Hódolat és
tiszteletadás a szenteknek
Mi a probléma?
Mit mond erről az Egyház?
A
Katolikus
Egyház Katekizmusa
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
Mit mond erről a Biblia?
Mit mondanak erről az
ókeresztény írók?
A szentek
közbenjárása és tisztelete
Mi
a probléma?
(Fel)
Mit
mond erről az Egyház?
A Katolikus
Egyház Katekizmusa
61 A
Pátriárkákat, a
Prófétákat vagy az Ószövetség
többi
nagy alakját minden liturgikus hagyományban mindig
szentként tisztelték és
fogják is tisztelni.
828 Az Egyház
egyes híveket
kanonizálva, szentté avatva,
azaz ünnepélyesen kinyilvánítva, hogy
hősiesen gyakorolták az erényeket és
Isten kegyelméhez hűségben éltek, elismeri a
szentség benne élő Lelkének
hatalmát, és erősíti a hívők
reményét azáltal, hogy a szentekben
példaképeket
és közbenjárót ad nekik. [Vö. II.
Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 40, 44--45,
48--51.] "A legnehezebb körülmények közepette is
végig az Egyház történelmén
mindig a szent férfiak és nők voltak a
megújulás forrásai és
kezdeményezői."
[II. János Pál pápa: Christifideles laici, 16.]
"Az Egyház szentsége
kétségtelenül apostoli
munkásságának és missziós
lendületének titokzatos
forrása és tévedhetetlen mértéke."
[uo. 17.]
829 "Míg
azonban az Egyház
a Boldogságos Szűz személyében
már elérkezett a tökéletességre, s
ezért ránc és szeplő nélkül
való, a
Krisztus-hívők még arra törekszenek, hogy
legyőzvén a bűnt, növekedjenek az
életszentségben; ezért szemüket
Máriára emelik": [II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium, 65.] őbenne az Egyház már egészen szent.
957 Közösség
a
szentekkel. "Az égiek emlékét azonban
nemcsak a jó példájuk miatt tiszteljük, hanem
még inkább azért, hogy
megerősödjék az egész Egyház egysége a
Lélekben a testvéri szeretet gyakorlása
által. Mert miként az útonlevők keresztény
közössége közelebb visz bennünket
Krisztushoz, úgy a szentekkel való
közösség ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből
mint forrásból és főből minden kegyelem és
Isten népének élete árad." [II.
Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 50]
"Őt
(Krisztust) ugyanis mint Isten
Fiát imádjuk; a
vértanúkat pedig, mint az Úr
tanítványait és követőit,
méltán szeretjük
Királyuk és Mesterük iránti páratlan
odaadásuk miatt; bárcsak sorstársaik és
tanítványtársaik lehetnénk!" [Martyrium
Sancti Policarpi 17, 3]
971 "Íme,
mostantól fogva
boldognak hirdet engem minden
nemzedék" (Lk 1,48). "Az Egyház Mária-tisztelete
a keresztény kultusz
természetéhez tartozik." [VI. Pál pápa:
Marialis cultus, 56] A Szent Szüzet
"méltán tiszteli az Egyház különleges
tisztelettel. Már a legősibb koroktól
fogva »Istenszülő« néven tisztelik, és a
hívők minden veszedelmükben és
ínségükben
az ő oltalma alá futnak könyörgésükkel
(...). Ez a tisztelet (...) teljesen
egyedülálló ugyan, mégis lényege
szerint más, mint az imádás, mellyel a
megtestesült Igét, valamint az Atyát és a
Szentlelket imádjuk, s melyre a
Mária-tisztelet nagyon is ráhangol;" [II.
Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium
dogmatikus, 66.] ez a tisztelet fejeződik ki az Isten Anyjának
szentelt
liturgikus ünnepekben [Vö. II. Vatikáni Zsinat:
Sacrosanctum concilium, 103.]
és a Mária-imádságokban, mint
például a szentolvasóban, mely "az egész
evangélium breviáriuma". [Marialis cultus 42]
1172 "Amikor
az Anyaszentegyház
így évenként megünnepli
Krisztus misztériumait, megkülönböztetett
szeretettel tiszteli Isten Anyját, a
Boldogságos Szűz Máriát, akit
elszakíthatatlan kötelék fűz Fiának
üdvösséget
szerző művéhez. Benne csodálja és magasztalja a
megváltás legkiválóbb
gyümölcsét, és mint legtisztább
képben, örömmel szemléli benne azt, amire
vágyik, s amit remél, hogy maga is el fog érni."
[II. Vatikáni Zsinat:
Sacrosanctum concilium, 103.]
1173 Amikor
az Egyház az esztendő
folyamán a vértanúkról és
a többi szentről megemlékezik, ezekben "a Krisztussal
együtt szenvedett és
megdicsőült" férfiakban és nőkben "a
húsvéti misztériumot hirdeti"",és a
hívők szeme elé állítja a mindenkit
Krisztus által az Atyához vonzó
példájukat,
s az ő érdemeikre hivatkozva esdi ki Isten
áldását". [uo. 104.]
2030 A
keresztény ember az
Egyházban, az összes
megkereszteltekkel közösségben valósítja
meg hivatását. Az Egyháztól veszi át
Isten Igéjét, mely tartalmazza "Krisztus
törvényének" [Vö. Gal 6,2.]
tanítását. Az Egyháztól kapja a
szentségek kegyelmét, melyek támogatják
"az
úton". Az Egyháztól kapja meg az
életszentség példáját; ennek
modelljét és
forrását a legszentebb Szűz Máriában ismeri
föl; fölismeri azok hiteles
tanúságtételében, akik élik az
életszentséget; fölfedezi a lelki
hagyományban
valamint az előtte élt szentek hosszú sorában,
akiket a liturgia a szentek
naptárát követve ünnepel
(Fel)
Tanítóhivatali
megnyilatkozások
Szent
II. Gergely:
Levél III. Leó császárnak (Kr. u. 726-730
között) (DH 581)
És azt mondod, hogy mi
köveket, falfelületeket
és táblaképeket imádunk. Nem úgy
van, ahogy mondod, császár; hanem hogy
emlékezetünk felfrissüljön, és hogy a
bezártságból és a
tudatlanságból nehézkes lelkünk
felemelkedjék, és a magasba
ragadtassék általuk, akiké ezek a nevek, akiket
megszólítunk és akiké ezek a
képek; és nem mint isteneket imádjuk, ahogy te
mondod; távol legyen! Ugyanis
nem ezekben van a reménységünk. És ha
éppen az Úrnak a képéről van szó,
azt
mondjuk: Urunk Jézus Krisztus, az Isten Fia, siess
segítségünkre és ments meg
minket! Ha pedig az Ő szent Anyjáé, azt mondjuk: Szent
Istenszülő, az Úr Anyja,
járj közben Fiadnál, a mi igaz
Istenünknél, hogy mentse meg lelkünket! Ha pedig
vértanúé: Szent István
vértanú, aki véredet ontottad Krisztusért,
aki mint első
vértanú legerősebb bizalommal beszélhetsz,
járj közben értünk. És az összes
mártiromságot szenvedett vértanúkról
így beszélünk, általuk ugyanilyen
kéréseket terjesztünk fel. És nem úgy
van, ahogy mondod császár, mintha a
vértanúkat isteneknek neveznénk.
I.
Hadrianus / II.
Nikaiai Zsinat: 7. Ülés: Dogmatikai határozat a
szentképekről (Kr. u. 787) (DH
600-601)
Csatlakozván mintegy a
királyi ösvényhez,
és követve szent atyáink Istentől
sugalmazott tanítását és a katolikus
Egyház hagyományát, mert tudjuk, hogy ez a
Szentléleké, aki az Egyházban lakozik: teljes
bizonysággal és gondossággal
határozatot hozunk, hogy amiként a becses és
életadó kereszt alakzatát, úgy a
tiszteletreméltó és szent képmásokat
is, akár színes mozaikból vannak ezek,
akár más alkalmas anyagból, el kell helyezni Isten
szent egyházi épületeiben, a
szent edényeken és ruhákon, a falakon és a
táblaképeken, a házakban és az
utakon: éspedig a mi Urunk és Istenünk és
Megváltónk, Jézus Krisztus, valamint
szeplőtelen Úrnőnk, a szent Istenszülő, és a
tiszteletreméltó angyalok, és az
összes szent és kegyes férfiak
képmását.
Minél gyakrabban láthatók ugyanis ezek a
megformált képek, azok, akik ezeket
szemlélik, annál könnyedébben emelkednek fel
azok előképeinek emlékezetéhez és
óhajtásához, hogy megcsókolják
és tiszteletteljes hódolattal illessék ezeket,
de nem azért, hogy valódi imádásban
részesítsék, amely hitünk szerint való
és
amely egyedül az isteni természetet illeti meg; amint a
becses és életadó
kereszt ábrázolásának, úgy ezeknek a
képeknek és a szent evangéliumos
könyveknek és egyéb szent emlékeknek
felajánlott füstölés és
fénygyújtás az
előkép tiszteletének kifejezésére
szolgál, amiként őseinknél is kegyes szokás
volt. "A képnek adott tisztelet ugyanis az ősképnek
szól" [Nagy Szent
Vazul: De Spiritu Sancto 18.]; és aki hódol a
kép előtt, az azon
ábrázolt valóságának hódol.
XV.
János: A
"Cum conventus esset" körlevél (Kr. u. 993) (DH 675)
(2)
... Közös tanácskozással elhatároztuk,
hogy az ő, azaz Szent Ulrich püspök
emlékezetét kegyeletes indulattal, szívből
jövő áhítattal kell tisztelni; mivel
úgy tiszteljük és illetjük hódolattal a
vértanúk és a hitvallók ereklyéit,
hogy
azt imádjuk, akinek a vértanúi és
hitvallói; tiszteljük a szolgákat, hogy a
tisztelet visszaháruljon az Úrra, aki azt mondta: "Aki
titeket befogad,
engem fogad be" [Mt 10,40]: és ennélfogva mi, akik
megigazulásunkat
tekintve nem bizakodunk saját erőnkben, az ő
imádságaik és érdemeik révén
a
legkegyelmesebb Istennél állandóan
támogatást kapjunk, mivel ők az összes
egyházakat tekintetbe véve, az azok iránti
kegyeletből, sőt az apostoli
kormányzás erős törekvéseivel
hathatósan azon fáradoztak, hogy az
üdvösséget
legjobban szolgáló isteni parancsok, a szent
kánonok és a tiszteletreméltó
atyák tanításai javunkra legyenek, és
kikezdetlen szilárdságot eredményezzenek;
így hát Ulrich, a már említett
tiszteletreméltó püspök emlékezete az
Isten
iránti hódolatnak legyen szentelve, és az
istendicséret legáhítatosabb
megnyilvánulásaiban mindig képes legyen hatni.
IV. Piusz / Tridenti Zsinat: 22.
ülés:
Tanítás és kánonok a legszentebb
miseáldozatról (Kr. u. 1562) (DH 1744; 1755)
Ámbár
a szentek tiszteletére és emlékére az
évszázadok alatt az Egyház szokása volt
számtalan mise bemutatása, de tanítása
szerint sohasem őnekik mutatták be az
áldozatot, hanem egyedül Istennek, aki őket
megkoronázta [5. kánon]. Ezért „még
a pap sem azt szokta mondani, hogy: „Péter és Pál,
most áldozatot ajánlok fel
néked” [vö. Szent Ágoston, Contra Faustum Manichaeum
20,21], hanem, Istennek az
ő győzelmeikért hálát adva, az ő
védelmükért esedezik, hogy „érettünk az
égben
közbenjárni méltóztassanak azok, akiknek
emlékét üljük a földön.” [Missale
Romanum (1862), miserend, a kézmosás után]
5.
kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy
csalás a szentek tiszteletére misét
bemutatni, és hogy elnyerjük
közbenjárásukat Istennél, amint az
Egyház
szándékában áll: legyen
kiközösítve.
IV.
Piusz /
Tridenti Zsinat: 25. Ülés: Határozat a szentek
segítségül hívásáról,
tiszteletéről és ereklyéiről, és a
szentképekről (Kr. u. 1563) (DH 1821-1825)
A szent
zsinat utasítja az
összes püspököt és a többi
személyeket, akik a
tanítás tisztét és gondját magukra
vállalták, hogy a katolikus és apostoli
Egyháznak a keresztény vallás ősidejétől
elfogadott gyakorlata, valamint az
egyházatyák egybehangzó véleménye
és a szent zsinatok határozatai szerint
elsőrendűen oktassák ki a híveket a szentek
közbenjárást, segítségül
hívását,
az ereklyék tiszteletét és a szentképek
törvényes használatát illetően, és
tanítsák meg őket arra, hogy a Krisztussal együtt
uralkodó szentek felajánlják
az Istennek imádságaikat az emberekért, valamint
hogy jó és hasznos dolog
esdekelve segítségül hívni őket, és
imáikhoz, támogatásukhoz és
segítségükhöz
folyamodni, hogy eszközöljék ki Istentől
jótéteményeit Fia, a mi Urunk Jézus
Krisztus által, aki a mi egyedüli Megváltónk
és Üdvözítőnk. Azok pedig, akik
tagadják, hogy a mennyben örök boldogságot
élvező szenteket segítségül szabad
hívni; vagy akik azt állítják, hogy a
szentek nem imádkoznak az emberekért,
ill. az ő segítségül hívásuk, ti. hogy
értünk, egyesekért is imádkozzanak,
voltaképpen bálványimádás, és
egyébként is vitában áll Isten
szavával, és ellenkezik
"az egyetlen közvetítő Isten és az ember
között, Jézus Krisztus" [vö.
1Tim 2,5] tiszteletével, továbbá ostoba dolog a
mennyben uralkodó szentekhez
szóval vagy lélekben könyörögni,
istentelenül vélekednek.
Tanítsák meg
őket arra is,
hogy a szent vértanúk és a többi
Krisztussal élők szent testét, amely egykor Krisztus
élő tagja és a Szentlélek
temploma volt [vö. 1Kor 3,16; 6,19; 2Kor 6,16], ő az
örök életre fel fogja
támasztani és meg fogja dicsőíteni. Ezért
ezen testek iránt a hívőknek tiszteletet
kell tanúsítaniuk, mert ezek révén sok
jótéteményt adott Isten az embereknek,
úgyhogy akik azt állítják, hogy a szentek
ereklyéinek nem tartozunk
tiszteletadással és tisztelettel, vagy hogy ezeket
és egyéb szent tárgyi
emlékeket a hívők haszontalanul tisztelik, és az ő
segítségük elnyerése végett
a szentekről való megemlékezést hiába
ápolják, azokat mindenképpen el kell
ítélni, amint már azelőtt is
elítélte őket, és most is elítéli az
Egyház.
Továbbá, Krisztus, az Istenszülő Szűz és
más szentek képmásai különösen a
templomokban kell legyenek, és ezeket illő tiszteletben
és tiszteletadásban
kell részesítenünk, nem azért, mert azt
hisszük, hogy valamilyen isteni erő van
bennük, ami miatt tisztelni kell ezeket, vagy hogy valamit
kérnünk kell
ezektől, vagy hogy bizalommal kellene csüggeni a
szentképeken, amiként egykor a
pogányok tették, akik a bálványokba
vetették bizalmukat [vö. Zsolt 134,15k],
hanem azért, mert az irántuk tanúsított
tisztelet azokat az előképeket illeti,
akiket ábrázolnak. Ily módon a szentképek
közvetítésével, amelyeket
megcsókolunk, és amelyek előtt fedetlen fővel leborulunk,
Krisztust imádjuk, és
a szenteket tiszteljük, akikre hasonlítanak. Ez az, amit a
zsinatok, különösen
pedig a II. Nikaiai zsinat határozatai a
képrombolók ellenében szentesítettek
[lásd DH 600-603].
Azt pedig gondosan tanítsák a püspökök,
hogy megváltásunk misztériumainak
történeti elbeszélése, amelyet a
festmények vagy más ábrázolások
kifejeznek,
műveli és erősíti a népet a hitigazságok
felidézésével és a rájuk való
folytonos
emlékeztetéssel. Másrészt pedig azt is
tanúsítják, hogy minden szentkép
bőséges
gyümölcsöt terem, nemcsak mivel figyelmezteti a
népet a jótéteményekre és
ajándékokra, amelyekkel Krisztus elhalmozta, hanem
azért is, mert Istennek a
szentek által művelt csodáit és az ő
üdvös példájukat a hívők szeme
elé tárja,
hogy azokért Istennek hálát adjanak, a szentek
példája szerint rendezzék el
életüket és erkölcseiket, és
felbuzduljanak az Isten imádására és
szeretetére,
és a jámborság ápolására. Ha
pedig valaki ezen rendelkezésekkel ellentétes
dolgot tanítana, vagy úgy vélekednék:
legyen kiközösítve.
Ha visszaélések csúsznak be e szent és
üdvös rendelkezésekbe, akkor a szent
zsinat hőn óhajtja, hogy azokat teljesen szüntessék
meg, tehát semmi olyan
képmást ne állítsanak fel, amely hamis
tanítást ábrázol, és alkalmat ad az
egyszerű embereknek a veszélyes tévedésre.
Hogyha időnként előfordul, hogy a Szentírás
történeteit és elbeszéléseit -
amennyiben ez a tanulatlan nép számára hasznos
lesz - képszerűen ábrázolják,
oktassák ki a népet, hogy azok nem az istenséget
ábrázolják, mintha testi
szemmel látható, vagy színekkel és
alakokkal ábrázolható lenne. Továbbá
a
szentek segítségül hívásában,
az ereklyék tiszteletében és a képek szent
célú
használatában minden babonaságot el kell
törölni, minden piszkos nyerészkedést
ki kell küszöbölni, s végül minden
komolytalanságot el kell kerülni. ...
Hogy mindezt hívebben megtartsák, határozatot hoz
a szent zsinat, mely szerint
senkinek sem szabad, semmilyen helyen ... semmi szokatlan
képmást elhelyezni
vagy elhelyezéséről gondoskodni, hacsak a
püspök előzetesen jóvá nem hagyta.
Ugyancsak semmilyen új csodát nem szabad elfogadni, sem
új ereklyéket
befogadni, hacsak a püspök jóvá nem hagyta.
IV.
Piusz: Az „Iniunctum nobis” bulla, Tridenti
hitvallás (Kr. u. 1564) (DH 1867)
Állhatatosan
igaznak tartom, hogy van tisztítóhely, és hogy az
ott fogságban tartott
lelkeket a hívek közbenjáró imája
segíti; hasonlóképpen azt is, hogy a
Krisztussal együtt uralkodó szenteket tisztelni és
segítségüket kérni kell, ők
felajánlják imáikat Istennek érettünk,
és az ő ereklyéiket tisztelni kell.
Erősen állítom, hogy Krisztusnak és a mindenkor
Szűz Istenanyának képeit, és
más szentekét is magunknál kell tartani és
meg kell őrizni, és meg kell adni az
ezeknek kijáró megbecsülést és
tiszteletet.
XIII. Leó: A
„Divinum illud munus”
körlevél (Kr. u. 1897) (DH 3325)
A
vallásos tisztelet ugyanis, amelyet a szent égi
lakóknak és az angyaloknak, a
Szűz Istenszülőnek és Krisztusnak megadunk,
végül is magára a Szentháromságra
háramlik vissza és benne végződik.
XIII. Leó: A „Mirae
caritatis” körlevél
(Kr. u. 1902) (DH 3363)
Krisztus
az Eucharisztiát az Egyházra „mint az ő
egységének és szeretetének a
jelképét”
hagyta, „és azt akarta, hogy ezáltal minden
keresztény egységet alkosson és a
többihez kapcsolódjék … mintegy jelképezve az
ő egyetlen testét, amelynek feje
ő maga …” [vö. DH 1635; 1638]. …
Ezenkívül
az élők közötti kölcsönös szeretet
kegyelme, amelyhez az eucharisztikus
szentség oly nagy erővel és gyarapítással
járul hozzá, főképpen eme áldozat
erejével árad szét mindenkire, akik a Szentek
közösségéhez számíttatnak. A
Szentek közössége ugyanis nem egyéb, … mint
kölcsönös segítségnyújtás,
az
engesztelés, az imádságok, a
jótétemények kölcsönös
közlése a hívők között,
akár elnyerték már az égi hazát,
akár az engesztelőtűzben raboskodnak még, akár
ebben a világban vándorolnak, ők egy néppé
egyesülnek, amelynek a feje
Krisztus, formája pedig a szeretet.
A
hitben ugyanis érvényes az, hogy noha ezt a
felséges áldozatot csak Istennek
szabad felajánlani, az égben az Istennel uralkodó
Szentek tiszteletére is -,
akiket Isten koronázott meg -, be lehet mutatni abból a
célból, hogy
pártfogásukat elnyerjük, sőt, ahogy az apostolok
tanítják, azon testvérek
szégyenfoltjának az eltörlése
érdekében is megtehetjük ezt, akik már
meghaltak
az Úrban, de a bűn következményeitől való
megtisztulásuk még nem teljes.
VI.
Pál / II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum Concilium (Kr. u.
1963) (DH 4008)
8. A földi
liturgiában annak a
mennyei liturgiának előízét
élvezzük, melyet Jeruzsálemben ünnepelnek, a
szent városban, ahová zarándokként
tartunk, ahol Krisztus, a szentély és az igazi
sátor szolgája ül Isten jobbján;
[Vö. Jel 21,2; Kol 3,1; Zsid 8,2.] a földi liturgiában
az összes mennyei sereggel
együtt énekeljük az Úrnak a dicsőség
himnuszát; tisztelettel megemlékezvén a
szentekről némi részt és
közösséget remélünk velük;
várjuk az Üdvözítőt,
Urunkat Jézus Krisztust, amíg Ő maga, a mi
életünk meg nem jelenik, és vele
együtt mi is meg nem jelenünk dicsőségében.
[Vö. Fil 3,20; Kol 3,4.]
VI.
Pál / II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium (Kr. u. 1964)
(DH 4170)
50.
Jézus Krisztus egész misztikus testének e
közösségét nagyon jól ismerve, a
zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve
nagy jámborsággal ápolta a
holtak emlékét, [Lásd a római
katakombák föliratait.] és mivel "szent és
üdvösséges gondolat a halottakért
imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől"
(2Mak 12,46), közbenjáró imákat is
ajánlott föl értük. Krisztus
apostolairól és
vértanúiról pedig, akik vérük
ontásával adták a legnagyobb
bizonyságát hitüknek
és szeretetüknek, mindig hitte az Egyház, hogy
Krisztusban még szorosabban
egyek velünk. Őket tehát különös
bensőséggel tisztelte a Boldogságos Szűz
Máriával és a szent angyalokkal együtt,
[Vö. DS 353.] és bizalommal kérte
közbenjárásukat. Később hozzájuk
számítottak még másokat is, akik
áldozatosabban követték Krisztus
szüzességét és
szegénységét, [Szt Methodius:
Symposion, VII, 3.] s végül olyanokat is, akiket a
keresztény erények hősies
gyakorlása1 és isteni karizmák
ajánlottak a hívők áhítatának
és
követésének. [XII. Pius: Mediator Dei enciklika]
Amikor
ugyanis Krisztus hűséges követőinek életére
tekintünk, új ösztönzést kapunk,
hogy eljövendő városunkat keressük (vö. Zsid
13,14; 11,10), s ugyanakkor
megismerjük azt a biztonságos utat, melyen járva
ebben az ezerarcú világban
állapotunknak és körülményeinknek
megfelelően eljuthatunk a Krisztussal való
tökéletes egyesülésre, vagyis az
életszentségre. [Vö. Zsid 11,3--40; 13,7; Sir
44--50 fej.] Azok életében, akik hozzánk
hasonlóan emberek, de Krisztusnak
tökéletesebb képmásai (vö. 2Kor 3,18),
Isten feltűnően nyilvánítja ki
jelenlétét és arcát az embereknek.
Bennük Ő szól hozzánk és ad jelet nekünk
országáról, [Vö. DS 3013] mely felé
erősebben vonzódunk, ha a tanúk ilyen nagy
sokaságát (vö. Zsid 12,1) és az
evangélium igazságának ilyen
igazolását látjuk.
Az
égiek emlékét azonban nemcsak a jó
példájuk miatt tiszteljük, hanem még
inkább
azért, hogy megerősödjék az egész
Egyház egysége a Lélekben (vö. Ef 4,1--6) a
testvéri szeretet gyakorlása által. Mert
miként az útonlevők keresztény
közössége közelebb visz bennünket
Krisztushoz, úgy a szentekkel való
közösség
ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből mint forrásból
és főből minden kegyelem és
Isten népének élete árad. [XII. Pius:
Mystici Corporis enciklika] Teljesen
helyénvaló tehát, hogy Jézus Krisztusnak e
barátait és társörököseit, akik
testvéreink és nagy jótevőink is, szeressük
és méltó hálát adjunk
értük
Istennek. "Esedezve hívjuk hát őket
segítségül, és vegyük igénybe
imáikat és
hatalmas támogatásukat, hogy megkapjuk Isten
jótéteményeit az ő Fia, Jézus
Krisztus, a mi Urunk által, aki egyetlen
Megváltónk és Üdvözítőnk." [DS
1821].
Mert az égiek iránt való szeretetünknek
minden őszinte megnyilatkozása
természete szerint Krisztus felé tör és benne
éri el célját, hiszen Ő "minden
szentek koronája", [Mindenszentek ünnepének
Invitatoriuma] s rajta keresztül
elhatol Istenhez, aki csodálatos a szentjeiben és
megdicsőül bennük. [Vö. 2Tesz
1,10.]
De
a legnemesebb módon akkor valósul meg
egységünk a mennyei Egyházzal, amikor
különösen a szent liturgiában, melyben
szentségi jelek által hat ránk a
Szentlélek ereje, az isteni fölség
dicsőségét közös ujjongással
ünnepeljük; [SC
104.] és mindnyájan, akiket Krisztus vére
megváltott minden törzsből és
nyelvből, népből és nemzetből (vö. Jel 5,9),
és egyetlen Egyházba gyűltünk
össze, a dicséret ugyanazon énekével
magasztaljuk a Szentháromság egy Istent.
Az eucharisztikus áldozat bemutatása pedig minden
másnál jobban összekapcsol
bennünket a mennyei Egyház liturgiájával,
amikor a szentek közösségében
tisztelettel emlékezünk meg elsősorban a dicsőséges,
mindenkor szűz Máriáról,
valamint Szent Józsefről, a szent apostolokról, a
vértanúkról és minden
szentről. [A római szentmise kánonja]
51. Őseink
tiszteletreméltó
hitét, mely szerint eleven
kapcsolatban vagyunk a mennyei dicsőséget élvező vagy a
halál után még tisztuló
testvérekkel, ez a Szentséges Zsinat nagy
jámborsággal elfogadja, és a II.
niceai, [DS 600] a firenzei [DS 1304] és a trentói [DS
1821--24; 1820; 1580.]
szent zsinatok határozatait megismétli. Egyúttal
lelkipásztori gondoskodásával
buzdítja az illetékeseket, hogy ha itt vagy ott
becsúszott valami visszaélés,
túlzás vagy fogyatékosság,
törekedjenek azt eltüntetni vagy kijavítani, és
mindent újítsanak meg Krisztusnak és Istennek
nagyobb dicsőségére. Tanítsák meg
tehát híveiket, hogy a szentek hiteles tisztelete nem a
külső gyakorlatok
sokaságában rejlik, hanem sokkal inkább
tevékeny szeretetünk erősségében;
önmagunk
és az Egyház javára azért keressük a
szenteket, hogy "életükből példát,
közösségükből részesedést,
közbenjárásukból támogatást"
nyerjünk. [ Egyes
egyházmegyéknek engedélyezett
prefációból.] Másrészt pedig
oktassák híveiket,
hogy az égiekkel való társalkodásunk, ha a
hit teljesebb világánál fogjuk föl,
egyáltalán nem szegényíti az
imádó tiszteletet, melyet megadunk az Atyaistennek
Krisztus által a Szentlélekben, hanem épp
ellenkezőleg, nagyon gazdagítja.2
Mert
valamennyien, akik Isten gyermekei
vagyunk, és egyetlen
családot alkotunk Krisztusban (vö. Zsid 3,6), ha
összefogunk egymással a
kölcsönös szeretetben és a
Szentháromság egy Isten dicséretében, akkor
megfelelünk az Egyház lényegi
hivatásának, és előre megízlelve
részesedünk a
beteljesült dicsőség liturgiájában. [SC 8.]
Amikor ugyanis Krisztus megjelenik,
és dicsőségesen föltámadnak a holtak, akkor
Isten világossága fogja beragyogni
a mennyei várost, és a Bárány lesz az ő
mécsese (vö. Jel 21,24). Akkor a
szentek egész egyháza a szeretet végtelenül
nagy boldogságában fogja imádni
Istent és a Bárányt",akit megöltek" (Jel
5,12), és egy hangon kiáltja: "A
trónon ülőnek és a Báránynak
áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom
örökkön
örökké" (Jel 5,13--14).
[1] AAS 14:23. (XV. Benedek: Neumann
János
szenttéavatási
dekrétuma) -- XI: Pius: Discorsi I-III, Róma 1941.
(szentekről szóló beszédek)
-- XII. Pius: Discorsi e Radiomessaggi, 10, 37.
[2]
Canisius Szt Péter: Catechismus maior seu summa
doctrinae christianae, III. fej., I. rész, 44., 49. pont.
(Fel)
Mit mond erről a Biblia?
Egyelőre csak kommentár nélkül:
Mt 18,10
Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik
közül! Mondom nektek: angyalaik az égben
szüntelenül látják mennyei Atyám
arcát.
Mt 15,4
Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat
és anyádat, és: Aki apját vagy
anyját gyalázza, halállal lakoljon!
Lk 18,20
Ismered a parancsokat: Ne törj
házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis
tanúságot, tiszteld apádat és
anyádat.”
Ef 6,2-3
Ez az első, ígérettel egybekötött
parancs: „Tiszteld apádat és anyádat,
hogy boldog és hosszú életű légy a
földön.”
Kiv 20,12
Tiszteld apádat és anyádat,
hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az
Úr, a te Istened ad neked.
Lev 19,3
Mindenki tisztelje anyját és
apját. Tartsátok meg szombatomat. Én
vagyok az Úr, a ti Istenetek.
MTörv
5,16
Tiszteld apádat és anyádat,
amint az Úr, a te Istened parancsolta neked, hogy hosszú
életű légy és jól menjen a sorod azon a
földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked!
Lk 1,28
Az angyal belépett hozzá és
megszólította: „Üdvözlégy,
kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy
minden asszonynál.”
Róm 13,7
Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki:
akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a
vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot,
akinek tisztelet, annak a tiszteletet.
1Kor 4,16
Azért kérlek titeket, legyetek
követőim.
1Kor 11,1
Legyetek követőim, mint ahogy
én Krisztus követője vagyok.
Fil
2,25-29
Addig is szükségesnek tartom, hogy
visszaküldjem hozzátok Epafroditusz testvéremet,
munka- és küzdőtársamat, akit ti küldtetek,
hogy szükségemben szolgálatomra legyen. Nagyon
vágyott már utánatok, és nyugtalankodott,
hogy betegségéről értesültetek.
Valóban halálos beteg volt, de Isten
megkönyörült rajta. Nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy
bánatra bánat ne érjen. Igyekszem hamarosan
útnak indítani, hogy viszontlátva újra
örüljetek neki, s nekem se kelljen szomorkodnom. Fogadjátok
nagy örömmel az Úrban, és
becsüljétek meg az ilyen embert.
Fil 3,17
Testvérek, kövessétek a
példámat mindnyájan! Nézzétek
azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon
látjátok.
1Tessz
1,6
S ti az Úr és a mi
követőink lettetek. A tanítást a sok
nehézség ellenére is a Szentlélek
örömével fogadtátok,
2Tessz
3,7
Hiszen tudjátok, hogyan kell minket
követni. Nem éltünk tétlenül
közöttetek
Zsid 3,3
De ő Mózesnél annyival nagyobb
dicsőségre volt méltó, amennyivel nagyobb
tiszteletet érdemel a ház építője, mint a
ház.
Zsid 6,12
Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek
azokat, akik a hitben és a béketűrésben az
ígéret örökösei lettek.
Zsid 13,7
Emlékezzetek meg
elöljáróitokról, akik az Isten
szavát hirdették nektek. Gondoljatok
életútjuk végére, és
kövessétek őket a hitben.
Jak
5,10-11
Testvérek, a szenvedés
elviselésében és a kitartó türelemben vegyetek
példát a prófétákról, akik az
Úr nevében szóltak. Boldognak mondjuk azokat, akik
hűségesen kitartanak. Hallottatok Jób
türelméről, és tudjátok az Úr
célját is, hiszen az Úr igen irgalmas és
könyörületes.
1Pét 2,17
Mindenkit tiszteljetek, szeressétek
a testvéri közösséget, féljétek
az Istent, s tiszteljétek a királyt.
Ter 19,1
A két angyal este ért Szodomába, amikor
Lót éppen a város kapujánál
ült. Mikor Lót meglátta őket,
felállt, eléjük ment, földig hajolt
előttük,
Ter 42,6
József volt az Úr az országban: ő adott
el gabonát az egész népnek. Amikor
József bátyjai megérkeztek, földig
meghajoltak előtte.
Kiv 28,2
Áronnak, a bátyádnak csinálj
szent ruhákat dicsőségül és
ékességül.
Lev 19,32
Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet
az öregnek és féld Istenedet. Én
vagyok az Úr.
1Sám
28,14
Saul megkérdezte: „Milyennek látod?” Az
asszony így felelt: „Egy öregember száll
fölfelé, köntösébe burkolózva.”
Ebből Saul megtudta, hogy Sámuel. A földig hajolt
és leborult előtte.
2Krón
32,33
Amikor Hiszkija megtért atyáihoz, a
Dávid fiainak sírjához vezető emelkedőnél
temették el. Halála alkalmával
egész Júda és Jeruzsálem kifejezte
hódolatát. Fia, Manassze lett helyette a
király.
Sir
44,1-2
Nagyhírű férfiak
dicséretét zengem, az atyáinkét,
egymás után szépen. Sok dicsőt teremtett az
Úr, megmutatta nagyságát ősidők óta.
(Fel)
Mit
mondanak erről az
ókeresztény írók?
A szentek közbenjárása és
tisztelete
(További idézetek várhatók
Hippolütosztól, Alexandriai Szent Kelementől, Szent
Cipriántól, Alexandriai Dionüsziosztól,
sírfeliratokról, Methodiustól, Szent
Hilariosztól, Szír Szent Efrémtől, Nagy Szent
Baszileiosztól, Aranyszájú Szent
Jánostól, Szent Epiphaniustól, Nazianzoszi Szent
Gergelytől, Nüssziai Szent Gergelytől, Szent Ambrustól,
Szent Ágostontól, Szent Jeromostól, Alexandriai
Szent Cirilltől, Küroszi Theodorétosztól, Nagy Szent
Leó pápától, Damaszkuszi Szent
Jánostól, a II. Nikeai Zsinattól)
Hermász:
Pásztor, 57,3-4
(Kr. u. 90)
Aki az
Isten szolgája, annak szívében az Úr
lakozik,
értelmességet kér tőle, és ő megadja neki
(vö. Jak 1,5.6; 1Kir 3,11)… de azok,
akik hanyagok és lusták az imádságban,
mindent kételkedve kérnek az Úrtól;
pedig az Úr nagyirgalmú és mindenkinek ad, aki
kételkedés nélkül kér tőle. Téged a
dicsőséges angyal erősített meg, és oly nagy
imádságot kaptál tőle,
meg
tétlen se vagy, akkor hát miért nem kérsz
az Úrtól értelmességet, és
megkapnád
azt?!
Szent
Polikárp
vértanúsága,
17-18. (Kr. u. 157)
Ezért
azt sugalmazta Nicetesnek, Heródes
apjának és Alce testvérének, hogy
kérje meg a kormányzót, ne adja oda
Polikárp testét eltemetni, hogy úgymond
„nehogy elfelejtsék a Keresztrefeszítettet és ezt
kezdjék imádni.” Nicetes ezt
a zsidók javaslatára és sürgető
rábeszélésére mondta, akik lestek minket,
amint
ki akartuk venni Polikárpot a tűzből, nem tudván azt,
hogy nem lehetséges
nekünk az egész világ megváltottjaiért
szenvedő — a feddhetetlen a bűnösökért —
Krisztust elfelejtenünk, sem mást imádnunk. Őt,
Isten Fiát, valóban imádjuk, a
vértanúkat azonban, mint az Úr
tanítványait és követőit, a
királyukhoz és
mesterükhöz való rendkívüli
ragaszkodásuk miatt méltán szeretjük
és társaik
szeretnénk lenni!
Látva a
zsidók által szított
viszályt, a százados a holttestet a tűz
közepére
tetette és elégette. Mi
azután
összeszedtük a legnemesebb gyöngyöknél
becsesebb
és az aranynál tisztább csontokat, és
eltakarítottuk egy illő helyre. Ezen a
helyen, mihelyst megtehetjük és az Úr is megengedi
azt, összegyűlünk majd és
megünnepeljük vértanúságának
évfordulóját vigadva és örvendve,
azoknak
emlékére, akik befejezték már a
pályafutásukat, és azoknak a
felkészítésére,
akik majd a lábnyomukba fognak lépni.
Tertullianus:
A
koszorúról, 3,3. (Kr. u.
211)
A
halottakért évfordulójukon
felajánlásokat végzünk, éppenúgy
megüljük a
(mennyei) születésnapokat is.
Órigenész:
Az
imádságról,
11,1. (Kr. u. 233)
A hitelesen
imádkozókkal nemcsak a Főpap
imádkozik együtt, hanem az
angyalok is, akik jobban örvendeznek a mennyben egy megtérő
bűnös fölött, mint
kilencvenkilenc igazon, akiknek nincs szükségük
megtérésre (Lk 15,7; Mt 18,13),
s velük könyörögnek az elhunyt szentek lelkei is.
Jeruzsálemi
Szent Cirill: Hitoktató beszédek, 23,9
(Kr. u. 350)
Aztán
megemlékezünk az elhunytakról is; először az
ősatyákról, prófétákról,
apostolokról, vértanúkról, hogy az Isten az
ő
kérésükre és
közbenjárásukra fogadja kegyesen
könyörgésünket. Majd az elhunyt
szentatyákért és püspökökért
imádkozunk és általában azokért, kik
köztünk
szenderedtek el; mert az a hitünk, hogy azáltal
segítünk legjobban azokon a
lelkeken, kikért imádkozunk, ha akkor tesszük, mikor
a szent és csodálatos
áldozat jelen van (az oltáron).
Alexandriai Szent
Cirill: Encomium in Mariam Deiparam; P.G. 77,1029--1040. Beszéd az
efezusi zsinaton (Kr. u. 431)
Üdvözöllek nagyon Szent János apostol és evangélista,
szüzek dísze, szemérem tanítómestere, az
ördög incselkedéseinek elhárítója. Te pusztítottad el a pogány
templomot. Efezusiak
menedéke és vezérharcosa. Szegények táplálója, szorongatottak oltalma.
Te megmented és felüdíted a hozzád folyamodókat.
(Fel)