Az apostolok tekintélye és utódlása

(Frissítve: 2007. 12. 27.)

Tartalom Mi a probléma? Mit mond erről az Egyház? A Katolikus Egyház Katekizmusa Tanítóhivatali megnyilatkozások Mit mond erről a Biblia? Jézus átadja hatalmát és tekintélyét az apostoloknak Az apostolok továbbadják a kapott hatalmat és tekintélyt (kézfeltétellel) a püspököknek Az apostoli hatalomnak és tekintélynek kötelesek vagyunk engedelmeskedni Mit mondanak erről az ókeresztény írók? Az Egyházban van apostoli folytonosság Az egyházi rend szentségében átadódik a hatalom

Kapcsolódó anyagok A hierarchikus Egyház A látható Egyház Az egyetlen és egységes Egyház A természetfeletti és tévedhetetlen Egyház

Mi a probléma?

 
 
(Fel)

Mit mond erről az Egyház?

A Katolikus Egyház Katekizmusa

77 "Annak érdekében, hogy az evangélium az Egyházban mindig épen és elevenen megmaradjon, az Apostolok Püspököket hagytak hátra utódként azáltal, hogy átadták saját Tanítóhivatalukat." [II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum, 7.] Ugyanis "a sugalmazott könyvekben különleges módon kifejeződő apostoli igehirdetést az idők végezetéig szakadatlanul meg kellett őrizni". [uo. 8.]

171 Az Egyház mint az "igazság oszlopa és boltozata" (1Tim 3,15) a szenteknek egyszer átadott hitet [Vö. Júd 1,3.] hűségesen őrzi. őrzi Krisztus szavainak emlékezetét, és az apostolok hitvallását nemzedékről nemzedékre továbbadja. Mint az anya, aki beszélni és ezáltal megérteni és közösségben élni tanítja gyermekeit, tanítja nekünk az Egyház, a mi Anyánk a hit nyelvét, hogy bevezessen a hit megértésébe és életébe.

551 Jézus nyilvános életének kezdetétől fogva férfiakat választott ki, szám szerint tizenkettőt, hogy vele legyenek és részesedjenek küldetésében. [Vö. Mk 3,13--19.] Részt adott nekik hatalmából "és elküldte őket, hogy hirdessék Isten országát és gyógyítsanak betegeket" (Lk 9,2). Örökre Krisztus országához tartoznak, mert ő általuk vezeti az Egyházat:

"Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött" (Lk 22,29--30).


IV. Az Egyház apostoli

857 Az Egyház apostoli, mert az apostolokra alapszik, mégpedig három értelemben:
-- az "apostolokra", a Krisztustól kiválasztott és elküldött tanúkra "alapított épület" (Ef 2,20 [Vö. Jel 21,14.]) volt és marad; [Vö. Mt 28,16--20; ApCsel 1,8; 1Kor 9,1; 15,7--8; Gal 1,1.]
-- a benne lakó Szentlélek segítségével őrzi és adja továbba tanítását, [Vö. ApCsel 2,42.] a jó letéteményt és a józan szavakat, melyeket az apostoloktól hallott; [Vö. 2Tim 13,14.]
-- a tanítás, a megszentelés és a kormányzás feladatát az Apostoloktól kezdve Krisztus második eljöveteléig azok segítségével végzi, akik az Apostolok nyomába lépnek lelkipásztori feladatukban: a Püspökök kollégiuma segítségével",mely mellett ott állnak a papok Péter utódával és az Egyház legfőbb pásztorával egységben".
[II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes, 5.]

"Mert nyájadat, örök Pásztorunk, magára nem hagyod, hanem szent Apostolaid által mindvégig őrzöd és óvod, hogy azok kormányozzák hívő népedet, akik rendelésedből állnak nyájad élén Fiad helyett mint pásztorok." [Apostolok 1. prefációja. Missale Romanum, 1970, 426.]


Az apostolok küldetése

858 Jézust az Atya küldötte. Szolgálatának kezdetétől fogva "magához hívta azokat, akiket ő maga akart (...). és megalkotta a Tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket prédikálni" (Mk 3,13--14). Ettől kezdve ők az ő "küldöttei" (a görög aposztoloi szó ezt jelenti). ő bennük hajtja végre saját küldetését: "Miként engem küldött az Atya, én is küldelek titeket" (Jn 20,21). [Vö. Jn 13,20; 17,18.] Szolgálatuk tehát az ő küldetésének folytatása: "Aki titeket befogad, engem fogad be" -- mondja ő maga a Tizenkettőnek (Mt 10,40). [Vö. Lk 10,16.]

859 Jézus az Atyától kapott küldetéséhez társítja őket: miként "a Fiú semmit sem tehet önmagától" (Jn 5,19.30), hanem mindent az Atyától kap, aki őt küldte, úgy azok, akiket Jézus küld, semmit sem tehetnek Nélküle, [Vö. Jn 15,5.] akitől a missziós parancsot és a teljesítéséhez szükséges hatalmat kapják. Krisztus apostolai tehát tudják, hogy Isten tette őket alkalmassá arra, hogy "az új Szövetség szolgái" (2Kor 3,6)",Isten szolgái" (2Kor 6,4) legyenek",Krisztus követségében" (2Kor 5,20) járjanak el mint "Krisztus szolgái és Isten misztériumainak gondnokai" (1Kor 4,1).

860 Az apostolok feladatában van egy mozzanat, mely átadhatatlan: tudniillik, hogy az Úr föltámadásának tanúi és az Egyház alapjai. Ugyanakkor feladatuknak van egy maradandó mozzanata is. Krisztus megígérte nekik, hogy velük marad az idők végéig. [Vö. Mt 28,20.] "Ez az isteni küldetés, melyet Krisztus bízott az apostolokra, a világ végéig fog tartani, mert az evangélium, melyet nekik kell továbbadniuk, minden időkre az Egyház egész életének alapja. Ezért az Apostolok (...) utódok rendeléséről gondoskodtak." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 20.]


A püspökök az apostolok utódai

861 "Hogy a rájuk bízott küldetés haláluk után is folytatódjék, közvetlen munkatársaikat szinte végrendeletként megbízták azzal, hogy vigyék tovább és szilárdítsák meg a tőlük megkezdett művet; megparancsolván nekik, hogy ügyeljenek az egész nyájra, melyben a Szentlélek állította őket Isten Egyházának pásztorául. így tehát ilyen férfiakat állítottak, és a továbbiakra nézve úgy rendelkeztek, hogy ha ezek meghalnak, szolgálatukat más kipróbált férfiak kapják meg." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 20; vö. Római Szent Kelemen: Epistula ad Corinthios 42,4]

862 "Miként megmarad az a hivatal, melyet az Úr egyedül Péternek, az első apostolnak adott, s melyet át kellett adnia utódainak, úgy megmarad az Apostolok egyházkormányzati hivatala is, melyet a püspökök szent rendjének kell állandóan gyakorolnia." Ezért tanítja az Egyház, hogy "a püspökök isteni intézkedés folytán léptek az Apostolok helyébe mint az Egyház pásztorai, akiket ha valaki hallgat, Krisztust hallgatja, aki pedig őket megveti, Krisztust veti meg és azt, aki Krisztust küldte". [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 20.]

873 Maguk a különbségek is, melyeket maga az Úr akart Testének tagjai között, annak egységét és küldetését szolgálják. Mert "az Egyházban a szolgálatok különbözők, de a küldetés egy. Krisztus az apostolokra és utódaikra ruházta azt a tisztséget, hogy az ő nevében és hatalmával tanítsanak, megszenteljenek és kormányozzanak. A világi hívők pedig -- részesei lévén Krisztus papi, prófétai és királyi tisztségének -- Isten egész népének küldetésén belül az Egyházban és a világban töltik be a maguk szerepét." [II. Vatikáni Zsinat: Apostolicam actuositatem, 2.] Mind a klerikusok mind a világi hívők között vannak olyanok",akik az evangéliumi tanácsokra fogadalommal (...) Istennek szentelik magukat, és az Egyház üdvözítő küldetését szolgálják". [CIC 207. k. 2. §]

880 Amikor Krisztus megalkotta a Tizenkettőt",kollégiumként, azaz állandó csoportként alkotta meg, és a közülük kiválasztott Pétert állította az élre". [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 19.] "Amint az Úr rendelkezése alapján Szent Péter és a többi apostol egy apostoli kollégiumot alkot, ugyanígy a római Pápa, Péter utóda és a püspökök, az apostolok utódai kapcsolódnak egymáshoz." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 22; vö. CIC 330.]

892 Az isteni segítséget megkapják az Apostolok utódai is, amikor Péter utódával közösségben tanítanak -- s különösen Róma püspöke, az egész Egyház Pásztora --, amikor anélkül, hogy tévedhetetlen döntésre jutnának és "végleges módon" fejeznék ki magukat, a rendes Tanítóhivatalt gyakorolva olyan tanítást adnak elő, ami hit és erkölcs dolgában a kinyilatkoztatás jobb megértésére vezet. Ehhez a rendes Tanítóhivatalhoz a híveknek "vallásos, odaadó lelkülettel kell ragaszkodniuk", [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 25.] ami jóllehet különbözik a hit beleegyezésétől, azt mégis megerősíti.

938 A Püspökök, akiket a Szentlélek állít, az Apostolok utódai. "Egyenként látható elvei és alapjai az egységnek saját részegyházaikban." [uo. 23.]

1086 "Amint tehát Krisztust az Atya küldte, úgy küldte Krisztus is a Szentlélekkel eltelt Apostolokat, nemcsak azért, hogy prédikálván az Evangéliumot minden teremtménynek hirdessék, hogy Isten szent Fia halálával és föltámadásával megszabadított minket a sátán hatalmából és a haláltól, s átvitt az Atya országába; hanem azért is, hogy amit hirdettek, az üdvösség művét az áldozat és a szentségek által -- melyek körül az egész liturgikus élet forog -- megvalósítsák." [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 6.]

1087 Amikor a föltámadt Krisztus a Szentlelket az apostoloknak adja, rájuk bízza a maga megszentelő hatalmát: [Vö. Jn 20,21--23.] az apostolok Krisztus szentségi jelévé válnak. Ugyanannak a Szentléleknek erejével adják át ezt a megszentelő hatalmat utódaiknak. Ez az "apostoli jogfolytonosság" áthatja az Egyház egész liturgikus életét: szentségi természetű és az egyházi rend szentsége által adják tovább.

1313 A latin szertartásban a bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök. [Vö. CIC 882.] Jóllehet, ha szükséges, a püspök fölhatalmazást adhat papoknak bérmálásra, [Vö. CIC 884, 2. §] neki magának kell bérmálnia, hogy feledésbe ne menjen, hogy éppen ennek érdekében vált ketté időben a bérmálás és a keresztelés. A püspökök az apostolok utódai, ők kapták meg az egyházi rend szentségének teljességét. Amikor ők bérmálnak, az jól kifejezi, hogy e szentség hatására a megbérmáltak szorosabban kötődnek az Egyház apostoli eredetéhez és azon küldetéséhez, hogy tanúskodjék Krisztusról.

1536 Az egyházi rend az a szentség, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig: tehát az apostoli szolgálat szentsége. Három fokozata van: a püspökség, az áldozópapság és a diakonátus.

1555 "Az Egyházban az első időktől gyakorolt különféle szolgálatok között a hagyomány tanúsága szerint az első helyen áll azoké, akik püspökként a kezdettől folyamatos utódlás által az apostoli magvetés folytatói." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 20.]

1556 Azért, hogy nemes küldetésüket méltó módon betölthessék",e nagy hivatalok betöltéséhez az apostolok Krisztustól a leszálló Szentlélek különleges kiáradását nyerték, ők maguk pedig kézrátétellel adták tovább munkatársaiknak azt a lelki adományt, mely a püspökszentelésben jutott el mihozzánk". [uo. 21.]

1560 Minden püspök Krisztus helyetteseként a rábízott részegyház fölött birtokolja a pásztori hivatalt; ugyanakkor terheli őt az összes részegyházról való gondoskodás, melyet valamennyi püspöktestvérével kollegiálisan kell viselnie. "Jóllehet minden püspök a nyáj csak rábízott részének szent pásztora, mint törvényes apostolutód isteni intézkedés és parancs alapján a többi püspökkel együtt letéteményese az Egyház apostoli feladatának." [XII. Pius pápa: Fidei donum enciklika; vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 23; uaz: Christus Dominus, 4, 36, 37; uaz: Ad gentes 5, 6, 38.]

1562 "Krisztus, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, apostolai által saját fölszenteltségének és küldetésének részeseivé tette utódaikat, a püspököket, akik szolgálatuk hivatalát az Egyházban különböző fokokban egyes személyeknek törvényesen átadták." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 28.] A püspökök "szolgálati feladata alárendelt fokon átszállt a papokra, hogy a papi rendbe kerülve a Krisztustól kapott apostoli küldetés teljesítésére a püspöki rend munkatársai legyenek". [II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis, 2.]

1565 Az egyházi rend szentségének erejéből a papok részesei annak az egyetemes küldetésnek, amit Krisztus az apostolokra bízott. A lelki adomány, melyet a papok a szentelésben kaptak, nem valamilyen korlátozott és helyhez kötött küldetésre készíti föl őket, hanem az üdvösség egyetemes küldetésére "egészen a föld határáig" (ApCsel 1,8), [II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis, 10.] oly módon, hogy "készek legyenek az evangéliumot mindenütt hirdetni". [II. Vatikáni Zsinat: Optatam totius, 20]

1575 Krisztus kiválasztotta az apostolokat, és részt adott nekik a maga küldetésében és hatalmában. Az Atya jobbjára emeltetvén nem hagyja el nyáját, hanem mindig őrzi az Apostolok és vezeti a pásztorok által, akik ma folytatják az ő művét. [Vö. Apostolok 1. prefációja. Missale Romanum, 1970, 426.] Krisztus tehát egyeseket apostolként, másokat pásztorként "ad". [Vö. Ef 4,11.] Tevékenységét a püspökök által folytatja. [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 21.]

1576 Mivel az egyházi rend az apostoli szolgálat szentsége, a püspökökre, mint az Apostolok utódaira tartozik, hogy "a lelki ajándékot" [uo.] és "az apostoli magvetést" [uo. 20.] továbbadják. Az érvényesen szentelt, azaz az apostoli jogfolytonosságban álló püspökök az egyházi rend három fokozatának érvényes kiszolgáltatói. [Vö. III. Ince pápa: Professio fidei Waldensibus praescripta: DS 794; IV. Lateráni Zsinat, 1. fejezet: De fide catholica: 802; CIC 1012; CCEO 744, 747.]

1594 A püspök az egyházi rend szentségének teljességét kapja, mely beiktatja őt a püspöki kollégiumba és a rábízott részegyház látható fejévé teszi. A püspökök mint az apostolok utódai és a püspöki kollégium tagjai Szent Péter utóda, a római Pápa tekintélye alatt részesei az egész Egyház apostoli felelősségének és küldetésének.

2068 A Trienti Zsinat azt tanítja, hogy a Tízparancsolat kötelezi a keresztényeket, és a megigazult embernek is meg kell tartania. [Vö. DS 1569--70.] A II. Vatikáni Zsinat megerősíti, hogy "a püspökök, mint az apostolok utódai az Úrtól, kinek átadatott minden hatalom a mennyben és a földön, küldetést kaptak arra, hogy tanítsanak minden nemzetet és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, hogy az összes ember a hit, a keresztség, valamint a parancsolatok teljesítése által elnyerje az üdvösséget."
[II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 24.]


(Fel)

Tanítóhivatali megnyilatkozások

Római Szent I. Kelemen: Levél a korinthosziaknak (Kr. u. 96)
(42,1-4) Az apostolokat Jézus Krisztus rendelte számukra, hogy hirdessék az evangéliumot, Jézus Krisztust pedig Isten küldte el. Krisztus az Istentől, az apostolok Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje szerint az Isten akaratából volt. átvették a parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus feltámadásával birtokukba jutott a teljesség, így Isten Igéjében megerősödtek, és a Szentlélek teljes birtoklásával elmentek, hogy hirdessék az evangéliumot, Isten Országát, mely el fog érkezni. Miután a különböző vidékeken és városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a Lélekben: püspököket és diakónusokat azok számára, akik hinni fognak.

Szent I. István: Levél (töredék) Kis-ázsia püspökeinek (Kr. u. 256) (DH 111)

(István szavait Firmilianus püspök idézi Cyprianushoz írt egyik levelében)

5. ... azt mondta István, hogy állítólag az apostolok megtiltoták, hogy megkereszteljék azokat, akik az eretnekségből jönnek, és meghagyták az utódoknak, hogy őrizzék meg ezt a tilalmat.
17. ... Istvánt, aki hirdeti, hogy birtokolja Péter tanítói székét annak örökébe lépve, az eretnekek ellen semmilyen buzgóság nem serkenti...

Az Athanasziosz-féle hitvallás (Kr. u. 373 előtt) (DH 46)

és hiszünk az egyetlen egy, ugyanazon katolikus és apostoli Egyházban....

Szalamiszi Szent Epiphaniosz: Ancoratus, Hitvallás (Kr. u. 374) (DH 42)

Hiszünk... az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban.

Szent I. Damasus / I. Konstantinápolyi Zsinat: A Konstatinápolyi hitvallás (Kr. u. 381) (DH 150)

Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat.

Szent Siricius: A "Directa ad decessorem" levél Himerius tarragonai püspöknek (Kr. u. 385) (DH 181)

Hordozzuk mindenki terhét, aki meg van terhelve; sőt, ezeket Szent Péter apostol hordozza általunk, aki minket mindenben - ahogy azt bizton reméljük - , mint szolgálatának örököseit véd és oltalmaz.

Boldog X. Gergely / II. Lyoni Zsinat: Mihály császár levele Gergely pápának, Hitvallás (Kr. u. 1274) (DH 861)

Maga a szent római Egyház a legfőbb és teljes pimátust és elsőbbséget birtokolja az egész katolikus Egyház felett; és őszintén és alázatosan ismeri fel, hogy ezt a pimátust a teljhatalommal együtt ő magától az úrtól kapta Szent Péternek, az apostolok fejedelmének avagy elöljárójának a személyében, akinek a római pápa az utódja.

IV. Jenő: Az örményekkel való egyesülés "Exsultate Deo" bullája: Dekrétum az örmények számára (Kr. u. 1439) (DH 1318)

[A bérmálás] rendes kiszolgáltatója a püspök. Ámbár egyéb megkenésre az egyszerű pap is jogosult, ezt csakis a püspöknek kell kiszolgáltatnia, mert csak az apostolokról olvasható, akiknek hivatalát azóta a püspökök viselik, hogy kézrátétel által a Szentlelket közölték...

IV. Piusz / Tridenti Zsinat: Tanítás és kánonok az egyházi rend szentségéről 4. (Kr. u. 1563) (DH 1768)

Ezért a szent zsinat kijelenti, hogy az összes egyéb egyházi rendeken felül a püspökök, akik az apostolok helyére léptek, különösképpen beletartoznak ebbe a hierarchiába, és őket helyezte (amint ugyanaz az Apostol mondja) a Szentlélek "az Egyház kormányzására" [ApCsel 20,28]; ők a papoknál feljebb valók, kiszolgáltatják a bérmálás szentségét, az Egyház új szolgáit felszentelik, s egyéb szenteléseket is végezhetnek, amely feladatok ellátására a többi alacsonyabb rendnek nincs hatalma [7. kánon].

IX. Piusz / I. Vatikáni Zsinat: A "Pastor aeternus" első hittani rendelkezés (Kr. u. 1870) (DH 3061)

Oly kevéssé korlátozza azonban a pápának ez a teljhatalma a püspöki joghatóágnak azon rendes és közvetlen hatalmát, amellyel a püspökök, - akiket a Szentlélek az apostolok helyére utdként helyezett át [vö. ApCsel 20,28] és akik, mint valódi pásztorok, a mindenkor rájuk bízott nyájat, ki-ki a magáét, legeltetik és vezetik -, hogy (hatalmukat) a legfőbb és általános pásztor inkább igencsak helyesli, erősíti és oltalmazza...

XIII. Leó: A "Satis cognitum" körlevél (Kr. u. 1896) (DH 3307)

Péternek és utódainak teljes és főhatalma van tehát, de ne gondoljuk, hogy ők az egyetlenek. Hiszen ugyanaz, aki Pétert az Egyház alapjává tette, "tizenkettőt" választott ki "... És apostoloknak nevezte őket" [Lk 6,13]. Ahogy Péter méltóságának a római pápa személyében folytonosan meg kell maradnia, ugyanúgy a püspökök mint az apostolok utódai szintén megkapják örökségképpen azok rendes hatalmát, hiszen a püspöki rend az Egyház benő felépítéséhez szükségszerűen hozzátartozik. Bár ők sem a teljes, sem az egyetemes, sem a főhatalmat nem birtokolják, mégsem tekinthetők a római pápák helyetteseinek, mivel megvan az őket megillető saját hatalmuk, és a legteljesebb joggal nevezik őket az általuk irányított népek valóságos elöljáróinak.

XII. Piusz: A "Mystici corporis" körlevél (Kr. u. 1943) (DH 3804)

... [Amint pedig az egyetemes Egyházat, úgy annak egyes keresztény közösségeit, tehát a részegyházakat], is Krisztus Jézus kormányozza saját püspökeik szavával és hatalmával. Ezért a Főpászorokat nemcsak az egyetemes Egyház különös jelentőségű tagjainak kell tekinteni az egész Test isteni Fejével való egészen szoros kapcsolatuk miatt, amelyről méltán nevezik őket "legfontosabb szerveknek Urunk tagjai között" [Nagy Szent Gergely: Moralia XVI 35,43.§], hanem - mert ami saját egyházmegyéjüket illeti -, mindegyikük Krisztus nevében legelteti és vezeti igazi pásztorként a reá bízott nyájat [vö. DH 3061]; ezt azonban nem teljesen önálló joghatóság alapján teszik, hanem a római pápa jogos hatalmának alávetve, jóllehet saját, hivatalukból eredő joghatósággal bírnak, melyet közvetlenül maga a pápa ad meg nekik. Ezért a népnek mint Isten rendelte apostolutódokat kell őket tisztelnie.

VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: "Lumen gentium" dogmatikai konstitúció az Egyházról (Kr. u. 1964) (DH 4119)

Első fejezet

Az Egyház misztériumáról
(Az Egyház látható és kegyelmi valóság)

8. ... Ez Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk [Vö. DH 10--13; 150; 1862; 1868.], s melyet üdvözítőnk feltámadása után a pásztor Péternek adott át (Jn 21,17) és őrá meg a többi apostolra bízta terjesztését és kormányzását (vö. Mt 28,18), és mindörökre "az igazság oszlopának és erősségének" rendelte (1Tim 3,15). Ez az Egyház e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik, [DS 1862, 3001] jóllehet szervezetén kívül is megtalálható az igazságnak és a megszentelésnek több eleme, melyek mint Krisztus egyházának saját ajándékai, a katolikus egységre sarkallnak.


Harmadik fejezet

Az Egyház hierarchikus alkotmányáról, különösen a püspökségről
(Bevezetés)

18. Az Úr Krisztus Isten népének lelkipásztori gondozására és szüntelen gyarapítására egyházában különféle szolgálatokat alapított, melyek az egész test javát célozzák. A szent hatalommal fölruházott szolgák ugyanis testvéreiknek szolgálnak, hogy mindazok, akik Isten népéből valók, s ezért valóságos keresztény méltóságnak örvendenek, szabadon és rendezetten törekedve ugyanarra a célra, eljussanak az üdvösségre.

Ez a Szentséges Zsinat, az első vatikáni zsinat nyomdokaiba lépve, vele együtt tanítja és kijelenti, hogy Jézus Krisztus az örök pásztor szent Egyházat épített, amikor úgy küldte apostolait, ahogyan őt küldte az Atya (vö. Jn 20,21); azt akarta, hogy az apostolok utódai, azaz a püspökök Egyházában pásztorok legyenek egészen az idők végezetéig. Hogy pedig a püspökség maga egy és osztatlan legyen, Szent Pétert a többi apostol élére állította, és benne alapította meg a közösség és a hit egységének örök és látható alapját és princípiumát. [DS 3050.] A római pápa szent primátusának alapításáról, maradandóságáról, erejéről és módjáról, valamint az ő tévedhetetlen Tanítóhivataláról szóló tanítást a Szent Zsinat újra az összes hívő elé terjeszti, hogy erős hittel higgyék; s ebben az irányban tovább haladva elhatározta, hogy mindenki előtt megvallja és kinyilvánítja a püspökökről, az apostolok utódairól szóló tanítást, akik Péter utódával, Krisztus helyettesével [DS 1307, 3059.] és az egész Egyház látható fejével, az élő Isten házát kormányozzák.


(A tizenkét apostol)

19. Az Úr Jézus, miután az Atyához imádkozott, magához hívta azokat, akiket ő maga akart, megalkotta a tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket hirdetni Isten Országát (vö. Mk 3,13-19; Mt 10,1-42); kollégiumként, azaz állandó testületként apostolokká tette őket (vö. Lk 6,13), s e kollégium élére a közülük kiválasztott Pétert állította (vö. Jn 21,15--17). Először Izrael fiaihoz, majd minden nemzethez küldte őket (vö. Róm 1,16), hogy hatalmának részeseiként tegyenek tanítványává minden népet, szenteljék meg és kormányozzák őket (vö. Mt 28,16--20; Mk 16,15; Lk 24,45--48; Jn 20,21--23); s így terjesszék az Egyházat, s az úr vezetése alatt szolgálván legeltessék azt minden nap a világ végezetéig (vö. Mt 28,20). E küldetésükben pünkösd napján nyertek teljes megerősítést (vö. ApCsel 2,1--26) az Úr ígérete szerint: "Megkapjátok a reátok szálló Szentlélek erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Judeában és Szamariában, és egészen a Föld végső határáig" (ApCsel 1,8). Az apostolok pedig mindenütt hirdetvén az evangéliumot (vö. Mk 16,20), melyet a hallgatók a Szentlélek hatására befogadtak, összegyűjtik az egyetemes Egyházat, melyet az Úr az apostolokban alapított meg és Szent Péterre, az ő fejedelmükre épített, miközben a legfőbb Szegletkő maga Jézus Krisztus (vö. Jel 21,14; Mt 16,18; Ef 2,20). [Vö. Nagy Szt Gergely: Liber Sacramentorum, Szt Mátyás és Tamás prefációja; Szt Hilarius: In Psalmum 67,10.; Szt Jeromos: Adversus Iovinianum, 1,26; Szt Ágoston: In Psalmum 86, 4.; Nagy Szt Gergely: Moralia in Iob, XXVIII, 5.; Trimasius: Commentarium in Apoc. V..; Paschasius Radbertus In Mattheaeum VIII, 16.) -- XIII. Leó: Et sane levél]


(Az apostolok utódai, a püspökök)

20. Ez az isteni küldetés, melyet Krisztus bízott rá az apostolokra, a világ végéig fog tartani (vö. Mt 28,20), mert az evangélium, melyet nekik kell továbbadniuk, minden időkre az Egyház egész életének alapja. Ezért az apostolok ebben a hierarchikusan rendezett társaságban utódok rendeléséről gondoskodtak.

Mert nem csupán a szolgálatban voltak különféle segítőtársaik, [Vö.ApCsel 6,2--6; 11,30; 13,1; 14,23; 20,17; 1Tesz 5,12--13; Fil 1,1; Kol 4,11.] hanem hogy a rájuk bízott küldetés haláluk után is folytatódjék, közvetlen munkatársaikat szinte végrendeletként megbízták azzal, hogy vigyék tovább és szilárdítsák meg a tőlük megkezdett művet; [Vö. ApCsel 20,25--27; 2Tim 4,6; Tit 1,5; -- Római Szt Kelemen: Ad Corinthios 44,3.] megparancsolván nekik, hogy ügyeljenek az egész nyájra, melyben a Szentlélek állította őket Isten Egyházának pásztorául (vö. ApCsel 20,28). Így tehát ilyen férfiakat állítottak, és a továbbiakra nézve úgy rendelkeztek, hogy ha ezek meghalnak, szolgálatukat más kipróbált férfiak kapják meg. [Vö. Római Szt Kelemen: Ad Corinthios 44,2.] Az Egyházban az első időktől gyakorolt különféle szolgálatok között a hagyomány tanúsága szerint az első helyen áll azoké, akik püspökként a kezdettől folyamatos utódlás által [Vö. Tertullianus: De praescriptione hereticorum 32.] az apostoli magvetés folytatói. [uo.] így azután -- Szent Iréneusz tanúsága szerint -- az apostolok által rendelt püspökök, valamint ezek utódai egészen napjainkig az egész világon közismertté teszik [Vö. Szt Irenaeus: Adversus Haereses III, 3,1] és megőrzik [uo.] az apostoli hagyományt.

A püspökök tehát segítőikkel, az áldozópapokkal és a szerpapokkal együtt átvették a közösség szolgálatát, [Antiochiai Szt Ignác: Ad Philad., előszó] Isten helyett állnak a nyáj élén, [Antiochiai Szt Ignác: Ad Philad., 1,1; Ad Magn. 6,1] melynek -- mint tanítómesterek, az istentisztelet papjai és a kormányzás szolgái -- pásztorai. [Római Szt Kelemen: Ad Corinthios 42,3; 44,3; 57.; Antiochiai Szt Ignác: Ad Philad. 2; Ad Smyrn. 8; Ad Magn. 3; Ad Trall. 7. -- Szt Jusztinosz: Apologia 1, 65.] Miként megmarad az a hivatal, melyet az Úr egyedül Péternek, az első apostolnak adott, s melyet át kellett adnia utódainak, úgy megmarad az apostolok egyházkormányzati hivatala is, melyet a püspökök szent rendjének kell állandóan gyakorolnia. [Vö. XIII. Leo: Satis cognitum enciklika] Ezért a Szent Zsinat tanítja, hogy a püspökök isteni intézkedés folytán léptek az apostolok helyébe [Vö. DS 1768, 3061. -- XII. Pius: Mystici Corporis enciklika -- CIC 1917:329. 1.§] mint az Egyház pásztorai, akiket ha valaki hallgat, Krisztust hallgatja, aki pedig őket megveti, Krisztust veti meg, és azt, aki Krisztust küldte (vö. Lk 10,16). [Vö. XIII. Leó: Et sane levél]


(Az egyházi rend teljessége)

21. A püspökök személyében tehát, kiknek oldalán a papok állnak, a hívek körében jelen van az Úr Jézus Krisztus, a Főpap. Az Atyaisten jobbján ül ugyan, de nincs távol főpapjainak gyülekezetétől, [Nagy Szt Leó: Sermo 5, 3.] hanem elsősorban az ő kiváló szolgálatuk által hirdeti Isten igéjét az összes nemzetnek, és szolgáltatja ki folyamatosan a hit szentségeit a hívőknek, s a püspökök atyai hivatala által (vö. 1Kor 4,15) építi be tulajdon testébe az új tagokat természetfölötti újjászületés által, végül az ő bölcsességükkel és okosságukkal irányítja és rendezi az új szövetség népét az örök boldogság felé tartó zarándokútján. Ezek a krisztusi nyáj legeltetésére választott pásztorok Krisztus szolgái és az Isten misztériumainak gondnokai (vö. 1Kor 4,1), akik azt a megbízást kapták, hogy Isten kegyelmének evangéliumáról tanúskodjanak (vö. Róm 15,16; ApCsel 20,24), és ellássák a Lélek és a megigazulás dicsőséges szolgálatát (vö. 2Kor 3,8--9).

E nagy hivatalok betöltéséhez az apostolok Krisztustól a leszálló Szentlélek különleges kiáradását nyerték (vö. ApCsel 1,8; 2,4; Jn 20,22--23), ők maguk pedig kézrátétellel adták tovább munkatársaiknak azt a lelki adományt (vö. 1Tim 4,14; 2Tim 1,6--7), mely a püspökszentelésben jutott el mihozzánk. [DS 1766] A Szent Zsinat tanítja, hogy a püspökszentelés a papi rend teljességét adja, melyet mind az Egyház liturgikus szokása, mind az egyházatyák szava a legfőbb papságnak, a szent szolgálat teljességének nevez. [Traditio Apostolica 3: a püspöké "a papság primátusa"] A püspökszentelés a megszentelés hivatalával magával hozza a tanítás és a kormányzás hivatalát is, melyeket azonban természetesen csak a kollégium fejével és tagjaival hierarchikus közösségben lehet gyakorolni. A hagyományból ugyanis, melyet különösen liturgikus szertartások, s mind a keleti, mind a nyugati Egyház szokása mutat, nyilvánvaló, hogy a kézrátétel és a szentelés szavai úgy adják át a Szentlélek kegyelmét [Traditio Apostolica 2.] és úgy vésik be a szentségi karaktert, [DS 1767.; vö. XXIII. János: Jubilate Deo beszéd 1960. május 8-án; VI. Pál homíliája a Szt Péter bazilikában 1963. október 20-án)] hogy a püspökök kiemelkedő és szemmel látható módon magának Krisztusnak, a tanítói, pásztori és főpapi hivatalában részesednek és az ő személyében cselekszenek. [Szt Ciprián: Epistola 63,14: "A pap Krisztus helyett cselekszik." -- Aranyszájú Szt János: In 2 Tim. Homilia 2,4: a pap Krisztus szimbóluma.; Hesychius Hierosolymitanus: In Lev 2,9,23. -- Szt .Ambrus: In Psalmum 38,25--26.; Ambrosiaster: In 1Tím. 5,19; In Eph. 4,11--12; -- Theodorus Mopsvestianus: Hom. catech. XV,21.24.] A püspökökre tartozik, hogy az egyházi rend szentsége által új kiválasztottakat vegyenek föl a püspöki testületbe.


(A püspöki kollégium és a kollégium feje)

22. Amint az Úr rendelkezése alapján Szent Péter és a többi apostol egyetlen apostoli kollégiumot alkot, úgy kapcsolódnak egymáshoz a római pápa, Szent Péter utóda és a püspökök, az apostolok utódai. Már a régi jogszokás, melynek alapján az egész világ püspökei közösséget tartottak egymással és a római püspökkel az egység, a szeretet és a béke kötelékében, [Vö. Caesareai Euszébiosz: Historia Ecclesiae V, 24,10; Areopagita Dionüszioszt idézi Euszébiosz: Historia Ecclesiae VII,5,2.] ugyanígy a zsinatok, [Vö. Euszébiosz:Historia Ecclesiae V, 23--24.] melyeken sokak hozzászólása által kiérlelt határozattal [Tertullianus: De ieiunio, 13.] közösen intéztek el jelentős ügyeket, [Szt Ciprián: Epistola 56,3.] jelzik a püspöki rend kollegiális természetét és értelmét, melyet nyilvánvalóan mutatnak a századok folyamán tartott egyetemes zsinatok is. De ugyanerre utal maga az a régen meghonosodott gyakorlat is, mely szerint több püspököt hívnak meg, hogy részt vegyenek a legfőbb papi szolgálatra kiválasztottnak, az új püspöknek a fölszentelésében. A püspöki testület tagjává a szentségi fölszentelés, valamint a kollégium fejével és tagjaival való hierarchikus közösség által válik valaki.

A püspökök kollégiumának vagy testületének csak akkor van tekintélye, ha a római pápát, Péter utódát mint főt értelmezi, és az ő primátusi hatalma csorbítatlanul érvényesül a pásztorok és hívek fölött. A római pápának ugyanis hivatalából fakadóan -- mert Krisztus helyettese és az egész Egyház feje -- teljes, legfőbb és egyetemes hatalma van az Egyház fölött, melyet mindig szabadon gyakorolhat. A püspökök rendje viszont, mely az apostolok kollégiumának helyére lépett a tanítás és a lelkipásztori gondoskodás terén, sőt melyben megszakítás nélkül megmarad az apostoli testület, fejével, a római pápával együtt -- és sohasem e fő nélkül -- szintén hordozó alanya az egész Egyházra kiterjedő legfőbb és teljes hatalomnak, [Vö. Mansi 52:1109.] de ezt a hatalmat csak a római pápa beleegyezésével gyakorolhatja. Az Úr egyedül Simont tette meg az Egyház sziklájának és kulcsárának (vö. Mt 16,18--19), és őt rendelte egész nyája pásztorának (vö. Jn 21,15); azt az oldó és kötő hivatalt, amit Péter kapott (vö. Mt 16,19) a fejével kapcsolatban álló apostolkollégium is megkapta (vö. Mt 18,18; 28,16--20). [Vö. Mansi 53:310, 321; 52:1110. -- Nagy Szt Leó: Sermo 4,3] Ez a kollégium amennyiben sokakból áll, Isten népének sokféleségét és egyetemességét, amennyiben pedig egy főhöz tartozik, Krisztus nyájának egységét fejezi ki. Ebben a kollégiumban a püspökök -- hűségesen tiszteletben tartva fejük primátusát és felsőbbségét -- saját hatalommal tevékenykednek híveik, sőt az egész Egyház javára, miközben a Szentlélek állandóan erősíti a szervesen fölépített egészet és annak összhangját. Az egyetemes Egyházra vonatkozó legfőbb hatalmat ez a kollégium ünnepélyes módon az egyetemes zsinaton gyakorolja. Egyetemes zsinatról csak akkor van szó, ha Péter utóda megerősíti vagy legalább elfogadja; és a római pápa előjoga, hogy összehívjon ilyen Zsinatokat, azokon elnököljön és azokat megerősítse. [Vö. CIC 1917:227.] Ugyanezt a kollegiális hatalmat gyakorolhatják a pápával együtt a földkerekségen szerte élő püspökök, ha a kollégium feje kollegiális cselekvésre szólítja fel őket, vagy legalábbis a szétszórt püspökök együttes cselekvését jóváhagyja vagy szabadon elfogadja, úgy, hogy valóban kollegiális aktus jöjjön létre.


(A kollégium tagjainak kapcsolatai)

23. A kollegiális egység megmutatkozik az egyes püspököknek a részegyházakkal és az egyetemes Egyházzal való kölcsönös kapcsolataiban is. A római pápa mint Péter utóda örök és látható princípiuma és alapja mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének. [Vö. DS 3050] Az egyes püspökök viszont az egység látható princípiumai és alapjai a részegyházakban, [Vö. Szt Ciprián: Epistola 66,8: "A püspök az Egyházban és az Egyház a püspökben."] melyek az egyetemes Egyház képmásai, s bennük és belőlük áll az egy és egyetlen katolikus Egyház. [Vö. Szt Ciprián: Epistola 55,24: "Az egyetlen Egyház az egész világon sok tagra oszlott".] Ezért az egyes püspökök a saját egyházukat, együttesen pedig a pápával együtt az egész Egyházat jelenítik meg a béke, a szeretet és az egység kötelékében.

A részegyházak élén álló egyes püspökök pásztori feladatukat nem más részegyházak, nem is az egyetemes Egyház, hanem csak Isten népének rájuk bízott része fölött gyakorolják. Viszont mint a püspöki kollégium tagjainak és az apostolok törvényes utódainak Krisztus alapítói szándéka és parancsa alapján egyenként is kötelesek törődni az egyetemes Egyházzal, [Vö. XII. Pius: Fidei donum enciklika] és jóllehet ez nem joghatóság gyakorlása, nagyban hozzájárul az egyetemes Egyház gyarapodásához. Minden püspök tartozik ugyanis erősíteni és megvédeni a hit egységét és az egész Egyház közös fegyelmét; nevelni a híveket Krisztus egész misztikus testének szeretetére, külön is gondolva a szegény, szenvedő és az igazságért üldözött tagokra (vö. Mt 5,10); végül támogatni az Egyház közös ügyeit, főleg pedig azt a célkitűzést, hogy a hit növekedjék és a teljes igazság fénye minden embernek fölragyogjon. De kétségtelen, hogy ha jól vezetik saját Egyházukat, mint az egyetemes Egyház egy részét, nagyban szolgálják az egész misztikus test javát, mely a részegyházak teste is. [Vö. Poitiers-i Szt Hiláriusz: In Psalmum 14,3; Nagy Szt Gergely: Moralia IV,7,12 -- Basziliosz: In Isaiam 15,296]

A pásztorok testületének kell gondoskodnia arról, hogy az egész földkerekségen hirdessék az evangéliumot, mert Krisztus mindnyájuknak közösen adván a parancsot, közös kötelezettséget rótt rájuk, miként már Celesztin pápa az efezusi zsinat atyáinak figyelmébe ajánlotta. [Szt Celesztin pápa: Epistola 18,1--2 ad concilium ephesinum -- XV. Benedek: Maximum illud; XI. Pius: Rerum Ecclesiae enciklika] Következőleg az egyes püspökök, amennyire saját hivataluk terhe engedi, kötelesek erőfeszítéseiket egyesíteni mind egymás között, mind pedig Péter utódával, akire különösképpen is rá van bízva a keresztény név terjesztésének roppant feladata. [XIII. Leó: Grande munus enciklika -- Vö. CIC 1917:1327, 1350, 2. §.] Ezért minden erejükkel gondoskodniuk kell a missziók számára mind aratómunkásokról, mind lelki és anyagi támogátásról, a saját erejükből is, és azáltal is, hogy híveiket buzgó együttműködésre serkentik. Végül a püspökök a szeretet egyetemes közösségében szívesen nyújtsanak testvéri segítséget a többi, különösen a szomszédos és szegényebb egyházaknak, régi korok tiszteletre méltó példája szerint.

Az isteni gondviselés műve, hogy az apostoloktól és utódaiktól különféle helyeken alapított egyházak az idők folyamán egymással szervesen összetartozó közösségekbe tömörültek, melyek megtartván a hit egységét és az egyetemes Egyház egyedüli, isteni alkotmányát, saját egyházfegyelemmel, saját liturgikus szokással, saját teológiai és lelkiéleti örökséggel rendelkeznek. Közülük egyesek, nevezetesen az ősi pátriárkai egyházak, mint anyaegyházak leányegyházakat hoztak világra, s ezekkel mind a mai napig a szentségi életben s a jogok és kötelességek kölcsönös tiszteletben tartásával a szeretet kötelékében vannak. [vö. niceai zsinat 6. 7. kánon -- IV. lateráni zsinat (1215) V. konstitúció: De dignitate patriarcharum.] A helyi egyházaknak ez az egységet őrző sokfélesége fényesen bizonyítja az osztatlan Egyház katolicitását. Napjainkban a püspöki konferenciák hasonló módon sokféle és hatékony segítséggel járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a kollegialitás szelleme kézzelfogható módon megnyilatkozzék.

VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio (Kr. u. 1964) (DH 4190)

2. ... Jézus Krisztus azt akarja, hogy az apostolok és utódaik, tudniillik Péter utódának fősége alatt a püspökök a Szentlélekkel együttműködve hűségesen hirdessék az evangéliumot, szolgáltassák ki a szentségeket, a szeretetben kormányozva gyarapítsák az ő népét és tökéletesítsék annak közösségét az egységben: az egy hit megvallásában, a közös istentiszteletben és Isten családjának testvéri egyetértésében.

3. ... Különvált testvéreink mindazonáltal sem egyénenként, sem közösségenként vagy egyházanként nem élvezik azt az egységet, mellyel Jézus Krisztus akarta megajándékozni mindazokat, akiket új életre támasztott és egy testben éltet, s melyet a Szentírás és az Egyház tiszteletreméltó hagyománya vall. Az üdvösség eszközeit hiánytalanul ugyanis csak Krisztus katolikus Egyházában, az üdvösség egyetemes eszközében érhetjük el. Hitünk szerint ugyanis a Péter vezetése alatt álló egyetlen apostoli kollégiumra bízta az Úr az új szövetség összes javait, hogy létre hozza Krisztus egy Testét a földön; melybe teljesen be kell épülnie mindazoknak, akik valamilyen módon már Isten népéhez tartoznak. Ez a nép földi vándorlása idején, noha egyes tagjaiban még ki van téve a bűnnek, Krisztusban növekszik, és Isten a maga titokzatos tervei szerint szelíden vezérli, míg boldogan el nem érkezik az örök dicsőség teljességére, a mennyei Jeruzsálembe.

VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: "Dei verbum" dogmatikai határozat az isteni kinyilatkoztatásról (Kr. u. 1965) (DH 4210)

Ez az apostoloktól származó hagyomány a Szentlélek segítségével az Egyházban kibontakozik: [Vö. DS 3020.] egyre teljesebb lesz az áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és keresései folytán, akik a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk (vö. Lk 2,19.51); részben a tapasztalt lelki dolgok benső megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is. Az Egyház ugyanis a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, míg csak be nem teljesednek benne Isten igéi.

VI. Pál: A Hittani Kongregáció "Mysterium Ecclesiae" nyilatkozata (Kr. u. 1973) (DH 4530. 4533)

"Szükséges, hogy a katolikusok örömmel ismerjék el és értékeljék a közös örökégből származó, valóban keresztény értékeket, amelyek a tőlünk különvált testvéreinknél megtalálhatók" [II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio 4.], és hogy törekedjenek az összes keresztények közötti egység helyreállítására, a megtisztulás és a megújulás [vö. uo. 6-8.] közös igyekezetével, hogy Krisztus akarata teljesedjék, és a keresztények megosztottsága szűnjék meg ártani az evangélium hirdetésének a földön [vö. uo. 1.].

Ugyanezek a katolikusok mindazonáltal meg kell, hogy vallják, hogy ők az isteni irgalmasság ajándékaként ahhoz az Egyházhoz tartoznak, amelyet Krisztus alapított, és amelyet Péter és a többi apostolok utódai irányítanak, akiknél épségben és élően fennmarad az apostoli közösség eredeti intézménye és tanítása, és ugyanennek az Egyháznak a tartós öröksége igazság és szentség terén [Vö. VI. Pál: Ecclesiam suam enciklika].

[A krisztushívők... sokféleképpen hozzájárulnak ahhoz, hogy a hit megismerése növekedésre tesz szert az Egyházban]... Azonban egyedül ... a pásztorokat, Péter és a többi apostolok utódait illeti meg isteni rendelkezés folytán, hogy hitelesen, azaz Krisztus tekintélyével, abból különböző módokon részesedve, tanítsák a hívőket; nekik azonban nem szabad elégségesnek tartaniuk, hogy úgy hallgassák őket, mintha csak a katolikus tanítás szakértői lennének, hanem, mert Krisztus nevében tanítanak, engedelmeskedniük is kell nekik olyan odaadással, amely megfelel a tekintély azon mértékének, amelyet ők hatalmukban tartanak, és amelyet használni szándékoznak [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium 25.].

II. János Pál: A "Christifideles laici" apostoli buzdítás a krisztushívőkről (Kr. u. 1988) (DH 4857)

22. Az Egyházban elsőhelyen szentségi szolgálatokkal találkozunk, azaz olyan szolgálatokkal, melyek az egyházi rend szentségéből származnak. ...
így tehát a szolgák a Szentlélek ezen karizmáját megszakítatlan apostoli folytonosságban s az ordo szentsége által a föltámadott Krisztustól kapják; megkapják a tekintélyt és a szent hatalmat is, hogy "Krisztus, a Fő személyében cselekedjenek" [II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis 2.] az Egyház szolgálatára, és Isten népét aq Szentlélekben az evangélium és a szentségek által összegyűjtsék.


(Fel)

Mit mond erről a Biblia?

Egyelőre csak rövid kommentárokkal:

Jézus átadja hatalmát és tekintélyét az apostoloknak

Mt 10,1
összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget.
Mt 10,40
Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött.

Jézus kijelenti apostolainak (nem minden követője lett apostol!), hogy aki őket befogadja, az Őt fogadja be, és aki őket elutasítja, az Őt utasítja el (vö. Lk 10,16). Jézus feltétel nélkül átadta apostolainak hatalmát, hogy így Őt képviselve hathatósan megtéríthessék a világot.


Mt 16,19
Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.
Mt 18,18
Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.

Az apostolok Krisztus tekintélyét kapták meg, hogy nyilvánvaló és konkrét döntéseket hozhassanak a földön, amelyeket a mennyben is jóváhagynak. Isten Krisztusban felemelte magához az emberiséget azáltal, hogy kiemelte az ő választott vezetőit, és felruházta őket azzal hatalommal és kegyelemmel, amely ahhoz szükséges, hogy mindenki megtérését előmozdítsák. Egy központi hatalom nélkül az Egyházban csak káosz és gőgös veszekedés lenne (ahogy a protestantizmusban és a keleti orthodoxok között van).


Lk 9,1
összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására.
Lk 10,19
Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn Úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi.

Jézus hatalmat adott apostolainak mind a természeti, mind a természetfeletti dolgok (betegségek, démonok, kígyók és skorpiók) felett.


Lk 10,16
Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.

Jézus azt mondja apostolainak "Aki titeket hallgat, engem hallgat". A Katolikus Egyházban hisszük, hogy amikor a püspökök tanítását hallgatjuk a hit dolgairól, akkor magát Krisztust halljuk.


Lk 22,29
Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta

Az Atya átadta a királyságot a Fiúnak, és a Fiú pedig átadta a királyságot az apostoloknak. Tehát az átadás az Atyától a Fiúra, majd az apostolokra szállt át.


Szám 16,28
Mózes így szólt: "Ebből megtudjátok, hogy az Úr engem küldött, hogy végbevigyem ezeket a tetteket, s hogy mindezt nem magamtól tettem

Az Atya tekintélye Mózesre szállt át. Mózes nem a saját szavait mondta, hanem az úrét. Mózes Isten képviseletében, küldöttségében járt, és hozott törvényeket. Ez a hatalom tényleges átadása.


Jn 5,30
Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött.

Hasonlóan a fentihez, Jézus - mint ember - a saját hatalmából semmit sem tesz, hanem csak az Atya hatalma alatt tevékenykedik.


Jn 7,16-17
Jézus így felelt nekik: "Tanításom nem tőlem való, hanem attól, aki küldött. Aki készen van rá, hogy teljesítse akaratát, meggyőződhet róla, vajon Istentől való-e ez a tanítás, vagy csak magamtól beszélek.

Jézus kijelenti, hogy emberként az Ő hatalma nem a sajátja, hanem az Istentől jön. Ezt a hatalmat fogja átadni más embereknek, amikor az Atya jobbjára áll a mennyben.


Jn 8,28
Jézus mégis folytatta: "Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított.

Jézus itt is azt mondja, hogy semmit sem tesz a maga tekintélyéből. Ehhez hasonlóan az apostolok sem tesznek semmit a saját tekintélyükből. Az ő tekintélyük is Istentől ered.


Jn 12,49
Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek.

Az Atya tekintélye átszállt Jézus Krisztusra. A Fiú nem magától beszél. Ez az isteni tekintély átadása.


Jn 13,20
Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött."

Jézus azt mondja, hogy "aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be". Az, aki befogadja az apostolokat (az apostol szó "küldött"-et jelent), magát Krisztust fogadja be. Aki elutasítja az apostolokat és utódjaikat, Krisztust utasítja el.


Jn 14,10
Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.

Jézus itt is azt mondja, hogy az Ige, amit hozzánk intéz, nem a saját tekintélyén alapszik, hanem azt az Atyától kapta. Tehát az Atya átadta Jézusnak, Jézus pedig ugyanezt az apostoloknak.


Jn 16,14-15
Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is.
Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

Ami az Atyáé, az a Fiúé is, és a Fiú ezt átadja az apostoloknak.


Jn 17,18
Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.
Jn 20,21
Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket."

Ahogy az Atya küldte a Fiút, a Fiú ugyanúgy küldi az apostolokat. A tekintély semmivel sem csökkent, vagy mérséklődött. Az apostolok tekintélye Istentől származik.


ApCsel 20,28
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.
1Pét 2,25
Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok,de most megtértetek lelketek pásztorához és felügyelőjéhez.

Az apostolok a Szentlélek által kinevezett pásztorok és felügyelők. Az 1Pét 2,25 szerint a pásztor és a felügyelő Jézus. Az apostolok tehát a Lélek hatalma által Krisztus szolgálatában és tekintélyében részesednek.

Ez 34,1-10
Az Úr szózatot intézett hozzám: Emberfia, jövendölj, Izrael pásztorairól, jövendölj és mondd meg nekik: Ti pásztorok, ezt mondja az Úr, az Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik magukat legeltették! A pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük? A tejet felhasználtátok eledelül, a gyapjút ruházatul, a kövér állatokat levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek. A gyengét nem gyámolítottátok, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be. Nem mentetek utána az eltévelyedettnek, nem kerestétek meg az elveszettet. Durván és kegyetlenül hatalmaskodtatok fölöttük. Így aztán szétszéledtek juhaim, mert nem volt pásztoruk, és a mezei vadak zsákmányává lettek és szétszéledtek. A hegyekben és a magas dombokon kóborolt nyájam, szétszóródott nyájam az egész országban, és senki nem gondolt rá, senki nem kereste.
Ezért hát, pásztorok, halljátok az Úr szavát: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten: Mivel nyájam prédává lett és minden vadállat felfalhatta, mert nem volt pásztora, hiszen pásztoraim nem törődtek nyájammal, pásztoraim magukat legeltették, nem a nyájamat legeltették, azért hát, pásztorok, halljátok az úr szavát: Ezt mondta az Úr, az Isten: A pásztorok ellen fordulok, és kiveszem kezükből nyájamat és véget vetek pásztorságuknak. A pásztorok nem legeltetik többé magukat, kiragadom torkukból juhaimat, és nem falhatják fel őket többé.
Jer 23,1-8
Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és szétszélesztik legelőm juhait - mondja az Úr. Ezért ezt mondja az úr, Izrael Istene a pásztoroknak, akik népemet vezetik: Szétszélesztettétek nyájamat, szétkergettétek, s nem törődtetek vele. Nos, nekem majd lesz gondom rátok, mégpedig gonosz tetteitek szerint - mondja az Úr. De nyájam maradékát magam gyűjtöm össze azokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ott gyarapodni fognak és megsokasodnak. Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket; nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük - mondja az Úr. Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: "Az úr, a mi igazságunk." Jönnek napok - mondja az Úr -, amikor nem azt mondják többé: "Amint igaz, hogy él az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom földjéről", hanem: "Amint igaz, hogy él az Úr, aki visszavezette és hazahozta Izrael házának ivadékát észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket." és a saját földjükön laknak majd.

A pásztoroknak őrizniük kell a nyájat, mert Isten felelősségre fogja vonni őket. De Isten mindig gondoskodik megfelelő pásztorokról is.


Ef 2,19-22
így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

A keresztény hit apostolokra alapozott épület. Az "alap" szó, és a dinamikus "épülni" szó igazolja, hogy ez nem szűnik meg az apostolokkal, hanem tovább folytatódik az utódlásban.

Jel 21,9
Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: "Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!"
Jel 21,14
A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Az "épület", a "Bárány hitvese", az "új Jeruzsálem" mind az Egyház metaforái, amelyek apostolokra van alapozva.


(Fel)

Az apostolok továbbadják a kapott hatalmat és tekintélyt (kézfeltétellel) a püspököknek

ApCsel 1,15-26
Ezekben a napokban a testvérek körében - mintegy százhúszan lehettek együtt - Péter szólásra emelkedett: "Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei. Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más. Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról." Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd imádkoztak: "Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson." Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.

Az első dolog, amit Péter tett Jézus mennybemenetele után, hogy utódot keresett Júdás helyére. Mátyást teljes apostoli tekintéllyel ruházták fel. Csak a katolikus Egyház tud felmutatni a Péterrel egységben lévő apostolok megszakítatlan apostoli leszármazását, a papszentelés szentsége által, és ezért joga van Krisztus saját tekintélyével tanítani.


ApCsel 1,20
Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más.

Megválasztották Júdás utódját. Tekintetbe vették tisztségének ("episzkopoi" = "püspökségének") tekintélyét, égbekiáltó bűne ellenére. Az apostoli utódlás szükségessége ("kell" 1,21) az Egyházban tovább él, amit mindenki megértett. Isten soha sem mondta azt, hogy "Adok nektek vezetőket az én tekintélyemmel 400 évre, de miután összeállítják a Bibliát, mindenki a maga ura lesz."


ApCsel 6,6
Az apostolok elé állították őket, azok imádkoztak és rájuk tették kezüket.

Az apostoli tekintély kegyelme és felhatalmazása kézrátétellel száll át (egyházi rendre szentelés). A püspökök felszentelése a tizenkét apostolig vezethető vissza, akik megosztották a püspökökkel tanításukat és tekintélyüket, amikor az Egyház növekedni kezdett.


ApCsel 9,17-19
Ananiás elment, betért a házba, és e szavakkal tette rá kezét: "Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel." Azon nyomban valami hályogféle vált le szeméről, és visszanyerte látását. Felállt, megkeresztelkedett, majd evett és erőre kapott.

Még Pál is, akit maga Krisztus választott ki közvetlenül, csak egy püspök általi kézrátétel után vált pásztorrá. Ez egy nagyon jelentős szöveg, amely bizonyítja a szentségi elrendelés szükségességét ahhoz, hogy valaki legitim apostolutód lehessen.


ApCsel 13,3
Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket.

Az apostoli hatalom kézrátétel során száll át. Ennek a hatalomátadásnak katolikus püspöktől kell származnia.


ApCsel 14,23
Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek.

Az apostolok és az újonnan felszentelt férfiak véneket (presbitereket, papokat) neveztek ki kézrátétellel, hogy törvényes hatalmuk legyen az Egyházban.


ApCsel 15,22-27
Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. Ezt írták a kezük által: "Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek! Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket, feldúlták lelketeket. Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket.

Az Egyházzal egységben lévő püspököknek kell küldeniük az Ige hirdetőit. Ezt a tekintélyt vissza kell követni az apostolokig.


2Kor 1,21-22
Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket.

Pál azt írja, hogy bizonyos embereknek Isten ad megbízást, és Ő keni fel őket a Szentlélekkel, amelyért kezeskedik.


Kol 1,25
amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva, hogy teljesen érvényt szerezzek Isten igéjének (KNV)

Pál saját pozícióját, amely által érvényt szerezhet Isten Igéjének isteni "tisztség"-nek, "hivatal"-nak nevezi. Egy tisztségnek utódjai vannak. A tisztség nem szűnik meg a tisztségviselő halálával. Máskülönben nem tisztség.


Zsid 7,23
S míg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg

Egy tisztség akkor is folytatódik egy másik utóddal, ha az előző tisztségviselő meghalt.


1Tim 3,1
Igaz beszéd ez: Aki püspökségre törekszik, jó dolgot kíván.

Pál az "episzkopé" (= püspökség) szót használja, amely egyértelműen egy hivatalra utal. Akkoriban mindenki értette, hogy Pál "episzkopé", és a tisztség szavakkal azt fejezte ki, hogy az  ő halála után is folytatódik azok által, akiket Pál nevezett ki.


1Tim 4,14
Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél.

Itt ugyancsak arról van szó, hogy az apostoli hatalom a kézföltétel során száll át (az egyházi rend kiszolgáltatása).


1Tim 5,22
Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire, s idegen bűnben ne legyen részed. Őrizd meg magadat tisztán.

Pál arra inti Timóteut, hogy legyen megfontolt a kézrátételben (mások felszentelésében). A hatalmi átruházás valóságos, és nem lehet ezt akárkire rábízni.


2Tim 1,6
Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned.

Pál ismét emlékezteti Timóteust Isten egyedülálló adományára, amelyet a kegyelemközvetítő, azaz szentségi kézrátétel során kapott.


2Tim 4,1-6
Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat. Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van.

Pál életének végén szolgálatának tisztségével buzdítja Timóteust. Ez az utódlási sor egészen a jelenlegi katolikus püpökökig folytatódott, és folytatódik.


2Tim 2,2
s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.

Ez a vers mutatja meg Isten azon szándékát, miszerint a hatalmat át kell adni bizonyos utódoknak (itt Pál adja át Timóteusnak, akinek pedig tovább kell adnia a 3-4. generációnak). Ez folytatódik az apostolok halála után is, egészen a jelen korig.


Tit 1,5
Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy pótold, ami hiányzik, s a városokba presbitereket rendelj utasításaim szerint.
Lk 10,1
Ezek után az úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült.

Az Egyház véneit úgy nevezték ki, és ezáltal hatalmat kaptak. Isten így részesíti Krisztus művében gyermekeit.


1Jn 4,6
Mi az Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.

Aki ismeri Istent, az hallgat ránk (a püspökökre és az apostolutódokra). Így ismerhetjük fel az igazságot és a tévedést (nem pedig úgy, hogy elolvassuk a Bibliát, és magunk számára értelmezzük azt).


Kiv 18,25-26
Mózes egész Izraelből kiválasztott alkalmas férfiakat, s a nép ezres, százas, ötvenes és tízes csoportjainak elöljáróivá tette, hogy minden alkalommal igazságot szolgáltassanak a népnek. Csak a súlyosabb eseteket kellett Mózes elé vinniük, a kisebbeket maguk döntötték el.

Mózes több vezetőt is kiválasztott Isten népe fölé. Láthatjuk a tekintély és az utódlás hierarchiáját és átadását.


Kiv 40,14-15
Aztán hívd a fiait, add rájuk ruháikat és kend fel őket, ahogy atyjukat felkented, hogy mint papok szolgáljanak nekem. Ez a felkenés adja nekik a papi tisztséget minden időre, nemzedékről nemzedékre.

A testi felkenés ezen parancsa azt mutatja, hogy Isten egy örökös papságot akart egy azonosíthatóan megszakítatlan utódlással.


Szám 3,3
Ezek Áron fiainak, a fölkent papoknak a nevei, akik a papi tisztség betöltésére kaptak megbízatást.

áron fiai az egyházi rendben hivatalosan felkent papok voltak, hogy szolgálhassanak a papi hivatalban.


Szám 17,5
figyelmeztetésül Izrael fiainak, nehogy valaki illetéktelen, aki nem Áron leszármazottai közé tartozik, odajáruljon az úr elé tömjént égetni, s úgy járjon, mint Korach és társai, aszerint, ahogy az úr Mózes által előre megmondta.

Ez a vers azt mondja, hogy Isten egy töretlen leszármazást akart Országában a földön. Annak a papnak, akit nem Áron vagy az ő leszármazotta szentelt fel, semmiféle hatalma nincs.


Szám 27,18-20
Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: "Vedd Nun fiát, Józsuét - ő olyan ember, akiben lélek van -, tedd rá kezedet, állítsd Eleazár pap és az egész közösség elé, s a szemük láttára ruházd rá a tisztséget. Engedj át neki egy részt tekintélyedből, hogy Izrael fiainak egész közössége engedelmeskedjék neki.

Ez az igehely is azt mutatja, hogy Isten akarata az, hogy a kézrátétellel legyen átadva a tekintéllyel rendelkező hivatali megbízatás.


MTörv 34,9
Józsuét, Nun fiát azonban eltöltötte a bölcsesség lelke, mivel Mózes rátette kezét és Izrael fiai engedelmeskedtek neki - úgy tettek, amint az Úr Mózesnek parancsolta.

Mózes rátette kezét Józsuéra, és emiatt Izrael engedelmeskedett neki mint Mózes utódjának, s mint a bölcsesség lelkének hordozójának. Amint az úr parancsolta...


Sir 45,15
Mózes iktatta be a hivatalába, ő kente föl megszentelt olajjal. Örök szövetséget jelentett ez neki, és nemzetségének, ameddig csak áll az ég: a papi rend élén állni a szolgálatban, és az Úr nevében megáldani a népet.

Mózes felszentelte Áront, és megkente őt olajjal. Ez a tekintély átadása egy szabályszerű felszentelés által.


(Fel)

Az apostoli hatalomnak és tekintélynek kötelesek vagyunk engedelmeskedni

ApCsel 5,13
Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon-csarnokban. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép magasztalta őket.

A nép elismerte az apostolok különleges tekintélyét, és nem merte azt magára venni.


ApCsel 15,6
összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet.
ApCsel 15,24
Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket, feldúlták lelketeket.
ApCsel 16,4
Ahogy sorra járták a városokat, lelkükre kötötték, hogy tartsák meg a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak Jeruzsálemben.

Az apostolok és utódaik tanító hatalmát mindenhol elismerték. Ezt a tanító hatalmat vissza kell vezetni a tizenkét apostolig, egyébként az a hatalom nincs Krisztus által szentesítve.


Róm 15,16
hogy a pogányokért legyek Krisztus Jézusnak szolgája, és végezzem az Isten evangéliumának papi szolgálatát, hogy a pogányok áldozata a Szentlélek által megszentelt és kedves legyen. (MBT)

Pál azt mondja, hogy ő Krisztus Jézus szolgája a pogányok között Isten evangéliumának papi szolgálatában, azért, hogy a pogányok áldozatai megfelelők legyenek. Ez egy elrendelt szolgálati papságra utal, amelyet meg kell különböztetni a laikusok egyetemes papságától. Figyeljünk arra, hogy a pogányok az "áldozatok", és Pál az "áldozatbemutató".


1Kor 5,3-5
én ugyan testileg távol, de lélekben közel, mintha közöttetek volnék, már ítéletet mondtam afölött, aki így viselkedett: Urunk, Jézus Krisztus nevében egyesüljünk, ti és az én lelkem, Urunk Jézus hatalmával, adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján.
1Kor 16,22
Aki az Urat nem szereti, átkozott legyen! Marana tha!
1Tim 1,20
Közéjük tartoznak Himeneusz és Alexander, akiket átadtam a sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromkodjanak.
Gal 1,8
De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!
Mt 18,17
Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.

Ezek a versek demonstrálják a vének hatalmát  a kiközösítéshez / anathematizáláshoz ("átadni a sátánnak").


2Kor 2,17
Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban.

Pál azt mondja, hogy a vének nem csak alkalmi házalói Isten szavának. Ők ténylegesen Isten megbízottjai. Ez nem egy önmaga által kinevezett tekintély.


2Kor 3,6
Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké. Hiszen a betű öl, a lélek pedig éltet.

Pál azt mondja, hogy bizonyos embereket Isten tesz alkalmassá arra, hogy az új Szövetség szolgái legyenek. Ez arra utal, hogy Krisztus szolgálati papságát egy szentségi - lélek általi - felszenteléssel adják át az idők folyamán.


2Kor 5,20
Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!

Pál azt mondja, hogy ők Krisztus "nagykövetei". Ez azt jelenti, hogy az apostolok és utódaik ténylegesen részesei Krisztus küldetésének, amely magában foglalja a tanítást, a gyógyítást, a bűnök megbocsátását, és a szentségek kiszolgáltatását.


2Kor 10,6
Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk, mihelyt a ti engedelmességetek tökéletessé válik.

Utalva a felszenteltségre, Pál azt mondja, hogy készek arra, hogy megbüntessenek mindenféle engedetlenséget. Az Egyháznak hatalma van arra, hogy kiközösítse azokat, akik nem engedelmeskednek neki.


2Kor 10,8
S ha valamivel többet dicsekedném hatalmunkkal, amelyet az Úr épülésetekre adott, nem romlásotokra, nem maradnék szégyenben.

Pál megerősíti hatalmát Isten népe fölött, amelyet az Úr adott neki, hogy építse az Egyházat.


1Tessz 5,12-13
Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, egymással meg éljetek békében.

Pál kötelezi az Egyház tagjait arra, hogy becsüljék azokat, akiknek hatalmuk van felettük.


2Tessz 3,14
Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen.

Pál azt mondja, hogy azzal, aki nem engedelmeskedik annak, amit ő elrendelt levelében, semmiféle közössége nincs.


1Tim 5,17
A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak.

Pál kötelezi az Egyház tagjait, hogy tiszteljék az Egyház kinevezett vénjeit ("papjait")


Tit 2,15
Erről beszélj, erre buzdíts és figyelmeztess teljes határozottsággal. Senki meg ne vessen!

Pál kötelezi Tituszt, hogy a teljes tekintélyével buzdítson és figyelmeztessen, amelyet a kézrátétel során kapott.

Zsid 12,9
S aztán test szerinti apáink is fenyítettek bennünket, mégis tiszteltük őket. Nem kell-e hát sokkal inkább a lelkek Atyjának engedelmeskednünk, hogy így elnyerjük az életet?

A vallásos fegyelemmel kapcsolatban a szerző azt mondja, hogy vannak földi atyáink (utalva a felszentelt vezetőkre), akik fenyítenek minket, és mi tiszteljük őket.


Zsid 13,7
Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben.
Zsid 13,17
Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, kövessétek őket, mert ők vigyáznak rátok, abban a tudatban, hogy számot adnak lelketekről. Bárcsak örömmel tehetnék, nem sóhajtozva, mert hisz az nem válnék javatokra.

Pál kötelezi az Egyház tagjait, hogy emlékezzenek meg elöljáróikról és engedelmeskedjenek nekik, akiknek hatalmuk van lelkeik felett.


1Pét 2,18
Szolgák, köteles tisztelettel vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a jóknak és a szelídeknek, hanem a durváknak is.

Péter kötelezi a szolgákat arra, hogy legyenek engedelmesek uraiknak, és nem csak azoknak, akik kedvesek és barátságosak, hanem az erőszakosoknak is.


1Pét 5,5
Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.
Júd 1,8
(Hasonlóképpen ezek is) álmodozásukban megfertőzik húsukat, s [a föléjük helyezett] urakat elvetik, s a dicsőségben élőket káromolják. (Csia)

Péter és Júdás kötelezi az Egyház tagjait, hogy vessék alá magukat presbiterjeiknek.


2Pét 2,10
kiváltképpen azokat, akik kívánságtól fertőzötten jártak a hús után, [a föléjük rendelt] urakat megvetették, önhitt vakmerőket, kik reszketés nélkül mernek dicsőségben élőket káromolni, holott angyalok,

Péter figyelmezteti a hívőket amiatt, hogy megvetik a tekintélyt. Ezzel az apostoli hatalomra utal, amelyet Krisztus adott.


3Jn 1,9-10
írtam valamit az egyháznak, de Diotrefesz vezetésre törekszik, nem fogad el minket. Ezért, ha majd elmegyek, megfeddem őt azért, amit tesz. Gonosz szavakat fecseg ellenünk, és mintha még ez sem volna neki elég, nem fogadja be a testvéreket. Azoknak pedig, akik be akarják fogadni őket, megtiltja, sőt, kiutasítja őket az egyházból.

János rámutat, hogy Diotrefesz nem ismeri el az apostoli tekintélyt, és ezzel gonosznak jelenti ki őt.


MTörv 17,10-13
Tartsd magad ahhoz az ítélethez, amelyet arról a helyről adnak tudtodra, amelyet az Úr kiválaszt, s ügyelj, hogy pontosan azt tedd mindenben, amire intenek. Tartsd magad tanácsukhoz, amit adnak, s ítéletükhöz, amit hoznak, és határozatuktól, amelyet tudtodra adnak, ne térj el se jobbra, se balra. Ha valaki mégis olyan önhitt volna, hogy a papra, aki ott az Úrnak, a te Istenednek a szolgálatában áll, vagy a bíróra nem hallgatna, az ilyen embernek meg kell hallnia: Távolítsd el a gonoszságot Izraelből, de tudja meg az egész nép a dolgot, hadd rettegjen, s attól fogva ne legyen többé önhitt.

Az Úr megparancsolja Izrael népének, hogy engedelmeskedniük kell a papoknak, akiket ő bízott meg, és hogy tegyenek meg mindent, amit ők parancsolnak és tanítanak. Az Úr figyelmeztet, hogy akik nem engedelmeskednek papjainak, azoknak meg kell halniuk.

 

Szám 16,1-35
Korach, annak a Jicharnak a fia, aki Lévi fiának, Kehátnak volt a fia... Datan és Abiram, Eliabnak a fiai és On, Pelet fia [Eliab és Pelet Rubennek voltak a fiai] [2] fellázadtak Mózes ellen, s még kétszázötven ember Izrael fiai közül, a közösségek vezetői, a nép elöljárói, neves emberek. [3] összecsődültek Mózes és áron ellen és így beszéltek: "Elegünk van belőletek! Az egész közösség szent, mind együtt, mert körében az úr. Miért emelkedtek hát az Úr közössége fölé?!" [4] Ezt hallva, Mózes arcra borult. [5] Aztán így szólt Korachhoz és társaihoz: "Holnap az Úr megmutatja, ki tartozik hozzá, ki szent neki, ki közelíthet felé. Csak akit kiválaszt, az közelíthet felé. [6] Tegyétek a következőt: vegyetek füstölőket magatokhoz, Korach és társai, [7] reggel az úr színe előtt tegyetek bele tüzet és szórjatok rá tömjént! S így lesz: akit az Úr kiválaszt, az szentnek számít! Elég belőletek, Lévi fiai!" [8] S (még) ezt mondta Mózes Korachnak: "Hallgassatok ide, Lévi fiai! [9] Nem elég nektek, hogy Izrael Istene kiválasztott benneteket Izrael fiainak közösségéből, hogy megközelíthessétek, ellássátok az úr hajléka körül a szolgálatot és a közösség előtt álltok, hogy a nevében szolgáljatok? [10] Megengedte, hogy te, s veled együtt testvéreid, Lévi fiai is mind eléje járuljatok, s most még a papi tisztséget is követelitek? [11] Te és társaid ezért az úr ellen esküdtetek össze! Hát micsoda áron, hogy zúgolódtok ellene?" [12] Mózes hívatta Datánt és Abiramot, Eliab fiait. De azok ezt felelték: "Nem megyünk! [13] Nem elég neked, hogy kihoztál egy tejjel-mézzel folyó országból, csak hogy elveszíts a pusztában, most még uralomra is szert akarsz tenni fölöttünk? [14] Igazán nem valami tejjel-mézzel folyó országba hoztál minket, s földeket meg szőlőskerteket sem adtál nekünk. Be akarod kötni az emberek szemét? Nem megyünk fel!" [15] Mózes nagy haragra gerjedt és így szólt az úrhoz: "Ne emeld tekintetedet áldozati ajándékaikra! Egyetlen szamarat sem vettem el tőlük, s nem bántottam meg egyiküket sem." [16] Ezt mondta Mózes Korachnak: "Reggel te és társaid megjelentek az Úr előtt, te és ők, valamint Áron. [17] Mindegyitek hozza a füstölőjét az Úr elé - kétszázötven füstölőt -, te is, áron is, mindegyitek hozza a füstölőjét és tegyetek rá tömjént." [18] Mindenki fogta a füstölőjét, tüzet tett bele, majd rászórta a tömjént, aztán sorban odaállt a megnyilatkozás sátorának a bejárata elé, Mózes és áron is. [19] Korach meg összegyűjtötte az egész közösséget, velük szemben, a megnyilatkozás sátorának bejáratánál. S ekkor megnyilatkozott az Úr dicsősége az egész közösség előtt. [20] Ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: [21] "Váljatok külön ettől a közösségtől, egy pillanat, s megsemmisítem őket!" [22] Erre arcra borultak és így szóltak: "ó Isten, minden testnek éltető szelleme! Ha valaki vétkezik, megharagszol az egész közösségre?" [23] Az úr így válaszolt: [24] "Mondd meg a közösségnek: húzódjatok hátra Korach sátra környékéről!" [25] Mózes erre elindult, s odament Datanhoz meg Abiramhoz, Izrael vénei követték. [26] így beszélt a közösséghez: "Menjetek el ennek az elvetemültnek a sátorától, s ne nyúljatok semmihez sem, ami az övé, nehogy ti is elpusztuljatok bűnei miatt." [27] Erre elhúzódtak Korach sátorának közeléből. Datan és Abiram kijöttek, s feleségükkel, fiaikkal és kisgyermekeikkel együtt sátoruk bejárata elé álltak. [28] Mózes így szólt: "Ebből megtudjátok, hogy az Úr engem küldött, hogy végbevigyem ezeket a tetteket, s hogy mindezt nem magamtól tettem: [29] ha azok az emberek ott úgy halnak meg, ahogy minden ember meghal, s az történik velük, ami minden emberrel történik, akkor nem engem küldött az Úr. [30] Ha ellenben az úr valami rendkívülit művel, például, hogy megnyílik a föld, s elnyeli őket mindazzal egyetemben, ami az övék, s ők élve leszállnak az alvilágba, akkor tudjátok meg, hogy ezek az emberek káromolták az Urat!" [31] Alighogy befejezte szavait, máris megnyílt a föld alattuk; [32] a föld felnyitotta torkát és elnyelte őket családjukkal, s azokkal az emberekkel együtt, akik Korachhoz tartoztak, javaikkal egyetemben. [33] így szálltak le mindazzal együtt, ami az övék volt, élve az alvilágba, s a föld bezárult fölöttük; így tűntek el a közösségből. [34] Egész Izrael elfutott kiabálásukra. Ezt mondták: "Nehogy bennünket is elnyeljen a föld!" [35] Ekkor tűz szállt alá az úrtól, s elemésztette a kétszázötven embert, aki tömjént hozott.

Korach egy "protestáns" lázadást szított Isten választottja, Mózes ellen, arra törekedve, hogy összezavarja a különbséget a szolgálati és az egyetemes papság hivatalai között, és Korach és az ő követői elpusztultak. (Ez a törekvés, hogy elmossák a papok és a világiak közötti különbséget, még ma is létezik a disszidensek között.)


Sir 7,29-30
Féld az Urat szíved mélyéből, és a papjait tartsd tiszteletben. Keresd Teremtődet minden erőddel, s akik neki szolgálnak, azokat ne hagyd cserben.

Szíved mélyéből féld az Urat és tiszteld papjait, szeresd Teremtődet és ne hagyd cserben az ő szolgáit. Isten nem megfélemlíteni akar azzal a tekintéllyel, amit Ő ad gyermekeinek! Isten, a mi szerető Atyánk, arra hív minket, hogy részesei legyünk az üdvtervének Fiával, Jézussal. Tekintély nélkül az Egyházban tévedés, káosz és zűrzavar lenne.


(Fel)

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

Az Egyházban van apostoli folytonosság

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiaknak, 42,4-5; 44,1-3 (Kr. u. 96)

Miután [az apostolok] a különböző vidékeken és városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a Lélekben, a püspököket és a diákonusokat, azok számára, akik hinni fognak. és ez nem volt újdonság, mert a régi időkben is írtak már a püspökökről és a diákonusokról. . A mi apostolaink is éppen ilyen jól tudták Urunktól, Jézus Krisztustól, hogy irigykedés támad a püspökség neve miatt. Mivel mindezeket tökéletesen tudták előre, felállították az előbbiekben említetteket, a továbbiakra pedig azt a rendelkezést adták, hogy mikoron majd ők is elszenderülnek, adják tovább más, kipróbált férfiaknak szent szolgálatukat.

Hégészipposz: Töredék Euszébiosz Egyháztörténetében, 4,22 (Kr. U. 180)

Amikor pedig megérkeztem Rómába, utódlási sort állítottam össze Anikétoszig, akinek a diakónusa volt Eleutherosz. Anikétosz utódja Szótér lett, utána pedig Eleutherosz. Mindegyik utódlásban és mindegyik városban úgy van, amint a Törvény hirdeti és a próféták és az Úr."

Szent Ireneusz: Az eretnekségek ellen 3,3,1-2.4. (Kr. u. 189)

Az összes egyházban mindenkinek, aki csak meg szeretné ismerni az igazságot, lehetővé van téve, hogy megnézze az apostolok hagyományát, amely ismertté vált számunkra az egész világon mindenütt. és olyan helyzetben vagyunk, hogy felsoroljuk azokat a püspököket, akiket az apostolok és azok utódai állítottak, egészen a mi időnkig, embereket, akik se nem ismerték, se nem tanították azokat, amikért ezek az eretnekek annyira rajongnak. ...

De mivel nagyon hosszú lenne ebben a kis könyvben valamennyi egyháznak utódlásait felsorolni, itt csak a legnagyobb, a legrégibb és mindenki előtt ismert egyháznak, annak, amit a két dicsőséges apostol Péter és Pál Rómában alapított és szervezett, az apostoloktól átvett hagyományát s a püspökök sorozata révén egészen napjainkig hirdetett hitét ismertetjük s ezzel minden tévtanítót megszégyenítünk. . Ezzel az egyházzal, nagyobb tekintélye miatt, minden egyháznak egységben kell lennie, vagyis minden hívőnek a földkerekségen, amelyben [ti. a római egyházban] a világ összes egyházának vezetői által mindenkor meg van őrizve az apostoli hagyomány. [...]

Polikárpot szintén az apostolok nem csak tanították, és nem csak társalgott azok sokaságával, akik látták Krisztust, hanem az ázsiában lévő apostolok által a Szmirnában lévő egyház kinevezett püspöke is volt, akit én is láttam ifjúságom idején, ugyanis nagyon hosszú ideig tartózkodott (a földön), és amikor igen idős lett, dicsőségesen és a legnemesebb módon szenvedett vértanúságot, és elköltözött az élők sorából. Ő egytől-egyig megtanította azokat a dolgokat, amit ő is úgy tanult az apostoloktól, és amelyet az Egyház áthagyományozott, és amelyek egyedül az igazak. Ezeket a dolgokat az összes ázsiai egyház tanúsítja, illetve azok az emberek, akik Polikárp örökébe léptek a jelen ideig.

Szent Ireneusz: Az eretnekségek ellen 4:26:2 (Kr. u. 189)

Engedelmességgel tartozunk az Egyházban lévő presbitereknek - akik, miként már megmutattam, birtokolják az apostoli utódlást; akik, a püspökök leszármazásával együtt, megkapták az igazság tévedhetetlen karizmáját, az Atya jókedvéből. Azonban azzal is tartozunk, hogy fenntartsuk a gyanút másokkal szemben, akik elváltak az ősi leszármazástól, és összegyűjtötték magukat bármely helyen, hogy vagy elferdült vélemények eretnekeiként, vagy szakadárokként pöffeszkedjenek és a maguk kedvében járjanak, vagy képmutatókként a haszon és a gőg kedvéért színészkedjenek. Ugyanis ezek mind elhagyták az igazságot.

Tertullianus: De praescriptione haereticorum, 20. (Kr. u. 200)

[Az apostolok] minden városban közösséget alapítottak: ezektől a közösségektől kapták azután és kapják ma is a hit palántáját és a tanítás magvait a többi közösségek, hogy egyházakká váljanak. Ezért ezeket az egyházakat is apostolinak tekintjük, mert az apostoli egyházak sarjai. Ugyanis minden leszármazottat eredete alapján kell minősítenünk. Ezért az a sok és nagy egyház nem más, mint az apostolok által alapított egyetlen kezdeti egyház, melyből mindnyájan származnak. Így mindnyájan eredetiek és mindnyájan apostoliak, hiszen mind egyetlen egységet alkotnak.

Tertullianus: De praescriptione haereticorum, 21. (Kr. u. 200)

[H]ogy mit nyilatkoztatott ki nekik Krisztus, - és itt is kifogást terjesztek elő -, nem lehet másként bizonyítani, mint azoknak az egyházaknak az útján, amelyeket maguk az apostolok alapítottak prédikációjukkal . Ha pedig így áll a dolog, bizonyos, hogy minden tanítást, mely összhangban van az apostoli anyaegyházakkal, amelyektől a hit ered, igazságnak kell tartanunk, hiszen kétségtelenül azt tartalmazza, amit az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől. El kell viszont ítélni hamissága miatt minden olyan tanítást, amelyről felismerhető, hogy ellenkezik az egyházak igazságával, és így Krisztus apostolai és Isten igazságával. Tehát ki kell még mutatnunk, hogy a mi tanításunk, melynek szabályát fentebb közöltük, az apostoli hagyományból eredőnek tekintendő, és ezért az összes többiek a hazugságból származnak.

Tertullianus: De praescriptione haereticorum, 33. (Kr. u. 200)

Egyébként, ha egyes eretnekségek az apostoli korra merészelik visszavezetni magukat, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az apostolok hagyományozták át őket, mivel már az apostolok korában léteztek, ezt válaszolhatjuk: mutassák ki egyházaik eredetét, sorolják fel kezdettől fogva egymást követő püspökeiket, bizonyítsák be, hogy első püspökük elődje és jótállója valamelyik apostol vagy olyan apostoli férfiú volt, aki az apostolok mellett kitartott. Mert az apostoli egyházak ilyen módon mutatják ki eredetüket. A szmirnai egyház például előadja, hogy Polikárpot János állította az élére, a római egyház pedig kimutatja, hogy Kelement Péter rendelte. De ha kitalálnának is ilyesmit, az sem segítene rajtuk. Hiszen, ha tanításukat az apostolokéhoz hasonlítjuk, a különbség és az ellentét miatt maga ez a tanítás bizonyítaná, hogy nem valamelyik apostol és nem is apostoli férfiú a szerzője. Mert ahogyan az apostolok nem tanítottak egymástól eltérően, úgy az apostoli férfiak sem hirdettek az apostolokéval ellenkező tanítást. Ezért hát az összes eretnekségek, akiket egyházaink felhívnak, hogy terjesszék elő ezt a két bizonyítékot, igazolják apostoliságukat, ahogyan akarják! ám ők nem apostoliak, és nem is tudják igazolni azt, ami nem igaz rájuk, s nem is fogadják be őket a békességbe és a közösségbe azok az egyházak, amelyek valamiképpen apostoliak, hiszen vallási tanításuk eltérése miatt ezek semmiképpen sem apostoliak.

Szent Ciprián: 69. levél, 3. (Kr. u. 253)

Az egyház egy, mivel pedig egy, nem lehet egyaránt belül és kívül. Ha ugyanis [az eretnek] Novatianus-szal van, nem volt Kornél [pápával]. Ha valóban Kornéllal volt, aki Fábiánt, [Róma] püspökét törvényes beiktatás útján követte, és akit az Úr a papi méltóság mellett vértanúsággal is megdicsőített, akkor Novatianus nincs az egyházban és püspöknek sem számít; ő, aki az utódlásban senkit sem követ, önmaga utódja és megveti az evangéliumi és apostoli hagyományt. Az egyházat ugyanis semmiképpen sem vezetheti az, aki nem rendelkezik egyházi fölszenteléssel.

Euszébiosz: Egyháztörténet, 1,1; 2,24; 3,4. (Kr. u. 325)

Elhatároztam, hogy írásban fektetem le a szent apostolok utódlási sorait éppúgy, mint az üdvözítőnk óta eltelt időt, mindazokat a nagy eseményeket, melyekről azt mondják, hogy az egyház története folyamán megestek; mindazokat a személyiségeket, akik a legkiválóbb egyházakat (paroikia) dicséretes módon kormányozták és ezeknek elöljárói voltak; mindazokat, akik minden egyes nemzedék idején szavaik vagy írásaik által Isten szavának megbízottjai voltak. Nero uralkodásának nyolcadik évében Márk evangélistát elsőként Annianosz követte az alexandriai egyház kormányzásában. Linosz. elsőként kapta meg Péter után a római egyház püspökségét. Kelemen. harmadikként lett a római egyház püspökévé

Nazianzoszi Szent Gergely: Oration 21,8. (Kr. u. 380)

[Szent Atanáz] apostoli és lelki módon jutott Márk trónjára, örököse lett nem kevésbé vallásosságának, mint méltóságának. Hosszú az időtáv, amely Márktól elválassza, a vallásosságban azonban közvetlen utódja. Ezért őt igazi utódjának kell tekinteni. Aki azonos felfogást vall, az a trón osztályosa, aki ellentétes felfogáson van, az a szék ellensége is, az egyik csak névleg, a másik igazában utód.
Nem az az utód, aki erőszakkal szerzi meg, hanem az, akit odaerőszakolnak, nem az, aki törvénytelenül kaparintja meg, hanem akit törvényesen léptetnek elő. Nem az ellentétes felfogású, hanem aki ugyanazt a hitet osztja. Ha valaki nem ilyen értelemben beszél utódlásról, az úgy fogja fel, mint az egészséget követő betegséget, a fényre következő sötétséget, a nyugalomra következő vihart, az okosságot felváltó bolondságot.

Szent Ambrus: A bűnbánatról, 1,7,33. (Kr. u. 384)

Te Péternek, aki tiltakozott az ellen, hogy a lábát megmossad, azt mondod: "Ha meg nem mosom a lábadat, nem leszel közösségben velem" (Jn 13,8). Hát talán azok közösségben lehetnek veled, akik az Ország kulcsait (vö. Mt 16,19) nem fogadják el, tagadva, hogy bűnöket kellene megbocsátaniuk?
Ezt ugyan helyesen mondják magukról [a novatiánusok]. Nincs meg ugyanis nekik Péter öröksége, nincs meg Péter széke, melyet gonosz feldarabolással szétvernek. Azt viszont helytelenül állítják, hogy az Egyházban tagadhatják a bűnök megbocsátását, hiszen Péternek ez mondatott: "Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, és amit feloldasz a földön, a mennyben is meg lesz oldva (Mt 16,19).


(Fel)

Az egyházi rend szentségében átadódik a hatalom

Antióchiai Szent Ignác: Levél a magnésziaiakhoz, 6. (Kr. u. 110)

Az említett személyekben mindnyájatokat szemléltem és szerettem a hitben, intelek titeket, hogy mindent Isten egyetértésében törekedjetek tenni, mert a püspök Isten helyettese, a presbiterek pedig az apostolok tanácsa helyét foglalják el, a számomra oly igen kedves diakónusokra Jézus Krisztus szolgálata van bízva, aki öröktől fogva az Atyánál volt, és az idők végén megjelent. Semmi ne legyen köztetek, ami megoszlást idézne elő, hanem egyesüljetek a püspökkel és az elöljárókkal, tekintettel a romolhatatlanság tanítására és mintájára.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a trallészieknek, 2-3. (Kr. u. 110)

Minthogy a püspöknek úgy engedelmeskedtek, mint Jézus Krisztusnak, úgy tűnik nekem, nem emberi szempontok szerint éltek, hanem Jézus Krisztus szerint, aki meghalt értünk, hogy az ő halálában híve elkerüljétek a halált. Szükséges tehát - így is cselekedtek -, hogy a püspök nélkül ne tegyetek semmit, de a presbitériumnak is engedelmeskedjetek, mint Jézus Krisztus - a mi reményünk - apostolainak, életformánk legyen Jézus Krisztus. Jézus Krisztus titkai diakónusainak is mindenben tetszeni kell mindenkinek, hiszen nem az étel és ital szolgái, hanem Isten egyházának sáfárai. óvakodniuk kell minden vétségtől, mint a tűztől.
A diakónusokat hasonlóképpen mindenki úgy tisztelje, mint Jézus Krisztust, ahogyan a püspököt is, mert az Atya képmása, a presbitereket pedig Isten tanácsaként és az apostolok testületeként. Nélkülük nem lehet egyházról beszélni.

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 41. (Kr. u. 200)

Nem mulasztom el, hogy leírjam, milyen léha, milyen földies, milyen emberi az eretnekeknek maga az életmódja is. Nincs benne semmi méltóság, semmi tekintély, semmi fegyelem. Szóval teljesen megfelel a hitüknek. Szenteléseik vakmerőek, felületesek, állhatatlanok: hol újonnan megtérteket neveznek ki, hol a világi ügyekhez kötött embereket, hol pedig tőlünk távozó hitehagyókat, hogy a megtiszteltetéssel kössék magukhoz az embereket, hiszen az igazsággal nem képesek erre. Sehol sem lehet könnyebben előrejutni, mint a lázadók táborában, ahol már az is érdem, hogy ott van az ember. Így aztán ma az egyik a püspök, holnap a másik; ma diákonus valaki, holnap lektor; ma presbiter, holnap világi, hiszen a világiakra is rábízzák a papi feladatokat.

Khakédóni Zsinat: 3. kánon (Kr. u. 451)

Amikor papot szentelnek, miközben a püspök megáldja [őt] és kezeit a fején tartja, az összes pap is, akik jelen vannak, kezeiket a püspök kezei mellett tartsák a fején.

(Fel)