|
A hierarchikus Egyház
(Frissítve: 2007. 12. 27.)
A püspök... az Isten megbízottja
(Tit 1,7)
A diakónusok... tiszta lelkiismerettel őrzik magukban a hit titkát ...
A tisztüket jól végző presbitereket
kétszeres tiszteletre tartsák méltóknak,
főképpen azokat, akik az igehirdetést és a tanítást végzik
(1Tim 3,8; 5,17)
|
Mi a probléma?
Mit mond erről az Egyház?
A Katolikus Egyház Katekizmusa
Tanítóhivatali megnyilatkozások
Mit mond erről a Biblia?
Mit mondanak erről az ókeresztény írók?
Mit mondanak erről mások?
Mi a probléma?
(Fel)
Mit mond erről az Egyház?
A Katolikus Egyház Katekizmusa
871 "Krisztus-hívők azok, akik -- mivel a
keresztségben Krisztus testének tagjaivá lettek --
Isten népét alkotják, és minthogy
így a maguk módján részesévé
váltak Krisztus papi, prófétai és
királyi feladatának, állapotuknak
megfelelően annak a küldetésnek a
gyakorlására kaptak hivatást, melynek a
világban való teljesítését Isten az
Egyházra bízta."[CIC 204,1; vö. II. Vatikáni
Zsinat: Lumen Gentium 31.]
872 "Krisztusban való
újjászületésük folytán az
összes Krisztus-hívő között
méltóságuk és cselekvésük
tekintetében valódi egyenlőség uralkodik,
így mindnyájan együttműködnek Krisztus
testének építésére, ki-ki a maga
állapotának és feladatának
megfelelően."[CIC 208; vö. II. Vatikáni Zsinat:
Lumen Gentium 32.]
873 Maguk a különbségek is, melyeket maga az Úr
akart Testének tagjai között, annak
egységét és küldetését
szolgálják. Mert "az Egyházban a
szolgálatok különbözők, de a
küldetés egy. Krisztus az apostolokra és
utódaikra ruházta azt a tisztséget, hogy az ő nevében és hatalmával tanítsanak,
megszenteljenek és kormányozzanak. A világi
hívők pedig -- részesei lévén
Krisztus papi, prófétai és királyi
tisztségének -- Isten egész népének
küldetésén belül az Egyházban és
a világban töltik be a maguk szerepét."[II.
Vatikáni Zsinat: Apostolicam actuositatem határozat, 2.]
Mind a klerikusok mind a világi hívők
között vannak olyanok",akik az evangéliumi
tanácsokra fogadalommal (...) Istennek szentelik magukat,
és az Egyház üdvözítő
küldetését szolgálják".[CIC 207. k.
2. §]
874 Maga Krisztus a szolgálat forrása az
Egyházban. A szolgálatot ő alapította,
tekintélyt és küldetést,
irányítást és célt adott neki:
"Az Úr Krisztus Isten népének
lelkipásztori gondozására és szüntelen
gyarapítására Egyházában
különféle szolgálatokat alapított,
melyek az egész test javát célozzák. A
szent hatalommal fölruházott szolgák ugyanis
testvéreiknek szolgálnak, hogy mindazok, akik Isten
népéből valók, (...) eljussanak az
üdvösségre."[II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium 18.]
875 "Hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan
halljanak hírnök nélkül? S hogyan hirdessen az,
akit nem küldtek?" (Róm 10,14--15). Senki, sem
egyén, sem közösség nem hirdetheti
önmagának az Evangéliumot: "A hit
hallásból ered" (Róm 10,17). Senki sem adhat
önmagának fölhatalmazást és
küldetést az Evangélium hirdetésére.
Az Úr küldötte nem saját
tekintélyével, hanem Krisztus tekintélyének
erejével beszél; nem mint a közösség egy
tagja szól a közösséghez, hanem Krisztus
nevében. Senki sem adhatja önmagának a kegyelmet;
másnak kell fölkínálnia számára
és mástól kell ajándékba kapnia. Ez
föltételezi a kegyelem szolgáit, akiket
tekintéllyel és alkalmassággal Krisztus
ruházott föl. Tőle kapják a
Püspökök és a papok a küldetést
és a fölhatalmazást (a "szent hatalmat"), hogy
Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedjenek, a
diákonusok az erőt, hogy Isten népét a
liturgia, az igehirdetés és a szeretet
'diakoniájában' tudják szolgálni
közösségben a Püspökkel és annak
presbitériumával.
Ezt a szolgálatot, melyben Krisztus küldöttei Isten
kegyelméből azt teszik és adják, amit
önmaguktól képtelenek tenni és adni, nevezi
az Egyház hagyománya "szentségnek". Az
Egyház szolgálatát saját szentséggel
adják át.
876 Az egyházi hivatal szentségi
természetével belsőleg összefügg
szolgálati jellege. A hivatalviselők ugyanis, mivel
teljesen Krisztustól függenek, aki a küldetést
és a tekintélyt adja, valóban "Krisztus
szolgái",[Vö. Róm 1,1.] Krisztus mintája
szerint, aki értünk szabadon magára
öltötte a "szolga alakját" (Fil 2,7). Mivel a
szó és a kegyelem, melyeknek szolgái, nem az
övék, hanem Krisztusé, akik mások
javáért bízta rájuk, szabadon lesznek
mindenki rabszolgáivá.[Vö. 1Kor 9,19.]
1536 Az egyházi rend az a szentség, mely által a
Krisztustól Apostolaira bízott küldetés
teljesítése folytatódik az Egyházban az
idők végezetéig: tehát az apostoli
szolgálat szentsége. Három fokozata van: a
püspökség, az áldozópapság
és a diakonátus.
1544 Az ószövetségi papság összes
előképe Jézus Krisztusban teljesedik be, aki "az
egyetlen közvetítő Isten és ember
között" (1Tim 2,5). Melkizedekben",a magasságbeli
Isten papjában" (Ter 14,18) a keresztény
hagyomány Krisztus papságának
előképét látja; ő az egyetlen
"Melkizedek rendje szerint való főpap" (Zsid 5,10;
6,20)",a szent, ártatlan, szeplőtelen" (Zsid 7,26), aki
"egyetlen áldozattal egyszer s mindenkorra
tökéletességre vezette a megszentelteket" (Zsid
10,14), tudniillik egyetlen keresztáldozatával.
1545 Krisztus megváltó áldozata egyetlen: egyszer
és mindenkorra történt meg. És mégis
az Egyház eucharisztikus áldozatában
jelenvalóvá válik. Ugyanezt kell mondanunk
Krisztus egyetlen papságáról:
jelenvalóvá válik a szolgálati
papság által, anélkül, hogy Krisztus
papságának egyetlenségét
csorbítaná: "és ezért Krisztus az egyetlen
igazi pap, a többiek csak az ő
szolgái".[Aquinói Szent Tamás: Commentarium in
epistolam ad Hebreos 7,4]
1546 Krisztus, a főpap és egyetlen
közvetítő az Egyházat Istennek és
Atyjának papi országgá tette.[Jel 1,6; 5,9--10;
1Pt 2,5.9.] A hívők egész
közössége, mint ilyen, papi jellegű. A
hívők -- ki-ki a hivatásának
megfelelően -- keresztségi papságukat
gyakorolják Krisztusnak, a papnak,
prófétának és királynak
küldetésében való
részesedésük által. A keresztség
és a bérmálás szentségei
által a hívők "szent papsággá
szenteltetnek".[II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 10.]
1547 A püspökök és papok szolgálati vagyis
hierarchikus papsága és az összes hívő
általános papsága, jóllehet "mindegyik a
maga sajátos módján, részesedik Krisztus
egyetlen papságában" [II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium 10.] "lényegük szerint"
különböznek, bár "egymáshoz vannak
rendelve".[uo.] Milyen értelemben? Míg a
hívők általános papsága a
keresztségi kegyelemnek, a hit, a remény és a
szeretet életének, valamint a Lélek szerinti
élet gyarapodásában valósul meg, addig a
szolgálati papság az általános
papság szolgálatában áll, és az
összes keresztények keresztségi kegyelmének
kibontakoztatására irányul. Egyike azon
eszközöknek, melyekkel Krisztus szüntelenül
építi és vezeti a maga Egyházát.
éppen ezért egy külön szentséggel, az
egyházi rend szentségével adják át.
1554 "így az isteni alapítású
egyházi szolgálatot különböző
rendekben gyakorolják azok, akiket már ősidőktől fogva püspököknek,
áldozópapoknak, diákonusoknak hívnak."
[II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 28] Az Egyház
liturgiájában, Tanítóhivatalában
és állandó gyakorlatában kifejezett
katolikus tanítás a Krisztus papságában
való szolgálati részvételnek két
fokozatát ismeri: a püspökséget és az
áldozópapságot. A diakonátus feladata az,
hogy őket segítse és szolgálja. Ezért
a mai szóhasználatban a sacerdos kifejezés a
püspököket és a papokat jelöli, a
diákonusokat nem. Mégis a katolikus tanítás
az, hogy a három fokozatot -- a papságban való
részesedés fokozatait (püspökség
és papság) és a szolgálat
hivatalának fokozatát (diakonátus) --
"ordinatiónak" nevezett szentségi cselekménnyel,
azaz az egyházi rend szentségével adják
át:
"A diákonusokat mindenki úgy tisztelje, mint
Jézus Krisztust, a püspököt, mint az Atya
képmását, a presbitereket pedig, mint Isten
szenátusát, mint az apostolok kollégiumát.
Ezek nélkül nem lehet Egyházról
beszélni." [Antiochiai Szent Ignác: Trallosziakhoz
írt levél 3, 1]
1555 "Az Egyházban az első időktől gyakorolt
különféle szolgálatok között a
hagyomány tanúsága szerint az első helyen
áll azoké, akik püspökként a
kezdettől folyamatos utódlás által az
apostoli magvetés folytatói."[II. Vatikáni
Zsinat: Lumen Gentium 20.]
1562 "Krisztus, akit az Atya megszentelt és a világba
küldött, apostolai által saját
fölszenteltségének és
küldetésének részeseivé tette
utódaikat, a püspököket, akik szolgálatuk
hivatalát az Egyházban különböző
fokokban egyes személyeknek törvényesen
átadták." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 28.]
A püspökök "szolgálati feladata
alárendelt fokon átszállt a papokra, hogy a papi
rendbe kerülve a Krisztustól kapott apostoli
küldetés teljesítésére a
püspöki rend munkatársai legyenek".[II.
Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 2.]
1569 "A hierarchia alsóbb fokán állnak a
diákonusok, akik >nem papságra, hanem
szolgálatra< kapják a
kézfeltételt."[II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium
29. Vö. uaz: Christus Dominus határozat, 15.] A
szentelendő diákonus fejére egyedül a
püspök teszi rá a kezét, így
jelezvén, hogy a diákonus szolgálata feladataiban
kapcsolódik sajátosan a
püspökhöz.[Vö. Római Szent Hippolütosz:
Traditio apostolica 8.]
(Fel)
Tanítóhivatali megnyilatkozások
Római Szent Kelemen: Levél a korinthosziaknak (Kr. u. 96) (DH 101)
(40,1) ... Bepillanthatunk az isteni tudás
mélységeibe is, ezért hát mindent a maga
rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak
Uralkodónk meghatározott időkre véghezvinnünk
rendelt. (2) Felajánlásainkat és szent
cselekményeinket gondosan végezzük, mert
parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta
ránk, hanem meghatározott időre és
órára. (3) Meghatározott helyen, és
meghatározott személyek által akarta ő ezeket
végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy
minden méltó módon, neki tetszően
történjék, és akaratának megfelelően
legyen szívesen fogadott. (4) Azok tehát, akik az
elrendelt időkben bemutatják felajánlásaikat,
tetszésére vannak és boldogok, minthogy az
úr törvényeit követik, nem tévelyednek
el. (5) Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent
cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik
rendelt helyük, a leviták számára az
előírt szolgálataik, és a néphez
tartozó embert is kötik a nép számára
előírt rendelkezések.
(41,1) Közölünk ki-ki "a maga rendjében"
[vö. 1Kor 15,23], jó lelkiismerettel adjon
hálát az Istennek (vagy végezze Isten előtt a
hálaadást), megszentelődésben, senki se
lépje át a szent cselekményeknek az ő
számára előírt szabályát.
Szent Cornelius pápa: Levél Fabius antiokhiai püspöknek (Kr. u. 251) (DH 109)
Az evangéliumnak ama védelmezője tehát
[mármint Novatianus] talán nem tudta, hogy egyetlen
püspöknek kell lennie a katolikus Egyházban?
Mégsem volt rejtve előtte - hogyan lehetett volna ugyanis, hogy
azt nem tudta -, hogy negyvenhat áldozópap van,
hét diakónus, hét szubdiakónus,
negyvenkét akolitus, az exorcisták pedig és a
lektorok az osztiáriusokkal ötvenketten, az özvegyek
és a rászorulók több mint
ezerötszázan...
Szent Marcellinus / Elvirai zsinat: 77. kánon (Kr. u. 300 körül) (DH 121)
Ha egy diakónus, aki püspök vagy
áldozópap nélkül igazgatja a népet,
egyeseket megkeresztelt, őket a püspöknek még
áldással teljessé kell tennie; hogyha ezt
megelőzően eltávoztak ebből a világból, a hit
reejében, amellyel valaki hitt, képes lesz
méltónak lenni.
Szent I. Anastasius / I. Toledói zsinat: 20. kánon (Kr. u. 400) (DH 187)
(1) Bár majdnem mindenütt megtartják azt, hogy a
püspök távollétében senki nem
készíti el a krizmát, mégis, mivel azt
mondják, hogy egyes helyeken vagy tartományokban
áldozópapok készítik el a krizmát,
úgy akarjuk, hogy ettől a naptól kezdve senki más
ne készítse el a krizmát, csak a püspök,
és ő is rendelkezzék róla az
egyházmegyére kiterjedően úgy, hogy az egyes
egyházközségekből Húsvét napja előtt
diakónusokat vagy szubdiakónusokat jelöljenek ki,
akik a püspökhöz mennek, hogy az elkészült
krizma, amelyet a püspök nekik szán,
Húsvét napjára megérkezzék. (2)
Egészen biztos, hogy a püspöknek minden időben szabad
krizmát készítenie, azonban a püspök
tudomása nélkül semmit sem szabad tenni; az van
viszont elrendelve, hogy a diakónus ne kenjen meg
krizmával, de a püspök
távollétében az áldozópap igen, a
püspök jelenlétében pedig akkor, ha ő
parancsolta meg.
Nagy Szent Leó: Quanta fraternitati 11. (Kr. u. 446) (DH 282)
... Az egész test szerves egybefüggése
egységes egészséget, egységes
szépséget eredményez; éspedig az
egész testnek ez az egybefüggése
egyetértést kíván, de főképpen a
papok egyetértését követeli meg. Nekik ugyan
közös a méltóságuk, a rendbe
állásuk mégsem egyforma az egészet
illetően: mivel a legszentebb apostolok között is a
tisztségük hasonlóságán belül
volt valami hatalmi megkülönböztetés; és
bár mindannyiuk számára egyenlő volt a
kiválasztás, mégis egynek megadatott, hogy
kiemelkedjék a többi fölé.
Ennek mintájára a püspökök közt is
megkülönböztetés keletkezett, és
nagymérvű rangsorolással ügyeltek rá, nehogy
mindegyikük mindent magának tulajdonítson, hanem
legyen az egyes tartományokban egy-egy, akinek a hivatalosan
kimondott véleménye a testvérek között
az elsőnek számít: és másfelől legyenek
egyesek a nagyobb városokban odahelyezve, és nagyobb
gondot vegyenek magukra: általuk gyűljön össze
Péter egyetlen székénél az egyetemes
Egyház gondja, és semmi sehol ne legyen
elválasztva a fejétől.
IV. Piusz / Tridenti Zsinat: Tanítás és
kánonok az egyházi rend szentségéről 4.
(Kr. u. 1563) (DH 1767-1768)
... Hogyha valaki azt állítja, hogy minden
keresztény egyformán az Újszövetség
papja, vagy mindenki egyenlő lelki hatalommal van ellátva, akkor
semmi egyebet nem tenne, mint hogy az egyházi hierarchiát
is összekeverné [6. kánon], amely pedig "rendezett
seregek élcsapata" [vö. Én 6,3]. Így Szent
Pál tanítása ellenére mintha mindenki
apostol, mindenki próféta, mindenki evangélista,
mindenki pásztor, mindenki tanító lenne. [vö.
1Kor 12,29; Ef 4,11]
Ezért a szent zsinat kijelenti, hogy az összes egyéb
egyházi rendeken felül a püspökök, akik az
apostolok helyére léptek,
különösképpen beletartoznak ebbe a
hierarchiába, és őket helyezte (amint ugyanaz az Apostol
mondja) a Szentlélek "az Egyház
kormányzására" [ApCsel 20,28]; ők a
papoknál feljebb valók, kiszolgáltatják a
bérmálás szentségét, az
Egyház új szolgáit felszentelik, s egyéb
szenteléseket is végezhetnek, amely feladatok
ellátására a többi alacsonyabb rendnek nincs
hatalma [7. kánon].
6. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a
katolikus Egyházban nincs hierarchia, amelyet isteni
rendelés állított fel, s amely
püspökökből, áldozópapokból
és szolgálókból áll: legyen
kiközösítve.
7. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a
püspökök nem feljebbvalók a papoknál, vagy
hogy nincs hatalmuk bérmálni és papot szentelni,
vagy hogy hatalmuk közös az
áldozópapokéval, vagy hogy az általuk
közölt rendek érvénytelenek a nép,
esetleg a világi hatóság
hozzájárulása, vagy meghívása
nélkül; vagy hogy azok is lehetnek az igének
és a szentségeknek törvényes szolgái,
akiket se az egyházi és kánoni hatalom
szabályszerűen se föl nem szentelt, se nem
küldött, hanem máshonnan érkeznek: legyen
kiközösítve.
VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium 10; 19-20;
28. 29. (Kr. u. 1964) (DH 4125-4126; 4143-4144; 4153; 4155)
Az Úr Krisztus, az emberek közül választott
főpap [vö. Zsid 5,1-5] az új népet "Istennek
és Atyjának országává és
papjaivá tette" [Jel 1,6; vö. 5,9-10]. A megkereszteltek
ugyanis az újjászületés és a
Szentlélek kenete által lelki házzá
és szent papsággá szenteltetnek, hogy a
keresztény ember minden cselekedete által lelki
áldozatokat ajánljanak föl, és annak erőit
hirdessék, aki a sötétségből meghívta
őket csodálatos világosságára [vö.
1Pét 2,4-10]. Ezért Krisztus tanítványai
valamennyien az imádságban állhatatosan és
együtt dicsőítve Istent [vö. ApCsel 2,42-47]
adják oda önmagukat élő, szent, Istennek tetsző
áldozatul [vö. Róm 12,1], és a
földön mindenütt Krisztusról
tanúskodjanak, s az érdeklődőknek adjanak számot
az örök élet bennük élő
reményéről [vö. 1Pét 3,15].
A hívők közös papsága és a
szolgálati, azaz hierarchikus papság - jóllehet
nemcsak fokozatilag, hanem lényegileg különböznek
egymástól - egymásra vannak rendelve; mert
mindegyik a maga sajátos módján Krisztus egy
papságából részesedik. Akit a
szolgálati papságra szenteltek fel, szent hatalom
birtokában kialakítja és kormányozza a papi
népet, Krisztus személyében létrehozza az
eucharisztikus áldozatot, és az egész nép
nevében fölajánlja Istennek; a hívek pedig
királyi papságuk erejével részt vesznek az
eucharisztikus áldozatban, és azt a szentségek
felvételében, az imádságban és
hálaadásban, a szent élet
tanúságtételével,
önmegtagadással és tevékeny szeretettel
gyakorolják.
...
Az Úr Jézus, miután az Atyához
imádkozott, magához hívta azokat, akiket Ő maga
akart, megalkotta a tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy
elküldje őket hirdetni Isten Országát [vö. Mk
3,13-19; Mt 10,1-42]; kollégiumként, azaz
állandó testületként apostolokká tette
őket [vö. Lk 6,13], s e kollégium élére a
közülük kiválasztott Pétert
állította [vö. Jn 21,15-17]. ... Ez az isteni
küldetés, melyet Krisztus bízott rá az
apostolokra, a világ végéig fog tartani [vö.
Mt 28,20], mert az evangélium, melyet nekik kell
továbbadniuk, minden időkre az Egyház egész
életének alapja. Ezért az apostolok ebben a
hierarchikusan rendezett társaságban utódok
rendeléséről gondoskodtak.
Mert nem csupán a szolgálatban voltak
különféle segítőtársaik1 , hanem hogy a
rájuk bízott küldetés haláluk
után is folytatódjék, közvetlen
munkatársaikat szinte végrendeletként
megbízták azzal, hogy vigyék tovább
és szilárdítsák meg a tőlük megkezdett
művet2; megparancsolván nekik, hogy ügyeljenek az
egész nyájra, melyben a Szentlélek
állította őket Isten Egyházának
pásztorául [vö. ApCsel 20,28]. Így
tehát ilyen férfiakat állítottak, és
a továbbiakra nézve úgy rendelkeztek, hogy ha ezek
meghalnak, szolgálatukat más kipróbált
férfiak kapják meg3. Az Egyházban az első időktől
gyakorolt különféle szolgálatok
között a hagyomány tanúsága szerint az
első helyen áll azoké, akik püspökként a
kezdettől folyamatos utódlás által4 az apostoli
magvetés folytatói5. Így azután - Szt.
Iréneusz tanúsága szerint - az apostolok
által rendelt püspökök, valamint ezek
utódai egészen napjainkig az egész világon
közismertté teszik6 és megőrzik7 az apostoli
hagyományt.
A püspökök tehát segítőikkel, az
áldozópapokkal és a szerpapokkal együtt
átvették a közösség
szolgálatát8, Isten helyett állank a nyáj
élén9, melynek - mint tanítómesterek, az
istentisztelet papjai és a kormányzás
szolgái - pásztorai10. Miként megmarad az a
hivatal, melyet az Úr egyedül Péternek, az első
apostolnak adott, s melyet át kellett adnia utódainak,
úgy megmarad az apostolok egyházkormányzati
hivatala is, melyet a püspökök szent rendjének
kell állandóan gyakorolnia11. Ezért a szent zsinat
tanítja, hogy a püspökök isteni
intézkedés folytán léptek az apostolok
helyébe mint az Egyház pásztorai12, akiket ha
valaki hallgat, Krisztust hallgatja, aki pedig őket megveti, Krisztust
veti meg, és azt, aki Krisztust küldte [vö. Lk
10,16]13.
...
Krisztus, akit az Atya megszentelt és a világba
küldött [Jn 10,36], apostolai által saját
fölszenteltségének és
küldetésének részeseivé tette
utódaikat, a püspököket [vö. Antiokhiai Szt.
Ignác: Ef 6,1], akik szolgálatuk hivatalát az
Egyházban különböző fokokban egyes
személyeknek törvényesen átadták.
így az isteni alapítású egyházi
szolgálatot különböző rendekben
gyakorolják azok, akiket már ősidőktől fogva
püspököknek, áldozópapoknak,
diákonusoknak hívnak [Vö. DH 1765; 1776].
Az áldozópapokat, jóllehet nincs főpapi
méltóságuk, és hatalmuk
gyakorlásában a püspököktől függnek,
hozzájuk köti a papi méltóság14; az
egyházi rend szentségének erejéből
[Vö. DH 1763-1778; 3857-3861], s Krisztusnak, a legfőbb és
örök papnak képmása szerint [Zsid 5,1-10; 7,24;
9,11-28] az evangélium hirdetésére, a hívek
lelkipásztori gondozására és az
istentisztelet végzésére szentelik őket, mint az
Újszövetség igazi papjait15. Krisztusnak
hivatalában részesedve saját szolgálati
fokozatukban mindenkinek hirdetik az isteni igét.
...
A hierarchia alsó fokán állnak a
diakónusok, akik "nem papságra, hanem szolgálatra"
kapják a kézfeltételt16. A szentségi
kegyelemben megerősödve szolgálnak Isten
népének a liturgia, az ige és a szeretet
diakóniájában a püspökkel és papi
testületével közösségben...
(1) Vö. ApCsel 6,2-6; 11,30; 13,1; 14,23; 20,17; 1Tessz 5,12; Fil 1,1; Kol 4,11 és másutt.
(2) Vö. ApCsel 20,25-27; 2Tim 4,6k; 1Tim 5,22; 2Tim 2,2; Tit 1,5;
Római Szt. Kelemen: Levél a korinthoszi
gyülekezetnek 44,3
(3) Vö. Római Szt. Kelemen: Levél a korinthoszi gyülekezetnek 44,2
(4) Vö. Tertullianus: De praescriptione haereticorum 32; gyakori
még Antiokhiai Szt. Ignácnál.
(5) Vö. Tertullianus, uo.
(6) Lyoni Iréneusz: Adversus haereses III 3,1: "manifestatam"
(7) Lyoni Iréneusz: uo.: "custoditur"; vö. IV 33,8
(8) Antiokhiai Szt. Ignác: Levél a philadelphiai gyülekezetnek, előszó
(9) Antiokhiai Szt. Ignác: Levél a philadelphiai
gyülekezetnek 1.; Levél a magnesziai gyülekezetnek 6,1.
(10) Római Szt. Kelemen: Levél a korinthoszi
gyülekezetnek 42,3-4; 44,3-4; 57,1-2; Antiokhiai Szt.
Ignác: Levél a philadelphiai gyülekezetnek 1,1;
Levél a szmürnai gyülekezetnek 8; Levél a
magnesziai gyülekezetnek 3; Levél a tralleszi
gyülekezetnek 7; valamint Jusztinosz: Apologia I 65;
Karthágói Ciprián: Levelek passim.
(11) XIII Leó: Satis cognitum
(12) Vö. Tridenti zsinat: Tanítás a
papszentelésről 4.; I. Vatikáni zsinat: Pastor aeternus
3.; XI. Piusz: Mystici corporis
(13) Vö. XIII. Leó: Et sane levél
(14) Vö. I. Ince: Levél Decentiushoz: "A presbiterek mint
az egyházi rend második fokán állók
nem birtokolják a lelki hivatal csúcsát";
Karthágói Ciprián: 61. levél 3
(15) Vö. I. Ince: Levél Decentiushoz; Nazianzi Szt.
Gergely: Apologeticus de fuga II 22; Pseudo-Dionüsziosz: De
ecclesiastica hierarchia I 2
(16) Constitutiones Ecclesiae Aegypticae III 2; Satuta Eccleiae Antiquae 37-41.
(Fel)
Mit mond erről a Biblia?
Egyelőre csak rövidebb kommentárral:
Mt 16,18-19
én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára
építem egyházamat,
s az alvilág kapui sem
vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit
megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s
amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.
Mt 18,17-18
Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az
egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány
volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: amit megköttök
a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit
feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.
Jézus csak háromszor használja az
"ekklészia" szót az Újszövetségben.
Mindkét alkalommal látható a szövegből, hogy
Jézus egy látható, egységes, hierarchikus
és tekintélyi Egyházat, ekklésziát
akart, s nem valamiféle láthatatlan
ábrándképet.
ApCsel 20,17
Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit.
ApCsel 20,28
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra.
Azért rendelt benneteket a Szentlélek az
élére elöljáróul, hogy
igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon
vére árán szerzett meg magának.
Pál szól mind az Egyház vénjeiről, avagy
papjairól ("presbüteroi"), mind az Egyház
püspökeiről ("episzkopoi"). Mindkét fogalom
felszentelt vezetőket jelent az Egyház hierarchikus
struktúrájában.
1Kor 12,28
ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá,
másokat prófétává, ismét
másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő
hatalmat, gyógyítóerőt,
segítőkészséget,
kormányzóképességet,
különféle nyelvadományt.
Isten maga jelöli ki a különböző
tisztségeket az Egyházon belül. Szerető
Atyaként az Isten megadja gyermekeinek mind a
szabadságot, mind a tekintélyt, hogy szeretettel
és igazságossággal hajtsák végre az
üdvösség művét.
Ef 4,11-12
Ő némelyeket apostollá, másokat
prófétává, ismét másokat
evangélistává, pásztorrá és
tanítóvá tett, hogy szolgálatuk
betöltésére neveljék a szenteket, és
fölépítsék Krisztus testét
Az Egyház hierarchikus, amelyben apostolok,
próféták, pásztorok, és
tanítók vannak, mindannyiuk felügyelete alatt
épül fel az Egyház. Az Egyház nem egy
láthatatlan dolog, láthatatlan alapokkal.
Fil 1,1
Pál, és Timóteus, Krisztus Jézus
szolgái a Filippiben élő összes szentnek Krisztus
Jézusban, az elöljárókkal és a
diakónusokkal együtt.
Pál üdvözli a Filippiben lévő
Egyház püspökeit és diakónusait.
Ők mindannyian vissza tudják vezetni magukat az apostolok
megszakítatlan utódlására.
1Tim 3,1
Igaz beszéd ez: Aki püspökségre törekszik, jó dolgot kíván.
Tit 1,7
A püspök ugyanis, mint az Isten megbízottja, legyen
feddhetetlen, ne legyen önhitt, ingerlékeny,
iszákos, erőszakos, kapzsi
Krisztus Egyházában püspökök vannak
("episzkopoi"), akik közvetlenül az apostolok utódai.
A püspökök törvényes hatalma az apostoli
leszármazáson alapul.
1Tim 5,17
A papok, akik tisztüket jól töltik be,
kétszeres megbecsülést érdemelnek,
főképpen, ha az evangélium hirdetésében
és a tanításban fáradoznak.
Tit 1,5
Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy
pótold, ami hiányzik, s a városokba presbitereket
rendelj utasításaim szerint.
Jak 5,14
Beteg valamelyitek? Hívassa el az Egyház
elöljáróit, és azok imádkozzanak
fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr
nevében.
Krisztus Egyházában vének, avagy papok
("presbüteroi") is vannak, akik a püspököket
szolgálják.
1Tim 3,8
A diakónusok hasonlóképpen legyenek
tisztességesek, ne kétszínűek, borisszák
vagy piszkos haszonra lesők.
Krisztus Egyházában diakónuok ("diakonoi") is
vannak. Tehát Krisztus Egyházában
tekintélyi hierarchia van - püspökök, papok,
és diakónusok, akik mindannyian vissza tudják
vezetni magukat Péterre és az apostolokra.
Kiv 28,1
Izrael fiai közül vedd magad mellé Áront
és fiait, hogy mint papok szolgáljanak nekem.áron, valamint Nadab, Abihu, Eleazár és
Itamár, Áron fiai.
Kiv 19,6
Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat add tudtára Izrael fiainak."
Ebben a két szakaszban látható az
ószövetségi papság három hivatala. 1.
a főpap - Áron (Kiv 28,1); 2. szolgálati papság -
áron fiai (Kiv 19,6; 28,1); és 3. egyetemes papság
- Izrael (Kiv 19,6).
Az Újszövetség papságának ugyancsak három hivatala van:
Főpap - Jézus Krisztus
Zsid 3,1
Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott
osztályrészül, nézzétek
hitvallásunk követét és főpapját,
Jézust
Szolgálati papság - a felszentelt püspökök
és papok (hiszen a főpap kifejezésben benne van, hogy
vannak papok is)
Róm 15,16
hogy a pogányokért legyek Krisztus Jézusnak szolgája, és végezzem az Isten evangéliumának papi szolgálatát, hogy a pogányok áldozata a Szentlélek által megszentelt és kedves legyen. (MBT)
1Tim 3,1
Igaz beszéd ez: Aki püspökségre törekszik, jó dolgot kíván.
1Tim 3,8
A diakónusok hasonlóképpen legyenek
tisztességesek, ne kétszínűek, borisszák
vagy piszkos haszonra lesők.
1Tim 5,17
A papok, akik tisztüket jól töltik be,
kétszeres megbecsülést érdemelnek,
főképpen, ha az evangélium hirdetésében
és a tanításban fáradoznak.
Tit 1,7
A püspök ugyanis, mint az Isten megbízottja, legyen
feddhetetlen, ne legyen önhitt, ingerlékeny,
iszákos, erőszakos, kapzsi
Egyetemes papság - az összes megkeresztelt
1Pét 2,5
és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek
tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus
Krisztus által.
1Pét 2,9
Ti azonban választott nemzetség, királyi
papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép
vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a
sötétségből meghívott benneteket
csodálatos világosságára.
Jel 1,6
Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s
Atyjának, az Istennek országává és
papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség
és a hatalom örökkön-örökké!
Amen.
Az Újszövetség alapvetően három
állandó hivatalra utal az Egyházban, amelyeket
szolgálati papságnak nevezünk: püspökök (episzkoposz), vének, avagy elöljárók (preszbüterosz, amelyből majd a pap elnevezés származik), és diakónusok (diakonosz)
(az apostolok és a próféták konkrét hivatala megszűnt). A
püspökökről tesz említést az ApCsel 1,20;
20,28; Fil 1,1; 1Tim 3,1-2; Tit 1,7 és az 1Pét 2,25. A
preszbüterosz pl. az ApCsel 15,2-6; 21,18; Zsid 11,2; 1Pét
5,1 és az 1Tim 5,17 helyeken tűnik fel. A protestánsok
ezeket a vezetőket ideiglenes pásztoroknak tekintik, míg a
katolikusok állandó papoknak vallják őket. A
diakónusok (gyakran szolgálók, vagy szolgák
a különböző fordításokban) ugyanolyan
módon és hasonló
gyakorisággal vannak megemlítve, mint a keresztény "vének" (pl. 1Kor
3,5; Fil 1,1; 1Tessz 3,2; 1Tim 3,8-13).
Miként a
teológiában és a gyakorlatban is előfordul, hogy van némely
könnyedség és átfedés a korai
keresztények között, eme három hivatásnál is (pl. Csel 20,17 <-> 20,28; 1Tim
3,1-7 <-> Tit 1,5-9). De ez nem jelenti azt, hogy a három
szolgáló hivatal nem létezik.
Például Szent Pál gyakran utal magára mint diakónusra vagy szolgára
(1Kor 3,5; 4,1; 2Kor 3,6; 6,4; 11,23; Ef 3,7; Kol 1,23-25),
mégis senki sem állítja, hogy ő merőben csak egy
diakónus lett volna, és semmi más.
Hasonlóképpen, Szent Péter magát elöljárótársnak
nevezi (1Pét 5,1), habár Jézus őt a
sziklának nevezte, amelyre Ő az Egyházat
építi és egyedül neki adta a mennyek országának kulcsait
(Mt 16,18-19). Ezek a példák rendszerint az
egészséges alázat megnyilvánulásai,
összhangban Krisztus szolgaságról
szóló meghagyásával (Mt 23,11-12; Mk
10,43-44).
A hivatali különbözőség tisztán feltűnik az Újszövetségben,
és az egyházi kormányzás hierarchikus
jellegéről ugyanez mondható el.
A püspökökre mindig egyes számban hivatkoznak,
míg az elöljárókra rendszerint többes
számban. Az elsődleges vita a mai keresztények
között a püspökök és az
elöljárók jellegéről és
funkcióiról folyik (a diakónusok feladata
nagyrészt ugyanaz mind a protestánsoknál, mind a
katolikusoknál).
A katolikusok fenntartják, hogy az
elöljárók/presbiterek a Szentírásban
ugyanazokat a feladatokat végzik, mint a katolikus papok.
1) Jézus általi küldetés és felhatalmazás (az "elhivatottnak lenni" fogalma): Mk 6,7; Jn 15,5; 20,21; Róm 10,15; 2Kor 5,20.
2) Jézus képviselete: Lk 10,16; Jn 13,20
3) Az "oldás és kötés" hatalma (feloldozás és penitencia): Mt 18,18 (vö. Mt 16,19)
4) A bűnök Jézus nevében való megbocsátásának hatalma: Lk 24,47; Jn 20,21-23; 2Kor 2,5-11; Jak 5,15.
5) Hatalom a penitencia kiszabásához: ApCsel 5,2-11; 1Kor 5,3-13; 2Kor 5,18; 1Tim 1,18-20; Tit 3,10.
6) Hatalom az Eucharisztia bemutatásához: Lk 22,19; ApCsel 2,42 (vö. Lk 24,35; ApCsel 2,46; 20,7; 1Kor 10,16)
7) A szentségek kiszolgáltatása: 1Kor 4,1; Jak 5,13-15.
8) Keresztelések végzése: Mt 28,19; ApCsel 2,38.41.
9) Felszentelés: ApCsel 14,23; 1Tim 4,14; 5,22.
10) Pasztoráció (lelkipásztorkodás): ApCsel 20,17.28; Ef 4,11; 1Pét 5,1-4.
11) Prédikálás és tanítás: 1Tim 3,1-2; 5,17
12) Evangelizáció: Mt 16,15; 28,19-20; Mk 3,14; Lk 9,2.6; 24,47; ApCsel 1,8.
13) Gyógyítás: Mt 10,1; Lk 9,1-2.6.
14) ördögűzés: Mt 10,1; Mk 3,15; Lk 9,1.
15) A gyónás meghallgatása: ApCsel 19,18 (vö. Mt 3,6; Mk 1,5; Jak 5,16; 1Jn 1,8-9; feltételezett a Jn 20,23-ban is)
16) Az arra hivatottaknak cölibátus: Mt 19,12; 1Kor 7,7-9.20.25-38 (különösen 7,35)
17) Krisztus állandó jelenlétében és támogatásában különleges módon való részesedés: Mt 28,20.
A protestánsok - Luthert követve - az 1Pét 2,5.9-et
szokták idézni (vö. Jel 1,6), hogy azt
igazolják, hogy mindegyik keresztény
egyben pap is. Azonban ez nem zárja ki egy különleges
úton felszentelt, szentségi papság
létét, miután Szent Péter itt a Kiv 19,6
szövegéből idéz, ahol a zsidók ugyanezt a
mintát írják le. Mivel a zsidóknál volt
elkülönített levitikus papság, az
1Pét 2,9 analógiájára logikátlan
kizárni az újszövetségi felszentelt
papságot. Ezek a szövegek a papi megszenteltségre vonatkoznak, és nem a papi funkcióra.Az
egyetemes értelemben, példának
okáért, sohasem utaltak az Eucharisztiára vagy a
szentségekre. Minden keresztény ember pap, abban az
értelemben, hogy felajánlja az imádság áldozatait (Zsid 13,15), az alamizsnálkodást (Zsid 13,16, és a Jézusban való hitet (Fil 2,17).
A püspökök (episzkoposz) mindazt a hatalmat,
szolgálatot és fennhatóságot
birtokolják, mint a papok, a következő fontos
kiegészítő kötelezettségekkel:
1) Fennhatóság a papok és a helyi
egyház fölött, ill. a papok
felszentelésének a hatalma: ApCsel 14,22; 1Tim 5,22; 2Tim 1,6; Tit 1,5.
2) A hit megvédésének különleges felelőssége: ApCsel 20,28-31; 2Tim 4,1-5; Tit 1,9-10; 2Pét 3,15-16.
3) Hatalom a hamis tanítók megfedésére és a kiközösítéshez: ApCsel 8,14-24; 1Kor 16,22; 1Tim 5,20; 2Tim 4,2; Tit 1,10-11.
4) Hatalom a bérmálkozás
szentségének kiszolgáltatására (a
maradandó Szentlélek átadása): ApCsel 8,14-17; 19,5-6.
5) Az Egyház pénzügyeinek az igazgatása: 1Tim 3,3-4; 1Pét 5,2.
A Septuagintában (az Ószövetség görög fordításában), az episzkoposz szót a felügyelőre alkalmazzák különböző értelemben, pl.: köztisztviselő (Bír 9,28; Iz 60,17), kincstárnok (2Krón 34,12.17), a papok és a leviták (Neh 11,9; 2Kir 11,18), valamint a Templom, és a Szent Sátor szertartásainak felügyelője (Szám 4,16). Istent episzkoposznak hívja a Jób 20,29, utalva az Ő bírói feladatára, és Krisztus is episzkoposz az 1Pét 2,25-ben (lelketek pásztora és felügyelője)
A Jeruzsálemi Zsinat (ApCsel
15,1-29) egy határozottan hierarchikus,
püspöki kormányzati
struktúráról tanúskodik a korai
Egyházban. Szent
Péter a fő elöljárója az egész
Egyháznak (a pápai
hivatal) (1Pét 5,1; vö. Jn
21,15-17), ő elnököl, és ő mondja ki az
ellentmondást nem tűrő nyilatkozatot (15,7-11). Ekkor Jakab,
Jeruzsálem püspöke (mint egy konferencia
házelnöke) egy egyetértő (15,14), befejező
közleményt ad (15,13-29). Az, hogy Jakab
Jeruzsálem egyetlen, "monarchikus" püspöke
volt, teljesen világos a Szentírásból
(ApCsel 12,17; 15,13.19; 21,18; Gal 1,19; 2,12). Ezt a tényt az
első keresztény történetíró,
Euszébiosz is tanúsítja
(Egyháztörténet 7,19).
Több történelmi és patrisztikus
bizonyíték is van Szent Péter római
püspökségére. Senki sem vitatja azt a
tényt, hogy egy kicsit később Szent Kelemen (+101
körül) az egyetlen püspöke volt
Rómának, vagy azt, hogy Szent Ignác (+110
körül) Antiochiában volt püspök, Kr. u.
69-től kezdődően. Ennélfogva a "monarchikus" püspök
mind bibliai, mind ősegyházi fogalom, elvitathatatlan
tény. A II. század közepéig tartó
időben gyakorlatilag az összes történész
alátámassza, hogy minden keresztény
közösséget egy püspök vezet. És ez
így volt az egész kereszténységen
belül, keleten és nyugaton, amíg Luther át
nem ruházta ezt a hatalmat a világi fejedelmekre a XVI.
században, és amíg az anabaptista hagyomány
le nem mondott az egyházi hivatalról, vagy
egészen, vagy nagyrészben. Mindenesetre manapság
sok felekezetnek egyáltalán nincs püspöke. (folyt. köv.)
(Fel)
Mit mondanak erről az ókeresztény írók?
Az Egyház hierarchikus
(További idézetek várhatók Alexandriai
Szent Kelementől, Szent Cipriántól, Szent
Athamasziosztól, Szent Hilariosztól, Nagy Szent
Baszileiosztól, Szent Ágoston, Nüssziai Szent
Gergely, Sulpicius Severustól, Aranyszájú Szent
Jánostól, Lerins-i Szent Vincétől, Szent Cassianus
Jánostól, Nagy Szent Gergely pápától)
Didakhé XV. 1. (Kr. u. 90)
Kézfeltétellel válasszatok magatoknak az
úrhoz méltó püspököket és
diakónusokat, szelid és nem pénzéhes,
igazmondó és kipróbált férfiakat; ők
látják el ugyanis nektek a tanítók
és próféták szolgálatát.
Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 40-41. (Kr. u. 96)
Mindez már a korábbiakban is megmutatkozott
számunkra; bepillanthattunk az isteni tudás
mélységeibe is, ezért hát mindent a maga
rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak
uralkodónk meghatározott időnkre
véghezvinnünk rendelt. Felajánlásainkat,
és a szent cselekményeinket gondosan
végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen
módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre
és órára. Meghatározott helyen, és
meghatározott személyek által akarta ő ezeket
végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy
mindent méltó módon, neki tetszően
történjen, és szívesen fogadott legyen
akaratának. Mindazok boldogok és tetszésére
vannak, akik az uralkodó törvényeit követik,
nem fognak eltévelyedni. Adottak voltak ugyanis a főpapnak a
maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak
a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az
előírt szolgálataik, és a néphez
tartozó embert (laikosz) is kötik a nép
számára előírt rendelkezések.
Közülünk mindenki a maga rendjében, jó
lelkiismerettel adjon hálát az Istennek,
megszentelődésében, senki se lépje át a
szent cselekmények számára előírt
szabályát. Mert nem mindenütt lehetett
felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a
könyörgést, a bűnökért bemutatott, a
tisztulás áldozatát, csupán csak
Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehetett
felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati
oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb
említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan
megvizsgálták a felajánlásra kerülő
adományt. Akik pedig akaratával egybehangzó
dolgokon kívül bármit is tettek, halállal
bűnhődtek. Láthatjátok tehát, testvéreim,
hogy a tudásban minél nagyobb megtiszteltetés
jutott ki minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő
veszély is.
Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 42. (Kr. u. 96)
Az apostolokat Jézus Krisztus rendelte számunkra, hogy
hirdessék az evangéliumot, Jézus Krisztust pedig
az Isten küldte el. Krisztus az Istentől, az apostolok
Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje szerint az
Isten akaratából volt. Átvették a
parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus
feltámadása által megbizonyosodva, és Isten
igéjében megerősödve, a Szentlélek teljes
birtoklásával elmentek, hogy hirdessék az
evangéliumot, az Isten országát, mely el fog
érkezni. Miután a különböző
vidékeken és városokban hirdették az
igét, elöljárókat állítottak
mindenütt, kiket próbára tettek a lélekben, a
püspököket és a diakónusokat, azok
számára, akik hinni fognak. És ez nem volt
újdonság, mert a régi időkben is írtak
már a püspökökről és a
diakónusokról. Az írás ugyanis
ilyenképpen beszél róluk:
"Püspököket állítok nekik az
igazságosságban, diákónusokat pedig a
hitben" (vö. Iz 60,17).
Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 44,1-2. (Kr. u. 96)
A mi apostolaink is ilyen jól tudták Urunktól,
Jézus Krisztustól, hogy irigykedés támad a
püspökség neve miatt. Mivel mindezeket
tökéletesen tudták előre, beiktatták az előbb
említetteket, a továbbiakra pedig azt a
rendelkezést adták, hogy mikoron majd ők is
elszenderülnek, adják tovább más,
kipróbált férfiaknak szent szolgálatukat.
Antiochiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 8-9. (Kr. u. 110)
Kövessétek mindannyian a püspököt, ahogyan
Jézus Krisztus az Atyát, a presbitériumot pedig
úgy, mint az apostolokat; a diakónusokat úgy
tiszteljétek, mint Isten rendelkezését. A
püspök nélkül semmi olyat ne tegyetek, ami az
egyházzal kapcsolatos. Azt tartsátok
érvényes eucharisztiának, melyet a
püspök, vagy megbízottja végez. Ahol a
püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol
Jézus Krisztus van, ott van a katolikus (egyetemes)
egyház. A püspök nélkül nem lehet sem
keresztelni, sem szeretetlakomát tartani; amit azonban
jóváhagy, az Istennek is tetsző, hogy biztos és
szilárd legyen mindaz, amit tesztek.
Helyes egyébként észhez térnünk, hogy
addig forduljunk Istenhez, amíg időnk van rá. Istent
és a püspököt ismerni jó. Aki a
püspököt tiszteli, azt Isten is megbecsüli; aki a
püspök tudta nélkül tesz bármit is, az a
Sátánnak szolgál.
Antióchiai Szent Ignác: Levél a magnésziaiakhoz, 2. 6. (Kr. u. 110)
Látástokra méltattam
püspökötök, az Istenhez méltó Damasz
és a tisztelendő presbiterek, Basszusz és
Apollóniosz, valamint szolgatársam, a diakónus
Zotinosz által, kiben örömömet leltem, mert
úgy engedelmeskedik a püspöknek, mint Isten
kegyelmének, a presbitériumnak pedig, mint Jézus
Krisztus törvényének.
Az említett személyekben mindnyájatokat
szemléltem és szerettem a hitben, intelek titeket, hogy
mindent Isten egyetértésében törekedjetek
tenni, mert a püspök Isten helyettese, a presbiterek pedig az
apostolok tanácsa helyét foglalják el, a
számomra oly igen kedves diakónusokra Jézus
Krisztus szolgálata van bízva, aki öröktől
fogva az Atyánál volt, és az idők
végén megjelent. Isten egyetértését
vegyétek fel mindannyian, tiszteljétek egymást,
és felebarátját senki ne tekintse test szerint,
hanem mindenkor szeressétek egymást Jézus
Krisztusban. Semmi ne legyen köztetek, ami megoszlást
idézne elő, hanem egyesüljetek a püspökkel
és az elöljárókkal, tekintettel a
romolhatatlanság tanítására és
mintájára.
Hégészipposz: Töredék Euszébiosz
Egyháztörténetében, 4,22 (Kr. u. 180)
Hégészipposz ránk maradt öt
"Visszaemlékezés"-ében ránk hagyta
véleményének nagyon teljes okiratát. Itt
kifejti, hogy amíg Rómáig ment, számos
püspökkel lépett kapcsolatba, és hogy
mindenkitől ugyanazt a tanítást kapta. Jó, ha
meghallgatjuk, amit mond, miután beszámolt arról a
levélről, amit Kelemen írt a korintusiaknak:
"A korintusi egyház Primoszig, aki Korintusban volt
püspök, megmaradt az igaz tanításban.
Róma felé hajózva csatlakoztam a korintusiakhoz,
és számos napot töltöttem velük
együtt, melyek folyamán együtt örültünk
az igaz tanításnak. Amikor pedig megérkeztem
Rómába, utódlási sort
állítottam össze Anikétoszig, akinek a
diakónusa volt Eleutherosz. Anikétosz utódja
Szótér lett, utána pedig Eleutherosz. Mindegyik
utódlásban és mindegyik városban úgy
van, amint a Törvény hirdeti és a
próféták és az Úr."
Tertullianus: A keresztségről, 17,1-3 (Kr. u. 198-200 körül)
Tárgyunk lezárásakor hátra van még
néhány szabály ismertetése a
keresztség kiszolgáltatásáról
és felvételéről.
Kiszolgáltatásának elsődleges joga a
főpapé, aki - ha van - a püspök; azután a
presbiteré és a diakónusé, de nem a
püspök tekintélye nélkül, az egyház
tisztelete miatt, melynek megtartása a béke
megőrzése. Egyébként még a laikusok joga
is: amit ugyanis egyformán kapnak, azt egyformán
adhatják is. De mennyivel inkább áll a
szerénység és alázatosság fegyelme a
laikusokra, hogy azt, ami a nagyobbakat illeti meg, a püspök
feladatát ne ragadják magukhoz. A
püspökséggel folytatott viszály a
szakadás anyja.. Elég, ha ti. szükségben
élsz ezzel a joggal, ahol a hely, az idő és a
személyi körülmények erre
kényszerítenek.
Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 41. (Kr. u. 200)
Nem mulasztom el, hogy leírjam, milyen léha, milyen
földies, milyen emberi az eretnekeknek maga az
életmódja is. Nincs benne semmi
méltóság, semmi tekintély, semmi fegyelem.
Szóval teljesen megfelel a hitüknek. Szenteléseik
vakmerőek, felületesek, állhatatlanok: hol újonnan
megtérteket neveznek ki, hol a világi ügyekhez
kötött embereket, hol pedig tőlünk távozó
hitehagyókat, hogy a megtiszteltetéssel
kössék magukhoz az embereket, hiszen az igazsággal
nem képesek erre. Sehol sem lehet könnyebben előrejutni,
mint a lázadók táborában, ahol már
az is érdem, hogy ott van az ember. Így aztán ma
az egyik a püspök, holnap a másik; ma diákonus
valaki, holnap lektor; ma presbiter, holnap világi, hiszen a
világiakra is rábízzák a papi feladatokat.
Nazianzoszi Szent Gergely: Számadás, 2. Oratio, 69. (Kr. u. 389)
Ki az, aki magát a Pál által lefektetett
kánonhoz és szabályhoz mérve, amiket a
püspökökre és presbiterekre vonatkozóan
elrendelt, hogy legyenek józanok és tiszták, nem
borisszák, nem verekedősek, tanítani tudjanak,
feddhetetlenek legyenek minden szempontból, a gonoszság
ne érintse őket, nem fogja az úgy találni, hogy
nagyon is eltér a szabályok
zsinórmértékétől?
Szent Ambrus: A misztériumokról (De mysteriis), 2. (Kr. u. 391)
5. Ezután megnyíltak a szentek szentjének kapui [a
baptistérium], beléptél az
újjászületés szentélyébe. Most
idézd emlékezetedbe, mit kérdeztek tőled
és tartsd eszedben, mit feleltél. Ellene mondottál
az ördögnek és az ő cselekedeteinek, a
világnak, a paráznaságnak és az
élvezeteknek. Ígéretedet nem a holtak sírja őrzi, hanem az élet könyve. 6. Láttál
ott szerpapot, láttál áldozópapot és
láttad a főpapot is. Ne tekintsd testük
alakját, hanem a szent szertartás kegyelmét.
Angyalok színe előtt szólottál,
miként írva van: "A papnak ajkai a tudományt őrzik és az ő szájából a
törvényt keresik, mert ő a mindenható
úrnak angyala (követe)." [Mal 2,7] Nem lehet tudatlanba
venni, nem lehet tagadni; angyal az, aki Krisztus
országát és az örök életet
hirdeti. Ne külseje szerint értékeld, hanem
hivatása szerint. Azt nézd, amit neked juttatott,
mérlegeld, mit tett és ismerd fel
hivatását.
Nagy Szent Leó: 14. levél, Anasztasziosznak 11. (Kr. u. 446) (DH 282)
Az egész test szerves egybefüggése egységes
egészséget, egységes szépséget
eredményez; éspedig az egész testnek ez az
egybefüggése egyetértést kíván,
de főképpen a papok egyetértését
követeli meg. Nekik ugyan közös a
méltóságuk, a rendbe állásuk
mégsem egyforma az egészet illetően: mivel a legszentebb
apostolok között is a tisztségük
hasonlóságán belül volt valami hatalmi
megkülönböztetés; és bár
mindannyiuk számára egyenlő volt a
kiválasztás, mégis egynek megadatott, hogy
kiemelkedjék a többi fölé.
Ennek mintájára a püspökök közt is
megkülönböztetés keletkezett, és
nagymérvű rangsorolással ügyeltek rá, nehogy
mindegyikük mindent magának tulajdonítson, hanem
legyen az egyes tartományokban egy-egy, akinek a hivatalosan
kimondott véleménye a testvérek között
az elsőnek számít: és másfelöl
legyenek egyesek a nagyobb városokban odahelyezve, és
nagyobb gondot vegyenek magukra: általuk gyűljön össze
Péter egyetlen székénél az egyetemes
Egyház gondja, és semmi sehol ne legyen
elválasztva a fejétől.
(Fel)
Mit mondanak erről mások?
Tiszteletreméltó John Henry Newman: An Essay on the Development of Christian Doctrine, 86-87. (Kr. u. 1845)
Minthogy minden vallás lényege a tekintély
és az engedelmesség, ezért a
természetvallások és a kinyilatkoztatott
vallás között az a különbség, hogy az
egyikben szubjektív tekintély van, míg a
másikban objektív. A Kinyilatkoztatás a
láthatatlan isteni hatalom megnyilvánulása, ahol a
lelkiismeret helyébe a törvényhozó
lép. A természetvallás lényege, hogy a
legfőbb tekintély a lelkiismeret. Az apostol, a pápa, az
Egyház vagy a püspök tekintélye nem más,
mint a kinyilatkoztatott vallás lényege. Ahol nincs ilyen
külső tekintély, a lélek
szükségképpen ahhoz a belső vezérhez
tér vissza, mely fölötte a Kinyilatkoztatás
előtt uralkodott. Ami tehát a természet rendjében
a lelkiismeret, az a Kinyilatkoztatás rendjében a
Szentírás, vagy az Egyház szava, a
Szentszék (amint nevezik). Ahogyan a lelkiismeretünk
iránti engedelmességünk - még a
tévesen kialakult lelkiismerettel szemben is - erkölcsi
életünk jobbítását és
végeredményben tudásunkat is szolgálja,
úgy szolgálhatja szellemi fejlődésünket
és életszentségünket az engedelmesség
az egyházi elöljáró iránt.
(Fel)
|
|
