|
Az apostolok
tekintélye és utódlása
(Frissítve:
2007. 12. 27.)
Mi a probléma?
(Fel)
Mit
mond erről az Egyház?
A Katolikus
Egyház Katekizmusa
77 "Annak érdekében, hogy az
evangélium az
Egyházban mindig épen és elevenen
megmaradjon, az
Apostolok Püspököket hagytak
hátra
utódként azáltal, hogy
átadták
saját Tanítóhivatalukat." [II.
Vatikáni
Zsinat: Dei Verbum, 7.] Ugyanis "a sugalmazott könyvekben
különleges módon
kifejeződő apostoli
igehirdetést az idők
végezetéig
szakadatlanul meg kellett őrizni". [uo. 8.]
171 Az Egyház mint az "igazság oszlopa
és
boltozata" (1Tim 3,15) a szenteknek egyszer átadott hitet
[Vö. Júd 1,3.] hűségesen őrzi.
őrzi
Krisztus szavainak emlékezetét, és az
apostolok
hitvallását nemzedékről
nemzedékre
továbbadja. Mint az anya, aki beszélni
és
ezáltal megérteni és
közösségben
élni tanítja gyermekeit, tanítja
nekünk az
Egyház, a mi Anyánk a hit nyelvét,
hogy bevezessen
a hit megértésébe és
életébe.
551 Jézus nyilvános
életének
kezdetétől fogva férfiakat
választott ki,
szám szerint tizenkettőt, hogy vele legyenek
és
részesedjenek küldetésében.
[Vö. Mk
3,13--19.] Részt adott nekik
hatalmából
"és elküldte őket, hogy
hirdessék Isten
országát és
gyógyítsanak betegeket"
(Lk 9,2). Örökre Krisztus
országához tartoznak,
mert ő általuk vezeti az Egyházat:
"Ezért nektek adom az országot, mint ahogy
Atyám
nekem adta, hogy majd asztalomnál egyetek és
igyatok
országomban, és trónon ülve
ítélkezzetek Izrael tizenkét
törzse
fölött" (Lk 22,29--30).
IV. Az Egyház apostoli
857 Az Egyház apostoli, mert az apostolokra alapszik,
mégpedig három értelemben:
-- az "apostolokra", a Krisztustól kiválasztott
és elküldött tanúkra
"alapított
épület" (Ef 2,20 [Vö. Jel 21,14.]) volt
és
marad; [Vö. Mt 28,16--20; ApCsel 1,8; 1Kor 9,1; 15,7--8; Gal
1,1.]
-- a benne lakó Szentlélek
segítségével őrzi
és adja
továbba tanítását,
[Vö. ApCsel 2,42.]
a jó letéteményt és a
józan
szavakat, melyeket az apostoloktól hallott; [Vö.
2Tim
13,14.]
-- a tanítás, a megszentelés
és a
kormányzás feladatát az
Apostoloktól kezdve
Krisztus második eljöveteléig azok
segítségével végzi, akik az
Apostolok
nyomába lépnek lelkipásztori
feladatukban: a
Püspökök kollégiuma
segítségével",mely mellett ott
állnak a
papok Péter utódával és az
Egyház
legfőbb pásztorával
egységben".
[II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes, 5.]
"Mert nyájadat, örök
Pásztorunk, magára
nem hagyod, hanem szent Apostolaid által
mindvégig
őrzöd és óvod, hogy azok
kormányozzák hívő
népedet, akik
rendelésedből állnak nyájad
élén Fiad helyett mint pásztorok."
[Apostolok 1.
prefációja. Missale Romanum, 1970, 426.]
Az apostolok küldetése
858 Jézust az Atya küldötte.
Szolgálatának kezdetétől
fogva
"magához hívta azokat, akiket ő maga
akart (...).
és megalkotta a Tizenkettőt, hogy vele legyenek,
és
hogy elküldje őket
prédikálni" (Mk 3,13--14).
Ettől kezdve ők az ő
"küldöttei" (a
görög aposztoloi szó ezt jelenti).
ő bennük
hajtja végre saját
küldetését:
"Miként engem küldött az Atya,
én is
küldelek titeket" (Jn 20,21). [Vö. Jn 13,20; 17,18.]
Szolgálatuk tehát az ő
küldetésének folytatása:
"Aki titeket
befogad, engem fogad be" -- mondja ő maga a
Tizenkettőnek
(Mt 10,40). [Vö. Lk 10,16.]
859 Jézus az Atyától kapott
küldetéséhez
társítja őket:
miként "a Fiú semmit sem tehet
önmagától" (Jn 5,19.30), hanem mindent
az
Atyától kap, aki őt küldte,
úgy azok,
akiket Jézus küld, semmit sem tehetnek
Nélküle,
[Vö. Jn 15,5.] akitől a missziós
parancsot és
a teljesítéséhez
szükséges hatalmat
kapják. Krisztus apostolai tehát
tudják, hogy
Isten tette őket alkalmassá arra, hogy "az
új
Szövetség szolgái" (2Kor 3,6)",Isten
szolgái" (2Kor 6,4) legyenek",Krisztus
követségében" (2Kor 5,20)
járjanak el mint
"Krisztus szolgái és Isten
misztériumainak
gondnokai" (1Kor 4,1).
860 Az apostolok feladatában van egy mozzanat, mely
átadhatatlan: tudniillik, hogy az Úr
föltámadásának
tanúi és az
Egyház alapjai. Ugyanakkor feladatuknak van egy
maradandó
mozzanata is. Krisztus megígérte nekik, hogy
velük
marad az idők végéig. [Vö. Mt
28,20.] "Ez az
isteni küldetés, melyet Krisztus bízott
az
apostolokra, a világ végéig fog
tartani, mert az
evangélium, melyet nekik kell továbbadniuk,
minden
időkre az Egyház egész
életének
alapja. Ezért az Apostolok (...) utódok
rendeléséről gondoskodtak." [II.
Vatikáni
Zsinat: Lumen Gentium, 20.]
A püspökök az apostolok
utódai
861 "Hogy a rájuk bízott
küldetés
haláluk után is
folytatódjék,
közvetlen munkatársaikat szinte
végrendeletként megbízták
azzal, hogy
vigyék tovább és
szilárdítsák
meg a tőlük megkezdett művet;
megparancsolván nekik,
hogy ügyeljenek az egész nyájra, melyben
a
Szentlélek állította őket
Isten
Egyházának pásztorául.
így
tehát ilyen férfiakat
állítottak, és
a továbbiakra nézve úgy rendelkeztek,
hogy ha ezek
meghalnak, szolgálatukat más
kipróbált
férfiak kapják meg." [II. Vatikáni
Zsinat: Lumen
Gentium, 20; vö. Római Szent Kelemen: Epistula ad
Corinthios 42,4]
862 "Miként megmarad az a hivatal, melyet az Úr
egyedül Péternek, az első apostolnak
adott, s melyet
át kellett adnia utódainak, úgy
megmarad az
Apostolok egyházkormányzati hivatala is, melyet a
püspökök szent rendjének kell
állandóan gyakorolnia." Ezért
tanítja az
Egyház, hogy "a püspökök isteni
intézkedés folytán léptek
az Apostolok
helyébe mint az Egyház pásztorai,
akiket ha valaki
hallgat, Krisztust hallgatja, aki pedig őket megveti,
Krisztust
veti meg és azt, aki Krisztust küldte". [II.
Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 20.]
873 Maguk a különbségek is, melyeket maga
az Úr
akart Testének tagjai között, annak
egységét és
küldetését
szolgálják. Mert "az Egyházban a
szolgálatok különbözők,
de a
küldetés egy. Krisztus az apostolokra és
utódaikra ruházta azt a tisztséget,
hogy az
ő nevében és hatalmával
tanítsanak,
megszenteljenek és kormányozzanak. A
világi
hívők pedig -- részesei
lévén
Krisztus papi, prófétai és
királyi
tisztségének -- Isten egész
népének
küldetésén belül az
Egyházban és
a világban töltik be a maguk szerepét."
[II.
Vatikáni Zsinat: Apostolicam actuositatem, 2.] Mind a
klerikusok
mind a világi hívők
között vannak
olyanok",akik az evangéliumi tanácsokra
fogadalommal
(...) Istennek szentelik magukat, és az Egyház
üdvözítő
küldetését
szolgálják". [CIC 207. k. 2. §]
880 Amikor Krisztus megalkotta a Tizenkettőt",kollégiumként, azaz
állandó
csoportként alkotta meg, és a
közülük
kiválasztott Pétert
állította az
élre". [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 19.]
"Amint
az Úr rendelkezése alapján Szent
Péter
és a többi apostol egy apostoli
kollégiumot alkot,
ugyanígy a római Pápa,
Péter utóda
és a püspökök, az apostolok
utódai
kapcsolódnak egymáshoz." [II.
Vatikáni Zsinat:
Lumen Gentium, 22; vö. CIC 330.]
892 Az isteni segítséget megkapják az
Apostolok
utódai is, amikor Péter
utódával
közösségben tanítanak -- s
különösen Róma
püspöke, az egész
Egyház Pásztora --, amikor
anélkül, hogy
tévedhetetlen döntésre
jutnának és
"végleges módon" fejeznék ki
magukat, a rendes
Tanítóhivatalt gyakorolva olyan
tanítást
adnak elő, ami hit és erkölcs
dolgában a
kinyilatkoztatás jobb
megértésére vezet.
Ehhez a rendes Tanítóhivatalhoz a
híveknek
"vallásos, odaadó lelkülettel kell
ragaszkodniuk",
[II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 25.] ami
jóllehet
különbözik a hit
beleegyezésétől,
azt mégis megerősíti.
938 A Püspökök, akiket a
Szentlélek
állít, az Apostolok utódai.
"Egyenként
látható elvei és alapjai az
egységnek
saját részegyházaikban." [uo. 23.]
1086 "Amint tehát Krisztust az Atya küldte,
úgy
küldte Krisztus is a Szentlélekkel eltelt
Apostolokat,
nemcsak azért, hogy
prédikálván az
Evangéliumot minden teremtménynek
hirdessék, hogy
Isten szent Fia halálával és
föltámadásával
megszabadított minket a
sátán hatalmából
és a
haláltól, s átvitt az Atya
országába; hanem azért is, hogy amit
hirdettek, az
üdvösség művét az
áldozat és a
szentségek által -- melyek
körül az
egész liturgikus élet forog --
megvalósítsák." [II.
Vatikáni Zsinat:
Sacrosanctum concilium, 6.]
1087 Amikor a föltámadt Krisztus a Szentlelket az
apostoloknak adja, rájuk bízza a maga
megszentelő
hatalmát: [Vö. Jn 20,21--23.] az apostolok Krisztus
szentségi jelévé válnak.
Ugyanannak a
Szentléleknek erejével adják
át ezt a
megszentelő hatalmat utódaiknak. Ez az "apostoli
jogfolytonosság" áthatja az Egyház
egész
liturgikus életét: szentségi
természetű
és az egyházi rend szentsége
által
adják tovább.
1313 A latin szertartásban a
bérmálás
rendes kiszolgáltatója a
püspök. [Vö. CIC
882.] Jóllehet, ha szükséges, a
püspök
fölhatalmazást adhat papoknak
bérmálásra, [Vö. CIC 884, 2.
§] neki
magának kell bérmálnia, hogy
feledésbe ne
menjen, hogy éppen ennek érdekében
vált
ketté időben a
bérmálás és a
keresztelés. A püspökök az
apostolok
utódai, ők kapták meg az
egyházi rend
szentségének teljességét.
Amikor ők
bérmálnak, az jól kifejezi, hogy e
szentség
hatására a megbérmáltak
szorosabban
kötődnek az Egyház apostoli
eredetéhez
és azon küldetéséhez, hogy
tanúskodjék Krisztusról.
1536 Az egyházi rend az a szentség, mely
által a
Krisztustól Apostolaira bízott
küldetés
teljesítése folytatódik az
Egyházban az
idők végezetéig: tehát az
apostoli
szolgálat szentsége. Három fokozata
van: a
püspökség, az
áldozópapság
és a diakonátus.
1555 "Az Egyházban az első
időktől gyakorolt
különféle szolgálatok
között a
hagyomány tanúsága szerint az
első helyen
áll azoké, akik
püspökként a
kezdettől folyamatos utódlás
által az
apostoli magvetés folytatói." [II.
Vatikáni
Zsinat: Lumen Gentium, 20.]
1556 Azért, hogy nemes
küldetésüket
méltó módon
betölthessék",e nagy
hivatalok betöltéséhez az apostolok
Krisztustól a leszálló
Szentlélek
különleges
kiáradását nyerték,
ők maguk pedig kézrátétellel
adták
tovább munkatársaiknak azt a lelki
adományt, mely
a püspökszentelésben jutott el
mihozzánk".
[uo. 21.]
1560 Minden püspök Krisztus helyetteseként
a
rábízott részegyház
fölött
birtokolja a pásztori hivatalt; ugyanakkor terheli
őt az
összes részegyházról
való
gondoskodás, melyet valamennyi
püspöktestvérével
kollegiálisan kell
viselnie. "Jóllehet minden püspök a
nyáj csak
rábízott részének szent
pásztora,
mint törvényes apostolutód isteni
intézkedés és parancs
alapján a többi
püspökkel együtt
letéteményese az
Egyház apostoli feladatának." [XII. Pius
pápa:
Fidei donum enciklika; vö. II. Vatikáni Zsinat:
Lumen
Gentium 23; uaz: Christus Dominus, 4, 36, 37; uaz: Ad gentes 5, 6, 38.]
1562 "Krisztus, akit az Atya megszentelt és a
világba
küldött, apostolai által saját
fölszenteltségének és
küldetésének
részeseivé tette
utódaikat, a püspököket, akik
szolgálatuk
hivatalát az Egyházban
különböző
fokokban egyes személyeknek törvényesen
átadták." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium,
28.] A püspökök "szolgálati
feladata
alárendelt fokon átszállt a papokra,
hogy a papi
rendbe kerülve a Krisztustól kapott apostoli
küldetés
teljesítésére a
püspöki rend munkatársai legyenek". [II.
Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis, 2.]
1565 Az egyházi rend szentségének
erejéből a papok részesei annak az
egyetemes
küldetésnek, amit Krisztus az apostolokra
bízott. A
lelki adomány, melyet a papok a szentelésben
kaptak, nem
valamilyen korlátozott és helyhez
kötött
küldetésre készíti
föl őket, hanem
az üdvösség egyetemes
küldetésére
"egészen a föld határáig"
(ApCsel 1,8),
[II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis, 10.] oly
módon, hogy "készek legyenek az
evangéliumot
mindenütt hirdetni". [II. Vatikáni Zsinat: Optatam
totius,
20]
1575 Krisztus kiválasztotta az apostolokat, és
részt adott nekik a maga
küldetésében
és hatalmában. Az Atya jobbjára
emeltetvén
nem hagyja el nyáját, hanem mindig őrzi
az
Apostolok és vezeti a pásztorok által,
akik ma
folytatják az ő művét. [Vö.
Apostolok 1.
prefációja. Missale Romanum, 1970, 426.] Krisztus
tehát egyeseket apostolként, másokat
pásztorként "ad". [Vö. Ef 4,11.]
Tevékenységét a
püspökök
által folytatja. [Vö. II. Vatikáni
Zsinat: Lumen
Gentium, 21.]
1576 Mivel az egyházi rend az apostoli szolgálat
szentsége, a püspökökre, mint az
Apostolok
utódaira tartozik, hogy "a lelki
ajándékot"
[uo.] és "az apostoli magvetést" [uo. 20.]
továbbadják. Az érvényesen
szentelt, azaz
az apostoli jogfolytonosságban álló
püspökök az egyházi rend
három
fokozatának érvényes
kiszolgáltatói.
[Vö. III. Ince pápa: Professio fidei Waldensibus
praescripta: DS 794; IV. Lateráni Zsinat, 1. fejezet: De
fide
catholica: 802; CIC 1012; CCEO 744, 747.]
1594 A püspök az egyházi rend
szentségének teljességét
kapja, mely
beiktatja őt a püspöki
kollégiumba és a
rábízott részegyház
látható
fejévé teszi. A
püspökök mint az apostolok
utódai és a püspöki
kollégium tagjai
Szent Péter utóda, a római
Pápa
tekintélye alatt részesei az egész
Egyház
apostoli felelősségének és
küldetésének.
2068 A Trienti Zsinat azt tanítja, hogy a
Tízparancsolat
kötelezi a keresztényeket, és a
megigazult embernek
is meg kell tartania. [Vö. DS 1569--70.] A II.
Vatikáni
Zsinat megerősíti, hogy "a
püspökök, mint
az apostolok utódai az Úrtól, kinek
átadatott minden hatalom a mennyben és a
földön, küldetést kaptak arra,
hogy
tanítsanak minden nemzetet és
hirdessék az
evangéliumot minden teremtménynek, hogy az
összes
ember a hit, a keresztség, valamint a parancsolatok
teljesítése által elnyerje az
üdvösséget."
[II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 24.]
(Fel)
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
Római Szent I. Kelemen:
Levél a korinthosziaknak (Kr. u. 96)
(42,1-4) Az apostolokat Jézus Krisztus rendelte
számukra,
hogy hirdessék az evangéliumot, Jézus
Krisztust
pedig Isten küldte el. Krisztus az Istentől, az apostolok
Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje
szerint az
Isten akaratából volt.
átvették a
parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus
feltámadásával birtokukba jutott a
teljesség, így Isten
Igéjében
megerősödtek, és a Szentlélek teljes
birtoklásával elmentek, hogy hirdessék
az
evangéliumot, Isten Országát, mely el
fog
érkezni. Miután a
különböző
vidékeken és városokban
hirdették az
igét, elöljárókat
állítottak
mindenütt, kiket próbára tettek a
Lélekben:
püspököket és
diakónusokat azok
számára, akik hinni fognak.
Szent
I. István: Levél (töredék)
Kis-ázsia püspökeinek (Kr. u. 256) (DH 111)
(István szavait Firmilianus
püspök idézi Cyprianushoz írt
egyik levelében)
5. ... azt mondta István, hogy
állítólag az
apostolok megtiltoták, hogy megkereszteljék
azokat, akik
az eretnekségből jönnek, és
meghagyták az
utódoknak, hogy őrizzék meg ezt a tilalmat.
17. ... Istvánt, aki hirdeti, hogy birtokolja
Péter
tanítói székét annak
örökébe lépve, az eretnekek
ellen semmilyen
buzgóság nem serkenti...
Az Athanasziosz-féle
hitvallás (Kr. u. 373 előtt) (DH 46)
és hiszünk az egyetlen egy, ugyanazon katolikus
és apostoli Egyházban....
Szalamiszi
Szent Epiphaniosz: Ancoratus, Hitvallás (Kr. u. 374) (DH 42)
Hiszünk... az egy, szent, katolikus és apostoli
Egyházban.
Szent I. Damasus / I.
Konstantinápolyi Zsinat: A Konstatinápolyi
hitvallás (Kr. u. 381) (DH 150)
Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli
Anyaszentegyházat.
Szent Siricius: A "Directa ad decessorem"
levél Himerius tarragonai püspöknek (Kr.
u. 385) (DH 181)
Hordozzuk mindenki terhét, aki meg van terhelve; sőt, ezeket
Szent Péter apostol hordozza általunk, aki minket
mindenben - ahogy azt bizton reméljük - , mint
szolgálatának
örököseit véd
és oltalmaz.
Boldog X.
Gergely / II. Lyoni Zsinat: Mihály
császár levele
Gergely pápának, Hitvallás (Kr. u.
1274) (DH 861)
Maga a szent római Egyház a legfőbb és
teljes
pimátust és elsőbbséget birtokolja az
egész
katolikus Egyház felett; és őszintén
és
alázatosan ismeri fel, hogy ezt a pimátust a
teljhatalommal együtt ő magától az
úrtól kapta Szent Péternek, az
apostolok
fejedelmének avagy
elöljárójának a
személyében, akinek a római
pápa az
utódja.
IV. Jenő: Az
örményekkel való
egyesülés "Exsultate
Deo" bullája: Dekrétum az
örmények
számára (Kr. u. 1439) (DH 1318)
[A bérmálás] rendes
kiszolgáltatója
a püspök. Ámbár
egyéb megkenésre
az egyszerű pap is jogosult, ezt csakis a püspöknek
kell
kiszolgáltatnia, mert csak az apostolokról
olvasható, akiknek hivatalát azóta a
püspökök viselik, hogy
kézrátétel
által a Szentlelket közölték...
IV. Piusz /
Tridenti Zsinat: Tanítás és
kánonok az
egyházi rend szentségéről 4. (Kr. u.
1563) (DH
1768)
Ezért a szent zsinat kijelenti, hogy az összes
egyéb
egyházi rendeken felül a
püspökök, akik az
apostolok helyére léptek,
különösképpen beletartoznak ebbe
a
hierarchiába, és őket helyezte (amint ugyanaz az
Apostol
mondja) a Szentlélek "az Egyház
kormányzására" [ApCsel 20,28]; ők a
papoknál feljebb valók,
kiszolgáltatják a
bérmálás
szentségét, az
Egyház új szolgáit felszentelik, s
egyéb
szenteléseket is végezhetnek, amely feladatok
ellátására a többi
alacsonyabb rendnek nincs
hatalma [7. kánon].
IX. Piusz / I. Vatikáni Zsinat: A
"Pastor aeternus" első hittani rendelkezés (Kr. u. 1870) (DH
3061)
Oly kevéssé korlátozza azonban a
pápának ez a teljhatalma a
püspöki
joghatóágnak azon rendes és
közvetlen
hatalmát, amellyel a püspökök, -
akiket a
Szentlélek az apostolok helyére
utdként helyezett
át [vö. ApCsel 20,28] és akik, mint
valódi
pásztorok, a mindenkor rájuk bízott
nyájat,
ki-ki a magáét, legeltetik és vezetik
-, hogy
(hatalmukat) a legfőbb és általános
pásztor
inkább igencsak helyesli, erősíti és
oltalmazza...
XIII. Leó: A "Satis cognitum"
körlevél (Kr. u. 1896) (DH 3307)
Péternek és utódainak teljes
és főhatalma
van tehát, de ne gondoljuk, hogy ők az egyetlenek. Hiszen
ugyanaz, aki Pétert az Egyház
alapjává
tette, "tizenkettőt" választott ki "... És
apostoloknak
nevezte őket" [Lk 6,13]. Ahogy Péter
méltóságának a
római pápa
személyében folytonosan meg kell maradnia,
ugyanúgy a püspökök mint az
apostolok
utódai szintén megkapják
örökségképpen azok rendes
hatalmát,
hiszen a püspöki rend az Egyház benő
felépítéséhez
szükségszerűen
hozzátartozik. Bár ők sem a teljes, sem az
egyetemes, sem
a főhatalmat nem birtokolják, mégsem tekinthetők
a
római pápák helyetteseinek, mivel
megvan az őket
megillető saját hatalmuk, és a legteljesebb
joggal
nevezik őket az általuk irányított
népek
valóságos
elöljáróinak.
XII. Piusz: A "Mystici corporis"
körlevél (Kr. u. 1943) (DH 3804)
... [Amint pedig az egyetemes Egyházat, úgy annak
egyes
keresztény közösségeit,
tehát a
részegyházakat], is Krisztus Jézus
kormányozza saját püspökeik
szavával
és hatalmával. Ezért a
Főpászorokat nemcsak
az egyetemes Egyház különös
jelentőségű
tagjainak kell tekinteni az egész Test isteni
Fejével
való egészen szoros kapcsolatuk miatt, amelyről
méltán nevezik őket "legfontosabb szerveknek
Urunk tagjai
között" [Nagy Szent Gergely: Moralia XVI
35,43.§], hanem
- mert ami saját
egyházmegyéjüket illeti -,
mindegyikük Krisztus nevében legelteti
és vezeti
igazi pásztorként a reá
bízott
nyájat [vö. DH 3061]; ezt azonban nem teljesen
önálló joghatóság
alapján
teszik, hanem a római pápa jogos
hatalmának
alávetve, jóllehet saját,
hivatalukból
eredő joghatósággal bírnak, melyet
közvetlenül maga a pápa ad meg nekik.
Ezért a
népnek mint Isten rendelte apostolutódokat kell
őket
tisztelnie.
VI.
Pál / II. Vatikáni Zsinat: "Lumen gentium"
dogmatikai
konstitúció az Egyházról
(Kr. u. 1964) (DH
4119)
Első fejezet
Az Egyház
misztériumáról
(Az Egyház látható
és kegyelmi valóság)
8. ... Ez Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben
egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk
[Vö.
DH 10--13; 150; 1862; 1868.], s melyet
üdvözítőnk
feltámadása után a pásztor
Péternek
adott át (Jn 21,17) és őrá meg a
többi
apostolra bízta terjesztését
és
kormányzását (vö. Mt 28,18),
és
mindörökre "az igazság
oszlopának és
erősségének" rendelte (1Tim 3,15). Ez
az
Egyház e világban mint alkotmányos
és
rendezett társaság a Péter
utóda és
a vele közösségben
élő
püspökök által
kormányzott katolikus
Egyházban létezik, [DS 1862, 3001]
jóllehet
szervezetén kívül is
megtalálható az
igazságnak és a megszentelésnek
több eleme,
melyek mint Krisztus egyházának saját
ajándékai, a katolikus egységre
sarkallnak.
Harmadik fejezet
Az Egyház hierarchikus
alkotmányáról,
különösen a
püspökségről
(Bevezetés)
18. Az Úr Krisztus Isten népének
lelkipásztori gondozására
és szüntelen
gyarapítására
egyházában
különféle szolgálatokat
alapított,
melyek az egész test javát
célozzák. A
szent hatalommal fölruházott szolgák
ugyanis
testvéreiknek szolgálnak, hogy mindazok, akik
Isten
népéből valók, s
ezért
valóságos keresztény
méltóságnak örvendenek,
szabadon és
rendezetten törekedve ugyanarra a célra, eljussanak
az
üdvösségre.
Ez a Szentséges Zsinat, az első
vatikáni zsinat
nyomdokaiba lépve, vele együtt tanítja
és
kijelenti, hogy Jézus Krisztus az örök
pásztor
szent Egyházat épített, amikor
úgy
küldte apostolait, ahogyan őt küldte az
Atya (vö.
Jn 20,21); azt akarta, hogy az apostolok utódai, azaz a
püspökök Egyházában
pásztorok
legyenek egészen az idők
végezetéig. Hogy
pedig a püspökség maga egy és
osztatlan legyen,
Szent Pétert a többi apostol
élére
állította, és benne
alapította meg a
közösség és a hit
egységének
örök és látható
alapját és
princípiumát. [DS 3050.] A római
pápa szent
primátusának
alapításáról,
maradandóságáról,
erejéről
és módjáról, valamint az
ő
tévedhetetlen
Tanítóhivataláról
szóló tanítást a Szent
Zsinat újra
az összes hívő elé terjeszti,
hogy erős
hittel higgyék; s ebben az irányban
tovább haladva
elhatározta, hogy mindenki előtt megvallja
és
kinyilvánítja a
püspökökről, az
apostolok utódairól szóló
tanítást, akik Péter
utódával,
Krisztus helyettesével [DS 1307, 3059.] és az
egész Egyház látható
fejével, az
élő Isten házát
kormányozzák.
(A tizenkét apostol)
19. Az Úr Jézus, miután az
Atyához
imádkozott, magához hívta azokat,
akiket ő
maga akart, megalkotta a tizenkettőt, hogy vele legyenek,
és hogy elküldje őket hirdetni Isten
Országát (vö. Mk 3,13-19; Mt 10,1-42);
kollégiumként, azaz állandó
testületként apostolokká tette
őket (vö.
Lk 6,13), s e kollégium élére a
közülük kiválasztott
Pétert
állította (vö. Jn 21,15--17).
Először
Izrael fiaihoz, majd minden nemzethez küldte őket
(vö.
Róm 1,16), hogy hatalmának
részeseiként
tegyenek tanítványává
minden népet,
szenteljék meg és
kormányozzák őket
(vö. Mt 28,16--20; Mk 16,15; Lk 24,45--48; Jn 20,21--23); s
így terjesszék az Egyházat, s az
úr
vezetése alatt szolgálván
legeltessék azt
minden nap a világ végezetéig
(vö. Mt 28,20).
E küldetésükben pünkösd
napján
nyertek teljes megerősítést
(vö. ApCsel
2,1--26) az Úr ígérete szerint:
"Megkapjátok a reátok
szálló
Szentlélek erejét, és
tanúim lesztek
Jeruzsálemben, egész Judeában
és
Szamariában, és egészen a
Föld
végső határáig" (ApCsel
1,8). Az apostolok
pedig mindenütt hirdetvén az
evangéliumot (vö.
Mk 16,20), melyet a hallgatók a Szentlélek
hatására befogadtak, összegyűjtik az
egyetemes
Egyházat, melyet az Úr az apostolokban
alapított
meg és Szent Péterre, az ő
fejedelmükre
épített, miközben a legfőbb
Szegletkő
maga Jézus Krisztus (vö. Jel 21,14; Mt 16,18; Ef
2,20).
[Vö. Nagy Szt Gergely: Liber Sacramentorum, Szt
Mátyás és Tamás
prefációja;
Szt Hilarius: In Psalmum 67,10.; Szt Jeromos: Adversus Iovinianum,
1,26; Szt Ágoston: In Psalmum 86, 4.; Nagy Szt Gergely:
Moralia
in Iob, XXVIII, 5.; Trimasius: Commentarium in Apoc. V..; Paschasius
Radbertus In Mattheaeum VIII, 16.) -- XIII. Leó: Et sane
levél]
(Az apostolok utódai, a
püspökök)
20. Ez az isteni küldetés, melyet Krisztus
bízott
rá az apostolokra, a világ
végéig fog
tartani (vö. Mt 28,20), mert az evangélium, melyet
nekik
kell továbbadniuk, minden időkre az
Egyház
egész életének alapja.
Ezért az apostolok
ebben a hierarchikusan rendezett társaságban
utódok rendeléséről
gondoskodtak.
Mert nem csupán a szolgálatban voltak
különféle
segítőtársaik,
[Vö.ApCsel 6,2--6; 11,30; 13,1; 14,23; 20,17; 1Tesz 5,12--13;
Fil
1,1; Kol 4,11.] hanem hogy a rájuk bízott
küldetés haláluk után is
folytatódjék, közvetlen
munkatársaikat szinte
végrendeletként megbízták
azzal, hogy
vigyék tovább és
szilárdítsák
meg a tőlük megkezdett művet; [Vö. ApCsel
20,25--27;
2Tim 4,6; Tit 1,5; -- Római Szt Kelemen: Ad Corinthios
44,3.]
megparancsolván nekik, hogy ügyeljenek az
egész
nyájra, melyben a Szentlélek
állította
őket Isten Egyházának
pásztorául
(vö. ApCsel 20,28). Így tehát ilyen
férfiakat
állítottak, és a
továbbiakra nézve
úgy rendelkeztek, hogy ha ezek meghalnak,
szolgálatukat
más kipróbált férfiak
kapják meg.
[Vö. Római Szt Kelemen: Ad Corinthios 44,2.] Az
Egyházban az első időktől
gyakorolt
különféle szolgálatok
között a
hagyomány tanúsága szerint az
első helyen
áll azoké, akik
püspökként a
kezdettől folyamatos utódlás
által [Vö.
Tertullianus: De praescriptione hereticorum 32.] az apostoli
magvetés folytatói. [uo.] így
azután --
Szent Iréneusz tanúsága szerint -- az
apostolok
által rendelt püspökök, valamint
ezek
utódai egészen napjainkig az egész
világon
közismertté teszik [Vö. Szt Irenaeus:
Adversus
Haereses III, 3,1] és megőrzik [uo.] az apostoli
hagyományt.
A püspökök tehát
segítőikkel, az
áldozópapokkal és a szerpapokkal
együtt
átvették a közösség
szolgálatát, [Antiochiai Szt Ignác: Ad
Philad.,
előszó] Isten helyett állnak a
nyáj
élén, [Antiochiai Szt Ignác: Ad
Philad., 1,1; Ad
Magn. 6,1] melynek -- mint tanítómesterek, az
istentisztelet papjai és a kormányzás
szolgái -- pásztorai. [Római Szt
Kelemen: Ad
Corinthios 42,3; 44,3; 57.; Antiochiai Szt Ignác: Ad Philad.
2;
Ad Smyrn. 8; Ad Magn. 3; Ad Trall. 7. -- Szt Jusztinosz: Apologia 1,
65.] Miként megmarad az a hivatal, melyet az Úr
egyedül Péternek, az első apostolnak
adott, s melyet
át kellett adnia utódainak, úgy
megmarad az
apostolok egyházkormányzati hivatala is, melyet a
püspökök szent rendjének kell
állandóan gyakorolnia. [Vö. XIII. Leo:
Satis
cognitum enciklika] Ezért a Szent Zsinat tanítja,
hogy a
püspökök isteni
intézkedés folytán
léptek az apostolok helyébe [Vö. DS
1768, 3061. --
XII. Pius: Mystici Corporis enciklika -- CIC 1917:329. 1.§]
mint
az Egyház pásztorai, akiket ha valaki hallgat,
Krisztust
hallgatja, aki pedig őket megveti, Krisztust veti meg,
és
azt, aki Krisztust küldte (vö. Lk 10,16).
[Vö. XIII.
Leó: Et sane levél]
(Az egyházi rend teljessége)
21. A püspökök
személyében tehát,
kiknek oldalán a papok állnak, a hívek
körében jelen van az Úr Jézus
Krisztus, a
Főpap. Az Atyaisten jobbján ül ugyan, de
nincs
távol főpapjainak
gyülekezetétől, [Nagy
Szt Leó: Sermo 5, 3.] hanem elsősorban az
ő
kiváló szolgálatuk által
hirdeti Isten
igéjét az összes nemzetnek,
és
szolgáltatja ki folyamatosan a hit szentségeit a
hívőknek, s a püspökök
atyai hivatala
által (vö. 1Kor 4,15) építi
be tulajdon
testébe az új tagokat
természetfölötti
újjászületés
által, végül
az ő bölcsességükkel
és
okosságukkal irányítja és
rendezi az
új szövetség népét
az örök
boldogság felé tartó
zarándokútján. Ezek a krisztusi
nyáj
legeltetésére választott
pásztorok Krisztus
szolgái és az Isten misztériumainak
gondnokai
(vö. 1Kor 4,1), akik azt a megbízást
kapták,
hogy Isten kegyelmének
evangéliumáról
tanúskodjanak (vö. Róm 15,16; ApCsel
20,24),
és ellássák a Lélek
és a
megigazulás dicsőséges
szolgálatát
(vö. 2Kor 3,8--9).
E nagy hivatalok betöltéséhez az
apostolok
Krisztustól a leszálló
Szentlélek
különleges
kiáradását nyerték
(vö. ApCsel 1,8; 2,4; Jn 20,22--23), ők maguk pedig
kézrátétellel adták
tovább
munkatársaiknak azt a lelki adományt
(vö. 1Tim 4,14;
2Tim 1,6--7), mely a püspökszentelésben
jutott el
mihozzánk. [DS 1766] A Szent Zsinat tanítja, hogy
a
püspökszentelés a papi rend
teljességét
adja, melyet mind az Egyház liturgikus szokása,
mind az
egyházatyák szava a legfőbb
papságnak, a
szent szolgálat teljességének nevez.
[Traditio
Apostolica 3: a püspöké "a
papság
primátusa"] A püspökszentelés
a
megszentelés hivatalával magával hozza
a
tanítás és a
kormányzás
hivatalát is, melyeket azonban természetesen csak
a
kollégium fejével és tagjaival
hierarchikus
közösségben lehet gyakorolni. A
hagyományból ugyanis, melyet
különösen
liturgikus szertartások, s mind a keleti, mind a nyugati
Egyház szokása mutat,
nyilvánvaló, hogy a
kézrátétel és a
szentelés szavai
úgy adják át a Szentlélek
kegyelmét
[Traditio Apostolica 2.] és úgy vésik
be a
szentségi karaktert, [DS 1767.; vö. XXIII.
János:
Jubilate Deo beszéd 1960. május 8-án;
VI.
Pál homíliája a Szt Péter
bazilikában 1963. október 20-án)] hogy
a
püspökök kiemelkedő és
szemmel
látható módon magának
Krisztusnak, a
tanítói, pásztori és
főpapi
hivatalában részesednek és az
ő
személyében cselekszenek. [Szt
Ciprián: Epistola
63,14: "A pap Krisztus helyett cselekszik." --
Aranyszájú Szt János: In 2 Tim.
Homilia 2,4: a pap
Krisztus szimbóluma.; Hesychius Hierosolymitanus: In Lev
2,9,23.
-- Szt .Ambrus: In Psalmum 38,25--26.; Ambrosiaster: In
1Tím.
5,19; In Eph. 4,11--12; -- Theodorus Mopsvestianus: Hom. catech.
XV,21.24.] A püspökökre tartozik, hogy az
egyházi
rend szentsége által új
kiválasztottakat
vegyenek föl a püspöki testületbe.
(A püspöki kollégium
és a kollégium feje)
22. Amint az Úr rendelkezése alapján
Szent
Péter és a többi apostol egyetlen
apostoli
kollégiumot alkot, úgy kapcsolódnak
egymáshoz a római pápa, Szent
Péter
utóda és a püspökök,
az apostolok
utódai. Már a régi
jogszokás, melynek
alapján az egész világ
püspökei
közösséget tartottak egymással
és a
római püspökkel az egység, a
szeretet és
a béke kötelékében,
[Vö. Caesareai
Euszébiosz: Historia Ecclesiae V, 24,10; Areopagita
Dionüszioszt idézi Euszébiosz: Historia
Ecclesiae
VII,5,2.] ugyanígy a zsinatok, [Vö.
Euszébiosz:Historia Ecclesiae V, 23--24.] melyeken sokak
hozzászólása által
kiérlelt
határozattal [Tertullianus: De ieiunio, 13.]
közösen
intéztek el jelentős ügyeket, [Szt
Ciprián:
Epistola 56,3.] jelzik a püspöki rend
kollegiális
természetét és
értelmét, melyet
nyilvánvalóan mutatnak a századok
folyamán
tartott egyetemes zsinatok is. De ugyanerre utal maga az a
régen
meghonosodott gyakorlat is, mely szerint több
püspököt hívnak meg, hogy
részt vegyenek a
legfőbb papi szolgálatra
kiválasztottnak, az
új püspöknek a
fölszentelésében. A
püspöki testület
tagjává a
szentségi fölszentelés, valamint a
kollégium
fejével és tagjaival való hierarchikus
közösség által válik
valaki.
A püspökök
kollégiumának vagy
testületének csak akkor van tekintélye,
ha a
római pápát, Péter
utódát
mint főt értelmezi, és az ő
primátusi
hatalma csorbítatlanul
érvényesül a
pásztorok és hívek
fölött. A
római pápának ugyanis
hivatalából
fakadóan -- mert Krisztus helyettese és az
egész
Egyház feje -- teljes, legfőbb és
egyetemes hatalma
van az Egyház fölött, melyet mindig
szabadon
gyakorolhat. A püspökök rendje viszont, mely
az
apostolok kollégiumának helyére
lépett a
tanítás és a lelkipásztori
gondoskodás terén, sőt melyben
megszakítás nélkül megmarad
az apostoli
testület, fejével, a római
pápával
együtt -- és sohasem e fő
nélkül --
szintén hordozó alanya az egész
Egyházra
kiterjedő legfőbb és teljes hatalomnak,
[Vö.
Mansi 52:1109.] de ezt a hatalmat csak a római
pápa
beleegyezésével gyakorolhatja. Az Úr
egyedül
Simont tette meg az Egyház sziklájának
és
kulcsárának (vö. Mt 16,18--19),
és őt
rendelte egész nyája
pásztorának (vö.
Jn 21,15); azt az oldó és kötő
hivatalt, amit
Péter kapott (vö. Mt 16,19) a fejével
kapcsolatban
álló apostolkollégium is megkapta
(vö. Mt
18,18; 28,16--20). [Vö. Mansi 53:310, 321; 52:1110. -- Nagy
Szt
Leó: Sermo 4,3] Ez a kollégium amennyiben
sokakból
áll, Isten népének
sokféleségét és
egyetemességét, amennyiben pedig egy
főhöz
tartozik, Krisztus nyájának
egységét fejezi
ki. Ebben a kollégiumban a
püspökök --
hűségesen tiszteletben tartva fejük
primátusát és
felsőbbségét --
saját hatalommal tevékenykednek
híveik, sőt
az egész Egyház javára,
miközben a
Szentlélek állandóan
erősíti a
szervesen fölépített egészet
és annak
összhangját. Az egyetemes Egyházra
vonatkozó
legfőbb hatalmat ez a kollégium
ünnepélyes
módon az egyetemes zsinaton gyakorolja. Egyetemes
zsinatról csak akkor van szó, ha Péter
utóda megerősíti vagy
legalább elfogadja;
és a római pápa előjoga,
hogy
összehívjon ilyen Zsinatokat, azokon
elnököljön és azokat
megerősítse.
[Vö. CIC 1917:227.] Ugyanezt a kollegiális hatalmat
gyakorolhatják a pápával
együtt a
földkerekségen szerte élő
püspökök, ha a kollégium feje
kollegiális
cselekvésre szólítja fel
őket, vagy
legalábbis a szétszórt
püspökök
együttes cselekvését
jóváhagyja vagy
szabadon elfogadja, úgy, hogy valóban
kollegiális
aktus jöjjön létre.
(A kollégium tagjainak kapcsolatai)
23. A kollegiális egység megmutatkozik az egyes
püspököknek a
részegyházakkal és az
egyetemes Egyházzal való
kölcsönös
kapcsolataiban is. A római pápa mint
Péter
utóda örök és
látható
princípiuma és alapja mind a
püspökök,
mind a hívők sokasága
egységének.
[Vö. DS 3050] Az egyes püspökök
viszont az
egység látható princípiumai
és
alapjai a részegyházakban, [Vö. Szt
Ciprián:
Epistola 66,8: "A püspök az Egyházban
és az
Egyház a püspökben."] melyek az egyetemes
Egyház képmásai, s bennük
és
belőlük áll az egy és egyetlen
katolikus
Egyház. [Vö. Szt Ciprián: Epistola
55,24: "Az
egyetlen Egyház az egész világon sok
tagra
oszlott".] Ezért az egyes
püspökök a
saját egyházukat, együttesen pedig a
pápával együtt az egész
Egyházat
jelenítik meg a béke, a szeretet és az
egység kötelékében.
A részegyházak élén
álló
egyes püspökök pásztori
feladatukat nem
más részegyházak, nem is az egyetemes
Egyház, hanem csak Isten népének
rájuk
bízott része fölött
gyakorolják. Viszont
mint a püspöki kollégium tagjainak
és az
apostolok törvényes utódainak Krisztus
alapítói szándéka
és parancsa
alapján egyenként is kötelesek
törődni az
egyetemes Egyházzal, [Vö. XII. Pius: Fidei donum
enciklika]
és jóllehet ez nem
joghatóság
gyakorlása, nagyban hozzájárul az
egyetemes
Egyház gyarapodásához. Minden
püspök
tartozik ugyanis erősíteni és
megvédeni a
hit egységét és az egész
Egyház
közös fegyelmét; nevelni a
híveket Krisztus
egész misztikus testének szeretetére,
külön is gondolva a szegény,
szenvedő és
az igazságért üldözött
tagokra (vö.
Mt 5,10); végül támogatni az
Egyház
közös ügyeit, főleg pedig azt a
célkitűzést, hogy a hit
növekedjék és
a teljes igazság fénye minden embernek
fölragyogjon.
De kétségtelen, hogy ha jól vezetik
saját
Egyházukat, mint az egyetemes Egyház egy
részét, nagyban szolgálják
az egész
misztikus test javát, mely a
részegyházak teste
is. [Vö. Poitiers-i Szt Hiláriusz: In Psalmum 14,3;
Nagy
Szt Gergely: Moralia IV,7,12 -- Basziliosz: In Isaiam 15,296]
A pásztorok testületének kell
gondoskodnia
arról, hogy az egész
földkerekségen
hirdessék az evangéliumot, mert Krisztus
mindnyájuknak közösen adván a
parancsot,
közös kötelezettséget
rótt rájuk,
miként már Celesztin pápa az efezusi
zsinat
atyáinak figyelmébe ajánlotta. [Szt
Celesztin
pápa: Epistola 18,1--2 ad concilium ephesinum -- XV.
Benedek:
Maximum illud; XI. Pius: Rerum Ecclesiae enciklika]
Következőleg az egyes
püspökök, amennyire
saját hivataluk terhe engedi, kötelesek
erőfeszítéseiket egyesíteni
mind
egymás között, mind pedig Péter
utódával, akire
különösképpen is
rá van bízva a keresztény
név
terjesztésének roppant feladata. [XIII.
Leó:
Grande munus enciklika -- Vö. CIC 1917:1327, 1350, 2.
§.]
Ezért minden erejükkel gondoskodniuk kell a
missziók
számára mind
aratómunkásokról, mind
lelki és anyagi
támogátásról, a
saját erejükből is, és
azáltal is, hogy
híveiket buzgó
együttműködésre
serkentik. Végül a
püspökök a szeretet
egyetemes közösségében
szívesen
nyújtsanak testvéri
segítséget a
többi, különösen a
szomszédos és
szegényebb egyházaknak, régi korok
tiszteletre
méltó példája szerint.
Az isteni gondviselés műve, hogy az apostoloktól
és utódaiktól
különféle helyeken
alapított egyházak az idők
folyamán
egymással szervesen összetartozó
közösségekbe
tömörültek, melyek
megtartván a hit egységét
és az egyetemes
Egyház egyedüli, isteni
alkotmányát,
saját egyházfegyelemmel, saját
liturgikus
szokással, saját teológiai
és
lelkiéleti örökséggel
rendelkeznek.
Közülük egyesek, nevezetesen az
ősi
pátriárkai egyházak, mint
anyaegyházak
leányegyházakat hoztak világra, s
ezekkel mind a
mai napig a szentségi életben s a jogok
és
kötelességek kölcsönös
tiszteletben
tartásával a szeretet
kötelékében
vannak. [vö. niceai zsinat 6. 7. kánon -- IV.
lateráni zsinat (1215) V. konstitúció:
De
dignitate patriarcharum.] A helyi egyházaknak ez az
egységet őrző
sokfélesége
fényesen bizonyítja az osztatlan
Egyház
katolicitását. Napjainkban a
püspöki
konferenciák hasonló módon
sokféle
és hatékony segítséggel
járulhatnak
hozzá ahhoz, hogy a kollegialitás szelleme
kézzelfogható módon
megnyilatkozzék.
VI. Pál / II. Vatikáni
Zsinat: Unitatis redintegratio (Kr. u. 1964) (DH 4190)
2. ... Jézus Krisztus azt akarja, hogy az apostolok
és
utódaik, tudniillik Péter
utódának
fősége alatt a püspökök
a
Szentlélekkel együttműködve
hűségesen
hirdessék az evangéliumot,
szolgáltassák ki
a szentségeket, a szeretetben kormányozva
gyarapítsák az ő
népét és
tökéletesítsék annak
közösségét az
egységben: az egy hit
megvallásában, a közös
istentiszteletben
és Isten családjának
testvéri
egyetértésében.
3. ... Különvált testvéreink
mindazonáltal sem egyénenként, sem
közösségenként vagy
egyházanként
nem élvezik azt az egységet, mellyel
Jézus
Krisztus akarta megajándékozni mindazokat, akiket
új életre támasztott és egy
testben
éltet, s melyet a Szentírás
és az
Egyház tiszteletreméltó
hagyománya vall. Az
üdvösség eszközeit
hiánytalanul ugyanis
csak Krisztus katolikus Egyházában, az
üdvösség egyetemes
eszközében
érhetjük el. Hitünk szerint ugyanis a
Péter
vezetése alatt álló egyetlen apostoli
kollégiumra bízta az Úr az
új
szövetség összes javait, hogy
létre hozza
Krisztus egy Testét a földön; melybe
teljesen be kell
épülnie mindazoknak, akik valamilyen
módon
már Isten népéhez tartoznak. Ez a
nép
földi vándorlása idején, noha
egyes tagjaiban
még ki van téve a bűnnek, Krisztusban
növekszik,
és Isten a maga titokzatos tervei szerint
szelíden
vezérli, míg boldogan el nem érkezik
az
örök dicsőség
teljességére, a
mennyei Jeruzsálembe.
VI.
Pál / II. Vatikáni Zsinat: "Dei verbum"
dogmatikai
határozat az isteni
kinyilatkoztatásról (Kr. u.
1965) (DH 4210)
Ez az apostoloktól származó
hagyomány a
Szentlélek segítségével az
Egyházban
kibontakozik: [Vö. DS 3020.] egyre teljesebb lesz az
áthagyományozott dolgok és szavak
megértése, részben a
hívők
elmélkedése és keresései
folytán,
akik a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk
(vö. Lk
2,19.51); részben a tapasztalt lelki dolgok benső
megértéséből;
részben azok
igehirdetéséből, akik a
püspöki
utódlással együtt megkapták
az igazság
biztos karizmáját is. Az Egyház
ugyanis a
századok folyamán állandóan
az isteni
igazság teljessége felé tart,
míg csak be
nem teljesednek benne Isten igéi.
VI. Pál: A Hittani
Kongregáció "Mysterium Ecclesiae" nyilatkozata
(Kr. u. 1973) (DH 4530. 4533)
"Szükséges, hogy a katolikusok
örömmel
ismerjék el és
értékeljék a
közös örökégből
származó,
valóban keresztény
értékeket, amelyek a
tőlünk különvált
testvéreinknél
megtalálhatók" [II. Vatikáni Zsinat:
Unitatis
redintegratio 4.], és hogy törekedjenek az
összes
keresztények közötti egység
helyreállítására, a
megtisztulás
és a megújulás [vö. uo. 6-8.]
közös
igyekezetével, hogy Krisztus akarata teljesedjék,
és a keresztények megosztottsága
szűnjék
meg ártani az evangélium
hirdetésének a
földön [vö. uo. 1.].
Ugyanezek a katolikusok mindazonáltal meg kell, hogy
vallják, hogy ők az isteni irgalmasság
ajándékaként ahhoz az
Egyházhoz tartoznak,
amelyet Krisztus alapított, és amelyet
Péter
és a többi apostolok utódai
irányítanak, akiknél
épségben
és élően fennmarad az apostoli
közösség
eredeti intézménye és
tanítása,
és ugyanennek az Egyháznak a tartós
öröksége igazság és
szentség
terén [Vö. VI. Pál: Ecclesiam suam
enciklika].
[A krisztushívők... sokféleképpen
hozzájárulnak ahhoz, hogy a hit
megismerése
növekedésre tesz szert az Egyházban]...
Azonban
egyedül ... a pásztorokat, Péter
és a
többi apostolok utódait illeti meg isteni
rendelkezés folytán, hogy hitelesen, azaz
Krisztus
tekintélyével, abból
különböző
módokon részesedve,
tanítsák a
hívőket; nekik azonban nem szabad
elégségesnek
tartaniuk, hogy úgy hallgassák őket, mintha csak
a
katolikus tanítás szakértői
lennének,
hanem, mert Krisztus nevében tanítanak,
engedelmeskedniük is kell nekik olyan odaadással,
amely
megfelel a tekintély azon
mértékének,
amelyet ők hatalmukban tartanak, és amelyet
használni
szándékoznak [Vö. II.
Vatikáni Zsinat: Lumen
gentium 25.].
II.
János Pál: A "Christifideles laici" apostoli
buzdítás a krisztushívőkről (Kr. u.
1988) (DH 4857)
22. Az Egyházban elsőhelyen szentségi
szolgálatokkal találkozunk, azaz olyan
szolgálatokkal, melyek az egyházi rend
szentségéből származnak. ...
így tehát a szolgák a
Szentlélek ezen
karizmáját megszakítatlan apostoli
folytonosságban s az ordo szentsége
által a
föltámadott Krisztustól
kapják;
megkapják a tekintélyt és a szent
hatalmat is,
hogy "Krisztus, a Fő személyében cselekedjenek"
[II.
Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis 2.] az
Egyház
szolgálatára, és Isten
népét aq
Szentlélekben az evangélium és a
szentségek
által összegyűjtsék.
(Fel)
Mit
mond erről a Biblia?
Egyelőre csak rövid kommentárokkal:
Jézus
átadja hatalmát és
tekintélyét az apostoloknak
Mt 10,1
összehívta tizenkét
tanítványát, s hatalmat adott nekik,
hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket,
és
meggyógyítsanak minden betegséget,
minden
gyengeséget.
Mt 10,40
Aki titeket befogad, engem fogad be, aki
pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem
küldött.
Jézus kijelenti apostolainak (nem minden követője
lett
apostol!), hogy aki őket befogadja, az Őt fogadja be, és aki
őket elutasítja, az Őt utasítja el (vö.
Lk 10,16).
Jézus feltétel nélkül
átadta
apostolainak hatalmát, hogy így Őt
képviselve
hathatósan megtéríthessék a
világot.
Mt 16,19
Neked adom a mennyek
országa kulcsait.
Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg
lesz
kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben
is fel lesz
oldva.
Mt 18,18
Bizony mondom nektek: amit
megköttök
a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s
amit
feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.
Az apostolok Krisztus tekintélyét
kapták meg, hogy
nyilvánvaló és konkrét
döntéseket hozhassanak a földön,
amelyeket a
mennyben is jóváhagynak. Isten Krisztusban
felemelte
magához az emberiséget azáltal, hogy
kiemelte az ő
választott vezetőit, és felruházta
őket azzal
hatalommal és kegyelemmel, amely ahhoz
szükséges,
hogy mindenki megtérését
előmozdítsák. Egy központi hatalom
nélkül az Egyházban csak
káosz és
gőgös veszekedés lenne (ahogy a protestantizmusban
és a keleti orthodoxok között van).
Lk 9,1
összehívta a tizenkettőt,
erőt és hatalmat adott nekik a gonosz
lelkek fölött és a betegségek
gyógyítására.
Lk 10,19
Hatalmat adtam nektek, hogy
kígyókon és skorpiókon
járjatok,
hogy minden ellenséges erőn Úrrá
legyetek. Nem fog
ártani nektek semmi.
Jézus hatalmat adott apostolainak mind a
természeti, mind
a természetfeletti dolgok (betegségek,
démonok,
kígyók és skorpiók) felett.
Lk 10,16
Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket
elutasít, engem utasít el, aki pedig
engem elutasít, azt utasítja el, aki
küldött.
Jézus azt mondja apostolainak "Aki titeket hallgat, engem
hallgat". A Katolikus Egyházban hisszük, hogy
amikor a
püspökök
tanítását hallgatjuk a hit
dolgairól, akkor magát Krisztust halljuk.
Lk 22,29
Ezért adom át nektek az
országot, mint ahogy Atyám, nekem
átadta
Az Atya átadta a királyságot a
Fiúnak,
és a Fiú pedig átadta a
királyságot
az apostoloknak. Tehát az átadás az
Atyától a Fiúra, majd az apostolokra
szállt
át.
Szám 16,28
Mózes így szólt: "Ebből
megtudjátok, hogy az Úr engem
küldött, hogy végbevigyem ezeket
a tetteket, s hogy mindezt nem magamtól tettem
Az Atya tekintélye Mózesre szállt
át.
Mózes nem a saját szavait mondta, hanem az
úrét. Mózes Isten
képviseletében,
küldöttségében járt,
és hozott
törvényeket. Ez a hatalom tényleges
átadása.
Jn 5,30
Magamtól nem tehetek semmit. Amint
hallom, úgy ítélkezem.
ítéletem igazságos, mert nem
a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát,
aki küldött.
Hasonlóan a fentihez, Jézus - mint ember - a
saját
hatalmából semmit sem tesz, hanem csak az Atya
hatalma
alatt tevékenykedik.
Jn 7,16-17
Jézus így felelt nekik: "Tanításom
nem tőlem való, hanem attól, aki
küldött.
Aki készen van rá, hogy teljesítse
akaratát, meggyőződhet róla, vajon Istentől
való-e
ez a tanítás, vagy csak magamtól
beszélek.
Jézus kijelenti, hogy emberként az Ő hatalma nem
a
sajátja, hanem az Istentől jön. Ezt a hatalmat
fogja
átadni más embereknek, amikor az Atya
jobbjára
áll a mennyben.
Jn 8,28
Jézus mégis folytatta: "Amikor majd
fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy
én
vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem
azt hirdetem, amire Atyám tanított.
Jézus itt is azt mondja, hogy semmit sem tesz a maga
tekintélyéből. Ehhez hasonlóan az
apostolok sem
tesznek semmit a saját tekintélyükből.
Az ő
tekintélyük is Istentől ered.
Jn 12,49
Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki
küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak
és mit hirdessek.
Az Atya
tekintélye
átszállt Jézus Krisztusra. A
Fiú nem
magától beszél. Ez az isteni
tekintély
átadása.
Jn 13,20
Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit
küldök, engem fogad be, s aki engem
befogad, azt fogadja be, aki engem küldött."
Jézus azt mondja, hogy "aki befogadja azt, akit
küldök, engem fogad be". Az, aki befogadja az
apostolokat (az
apostol szó "küldött"-et jelent),
magát
Krisztust fogadja be. Aki elutasítja az apostolokat
és
utódjaikat, Krisztust utasítja el.
Jn 14,10
Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya
bennem? A
szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem
magamtól
mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.
Jézus itt is azt mondja, hogy az Ige, amit
hozzánk
intéz, nem a saját
tekintélyén alapszik,
hanem azt az Atyától kapta. Tehát az
Atya
átadta Jézusnak, Jézus pedig ugyanezt
az
apostoloknak.
Jn 16,14-15
Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit
majd hirdet nektek. Minden, ami az
Atyáé, az enyém is.
Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd
hirdet nektek.
Ami az Atyáé, az a Fiúé is,
és a Fiú ezt átadja az apostoloknak.
Jn 17,18
Amint te a világba
küldtél, úgy küldöm
én is őket a világba.
Jn 20,21
Jézus megismételte:
"Békesség nektek! Amint engem
küldött az Atya, úgy küldelek
én is titeket."
Ahogy az Atya küldte a Fiút, a Fiú
ugyanúgy
küldi az apostolokat. A tekintély semmivel sem
csökkent, vagy mérséklődött. Az
apostolok
tekintélye Istentől származik.
ApCsel 20,28
Vigyázzatok
magatokra és az egész nyájra.
Azért rendelt benneteket a
Szentlélek az élére elöljáróul,
hogy igazgassátok az Isten egyházát,
amelyet a tulajdon vére árán szerzett
meg magának.
1Pét 2,25
Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok,de most
megtértetek lelketek
pásztorához és
felügyelőjéhez.
Az apostolok a Szentlélek által kinevezett
pásztorok és felügyelők. Az
1Pét 2,25 szerint
a pásztor és a felügyelő
Jézus. Az apostolok
tehát a Lélek hatalma által Krisztus
szolgálatában és
tekintélyében
részesednek.
Ez 34,1-10
Az Úr szózatot intézett
hozzám: Emberfia, jövendölj,
Izrael pásztorairól, jövendölj
és mondd meg nekik: Ti pásztorok, ezt
mondja az Úr, az Isten: Jaj
Izrael pásztorainak, akik magukat legeltették! A
pásztoroknak nem a nyájat kell-e
legeltetniük? A
tejet felhasználtátok eledelül, a
gyapjút
ruházatul, a kövér állatokat
levágtátok, de a nyájat nem
legeltettétek.
A gyengét nem
gyámolítottátok, a beteget
nem gyógyítottátok, a
sérültet nem
kötöztétek be. Nem mentetek
utána az
eltévelyedettnek, nem kerestétek meg az
elveszettet.
Durván és kegyetlenül hatalmaskodtatok
fölöttük. Így aztán szétszéledtek
juhaim, mert nem volt pásztoruk,
és a mezei vadak
zsákmányává lettek
és szétszéledtek. A hegyekben
és a magas
dombokon kóborolt nyájam,
szétszóródott nyájam az
egész
országban, és senki nem gondolt rá,
senki nem
kereste.
Ezért hát, pásztorok,
halljátok az Úr szavát: Amint
igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten: Mivel
nyájam prédává lett
és minden
vadállat felfalhatta, mert nem volt pásztora,
hiszen
pásztoraim nem törődtek nyájammal,
pásztoraim
magukat legeltették, nem a nyájamat
legeltették,
azért hát, pásztorok,
halljátok az
úr szavát: Ezt mondta az Úr, az Isten:
A
pásztorok ellen fordulok, és kiveszem
kezükből
nyájamat és véget vetek
pásztorságuknak. A pásztorok nem
legeltetik
többé magukat, kiragadom torkukból
juhaimat,
és nem falhatják fel őket
többé.
Jer 23,1-8
Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik
és szétszélesztik legelőm juhait
- mondja az Úr. Ezért ezt mondja az
úr, Izrael
Istene a pásztoroknak, akik népemet vezetik:
Szétszélesztettétek
nyájamat,
szétkergettétek, s nem törődtetek vele.
Nos, nekem majd lesz gondom rátok,
mégpedig gonosz tetteitek szerint - mondja az Úr.
De
nyájam maradékát magam
gyűjtöm össze
azokból az országokból,
ahová elűztem őket;
visszahozom őket legelőikre, ott gyarapodni fognak és
megsokasodnak. Pásztorokat rendelek
föléjük, hogy gondjukat
viseljék és legeltessék őket;
nem félnek és nem remegnek
többé, és
egy sem vész el közülük - mondja
az Úr.
Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor
igaz sarjat
támasztok Dávidnak.
Királyként uralkodik
majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra
és az
igazságra az országban. Az ő napjaiban
megszabadul
Júda, és biztonságban él
Izrael. Ez lesz a
neve, amelyen szólítják: "Az
úr, a mi
igazságunk." Jönnek napok - mondja az Úr
-, amikor
nem azt mondják többé: "Amint igaz, hogy
él
az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom
földjéről",
hanem: "Amint igaz, hogy él az Úr, aki
visszavezette
és hazahozta Izrael házának
ivadékát
észak földjéről és
azokból az
országokból, ahová
szétszórta őket."
és a saját földjükön
laknak majd.
A pásztoroknak őrizniük kell a nyájat,
mert Isten
felelősségre fogja vonni őket. De Isten mindig gondoskodik
megfelelő pásztorokról is.
Ef 2,19-22
így tehát most már nem vagytok
idegenek és
jövevények, hanem a szentek
polgártársai
és Isten házanépe, az
apostolok és próféták
alapjára rakott épület,
melynek szegletköve maga Krisztus Jézus.
Benne illeszkedik egybe az
egész építmény,
és az Úr szent
templomává növekszik. Ti is benne
épültök egybe Isten
lakóhelyévé a Lélekben.
A keresztény hit apostolokra alapozott
épület. Az
"alap" szó, és a dinamikus
"épülni"
szó igazolja, hogy ez nem szűnik meg az apostolokkal, hanem
tovább folytatódik az
utódlásban.
Jel 21,9
Akkor odajött hozzám a hét angyal
közül az
egyik, az, akinél az utolsó hét
csapással
teli hét csésze volt, és
megszólított: "Gyere, megmutatom neked a
menyasszonyt, a
Bárány hitvesét!"
Jel 21,14
A város falának tizenkét
alapköve volt,
rajtuk a Bárány tizenkét
apostolának
tizenkét neve.
Az "épület", a "Bárány
hitvese", az
"új Jeruzsálem" mind az Egyház
metaforái,
amelyek apostolokra van alapozva.
(Fel)
Az apostolok
továbbadják a kapott hatalmat és
tekintélyt
(kézfeltétellel) a
püspököknek
ApCsel 1,15-26
Ezekben a napokban a testvérek
körében - mintegy
százhúszan lehettek együtt - Péter
szólásra emelkedett:
"Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az
írásnak, amelyet a Szentlélek
Dávid
szájával
Júdásról, azok
vezetőjéről jövendölt, akik
elfogták
Jézust. Közénk
számított, a mi szolgálatunk jutott
neki is részül.
Gonoszsága bérén telket szerzett
magának,
amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak
a
belei. Erről Jeruzsálem minden lakója
tudomást
szerzett, úgyhogy azt a telket az ő
nevükön
Hakeldamának, azaz vérmezőnek nevezték
el. Benne
van ugyanis a zsoltárok könyvében:
Lakóhelyük váljék
sivataggá, ne lakja
senki sátrukat. És: Tisztségét
kapja meg más. Kell
tehát, hogy azok közül, akik mindig
velünk
tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus
közöttünk
járt-kelt, kezdve János
keresztségétől
egészen mennybevétele napjáig, valaki
velünk együtt tanúskodjék
feltámadásáról." Kijelöltek
hát kettőt, Józsefet, akit
Barszabbásznak vagy
más néven Jusztusznak is hívtak,
és
Mátyást. Majd imádkoztak:
"Uram, ki belelátsz mindenkinek a
szívébe, mutasd meg, e kettő
közül kire esik
választásod, hogy átvegye az
apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet
Júdás hűtlenül elhagyott, hogy
az őt megillető helyre jusson." Ezután sorsot vetettek. A
sors Mátyásra esett, így a
tizenegy apostolhoz sorolták.
Az első dolog, amit Péter tett Jézus
mennybemenetele
után, hogy utódot keresett
Júdás
helyére. Mátyást teljes apostoli
tekintéllyel ruházták fel. Csak a
katolikus
Egyház tud felmutatni a Péterrel
egységben
lévő apostolok megszakítatlan apostoli
leszármazását, a
papszentelés
szentsége által, és ezért
joga van Krisztus
saját tekintélyével
tanítani.
ApCsel 1,20
Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében:
Lakóhelyük váljék
sivataggá, ne lakja
senki sátrukat. És:
Tisztségét kapja meg
más.
Megválasztották Júdás
utódját. Tekintetbe vették
tisztségének ("episzkopoi" =
"püspökségének")
tekintélyét,
égbekiáltó bűne ellenére.
Az apostoli
utódlás
szükségessége ("kell" 1,21) az
Egyházban tovább él, amit mindenki
megértett. Isten soha sem mondta azt, hogy "Adok nektek
vezetőket az én tekintélyemmel 400
évre, de
miután
összeállítják a
Bibliát,
mindenki a maga ura lesz."
ApCsel 6,6
Az apostolok elé
állították őket, azok
imádkoztak és rájuk
tették kezüket.
Az apostoli tekintély kegyelme és
felhatalmazása
kézrátétellel száll
át
(egyházi rendre szentelés). A
püspökök
felszentelése a tizenkét apostolig vezethető
vissza, akik
megosztották a püspökökkel
tanításukat és
tekintélyüket, amikor
az Egyház növekedni kezdett.
ApCsel 9,17-19
Ananiás elment, betért
a házba, és e szavakkal tette
rá kezét: "Saul
testvér, Urunk Jézus küldött,
aki megjelent neked idejövet az úton, hogy
visszakapd szemed világát, és eltelj
a Szentlélekkel."
Azon nyomban valami hályogféle vált le
szeméről, és visszanyerte
látását.
Felállt, megkeresztelkedett, majd evett
és erőre kapott.
Még Pál is, akit maga Krisztus
választott ki
közvetlenül, csak egy püspök
általi
kézrátétel után
vált
pásztorrá. Ez egy nagyon jelentős
szöveg, amely
bizonyítja a szentségi elrendelés
szükségességét ahhoz, hogy
valaki legitim
apostolutód lehessen.
ApCsel 13,3
Erre böjtöt tartottak, majd rájuk
tették kezüket, és
útnak bocsátották őket.
Az apostoli hatalom kézrátétel
során
száll át. Ennek a
hatalomátadásnak
katolikus püspöktől kell származnia.
ApCsel 14,23
Az egyházak élére
(kézrátétellel)
elöljárókat rendeltek,
és imádkozva, böjtölve az
úr
oltalmába ajánlották őket, akiben
hittek.
Az apostolok és az újonnan felszentelt
férfiak
véneket (presbitereket, papokat) neveztek ki
kézrátétellel, hogy
törvényes hatalmuk
legyen az Egyházban.
ApCsel 15,22-27
Erre az apostolok, a presbiterek és az
egész egyház jónak
látták, hogy
kiválasszanak maguk közül
néhány
férfit, és Pállal
és Barnabással elküldjék
őket Antióchiába,
mégpedig Júdást, másik
nevén
Barszabbászt, meg Szilást, akik a
testvérek
között vezető szerepet vittek. Ezt
írták a
kezük által: "Az apostolok és a
presbiterek, a
testvérek, üdvözletüket
küldik az
Antióchiában, Szíriában
és
Kilikiában élő,
pogányságból
megtért testvéreiknek! Hallottuk, hogy
közülünk néhányan - megbízásunk
nélkül tanítva - megzavartak
titeket, feldúlták lelketeket. Ezért
közmegegyezéssel elhatároztuk,
hogy kiválasztunk néhány
férfit, és
elküldjük őket hozzátok a mi
szeretett
Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel
az
emberekkel, akik egész életüket Urunk,
Jézus
Krisztus nevének szolgálatára
szentelték. Elküldtük
hát Júdást és
Szilást, ők majd élőszóval
is elmondják nektek ezeket.
Az Egyházzal egységben lévő
püspököknek kell küldeniük
az Ige hirdetőit.
Ezt a tekintélyt vissza kell követni az apostolokig.
2Kor 1,21-22
Isten az, aki minket veletek együtt megerősít
és
fölken Krisztusban. Pecsétjével
megjelölt
minket, és foglalóul a
szívünkbe
árasztotta a Lelket.
Pál azt írja, hogy bizonyos embereknek Isten ad
megbízást, és Ő keni fel őket a
Szentlélekkel, amelyért kezeskedik.
Kol 1,25
amelynek én szolgája lettem az Istentől
értetek kapott tisztségnél
fogva, hogy teljesen érvényt szerezzek Isten
igéjének (KNV)
Pál saját
pozícióját, amely
által érvényt szerezhet Isten
Igéjének isteni "tisztség"-nek,
"hivatal"-nak
nevezi. Egy tisztségnek utódjai vannak. A
tisztség
nem szűnik meg a tisztségviselő
halálával.
Máskülönben nem tisztség.
Zsid 7,23
S míg azok többen lettek
papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg
Egy tisztség akkor is folytatódik egy
másik
utóddal, ha az előző tisztségviselő meghalt.
1Tim 3,1
Igaz beszéd ez: Aki püspökségre
törekszik, jó dolgot kíván.
Pál az "episzkopé" (=
püspökség)
szót használja, amely egyértelműen egy
hivatalra
utal. Akkoriban mindenki értette, hogy Pál
"episzkopé", és a tisztség szavakkal
azt fejezte
ki, hogy az ő halála után is
folytatódik
azok által, akiket Pál nevezett ki.
1Tim 4,14
Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a
prófétai szó alapján a
presbitérium
kézföltételével
nyertél.
Itt ugyancsak arról van szó, hogy az apostoli
hatalom a
kézföltétel során
száll át (az
egyházi rend kiszolgáltatása).
1Tim 5,22
Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire,
s idegen bűnben ne legyen részed. Őrizd meg magadat
tisztán.
Pál arra inti Timóteut, hogy legyen megfontolt a
kézrátételben (mások
felszentelésében). A hatalmi
átruházás
valóságos, és nem
lehet ezt akárkire rábízni.
2Tim 1,6
Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel
magadban Isten kegyelmét, amely
kézföltételem folytán van
benned.
Pál ismét emlékezteti
Timóteust Isten
egyedülálló
adományára, amelyet a
kegyelemközvetítő, azaz szentségi
kézrátétel során kapott.
2Tim 4,1-6
Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus
Jézusra, aki ítélkezni fog
élők és
holtak fölött, az Ő eljövetelére
és
országára: hirdesd
az evangéliumot, állj vele elő, akár
alkalmas,
akár alkalmatlan. Érvelj, ints,
buzdíts nagy
türelemmel és
hozzáértéssel. Mert
jön idő, amikor az egészséges
tanítást nem hallgatják
szívesen, hanem saját
ízlésük szerint szereznek maguknak
tanítókat,
hogy fülüket csiklandoztassák. Az
igazságot nem
hallgatják meg, de a meséket
elfogadják. Te
azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat,
teljesítsd az evangélium hirdetőjének
feladatát, töltsd be
szolgálatodat. Az én véremet
ugyanis nemsokára kiontják áldozatul,
eltávozásom ideje közel van.
Pál életének
végén
szolgálatának tisztségével
buzdítja
Timóteust. Ez az utódlási sor
egészen a
jelenlegi katolikus püpökökig
folytatódott,
és folytatódik.
2Tim 2,2
s amit tőlem számos tanú
jelenlétében hallottál, azt
közöld
megbízható emberekkel, akik alkalmasak
rá, hogy
másokat tanítsanak.
Ez a vers mutatja meg Isten azon
szándékát,
miszerint a hatalmat át kell adni bizonyos
utódoknak (itt
Pál adja át Timóteusnak, akinek pedig
tovább kell adnia a 3-4.
generációnak). Ez
folytatódik az apostolok halála után
is,
egészen a jelen korig.
Tit 1,5
Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy
pótold, ami hiányzik, s a városokba
presbitereket
rendelj utasításaim szerint.
Lk 10,1
Ezek után az
úr kiválasztott más
hetvenkettőt, és elküldte őket
kettesével maga előtt minden
városba és helységbe,
ahová menni
készült.
Az Egyház véneit úgy
nevezték ki, és
ezáltal hatalmat kaptak. Isten így
részesíti Krisztus művében gyermekeit.
1Jn 4,6
Mi az Istentől
vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem
ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így
különböztetjük meg az
igazság lelkét
és a tévedés lelkét.
Aki ismeri Istent, az hallgat ránk (a
püspökökre
és az apostolutódokra). Így
ismerhetjük fel
az igazságot és a tévedést
(nem pedig
úgy, hogy elolvassuk a Bibliát, és
magunk
számára értelmezzük azt).
Kiv 18,25-26
Mózes egész Izraelből
kiválasztott alkalmas férfiakat, s a
nép ezres, százas, ötvenes
és tízes csoportjainak
elöljáróivá tette, hogy
minden alkalommal igazságot szolgáltassanak a
népnek. Csak
a súlyosabb eseteket kellett Mózes elé
vinniük, a kisebbeket maguk
döntötték el.
Mózes több vezetőt is kiválasztott Isten
népe
fölé. Láthatjuk a tekintély
és az
utódlás hierarchiáját
és
átadását.
Kiv 40,14-15
Aztán hívd a fiait, add
rájuk ruháikat és kend fel
őket, ahogy atyjukat felkented, hogy mint papok
szolgáljanak nekem. Ez a felkenés adja
nekik a papi tisztséget minden időre,
nemzedékről nemzedékre.
A testi felkenés ezen parancsa azt mutatja, hogy Isten egy
örökös papságot akart egy
azonosíthatóan megszakítatlan
utódlással.
Szám 3,3
Ezek Áron fiainak, a fölkent papoknak a
nevei, akik a papi tisztség
betöltésére
kaptak megbízatást.
áron fiai az egyházi rendben hivatalosan felkent
papok
voltak, hogy szolgálhassanak a papi hivatalban.
Szám 17,5
figyelmeztetésül Izrael fiainak, nehogy
valaki illetéktelen, aki nem Áron
leszármazottai
közé tartozik, odajáruljon az
úr elé
tömjént égetni, s úgy
járjon, mint
Korach és társai, aszerint, ahogy az
úr Mózes által előre megmondta.
Ez a vers azt mondja, hogy Isten egy töretlen
leszármazást akart
Országában a
földön. Annak a papnak, akit nem Áron vagy
az ő
leszármazotta szentelt fel, semmiféle hatalma
nincs.
Szám 27,18-20
Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: "Vedd
Nun
fiát, Józsuét - ő olyan ember, akiben
lélek
van -, tedd rá kezedet,
állítsd Eleazár pap és az
egész
közösség elé, s a
szemük
láttára ruházd
rá a tisztséget.
Engedj át neki egy részt
tekintélyedből, hogy
Izrael fiainak egész közössége
engedelmeskedjék neki.
Ez az igehely is azt mutatja, hogy Isten akarata az, hogy a
kézrátétellel legyen átadva
a
tekintéllyel rendelkező hivatali
megbízatás.
MTörv 34,9
Józsuét, Nun
fiát azonban eltöltötte a
bölcsesség lelke, mivel Mózes
rátette kezét és Izrael fiai
engedelmeskedtek neki - úgy tettek, amint az Úr
Mózesnek parancsolta.
Mózes rátette kezét
Józsuéra,
és emiatt Izrael engedelmeskedett neki mint Mózes
utódjának, s mint a
bölcsesség
lelkének hordozójának. Amint az
úr
parancsolta...
Sir 45,15
Mózes iktatta be a hivatalába, ő
kente
föl megszentelt olajjal. Örök
szövetséget
jelentett ez neki, és nemzetségének,
ameddig csak
áll az ég: a papi rend élén
állni a
szolgálatban, és az Úr
nevében
megáldani a népet.
Mózes felszentelte Áront, és megkente
őt olajjal.
Ez a tekintély átadása egy
szabályszerű
felszentelés által.
(Fel)
Az apostoli hatalomnak
és tekintélynek kötelesek vagyunk
engedelmeskedni
ApCsel 5,13
Mindnyájan egy emberként voltak a
Salamon-csarnokban. Mások közül
senki sem mert közéjük elegyedni,
de a nép magasztalta őket.
A nép elismerte az apostolok különleges
tekintélyét, és nem merte azt
magára venni.
ApCsel 15,6
összegyűltek az apostolok és a presbiterek,
hogy megvizsgálják ezt az ügyet.
ApCsel 15,24
Hallottuk, hogy közülünk
néhányan - megbízásunk
nélkül tanítva - megzavartak
titeket, feldúlták lelketeket.
ApCsel 16,4
Ahogy sorra járták a városokat, lelkükre
kötötték, hogy tartsák meg a
határozatokat, amelyeket az apostolok és a
presbiterek
hoztak Jeruzsálemben.
Az apostolok és utódaik
tanító
hatalmát mindenhol elismerték. Ezt a
tanító
hatalmat vissza kell vezetni a tizenkét apostolig,
egyébként az a hatalom nincs Krisztus
által
szentesítve.
Róm 15,16
hogy a pogányokért legyek Krisztus
Jézusnak szolgája, és
végezzem az Isten evangéliumának papi
szolgálatát, hogy a pogányok
áldozata a Szentlélek által
megszentelt és kedves legyen. (MBT)
Pál azt mondja, hogy ő Krisztus Jézus
szolgája a
pogányok között Isten
evangéliumának
papi szolgálatában, azért, hogy a
pogányok
áldozatai megfelelők legyenek. Ez egy elrendelt
szolgálati papságra utal, amelyet meg kell
különböztetni a laikusok egyetemes
papságától. Figyeljünk arra,
hogy a
pogányok az "áldozatok", és
Pál az
"áldozatbemutató".
1Kor 5,3-5
én ugyan testileg távol, de lélekben
közel, mintha közöttetek volnék, már
ítéletet mondtam afölött, aki
így viselkedett:
Urunk, Jézus Krisztus nevében
egyesüljünk, ti
és az én lelkem, Urunk Jézus
hatalmával, adjuk át az ilyet a
sátánnak testének
romlására, hogy lelke
üdvözüljön az Úr
napján.
1Kor 16,22
Aki az Urat nem szereti, átkozott legyen!
Marana tha!
1Tim 1,20
Közéjük tartoznak Himeneusz
és Alexander, akiket átadtam a
sátánnak, hadd tanulják meg,
hogy ne káromkodjanak.
Gal 1,8
De ha akár mi, akár egy mennyei angyal
más
evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi
hirdettünk: átkozott legyen!
Mt 18,17
Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha
az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha
pogány volna vagy vámos.
Ezek a versek demonstrálják a vének
hatalmát a
kiközösítéshez /
anathematizáláshoz ("átadni a
sátánnak").
2Kor 2,17
Mi nem tartozunk azok közé, akik
Isten tanításával
nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy
az Istenből beszélünk, az Isten színe
előtt Krisztusban.
Pál azt mondja, hogy a vének nem csak alkalmi
házalói Isten szavának. Ők
ténylegesen
Isten megbízottjai. Ez nem egy önmaga
által
kinevezett tekintély.
2Kor 3,6
Ő tett arra alkalmassá, hogy az
Újszövetség szolgái
legyünk, nem a betűé, hanem a
léleké. Hiszen a betű öl, a
lélek pedig éltet.
Pál azt mondja, hogy bizonyos embereket Isten tesz
alkalmassá arra, hogy az új
Szövetség
szolgái legyenek. Ez arra utal, hogy Krisztus
szolgálati
papságát egy szentségi -
lélek
általi - felszenteléssel adják
át az idők
folyamán.
2Kor 5,20
Tehát Krisztus
követségében
járunk, maga az Isten int benneteket általunk.
Krisztus
nevében kérünk: engesztelődjetek ki az
Istennel!
Pál azt mondja, hogy ők Krisztus "nagykövetei". Ez
azt
jelenti, hogy az apostolok és utódaik
ténylegesen
részesei Krisztus
küldetésének, amely
magában foglalja a tanítást, a
gyógyítást, a bűnök
megbocsátását, és a
szentségek
kiszolgáltatását.
2Kor 10,6
Készen állunk arra is, hogy
minden engedetlenséget megtoroljunk, mihelyt a ti
engedelmességetek tökéletessé
válik.
Utalva a felszenteltségre, Pál azt mondja, hogy
készek arra, hogy megbüntessenek
mindenféle
engedetlenséget. Az Egyháznak hatalma van arra,
hogy
kiközösítse azokat, akik nem
engedelmeskednek neki.
2Kor 10,8
S ha valamivel többet dicsekedném hatalmunkkal,
amelyet az Úr épülésetekre
adott, nem romlásotokra, nem
maradnék szégyenben.
Pál megerősíti hatalmát Isten
népe
fölött, amelyet az Úr adott neki, hogy
építse az Egyházat.
1Tessz 5,12-13
Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek
meg azokat, akik körötökben
fáradnak, vezetnek
és intenek benneteket az Úrban.
Munkájukért legyetek irántuk
minél nagyobb
szeretettel, egymással meg éljetek
békében.
Pál kötelezi az Egyház tagjait arra,
hogy
becsüljék azokat, akiknek hatalmuk van
felettük.
2Tessz 3,14
Ha valaki nem engedelmeskednék a
levélben adott tanításnak, azt
jegyezzétek
meg, és kerüljétek a
társaságát, hogy
észre térjen.
Pál azt mondja, hogy azzal, aki nem engedelmeskedik annak,
amit
ő elrendelt levelében, semmiféle
közössége nincs.
1Tim 5,17
A papok, akik tisztüket jól
töltik be, kétszeres
megbecsülést érdemelnek,
főképpen, ha az evangélium
hirdetésében és a
tanításban fáradoznak.
Pál kötelezi az Egyház tagjait, hogy
tiszteljék az Egyház kinevezett
vénjeit ("papjait")
Tit 2,15
Erről beszélj, erre buzdíts
és figyelmeztess teljes
határozottsággal. Senki meg ne vessen!
Pál
kötelezi Tituszt, hogy a
teljes tekintélyével buzdítson
és
figyelmeztessen, amelyet a kézrátétel
során
kapott.
Zsid 12,9
S aztán test szerinti
apáink is fenyítettek bennünket,
mégis tiszteltük őket.
Nem kell-e hát sokkal inkább a lelkek
Atyjának
engedelmeskednünk, hogy így elnyerjük az
életet?
A vallásos fegyelemmel kapcsolatban a szerző azt mondja,
hogy
vannak földi atyáink (utalva a felszentelt
vezetőkre), akik
fenyítenek minket, és mi tiszteljük őket.
Zsid 13,7
Emlékezzetek meg
elöljáróitokról,
akik az Isten szavát hirdették nektek.
Gondoljatok életútjuk
végére, és kövessétek
őket a hitben.
Zsid 13,17
Engedelmeskedjetek
elöljáróitoknak,
kövessétek őket, mert ők vigyáznak
rátok,
abban a tudatban, hogy számot adnak lelketekről.
Bárcsak
örömmel tehetnék, nem
sóhajtozva, mert hisz az
nem válnék javatokra.
Pál kötelezi az Egyház tagjait, hogy
emlékezzenek meg
elöljáróikról
és engedelmeskedjenek nekik, akiknek hatalmuk van lelkeik
felett.
1Pét 2,18
Szolgák, köteles
tisztelettel
vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a
jóknak
és a szelídeknek, hanem a durváknak
is.
Péter kötelezi a szolgákat arra, hogy
legyenek
engedelmesek uraiknak, és nem csak azoknak, akik kedvesek
és barátságosak, hanem az
erőszakosoknak is.
1Pét 5,5
Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az
elöljáróknak.
Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek
alázattal, mert az Isten a kevélyeknek
ellenáll,
az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.
Júd 1,8
(Hasonlóképpen ezek is)
álmodozásukban megfertőzik húsukat, s [a
föléjük helyezett] urakat elvetik,
s a dicsőségben élőket
káromolják. (Csia)
Péter és Júdás
kötelezi az
Egyház tagjait, hogy vessék alá
magukat
presbiterjeiknek.
2Pét 2,10
kiváltképpen azokat, akik
kívánságtól
fertőzötten jártak
a hús után, [a
föléjük rendelt] urakat
megvetették,
önhitt vakmerőket, kik reszketés
nélkül mernek
dicsőségben élőket káromolni, holott
angyalok,
Péter figyelmezteti a hívőket amiatt, hogy
megvetik a
tekintélyt. Ezzel az apostoli hatalomra utal, amelyet
Krisztus
adott.
3Jn 1,9-10
írtam valamit az egyháznak, de Diotrefesz
vezetésre törekszik, nem fogad el minket.
Ezért, ha majd elmegyek, megfeddem őt azért, amit
tesz. Gonosz szavakat fecseg ellenünk,
és mintha még ez sem volna neki elég,
nem fogadja
be a testvéreket. Azoknak pedig, akik be akarják
fogadni
őket, megtiltja, sőt, kiutasítja őket az
egyházból.
János rámutat, hogy Diotrefesz nem ismeri el az
apostoli
tekintélyt, és ezzel gonosznak jelenti ki őt.
MTörv 17,10-13
Tartsd magad ahhoz az ítélethez,
amelyet
arról a helyről adnak tudtodra, amelyet az Úr
kiválaszt, s ügyelj, hogy pontosan azt tedd
mindenben,
amire intenek. Tartsd magad tanácsukhoz, amit adnak, s
ítéletükhöz, amit hoznak,
és
határozatuktól, amelyet tudtodra adnak, ne
térj el
se jobbra, se balra. Ha valaki mégis olyan önhitt
volna,
hogy a papra, aki ott az Úrnak, a te Istenednek a
szolgálatában áll, vagy a
bíróra nem
hallgatna, az ilyen embernek meg kell hallnia:
Távolítsd el a gonoszságot Izraelből,
de tudja meg
az egész nép a dolgot, hadd rettegjen, s
attól
fogva ne legyen többé önhitt.
Az Úr megparancsolja Izrael népének,
hogy
engedelmeskedniük kell a papoknak, akiket ő bízott
meg,
és hogy tegyenek meg mindent, amit ők parancsolnak
és
tanítanak. Az Úr figyelmeztet, hogy akik nem
engedelmeskednek papjainak, azoknak meg kell halniuk.
Szám 16,1-35
Korach, annak a Jicharnak a fia, aki Lévi fiának,
Kehátnak volt a fia... Datan és Abiram, Eliabnak
a fiai
és On, Pelet fia [Eliab és Pelet Rubennek voltak
a fiai]
[2] fellázadtak Mózes ellen,
s
még kétszázötven ember Izrael
fiai
közül, a közösségek
vezetői, a nép
elöljárói, neves emberek. [3] összecsődültek
Mózes és
áron ellen és így
beszéltek: "Elegünk
van belőletek! Az egész
közösség szent,
mind együtt, mert körében az
úr. Miért
emelkedtek hát az Úr
közössége
fölé?!" [4] Ezt hallva,
Mózes arcra borult.
[5] Aztán így szólt Korachhoz
és
társaihoz: "Holnap az Úr megmutatja, ki tartozik
hozzá, ki szent neki, ki közelíthet
felé.
Csak akit kiválaszt, az közelíthet
felé. [6]
Tegyétek a következőt: vegyetek
füstölőket
magatokhoz, Korach és társai, [7] reggel az
úr
színe előtt tegyetek bele tüzet és
szórjatok
rá tömjént! S így lesz: akit
az Úr
kiválaszt, az szentnek számít!
Elég
belőletek, Lévi fiai!" [8] S (még) ezt mondta
Mózes Korachnak: "Hallgassatok ide, Lévi fiai!
[9] Nem
elég nektek, hogy Izrael Istene kiválasztott
benneteket
Izrael fiainak közösségéből,
hogy
megközelíthessétek,
ellássátok az
úr hajléka körül a
szolgálatot és
a közösség előtt álltok, hogy a
nevében
szolgáljatok? [10] Megengedte, hogy te, s veled
együtt
testvéreid, Lévi fiai is mind eléje
járuljatok, s most még a papi
tisztséget is követelitek?
[11] Te és társaid ezért az
úr ellen
esküdtetek össze! Hát micsoda
áron, hogy
zúgolódtok ellene?" [12] Mózes
hívatta
Datánt és Abiramot, Eliab fiait. De azok
ezt felelték:
"Nem megyünk! [13] Nem elég neked, hogy
kihoztál egy
tejjel-mézzel folyó
országból, csak hogy
elveszíts a pusztában, most
még uralomra is szert akarsz tenni
fölöttünk? [14]
Igazán nem valami tejjel-mézzel folyó
országba hoztál minket, s földeket meg
szőlőskerteket sem adtál nekünk. Be akarod
kötni az
emberek szemét? Nem megyünk fel!" [15]
Mózes nagy
haragra gerjedt és így szólt az
úrhoz: "Ne
emeld tekintetedet áldozati
ajándékaikra! Egyetlen
szamarat sem vettem el tőlük, s nem bántottam meg
egyiküket sem." [16] Ezt mondta Mózes Korachnak:
"Reggel te
és társaid megjelentek az Úr előtt, te
és
ők, valamint Áron. [17] Mindegyitek hozza a
füstölőjét az Úr elé
-
kétszázötven füstölőt
-, te is,
áron is, mindegyitek hozza a
füstölőjét
és tegyetek rá tömjént." [18]
Mindenki fogta
a füstölőjét, tüzet tett bele,
majd
rászórta a tömjént,
aztán sorban
odaállt a megnyilatkozás
sátorának a
bejárata elé, Mózes és
áron is. [19] Korach meg
összegyűjtötte az egész
közösséget,
velük szemben, a megnyilatkozás
sátorának
bejáratánál. S ekkor megnyilatkozott
az Úr
dicsősége az egész
közösség előtt. [20] Ezt mondta
az Úr Mózesnek és Áronnak:
[21] "Váljatok külön ettől a
közösségtől,
egy pillanat, s megsemmisítem őket!" [22] Erre arcra
borultak
és így szóltak: "ó Isten,
minden testnek
éltető szelleme! Ha valaki vétkezik, megharagszol
az
egész közösségre?" [23] Az
úr így
válaszolt: [24] "Mondd meg a
közösségnek:
húzódjatok hátra Korach
sátra
környékéről!" [25] Mózes erre
elindult, s
odament Datanhoz meg Abiramhoz, Izrael vénei
követték. [26] így beszélt a
közösséghez: "Menjetek el ennek az
elvetemültnek
a sátorától, s ne nyúljatok
semmihez sem,
ami az övé, nehogy ti is elpusztuljatok bűnei
miatt." [27]
Erre elhúzódtak Korach
sátorának
közeléből. Datan és Abiram
kijöttek, s
feleségükkel, fiaikkal és
kisgyermekeikkel
együtt sátoruk bejárata elé
álltak.
[28] Mózes így szólt: "Ebből
megtudjátok, hogy az Úr engem
küldött, hogy
végbevigyem ezeket a tetteket, s hogy mindezt nem
magamtól tettem: [29] ha azok az emberek ott
úgy
halnak meg, ahogy minden ember meghal, s az
történik
velük, ami minden emberrel történik, akkor
nem engem
küldött az Úr. [30] Ha ellenben az
úr valami
rendkívülit művel, például,
hogy
megnyílik a föld, s elnyeli őket mindazzal
egyetemben, ami
az övék, s ők élve leszállnak
az
alvilágba, akkor tudjátok meg, hogy ezek az
emberek
káromolták az Urat!" [31] Alighogy befejezte
szavait,
máris megnyílt a föld alattuk; [32] a
föld
felnyitotta torkát és elnyelte őket
családjukkal,
s azokkal az emberekkel együtt, akik Korachhoz tartoztak,
javaikkal egyetemben. [33] így szálltak le
mindazzal
együtt, ami az övék volt, élve
az
alvilágba, s a föld bezárult
fölöttük; így tűntek el a
közösségből. [34] Egész Izrael
elfutott
kiabálásukra. Ezt mondták: "Nehogy
bennünket
is elnyeljen a föld!" [35] Ekkor tűz szállt
alá az
úrtól, s elemésztette a
kétszázötven embert, aki
tömjént hozott.
Korach egy "protestáns" lázadást
szított
Isten választottja, Mózes ellen, arra
törekedve,
hogy összezavarja a különbséget a
szolgálati és az egyetemes papság
hivatalai
között, és Korach és az ő
követői
elpusztultak. (Ez a törekvés, hogy
elmossák a papok
és a világiak közötti
különbséget, még ma is
létezik a
disszidensek között.)
Sir 7,29-30
Féld az Urat szíved
mélyéből, és a papjait
tartsd tiszteletben. Keresd Teremtődet minden erőddel, s akik
neki szolgálnak, azokat ne hagyd cserben.
Szíved mélyéből féld az
Urat és
tiszteld papjait, szeresd Teremtődet és ne hagyd cserben az
ő
szolgáit. Isten nem megfélemlíteni
akar azzal a
tekintéllyel, amit Ő ad gyermekeinek! Isten, a mi szerető
Atyánk, arra hív minket, hogy részesei
legyünk az üdvtervének Fiával,
Jézussal.
Tekintély nélkül az Egyházban
tévedés, káosz és zűrzavar
lenne.
(Fel)
Mit
mondanak erről az ókeresztény
írók?
Az Egyházban van
apostoli folytonosság
Római Szent Kelemen:
Levél a korintusiaknak, 42,4-5; 44,1-3 (Kr. u. 96)
Miután [az apostolok]
a különböző vidékeken
és városokban hirdették
az igét, elöljárókat
állítottak mindenütt, kiket
próbára tettek a Lélekben, a
püspököket és a
diákonusokat, azok számára, akik hinni
fognak.
és ez nem volt újdonság, mert a
régi
időkben is írtak már a
püspökökről
és a diákonusokról. . A mi apostolaink
is
éppen ilyen jól tudták
Urunktól,
Jézus Krisztustól, hogy irigykedés
támad a
püspökség neve miatt. Mivel mindezeket
tökéletesen tudták előre, felállították
az előbbiekben említetteket, a továbbiakra pedig
azt a
rendelkezést adták, hogy mikoron majd ők is
elszenderülnek, adják tovább
más,
kipróbált férfiaknak szent
szolgálatukat.
Hégészipposz:
Töredék Euszébiosz
Egyháztörténetében, 4,22 (Kr.
U. 180)
Amikor pedig
megérkeztem Rómába, utódlási
sort állítottam össze
Anikétoszig, akinek a diakónusa volt
Eleutherosz. Anikétosz
utódja Szótér lett, utána
pedig
Eleutherosz. Mindegyik utódlásban és
mindegyik
városban úgy van, amint a
Törvény hirdeti
és a próféták és
az Úr."
Szent Ireneusz: Az eretnekségek
ellen 3,3,1-2.4. (Kr. u. 189)
Az
összes egyházban mindenkinek, aki csak
meg
szeretné
ismerni az igazságot, lehetővé van
téve, hogy
megnézze az apostolok
hagyományát, amely ismertté
vált
számunkra az egész világon
mindenütt.
és olyan
helyzetben vagyunk, hogy felsoroljuk azokat a
püspököket, akiket az apostolok
és
azok utódai állítottak,
egészen a mi
időnkig, embereket, akik se nem ismerték,
se nem tanították azokat, amikért ezek
az
eretnekek annyira rajongnak. ...
De mivel nagyon hosszú lenne ebben a kis könyvben valamennyi egyháznak
utódlásait felsorolni, itt csak a
legnagyobb, a legrégibb és mindenki előtt ismert
egyháznak, annak, amit a
két dicsőséges apostol Péter
és Pál
Rómában alapított és
szervezett, az
apostoloktól átvett
hagyományát s a
püspökök sorozata
révén egészen
napjainkig hirdetett hitét ismertetjük s ezzel
minden
tévtanítót
megszégyenítünk.
. Ezzel az egyházzal, nagyobb tekintélye miatt,
minden
egyháznak egységben kell lennie, vagyis minden
hívőnek a földkerekségen, amelyben [ti.
a
római egyházban] a világ
összes egyházának vezetői
által mindenkor meg van őrizve az apostoli
hagyomány. [...]
Polikárpot
szintén az
apostolok nem csak tanították, és nem
csak
társalgott azok sokaságával, akik
látták Krisztust, hanem az
ázsiában
lévő apostolok által a Szmirnában
lévő
egyház kinevezett püspöke is volt,
akit én
is láttam ifjúságom idején,
ugyanis nagyon
hosszú ideig tartózkodott (a
földön), és
amikor igen idős lett, dicsőségesen és a
legnemesebb
módon szenvedett
vértanúságot, és
elköltözött az élők
sorából. Ő
egytől-egyig megtanította azokat a dolgokat, amit ő is
úgy tanult az apostoloktól, és amelyet
az
Egyház áthagyományozott, és
amelyek
egyedül az igazak. Ezeket a dolgokat az összes
ázsiai
egyház tanúsítja, illetve azok az
emberek, akik
Polikárp örökébe
léptek a jelen ideig.
Szent Ireneusz: Az eretnekségek
ellen 4:26:2
(Kr. u. 189)
Engedelmességgel
tartozunk az Egyházban lévő presbitereknek - akik,
miként már megmutattam, birtokolják
az apostoli utódlást; akik, a
püspökök
leszármazásával együtt,
megkapták az
igazság tévedhetetlen
karizmáját, az Atya
jókedvéből. Azonban azzal is tartozunk, hogy fenntartsuk
a gyanút másokkal szemben, akik
elváltak az ősi
leszármazástól,
és összegyűjtötték magukat
bármely
helyen, hogy vagy elferdült vélemények
eretnekeiként, vagy szakadárokként
pöffeszkedjenek és a maguk kedvében
járjanak,
vagy képmutatókként a haszon
és a gőg
kedvéért színészkedjenek.
Ugyanis ezek mind
elhagyták az igazságot.
Tertullianus: De praescriptione haereticorum,
20. (Kr. u. 200)
[Az apostolok]
minden
városban közösséget
alapítottak: ezektől
a közösségektől kapták
azután és
kapják ma is a hit
palántáját és a
tanítás magvait a többi
közösségek,
hogy egyházakká váljanak.
Ezért ezeket az
egyházakat is apostolinak tekintjük, mert az
apostoli
egyházak sarjai. Ugyanis minden leszármazottat
eredete
alapján kell minősítenünk.
Ezért az a sok
és nagy egyház nem más, mint az
apostolok
által alapított egyetlen kezdeti
egyház, melyből
mindnyájan származnak. Így
mindnyájan
eredetiek és mindnyájan apostoliak, hiszen mind
egyetlen
egységet alkotnak.
Tertullianus: De praescriptione haereticorum,
21. (Kr. u. 200)
[H]ogy mit nyilatkoztatott ki
nekik Krisztus, - és itt is kifogást
terjesztek elő -, nem
lehet másként bizonyítani, mint
azoknak az
egyházaknak az útján, amelyeket maguk
az apostolok
alapítottak
prédikációjukkal . Ha pedig
így áll a dolog, bizonyos,
hogy minden tanítást, mely összhangban
van az
apostoli anyaegyházakkal, amelyektől a hit ered,
igazságnak kell tartanunk, hiszen
kétségtelenül azt tartalmazza, amit az
egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok
Krisztustól, Krisztus pedig Istentől. El kell
viszont
ítélni hamissága miatt minden olyan
tanítást, amelyről felismerhető, hogy ellenkezik
az
egyházak igazságával, és
így
Krisztus apostolai és Isten
igazságával.
Tehát ki kell
még mutatnunk, hogy a mi tanításunk,
melynek szabályát fentebb
közöltük, az
apostoli hagyományból eredőnek tekintendő,
és
ezért az összes többiek a
hazugságból
származnak.
Tertullianus: De praescriptione haereticorum,
33. (Kr. u. 200)
Egyébként,
ha
egyes eretnekségek az apostoli korra merészelik
visszavezetni magukat, hogy azt a látszatot
keltsék, hogy
az apostolok hagyományozták át őket,
mivel
már az apostolok korában léteztek, ezt
válaszolhatjuk: mutassák
ki egyházaik eredetét, sorolják fel
kezdettől
fogva egymást követő püspökeiket,
bizonyítsák be, hogy első
püspökük elődje
és jótállója valamelyik
apostol vagy olyan
apostoli férfiú volt, aki az apostolok mellett
kitartott.
Mert az apostoli egyházak ilyen módon
mutatják ki
eredetüket. A szmirnai
egyház
például előadja, hogy Polikárpot
János
állította az élére, a
római
egyház pedig kimutatja, hogy Kelement Péter
rendelte. De
ha kitalálnának is ilyesmit, az sem
segítene
rajtuk. Hiszen, ha tanításukat az
apostolokéhoz
hasonlítjuk, a különbség
és az
ellentét miatt maga ez a tanítás
bizonyítaná, hogy nem valamelyik apostol
és nem is
apostoli férfiú a szerzője. Mert ahogyan az
apostolok nem
tanítottak egymástól
eltérően, úgy
az apostoli férfiak sem hirdettek az
apostolokéval
ellenkező tanítást. Ezért
hát az
összes eretnekségek, akiket egyházaink
felhívnak, hogy terjesszék elő ezt a
két
bizonyítékot, igazolják
apostoliságukat,
ahogyan akarják! ám ők nem apostoliak,
és nem is
tudják igazolni azt, ami nem igaz rájuk, s nem is
fogadják be őket a békességbe
és a
közösségbe azok az egyházak,
amelyek
valamiképpen apostoliak, hiszen vallási
tanításuk eltérése miatt
ezek
semmiképpen sem apostoliak.
Szent Ciprián: 69.
levél, 3. (Kr. u. 253)
Az egyház egy,
mivel pedig
egy, nem lehet egyaránt belül és
kívül.
Ha ugyanis [az eretnek] Novatianus-szal van, nem volt Kornél
[pápával]. Ha valóban Kornéllal
volt, aki Fábiánt, [Róma]
püspökét törvényes
beiktatás
útján követte,
és akit az Úr a
papi méltóság mellett
vértanúsággal is
megdicsőített, akkor Novatianus
nincs az egyházban és püspöknek
sem
számít; ő, aki az
utódlásban senkit sem
követ, önmaga utódja
és megveti az evangéliumi és apostoli
hagyományt. Az
egyházat ugyanis semmiképpen sem vezetheti az,
aki nem rendelkezik egyházi
fölszenteléssel.
Euszébiosz:
Egyháztörténet, 1,1; 2,24; 3,4. (Kr. u.
325)
Elhatároztam,
hogy írásban
fektetem le a szent apostolok utódlási sorait
éppúgy, mint az
üdvözítőnk óta
eltelt időt, mindazokat a nagy eseményeket, melyekről azt
mondják, hogy az egyház
története
folyamán megestek; mindazokat a
személyiségeket,
akik a legkiválóbb egyházakat
(paroikia)
dicséretes módon
kormányozták és
ezeknek elöljárói voltak; mindazokat,
akik minden
egyes nemzedék idején szavaik vagy
írásaik
által Isten szavának megbízottjai
voltak. Nero
uralkodásának nyolcadik
évében Márk
evangélistát elsőként Annianosz
követte az
alexandriai egyház
kormányzásában. Linosz.
elsőként kapta meg Péter után a
római
egyház püspökségét.
Kelemen.
harmadikként lett a római egyház
püspökévé
Nazianzoszi Szent Gergely: Oration 21,8. (Kr.
u. 380)
[Szent
Atanáz]
apostoli és lelki módon jutott Márk
trónjára, örököse lett
nem
kevésbé
vallásosságának, mint
méltóságának.
Hosszú az
időtáv, amely Márktól
elválassza, a
vallásosságban azonban közvetlen
utódja.
Ezért őt igazi utódjának kell
tekinteni. Aki
azonos felfogást vall, az a trón
osztályosa, aki
ellentétes felfogáson van, az a szék
ellensége is, az egyik csak névleg, a
másik
igazában utód.
Nem az az utód, aki erőszakkal szerzi meg, hanem az, akit
odaerőszakolnak, nem az, aki
törvénytelenül kaparintja
meg, hanem akit törvényesen léptetnek
elő. Nem az
ellentétes felfogású, hanem aki
ugyanazt a hitet
osztja. Ha valaki nem ilyen értelemben beszél
utódlásról, az úgy fogja
fel, mint az
egészséget követő betegséget,
a fényre
következő sötétséget, a
nyugalomra
következő vihart, az okosságot
felváltó
bolondságot.
Szent Ambrus: A
bűnbánatról, 1,7,33. (Kr. u. 384)
Te Péternek, aki tiltakozott az ellen, hogy a
lábát megmossad, azt mondod: "Ha meg nem mosom a
lábadat, nem leszel közösségben
velem" (Jn
13,8). Hát talán azok
közösségben
lehetnek veled, akik az Ország kulcsait (vö. Mt
16,19) nem
fogadják el, tagadva, hogy bűnöket kellene
megbocsátaniuk?
Ezt ugyan helyesen mondják magukról [a
novatiánusok]. Nincs
meg ugyanis nekik Péter
öröksége, nincs meg
Péter széke, melyet gonosz
feldarabolással
szétvernek. Azt viszont helytelenül
állítják, hogy az Egyházban
tagadhatják a bűnök
megbocsátását,
hiszen Péternek ez mondatott: "Neked adom a mennyek
országa kulcsait. Amit megkötsz a
földön, a
mennyben is meg lesz kötve, és amit feloldasz a
földön, a mennyben is meg lesz oldva (Mt 16,19).
(Fel)
Az egyházi rend
szentségében átadódik a
hatalom
Antióchiai Szent Ignác:
Levél a magnésziaiakhoz, 6. (Kr. u. 110)
Az említett
személyekben mindnyájatokat szemléltem
és
szerettem a hitben, intelek titeket, hogy mindent Isten
egyetértésében törekedjetek
tenni, mert a
püspök Isten helyettese, a presbiterek pedig az
apostolok
tanácsa helyét foglalják el, a
számomra oly
igen kedves diakónusokra Jézus Krisztus
szolgálata
van bízva, aki öröktől fogva
az
Atyánál volt, és az idők
végén
megjelent. Semmi ne legyen köztetek, ami megoszlást
idézne elő, hanem egyesüljetek
a püspökkel és az
elöljárókkal,
tekintettel a romolhatatlanság
tanítására
és mintájára.
Antióchiai Szent Ignác:
Levél a trallészieknek, 2-3. (Kr. u. 110)
Minthogy a püspöknek
úgy engedelmeskedtek, mint Jézus Krisztusnak,
úgy tűnik nekem, nem emberi szempontok szerint
éltek,
hanem Jézus Krisztus szerint, aki meghalt
értünk,
hogy az ő halálában híve
elkerüljétek
a halált. Szükséges
tehát - így is cselekedtek -, hogy a
püspök
nélkül ne tegyetek semmit, de a
presbitériumnak is
engedelmeskedjetek, mint Jézus Krisztus - a mi
reményünk - apostolainak,
életformánk legyen Jézus Krisztus. Jézus Krisztus titkai
diakónusainak is mindenben tetszeni kell mindenkinek,
hiszen nem az étel és ital szolgái,
hanem Isten
egyházának sáfárai.
óvakodniuk kell
minden vétségtől, mint a tűztől.
A
diakónusokat
hasonlóképpen mindenki úgy tisztelje,
mint
Jézus Krisztust, ahogyan a
püspököt is, mert az
Atya képmása, a presbitereket pedig Isten
tanácsaként és az apostolok
testületeként. Nélkülük
nem lehet egyházról beszélni.
Tertullianus: Pergátló
kifogás az eretnekekkel szemben, 41. (Kr. u. 200)
Nem mulasztom el, hogy
leírjam, milyen
léha, milyen földies, milyen emberi az eretnekeknek
maga az életmódja is. Nincs benne semmi
méltóság, semmi tekintély,
semmi fegyelem. Szóval teljesen megfelel a
hitüknek. Szenteléseik
vakmerőek, felületesek, állhatatlanok:
hol újonnan megtérteket neveznek ki, hol a
világi
ügyekhez kötött embereket, hol pedig
tőlünk
távozó hitehagyókat, hogy a
megtiszteltetéssel kössék magukhoz az
embereket,
hiszen az igazsággal nem képesek erre. Sehol sem
lehet
könnyebben előrejutni, mint a lázadók
táborában, ahol már az is
érdem, hogy ott
van az ember. Így aztán ma
az egyik a püspök, holnap a másik; ma
diákonus
valaki, holnap lektor; ma presbiter, holnap világi, hiszen a világiakra
is rábízzák a papi feladatokat.
Khakédóni Zsinat: 3.
kánon (Kr. u. 451)
Amikor papot szentelnek,
miközben a püspök megáldja [őt]
és kezeit
a fején tartja, az összes pap is, akik jelen
vannak,
kezeiket a püspök kezei mellett tartsák a
fején.
|
|