www.depositum.hu - Katolikus Hitvédelem

61 A Pátriárkákat, a Prófétákat vagy az Ószövetség többi nagy alakját minden liturgikus hagyományban mindig szentként tisztelték és fogják is tisztelni.

828 Az Egyház egyes híveket kanonizálva, szentté avatva, azaz ünnepélyesen kinyilvánítva, hogy hősiesen gyakorolták az erényeket és Isten kegyelméhez hűségben éltek, elismeri a szentség benne élő Lelkének hatalmát, és erősíti a hívők reményét azáltal, hogy a szentekben példaképeket és közbenjárót ad nekik. [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 40, 44--45, 48--51.] "A legnehezebb körülmények közepette is végig az Egyház történelmén mindig a szent férfiak és nők voltak a megújulás forrásai és kezdeményezői." [II. János Pál pápa: Christifideles laici, 16.] "Az Egyház szentsége kétségtelenül apostoli munkásságának és missziós lendületének titokzatos forrása és tévedhetetlen mértéke." [uo. 17.]

829 "Míg azonban az Egyház a Boldogságos Szűz személyében már elérkezett a tökéletességre, s ezért ránc és szeplő nélkül való, a Krisztus-hívők még arra törekszenek, hogy legyőzvén a bűnt, növekedjenek az életszentségben; ezért szemüket Máriára emelik": [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 65.] őbenne az Egyház már egészen szent.

957 Közösség a szentekkel. "Az égiek emlékét azonban nemcsak a jó példájuk miatt tiszteljük, hanem még inkább azért, hogy megerősödjék az egész Egyház egysége a Lélekben a testvéri szeretet gyakorlása által. Mert miként az útonlevők keresztény közössége közelebb visz bennünket Krisztushoz, úgy a szentekkel való közösség ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből mint forrásból és főből minden kegyelem és Isten népének élete árad." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 50]

"Őt (Krisztust) ugyanis mint Isten Fiát imádjuk; a vértanúkat pedig, mint az Úr tanítványait és követőit, méltán szeretjük Királyuk és Mesterük iránti páratlan odaadásuk miatt; bárcsak sorstársaik és tanítványtársaik lehetnénk!" [Martyrium Sancti Policarpi 17, 3]

971 "Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék" (Lk 1,48). "Az Egyház Mária-tisztelete a keresztény kultusz természetéhez tartozik." [VI. Pál pápa: Marialis cultus, 56] A Szent Szüzet "méltán tiszteli az Egyház különleges tisztelettel. Már a legősibb koroktól fogva »Istenszülő« néven tisztelik, és a hívők minden veszedelmükben és ínségükben az ő oltalma alá futnak könyörgésükkel (...). Ez a tisztelet (...) teljesen egyedülálló ugyan, mégis lényege szerint más, mint az imádás, mellyel a megtestesült Igét, valamint az Atyát és a Szentlelket imádjuk, s melyre a Mária-tisztelet nagyon is ráhangol;" [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus, 66.] ez a tisztelet fejeződik ki az Isten Anyjának szentelt liturgikus ünnepekben [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 103.] és a Mária-imádságokban, mint például a szentolvasóban, mely "az egész evangélium breviáriuma". [Marialis cultus 42]

1172 "Amikor az Anyaszentegyház így évenként megünnepli Krisztus misztériumait, megkülönböztetett szeretettel tiszteli Isten Anyját, a Boldogságos Szűz Máriát, akit elszakíthatatlan kötelék fűz Fiának üdvösséget szerző művéhez. Benne csodálja és magasztalja a megváltás legkiválóbb gyümölcsét, és mint legtisztább képben, örömmel szemléli benne azt, amire vágyik, s amit remél, hogy maga is el fog érni." [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 103.]

1173 Amikor az Egyház az esztendő folyamán a vértanúkról és a többi szentről megemlékezik, ezekben "a Krisztussal együtt szenvedett és megdicsőült" férfiakban és nőkben "a húsvéti misztériumot hirdeti"",és a hívők szeme elé állítja a mindenkit Krisztus által az Atyához vonzó példájukat, s az ő érdemeikre hivatkozva esdi ki Isten áldását". [uo. 104.]

2030 A keresztény ember az Egyházban, az összes megkereszteltekkel közösségben valósítja meg hivatását. Az Egyháztól veszi át Isten Igéjét, mely tartalmazza "Krisztus törvényének" [Vö. Gal 6,2.] tanítását. Az Egyháztól kapja a szentségek kegyelmét, melyek támogatják "az úton". Az Egyháztól kapja meg az életszentség példáját; ennek modelljét és forrását a legszentebb Szűz Máriában ismeri föl; fölismeri azok hiteles tanúságtételében, akik élik az életszentséget; fölfedezi a lelki hagyományban valamint az előtte élt szentek hosszú sorában, akiket a liturgia a szentek naptárát követve ünnepel

Tanítóhivatali megnyilatkozások

Szent II. Gergely: Levél III. Leó császárnak (Kr. u. 726-730 között) (DH 581)

És azt mondod, hogy mi köveket, falfelületeket és táblaképeket imádunk. Nem úgy van, ahogy mondod, császár; hanem hogy emlékezetünk felfrissüljön, és hogy a bezártságból és a tudatlanságból nehézkes lelkünk felemelkedjék, és a magasba ragadtassék általuk, akiké ezek a nevek, akiket megszólítunk és akiké ezek a képek; és nem mint isteneket imádjuk, ahogy te mondod; távol legyen! Ugyanis nem ezekben van a reménységünk. És ha éppen az Úrnak a képéről van szó, azt mondjuk: Urunk Jézus Krisztus, az Isten Fia, siess segítségünkre és ments meg minket! Ha pedig az Ő szent Anyjáé, azt mondjuk: Szent Istenszülő, az Úr Anyja, járj közben Fiadnál, a mi igaz Istenünknél, hogy mentse meg lelkünket! Ha pedig vértanúé: Szent István vértanú, aki véredet ontottad Krisztusért, aki mint első vértanú legerősebb bizalommal beszélhetsz, járj közben értünk. És az összes mártiromságot szenvedett vértanúkról így beszélünk, általuk ugyanilyen kéréseket terjesztünk fel. És nem úgy van, ahogy mondod császár, mintha a vértanúkat isteneknek neveznénk.

I. Hadrianus / II. Nikaiai Zsinat: 7. Ülés: Dogmatikai határozat a szentképekről (Kr. u. 787) (DH 600-601)

Csatlakozván mintegy a királyi ösvényhez, és követve szent atyáink Istentől sugalmazott tanítását és a katolikus Egyház hagyományát, mert tudjuk, hogy ez a Szentléleké, aki az Egyházban lakozik: teljes bizonysággal és gondossággal határozatot hozunk, hogy amiként a becses és életadó kereszt alakzatát, úgy a tiszteletreméltó és szent képmásokat is, akár színes mozaikból vannak ezek, akár más alkalmas anyagból, el kell helyezni Isten szent egyházi épületeiben, a szent edényeken és ruhákon, a falakon és a táblaképeken, a házakban és az utakon: éspedig a mi Urunk és Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus, valamint szeplőtelen Úrnőnk, a szent Istenszülő, és a tiszteletreméltó angyalok, és az összes szent és kegyes férfiak képmását.

Minél gyakrabban láthatók ugyanis ezek a megformált képek, azok, akik ezeket szemlélik, annál könnyedébben emelkednek fel azok előképeinek emlékezetéhez és óhajtásához, hogy megcsókolják és tiszteletteljes hódolattal illessék ezeket, de nem azért, hogy valódi imádásban részesítsék, amely hitünk szerint való és amely egyedül az isteni természetet illeti meg; amint a becses és életadó kereszt ábrázolásának, úgy ezeknek a képeknek és a szent evangéliumos könyveknek és egyéb szent emlékeknek felajánlott füstölés és fénygyújtás az előkép tiszteletének kifejezésére szolgál, amiként őseinknél is kegyes szokás volt. "A képnek adott tisztelet ugyanis az ősképnek szól" [Nagy Szent Vazul: De Spiritu Sancto 18.]; és aki hódol a kép előtt, az azon ábrázolt valóságának hódol.

(2) ... Közös tanácskozással elhatároztuk, hogy az ő, azaz Szent Ulrich püspök emlékezetét kegyeletes indulattal, szívből jövő áhítattal kell tisztelni; mivel úgy tiszteljük és illetjük hódolattal a vértanúk és a hitvallók ereklyéit, hogy azt imádjuk, akinek a vértanúi és hitvallói; tiszteljük a szolgákat, hogy a tisztelet visszaháruljon az Úrra, aki azt mondta: "Aki titeket befogad, engem fogad be" [Mt 10,40]: és ennélfogva mi, akik megigazulásunkat tekintve nem bizakodunk saját erőnkben, az ő imádságaik és érdemeik révén a legkegyelmesebb Istennél állandóan támogatást kapjunk, mivel ők az összes egyházakat tekintetbe véve, az azok iránti kegyeletből, sőt az apostoli kormányzás erős törekvéseivel hathatósan azon fáradoztak, hogy az üdvösséget legjobban szolgáló isteni parancsok, a szent kánonok és a tiszteletreméltó atyák tanításai javunkra legyenek, és kikezdetlen szilárdságot eredményezzenek; így hát Ulrich, a már említett tiszteletreméltó püspök emlékezete az Isten iránti hódolatnak legyen szentelve, és az istendicséret legáhítatosabb megnyilvánulásaiban mindig képes legyen hatni.

IV. Piusz / Tridenti Zsinat: 22. ülés: Tanítás és kánonok a legszentebb miseáldozatról (Kr. u. 1562) (DH 1744; 1755)

Ámbár a szentek tiszteletére és emlékére az évszázadok alatt az Egyház szokása volt számtalan mise bemutatása, de tanítása szerint sohasem őnekik mutatták be az áldozatot, hanem egyedül Istennek, aki őket megkoronázta [5. kánon]. Ezért „még a pap sem azt szokta mondani, hogy: „Péter és Pál, most áldozatot ajánlok fel néked” [vö. Szent Ágoston, Contra Faustum Manichaeum 20,21], hanem, Istennek az ő győzelmeikért hálát adva, az ő védelmükért esedezik, hogy „érettünk az égben közbenjárni méltóztassanak azok, akiknek emlékét üljük a földön.” [Missale Romanum (1862), miserend, a kézmosás után]

5. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy csalás a szentek tiszteletére misét bemutatni, és hogy elnyerjük közbenjárásukat Istennél, amint az Egyház szándékában áll: legyen kiközösítve.

A szent zsinat utasítja az összes püspököt és a többi személyeket, akik a tanítás tisztét és gondját magukra vállalták, hogy a katolikus és apostoli Egyháznak a keresztény vallás ősidejétől elfogadott gyakorlata, valamint az egyházatyák egybehangzó véleménye és a szent zsinatok határozatai szerint elsőrendűen oktassák ki a híveket a szentek közbenjárást, segítségül hívását, az ereklyék tiszteletét és a szentképek törvényes használatát illetően, és tanítsák meg őket arra, hogy a Krisztussal együtt uralkodó szentek felajánlják az Istennek imádságaikat az emberekért, valamint hogy jó és hasznos dolog esdekelve segítségül hívni őket, és imáikhoz, támogatásukhoz és segítségükhöz folyamodni, hogy eszközöljék ki Istentől jótéteményeit Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki a mi egyedüli Megváltónk és Üdvözítőnk. Azok pedig, akik tagadják, hogy a mennyben örök boldogságot élvező szenteket segítségül szabad hívni; vagy akik azt állítják, hogy a szentek nem imádkoznak az emberekért, ill. az ő segítségül hívásuk, ti. hogy értünk, egyesekért is imádkozzanak, voltaképpen bálványimádás, és egyébként is vitában áll Isten szavával, és ellenkezik "az egyetlen közvetítő Isten és az ember között, Jézus Krisztus" [vö. 1Tim 2,5] tiszteletével, továbbá ostoba dolog a mennyben uralkodó szentekhez szóval vagy lélekben könyörögni, istentelenül vélekednek.

Tanítsák meg őket arra is, hogy a szent vértanúk és a többi Krisztussal élők szent testét, amely egykor Krisztus élő tagja és a Szentlélek temploma volt [vö. 1Kor 3,16; 6,19; 2Kor 6,16], ő az örök életre fel fogja támasztani és meg fogja dicsőíteni. Ezért ezen testek iránt a hívőknek tiszteletet kell tanúsítaniuk, mert ezek révén sok jótéteményt adott Isten az embereknek, úgyhogy akik azt állítják, hogy a szentek ereklyéinek nem tartozunk tiszteletadással és tisztelettel, vagy hogy ezeket és egyéb szent tárgyi emlékeket a hívők haszontalanul tisztelik, és az ő segítségük elnyerése végett a szentekről való megemlékezést hiába ápolják, azokat mindenképpen el kell ítélni, amint már azelőtt is elítélte őket, és most is elítéli az Egyház.

Továbbá, Krisztus, az Istenszülő Szűz és más szentek képmásai különösen a templomokban kell legyenek, és ezeket illő tiszteletben és tiszteletadásban kell részesítenünk, nem azért, mert azt hisszük, hogy valamilyen isteni erő van bennük, ami miatt tisztelni kell ezeket, vagy hogy valamit kérnünk kell ezektől, vagy hogy bizalommal kellene csüggeni a szentképeken, amiként egykor a pogányok tették, akik a bálványokba vetették bizalmukat [vö. Zsolt 134,15k], hanem azért, mert az irántuk tanúsított tisztelet azokat az előképeket illeti, akiket ábrázolnak. Ily módon a szentképek közvetítésével, amelyeket megcsókolunk, és amelyek előtt fedetlen fővel leborulunk, Krisztust imádjuk, és a szenteket tiszteljük, akikre hasonlítanak. Ez az, amit a zsinatok, különösen pedig a II. Nikaiai zsinat határozatai a képrombolók ellenében szentesítettek [lásd DH 600-603].

Azt pedig gondosan tanítsák a püspökök, hogy megváltásunk misztériumainak történeti elbeszélése, amelyet a festmények vagy más ábrázolások kifejeznek, műveli és erősíti a népet a hitigazságok felidézésével és a rájuk való folytonos emlékeztetéssel. Másrészt pedig azt is tanúsítják, hogy minden szentkép bőséges gyümölcsöt terem, nemcsak mivel figyelmezteti a népet a jótéteményekre és ajándékokra, amelyekkel Krisztus elhalmozta, hanem azért is, mert Istennek a szentek által művelt csodáit és az ő üdvös példájukat a hívők szeme elé tárja, hogy azokért Istennek hálát adjanak, a szentek példája szerint rendezzék el életüket és erkölcseiket, és felbuzduljanak az Isten imádására és szeretetére, és a jámborság ápolására. Ha pedig valaki ezen rendelkezésekkel ellentétes dolgot tanítana, vagy úgy vélekednék: legyen kiközösítve.

Ha visszaélések csúsznak be e szent és üdvös rendelkezésekbe, akkor a szent zsinat hőn óhajtja, hogy azokat teljesen szüntessék meg, tehát semmi olyan képmást ne állítsanak fel, amely hamis tanítást ábrázol, és alkalmat ad az egyszerű embereknek a veszélyes tévedésre.
Hogyha időnként előfordul, hogy a Szentírás történeteit és elbeszéléseit - amennyiben ez a tanulatlan nép számára hasznos lesz - képszerűen ábrázolják, oktassák ki a népet, hogy azok nem az istenséget ábrázolják, mintha testi szemmel látható, vagy színekkel és alakokkal ábrázolható lenne. Továbbá a szentek segítségül hívásában, az ereklyék tiszteletében és a képek szent célú használatában minden babonaságot el kell törölni, minden piszkos nyerészkedést ki kell küszöbölni, s végül minden komolytalanságot el kell kerülni. ...

Hogy mindezt hívebben megtartsák, határozatot hoz a szent zsinat, mely szerint senkinek sem szabad, semmilyen helyen ... semmi szokatlan képmást elhelyezni vagy elhelyezéséről gondoskodni, hacsak a püspök előzetesen jóvá nem hagyta. Ugyancsak semmilyen új csodát nem szabad elfogadni, sem új ereklyéket befogadni, hacsak a püspök jóvá nem hagyta.

IV. Piusz: Az „Iniunctum nobis” bulla, Tridenti hitvallás (Kr. u. 1564) (DH 1867)

Állhatatosan igaznak tartom, hogy van tisztítóhely, és hogy az ott fogságban tartott lelkeket a hívek közbenjáró imája segíti; hasonlóképpen azt is, hogy a Krisztussal együtt uralkodó szenteket tisztelni és segítségüket kérni kell, ők felajánlják imáikat Istennek érettünk, és az ő ereklyéiket tisztelni kell.
Erősen állítom, hogy Krisztusnak és a mindenkor Szűz Istenanyának képeit, és más szentekét is magunknál kell tartani és meg kell őrizni, és meg kell adni az ezeknek kijáró megbecsülést és tiszteletet.

A vallásos tisztelet ugyanis, amelyet a szent égi lakóknak és az angyaloknak, a Szűz Istenszülőnek és Krisztusnak megadunk, végül is magára a Szentháromságra háramlik vissza és benne végződik.

Krisztus az Eucharisztiát az Egyházra „mint az ő egységének és szeretetének a jelképét” hagyta, „és azt akarta, hogy ezáltal minden keresztény egységet alkosson és a többihez kapcsolódjék … mintegy jelképezve az ő egyetlen testét, amelynek feje ő maga …” [vö. DH 1635; 1638]. …

Ezenkívül az élők közötti kölcsönös szeretet kegyelme, amelyhez az eucharisztikus szentség oly nagy erővel és gyarapítással járul hozzá, főképpen eme áldozat erejével árad szét mindenkire, akik a Szentek közösségéhez számíttatnak. A Szentek közössége ugyanis nem egyéb, … mint kölcsönös segítségnyújtás, az engesztelés, az imádságok, a jótétemények kölcsönös közlése a hívők között, akár elnyerték már az égi hazát, akár az engesztelőtűzben raboskodnak még, akár ebben a világban vándorolnak, ők egy néppé egyesülnek, amelynek a feje Krisztus, formája pedig a szeretet.

A hitben ugyanis érvényes az, hogy noha ezt a felséges áldozatot csak Istennek szabad felajánlani, az égben az Istennel uralkodó Szentek tiszteletére is -, akiket Isten koronázott meg -, be lehet mutatni abból a célból, hogy pártfogásukat elnyerjük, sőt, ahogy az apostolok tanítják, azon testvérek szégyenfoltjának az eltörlése érdekében is megtehetjük ezt, akik már meghaltak az Úrban, de a bűn következményeitől való megtisztulásuk még nem teljes.

8. A földi liturgiában annak a mennyei liturgiának előízét élvezzük, melyet Jeruzsálemben ünnepelnek, a szent városban, ahová zarándokként tartunk, ahol Krisztus, a szentély és az igazi sátor szolgája ül Isten jobbján; [Vö. Jel 21,2; Kol 3,1; Zsid 8,2.] a földi liturgiában az összes mennyei sereggel együtt énekeljük az Úrnak a dicsőség himnuszát; tisztelettel megemlékezvén a szentekről némi részt és közösséget remélünk velük; várjuk az Üdvözítőt, Urunkat Jézus Krisztust, amíg Ő maga, a mi életünk meg nem jelenik, és vele együtt mi is meg nem jelenünk dicsőségében. [Vö. Fil 3,20; Kol 3,4.]

50. Jézus Krisztus egész misztikus testének e közösségét nagyon jól ismerve, a zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, [Lásd a római katakombák föliratait.] és mivel "szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől" (2Mak 12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük. Krisztus apostolairól és vértanúiról pedig, akik vérük ontásával adták a legnagyobb bizonyságát hitüknek és szeretetüknek, mindig hitte az Egyház, hogy Krisztusban még szorosabban egyek velünk. Őket tehát különös bensőséggel tisztelte a Boldogságos Szűz Máriával és a szent angyalokkal együtt, [Vö. DS 353.] és bizalommal kérte közbenjárásukat. Később hozzájuk számítottak még másokat is, akik áldozatosabban követték Krisztus szüzességét és szegénységét, [Szt Methodius: Symposion, VII, 3.] s végül olyanokat is, akiket a keresztény erények hősies gyakorlása¹ és isteni karizmák ajánlottak a hívők áhítatának és követésének. [XII. Pius: Mediator Dei enciklika]

Amikor ugyanis Krisztus hűséges követőinek életére tekintünk, új ösztönzést kapunk, hogy eljövendő városunkat keressük (vö. Zsid 13,14; 11,10), s ugyanakkor megismerjük azt a biztonságos utat, melyen járva ebben az ezerarcú világban állapotunknak és körülményeinknek megfelelően eljuthatunk a Krisztussal való tökéletes egyesülésre, vagyis az életszentségre. [Vö. Zsid 11,3--40; 13,7; Sir 44--50 fej.] Azok életében, akik hozzánk hasonlóan emberek, de Krisztusnak tökéletesebb képmásai (vö. 2Kor 3,18), Isten feltűnően nyilvánítja ki jelenlétét és arcát az embereknek. Bennük Ő szól hozzánk és ad jelet nekünk országáról, [Vö. DS 3013] mely felé erősebben vonzódunk, ha a tanúk ilyen nagy sokaságát (vö. Zsid 12,1) és az evangélium igazságának ilyen igazolását látjuk.

Az égiek emlékét azonban nemcsak a jó példájuk miatt tiszteljük, hanem még inkább azért, hogy megerősödjék az egész Egyház egysége a Lélekben (vö. Ef 4,1--6) a testvéri szeretet gyakorlása által. Mert miként az útonlevők keresztény közössége közelebb visz bennünket Krisztushoz, úgy a szentekkel való közösség ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből mint forrásból és főből minden kegyelem és Isten népének élete árad. [XII. Pius: Mystici Corporis enciklika] Teljesen helyénvaló tehát, hogy Jézus Krisztusnak e barátait és társörököseit, akik testvéreink és nagy jótevőink is, szeressük és méltó hálát adjunk értük Istennek. "Esedezve hívjuk hát őket segítségül, és vegyük igénybe imáikat és hatalmas támogatásukat, hogy megkapjuk Isten jótéteményeit az ő Fia, Jézus Krisztus, a mi Urunk által, aki egyetlen Megváltónk és Üdvözítőnk." [DS 1821]. Mert az égiek iránt való szeretetünknek minden őszinte megnyilatkozása természete szerint Krisztus felé tör és benne éri el célját, hiszen Ő "minden szentek koronája", [Mindenszentek ünnepének Invitatoriuma] s rajta keresztül elhatol Istenhez, aki csodálatos a szentjeiben és megdicsőül bennük. [Vö. 2Tesz 1,10.]

De a legnemesebb módon akkor valósul meg egységünk a mennyei Egyházzal, amikor különösen a szent liturgiában, melyben szentségi jelek által hat ránk a Szentlélek ereje, az isteni fölség dicsőségét közös ujjongással ünnepeljük; [SC 104.] és mindnyájan, akiket Krisztus vére megváltott minden törzsből és nyelvből, népből és nemzetből (vö. Jel 5,9), és egyetlen Egyházba gyűltünk össze, a dicséret ugyanazon énekével magasztaljuk a Szentháromság egy Istent. Az eucharisztikus áldozat bemutatása pedig minden másnál jobban összekapcsol bennünket a mennyei Egyház liturgiájával, amikor a szentek közösségében tisztelettel emlékezünk meg elsősorban a dicsőséges, mindenkor szűz Máriáról, valamint Szent Józsefről, a szent apostolokról, a vértanúkról és minden szentről. [A római szentmise kánonja]

51. Őseink tiszteletreméltó hitét, mely szerint eleven kapcsolatban vagyunk a mennyei dicsőséget élvező vagy a halál után még tisztuló testvérekkel, ez a Szentséges Zsinat nagy jámborsággal elfogadja, és a II. niceai, [DS 600] a firenzei [DS 1304] és a trentói [DS 1821--24; 1820; 1580.] szent zsinatok határozatait megismétli. Egyúttal lelkipásztori gondoskodásával buzdítja az illetékeseket, hogy ha itt vagy ott becsúszott valami visszaélés, túlzás vagy fogyatékosság, törekedjenek azt eltüntetni vagy kijavítani, és mindent újítsanak meg Krisztusnak és Istennek nagyobb dicsőségére. Tanítsák meg tehát híveiket, hogy a szentek hiteles tisztelete nem a külső gyakorlatok sokaságában rejlik, hanem sokkal inkább tevékeny szeretetünk erősségében; önmagunk és az Egyház javára azért keressük a szenteket, hogy "életükből példát, közösségükből részesedést, közbenjárásukból támogatást" nyerjünk. [ Egyes egyházmegyéknek engedélyezett prefációból.] Másrészt pedig oktassák híveiket, hogy az égiekkel való társalkodásunk, ha a hit teljesebb világánál fogjuk föl, egyáltalán nem szegényíti az imádó tiszteletet, melyet megadunk az Atyaistennek Krisztus által a Szentlélekben, hanem épp ellenkezőleg, nagyon gazdagítja.²

Mert valamennyien, akik Isten gyermekei vagyunk, és egyetlen családot alkotunk Krisztusban (vö. Zsid 3,6), ha összefogunk egymással a kölcsönös szeretetben és a Szentháromság egy Isten dicséretében, akkor megfelelünk az Egyház lényegi hivatásának, és előre megízlelve részesedünk a beteljesült dicsőség liturgiájában. [SC 8.] Amikor ugyanis Krisztus megjelenik, és dicsőségesen föltámadnak a holtak, akkor Isten világossága fogja beragyogni a mennyei várost, és a Bárány lesz az ő mécsese (vö. Jel 21,24). Akkor a szentek egész egyháza a szeretet végtelenül nagy boldogságában fogja imádni Istent és a Bárányt",akit megöltek" (Jel 5,12), és egy hangon kiáltja: "A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön örökké" (Jel 5,13--14).

[2] Canisius Szt Péter: Catechismus maior seu summa doctrinae christianae, III. fej., I. rész, 44., 49. pont.

Mit mond erről a Biblia?

Mt 18,10
Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.

Mt 15,4
Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon!

Lk 18,20
Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.”

Ef 6,2-3
Ez az első, ígérettel egybekötött parancs: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön.”

Kiv 20,12
Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.

Lev 19,3
Mindenki tisztelje anyját és apját. Tartsátok meg szombatomat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

MTörv 5,16
Tiszteld apádat és anyádat, amint az Úr, a te Istened parancsolta neked, hogy hosszú életű légy és jól menjen a sorod azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked!

Lk 1,28
Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”

Róm 13,7
Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet.

Fil 2,25-29
Addig is szükségesnek tartom, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditusz testvéremet, munka- és küzdőtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen. Nagyon vágyott már utánatok, és nyugtalankodott, hogy betegségéről értesültetek. Valóban halálos beteg volt, de Isten megkönyörült rajta. Nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy bánatra bánat ne érjen. Igyekszem hamarosan útnak indítani, hogy viszontlátva újra örüljetek neki, s nekem se kelljen szomorkodnom. Fogadjátok nagy örömmel az Úrban, és becsüljétek meg az ilyen embert.

Fil 3,17
Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok.

1Tessz 1,6
S ti az Úr és a mi követőink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok,

2Tessz 3,7
Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek

Zsid 3,3
De ő Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre volt méltó, amennyivel nagyobb tiszteletet érdemel a ház építője, mint a ház.

Zsid 6,12
Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hitben és a béketűrésben az ígéret örökösei lettek.

Zsid 13,7
Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben.

Jak 5,10-11
Testvérek, a szenvedés elviselésében és a kitartó türelemben vegyetek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Boldognak mondjuk azokat, akik hűségesen kitartanak. Hallottatok Jób türelméről, és tudjátok az Úr célját is, hiszen az Úr igen irgalmas és könyörületes.

1Pét 2,17
Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt.

Ter 19,1
A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük,

Ter 42,6
József volt az Úr az országban: ő adott el gabonát az egész népnek. Amikor József bátyjai megérkeztek, földig meghajoltak előtte.

Kiv 28,2
Áronnak, a bátyádnak csinálj szent ruhákat dicsőségül és ékességül.

Lev 19,32
Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek és féld Istenedet. Én vagyok az Úr.

1Sám 28,14
Saul megkérdezte: „Milyennek látod?” Az asszony így felelt: „Egy öregember száll fölfelé, köntösébe burkolózva.” Ebből Saul megtudta, hogy Sámuel. A földig hajolt és leborult előtte.

2Krón 32,33
Amikor Hiszkija megtért atyáihoz, a Dávid fiainak sírjához vezető emelkedőnél temették el. Halála alkalmával egész Júda és Jeruzsálem kifejezte hódolatát. Fia, Manassze lett helyette a király.

Sir 44,1-2
Nagyhírű férfiak dicséretét zengem, az atyáinkét, egymás után szépen. Sok dicsőt teremtett az Úr, megmutatta nagyságát ősidők óta.

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

A szentek közbenjárása és tisztelete

(További idézetek várhatók Hippolütosztól, Alexandriai Szent Kelementől, Szent Cipriántól, Alexandriai Dionüsziosztól, sírfeliratokról, Methodiustól, Szent Hilariosztól, Szír Szent Efrémtől, Nagy Szent Baszileiosztól, Aranyszájú Szent Jánostól, Szent Epiphaniustól, Nazianzoszi Szent Gergelytől, Nüssziai Szent Gergelytől, Szent Ambrustól, Szent Ágostontól, Szent Jeromostól, Alexandriai Szent Cirilltől, Küroszi Theodorétosztól, Nagy Szent Leó pápától, Damaszkuszi Szent Jánostól, a II. Nikeai Zsinattól)

Aki az Isten szolgája, annak szívében az Úr lakozik, értelmességet kér tőle, és ő megadja neki (vö. Jak 1,5.6; 1Kir 3,11)… de azok, akik hanyagok és lusták az imádságban, mindent kételkedve kérnek az Úrtól; pedig az Úr nagyirgalmú és mindenkinek ad, aki kételkedés nélkül kér tőle. Téged a dicsőséges angyal erősített meg, és oly nagy imádságot kaptál tőle, meg tétlen se vagy, akkor hát miért nem kérsz az Úrtól értelmességet, és megkapnád azt?!

Ezért azt sugalmazta Nicetesnek, Heródes apjának és Alce testvérének, hogy kérje meg a kormányzót, ne adja oda Polikárp testét eltemetni, hogy úgymond „nehogy elfelejtsék a Keresztrefeszítettet és ezt kezdjék imádni.” Nicetes ezt a zsidók javaslatára és sürgető rábeszélésére mondta, akik lestek minket, amint ki akartuk venni Polikárpot a tűzből, nem tudván azt, hogy nem lehetséges nekünk az egész világ megváltottjaiért szenvedő — a feddhetetlen a bűnösökért — Krisztust elfelejtenünk, sem mást imádnunk. Őt, Isten Fiát, valóban imádjuk, a vértanúkat azonban, mint az Úr tanítványait és követőit, a királyukhoz és mesterükhöz való rendkívüli ragaszkodásuk miatt méltán szeretjük és társaik szeretnénk lenni!
Látva a zsidók által szított viszályt, a százados a holttestet a tűz közepére tetette és elégette. Mi azután összeszedtük a legnemesebb gyöngyöknél becsesebb és az aranynál tisztább csontokat, és eltakarítottuk egy illő helyre. Ezen a helyen, mihelyst megtehetjük és az Úr is megengedi azt, összegyűlünk majd és megünnepeljük vértanúságának évfordulóját vigadva és örvendve, azoknak emlékére, akik befejezték már a pályafutásukat, és azoknak a felkészítésére, akik majd a lábnyomukba fognak lépni.

A halottakért évfordulójukon felajánlásokat végzünk, éppenúgy megüljük a (mennyei) születésnapokat is.

Aztán megemlékezünk az elhunytakról is; először az ősatyákról, prófétákról, apostolokról, vértanúkról, hogy az Isten az ő kérésükre és közbenjárásukra fogadja kegyesen könyörgésünket. Majd az elhunyt szentatyákért és püspökökért imádkozunk és általában azokért, kik köztünk szenderedtek el; mert az a hitünk, hogy azáltal segítünk legjobban azokon a lelkeken, kikért imádkozunk, ha akkor tesszük, mikor a szent és csodálatos áldozat jelen van (az oltáron).

Hódolat és tiszteletadás a szenteknek

Mi a probléma?

Mit mond erről az Egyház?

A Katolikus Egyház Katekizmusa

Tanítóhivatali megnyilatkozások

Mit mond erről a Biblia?

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

A szentek közbenjárása és tisztelete