétkeznénk, ha azokat, akik feddhetetlenül és illendő módon ajánlják fel adományainkat, kivetnénk a püspökségből. Boldogok az előttünk járt presbiterek, gyümölcsöző és tökéletes megnyugvásban lett részük.



Antióchiai Szent Ignác: Levél a filadelfiaiakhoz, 4. (Kr. u. 110)

Arra törekedjetek, hogy eukharisztiátok egy legyen. Egy ugyanis a mi Urunk Jézus Krisztus teste, és egy a kehely az ő vérének egységére, egy az áldozati oltár, ahogyan egy a püspök a presbitériummal és a diakónusokkal, hogy Isten szerint cselekedjétek, amit cselekedtek.


Szent Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 41, 2-3; 117,1. (Kr. u. 155)

Azokról az áldozatokról pedig, amelyeket ti ajánlatok fel neki, mint már említettem, Malakiás által – ki egyike a tizenkét prófétának – Isten ezeket mondotta: „Akaratom nincs meg bennetek, mondja az Úr, áldozataitokat nem fogadom el kezetekből, mert napkelettől napnyugatig nevemet megdicsőítették a nemzetek között, és mindenütt tömjént áldoznk nevemnek, tiszta áldozatot, mivelhogy nagy a nevem a nemzetek között – mondja az Úr -, míg ti megszentségtelenítitek azt” (vö. Mal 1,10.2). Az áldozatokról, melyeket a nemzetek között mindenütt bemutatnak neki, vagyis az Eucharisztia kenyeréről, és az Eucharisztia kelyhéről, hasonlóképpen már előzőleg beszélt, amikor mondta, mi megdicsőítjük a nevét, ti pedig megszentségtelenítitek.

Minden az ő nevében felajánlott áldozatról, melynek végzését Jézus, a Felkent hagyta meg, azaz a kenyér és a kehely hálaadása (eucharisztia), melyet a keresztények a föld minden pontján végeznek, arról Isten előzetesen tanúsította, hogy kedves lesz előtte.


Tertullianus: Az imádságról, 19,1-4 (Kr. u. 200 előtt)


Hasonló módon úgy vélik sokan, hogy stációs-napokon nem szükséges az áldozati imákon résztvenniük, mivel a stáció-böjtöt az Úr teste vételével megbontanák. Az Eucharisztia megoldja tehát az Istennek szentelt szolgálatot s nem inkább Istenhez fűzi azt? Hát nem ünnepélyesebb lesz a stációs böjtöd, ha az Isten oltáránál is helyet találtál? Ha vetted az Úr testét és megőrzöd azt, úgy mindkettő csorbítatlan marad: az áldozaton való részvétel s a szent szolgálat végrehajtása.



Tertullianus: Az asszonyi cicomáról 2,11,2 (Kr. u. 202)

Nektek azonban nincsen komoly okotok arra, hogy így [felcicomázottan] jelenjetek meg, akár valamely beteg testvér látogatására, akár az áldozat bemutatására, vagy akár az Isten igéje hirdetésére mentek. Ezek mindegyike szent és komoly foglalatosság, s egyikhez sem szükséges a rendkívüli, a cicomás, vagy éppen szemérmetlen öltözék.



Jeruzsálemi Szent Cirill: Hitoktató beszédek, 23,7-8. (Kr. u. 350)

Azután pedig, hogy ezen szellemi himnuszok által megszenteltük magunkat, kérjük a jóságos Istent, küldje le a Szentlelket áldozati adományainkra és változtassa át a kenyeret Krisztus testévé, a bort pedig Krisztus vérévé; mert bármihez is érint hozzá a Szentlélek, az meg van szentelve, az át van változtatva. Aztán pedig, hogy megtörtént a szellemi áldozat, a vérontás nélkül való Istenszolgálat, a jelenlevő engesztelő áldozat fölött könyörgünk Istenhez az egyházak általános békéjéért; a világ helyes rendjéért, az uralkodókért, a vitézekért és harcosokért; a betegségben sínylődőkért, a bajlódókért, általában mindenkiért, akik segítségre szorulnak -- és értük ezt az áldozatot bemutatjuk.



Aranyszájú Szent János: Homília a bűnbánatról (Kr. u. 387)

Az Oltáriszentséget ne lásd kenyérnek és ne ízleld bornak. Nem lesz az a sorsa, mint a testi ételeknek. Ne is gondolj ilyenre! Ha a viaszt tűz közelébe visszük, azért nem veszti el lényegét, és nem bomlik részeire. Ugyanígy gondolkodj az Oltáriszentség vételéről is. Éppen ezért, ha áldozni mentek, ne gondoljátok, hogy ember osztja az Isten testét, hanem mintha szeráfok áldoztatnának tűzfogóval, mint Izaiás próféta látta. Higgyétek, hogy így kapjátok a szent testet. Az Üdvözítő vérét is így élvezzük, mikor az isteni, tiszta kelyhet érintjük ajkunkkal… Ne csak ez előttünk lévőt nézzük, hanem szavait is jegyezzük meg. Mert az ő szavában nincs tévedés. Érzékszervünk azonban könnyen becsapódik. Őbenne sosem csalódunk, érzékeinkben annál többet. -- Ha Ő azt mondja: "Ez az én testem" -- fogadjuk el, higgyük el és nézzük lelki szemünkkel… Milyen sokan mondják most: "Szeretném látni az alakját, sebhelyeit, ruháját, saruját". Hiszen látod, tapintod, magadhoz veszed. Te a ruháját szeretnéd látni. Ő pedig saját magát adja, nemcsak hogy meglásd, hanem hogy megérintsd, magadhoz vedd, testedben táplálékod legyen… Ezért mindig készen kell állnunk. Kemény büntetés vár a méltatlanul áldozókra. Gondolj arra: mennyire botránkozol az árulón és elítéled a keresztrefeszítőket. Vigyázz, hogy vádolója ne legyél Krisztus testének és vérének. Azok megölték a mindennél szentebb testet, te bűnös lélekkel fogadod magadba. Pedig mennyi jót kaptál tőle. Nem elégedett meg azzal, hogy emberré lett, megkínozták, megölték, hanem még egyesül is velünk. Nemcsak hitben, de valóságban is előkészíti a testünket. Mennyivel tisztábbnak kellene lennünk, mikor ezt a Szent áldozatot magunkhoz vesszük… Emberi hatalomnak nincs köze az Oltáriszentséghez. Az működik benne, aki az utolsó vacsorán megalapította. Nekünk szolgai szerep jutott; Ő teszi szentté, Ő változtatja át. Senki se álljon ide Júdásként, senki se legyen kapzsi. Ha nem vagy Krisztus tanítványa, távozz innen! Ez az oltár nem fogadja be az ilyeneket. Azt mondja az Úr: "Nálad tartom a húsvéti vacsorát tanítványaimmal együtt" (Mt 26,19). Ezen az asztalon is ugyanaz fekszik, mint az utolsó vacsoráén. Talán ott Krisztus, itt pedig ember a szerző? Nem! Mindkét esetben maga az Úr! Ez ugyanaz a vacsoraterem, mint ott, ahonnan az Olajfák hegyére vonultak ki.


Szent Ágoston: Isten városáról X. 6.
Ez a keresztények áldozata: „Sokan egy test Krisztusban”. Ezt ünnepli az Egyház a hívek által is ismert oltáriszentségben, abban szemlélhető, hogy az, amit bemutat, önmaga.


Szent Ágoston: Isten városáról X. 19-20.
Vannak, akik azt tartják, ezek a látható áldozatok megfeleltek más isteneknek, de az igaz Istennek, minthogy láthatatlan, láthatatlan áldozatok valók s nagyobbak a nagyobbaknak, jobbak a jobbaknak, amilyenek a tiszta léleknek és a jóakaratnak a szolgálatai. Az ilyenek tényleg nem veszik tudomásul, hogy ezek az áldozatok a belsőnek éppen úgy jelei, mint a hallható szó jele a dolgoknak.
Ennélfogva, amint kérésünket és dicséretünket kifejező szavakat ahhoz intézzük, akinek felajánljuk szívünk általuk jelzett érzéseit, ugyanígy, midőn áldozatot mutatunk be, nem másnak juttatjuk a felajánlandó látható áldozatot, mint annak, akinek szívünkben magunknak kell láthatatlan áldozatának lennünk. Ekkor helyeselnek nekünk s örvendenek velünk s erejükhöz képest segítenek ebben az Angyalok s a jóságban és istenszeretetben hatalmasabb felsőbb Erősségek…
Ezért az igazi Közvetítő, amint szolga alakját felvéve közvetítő lett Isten és az emberek között, az ember Krisztus Jézus, bár Isten alakjában az Atyával fogadja az áldozatot, kivel egy Isten is, mégis szolga alakjában inkább akart áldozat lenni, mint áldozatot fogadni, nehogy alkalmat adjon bárkinek is arra a hiedelemre, hogy valami teremtménynek kell áldozatot bemutatni. Ezáltal pap is, maga az áldozat bemutatója, maga az áldozat is.
Azt akarta, hogy ennek a ténynek naponkénti ünneplése legyen az Egyház áldozata, mely midőn neki, a fejnek teste, magát őáltala tanulja feláldozni. Ennek az igaz áldozatnak sokféle előképe volt a szentek tiszteletreméltó áldozata, hogy a sokféle ezt az egyet ábrázolja, sokféle szó gyanánt egy dolgot fejezzen ki, hogy untalan sokszor erre figyelmeztessen. Ennek a legfőbb és igaz áldozatnak adta át a helyet minden hamis áldozat.


Szent Ágoston: Vallomások IX. 13,36

Anyám, elmúlásának napja közeledtével, nem gondolt arra, hogy teste díszes temetésben részesüljön, vagy fűszerekkel bebalzsamozzák, választékos síremlékre sem vágyott, s azzal sem törődött, hogy hazai sírba kerüljön. Nem ilyenfélét hagyott meg nekünk, hanem csak az volt a kívánsága, emlékezzünk meg róla oltárodnál, amely előtt egy napot sem mulasztott el szolgálatodban. Tudta, hogy ott szolgáltatják a szent áldozatot, mely eltörölte az „ellenünk bizonyító kéziratot” (Kol 2,14).


(Fel)

Mit mondanak erről mások?

A Szentmise és Jézus áldozata


Tiszteletreméltó John Henry Newman: Loss and Gain, 327. (Kr. u. 1848)

A szentmise nem csupán szavak egymásutánja: nagyszerű cselekmény, a földön lehetséges legnagyobb esemény. Nemcsak megszólítása, hanem – szabad magam így kifejeznem – az Örökkévalónak idehívása. Ő lesz jelen az oltáron Testével és Vérével, Ő, Aki előtt az angyalok hódolnak, és Akit az ördögök rettegnek. Ez az a tiszteletet parancsoló esemény, mely értelmet és célt ad minden részletének is. a szavak szükségesek, de csak mint eszköz és nem mint cél. Nemcsak a kegyelem trónjához felszálló megszólítás, hanem eszköz egy sokkal fenségesebb tény, a konszekráció, az áldozat számára.


(Fel)