Antikatolikus állítások - depositum

Sok ember csak nevet egyet, amikor találkozik egy-egy antikatolikus állítással egy-egy internetes oldalon vagy akár az utcán, egy röpirattal, vagy értekezéssel, vagy komikus könyveikkel, amelyekben furcsábbnál furcsább, meredekebbnél meredekebb, rémesnél rémesebb elbeszéléseket és paranoiás összeesküvés elméleteket tálalnak (csaknem kizárólag) a Katolikus Egyházzal összefüggésben. Azonban világviszonylatban emberek millió mégis teljesen komolyan veszik őket. Hogy milyen komoly dologról van itt szó, azt már az a tény is érzékelteti, miszerint csak Jack Chick, főállású antikatolikus író traktátusainak száma már több mint félmilliárd példányban terjednek! Nálunk, Magyarországon ezek a támadások talán nem olyan gyakoriak, mint pl. az Egyesült államokban (bár a 90-es évek elején igencsak megindultak itt is), azonban az Internet szele már ide is elhordta a kimondottan erre a célra (a Katolikus Egyház lejáratására) létrejött szervezetek (pl. a C.E.C.; a M.O.T.C.; és különféle nyomdák, kiadók, rádióállomások, stb.) anyagait, illetve állításait.

általános tanácsok

Alábbiakban néhány tanácsot adnék ahhoz, hogy hogyan tudjuk elkerülni azt, hogy meséket, hazugságokat, elferdítéseket tényekként kezeljünk.

Ha valamit józan ésszel nehéz lehet elképzelni, azt valószínűsítheted, hogy nem is igaz. Gondold át, hogy pl. az olyan állítás valóban helyt állhat-e, miszerint a Katolikus Egyház évszázadokon keresztül titokban irányítja a világot, és emiatt számos konspirációkra volt képes (pl. az iszlám, a kommunizmus létrehozása; az I. és a II. világháború, vagy az amerikai polgárháború kirobbantása; Lincoln, vagy I. János Pál meggyilkolása; a szabadkőművesség, a mormonok, a Ku-Klux-Klan, a Jehova Tanúi, a maffia, stb. megszervezése és irányítása, és ilyen hasonló képtelenségek).

Ha olyan állítással találkozol, ami valószínűsíthetetlen, hihetetlen és legtöbbször botrányos, akkor hallgass az eszedre, és minimum gyanúval kezeld ezeket a vádakat. Kérj vagy keress hozzá rendes és komoly bizonyítékokat, ezek nélkül ne adj hitelt semminek, és ha kapsz, vagy találsz valami bizonyítékot, akkor menj a következő ponthoz!

Az antikatolikus állítások nagyon kevés forrást használnak, és amit használnak is meglehetősen kétségesek. Ne felejtsd, hogy ezeket az állításokat bizonyítani kell, méghozzá megbízható forrásokból. Ha valakitől hallunk vagy olvasunk valamit, mielőtt elfogadnánk a véleményét, akkor először is járjunk utána, hogy ki is az illető személy, aki mondja, vagy írja ezeket. Illetve ugyanígy kell eljárni azokkal is, akiket mint forrást említ. Tedd fel magadban a kérdést: Valóban megbízható ez a személy? és valóban figyelembe vehető forrásként? Egyáltalán van konkrét, bizonyító erejű forrás? Ha olyan nevekkel találkozol, akik közismerten megbízhatatlan katolikusellenesek (pl. Alberto Rivera, John Todd, Loraine Boettner, Jack Chick vagy Alexander Hislop), akkor egyszerűen vesd el az érvüket. Ugyanez a helyzet akkor, amikor forrásként meg nem nevezett személyeket állítanak elénk (pl. „egy pap mondta, hogy…”, „azt olvastam az egyik katekizmusban…”, „az a hír járja…”, stb.). Végezetül ellenőrizd a forrást! Nézd meg, hogy az a forrás, amire hivatkoznak, eredeti-e. Ugyanis sokszor az antikatolikusok egymásra hivatkoznak, de maga a forrás vagy megbízhatatlan, vagy el van ferdítve (lásd a következő pontot), vagy nincs is. Pl. „x idézte y-t.”, de y megbízhatatlan, vagy y nem is azt mondta, vagy nincs is y.

Nagyon gyakran előfordul, hogy az antikatolikusok által idézett forrás értelme, jelentése valójában el van ferdítve. Meg kell nézni (vedd a fáradtságot), hogy valóban jól érti-e az illető, amit állít, amit a forrásból ő kiolvas. Néha a félreértés a szóhasználatból ered, azaz pl. nem is ismerik a szó igazi értelmét (pl. társmegváltó, anathéma, stb.) Máskor pedig nem a tárgyra, témára vonatkozó mondatokat vonatkoztatnak egy teljesen más témakörre. Pl. a Bibliából az Egyházra vonatkozó „Krisztus teste” fogalmat az Eucharisztiára vonatkoztatják; vagy amikor valaki az eretnekekről beszél, de ők ezt már a keresztényekre alkalmazzák. Nézd meg, hogy teljes-e az idézet, mert gyakran a hiányos idézetek akár az ellenkezőjét is mondhatják, mint amit eredetileg mondani akart az írója. Tehát nézd meg, hogy a forrás mit is állít pontosan, mit is jelent ez, hogy valóban azt mondja-e, hogy úgy értették-e, nem lehet-e ezt máshogyan is érteni, stb.

Ne elégedj meg azokkal a forrásokkal, amelyeket adnak az ilyen művek. Nézd meg ugyanezt más forrásokban is! Lehetőleg mindig az eredeti, vagy hivatalos forrásban. Pl. ha valaki azt mondja, hogy ezt meg ezt tanítja a Katolikus Egyház, akkor nézz ennek utána a Katolikus Egyház Katekizmusában. Ha nem vagy biztos abban, hogy hol is keress, akkor kérj felvilágosítást egy megbízható személytől. Kérdezz meg másokat is. (Pl. a Virtuális Plébánián, de írhatsz nekem is.)

Sokszor, amikor valamire nincs bizonyítékuk, annyival próbálják ezt elintézni, hogy ez egy „titkos” valami, vagy, hogy ezek „el vannak palástolva”, vagy egyszerűen nem akarja megnevezni a forrást, esetleg azt mondják, hogy „a bizonyítékok hiánya nem bizonyíték a hiányra”. Ha ilyennel találkozol, akkor jegyezd meg, hogy az illető állítása nincs alátámasztva bizonyítékkal, és ezt ne felejtsd el.

A józan eszeddel gondold végig, hogy azokból az állításokból, amelyekkel előjönnek, mi is következik. Tedd fel magadnak a kérdést: Hogy ha igaz az, amit mondanak, akkor ebből minek kellene történnie, vagy minek kellett volna történnie. Pl. amikor azzal az extrém állítással jönnek elő, hogy a Vatikánban van egy szuperszámítógép, amelyben benne van a világ összes protestánsának a neve, akkor kérdezd meg magadtól, hogy honnan van a Vatikánnak ez a listája? Hány embernek kellene ezt összegyűjtenie, ráadásul titokban? Mi van azokkal a gyülekezetekkel, ahol nincs is felvéve a tag neve? Illetve hány meg hány olyan protestáns közösség van, amely saját tagjainak a nevét sem tudja. Vajon hány kémnek kellene lennie ahhoz, hogy minden egyes eldugott faluban összegyűjtsék ezeket az adatokat? Látható, hogy mennyire abszurd az állítás, ha végiggondoljuk.

Az antikatolikusok gyakran úgy festenek le néhány tanítást vagy gyakorlatot, mint ami egy gyűlöletes katolikus praktika, miközben ugyanezek megtalálhatóak protestáns körökben is. Pl. olyan állításokat tesznek, hogy a katolikusok azért nem keresztények, mert hisznek az Eucharisztiában jelenlévő Krisztusban, a keresztségi újjászületésben, a gyermekkeresztelésben, stb. Azonban mindezek közül többet a protestánsok között is vallják. Pl. az evangélikusok és sok anglikán hisz a valós jelenlétben, és a keresztségi újjászületésben. A gyermekkeresztséget a protestánsok többsége gyakorolja a világon, nem csak az evangélikusok és az anglikánok, hanem a reformátusok, a metodisták, a presbiteriánusok, és sokan mások is. Kizárólag a baptisták és a pünkösdi hagyományú gyülekezetek (és az azokból eredő mozgalmak) vetik el ezt a gyakorlatot.

Az egyik fő technikájuk az antikatolikusoknak, hogy olyan fényben mutatják be a katolikusokat, hitüket és gyakorlatukat, ami által azok rossznak tűnnek, rosszul hangzanak. Ez történik akkor, amikor az ártatlan és hétköznapi szöveget valami baljóslatúnak állítanak be. Vagy amikor a katolikusokat indulatosaknak, mogorváknak, és mocskos szájúaknak, képmutatóknak állítják be. Vagy amikor beszédjük során eltúlozzák és felnagyítják a dolgokat. Vagy amikor az emberek érzelmeikre akarnak hatni azáltal, hogy felfestik az ördögöt a falra, illetve egyes jelenségeket általánosnak állítanak be (pl. hogy az összes pap pedofil vagy titokban nőzik). Legyünk óvatosak, és leplezzük le ezeket a fortélyokat, mert ezek képezik állításaiknak a lényegét. Amikor észreveszel ilyet, akkor kérdezd meg magadtól: Hogyan mutatna ugyanez a dolog akkor, ha kiegyensúlyozottan és előítélet-mentesen adták volna elő.

Egyedi kérdések özöne

A kritikus gondolkodásnak ezen fenti alapjai hosszú távon segítségedre lehetnek, hogy válaszolni tudj ezekre az állításokra, és hogy a méltó helyükre tedd őket. Segíteni fognak abban, hogy felismerj nagyszámú hibát, tévedést, féligazságokat, és elferdített tényt. Azonban, hogy válaszolni tudj több, sajátos állításaikra, ahhoz további dolgokra és tényekre lesz szükséged. Képtelenség egyetlen írásban alaposan megcáfolni az összes ilyen antikatolikus állítást (számtalan van belőlük), de a következőkben adok egy rövidke választ néhány olyan témára, amelyek állandó jelleggel fel szoktak tűnni egy-egy ilyen műben, vagy egy ilyen beszélgetés során. Idővel ezekről bővebben is szándékozom írni, illetve más hasonszőrű állítást is beveszek a listába.

Anathéma

Mint annyiszor, itt is arról van szó, hogy nem értik meg egy fogalom jelentését, azaz, hogy mit is jelent az „anathema” szó. Ez a szó tanítóhivatali, illetve zsinati dokumentumokban, elsősorban a Tridenti Zsinat kánonjaiban használt fogalom. Ezt az antikatolikusok úgy értelmezik, és úgy állítják be másoknak, hogy azt jelenti: „eretnekként megátkozni” vagy „eretnekként elkárhozni, elkárhoztatni”. Azaz, amikor egy dogmatikus kánonban az szerepel, hogy „anathema sit”, ez szerintük azt jelenti, hogy a Katolikus Egyház azt mondja: ennek a tanításnak az elutasítója legyen eretnekként megátkozva és/vagy legyen elkárhozott.

Azonban a szónak nem ez a jelentése. A katolikus dokumentumokban (de a Szentírásban is) ez a terminus a kiközösítésnek, az exkommunikációnak egy különleges fajtáját jelenti. A Tridenti Zsinat idejében ehhez egy kiközösítő szertartás is kapcsolódott, amelynek során 12 püspök a pápával közösen ünnepélyesen kihirdette a kiközösítést, felolvasva többek között szó szerint az 1Kor 5,4-5-öt. Azonban ez nem azt jelenti, hogy valaki is meg akarna átkozni egy személyt, hanem éppen ellenkezőleg, a bűnbánatra akarja elvezetni. Ugyanúgy, ahogy ezt Szent Pál apostol a 2Kor 2,5-10-ben leírja. Az anathema egy teljesen biblikus kifejezés. A héber herem (chäräm) szó megfelelője, amellyel a zsidók a legszigorúbb elkülönülést és kiközösítést fejezték ki (vö. Ezd 10,8). Ugyanilyen értelemben használta a kumráni közösség is, és ugyanígy értette Szent Pál is (vö. Gal 1,8-9; 1Kor 16,22; Róm 9,3), azaz az Apostol sem átkot mondott ezeken a helyeken, hanem a kiközösítés szavát. Az egyházi kiközösítés bibliai példái: 1Kor 5,3-5, 2Tessz 3,6, 1Tim 1,19-20, 2Tim 2,14-19, 4,14-15, illetve az Úr Jézus kifejezett kérése: Mt 18,15-18.

Meg kell még itt jegyezni, hogy pl. a tridenti anathémák a mostani protestánsokra nem vonatkozik, hiszen ők nem tagjai a katolikus közösségnek, és emiatt kiközösíteni se lehet őket.

Egyébként az anathematizációt az 1983-as Egyházi Törvénykönyv megszüntette, és jelenleg csak önmagától beálló kiközösítés van érvényben.

Antikrisztus

Szokásos antikatolikus állítás, miszerint az 1Jn 2,18-22 a pápaság dinasztiájában teljesedett be, azaz, hogy az antikrisztusok a pápák, és az utolsó pápa lesz az Antikrisztus, avagy a Vadállat.

Azonban az antikrisztusok a Szentírás szerint azok, akik tagadják a Fiút, illetve azt, hogy Jézus Krisztus testben jött el, azaz Jézus Krisztus istenségét, illetve emberségét (1Jn 2,22; vö. 4,3; 2Jn 7). Nos, éppen a pápák voltak azok, akik minden erejükkel védték ezt a tant az évszázadok alatt, és ez ma is ugyanígy van. Tehát nem lehetnek az antikrisztusok.

Az antikatolikusok egy másik szép, keresztényi állítása az, miszerint a Katolikus Egyház, avagy a Vatikán a Jelenések könyve 17-18. fejezeteiben szereplő babiloni parázna szajha. Nézzük sorjában mire szokták ezt alapozni:

A Jel 17,9 szerint a kéjnő hét hegyen ül, ami a katolikus ellenes barátaink szerint a Vatikánt jelenti, hiszen az ősi Róma 7 dombra épült.

Először is az itt szereplő görög szó, a „horosz” nem dombot jelent, hanem hegyet. Miként azt az összes magyar fordítás így is adja vissza (természetesen nemzetközi fordításokban is így van - kivétel egy-két amúgy is katolikusellenes fordítás). A domb szó a „bounosz”. A hegy a Bibliában közismert szimbolikus kifejezése a királyságoknak (vö. Zsolt 68,15; Dán 2,35; ám 4,1, 6,1; Abd 8–21). Hogy itt is erről van szó, azt János apostol egyértelműen tisztázza, hiszen hozzá teszi: „De jelenti a hét királyt is.”. Tehát a hét hegy hét királyságot vagy országot jelent, de mivel a hetes szám a teljességet, a hiánytalanságot jelenti, így végső soron a hét királyság a Föld összes királyságát jelöli.

Másodszor a Vatikán nem épült 7 dombra, hanem csak egyre: a Vatikán dombra. De ez nem is tartozik a római 7 domb közé, amelyre az ősi Róma épült. Azok a Tiberis folyó keleti partján vannak, a Vatikán domb pedig a nyugati parton.

A Jelenések könyve szerint Babilon azonos „a nagy város”-sal (vö. Jel 16,19; 17,18; 18,10.16.18.19.21). Az antikatolikusok ezt Vatikán városára értik.

Azonban a Jelenések könyve világossá teszi, hogy melyik is az „a nagy város”, ugyanis a Jel 11,8-ban ez áll: „A holttestük annak a nagy városnak az utcáján fog heverni, amelyet szellemi értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is megfeszítették.” Tehát a város nem Róma, se nem a Vatikán, hanem Jeruzsálem, hiszen Jézust ott feszítették meg.

A Vatikánra való belemagyarázás következő állítása szerint a Jel 17,4-ben a bíbor és a skarlát szín a katolikus papság színe.

Itt először is az írásmagyarázat egyik súlyos hibájával találkozhatunk. Ugyanis míg a közvetlen szövegkörnyezetben szimbolikusan értelmezik ők is a szöveget, azaz pl. Babilont szimbolikusan Rómára vagy a Vatikánra értik, a paráználkodást, amit az asszony a királyokkal folytat szintén egyértelműen szimbolikus kifejezés, addig itt a két színt szó szerint veszik. Pedig egy bibliaolvasónak nyilvánvaló, hogy a bíbor szín a királyi méltóságra és hatalomra (vö. pl. Én 7,6; Dán 5,29; Mt 27,28), a skarlát szín pedig a kiontott vérre (Iz 63,2k; Náh 2,4; Jel 6,4), itt a keresztény vértanúk vérére, illetve a bűnre utal (Iz 1,18), de ugyanezt a szöveg is megerősíti (vö. 6. vers).

Aztán az is téves állítás, hogy a katolikus papság színe a bíbor és a skarlát lenne, ugyanis az a fehér. Az összes pap, püspök, bíboros és még a pápa alapruhája is a fehér alba. Ezenkívül számos más színű ünnepi ruhájuk van: pl. lila, zöld, fekete, arany, de a fehér ruha mindig rajtuk van.

Ha megfigyeljük a Jelenések könyvét, akkor észrevesszük, hogy a babiloni kéjnő bíbor és skarlátszínű ruhája kontrasztban áll az új Jeruzsálem, azaz Krisztus mennyasszonyának fehér ruhájával (vö. Jel 19,8). Ebből három dolog következhet:

1. ha a ruhák színét szó szerint vesszük, akkor az új Jeruzsálem fehér ruháját a katolikus papság fehér ruhájával lehet azonosítani.

2. mivel a Menyasszony ruhájának színéhez egy szimbolikus magyarázat van hozzáfűzve („A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.” 19,8), ebből kifolyólag a kéjnő ruhájának is szimbolikus jelentést kell adni.

3. a Menyasszonynak az a meghatározása, miszerint ő az új Jeruzsálem, arra enged következtetni, hogy a kéjnő pedig a régi (aposztata) Jeruzsálem (Ilyen kontrasztokat nagyon gyakran használnak a Szentírásban, pl. Gal 4,25-26).

Ezenkívül a papok azért hordanak bíborlila és skarlátvörös ruhákat, hogy ezzel a bűnbánatot, illetve Krisztus vérét szimbolizálják.

Arról nem is beszélve, hogy a bíbor az igaz vallás liturgikus színe (vö. Lev 14,4.6.49-52; Szám 19,6), illetve azt, hogy a papok ruhája bíbor és skarlát színű legyen, maga az Isten parancsolta meg (Kiv 28,4–8.15.33; 39,1–8.24.29)!

(továbbiakat ugyanerről majd egy külön írásban szeretnék közzé tenni)

Először is nézzük meg, hogy hogyan megy ez a számolás. Az ókori nyelvekben, így a héberben és a görögben is a betűknek számértékük is volt, illetve a latin betűket számoknak is használták, közismerten: I = 1; V = 5; X = 10; L = 50; C = 100; D = 500 és M = 1000. Ha a fenti példát nézzük, és összeadjuk a szóban lévő római betűket (az U betűt V betűnek véve), akkor kijön a 666.

Azonban van egy nagy gond ezzel az érvvel. Egyrészről ez a felirat egyik pápai tiarán sincs rajta. Néhány hetednapi adventista jött elő ezzel az állítással még a 19. század végén, és azt bizonygatták, hogy két állítólagos (névtelen, vö. a fenti 2. és 5. pontot) tanú látta ezt a feliratot XVI. Gergelynél (1831-1846), amint az ezzel a felirattal ellátott tiarát hordja az egyik pápai Szentmisén, illetve egy fotó is létezik erről. A nevetséges ebben az, hogy a pápák sohasem hordtak tiarát Szentmisén, illetve mint kiderült a fotó egy hamisítvány (de még így sem lehet igazán kivenni belőle semmit). A másik meg az, hogy az 1800-as évektől hordott összes tiara közszemlére van téve a Vatikáni Múzeumban. Összesen két tiarán van felirat, de az sem "Vicarius Filii Dei", hanem "CHRISTI VICARIO – IN TERRA – REGUM". De ennek a betűértéke 214.

Aztán a Vicarius Filii Dei (Isten Fiának helytartója) sohasem volt a pápák titulusa, soha nem nevezték így a pápákat. Róma püspökének helyes címe – mint a fentiekben láttuk – Christi Vicario (Krisztus helytartója). További címei lehetnek Servus Servorum Dei (Isten szolgáinak szolgája), Pontifex Maximus (a legfőbb főpap), Successor Petri (Péter utódja), de ezek közül egyiknél sem jön ki sehogy sem 666-ra.

Egyébként, ha így gematrikusan (a betűk számértékét olvasva) értelmezzük a 666-ot, akkor számtalan variációt lehetne alkotni. Pl. az előbbi eljárással Ellen Gould White, a hetednapi adventisták alapítóját is sátáni személlyé tehetjük:

De Lutherre is kijön a számítás, ha nevének latin megfelelőjét vesszük (Lutera), és a görög betűk számértékét nézzük:

MARTIN LUTERA = 30 + 1 + 80 + 100 + 9 + 40 + 20 + 200 + 100 + 5 + 80 + 1 = 666

Néró császár (véleményem szerint ez a legvalószínűbb megfejtés, már ha a gematrikus megoldás a jó)
Caligula
Nerva
Traianus
Domitianus
Domitianus császár halálának évszáma
"Kaisar Theos" (isteni császár)
"Kaisar Romith" (római császár)
Julianus aposztata
Geuserich
Attila
Mohamed
VIII. Bonifác
XIV. Lajos
Napoleon
Hitler
stb.

Az már csak hab a tortán, hogy egy kéziratban a 666 helyett 616 van. (Néró neve így is kijön, ha nem görögösen (Neron Qaesar), hanem latinosan írjuk le a nevét: Nero Qaesar, mert így kiesik egy "N" betű, és ez mínusz 50-et jelent.)

Be kell azonban látni, hogy a megfejtő kulcs hiányában ez így megfejthetetlen, zűrzavaros és kusza, s mivel még az apostoli korban sem tudták ezt a kulcsot (pl. Ireneusz is csak találgatott) nem ezen az úton kell elindulni.

A szimbolikus értelmezés itt is sokkal valószínűbb. Egyrészről, mert ez a szám egy apokaliptikus műben van megemlítve, aminek a lényege éppen a szimbolikus beszéd, miként az összes többi benne szereplő számnál.

Másrészről sokkal kézenfekvőbb ez az értelmezés, mint egy bonyolult számítgatás.

Ebben az esetben a 666 nem egy számjegy, hanem három 6-os sorozata, egymásutánja. A zsidó szimbolikus nyelvben a 6-os a 7-es hiánya. A 7-es a tökéletesség, a jó, a megáldott, a béke, a megérkezés, beteljesedés szimbóluma. (Isten pl. 7 nap alatt teremtette a világot) A 6-os ennek a tökéletességnek a meg-nem-érkezettsége, be-nem-teljesültsége, azaz a kaotikus, a zavaros, a rossz szimbóluma. A háromszorossága pedig ennek a rossznak a felturbózása. A titáni, a sátáni rossz.