www.depositum.hu - Katolikus Hitvédelem

306 Isten szuverén Ura a maga tervének, megvalósításához mégis igénybe veszi a teremtmények együttműködését is. Ez nem a gyöngeség, hanem Isten nagyságának és jóságának jele. Isten ugyanis teremtményeinek nemcsak létet ad, hanem a méltóságot is adja, hogy önállóan cselekedjenek, egymás okai és princípiumai legyenek, és így együttműködjenek terve megvalósításában.

654 A húsvéti misztériumnak két összetevője van: Krisztus a halálával megszabadít bennünket a bűntől, föltámadásával pedig megnyitja utunkat az új életre. Az egyik elsősorban a megigazulás, mely visszahelyez bennünket Isten kegyelmébe, [Vö. Róm 4,25.] "hogy miként Krisztus (...) föltámadott a halálból, úgy mi is az új életben élhessünk" (Róm 6,4). Ez az új élet a bűn fölötti győzelem és a kegyelemben való új részesedés. [Vö. Ef 2,4--5; 1Pt 1,3.] A másik összetevő a fogadott fiúság megvalósulása, mert az emberek Krisztus testvéreivé válnak, ahogyan maga Jézus nevezi tanítványait a föltámadása után: "Menjetek, és vigyétek hírül testvéreimnek" (Mt 28,10). [Vö. Jn 20,17.] Testvérek nem a természet alapján, hanem a kegyelem ajándékaként, mert ez a fogadott fiúság valós részesedést jelent az egyetlen Fiú életében, ami teljességgel az Ő föltámadásában nyilvánult meg.

1731 A szabadság az értelemben és az akaratban gyökerező hatalom: cselekedni vagy nem cselekedni, ezt vagy azt tenni, megfontolt cselekedeteket önállóan végezni. A szabad akaratnak köszönhetően minden egyes ember rendelkezik önmaga fölött. A szabadság az emberben az igazságban és a jóságban való növekedés és érlelődés ereje. A szabadság akkor éri el a tökéletességét, amikor Istenre, a mi boldogságunkra irányul.

1732 Amíg a szabadság véglegesen bele nem rögződik a maga legfőbb javába, aki Isten, magában hordozza a választási lehetőséget a jó és rossz között, a tökéletességben való növekedés vagy a megfogyatkozás és vétkezés lehetőségét. A szabadság a sajátosan emberi cselekedetek jellemzője. Dicséret vagy dorgálás, érdem vagy bűnösség forrása lesz.

1749 A szabadság az embert erkölcsi alannyá teszi. Amikor az ember megfontoltan cselekszik, saját cselekedeteinek atyja. Az emberi cselekedetek, azaz a lelkiismeret ítélete után szabadon választott cselekedetek erkölcsileg minősíthetők. Jók vagy rosszak.

-- a választott tárgytól;
-- a kitűzött céltól vagyis a szándéktól;
-- a cselekedet körülményeitől.

1750 A tárgy, a szándék és a körülmények az emberi cselekedetek erkölcsiségének "forrásai", alkotóelemei.

1751 A választott tárgy az a jó, amely felé az akarat megfontoltan törekszik. A tárgy az emberi cselekedet anyaga. A választott tárgy erkölcsileg minősíti az akarás tettét azáltal, hogy az értelem fölismeri és az igaz jóhoz mérten jónak vagy rossznak ítéli. Az erkölcsiség objektív normái hirdetik a jónak és rossznak értelmes rendjét, amiről a lelkiismeret tanúskodik.

1752 A tárggyal szemben a szándék a cselekvő személy oldalán van. A szándék, mivel a cselekvés akarati forrásából való és a cél által meghatározza a cselekvést, lényeges elem a cselekedet erkölcsi minősítése szempontjából. A cél a szándék elsődleges végpontja, és a cselekedet végső terminusát jelzi. A szándék az akarat mozgása a cél felé, és a cselekvés terminusára tekint. A szándék a jó elhatározása, amit a cselekedettől vár. Nem merül ki az egyedi cselekedetek irányításában, hanem számos cselekedetet irányíthat ugyanazon cél felé; képes egy egész életet a végső cél felé irányítani. Így például egy szolgálatnak lehet célja a felebarát megsegítése, ugyanakkor indíthatja az Isten, minden cselekedetünk végső célja iránti szeretet. Egy és ugyanazt a cselekedetet különböző szándékok indíthatják, például a szolgálattétel történhet előnyszerzésért vagy hiúságból is.

1753 A jó szándék (például segíteni akar a felebarátnak) nem tesz sem jóvá, sem jogossá egy önmagában helytelen cselekedetet (például: a hazugságot és megszólást). A cél nem szentesíti az eszközöket. Így nem lehet igazolni egy ártatlan ember elítélését mint a nép megmentésének törvényes eszközét. Ezzel szemben a rossz szándék (például a hiúság) rosszá tesz egy cselekedetet, ami önmagában jó lehet (például az alamizsnaadás [Vö. Mt 6,2--4.]).

1754 A körülmények, beleértve a következményeket is, az erkölcsi cselekedet másodlagos összetevői. Növelik vagy csökkentik az emberi cselekedetek erkölcsi jóságát vagy rosszaságát (például az ellopott tárgy értéke). Súlyosbíthatják vagy enyhíthetik a cselekvő felelősségét (pl. halálfélelem hatása alatti cselekvésnél). A körülmények azonban önmagukban nem módosíthatják a cselekedetek erkölcsi minőségét; nem tehetik sem jóvá, sem jogossá az önmagában rossz cselekedetet.

1755 Az erkölcsileg jó cselekedet egyszerre föltételezi a tárgy, a cél és a körülmények jóságát. A rossz cél akkor is megrontja a cselekvést, ha tárgya önmagában jó (például azért imádkozni vagy böjtölni, hogy "lássák az emberek").

A választott tárgy önmagában rosszá teheti az egész cselekedetet. Vannak konkrét cselekvésmódok (például a paráznaság), melyek választása mindig téves, mert választásuk magában foglalja az akarat rendetlenségét, azaz az erkölcsi rosszat.

1756 Tévedés tehát az emberi cselekedetek erkölcsiségét csak a szándék vagy a keretüket képező körülmények (környezet, társadalmi nyomás, kényszer vagy szükséghelyzet) alapján megítélni. Vannak cselekedetek, amelyek önmaguk által és önmagukban, a körülményektől és szándékoktól függetlenül mindig súlyosan rosszak tárgyuk miatt; ilyenek a káromlás és a hamis eskü, az emberölés és a házasságtörés. Soha nem szabad rosszat tenni azért, hogy abból jó származzon.

1987 A Szentlélek kegyelmének megvan a hatalma ahhoz, hogy megigazulttá tegyen bennünket, azaz megtisztítson bűneinktől és közölje velünk Isten igazságát a Jézus Krisztusba vetett hit [Vö. Róm 3,22.] és a keresztség által: [Vö. Róm 6,3--4.]

"Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus föltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé Úrrá rajta. Halálával egyszer halt meg a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Jézus Krisztusban." (Róm 6,8--11)

1988 A Szentlélek hatalma által részesülünk Krisztus szenvedésében meghalván a bűnnek, és részesedünk az ő föltámadásában új életre születvén; tagjai vagyunk az ő testének, ami az Egyház; [Vö. 1Kor 12.] arra a szőlőtőre oltott szőlővesszők vagyunk, aki Ő maga: [Vö. Jn 15,1--4.]

"A Szentlélek által Isten részeseinek neveznek minket. (...) A Lélek közlése által válunk részesévé az isteni természetnek (...). Mert nem más okból istenülnek meg azok, akikben Ő jelen van." [Szent Atanáz: Epistulae ad Serapionem 1, 24]

1989 A Szentlélek kegyelmének első műve a megtérés, mely munkálja a megigazulást Jézus prédikációja szerint az evangélium kezdetén: "Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!" (Mt 4,17) A kegyelem indítására az ember Isten felé fordul és elfordul a bűntől, így fogadja a magasságból érkező bocsánatot és igazságot. "A megigazulás (...) nem egyszerűen a bűnök megbocsátása, hanem a belső ember megszentelése és megújítása." [DS 1528.]

1990 A megigazulás eloldja az embert a bűntől, mely ellentmond Isten szeretetének, és megtisztítja szívét a bűntől. A megigazulás a bocsánatot fölkínáló Isten irgalmasságának kezdeményezését követi. Megbékélteti az embert Istennel. Megszabadít a bűn rabszolgaságából, és meggyógyít.

1991 A megigazulás ugyanakkor Isten igazságosságának elfogadása a Jézus Krisztusba vetett hit által. Az igazságosság itt az isteni szeretet egyenességét (minden hamisság nélküliségét; ford. megj.) jelenti. A megigazulással együtt szívünkbe árad a hit, a remény és a szeretet, és képessé válunk arra, hogy engedelmeskedjünk az isteni akaratnak.

1992 A megigazulást Krisztus szenvedése érdemelte ki számunkra, aki élő, szent, Istennek tetsző áldozatul ajánlotta föl magát a kereszten, kinek vére az engesztelés eszköze lett minden ember bűneiért. A megigazulást a hit szentsége, a keresztség közvetíti számunkra. A megigazulás hasonlóvá tesz Isten igazságához, aki irgalmának hatalmával belsőleg igazzá tesz minket. A megigazulás célja Isten és Krisztus dicsősége és az örök élet ajándéka: [DS 1529.]

"Most pedig Isten a Törvény és a Próféták által tanúsított igazságossága a törvény nélkül vált nyilvánvalóvá, Isten igazságossága a Jézus Krisztusba vetett hit által mindazok iránt, akik hisznek. Ugyanis nincs különbség: mert mindnyájan vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét, megigazulásukat ingyen kapják, az Ő kegyelme által, a Jézus Krisztusban lévő megváltás révén. Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, hogy igazságosságát most kimutassa. Mert amint Ő igaz, úgy akart igazzá tenni mindenkit, aki Jézusban hisz." (Róm 3,21--26)

1993 A megigazulás állandóvá teszi az együttműködést Isten kegyelme és az ember szabadsága között. Ez az ember részéről a megtérésre hívó Isten szavára adott hívő beleegyezésben és az e beleegyezést megelőző és megőrző Szentlélek indításával való szeretetteljes együttműködésben fejeződik ki:

"Úgy, hogy amikor Isten a Szentlélek világosságával megérinti az ember szívét, az ember nem teljesen tehetetlenül fogadja ezt az ösztönzést, amelyet akár vissza is utasíthat; de pusztán szabad akaratával, Isten kegyelme nélkül sem tud az Isten előtti igazságra fölkészülni." [DS 1525.]

1994 A megigazulás Isten szeretetének Jézus Krisztusban megnyilvánult és a Szentlélek által adott legkiválóbb műve. Szent Ágoston úgy gondolja, hogy a bűnös megigazulása "nagyobb dolog, mint az ég és a föld teremtése", mert "az ég és a föld elmúlik; a választottak üdvössége és igazsága azonban soha nem múlik el". [Szent Ágoston: In Iohannis evangelium tractatus 72,3] Azt is gondolja, hogy a bűnösök megigazulása fölülmúlja az angyalok igazságban történt teremtését is, amennyiben nagyobb irgalmasságról tanúskodik.

1995 A Szentlélek belső tanítómester. A megigazulás, melynek hatására megszületik a "belső ember", [Vö. Róm 7,22; Ef 3,16.] magában foglalja az egész ember megszentelését:

"Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatában az életszentségre. (...) Most, hogy fölszabadultatok a bűn alól és Isten szolgái lettetek, gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet." (Róm 6,19.22)

1996 Megigazulásunk Isten kegyelméből való. A kegyelem jóakarat, ingyenes segítség, amit Isten azért ad nekünk, hogy válaszolni tudjunk az Ő hívására: hogy Isten fiai, [Vö. Jn 1,12--18.] fogadott fiúk, [Vö. Róm 8,14--17.] az isteni természet [Vö. 2Pt 1,3--4.] és az örök élet [Vö. Jn 17,3.] részesei legyünk.

1997 A kegyelem részesedés Isten életében; bevezet a szentháromságos élet bensőségébe: a keresztségben a keresztény ember részesedik Krisztus, teste Fejének kegyelmében. Mint "fogadott fiú" ettől fogva az egyszülött Fiúval egységben "Atyának" szólíthatja Istent. Megkapja a Szentlélek életét, aki beléleheli a szeretetet és formálja az Egyházat.

1998 Ez az örök életre szóló meghívás természetfölötti. Teljesen Isten ingyenes kezdeményezésétől függ, mert csak Ő nyilatkoztathatja ki és ajándékozhatja Önmagát. Fölülmúlja az ember -- és minden teremtmény -- értelmi képességeit és akarati erőit. [Vö. 1Kor 2,7--9.]

1999 Krisztus kegyelme Istentől adott, ingyenes ajándék, az Ő -- Szentlélek által lelkünkbe árasztott -- életének ajándéka azért, hogy a bűnből kigyógyítson és megszenteljen minket: ez a megszentelő, más szóval megistenítő kegyelem, melyet a keresztségben kapunk. Ez bennünk a megszentelés művének forrása: [Vö. Jn 4,14; 7,38--39.]

"Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De mindezt Isten viszi végbe, aki megengesztelődött irántunk Krisztus által." (2Kor 5,17--18)

2000 A megszentelő kegyelem állapotszerű (habituális) ajándék, állandó természetfölötti készség, mely tökéletesíti a lelket, hogy képessé tegye az Istennel való életre és az Ő szeretetéért való cselekvésre. Az állapotszerű (habituális) kegyelmet, mely maradandó készség az isteni hívás szerinti életre és cselekvésre, meg kell különböztetnünk az aktuális kegyelmektől, melyek isteni beavatkozások a megtérés kezdetén, vagy a megszentelés művének folyamatában.

2001 Az ember előkészülete a kegyelem fogadására már a kegyelem műve. Szükségünk van rá, hogy együttműködésünk a hit általi megigazulásban és a szeretet általi megszentelődésben elkezdődjön és fönnmaradjon. Isten véghezviszi bennünk azt, amit elkezdett",mert Ő, amikor valamit megkezd, megteszi, hogy akarjuk; és amikor befejez, együttműködik azokkal, akik akarják". [Szent Ágoston: De gratia et libero arbitrio 17, 33]

"Mi is cselekszünk, de Istennel együtt, mert irgalmassága megelőz minket. Megelőz, hogy meggyógyuljunk, mert követ is, hogy gyógyultan éljünk; megelőz, hogy meghívjon, követ, hogy megdicsőüljünk; megelőz, hogy jámboran éljünk, követ, hogy Ővele örökké éljünk, mert nélküle semmit sem tehetünk." [Szent Ágoston: De natura et gratia 31, 35]

2002 Isten szabad kezdeményezése az ember szabad válaszát igényli; mert Isten az embert a maga képmására teremtette, és a szabadsággal együtt hatalmat adott neki arra, hogy Őt megismerje és szeresse. A lélek csak szabadon lép a szeretet közösségébe. Isten közvetlenül érinti meg és indítja az ember szívét. Az emberbe oltotta az igazság és a jóság vágyát, melyet egyedül Ő tud beteljesíteni. Az "örök élet" ígéretei minden reményt fölülmúló módon megfelelnek ennek a vágyakozásnak:

"Azt, hogy Te a magad nagyon jó műveid után -- ámbár teljes nyugalomban alkottad őket -- megpihentél a hetedik napon, Könyved hangja jövendöli nekünk, tudniillik, hogy mi is -- azért a mi nagyon jó cselekedeteink után, mert Te ajándékoztad azokat nekünk -- az örök élet Szombatján meg fogunk pihenni Benned." [Szent Ágoston: Confessiones 13, 36, 51]

2003 A kegyelem elsősorban és főként a bennünket megigazulttá tévő és megszentelő Szentlélek ajándéka. De a kegyelem azokat az ajándékokat is magában foglalja, melyeket a Lélek azért ajándékoz, hogy bennünket művéhez társítson, és alkalmassá tegyen arra, hogy mások üdvösségének és Krisztus Testének, az Egyháznak gyarapításában együtt tudjunk működni. Ilyenek a szentségi kegyelmek, az egyes szentségek sajátos ajándékai. Továbbá a különleges kegyelmek, melyeket a Szent Pál által használt görög szóval karizmáknak is nevezünk, ami kegyet, ingyenes ajándékot, jótéteményt jelent.[2849] A karizmák -- még a rendkívüli természetűek is, mint például a csodatevés vagy a nyelveken szólás ajándéka -- minden esetben a megszentelő kegyelemre vannak rendelve, és céljuk az Egyház közjava. Az Egyházat építő szeretet szolgálatában állnak. [Vö. 1Kor 12.]

2004 A különleges kegyelmek között meg kell említenünk az állapotbeli kegyelmeket, amelyek a keresztény élet és az egyházi szolgálat hivatalviseléséhez kapcsolódnak:

"A nekünk adott kegyelem által különböző ajándékokat birtokolunk; a próféciát a hit szabálya szerint; a szolgálatot a szolgálatban; aki tanít, a tanításban; aki buzdít, a buzdításban; aki adakozik, az egyszerűségben; aki elöljáró, a gondosságban; aki irgalmasságot gyakorol, a vidámságban." (Róm 12,6--8)

2005 A kegyelem, mivel természetfölötti, kivonja magát tapasztalati körünkből és csak a hit által ismerhető meg. Nem támaszkodhatunk tehát lelki érzéseinkre vagy tetteinkre, hogy azokból levezethetnénk megigazult vagy üdvözült voltunkat. [Vö. DS 1533--34.] Mindazonáltal az Úr szavai szerint -- "Cselekedeteikből ismeritek meg őket" (Mt 7,20) -- Isten jótéteményeinek számbavétele életünkben és a szentek életében záloga annak, hogy a kegyelem munkálkodik bennünk, és egyre nagyobb hitre és bizakodó lelki szegénységre késztet.

Ennek a lelkületnek egyik legszebb példája Szent Johanna válasza arra a kérdésre, mellyel az egyházi bírák tőrbe akarták csalni: "Amikor megkérdezték, tudja-e, hogy Isten kegyelmében van-e: »Ha nem vagyok, Isten helyezzen belé; ha abban vagyok, Isten tartson meg benne.«" [Szent Johanna: Dictum: Procčs de comdamnation. 62.]

"A szentek közössége téged dicsőít,
és amikor megkoronázod érdemeiket,
a Te ajándékaidat koronázod meg."
[A szentek első prefációja. Missale Romanum, 1970, 428; vö. "Doctor Gratiae", Szent Ágoston: Enarratio in Psalmum 102,7]

2006 Az "érdem" szó általában fizetséget jelent, mellyel egy közösség vagy társaság tartozik egy tagjának cselekedetéért, melyet jósága vagy rosszasága szerint jutalomra vagy büntetésre méltónak ítél. Az érdem az igazságosság erényéhez tartozik a méltányosság elve alapján, ami ezt az erényt vezérli.

2007 Az embernek Istennel szemben a szó szorosan vett jogi értelmében nincsenek érdemei. Közte és köztünk mérhetetlen egyenlőtlenség van, hiszen mi mindent tőle, Teremtőnktől kaptunk.

2008 Az ember Isten előtti érdeme a keresztény életben abból a tényből ered, hogy Isten szabadon úgy rendelkezett: kegyelme művének társává teszi az embert. Isten atyai tevékenysége a maga indításával az első, és az ember szabad cselekvése az együttműködésben a második, úgyhogy a jócselekedetek érdemeit elsősorban Isten kegyelmének kell tulajdonítani, s csak utána a hívőnek. Egyébként maga az emberi érdem is Istenre száll vissza, mert Krisztusban végzett jó cselekedetei a Szentlélek sugallataiból és segítségéből fakadnak.

2009 A fiúvá fogadás, amely kegyelemből az isteni természet részeseivé tesz minket, Isten ingyenes igazságossága következtében valódi érdemmel ruházhat föl. Itt a jog kegyelemből fakad, szeretettel teljes jog, amely Krisztus "társörökösévé" és méltóvá tesz "a megígért örökségre, az örök életre". [Vö. DS 1546.] Jócselekedeteink érdeme az isteni jóság ajándéka. [Vö. DS 1548.] "Előbb adatott a kegyelem, most megfizetik az érdemet. (...) Az Ő ajándékai a te érdemeid." [Szent Ágoston: Sermo 298,4--5]

2010 Mivel a megtérés, a megbocsátás és a megigazulás kezdetén a kegyelem rendjében Istené a kezdeményezés, senki sem érdemelheti ki az első kegyelmet. Ettől kezdve azonban a Szentlélek és a szeretet indítására kiérdemelhetjük önmagunk és mások számára a kegyelmeket, amelyek megszentelődésünk, a kegyelem és a szeretet gyarapodása és az örök élet elnyerése szempontjából hasznosak. Isten bölcsessége szerint még mulandó javakat is, mint például egészség, barátság, kiérdemelhetünk. E kegyelmek és ajándékok a keresztény imádság tárgyai. Az imádság biztosítja az érdemszerző cselekedeteinkhez szükséges kegyelmet.

2011 Krisztus bennünk élő szeretete minden érdemünk forrása Isten előtt. A kegyelem, mely tevékeny szeretettel egyesít Krisztussal, biztosítja cselekedeteink természetfölötti jellegét és abból következően érdemét Isten és az emberek előtt. A szentek mindig világosan tudták, hogy minden érdemük tiszta kegyelem volt:

"A földi száműzetés után, remélem, eljutok a hazába, a Te élvezetedre, de nem akarok az ég számára érdemeket gyűjteni, egyedül a te szeretetedért akarok fáradozni (...). A jelen élet estéjén üres kezekkel fogok megjelenni előtted, mert nem azt kérem tőled, Uram, hogy mérlegeld tetteimet. Minden igazságunk a te szemedben szeplős. Ezért a te igazságodat akarom magamra ölteni és a te Szeretetedtől akarom megkapni a te örök birtoklásodat..." [Lisieux-i Szent Teréz: Acte d'Offrande ŕ l'Amour miséricordieux: Récréations pieuses -- Pričres. (Párizs, 1992) 514--515.]

2012 "Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik. (...) Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz Ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette." (Róm 8,28--30)

2013 "Minden rendű és állapotú Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére." [II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 40.] Mindannyian meghívást kapnak az életszentségre: "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48):

"E tökéletesség elnyeréséért a hívők vessék latba a Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapott erőket, hogy az Ő nyomában járva és hozzá hasonlóvá válva, mindenben teljesítve az Atya akaratát, szívvel-lélekkel Isten dicsőségére és a felebarátok szolgálatára szenteljék magukat. Isten népének szentsége így hozza meg bőséges gyümölcseit, amint ezt az Egyház története oly sok szent élete által ragyogóan bizonyítja." [uo.]

2014 A lelki fejlődés a Krisztussal való egyre bensőségesebb egyesülésre irányul. Ezt az egyesülést "misztikusnak" nevezzük, mert a szentségek -- "a szent misztériumok" -- közvetítésével Krisztus misztériumában és Őbenne a Szentháromság misztériumában részesít. Isten mindannyiunkat erre a bensőséges egyesülésre hív, jóllehet e misztikus élet különleges kegyelmeit vagy rendkívüli jeleit csak kevesen kapják meg, hogy kinyilvánítsák e mindenkinek szóló ingyenes ajándékot.

2015 A tökéletesség útja a kereszten át vezet. Nincs életszentség lemondás és lelki harc nélkül. [Vö. 2Tim 4.] A lelki fejlődés magával hozza az aszkézist és az önmegtagadást, melyek fokozatosan elvezetnek oda, hogy a lélek a boldogságok békéjében és örömében él:

"Aki valahonnan elindult és fölfelé tart, soha meg nem áll, és a kezdet önmagában nem válik tökéletessé a nála nagyobb dolgoktól. A fölfelé menő vágya ugyanis soha nem áll meg azoknál, amiket már ismer." [Nisszai Szent Gergely: In Canticum homilia 8]

2016 Anyánk, a Szent Egyház fiai Istentől, Atyjuktól joggal remélik a végső állhatatosság kegyelmét és a jutalmat a Jézussal közösségben és az Ő kegyelmével tett jó cselekedeteikért. [Vö. DS 1576.] A hívők, akik az életnek ugyanazt a szabályát követik, részesednek azok "boldog reményében", akiket az isteni irgalmasság összegyűjt "a szent városba, az új Jeruzsálembe (...), amely Istentől száll alá a mennyből, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony" (Jel 21,2).

2017 A Szentlélek kegyelme Isten igazságosságát hozza nekünk. A Lélek a hit és a keresztség által összekapcsol Krisztus szenvedésével és föltámadásával, és az Ő életének részesévé tesz minket.

2018 A megigazulásnak mint megtérésnek két szempontja van. A kegyelem indítására az ember Istenhez fordul és elfordul a bűntől, így bocsánatot és igazságot kap a magasságból.

2019 A megigazulás magában foglalja a bűnök bocsánatát és a belső ember megújítását és megszentelését.

2020 A megigazulást Krisztus szenvedése érdemelte ki számunkra és a keresztség hozza el. Isten igazságosságához tesz hasonlóvá, aki igazzá tesz minket. Célja Isten és Krisztus dicsősége és az örök élet ajándéka. Isten irgalmasságának legnagyszerűbb műve.

2021 A kegyelem Isten segítsége számunkra, hogy meg tudjunk felelni hivatásunknak és fogadott fiaivá váljunk. Bevezet minket a szentháromságos élet belső világába.

2022 A kegyelem művében az isteni kezdeményezés megelőzi, előkészíti és ébreszti az ember szabad válaszát. A kegyelem megfelel az emberi szabadság mély törekvéseinek; megszólítja, hogy működjék vele együtt, és tökéletesíti.

2023 A megszentelő kegyelem ingyenes ajándék, amit Isten ad nekünk, az Ő -- Szentlélek által lelkünkbe árasztott -- életének ajándéka azért, hogy a bűnből kigyógyítson és megszenteljen minket.

2024 A megszentelő kegyelem kedvessé tesz Isten előtt. A karizmák, a Szentlélek különleges kegyelmei a megszentelő kegyelemre irányulnak, s céljuk az Egyház közjava. Isten sokféle aktuális kegyelemmel is tevékenykedik, melyek különböznek a bennünk maradandóan meglévő állapotszerű kegyelemtől.

2025 Isten előtt csak azért lehet érdemünk, mert Ő szabadon úgy határozott, hogy az embert társul fogadja kegyelme művében. Az érdem elsősorban Isten kegyelméhez, másodsorban az ember közreműködéséhez tartozik. Az ember érdeme Istenre utal vissza.

2026 A Szentlélek kegyelme fogadott fiúságunk miatt igazi érdemet ajándékozhat nekünk, Isten ingyenes igazságossága alapján. Isten előtti érdemünk fő forrása a bennünk lévő szeretet.

2027 Az első kegyelmet, mely a megtérés kezdete, senki ki nem érdemelheti. A Szentlélek indítására önmagunk és mások számára kiérdemelhetünk az örök élet elnyeréséhez hasznos kegyelmeket és szükséges mulandó javakat is.

2028 "Minden (...) Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére." [Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium, 40.] "Az Apostoltól megtanultuk, hogy az erényben az a tökéletesség vége, hogy nem ismer határokat." [Nisszai Szent Gergely: De vita Moysis 1, 5]

2029 "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem." (Mt 16,24)

Tanítóhivatali megnyilatkozások

3. kánon. Továbbá úgy határoztak: bárki állítsa is, hogy Isten kegyelmének, amely által az ember megigazul, a mi Urunk Jézus Krisztus által, csak a már elkövetett bűnök eltörlésére van ereje, s nem egyszersmind segítségül szolgál, hogy ne kövessük el azokat, legyen kiközösítve.

4. kánon. Továbbá úgy határoztak: ha valaki azt mondja, ugyanazon isteni kegyelem, a mi Urunk Jézus Krisztus által bennünket csak annyiban segít a bűnök elkerülésében, amennyiben a kegyelem által kinyilatkoztatta és föltárta a parancsok értelmét, hogy megtudjuk mire kell törekednünk és mit kell kerülnünk, de e kegyelem által arra már nem kapunk segítséget, hogyha felismertük, hogy valamit meg kell tennünk, szívesen tegyük és legyen is erőnk megtenni, legyen kiközösítve. Mert amikor az Apostol azt mondja: „A tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít” [1Kor 8,1], akkor fölöttébb istentelen dolog volna azt hinnünk, hogy ahhoz, ami felfuvalkodottá tesz, megkapjuk Krisztus kegyelmét, ám ahhoz, ami épít, nem. Pedig mind a tudás, mind a szeretet Isten adománya, egyrészt tudni azt, amit megtenni tartozunk, másrészt szeretni is, hogy megtehessük, hogy az építő szeretettel társult tudás ne tehessen bennünket felfuvalkodottá. Mert amiként Istenről így szól az Írás: „Ő az, aki az embereket tudásra tanítja” [Zsolt 94,10], úgy ez is írva van: „A szeretet Istentől való” [1Jn 4,7].

5. kánon. Továbbá úgy határoztak: bárki állítja is, hogy a megigazulás kegyelmét azért kapjuk, hogy amit a szabad akarat által kell megtennünk, azt a kegyelem által könnyebben megtehessük, mintha bizony kegyelem nélkül, ha nem is könnyedén, de mégis teljesíteni tudnánk az isteni parancsolatokat, legyen kiközösítve. Mert a parancsolatok gyümölcseiről szólva az Úr nem azt mondja: Nélkülem nehezebben tehettek valamit, hanem: „Nélkülem semmit sem tehettek” [Jn 15,5].

Szent I. Coelestinus „Apostolici verba” leveléhez hozzácsatolt fejezetek, az „Indiculus”, azaz az Apostoli Szék korábbi püspökeinek tanításai az isteni kegyelemről és a szabad akaratról (Kr. u. 435-442 között) (DH 243-245)

5. fejezet. A szent emberek minden buzgóságát, minden cselekedetét és érdemét úgy kell felfogni, mint amelyek Isten dicsőségéért és dicséretére vannak; mert senki sem másért kedves Őelőtte, csak azért, amit Ő maga ajándékozott. Erre a nézetre irányítja figyelmünket a boldog emlékű Zosimus pápa mértékadó tekintélye, aki a világ minden püspökéhez írta a következőket [Epistula tractoria, vö. DH 231]: „Mi pedig minden jót Isten ösztönzésére (mert valamennyit a szerzőjétől kell eredetezni, akitől származnak) és testvéreinknek és püspöktársainknak lelkiismeretére vezettünk vissza”.

Ezt az értekezést, amely a leplezetlen igazság fényétől ragyogó, az afrikai püspökök oly nagy tisztelettel övezték, hogy szerzőjéhez, az említett férfiúhoz ezeket írták: „Amit a levélben állítottál, amely levelet az összes tartományba eljuttattál, s amelyben ezt írod: „Mi pedig minden jót Isten ösztönzésére” stb. – olyan kijelentésként fogadtuk, hogy ezzel azokat, akik Isten segítségével szemben az emberi akarat szabadságát eltúlozzák, az igazság kivont kardjával szinte futtában lemetszed. Mert mi mást tettetek oly szabad akarattal, mint hogy minden jót a mi alázatos lelkiismeretünkre vezettetek vissza. És mégis megbízhatóan és bölcsen láttátok, őszintén és merészen mondtátok, hogy az mégis Isten ösztönzésére történt.

Mindenképpen azért, mert: „Az akaratot az Úr készíti föl” [Péld 8,35 LXX; vö. DH 374]. S hogy valami jót tegyetek, atyai sugallataival Ő maga érinti meg fiai szívét: „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” [Róm 8,14], hogy se azt ne gondoljuk, hogy híján vagyunk az akaratnak, se ne kételkedjünk, hogy az emberi jóakarat minden egyes mozzanatában elsősorban az Ő kegyelmi segítsége érvényesül.”

6. fejezet. Isten oly módon működik az emberek szívében, de magában a szabad akaratban is, hogy a szent gondolatok, a jámbor szándék és a jóakarat minden aktusa Istentől származzék, hiszen jóra csak általa vagyunk képesek. „Aki nélkül semmit sem tehetünk” [Jn 15,5]. Ennek az elismerését vési az elménkbe ugyanaz a Zosimus tanító, aki szavait a világ minden püspökéhez intézve, az isteni kegyelem segítségéről a következőket mondja [Epistula tractoria]: „Tehát eljött volna az idő, amikor már nem szorulunk rá az Isten segítségére? Ezzel szemben minden cselekedetünkben, ügyünkbe, gondolatunkban és tevékenységünkben segítségéért és védelméért kell könyörögnünk.

Mert elbizakodottság volna, ha az emberi természet bármit is tulajdonítana magának, amint az Apostol kimondja: ’Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi hatalmasságok gonosz szellemei ellen’ [Ef 6,12]. És amint ismét mondja: ’Én boldogtalan ember! Ki vált meg engem e halálraszánt testtől? Hála az Istennek Urunk Jézus Krisztus által!’ [Róm 7,24k] S megint másutt: ’De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s az Ő kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Mert többet dolgoztam mindegyiküknél: igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme velem’ [1Kor 15,10].”

7. fejezet. [Idézi a karthágói zsinat 3., 4., és 5. kánonját, vö. DH 225-227] …

9. fejezet. … A felsorolt egyházi rendszabályok és isteni tekintéllyel bíró tanítások által, az Úr segítségével, megbizonyosodhatunk afelől, hogy minden bennünk lévő jóindulatnak, minden helyes cselekedetnek, minden buzgóságnak és erénynek, amelyekkel a hit kezdete óta Isten felé törekszünk, Istent valljuk szerzőjének; s nem kétséges immár, hogy az Ő kegyelme minden emberi érdemet megelőz, s őáltala van, ha valami jót kezdünk akarni, s meg is tenni [vö. Fil 2,13].

Ám Isten segítsége s ajándéka nem törli el az emberi akaratot, hanem szabaddá teszi, hogy így a sötétségből fényre, a gonoszságból egyenességre, a gyengeségből egészségre, a meggondolatlanságból előrelátásra vezesse. Mert Isten jósága oly nagy az emberek iránt, hogy mindazt, amit Ő maga ajándékoz nekünk, a mi érdemünknek tudja be, és örök jutalomban kívánja részesíteni, akiket Ő maga gazdagított adományaival [Szent Ágoston: Levél (194.) Sixtus presbyternek, 5,19.]. mert azt munkálja bennünk, hogy törődjünk azokkal a dolgokkal, amelyeket nem semmibe venni, hanem véghez vinni adott nekünk, hogy mi is Isten kegyelmének munkatársai legyünk. S ha úgy látjuk, hogy a mi elernyedésünk folytán valamilyen téren lanyhulni kezd bennünk a buzgalom, aggódva siessünk vissza Ahhoz, aki minden gyengeségünket meggyógyítja, s életünket kiváltja a pusztulásból [Zsolt 102,3], s Akinek naponta mondjuk: „Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól” [Mt 6,13].

II. Orange-i zsinat: Befejezés, fogalmazta Caesarius arles-i püspök (Kr. u. 529) (DH 396-397)

A fönt idézett szentírási helyek és a régi atyák meghatározásai alapján Isten irgalmával hirdetnünk és hinnünk is kell, hogy a szabad akarat az első ember bűne által olyan mértékben elhajlott és meggyöngült, hogy azután senki sem tudja megfelelő módon megtenni Istenért, ami jó, hacsak az isteni irgalom kegyelme elébe nem megy. Ezért a Pál apostol által dicsért tündöklő hitet [Zsid 11] az igaz Ábel és Noé, Ábrahám, Izsák és Jákob, s valamennyi ószövetségi szent ember nem a természet ajándékaként kapta meg, amelyben Ádám a kezdet kezdetén részesült, hanem, hisszük, Isten kegyelme adta meg nekik.

Ez a kegyelem az Úr eljötte után sem birtoka a keresztségre vágyók szabad akaratának, hanem amint megismertük és egyszersmind hisszük is, krisztus bőkezűségének a hatása úgy, ahogyan Pál apostol hirdeti, és amit már sokszor leszögeztek: „Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte” [Fil 1,29]. S emellett: „Isten, aki megkezdte bennetek a jót, a mi Urunk napjára be is fejezi” [Fil 1,6]. És másutt: „Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka” [Ef 2,8]. S önmagáról azt mondja az Apostol: „Irgalmat nyertem, hogy hitelt érdemlő legyek” [1Kor 7,25; 1Tim 1,13]. Nem azt mondta tehát: „mert hitelt érdemlő voltam”, hanem: hogy legyek. És másutt is: „Mid van, amit nem kaptál?” [1Kor 4,7]. Valamint: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék fölülről van, a világosság Atyjától száll alá” [Jak 1,17]. És: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak nem felülről kapta” [Jn 3,27]. A Szentírásban megszámlálhatatlan sok helyen találhatunk ilyen bizonyságtételeket s fel is sorolhatnánk őket a kegyelem igazolására, de rövidségre törekedvén többet nem említünk, mivel nagyon igaz, hogy akinek a kevés nem elég, annak a több sem használ.

A katolikus hitnek megfelelően azt is hisszük, hogy a keresztség kegyelmének befogadása után minden megkeresztelt tartozik azzal, és képes is rá, hogy Krisztus segítségével és együttműködésével betöltse mindazt, ha hűségesen fáradozni akar, ami a lélek üdvösségéhez szükséges. Nemcsak nem hisszük, hogy az isteni eleve elrendelés némelyeket valóban gonoszságra rendelt volna, hanem azokat, akik ilyen gonoszságot akarnak hinni, megátkozzuk és kirekesztéssel sújtjuk.

Üdvösségesen valljuk és hisszük azt is, hogy összes jócselekedeteinkben nem mi vagyunk a kezdeményezők, hogy ezért megkapjuk a könyörülő Isten segítségét, hanem Isten az, aki minden előzetes érdem nélkül bennünk mind a hitet, mind az iránta való szeretetet fölkelti, hogy egyrészt őszintén akarjuk a keresztség szentségét, másrészt a keresztség után az Ő segítségével teljesíthessük is mindazt, ami neki tetszik. Ezért kifejezetten hinni kell, hogy a lator, akit az Úr a paradicsomi hazába szólított [Lk 23,43], és Kornéliusz százados, akihez Isten elküldte angyalát [ApCsel 10,3], és Zakeus, aki méltó volt arra, hogy magát az Urat fogadja [Lk 19,6], csodálatos hitüket nem a természet erejénél fogva birtokolták, hanem az isteni bőkezűség adományaként.

Hiszem és vallom, hogy Ő … amint felment a mennybe, úgy fog eljönni ítélni élőket és holtakat. Vallom, hogy az összes emberek, akik Ádámtól kezdve a világ beteljesüléséig születtek és meghaltak, magával Ádámmal és annak feleségével – ők nem más szülőktől születtek, hanem egyik a földből, a másik pedig a férfi oldalbordájából [vö. Ter 2,7.22] teremtetett – akkor fel fognak támadni és odaállnak „Krisztus ítélőszéke elé, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e” [Róm 14,10; 2Kor 5,10]; és bizony az igazakat az Isten legbőkezűbb kegyelme által, mint „az irgalom dicsőségre előkészített edényeit” [vö. Róm 9,23], az örökélet jutalmával fogja megajándékozni. Őket, akik már az angyalok társaságában, bukásuknak már minden félelme nélkül, vég nélkül győzedelmeskedni fognak; a gonoszakat pedig, akik saját akaratuk döntése szerint végig megmaradnak „a harag edényeinek, amelyek megértek a pusztulásra” [Róm 9,22], akik az Úr útját vagy nem ismerték el magukénak, vagy megismerték, de különböző kötelességszegések hálójában elhagyták, az örök és kiolthatatlan tűz büntetésének, hogy vég nélkül égjenek, a legigazságosabb ítélettel át fogja adni.

III. Ince / IV. Lateráni Zsinat: A katolikus hit, Határozat az albiak és a katharok ellen (Kr. u. 1215) (DH 802)

Az örök boldogságra pedig nemcsak a szüzek és az önmegtartóztatók méltók eljutni, hanem a házasok is, akik mintaszerű hitükkel és jócselekedeteikkel elnyerik Isten tetszését.

III. Pál / Tridenti Zsinat: 6. ülés: Határozat a megigazulásról (Kr. u. 1547) (DH 1520-1539; 1544-1554; 1557-1564; 1568-1579; 1581-1583)

Minthogy ezekben az időkben sok lélek elbukását okozva, s az Egyház egységének kárára a megigazulás tanáról egy bizonyos téves tanítás terjedt el, a Mindenható Isten dicséretére és dicsőségére, valamint az Egyház nyugalma és a lelkek üdvössége érdekében a Tridenti szentséges, egyetemes és általános zsinat elhatározta, hogy minden krisztushívő számára kifejti magának a megigazulásnak igaz és józan tanítását, amelyet az „igazság napja” [Mal 4,2], Jézus Krisztus, „hitünk szerzője és a bevégzője” [Zsid 12,2] tanított, az apostolok továbbadtak, és a katolikus Egyház, a Szentlélek sugalmazásáéval mindenkor megőrzött, s most szigorúan megtiltja, hogy bárki is ezután másképpen hinni, mást hirdetni vagy tanítani merészeljen, mint amit a jelen határozat állít és kinyilvánít.

1. fejezet. A természet és a törvény erőtlensége az emberek megigazulásához

Először a szent zsinat kinyilvánítja: a megigazulás tanának tiszta és sértetlen megértéséhez mindenkinek tudnia és vallania kell, hogy amikor Ádám törvényszegése következtében minden ember elveszítette ártatlanságát [Róm 5,12; 1Kor 15,22; DH 239], akkor valamennyien „tisztátalanná lettek” [Iz 64,6] és ahogyan az Apostol mondja: „természettől a harag fiai” [Ef 2,3], és amiként az eredeti bűnről hozott határozatban kifejtettük, olyannyira „a bűn szolgái lettek” [Róm 6,20] és az ördög és a halál hatalma alá kerültek, hogy nem csak a pogányok a természet ereje által [1. kánon], de még a zsidók Mózes Törvénye betűjének a segítségével sem képesek megszabadulni onnan, vagy fölkelni, noha a szabad akaratuk a legkevésbé szűnt meg [5. kánon], bár meggyöngült és rosszra hajló lett [DH 378].

Ezért történt, hogy a Mennyei Atya, az „irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene” [2Kor 1,3] Jézus Krisztust [1. kánon], saját Fiát, akit a Törvény ideje előtt és alatt a szent atyák sokaságának meghirdetett és megígért [vö. Ter 49,10.18], az „idők ama boldog teljességében” [Ef 1,10; Gal 4,4] elküldte az emberekhez, hogy mind a törvény alatt élő zsidókat kiváltsa rabságukból, mind pedig „a pogányokat, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazulttá tegye” [Róm 9,30], és mindnyájan „a fiúvá fogadást elnyerjék” [Gal 4,5]. „Őt adta oda Isten engesztelő, véres áldozatul a hitben a mi bűneinkért [Róm 3,25], és „nemcsak a miéinkért, hanem az egész világ bűneiért is” [1Jn 2,2].

Jóllehet Ő valóban „mindenkiért halt meg” [2Kor 5,15], nem mindenki kapja meg halálának jótéteményét, hanem csak azok, akik részesednek szenvedésének érdemében. Mert való igaz, hogy az emberek, ha nem Ádám magvából, az ő utódaiként születnének, nem születnének a megigazulatlanság állapotában, mivel a tőle való továbbszármazás révén, miközben fogantatnak, saját megigazulatlanságukat szerzik meg; ugyanígy soha senki sem igazulhat meg, csak ha Krisztusban újjászületik [2. És 10. kánon], mivel ebben az újjászületésben, Krisztus szenvedésének érdeme által, a megigazulás kegyelme révén részesülnek. Az Apostol buzdít bennünket, hogy szüntelenül adjunk hálát ezért a jótéteményért az Atyának, „aki arra méltatott bennünket, hogy részünk legyen a szentek örökségében, a világosságban” [Kol 1,12], és aki kiragadott minket a sötétség hatalmából, és átvitt az ő szeretett Fia országába, amelyben elnyerjük a megváltást és bűneink bocsánatát [Kol 1,13k].

4. fejezet. A bűnös megigazulásának leírása és kegyelmi állapotának módja

ezek a szavak körvonalazzák a bűnösök megigazulásának leírását, hogy ti. abból az állapotból, amelyben az ember az első Ádám fiaként születik, hogyan kerül át a kegyelem és a „fogadott fiúság” [Róm 8,15] állapotába, a második Ádám, a Megváltó, Jézus Krisztus által. Ez az átkerülés pedig az evangélium meghirdetése után az újjászületés fürdője [5. kánon], vagy annak kívánása nélkül nem lehetséges, mint írva van: „Aki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, az nem megy be Isten országába” [Jn 3,5].

5. fejezet. A felnőtt embert elő kell készíteni a megigazulásra, és ennek indoka

(A zsinat) kinyilvánítja továbbá, hogy a felnőttek megigazulását Isten Jézus Krisztus általi megelőző kegyelméből [3. kánon] kell eredeztetni, vagyis az Ő elhívásából, amely anélkül hívja el őket, hogy bármiféle érdemük lenne, úgyhogy azok, akik a bűn által elfordultak Istentől, azoknak az Ő serkentő és segítő kegyelme a Hozzá való visszaforduláshoz és a saját megigazulásuk felé való törekvésre előkészítést ad úgy, ha szabadon [4. és 5. kánon] egyetértenek és együttműködnek ugyanazon kegelemmel, hogy – miközben az Isten megérinti az ember szívét a Szentlélek megvilágítása által – sem az nincs, hogy az ember maga egyáltalán semmit sem tesz, befogadva ezt a sugallatot, mert hisz ezt el is vethetné, de mégis Isten kegyelme nélkül nem mozdulhat a megigazulás irányában, az Ő színe előtt, csak a saját szabad akaratából. Ezért amikor a Szentírás azt mondja: „Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok” [Zak 1,3], szabadságunkra kell gondolnunk; mikor pedig azt mondjuk: „Téríts magadhoz minket Uram, és mi megtérünk” [Siralm 6 5,21], megvalljuk, hogy Isten kegyelme megelőzi a mi elhatározásunkat.

Magára a megigazulásra úgy készülnek elő [7. És 9. kánon], hogy akik – az isteni kegyelem által felindítva és segítve – a hitet, amely „hallásból van” [Róm 10,17], befogadják, szabadon haladnak Isten felé, s mindazt igaznak hiszik, amit Isten kinyilatkoztatott és megígért [12-14. kánon], és elsősorban azt, hogy – Isten kegyelme által – a bűnös megigazulttá lesz, a „megváltás által, amely Jézus Krisztusban van” [Róm 3,24]. Midőn pedig magukat bűnösnek tartva, az isteni igazságosságtól való félelemről, mely üdvösen érinti meg őket [8. kánon], az isteni könyörület szemléletére fordítva figyelmüket, reményük felébred, hogy bízhatnak: Krisztusra való tekintettel Isten kegyes lesz majd irántuk, s ezért Őt mint minden igazság forrását, szeretni kezdik, és ezért gyűlölettel és elutasítóan fordulnak szembe a bűnnel [9. kánon], mégpedig azon bűnbánat által, amelyet a keresztség előtt kell tartani [vö. ApCsel 2,38]. És végre előterjesztik elhatározásukat a keresztség felvételére, új élet kezdésére, és Isten parancsainak megtartására.

Erről az előkészületről olvassuk: „Aki ugyanis Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.” [Zsid 11,6]. És másutt: „Bízzál, fiam: bocsánatot nyertek bűneid” [Mt 9,2; Mk 2,5]. És: „Az r félelme eltörli a bűnt” [Sirák 1,27]. És újra: „Tartsatok bűnbánatot és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára. Így megkapjátok a Szentlélek ajándékát” [ApCsel 2,38]. És megint: „Menjetek tehát és tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit megparancsoltam nektek” [Mt 28,19]. És végül: „Szíveteket készítsétek elő az Úrnak” [1Sám 7,3].

Ezt a felkészülést, vagy előkészületet maga a megigazulás követi, mely nem csupán a bűnök bocsánata [11. kánon], hanem a belső embernek a kegyelem és a kegyelmi adományok akaratlagos befogadása által megvalósuló megszentelődése és megújulása, hogy az ember így megigazulatlanból igazzá, az ellenségből baráttá, „az örök élet reménybeli örökösévé” [Tit 3,7] váljék.

Ennek a megigazulásnak az okai a következők: cél-oka Isten és Krisztus dicsősége és az örök élet. Létesítő oka pedig a könyörülő Isten, aki ingyen megtisztít és megszentel [1Kor 6,11], és megjelöl és felken a megígért Szentlélekkel, aki a mi örökségünknek a záloga [vö. Ef 1,13]. Kiérdemlő oka: Isten felülmúlhatatlanul szeretett Egyszülötte, a mi Urunk Jézus Krisztus, aki, „amikor még ellenségek voltunk” [Róm 5,11], „végtelen nagy szeretetével, amellyel irántunk viseltetett” [Ef 2,4], a keresztfán elszenvedett szentséges szenvedése által kiérdemelte számunkra a megigazulást [10. kánon], és elégtételt nyújtott helyettünk az Atyának. Eszköz-oka pedig a keresztség szentsége, amely „a hit szentsége” [Szent Ambrus: De Spiritu Sanctu I 3,42], amelynek híján soha senki nem részesülhet a megigazulásban.

Végül egyetlen formai oka „Isten igazságossága, nem ahogyan Ő igaz, hanem amivel megigazulttá tesz bennünket” [Szent Ágoston: De Trinitate XIV 12,15] [10. És 11. kánon]. Mert ha Ő ezzel megajándékozott minket, szellemünkben újjászületünk [vö. Ef 4,23], és nemcsak számítunk annak, hanem valóban igazaknak neveztetünk [vö. 1Jn 3,1], és azok is vagyunk! Mindegyikünk a magára szabott igazságot fogadja be, olyan mérték szerint, amelyet „a Szentlélek tetszése szerint oszt kinek-kinek” [1Kor 12,11], és az egyes ember felkészültségének és együttműködésének arányában.

De senki sem igazulhat meg, csak ha részesedik a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének érdemeiben. A bűnösnek ez a megigazulása pedig akkor megy végbe, amikor ugyanezen szent szenvedés érdeméből a Szentlélek által kiárad Isten szeretete [vö. Róm 5,5] mindazok szívébe, akik megigazulnak, s ezekben ez a szeretet szállást vesz [11. kánon]. Ezért az ember magában a megigazulásban, a bűnök bocsánatával együtt Jézus Krisztus által, akinek tagjává lett, elnyeri együtt belé öntve mindezt: a hitet, a reményt és a szeretetet.

Mert a hit, hacsak nem társul hozzá a remény és a szeretet, sem nem egyesít tökéletesen Krisztussal, sem nem tesz az Ő testének élő tagjává. Ezért igaz a mondás: „Tettek nélkül a hit halott” [Jak 2,7], és tétlenné válik [19. kánon], és „Jézus Krisztusban nem az számít, ha valaki körülmetélt, vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretet által hat” [Gal 5,6; 6,15].

A keresztség szentsége előtt, az apostoli hagyomány szerint, a hittanulók az Egyháztól kérik ezt a hitet, amikor ugyanis „örök életet megadó hitet” [Ritualé Romanum, 1. keresztelési rend] kérnek; amely örök életet a remény és a szeretet híján a hit nem képes megadni. Ezért rögtön hallják is Krisztus szavát: „Ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsolatokat” [uo. 2; Mt 19, 17; 18-20. kánon]. S miután így elnyerték a valódi és keresztény megigazulást, a frissen újjászületett lelkeknek erősen meghagyják, hogy azt mintegy a „legdrágább ruhát” [Lk 15,22], amelyet Jézus Krisztus ajándékozott nekik, tisztán és szeplőtelenül őrizzék meg, hogy magukkal vihessék majd a mi Urunk Jézus krisztus ítélőszéke elé, s örök életük legyen [uo. 24].

8. fejezet. Hogyan kell érteni azt, hogy Isten a bűnöst a hit által és ingyen teszi megigazulttá

Amikor pedig az Apostol azt mondja, hogy ti. az ember „hit által” [9. kánon] igazul meg és „ingyen” [Róm 3,22-24], ezeket a szavakat olyan értelemben kell érteni, amely felől az Egyház mindenkor ugyanúgy gondolkozott és nyilatkozott, mégpedig úgy, hogy azért igazulunk meg a hit által, mivel „a hit az ember üdvösségének kezdete” [Ruspei Fulgentius: De fide liber ad Petrum, Prologus, 1.], minden megigazulás alapja és gyökere, „amely nélkül lehetetlen Istennek tetszeni” [Zsid 11,6], és eljutni az Ő fiainak közösségébe. Ingyenesnek pedig azért mondjuk a megigazulás kegyelmét, mert azon mozzanatok közül, amelyek megelőzik a megigazulást, sem a hit, sem a cselekedetek magát a megigazulás kegyelmét nem érdemlik ki. „Ha a kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem” – mondja ugyanazon apostol [Róm 11,6].

Mert bár hinni kell, hogy az Isten kizárólag könyörületből és Krisztusért bocsátotta és bocsátja meg ingyenesen a bűnt, azonban az mégsem mondható, hogy Isten megbocsátotta vagy megbocsátja valakinek is a bűneit, mert hetvenkedve bizakodik ezek bocsánatában, s ebben bizonyos lévén nem is aggódik, hogy bűneit elengedték vagy megbocsátották-e, amint az eretnekek és szakadárok teszik, sőt, a mi időnkben is megtörténik, és ezt a hiábavaló és minden jámborságtól távol eső bizakodást a katolikus Egyház ellen erősen tusakodva hirdetik [12. kánon].

De azt sem szabad állítani, hogy azoknak, akik valóban megigazultak, magukról mindennemű kétely nélkül állítaniuk kell, hogy megigazultak; az sem tartható, hogy senki sincs feloldozva bűnei alól, és senki sem megigazult, csak az, aki biztosan hiszi, hogy Isten feloldozta és megigazulttá tette, s hogy egyedül e hit miatt nyerte el a feloldozást és a megigazulást [14. kánon], mintha – mint mondják – aki nincs ebben a hitben, valójában Isten ígéreteiben és Krisztus halálának és feltámadásának erejében kételkednék. Mert amiként egyetlen jámbor ember sem kételkedhetik Isten irgalmában, Krisztus érdemében, vagy a szentségek erejében és hatékonyságában, úgy bárki, aki csak tekintetbe veszi saját gyöngeségét és fölkészületlenségét, nagyon is félhet és retteghet a neki juttatott kegyelmek felől [13. kánon], minthogy senkinek sem lehet oly erős tudása, hogy megingathatatlan hittel, amely tévedésnek nincs kitéve, tudja: elnyerte Isten kegyelmét.

Így tehát a megigazultak, akik már „Isten barátai” és „családjának tagjai” [Jn 15,5; Ef 2,19], „erényről erényre haladnak” [Zsolt 83,8], „megújulnak napról-napra”, ahogyan az Apostol mondja [2Kor 4,16], azaz „testüket halálra adva” [Kol 3,5] és „tagjaikat az igazság fegyvereiül adva” [Róm 6,13] a megszentelődésre, megtartják Isten és az Egyház parancsait, és „a hittel együtt munkálkodva a jócselekedetek révén” [Jak 2,22] növekednek a Krisztus kegyelme által kapott megigazulásban és egyre igazabbakká lesznek [24. és 32. kánon], amint írva is van: „Aki igaz, legyen továbbra is igaz” [Jel 22,11] és másutt: „Ne halálod napján várd, hogy megigazulj” [Sir 18,22], és megint: „Látjátok tehát, hogy az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában” [Jak 2,24]. A megigazultságnak éppen ezt a növekedését kéri az Egyház, amikor így könyörög: „Add meg nekünk Urunk, a hit, a remény és a szeretet növekedését” [Missale Romanum (1962), Pünkösd utáni XIII. vasárnap könyörgése].

Bármennyire is megigazult legyen valaki, nem tekintheti mentesnek magát a parancsok megtartásának kötelezettsége alól [20. kánon], senki se éljen azzal az alaptalan és az Atyák által kiközösítés terhe alatt megtiltott tétellel, hogy a megigazult ember számára Istentől előírt dolgokat megtartani lehetetlen [18. És 22. kánon]. „Mert Isten nem parancsol lehetetlent, hanem parancsolván arra figyelmeztet, hogy tedd meg, amire képes vagy, és kérd, amire nem vagy képes” [Szent Ágoston: De natura et gratia, 43,50], és segít is, hogy képes légy. Mert az Ő „parancsai nem nehezek” [1Jn 5,3], és „az ő igája édes, az ő terhe könnyű” [vö. Mt 11,30]. Mert akik Isten fiai, szeretik Krisztust, akik pedig szeretik Őt, (amint Ő maga tanúsítja), megtartják az Ő szavait [vö. Jn 14,23], amit mindenképpen csak isteni segítséggel képesek megtenni.

Mert ebben a földi életben bármennyire szent és igaz legyen is valaki, nap mint nap elkövet kevésbé súlyos vétkeket, amelyeket bocsánatos bűnöknek mondunk [23. kánon], de ettől még továbbra is igaz. Mert az igaz és alázatos emberek helyesen könyörögnek így: „Bocsásd meg a mi vétkeinket” [Mt 6,12]. Amiből következik, hogy az igazaknak még inkább kötelezve kell érezniük magukat, hogy az igazság útján járjanak, hiszen általa „felszabadultak a bűn alól és Isten szolgái lettek” [Róm 6,22], és „fegyelmezetten, szentül és buzgón” élve [Tit 2,12] így előbbre tudnak jutni Jézus Krisztus által, aki révén a kegyelemhez jutottak [Róm 5,2]. Mert Isten az Ő kegyelmével az egyszer már megigazultakat „nem hagyja el, hacsak ők előbb Őt el nem hagyják” [Szent Ágoston: De natura et gratia 26,29].

Ennélfogva senki se hízelegjen magának a „csak a hit által” elvét hangoztatva, azt gondolva, hogy egyedül a hit által lett örökös és az örökség várományosa, miközben a Krisztussal együtt való szenvedés nélkül akar megdicsőülni [vö. Róm 8,17]. Mert maga Krisztus is, mint az Apostol mondja: „annak ellenére, hogy Ő volt az Isten Fia, a szenvedésből tanult engedelmességet, műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek Neki” [Zsid 5,8-9]. Ezért az Apostol maga így inti a megigazultakat: „Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? úgy fussatok, hogy elnyerjétek! … Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak” [1Kor 9,24k]. ha az apostolok fejedelme pedig így szól: „Még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat jótetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, sohasem fogtok vétkezni” [2Pét 1,10].

Ezért bizonyos, hogy az igazhitű vallási tanításnak ellenségei azok, akik szerint az igaz ember minden jócselekedetében legalább is bocsánatos bűnt követ el [25. kánon], vagy (ami még tűrhetetlenebb) jócselekedeteivel örök büntetést érdemel; és azok is ellenségei, akik azt állítják, hogy az igazak annyiban követnek el bűnt minden cselekedetükben, amennyiben azokban saját lustaságukon felülkerekedve és magukat a versenypályán futásra bíztatva, Isten megdicsőítésének vágyával együtt, az örök élet jutalmát is figyelembe veszik [26. És 31. kánon]. Hiszen meg van írva: „Hajlik az én szívem a te rendelkezéseid teljesítésére a te jutalmad miatt” [Zsolt 118,112]; és Mózesről azt mondja az Apostol, hogy „a jutalomra tekintett” [Zsid 11,26].

15. fejezet. Bármely halálos bűn miatt elveszítjük a kegyelmet, de nem a hitet

Némely csavaros eszű egyénekkel szemben, akik „szép szavakkal meg hízelgéssel megtévesztik a gyanútlanok szívét” [Róm 16,18], ki kell jelentenünk, hogy nem csak magát a hitet is megszüntető hitetlenség [27. kánon], hanem bármilyen, bár a hitet meg nem szüntető más halálos bűn miatt is [28. kánon] elveszítjük a megigazulás elnyert kegyelmét. És meg kell védenünk az isteni törvény tanítását, amely az Isten országából nem csak a hitetleneket rekeszti ki, hanem azon hívőket is, akik „tisztátalanok, házasságtörők, kéjencek, kicsapongók, tolvajok, kapzsik, részegesek, átkozódók, rablók” [vö. 1Kor 6,9k], és a többieket is, akik halálos bűnöket követnek el, amelyekről az isteni kegyelem segítségével tartózkodhatunk, de amelyek következtében kirekesztődnek Krisztus kegyelméből [27. kánon].

16. fejezet. A megigazulás gyümölcse, azaz a jócselekedetek érdeme, és az érdem mibenléte

Ebből a megfontolásból, akár folyamatosan megőrizték az elnyert kegyelmet, akár visszakapták az elveszítettet, a megigazultak tartsák szemük előtt az Apostol szavait: „Bővelkedjetek minden jócselekedetben, tudván, hogy az Úr ügyeiben való fáradozástok nem hiábavaló” [1Kor 15,58]. „Az Isten nem igazságtalan, nem feledkezik meg fáradozástokról és szeretetetekről, amelyet az Ő nevében gyakoroltatok” [Zsid 6,10]. És: „Ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte” [Zsid 10,35]. Ezért azoknak, akik „mindvégig” [Mt 10,22] jót cselekszenek és Istenben reménykednek, szemük elé kell állítani az örök életet, egyrészt mint a könyörülő Jézus Krisztus által Isten fiainak megígért kegyelmet, másrészt mint „jutalmat” [vö. Szent Ágoston: De gratia et libero arbitrio, 8,20], amelyet jócselekedeteiknek és érdemeiknek megfelelően magának Istennek ígérete szerint el kell nyerniük [26. És 32. kánon]. Mert éppen ez az igazság győzelmi koszorúja, amely az Apostol állítása szerint, minthogy a harcot megharcolta és a pályát végigfutotta, fenn van tartva számára, s amelyet megad neki az igazságos bíró, s nem csak neki, hanem mindenkinek, „aki örömmel várja az Ő eljövetelét” [2Tim 4,7k].

Minthogy pedig maga Jézus Krisztus, mint „fej a test tagjaiba” [Ef 4,15], s mint „szőlőtő, a szőlővesszőbe” [Jn 15,5], a megigazultakba szakadatlanul árasztja erejét, s ez az erő a tagok minden jócselekedetét megelőzi, kíséri és követi is, és ezen erő nélkül semmilyen módon Istennek kedves és érdemszerző tett nem jöhet létre [2. kánon], hinnünk kell, hogy a megigazultaknak többé semmi nem hiányzik, hogy azon tettekkel, amelyeket Istenben műveltek – amennyire ennek az életnek körülményei között lehetséges – teljesen eleget tegyenek az isteni törvénynek, és a maga idején elérendő örök életet (ha csakugyan kegyelemben haltak meg, Jel 14,13) igazán megszolgáltnak gondolhatják, amiként Megváltónk is, Krisztus mondja: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik soha többé, hanem örök életre szökellő vízforrás lesz benne” [Jn 4,14].

Így tulajdon igaz voltunkat sem mondjuk sajátunknak, és nem hagyjuk figyelmen kívül és nem is vetjük meg Isten igazságosságát [Róm 10,3]. Ezt az igazságosságot valóban a sajátunknak mondjuk, mert ahhoz ragaszkodva igazulunk meg, de ugyanúgy Istené is, mert Isten árasztja belénk Krisztus érdemeiért.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogyha bár a Szentírás mindenütt méltatja a jócselekedetek értékét, olyannyira, hogy – Krisztus ígérete szerint – aki az Ő legkisebbjei közül egynek akárcsak egy pohár friss vizet ad, nem lesz híján a jutalomnak [Mt 10,42], s hogy – az Apostol tanúságának megfelelően – ha a mostani pillanatnyi könnyű szenvedést elviseljük, a mennyei örök jutalom túláradó mértékét szerezzük meg magunknak [2Kor 4,17]: mindennek ellenére kizárt dolog, hogy a keresztény ember önmagában bizakodjék, vagy önmagával dicsekedjék, s nem az Úrban [vö. 1Kor 1,31; 2Kor 10,17], akinek az emberek iránti jósága oly nagy, hogy az ő érdemeiknek tudja be azt [32. kánon], ami az Ő ajándéka [DH 248].

És mert „sokban vétkezünk mindannyian” [Jak 3,2; 23. kánon], valamennyiünknek szem előtt kell tartania mind a könyörületet és a jóságot, mind a szigort és az ítéletet is. És ha valaki nem is lát magában bűnt, azért senki se ítélje meg magát, minthogy az ember egész élete nem lehet az emberi belátás vizsgálódásának és ítéletének tárgya, hanem Istenre tartozik, „aki megvilágítja a sötétség titkait és földeríti a szívek szándékait, s akkor mindenki megkapja az elismerést Istentől” [1Kor 4,4k], aki, mint írva van: „kinek-kinek tettei szerint fizet” [Róm 2,6].

A megigazulásról szóló katolikus tanítást [ 33. kánon] áttekintve, melynek hívő és határozott elfogadása nélkül nem lehet megigazulni, úgy tetszett a szent zsinatnak, hogy a most következő kánonokat is határozatához csatolja, hogy a hívek ne csak azt tudják, hogy mit kell tartani és követni, hanem azt is, hogy mit kell elkerülni s mitől kell menekülni.

1. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az ember saját tettei alapján, melyek vagy az emberi természet erőiből, vagy a Törvény tanításából származnak, Jézus Krisztus isteni kegyelme nélkül is megigazulttá lehet Isten színe előtt: legyen kiközösítve.

2. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az ember Jézus Krisztus által csak azért nyeri el az isteni kegyelmet, hogy könnyebben tudjon igazul élni, kiérdemelhesse az örök életet, mintha a szabad akarat által és kegyelem nélkül is mindkettő – bár keservesen és nehezen – elérhető volna: legyen kiközösítve.

3. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a Szentlélek sugallatának és segítő erejének előzetes beavatkozása nélkül is képes az ember hinni, remélni és szeretni, ill. bűnbánatot tartani, ahogyan azt kell, hogy megkaphassa a megigazulás kegyelmét: legyen kiközösítve.

4. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az ember Istentől felindított és mozgásba hozott szabad akarata sem a felindításban, sem a hívásban nem működik együtt Istennel, hogy így a megigazulás kegyelmének elnyerésére magát előkészítse és felkészítse, és Isten akaratának ellentmondani sem képes, ha akar, hanem mintha lelketlen tárgy volna, egyáltalán semmit nem tesz és merőben tétlenül viselkedik: legyen kiközösítve.

7. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulás előtt minden cselekedete, bármilyen szándékkal történt is, valóságos bűn, vagy Isten gyűlöletére méltó, s hogy minél erőteljesebben törekszik valaki a kegyelem elnyerésére előkészülni, annál súlyosabban vétkezik: legyen kiközösítve.

8. kánon. Ha valaki azt állítaná, a pokol tüzétől való félelem, amely segít nekünk, hogy bűneinken bánkódva Isten irgalmasságához meneküljünk, és hogy megtartóztassuk magunkat a bűntől, maga is bűn, vagy a bűnöst még rosszabbá teszi: legyen kiközösítve.

9. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnös egyedül a hit által igazul meg, s ezt úgy érti, hogy semmi mással sem kell hozzájárulnia a megigazulás kegyelmének az elnyeréséhez, s hogy az embernek egyáltalán nem kötelessége, hogy akarati tevékenységgel előkészüljön és felkészüljön a megigazulásra: legyen kiközösítve.

10. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az emberek megigazulnak Krisztus igazságossága nélkül, amellyel kiérdemelte nekünk azt; vagy, hogy az Ő igazságossága által csak orma szerint igazak: legyen kiközösítve.

11. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az emberek pusztán Krisztus igazságosságának a beszámítása révén, vagy egyedül a bűnök bocsánata által igazulhatnak meg, a kegyelem és a szeretet kizárásával, amelyet a Szentlélek áraszt ki szívünkbe s az abban is marad, vagy azt állítja, hogy a bennünket megigazulttá tevő kegyelem csak Isten jóindulata: legyen kiközösítve.

12. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulttá tevő hit nem más, mint bizalom a Krisztusért bűnbocsátó isteni könyörületben, vagy hogy egyedül e bizakodás tesz megigazulttá: legyen kiközösítve.

13. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnbocsánat elnyeréséhez minden embernek szükségszerű, hogy biztosan és a saját gyöngeségéből vagy a felkészületlenségéből eredő minden tétovázás nélkül higgye, bűnei meg vannak bocsátva: legyen kiközösítve.

14. kánon. Ha valaki azt állítaná, az ember feloldozást nyer bűneitől és megigazul pusztán azáltal, hogy biztosan hisz abban, hogy feloldozást nyer és megigazul; vagy hogy senki sem igazult meg igazán, csak az, aki magát megigazultnak is hiszi, és egyedül e hit által nyeri el a feloldozást és a megigazulást: legyen kiközösítve.

18. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy Isten parancsait a megigazult és kegyelem állapotában lévő lelkeknek is lehetetlen megtartani: legyen kiközösítve.

19. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az evangéliumban semmi más parancs nem áll, csak a hit, s a többi közömbös; sem nem parancs, sem nem tiltás, hanem szabad viszonyulás kérdése, s a tízparancsolatnak semmi köze a keresztényekhez: legyen kiközösítve.

20. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazult és akármilyen mértékben tökéletes embernek nem kell megtartania Isten és az Egyház parancsait, hanem csak hinnie kell, mintha bizony az evangélium az örök élet mindentől független és egyedüli ígérete lenne, a parancsok betartásának feltétele nélkül: legyen kiközösítve.

21. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy Isten Jézus Krisztust az emberek Megváltójául adta, akiben bízniuk kell, de már nem törvényhozóul is, akinek engedelmeskedniük kell: legyen kiközösítve.

22. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazult ember Isten különleges segítsége nélkül is képes kitartani az elnyert megigazultságban, vagy, hogy még Isten segítségével sem képes erre: legyen kiközösítve.

23. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az egyszer már megigazult ember nem képes súlyos bűnt elkövetni többé [Jovinianus, utalás a begárdok és a beginák tévedéseire], sem a kegyelmet elveszíteni, s ezért, aki elesik és bűnt követ el, valójában soha nem is igazult meg; avagy ellenkezőleg azt állítja, hogy az ember képes egész életében elkerülni az összes bűnt, beleértve a bocsánatos bűnt is, nem csak Isten különleges kiváltsága révén, mint ezt a Boldogságos Szűz Máriáról tartja az Egyház: legyen kiközösítve.

24. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a jócselekedetekkel az elnyert megigazulás nem őrződik meg, s nem is nyer növekedést Isten szemében, hanem a tettek csak az elnyert megigazulás gyümölcsei és jelei, de nem növekedésének okai is: legyen kiközösítve.

25. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az igazak legalább bocsánatos, vagy (ami még tűrhetetlenebbül hangzik) egyenesen halálos bűnt követnek el bármilyen jócselekedetükkel, s ezért örök büntetést érdemelnek, és csak azért nem kerülnek ítélet alá, mert Isten e tetteket nem tudja be ítéletre: legyen kiközösítve.

26. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy Istenben tett jócselekedeteik fejében az igazak nem várhatnak vagy remélhetnek örök jutalmat Istentől, az Ő könyörületéből Jézus Krisztus érdeméért, ha mindvégig kitartanak jócselekedeteikben és az isteni parancsolatok megőrzésében: legyen kiközösítve.

27. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy nincs más halálos bűn, csak a hitetlenség, vagy hogy az egyszer elnyert kegyelmet semmilyen más, akármennyire súlyos vagy szerfölött nagy bűn nem távoztatja el, csak a hitetlenség, legyen kiközösítve.

28. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűn által elveszített kegyelemmel együtt a hit is mindig elvész, vagy hogy a bűn után visszamaradt hit, ha mindjárt nem is élő, nem igazi hit, vagy hogy akinek szeretet nélküli a hite, nem keresztény: legyen kiközösítve.

29. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy aki a keresztség után elbukott, Isten kegyelmével sem képes felállni, vagy hogy az elveszített megigazultság pusztán a hit által visszanyerhető, s nem a bűnbánat szentsége által, ahogyan ezt a szent Római és egyetemes Egyház Krisztus Urunk és apostolainak tanítása szerint egészen idáig vallotta, gyakorolta és tanította: legyen kiközösítve.

31. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy mikor a megigazult az örök jutalomra való tekintettel cselekszi a jót, bűnt követ el: legyen kiközösítve.

32. kánon. Ha valaki azt állítaná, a megigazult ember jócselekedetei oly módon Isten adományai, hogy egyben nem a megigazult ember érdemei, vagy hogy maga a megigazult ember jócselekedeteiért, amelyeket Isten kegyelme által és Jézus Krisztus – akinek élő tagja – érdeméből tesz, nem érdemli ki valóságosan a kegyelem növekedését, az örök életet, és (amennyiben a kegyelem állapotában hal meg) az örök életbe lépést, s ugyanígy a dicsőség növekedését: legyen kiközösítve.

33. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulásról szóló ezen katolikus tanítás, amelyet a szentséges zsinat a jelen határozatában kifejtett, Isten dicsőségét vagy a mi Urunk Jézus Krisztus érdemeit akárcsak részben is csökkenti, s nem inkább megvilágítja hitünk igazságát, Isten és végül is Jézus Krisztus dicsőségét: legyen kiközösítve.

Uo. Határozat a szentségekről: Kánonok a szentségekről általában (Kr. u. 1547) (DH 1604-1608)

4. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az Újszövetség szentségei nem szükségesek az üdvösségre, sőt fölöslegesek, és nélkülük vagy a rájuk vonatkozó óhaj nélkül is, csupán a hit által, az emberek elérik Istentől a megigazulás kegyelmét, - még ha nem mindegyikre van is minden egyes embernek szüksége - : legyen kiközösítve.

5. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy ezeket a szentségeket csupán a hit táplálására alapította Jézus Krisztus: legyen kiközösítve.

6. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az Újszövetség szentségei nem tartalmazzák azt a kegyelmet, amelyet jelölnek, vagy magát a kegyelmet az elébe akadályt nem gördítő személlyel nem közölnék, hanem ezek csak külső jelei a hit által kapott kegyelemnek vagy megigazulásnak, és a keresztény hitvallás bizonyos ismertetőjegyei, amelyek elválasztják a hívőket a hitetlenektől: legyen kiközösítve.

7. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a szentségek nem közvetítenek kegyelmet mindig és mindenkinek az Isten részéről – mégha szabályosan is vették volna fel -, hanem csak néha és csak egyeseknek: legyen kiközösítve.

8. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az Újszövetség szentségei az elvégzett cselekmény által nem közvetítenek kegyelmet, hanem az isteni ígéret hite önmagában is elég a kegyelem elnyerésére: legyen kiközösítve.

IX. Piusz / I. Vatikáni Zsinat: A „Dei Filius” hittani rendelkezés a katolikus hitről, 3. (Kr. u. 1870) (DH 3008; 30010; 3012)

Mivel az ember teljes mértékben Istentől, mint teremtőjétől és Urától függ, és a teremtett igazságnak tökéletesen alá van rendelve, a kinyilatkoztató Istennek elménk és akaratunk föltétlen hívő hódolatával tartozunk. Ez a hit azonban, mely az ember üdvének kezdete [vö. DH 1532], a katolikus Egyház hitvallása szerint természetfeletti erény, amelynél fogva mi Isten ihlető és segítő kegyelmével hinni tudjuk, hogy mindazt, amit kinyilatkoztatott, igaz, de nem azért, mivel a dolgok benső, igaz-voltát természetes eszünk világánál képesek lennénk átlátni, hanem magának a kinyilatkoztató Istennek a tekintélyéért, aki sem tévedni, sem tévedésbe ejteni nem tud [vö. DH 2778; 2. kánon]. „A hit ugyanis” az Apostol szerint „a reménylendő dolgok alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk” [Zsid 11,1]. …

Még ha a hit igenlése legkevésbé sem a lélek vak cselekedete, mindazonáltal az evangélium hirdetését úgy, amint az az üdvösség elnyerésére szükséges, senki el nem fogadhatja, „hacsak a Szentlélek, aki az igazság elfogadását és a benne való hitet mindenki számára édessé teszi, meg nem világosítja és erre nem indítja” [DH 377]. Ennélfogva a hit, még ha nem a szereteten keresztül hat is [vö. Gal 5,6], Isten ajándéka, és gyakorlása az üdvösségre szolgáló cselekedet, amellyel az ember magának Istennek engedelmeskedik, amennyiben kegyelmével – melynek ellen is állhatna – egyetért és azzal közreműködik. [vö. DH 1525 sk; 5. kánon.] …

Mivel pedig „hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni Istennél” [Zsid 11,6], sem pedig gyermekeinek társaságába eljutni nem lehet, nélküle soha senki meg nem igazult, és senki az örök életet el nem nyerheti, ha abban (a hitben) „mindvégig állhatatosan nem marad” [Mt 10,22; 24,13]. Hogy tehát kötelességünknek, mely az igaz hit elfogadásában s az abban való állhatatos megmaradásban áll, eleget tehessünk, Isten az ő egyszülött Fia által Egyházat alapított, s annak intézményét olyan nyilvánvalóan jelölte meg, hogy az mint a kinyilatkoztatott Ige őre és tanítója, mindenki által felismerhető.

A lelki életben tehát semmiféle ellentétet vagy ellentmondást nem lehet találni az isteni működés között, mely a Megváltás kincseit árasztja szét állandóan a lelkekbe, és az ezzel kapcsolatos, emberi közreműködés között, amelynek törekvése arra irányul, Isten malasztja ne vesszen kárba [vö. 2Kor 6,1]; vagy a szentségek külső rítusból származó, a végrehajtott cselekményből (ex opere operato) fakadó hatékonysága és az egyes hívek azon érdemszerző cselekedete között, amellyel a szentségeket kiszolgáltatják, illetőleg felveszik, és amelyet a személyes teljesítmény alapján (ex opere operantis) a végrehajtó cselekményének nevezünk…

VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: A „Lumen gentium” dogmatikai konstitúció (Kr. u. 1964) (DH 4166)

40. Az Úr Jézus, minden tökéletesség isteni mestere és példája, az életszentséget, melynek Ő maga a szerzője és beteljesítője, válogatás nélkül minden tanítványának meghirdette: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5,48) [Vö. Órigenész: Comm. Rom. 7,7; Pszeudo--Makariosz: De oratione, 11 -- STh II-II, 184, 3.] Mindegyikükre elküldte a Szentlelket, aki belülről készteti őket, hogy szeressék Istent teljes szívükből, teljes lelkükből, teljes elméjükből és minden erejükből (vö. Mk 12,30), s hogy egymást úgy szeressék, ahogyan Krisztus szerette őket (vö. Jn 13,34; 15,12). Krisztus követői, akiket Isten nem a cselekedeteik alapján, hanem az Ő kegyelme és terve szerint hívott meg és tett megigazulttá Jézus Krisztusban, a hit keresztségében valóban Isten gyermekei és az isteni természet részesei lettek, és így valóban szentté váltak. Ezért a megszentelést, amit megkaptak Isten ajándékaként, életükkel kell megőrizniük és tökéletesíteniük. Az Apostol inti őket, hogy úgy éljenek",ahogy a szentekhez illik" (Ef 5,3), öltsék magukra "mint Istennek szent és kedves választottjai a szívből fakadó irgalmasságot, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a türelmet" (Kol 3,12), és legyenek meg bennük a Lélek gyümölcsei a megszentelődésre (vö. Gal 5,22; Róm 6,22); minthogy pedig sokban vétünk mindnyájan (vö. Jak 3,2), állandóan rászorulunk Isten irgalmára, és naponta kell imádkoznunk: "Bocsásd meg a mi vétkeinket" (Mt 6,12). [Vö. Szt Ágoston: Retractationes II,18; XII. Pius: Mystici Corporis enciklika.]

Ezek után mindenki számára nyilvánvaló, hogy minden rendű és állapotú Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére, [124] s ez a szentség a földi társadalomban is előmozdítja az emberibb életmódot. E tökéletesség elnyeréséért a hívők vessék latba a Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapott erőket, hogy az Ő nyomában járva és hozzá hasonlóvá válva, mindenben teljesítve az Atya akaratát, szívvel-lélekkel Isten dicsőségére és a felebarátok szolgálatára szenteljék magukat. Isten népének szentsége így hozza meg bőséges gyümölcseit, amint ezt az Egyház története oly sok szent élete által ragyogóan bizonyítja.

41. A különböző életformákban és hivatásokban ugyanazt a szentséget munkálja mindenki, akiket Isten Lelke vezérel, az Atya szavának engedelmeskedve és az Atyát lélekben és igazságban imádva követik a szegény, alázatos és a keresztjét hordozó Krisztust, hogy az Ő dicsőségében is részesülhessenek. De mindegyiküknek saját adományaik és kegyelmeik szerint tétovázás nélkül kell járnia az élő hit útján, mely fölébreszti a reményt és a szeretet által tevékeny.

Mit mond erről a Biblia?

A tettek szükségesek a megigazuláshoz

Mt 5,3-11
»Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak.
Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak.
Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent.
Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam.

Mt 5,16
Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

Mt 5,39-42
Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg!

Mt 5,44-47
Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is?

Mt 6,12
s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.

Mt 7,19-23
Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket. Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? - Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!

Mt 19,16-22
Egy alkalommal odalépett hozzá valaki, és megkérdezte tőle: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Így felelt neki: „Miért kérdezel engem a jó felől? Csak egy valaki jó. Ezért, ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, apádat és anyádat tiszteld, felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat.” Az ifjú erre kijelentette: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?” „Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

Mt 22,39
A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.
Mk 12,31
A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.”

Mk 9,39
Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni.

Lk 6,46-49
Miért mondjátok nekem: Uram, Uram! - ha nem teszitek meg, amit mondok? Megmondom nektek, kihez hasonlít, aki eljön, meghallgatja tanításomat és tettekre is váltja. A házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot. Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra, de nem tudta megingatni, mert biztos alapra épült. Aki meghallgatja ugyan (tanításomat), de nem váltja tettekre, ahhoz a házat építő emberhez hasonlít, aki a házat minden alap nélkül földre építette. Amikor az ár nekizúdult, nyomban összeomlott és romhalmazzá vált.”

Lk 6,20-38
Ekkor tanítványaira emelte tekintetét és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jól fogtok lakni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt. Örüljetek azokban a napokban, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben! Atyáik is így bántak a prófétákkal.
De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj nektek, akik most jóllaktok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.
Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Lk 8,21
De ő ezt mondta nekik: „Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.”

Jn 5,24
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.

Jn 5,36
De nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött.

Jn 10,37-38
Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőítést nem fogadok el az emberektől. Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek az Isten szeretete.

Jn 8,31-32
Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”

Jn 13,34-35
Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

Jn 14,21
Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.

Jn 15,8
Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

Jn 15,10
Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.

Jn 15,12
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.

Róm 12,10
A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.

1 Kor 3,8
Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint. (KNV)

1Kor 13,2
Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.

1Kor 13,13
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

1Tim 6,18-19
Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.

Tit 1,16
Hangoztatják, hogy ismerik az Istent, de tetteikkel megtagadják, mert utálatra méltók, konokok, semmi jóra nem képesek.

1Jn 2,3-5
Abból tudjuk meg, hogy megismertük, hogy megtartjuk a parancsait. Aki azt mondja: „ismerem”, de a parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk.

1Jn 3,23
Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint.

1Jn 4,7-21
Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Az Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben. Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

1Jn 5,2-3
Abból tudjuk meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogy szeretjük az Istent, és megtesszük parancsait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek.

2Jn 1,6
Ez a szeretet azt jelenti, hogy parancsai szerint éljünk. Ez hát a parancs, mint ahogy kezdettől fogva hallottátok, hogy éljetek szeretetben.

Jak 2,22-24
Láthatod, hogy hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét. Így teljesült az Írás szava: "Ábrahám hitt az Istennek, ez megigazulására vált" és: "Az Isten barátjának" nevezték. Látjátok tehát, hogy az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában.

Róm 4,3
Mert mit is mond az Írás: "Ábrahám hitt az Istennek, és ez megigazulására szolgált."

Zsid 11,6
Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.

Ef 2,8-9
Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.

Lk 24,47
Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve.
ApCsel 2,38
"Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
ApCsel 3,19
Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára,
ApCsel 17,30
Az Isten eddig szemet hunyt a tudatlanság kora felett, de most tudomására hozza az embereknek, hogy mindenütt meg kell térnie mindenkinek.

Zsolt 51,19
Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg.

Jn 3,36
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta. (MBT)
Róm 1,5
aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet

Róm 6,17
De hála Istennek, hogy bár a bűnnek szolgáltatok, most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyet kaptatok.
Róm 15,18
Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével.
Róm 16,26
de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére. (MBT)
2Kor 9,13
Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. (MBT)
1Tessz 1,3
Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre.
2Tessz 1,11
Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben.
1Pét 2,7-8
Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. (MBT)
Zsid 5,9
Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki,
Jel 3,10
Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat, én is megszabadítlak a megpróbáltatás órájától, amely az egész világot éri, hogy próbára tegye a föld lakóit.
Kiv 19,5
Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. (MBT)

2Kor 10,15
Nem dicsekszünk hát mértéken túl a mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek gyarapodásával, ahogy az hatáskörünket megilleti, mind nagyobb megbecsülésben (= engedelmességben) lesz köztetek részünk.

2Kor 13,5
Vizsgáljátok meg magatokat, hogy a hitben éltek-e. Tegyétek csak próbára magatokat. Felismeritek-e, hogy bennetek él Jézus Krisztus? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát.

Gal 5,6
Krisztus Jézusban ugyanis nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretetben teljesedik ki.
Ef 3,17
hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.
1Tessz 3,6
Timóteus éppen most tért vissza tőletek, és jó hírt hozott nekünk hitetek, szeretetetek felől, és arról, hogy szívesen emlékeztek ránk, sőt szeretnétek látni minket, mint ahogy mi is titeket.
2Tessz 1,3
Folytonos hálával tartozunk értetek az Istennek, testvérek, mégpedig méltán, mert hitetek nőttön-nő, és a kölcsönös szeretet mindnyájatokban gyarapszik.
1Jn 3,23
Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint.
Jel 2,3-4
Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél.
Jel 2,19
Tudok tetteidről, szeretetedről, hitedről, szolgálataidról és állhatatosságodról, arról, hogy most több cselekedeted van, mint azelőtt.

Jak 1,22-25
A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást, de nem követi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a természettől kapott arcát tükörben nézegeti. Megnézi magát, aztán odébb megy, s nyomban elfelejti, milyen is volt. Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az teljesítésében boldog lesz.
Róm 2,13
mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá, hanem a megtartója igazul meg.

Jak 2,17-18
Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: "Neked hited van, nekem meg tetteim." Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.
Jak 2,26
Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.

Jak 2,19
Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek.

Jak 2,20
Akarod-e tudni, balga ember, hogy a hit tettek nélkül mennyire meddő?

Jak 2,22
Láthatod, hogy hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét.

Jak 2,15-16
Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: "Menj békében, melegedj, és lakjál jól!", de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna?
Jak 1,27
Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől.
Jak 2,25
Ugyanígy a parázna Rácháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor menedéket adott a hírszerzőknek, s aztán más úton engedte őket tovább?

Józs 2,9-11
Így beszélt: "Tudom, hogy az Úr nektek adta ezt a földet. Félelem fogott el bennünket tőletek, s az ország lakóit közeledéstekre mind hatalmába kerítette a rémület. Mert tudomásunkra jutott, hogy Egyiptomból való kivonulástok idején az Úr kiszárította előttetek a Sás-tengert, meg hogy mit tettetek az amoriták két királyával, Szichonnal és Oggal, a Jordánon túl: betöltöttétek rajtuk az átkot. Amikor meghallottuk, elhagyott a bátorságunk, és senki sem mert többé nektek ellenállni. Mert az Úr, a ti Istenetek, Isten fönn az égben éppen úgy, mint lenn a földön.
Józs 6,22-25
Józsue így szólt ahhoz a két emberhez, aki az országot kikémlelte: "Menjetek be a szajha házába, s hozzátok elő azt az asszonyt azokkal egyetemben, akik hozzá tartoznak, amint megesküdtetek neki." A fiatalemberek, a hírszerzők bementek, s előhozták Ráchábot, apját, anyját, bátyjait, s mind, akik hozzá tartoztak. A rokonságból valókat is mind kihozták, és elvezették őket egy biztos helyre Izrael táborán kívül. Felgyújtották a várost, s mindent, ami benne volt, kivéve az ezüstöt és aranyat, meg a rézből és vasból való edényeket - ezeket az Úr háza kincstárának adták. Ráchábot, a rossz hírű nőt azonban, valamint apjának házát, s azokat, akik hozzá tartoztak, Józsue mind megkímélte. Izrael körében él mind a mai napig, mert elrejtette a hírszerzőket, akiket Józsue küldött Jerikót kikémlelni.

Jak 2,14
Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite?

ApCsel 10,35
mindenki kedves előtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is.

Róm 2,7
örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik,
Róm 2,10
S dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsősorban a zsidóra, azután a pogányra.

Róm 2,13
mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá, hanem a megtartója igazul meg.
Gal 6,2
Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

Róm 4,5-6
Aki ellenben tetteket nem visz végbe, hanem hisz abban, aki a bűnöst igazzá teszi, annak a hite számítódik be megigazulására. Ilyen alapon már Dávid is boldognak mondja az embert, akit Isten tesz igazzá tettek nélkül:
Róm 2,7
örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik,
Róm 2,10
S dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsősorban a zsidóra, azután a pogányra.
Róm 2,13
mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá, hanem a megtartója igazul meg.
Róm 14,10-12
Miért ítéled el tehát testvéredet vagy miért nézed le embertársadat? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv magasztalja az Istent. Tehát mindegyikünk magáról ad számot Istennek.
1Kor 3,12-17
Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek? Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.
2Kor 5,10
Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.

Róm 6,16
Vagy nem tudjátok, hogy annak szolgái vagytok és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a bűnnek, ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulást eredményez?

2Kor 9,8
Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre.

Ef 6,8
Hiszen tudjátok, hogy bármi jót tesz valaki, akár szolga, akár szabad ember, jutalomban részesíti az Úr.

Fil 4,17
Nem az adomány a fontos nekem, hanem inkább a gyümölcse, amelyet majd bőségesen javatokra írnak.

Tit 3,8
Igaz beszéd ez, s kívánom, hogy erről megbizonyosodj: Akik hisznek az Istenben, igyekezzenek a jóban példát adni. Ez válik az embereknek javukra és hasznukra.

Tit 3,5
Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében,

1Pét 2,7-8
Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. (MBT)

Jn 3,36
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta."

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

A megigazulás benső igazságosságot idéz elő

Tévedsz, ábrándozol, amikor gazdagnak véled magadat a világban. A Jelenések könyvéből halljad Urad szavát, aki jogos szemrehányásokkal illeti az ilyen embereket. Így szól: „Azt mondod, gazdag vagyok, bővelkedem, semmire sincs szükségem! Nem tudod, mennyire nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen vagy! Azt tanácsolom neked, végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy gazdag légy, fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne látszódjon csúf mezítelenséged, és kenőccsel kend meg a szemedet, hogy láss!” (Jel 3,17-18) Te a gazdag és dúskáló, tehát Krisztustól végy kipróbált aranyat, hogy a tűz kiégesse belőled a szennyet, és tiszta arany lehess, ha a jócselekedetekkel és az irgalmasság gyakorlásával megtisztítod magadat! Végy magadnak fehér ruhát, hogy te, aki Ádámhoz hasonlón mezítelen, ijesztően csúf voltál, Krisztus fehér ruhájába öltözz! És te, aki (Krisztus Egyházában) gazdag és bővelkedő matróna vagy, ne a Sátán, hanem Krisztus kenőcsével kend szemedet, hogy eljuss Isten látására, amikor erkölcseiddel és cselekedeteiddel kiérdemled Istent!

Amikor minket imádkozni tanított, akkor nem azt mondta: amikor imádkoztok, mondjátok: keletkezés nélküli Isten, hanem azt, hogy amikor imádkoztok, ezt mondjátok: „Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy” (Mt 6,9), és hitünk összefoglalása erre akar irányulni. S nem azt parancsolta, hogy a „keletkezés nélküli” és a „keletkezett”, vagy hogy a „teremtetlen” és a „teremtett” nevére keresztelkedjünk, hanem azt, hogy az Atya, a Fiú és a szent Lélek nevére (keresztelkedjünk). Ily módon tökéletessé válva, mi magunk is valóban fogadott fiak leszünk, és amikor kimondjuk az Atya nevét, e név által megvalljuk az Igét is, aki az Atyában van. Szabad tehát az ő saját Atyját a mi Atyánknak is mondani, anélkül persze, hogy ezáltal egyenlővé tennénk magunkat a Fiúval természet szerint. Hiszen ezt is miatta mondhatjuk: ugyanis az Ige felvette a mi testünket és közénk jött. Mivel az Ige közöttünk van, ezért mondhatjuk Istent a mi Atyánknak is. az Ige Lelke, aki bennünk lakik, rajtunk keresztül az ő Atyját a miénknek is nevezi. Ez az értelme annak, amit az apostol így fogalmaz meg: „Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!”” (Gal 4,6)

Kegyelemből igazulunk meg, a hit és a cselekedetek által

Isten azonban a jócselekedetek visszavonását nem fogadja el, különösen sajátjaiét nem: mivel azoknak szerzője és védője, szükségképpen tehát elfogadója is, ha elfogadja, akkor viszonozza is. látható tehát az emberek hálátlansága, ha még jócselekedetek is bűnbánatra készttetik őket; látható a hála is, ha annak elnyerése indít a jócselekedetekre: halandó és földi mind a kettő. Mekkora hát a nyereség, ha hálás lélekkel jót teszel, mekkora a veszteség, ha hálátlannal?

Hozzáfűzzük még a következőt is, és ezt mondjuk: „Legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is!” Nem arról van szó, hogy Isten megtehesse azt, amit akar, hanem hogy mi megtehessük, amit Isten akar. Mert vajon Istent ki akadályozza meg abban, hogy megtehesse azt, amit akar? Mivel azonban velünk szembenáll a Sátán, nehogy mindenben az Istennek engedelmeskedjen lelkünk és cselekedetünk, kérjük és könyörgünk, hogy legyen meg bennünk Isten akarata!hogy azonban ez megvalósuljon, szükség van bennünk az Isten akaratára: az Ő segítségére és támogatására, mivel saját erejéből senki sem erős, de az Isten kegylében és irgalmában biztonságban van… Ha engedelmes lett a Fiú, hogy az Atya akaratát teljesítse, mennyivel inkább engedelmeskednie kell a szolgána, hogy teljesítse ura akaratát? … Akik örökké megmaradni akarun, az örök Istennek akaratát kell tennünk. Az az Isten akarata, amit Krisztus tett és tanított. Alázatosság az életmódban, szilárdság a hitben, tisztesség a szavakban, a tettekben igazságosság, a cselekedetekben irgalmasság, az erkölcsökben fegyelem, igazságtalanságot sohasem tenni, és a minket érőt elviselni tudni, békességben élni a testéekkel; Krisztusnak semmit elébe nem helyezni, mivel Ő sem helyezett elénk semmit; szeretetéhez szilárdan ragaszkodni, keresztjét keményen és hűséggel hordozni, ha nevért és tisztességéért harcolni kell, a hitvalló szóban kitartani, a kihallgatáskor bizalommal indulni a viadalba, a halálban türelmet tanúsítani – így koszorút nyerhetünk. Ezt jelenti Isten parancsát végrehajtani, ezt jelenti az Atya akaratát teljesíteni.

Ha pedig nem úgy van az Ige az Istenből, mint igazi Fia az Atyának természetre nézve, hanem csak mint a teremtmények, mert ő is teremtetett, akor elég lenne annyit mondanunk, hogy ő is, mint minden más, az „Istentől” van: és akkor nem is az Atya lényegéből való, s nem is úgy Fiú ő, hogy természet szerinti Fiú, hanem erény által lesz azzá, mint ahogy minket is a kegyelem miatt lehet fiaknak nevezni.

”Nem mindenki érti meg ezt a beszédet, csak az, akinek megadatik” (Mt 19,11), mondja Jézus. Amikor ezt hallod, hogy „megadatik”, óvakodj minden eretnek felfogástól, ne hozz elő különféle természeteket, sem földieket, sem szellemieket, sem közbülsőket. Mert vannak olyanok, akik ilyen helytelen nézetet vallanak, azt gondolják, hogy vannak, akik teljes egészében a kárhozott természethez tartoznak, míg mások az üdvözültekéhez, ismét mások olyanok, amilyenekké döntésük tette őket, jókká vagy rosszakká. Azt én is osztom, hogy egyik a másiktól többé-kevésbé különbözhet alkalmasság szempontjából, csakhogy az alkalmasság egymagában nem elég a tökéletességhez. Mert a gondolkodás szólítja fel cselekvésre a természetet, mint amikor vashoz dörzsölik a kovakövet, és tűz keletkezik. Amikor hallod, „akiknek megadatik”, akkor tedd hozzá: megadatik azoknak, akik így akarnak, és ebbe az irányba törekednek. Mert amikor ezt is hallod: „mert nem azon múlik, aki akar, vagy aki fut, hanem a könyörülő Istenen” (Róm 9,16), akkor azt tanácsolom neked, ezt is ugyanígy fogd fel. Mert akadnak egyesek, akik oly nagyra vannak teljesítményeikkel, hogy mindent maguknak tulajdonítanak, és szinte semmit se a Teremtőnek, bölcsességük szerzőjének, és erényeik ajándékozójának, értesse meg velük ez a mondat, hogy Isten segítségére szorulunk még abban is, hogy jól akarjunk valamit! (Fil 2,13) Még inkább akkor, ha valamilyen isteni kötelességet választunk, és Isten emberszeretetének valamilyen adományát! Mert egyes dolgoknak rajtunk kell múlniuk, míg másoknak Isten üdvözítésétől kell függeniük. Ezért mondja az apostol, hogy „nem azon múlik, aki akar”, vagyis nemcsak akaratunk függvénye, „vagy aki fut” csak azon, hanem „a könyörülő Istenen” is. Ezért, mivel az akarás is Istentől van, ezért az apostol joggal ruház mindent Istenre. Akármennyit futsz, kármennyit versenyzel, rászorulsz arra, aki megadja a koszorút.

Érdem és kegyelem

A prófétáktól úgy tanultuk, és igaznak ismerjük azt, hogy az egyes cselekedetek értékének megfelelően vagy szenvedésben és bűnhődésben, vagy jutalomban lesz része mindenkinek; és ha ez nem így lenne, hanem minden a sorsnak megfelelően történne, akkor semmi sem függne tőlünk. Ha a sorsnak megfelelően lenne az egyik jó, a másik pedig rossz, az előbbiért így nem járna elismerés, az utóbbi miatt meg elmarasztalás… Mi viszont azt nevezzük kikerülhetetlen sorsnak, hogy azok, akik jót tettek, megérdemelt jutalmukat, akik pedig ellenkezőképpen cselekedtek, az érte kijáró büntetést kapják.

Nem téved az, aki azt mondja, hogy az eszes és ésszerű megkülönbözttésen alapuló élet örök élet, főként és elsősorban azokban, akik a természetes értelemmel összhangban élnek, ezektől a dolgoktól soha el nem fordulnak, az ezeket megadó szemlélésében és parancsaiban lelik örömüket szüntelenül, jóllehet az emberek nagy része szenvedélyesebben és hevesebben ragaszkodik ehhez az élethez, és nem éri el ezt a célt. Az egyetemes rendeltetést nem teszi érvénytelenné az, hogy sokan nem érik el a nekik kijelölt célt, mert a jól vagy rosszul leélt életért járó büntetés vagy jutalom minden egyes esetben külön vizsgálatot igényel.

Szíveskedj buzgalommal olvasni a prfétai írásokat, s akkor azok majd tisztán megmutatják az utat, melyen megmenekülhetsz az örök büntetéstől, s Isten örök javait nyerheted el. „Aki ajkat adott a beszédre, fület alkotott a hallásra és szemet teremtett a látásra, az megvizsgál mindent, s igazságos ítéletet tart, megfizetve mindenkinek tettei szerint”. Akik jó tettek által kitartóan törekednek az enyészhetetlenségre, azoknak örök életet, örömöt, békességet, nyugalmat ad majd, s olyan javaknak bőségét, miket szem nem látott, fül nem halott, emberi szív föl nem fogott. A hitetlenekre azonban, kik az igazságot makacsul megvetik, s igazságtalanságnak hódolnak, telve vannak bujasággal, paráznasággal, fiúgyalázással, kapzsisággal, vétkes bálványimádással – rájuk harag és düh vár, gyötrelem és szorongattatás, s végül maj az örök tűzre jutnak.

A zsidók mindenkor kegyelmes fogadtatásra találtak Istennél ősatyáik jeles igaz-volta és hite miatt. Ennek okán nemzetségük nagysága és birodalmuk tekintélye is virágba szökkent. Nagy öröm is érte őket, mert Isten szavaiból vették a tanítást: miképpen kell kiérdemelniük az Istent.

Szerfölött fenséges és bámulatos itt a földön a prófétálás, a démonűzés, a csodatevés, de nem mindaz nyeri el a mennyek országát, aki ilyeneket tesz, hanem aki nagy gonddal jár az egyenes és igaz úton. Maga az Úr hirdette és kijelentette: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ki ördögöket, nem a te nevedben tettünk nagy jeleket? – Akkor azt mondom majd nekik: Soha nem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,22 kk). Az igazságosság nélkülözhetetlen előfeltétele annak, hogy bárkinek érdeme legyen a bíró Isten előtt. Parancsait és intelmeit meg kell tartani érdemeik jutalmának elnyeréséhez.

És te, aki (Krisztus Egyházában) gazdag és bővelkedő matróna vagy, ne a Sátán, hanem Krisztus kenőcsével kend szemedet, hogy eljuss Isten látására, amikor erkölcseiddel és cselekedeteiddel kiérdemled Istent!

Az üdvös alamizsnálkodás… a gyengének szükséges, az erőseknek dicsőséges, segítségével a keresztény elnyerheti a lelki kegyelmet, érdemeket szerez a bíró Krisztusnál, és viszonzóvá teszi Istent! Ezért örömmel és készségesen küzdjünk meg a jócselekedetek ezen pálmájáért, Isten és Krisztus szeme láttára fussunk mindannyian az igazságosság ezen versenypályáján, és amikor már kezdünk felülkerekedni az időn és a viágon, ne tartóztasson fel minket semmilyen időleges és evilági számadás, vagy az üldözés napja a jócselekedetek küzdőterén futva, érdemeink jutalmazására mindenképpen ott lesz az Úr, aki békeiőben fehér koszorút nyújt át a győztesnek jócselekedetéért, az üldözés idején a szenvedésért hozzákapcsolja még a bíborpirosat is!

Szent Ágoston: Contra secundam Iuliani responsionem imperfectum opus, 1,133. (Kr. u. 429)

”Semmifle érdem nem előzi meg a kegyelmet. Az elvégzett jócselekedetért díjazás jár; ám ezeket, hogy legyenek, megelőzi a kegyelem, amely viszont nem jár.”

Hit és tettek által üdvözülünk, s nem csak a hit által

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 10-12; 30-34 (Kr. u. 96)

Ábrahám, a kiválasztott barát, hűségesnek találtatott abban, hogy Isten szavaira figyelmes volt. Engedelmessége következtében hagyta el földjét, rokonságát és atyai házát... Hűsége és vendégszeretete következtében adatott neki fia öregségében, és az engedelmessége folytán még ezt is áldozatul ajánlotta fel az egyik hegyen az Istennek, mégpedig azon, amelyet ő mutatott meg neki.

Vendégszeretete és istenfélelme következtében menekült ki Lót Szodomából, arról a vidékről, mely körülötte mindenütt tűz és kénkövek általi pusztulásra ítéltetett; és ezzel jelét adta az Uralkodó, hogy a benne remélőket nem fogja magukra hagyni, míg azokat, akik a neki járó engedelmességet elhagyták, kínokra és gyötrelmekre fogja juttatni. Ennek felesége pedig, noha együtt vándorolt ki férjével, de másképpen gondolkodott az engedelmességről, és nem élt egyetértésben vele, intő jelül állíttatott fel azzal, hogy sóoszlop lett belőle egészen a mostani napokig...

Hite és vendégszeretete következtében menekült meg Ráháb, a parázna asszony is.

Mi pedig, akik az ő osztályrésze vagyunk, tegyük meg mindazt, ami a megszentelődésünkhöz tartozik. Meneküljünk a rágalmazásoktól, az alávaló és tisztátalan kapcsolatoktól, a részegeskedéstől és az újdonságok hajhászásától, az utálatos vágyaktól, az undorító házasságtöréstől és az utálatos gőgtől. „Az Isten ugyanis” – mint ő mondja -, „a kevélyeknek ellenáll, az alázatosnak pedig kegyelmét adja” (vö. 1pét 5,5). Azokhoz kapcsolódjunk, akik megkapták Isten kegyelmét; öltsük magunkra alázatos lelkülettel az egyetértést, legyünk önmegtartóztatóak, de távol álljon tőlünk mindenféle pusmogás vagy rágalom. A tetteinkben bizonyuljunk igazaknak, és ne a szavainkban… Jótetteinkről mások tegyenek tanúságot, ahogy ezt megadták atyáinknak, akik valóban igazak voltak.

Kapcsolódjunk tehát az áldáshoz, és látni fogjuk, hogy melyek az áldás útjai. Idézzük csak vissza mindazt, ami kezdettől fogva történt. Kinek a kegyelméből nyert áldást atyánk, Ábrahám? Nemde a hit által cselekedte az igazat és az igazságosságot? Engedelmességében, mivelhogy ismerte a jövőt, szívesen ajánlotta fel Izsákot áldozatnak…

Mindannyian dicsőségre és nagyságra emelkedtek, de nem a saját erejükből, cselekedeteik vagy az igazsággal egyező tetteik következtében, hanem Isten akaratából. Mi is az ő akaratából lettünk kiválasztottak Jézus Krisztusban, nem mi juttattuk magunkat a megigazulásra, nem saját bölcsességünk, elmésséünk, istentiszteleteink vagy szívünk megszenteltségében véghezvitt cselekedeteink folytán, hanem hit által, amely által a mindenható Isten a világ kezdetétől fogva mindenkit megigazulttá tett, akinek legyen dicsőség örökkön örökké. Ámen.

Mit tegyünk tehát, testvéreim? Tartsuk távol magunkat a jócselekedetektől, és hagyjuk el a jót? Semmiképpen sem engedné meg az Uralkodónk, hogy ez bekövetkezzen; inkább igyekezzünk buzgón és készségesen mindenféle jócselekedeteket véghezvinni… Beláthatjuk azt is mindannyian, hogy jócselekedetekkel ékeskedett minden igaz ember, és maga az Úr is műveiben felékesítve találta örömét. Előttünk áll a példakép, sietve járuljunk az ő akaratához, teljes erőnkből tegyük az igazságosság műveit!

A kegyelemben kérlellek téged, melybe öltöztél, gyorsítsd meg futásodat, ints mindenkit, hogy eljusson az üdvösségre. Nagy gondossággal szerezz érvényt tisztségednek, testileg és lelkileg egyaránt! Legyen gondod az egyesülésre, melynél nincs jobb dolog! Viselj el mindenkit, mint téged az Úr; a szeretetben viselj el mindenkit, ahogyan teszed is! Idődet szüntelenül imában töltsd! Kérj magadnak nagyobb belátást, mint amivel most rendelkezel! Virrassz, mint akinek álmatlan a lelke! Olyan érzülettel beszélj az emberekkel egyenként, ahogyan Isten; tökéletes atlétaként viseld mindenki gyöngeségét! Ahol több munka van, ott több a nyereség is.

A püspökhöz tartsátok magatokat, hogy Isten is figeljen rátok. Áldozat vagyok én azokért, akik alávetik magukat a püspöknek, a presbitereknek és a diakónusoknak. Velük együtt legyen részem Istenben! Együtt fáradozzatok, versenyezzetek együtt, fussatok együtt, szenvedjetek együtt, nyugodjatok le együtt, keljetek fel együtt, mint Isten sáfárai, házanépe és szolgái! Annak a hadvezérnek a tetszését keressétek, akitől a zsoldot kapjátok, senki ne legyen pártütő közöttetek! Maradjon meg keresztségtek fegyvernek, hitetek sisak, szeretetetek dárda, kitartástok teljes harci felszerelésetek; tetteitek legyen a letétemény, hogy megérdemelt jutalmatokat megkapjátok! Legyetek nagylelkűek egymás iránt szelídségben, ahogyan Isten is az irántatok! Mindenkor örömöt szeretnék lelni bennetek.

A fény útja ez: ha valaki a meghatározott helyhez vezető utat akarja járni, cselekedeteivel igyekezzék. Az eme úton való járás tudása, melyet megkaptunk, a következő: szeresd Teremtődet, félve tiszteld azt, aki téged alkotott, dicsőítsd őt, aki téged a halálból megváltott… ne hagyd el az Úr parancsait! Fel ne fuvalkodjál… Ne paráználkodj, ne törj házasságot… Az Úr nevét ne vedd hiába… Ne kívánd el azt, ami felebarátodé… Ne légy kétértelmű… Ne légy olyan, aki kinyújtja kezét, hogy kapjon, de visszahúzza, ha adni kell… mindennap keresd a szentek színelátását, vagy beszédben fáradozva, vagy odamenve, vagy vígasztalva… Ne vonakodj, ha adni kell, ha adsz, ne zúgolódj! Hiszen tudod, ki lesz béred jó visszafizetője…

Aki őt halottaiból feltámasztotta, feltámaszt bennünket is, ha akaratát teljesítjük és parancsait követjük, s szeretjük azt, amit ő is szeretett, ha tartózkodunk minden igazságtalanságtól, kapzsiságtól, harácsolástól, megszólástól, hamis tanúskodástól. A rosszért rosszal ne fizessetek, vagy az átokért átokkal, ökölcsapásért ökölcsapással, szidalomért szidalommal. Emlékezzetek rá, mit mondott az Úr: ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! Bocsássatok meg, hogy ti is bocsánatot nerjetek, irgalmazzatok, hogy nektek is irgalmazzanak! Amilyen mértékkel mértek, nektek is olyan mértékkel mérnek majd vissza. Arra is emlékezzetek: Boldogok a szegények, s akik üldöztetést szenvednek az igazságosságért, mert övék Isten országa.

Azoknak, akik félik őt, és a parancsolatait is megtartják, élete az Istennél van; akik pedig nem tartják meg a parancsolatait, azokban élet nincsen.

Akik nem fogadják el ezeket a parancsolatokat, a saját életüktől futnak az ilyenek, és maguk ellenségei lesznek; az Istennél meg van nekik is a megfelelő értékelésük. Mindaz, aki ellene van, és a parancsolatait sem követi, a halálnak adja át magát, és a saját vérük fogja vádolni őket. Neked pedig ezt mondom: kövesd ezeket a parancsolatokat, mert megtalálod bennük az orvosságot bűneidre.

A prófétáktól úgy tanultuk, és igaznak ismerjük azt, hogy az egyes cselekedetek értékének megfelelően vagy szenvedésben és bűnhődésben, vagy jutalomban lesz része mindenkinek; és ha ez nem így lenne, hanem minden a sorsnak megfelelően történne, akkor semmi sem függne tőlünk… Mi viszont azt nevezzük kikerülhetetlen sorsnak, hogy azok, akik jót tettek, megérdemelt jutalmukat, akik pedig ellenkezőképpen cselekedtek, az érte kijáró büntetést kapják. Isten az embert másnak teremtette, mint a fákat vagy a négylábúakat, melyek közül egy sem képes választásának mgfelelően cselekedni; így az ember sem érdemeln elismerést, dicséretet, ha nem magától választaná a jót, hanem ilyen lenne; ha pedig rossz lenne, akkor a büntetés sem lenne jogos, mert így nem ő az oka, mivel pedig semmi más nem tud lenni, csak olyan, mint természete.

Szíveskedj olvasni a prófétai írásokat, s akkor azok majd tisztán megmutatják az utat, melyen megmenekülhetsz az örök büntetéstől, s Isten örök javait nyerheted el. „Aki ajkat adott a beszédre, fület alkotott a hallásra és szemet teremtett a látásra, az megvizsgál mindent, s igazságos ítéletet tart, megfizetve mindenkinek tettei szerint”. (Kiv 4,11; Zsolt 94,9; Róm 2,6-9; Mt 16,27) Akik jó tettek által kitartóan törekednek az enyészhetetlenségre, azoknak örök életet, örömöt, békét, nyugalmat ad mejd, s olyan javaknak bőségét, miket szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott. (vö. 1Kor 2,8-9) A hitetlenekre azonban, kik az igazságot makacsul megvetik, s igazságtalanságnak hóolnak, telve vannak bujasággal, paráznasággal, fiúgyalázással, kapzsisággal, vétkes bálványimádással – rájuk harag és düh vár, gyötrelem és szorongattatás, s végül majd az örök tűzre jutnak. Ha már egyszer ezt mondotta nekem: „Mtasd meg Istenedet!”, nos, ez az én Istenem! Javaslom neked, hogy tarts tőle és higgy benne!

Szakadatlanul kell imádkoznod és könyörögnöd, egész nap szomorkodnod, éjjel virrasztanod és könnyeket hullatni, a sírással kísért jajongással töltsd idődet mindenkor! … A Sátán konyhája után inkább a böjtre kell vágynod. Jócselekedetekben kell buzgólkodnod, amíg letisztul a bűn, nagyon kell adakoznod, amíg a lelki haláltól megszabadulsz! Amit a Sátán akart ellopni, azt kapja meg Krisztus, mert sem megtartani, sem szeretni nem lehet azt az örökséget, amely megcsalt és romlásba vitt. Ellenségként kell kerülni, úgy kell flni tőle, mint rablótól, mint méregtől, mint kardtól! Ami megmaradt, az csak a bűn és a vétek megváltására való! Habozásmentes és bőkezű legyen az adakozás, minden pénzt a seb gyógyítására kell fordítani, gazdagságunkból és fölöslegünkből az Úrnak adunk kölcsönt, aki ítélni fog minket! Ez a hit virágzott az apostolok korában, a hívők azon népe kezdetben mennyire tartotta a krisztusi parancsokat! Készségesen, nagylelkűen adtak, az apostolok által mindent odaadtak szétosztásra, és még csak nem is kellett ilyen bűnöket megváltaniuk ezzel!

Te a gazdag és dúskáló, tehát Krisztustól végy kipróbált aranyat, hogy a tűz kiégesse belőled a szennyet, és tiszta arany lehess, ha a jócselekedetekkel és az irgalmasság gyakorlásával megtisztítod magadat! Végy magadnak fehér ruhát, hogy te, aki Ádámhoz hasonlón mezítelen, ijesztően csúf voltál, Krisztus fehér ruhájába öltözz! És te, aki (Krisztus Egyházában) gazdag és bővelkedő matróna vagy, ne a Sátán, hanem Krisztus kenőcsével kend szemedet, hogy eljuss Isten látására, amikor erkölcseiddel és cselekedeteiddel kiérdemled Istent!

Így egyes bölcselők a boldog életet a fájdalom hiányával azonosították, mint Hieronymosz. Mások a dolgok tudását mondták annak, mint Herillus, aki hallva, hogy Arisztotelész és Theophrasztosz a dolgok tudását igen dicsérte, ezt tette meg az egyedüli, szinte legfőbb jónak… A Szentírás viszont az örök életet Isten megismerésében és a jócselekedetek jutalmában látja. Az Evangélium mindkét felfogás mellett tanúskodik. A tudásról is szól az Úr Jézus: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldöttél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3). A cselekedetekről meg így nyilatkozik: „És mindaz, aki elhagyta házát, vagy fivéreit, vagy nővéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy földjeit az én nevemért, száz annyit kap, és az örök életet fogja örökölni.” (Mt 19,29).
… mikor még hírük-hamvuk sem volt a bölcselőknek, világosan hirdette ezt Dávid szája: „Boldog az ember, akit te oktatsz, Uram és törvényeidre megtanítasz.” (Zsolt 93,12). Vagy másutt: „Boldog az az ember, ki az Urat féli, és parancsaiban nagy tetszését leli.” (Zsolt 111,1). Megtanultuk ebből, hogy kinek jutalmául említette az örökkévalóság gyümölcsét, s tette hozzá a próféta, hogy ennek az istenfélő, törvénytisztelő és Isten parancsait kedvelő embernek „dicsőség és gazdagság lesz házában, és igazsága mindörökre megmarad” (uo. 3). A cselekedetekről szólva ugyanabban a zsoltárban hozzáteszi, hogy az igaz férfiúnak kijár az örök élet jutalma. Végül így szól: „Boldog az embernek, aki könyörül és kölcsön ad; s a törvény szerint intézi dolgait, mert soha meg nem inog az; örökké emlékezetben marad az igaz.” Majd alább: „A szegényeknek bőven osztogat, igazsága örökre megmarad.” (uo. 9).
Örök élete van tehát a hitnek, mert itt az alap jó. Örök élete van a jócselekedetnek, mert az igaz férfiút szavai és tettei egyaránt igazolják. Ha ugyanis csak szavaiban serény, de tetteiben rest, bölcsességét tettekkel hazudtolja meg. Sokkal súlyosabb, ha tudod, mit kell tenned s nem tetted meg, holott megteendőnek ismerted fel. Ha azonban serény vagy a munkában, de lelked hitetlen, úgy teszel, mintha hibás alapra akarnád a tető pompás oromzatát emelni: minél magasabbra emeled, annál mélyebbre zuhan, mert a hit erőssége nélkül a jócselekedetek nem maradhatnak meg. A hitetlen, azaz megbízhatatlan kikötőben rés támad a hajón, a homokos talaj csuszamlik, s nem bírja a rá helyezett épület súlyát. Ott van tehát a jutalom teljessége, ahol az erények tökéletessége s a szavak és tettek bizonos józan egyenlősége…

Mit mondanak erről mások?

A megigazulás igazságossága

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Lectures on the Doctrine of Jstification, 278. (Kr. u. 1838)

A megigazulás a szentségek révén jön létre, hitünk által fogadjuk el, Istennek bensőséges jelenlétében valósul meg, s engedelmességünk élteti azt.

Kegyelemből igazulunk meg, a hit és a cselekedetek által

Tiszteletreméltó John Henry Newman: Lectures on the Doctrine of Jstification, 314; 324. (Kr. u. 1838)

Az Egyház sohasem hirdette, hogy megigazulásunk csupán az igaz hit, vagy csak a keresztség, vagy szavak révén valósul meg. Még kevésbé, hogy vallásos érzelmek és élmények által. Legkevésbé azt tanította, hogy az ebben való hit volna a vallás egyetlen alapvető igazsága.

Ha valaki azt vetné az Egyház szemére, hogy noha egyetlen láthatatlan üdvözítő létezik, látható eszközöket és jeleket alkalmazott, hogy Őt megközelíthessük, s épp ezek sokfélesége takarja el Őt szemünk elől, én azt válaszolnám: ha ez helyes érvelés volna, akkor a mózesi szertartások ellen azt lehetne fölvetni, hogy az Isten által rendelt szertartások maguk voltak okai a zsidók lelki vakságának. Ha azonban maguk a zsidók voltak a hibásak, nem pedig a örvényük, akkor a fenti kifogás a katolikus kereszténység ellen sem hozható föl, amikor a tanító Egyáz a keresztséget, az igaz hitet és a cselekedeteket hangsúlyozza.

Az „egyedül a hit!” hirdetői a fény és szabadság jelszavával az Evangéliumba a körülményes – hangsúlyozom – a kicsinyes, testi, fizikai és üres farizeusi rendszert vezették be. Hadd fetsem ki, mit értek ezen.

Így fogalmaznám meg: az utolsó három évszázad folyamán olyan tanrendszer fejlődött ki, amelyben a hitet vagy a szellemi-lelki magatartást tekintik a vallás végső céljának, nem pedig Jézus Krisztust…

Nem állítom, hogy nem említik meg Krisztust, mint minden jónak Teremtőjét. A hangsúly azonban inkább magán a hívésen van, mint hit „tárgyán”, inkább a tan vígasztaló és meggyőző erején, mint magán a tanon. Így a vallás már önmagunk szemlélése lett, és nem Krisztus szemlélése, nem egyszerűen Krisztus nézzüók, hanem azt tudatosítjuk, hogy mi nézünk Krisztusra, már nem az Ő Istenségében és Áldozatában, hanem saját megtérésünk és hitünk igazságában hiszünk.

Hit és cselekedetek együttesen szükségesek a megigazuláshoz

Mi a probléma?

Mit mond erről az Egyház?

A Katolikus Egyház Katekizmusa

Tanítóhivatali megnyilatkozások

Mit mond erről a Biblia?

A tettek szükségesek a megigazuláshoz

Mit mondanak erről az ókeresztény írók?

A megigazulás benső igazságosságot idéz elő

Kegyelemből igazulunk meg, a hit és a cselekedetek által

Érdem és kegyelem

Hit és tettek által üdvözülünk, s nem csak a hit által

Mit mondanak erről mások?

A megigazulás igazságossága

Kegyelemből igazulunk meg, a hit és a cselekedetek által