Jézus feltámadásának bizonyítása

Az Újszövetségben minden egyes keresztény minden egyes igehirdetésének a középpontjában a feltámadás áll. Az evangélium, vagyis a "jó hír" lényegében Krisztus feltámadásának a híre. Az üzenet, amely elterjedt az ókori világban, ami lángra lobbantotta a szíveket, megváltoztatta az életeket, és a feje tetejére állította a világot, nem a "szeresd felebarátodat" volt. Minden erkölcsileg egészséges ember már tudta ezt; ez nem volt újdonság. Az újdonság az volt, hogy egy ember, aki azt állította, hogy ő az Isten Fia és a világ Üdvözítője, feltámadt a halottak közül.
Amikor Pál Athénban a sztoikus és epikureus filozófusoknak hirdette az evangéliumot, akkor azt hitték, hogy két új istenről prédikál nekik, Jézusról és Anasztasziszról (ami görögül "feltámadás"-t jelent, ApCsel 17,18) - hát ennyire fontos volt a feltámadás. (És ennyire zavarosak voltak a filozófusok és a tudósok. Semmi nem változik.)
A következő kérdés a szkeptikusoknak egy indokolt kihívás: ha bizonyítani lehet, hogy Jézus valóban feltámadt a holtak közül, akkor hinnének-e benne? Ugyanis, ha valóban feltámadt, akkor ez igazolja állítását isteni, és nem pusztán emberi mivoltáról, hiszen a halálból való feltámadás meghaladja az emberi hatalmat, és istensége igazol minden igazságot, amit csak mondott, hiszen Isten nem hazudhat.

Rudolf Bultmann, "a mítosztalanítás atyja" azt mondta, hogy "ha holnap felfedeznék a halott Jézus csontjait egy palesztin sírban, akkor is változatlan maradna a kereszténység összes lényeges pontja". Csakhogy Pál ellentmond ennek. Ő azt mondta, hogy "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor

1. hiábavaló a mi igehirdetésünk,
2. és hiábavaló a ti hitetek is.
3. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel.
4. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek,
5. és még mindig bűneitekben vagytok.
6. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek.
7. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. (1Kor 15,14-19)

Na már most, ki a hihetőbb, hogy tudja mi a kereszténység, hogy melyek a lényeges pontjai, és, hogy ezek a lényegek változatlanok maradnak-e, ha holnap kiássák Krisztus holttestét: az apostol vagy a szkeptikus? A vallás egyik 1. századi alapítója, vagy egy 20. századi felforgatója? Egy Krisztust ismerő zsidó, vagy egy könyveket ismerő német tudós?
A feltámadás azért döntő és gyakorlati jelentőségű, mivel az üdvösségünket vitte végbe. Jézus azért jött, hogy megváltson minket a bűnből és annak következményétől, a haláltól (Róm 6,23). (Így az 5. és a 6. pont a fenti idézetben.)
A feltámadás ezenkívül élesen megkülönbözteti Jézust minden más vallásalapítótól. Ábrahám, Mohamed, Buddha, Konfucius, Lao-ce és Zoroaszter csontjai még itt vannak a földön. Jézus sírja üres.
A feltámadás egzisztenciális következménye egyedülálló. Ez egy konkrét, tényszerű, empirikus bizonyíték arra, hogy az életben remény és értelem van; hogy "a szeretet erősebb a halálnál"; hogy a jóság és a hatalom végső soron szövetségesek, és nem ellenségek; hogy végül az élet győz; hogy Isten lehajolt értünk, éppen ide, ahol vagyunk, és legyőzte a legfőbb ellenségünket; hogy nem vagyunk kozmikus árvák, amivé a modern, szekuláris világnézet akar tenni bennünket. És a feltámadásnak ezen egzisztenciális következményei láthatóvá is váltak, csak össze kell hasonlítanunk a tanítványokat előtte és utána. A feltámadás előtt szétszaladtak, megtagadták mesterüket, és bezárt ajtók mögé húzódtak félelmükben és zavartságukban. Utána pedig a rémült nyulakból magabiztos szentekké váltak, világot megváltoztató misszionáriusokká, bátor mártírokká, és Krisztus örömteli utazó nagyköveteivé.
A feltámadás legnagyobb jelentősége nem a múltban van, hogy "Krisztus feltámadt", hanem a jelenben: "Krisztus fel van támadva". Az angyal a sírnál azt kérdezte az asszonyoktól, hogy "Miért keresitek az élőt a holtak között?" (Lk 24,5). Ugyanezt a kérdést lehet feltenni ma is az egyszerű történészeknek és tudósoknak. Ha csak nem tartjuk Krisztust mumifikálva egy "történelem" vagy "hitvédelem" feliratú ládikóban, akkor életünket és a világot ugyanolyan hatalmas lángra lobbanthatnánk, mint tették azt két évezreddel ezelőtt; és a mi új, pogány birodalmunk hirtelen talpra állna, megdörzsölné a szemét, elámulna és megtérne másodszor is. Ez a feltámadás egzisztenciális jelentősége.

A feltámadás jelentése: tíz téveszme

Mit is jelent azt hinni, hogy Jézus "feltámadt a halálból"? Először is azt jelenti, hogy azokkal, akik követik őt, ugyanez fog történni. Az Újszövetség világosan beszél erről (Vö. pl. 1Kor 15,12-23). Ez ismét egy "egzisztenciális jelentőség".
De mit jelentenek maguk a szavak? Egyik értelemben valami nagyon egyszerűt: Jézus feltámadt "a halálból" (vagyis "a holtak közül", a holttestek közül). A legkorábbi hitvallások szavai az anasztaszisz szarkosz és az anasztaszisz nekrón azt jelentik, hogy "a hús felemelkedése" [vagy felkelése] és "a holttestek felemelkedése"! Mindkét kifejezés annyira tárgyilagos, amennyire csak lehetséges. Az anasztaszisz egy kifejezés egy testi helyzetre. A szarkosz és a nekrón pedig azt jelenti, hogy a halott tényleges, konkrét teste fog felkelni.
Az, hogy miféle test lesz ez a feltámadt test, nem egy egyszerű kérdés. Jézus feltámadt testében kétségkívül volt valami különös, hiszen a tanítványai és közeli barátai először nem is ismerték fel, hanem csak később. Pál analógiái az 1Kor 15-ben sem oldják meg a titkot. Azt mondja, hogy a mi új testünk, ahogy Krisztusé is, annyira különbözik a régitől, miként a nap a holdtól, állat a növénytől, növény a magtól. Nem használhatóak rá a régi kategóriák. De hát mi mást várhatnánk, ha ezek Isten új alkotásai lesznek.
A legjobb, általunk ismert leírás C.S. Lewistól származik:

A kép nem az, amelyet vártunk. Nem valami menekülésről van szó: minden elképzelhető természetből valami önmagában való és teljességgel transzcendens létbe. Inkább egy új, emberi természet - és általában egy új természet - jön létre. Isten nem vonja vissza, amit teremtett, hanem újrateremti. A tér, az idő, az anyag és az érzékek régi földje kigyomláltatik, és fölszántva új terménnyel vettetik be. Lehet, hogy mi már eluntuk ezt a régi földet, de Isten nem. nemcsak, hogy új természetet alkot, de azt a régiből alkotja meg. Nekünk pedig az átépítés viszontagságai, kényelmetlenségei, reményei és izgalmai közepette kell élnünk egy olyan házban, ahol valamit folytonosan bontanak, és helyébe folytonosan valami új épül.
Ez az a pont, ahol a följegyzések olvastán összeszorul a szívünk. Ha az egész nem igaz, akkor jobban ki van találva, semmint gondoltuk volna: erre sem "vallásos", sem tudományos, sem babonás fölkészültséggel nem számíthattunk. Ha viszont igaz, akkor egy teljesen új létmód bukkant fel a világegyetemben. (Csodák, 16. fejezet)

Azt sem tudjuk pontosan, hogy Jézus hogyan támadt fel. Magát a cselekményt senki sem látta, csak a következményeit (a feltámadt Jézust). Senki sem tudja, hogy milyen szellemi technológiát használt Isten. Ebben az értelemben nem tudjuk meghatározni a feltámadást. De meg tudjuk különböztetni tíz olyan alternatívától, amelyeket olykor összekevernek.

1. Először is a feltámadt Krisztus nem egy szellem. Erre gondoltak az apostolok is először (Lk 24,36-43), de ezt az elképzelést Krisztus megcáfolta azzal, hogy megmutatta nekik a sebes kezeit és lábait, s hogy sült halat evett. A szellem egy test nélküli lélek; a feltámadott Jézusnak azonban valódi teste volt; tehát a feltámadott Jézus nem szellem.
2. A feltámadás nem is egy újjáéledés, mint amilyen Lázár újjáéledése volt. A test, amellyel Lázár kijött a sírjából, ugyanolyan idős volt, mint amellyel bement a sírba. Még a halotti ruhája is rajta volt (Jn 11,44). Jézus halotti ruhája gondosan összehajtva és félrerakva feküdt a sírjában (Jn 20,6-7). Lázárnak újra meg kellett halnia - C.S. Lewis ez okból az első mártírnak is nevezete őt - Jézusnak nem (Róm 6,9). Lázár sokkal jobban hasonlít azoknak a jelenkori újjáélesztett betegek millióihoz, akiknek "halál-közeli élményük" vagy "testen-kívüli tapasztalatuk" volt. Akármik is voltak ezek, ideiglenesek voltak. Jézus feltámadása végleges.
3. A feltámadás nem is reinkarnáció. A reinkarnáció, az újjáéledéshez hasonlóan, (állítólag) csak egy másik halandó testet ad. Krisztus feltámadt teste halhatatlan lett. Ez régebbi is és újabb is volt annál, mint amit (állítólag) a reinkarnáció során kap valaki. Régebbi volt, hiszen felismerték a barátai, és újabb lett, hiszen halhatatlanná vált.
4. De a feltámadást attól az egyszerű halhatatlanságtól is meg kell különböztetni, amellyel egy platonista vagy egy gnosztikus számol; vagyis a lélek testi börtönéből való felszabadulástól. Ismételten csak C.S. Lewis a legvilágosabb:
   "A föltámadást nem egyszerűen - s nem is főleg - a lélek halhatatlanságának bizonyítékaként tartották számon. Ma persze annál gyakrabban értékelik így: a fülem hallatára jelentette ki valaki, hogy "a föltámadás a halhatatlanság bizonyítéka". Ez a nézet sehogy sem békíthető össze az Újszövetség nyelvezetével. Mert eszerint Krisztussal csupán azt történt volna, ami mindenkivel, ha meghal - az egyedüli újdonság az lett volna, hogy az Ő esetében ezt láthattuk is. A Szentírásban azonban nincs a legcsekélyebb utalás sem arra, hogy a föltámadás olyasmire szolgáltatott volna új bizonyítékot, ami folytonosan történik. Az Újszövetség írói úgy nyilatkoznak, mintha Krisztusnak a halálból való föltámadásához fogható esemény még sohasem lett volna, mióta világ a világ. Ő "a legelső gyümölcs", "az élet élharcosa". Olyan ajtót tárt szélesre, mely az első ember halála óta zárva volt. Megtalálta a halál Királyát, megküzdött vele, és legyőzte. S ettől minden megváltozott.
   Sok más néphez hasonlóan a zsidók is ősidők óta hittek abban, hogy az emberben van egy "lélek", azaz nefes, mely a halál után a testtől elszakadva bolyong valami Seol nevű árnyékvilágban. mint a görög Hadész. Jóval később jelent meg az a derűsebb elképzelés, hogy az igazak halálukkor a "mennybe" mennek. Ám mindkettő "a lélek halhatatlanságának" tana - ahogy egy görög, vagy egy modern angol fölfogja - , és egyiknek sincs semmi köze a föltámadás történetéhez. Az evangélisták ezt az eseményt soha nem látott újdonságnak tekintik." (Lewis, Csodák, 16. fejezet)
5. A feltámadás a megvilágosodástól vagy nirvánától, satoritól, mokshától is különbözik - ami egy olyan dolog, amiben a hinduk vagy buddhisták reménykednek a halálnál: a személyi egyéniség elvesztése és a feloldódása az Egyben vagy a Mindenben (vagy még pontosabban egy olyan elképzelés, miszerint az egyes mindig is az Egy volt, és nem pedig egy külön egyén). A feltámadt Jézus egy teljesen különböző egyén volt, sőt egy megtestesült egyén.
6. A feltámadás az égberagadástól vagy mennybevételtől is különbözik. Ez egy zsidó fogalom: ez történt Énokkal és Illéssel, és talán Mózessel is. A katolikusok vallják, hogy Máriával ugyancsak ez történt. De Jézus nem vitetett el a földről a mennybe a feltámadásakor, hanem a halottak birodalmából jött vissza a földre, az "élők országába".
7. A feltámadás egy látomástól is megkülönböztethető. Egy látomást vagy Isten, vagy a tudatalattink, vagy a gonosz lelkek támasztanak, és a látomás megmarad pusztán lelkinek és szubjektívnek; ez az ember pszichéjében van. De Jézus feltámadt testét sokan ugyanabban az időben nyilvánosan is látták. Megérintették. Étkezett.
8. A feltámadás nem is egy legenda. A legendák, akármilyen bölcsek is, csak fikciók, amelyeket halandó lelkek találtak ki, s nem Isten, vagy a természet.
9. A feltámadás nem is mítosz. Ha megszeretnénk különböztetni a mítoszokat a legendáktól, akkor azt mondhatnánk, hogy a mítoszok szimbolikusan igazak. Pl. az ókori Közel-Kelet vallásai tele voltak természeti istenségekkel, gabonaistenekkel, termékenység istenekkel, akik minden tavasszal feltámadtak a halálból. Ezek az istenek nem léteznek, de a növényzet új élete igen. Így valóban úgy tűnik, hogy ezekben a mítoszokban, Isten gondviseléséből, homályosan meg lett jövendölve Krisztus új élete. Azonban Krisztus feltámadása a mítoszokkal ellentétben egy valós, meghatározott, konkrét időhöz és helyhez van kötve a történelemben, valamint szemtanúk által van igazolva. Az Újszövetség határozottan megkülönbözteti Krisztus feltámadását a mítoszoktól és legendáktól: "Mert nem mesterségesen kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának." (2Pét 1,16).
   A modern mítosztalanítók, akik azt mondják, hogy hisznek a feltámadásban, de csak mint egy mítoszban, eltorzítják az adatokat és megmásítják a tényeket: ez olyan, mintha valaki azt állítaná, hogy ő egy náci, és mitikus értelemben hisz az árja faj felsőbbrendűségében, de azt tagadja, hogy az árja faj valóban felsőbbrendű. Nem lehetsz egy párttag, ha a pártprogram elsődleges pontjait tagadod.
   A mítosztalanítók úgy próbálják megoldani ezt a problémát, hogy különbséget tesznek halsgeschichte ("szent történelem") és a rendes, világi történelem között, azt állítva, hogy a feltámadás valójában az elsőben történt meg, s nem a másodikban. Ez számunkra vagy valami pityókás halandzsának vagy egyenesen csalásnak tűnik. Ez a "szent történelem" most megtörtént vagy sem? Ha nem, akkor ne nevezzük "történelemnek", hanem olyan fikciónak, mint amilyen pl. a Mikulás. Ha megtörtént, akkor ugyanannyira közönségesen és szó szerint történt meg, mint a születések vagy a háborúk, és semmi szükség a megkülönböztetésre.
10. Krisztus feltámadását világosan meg kell különböztetni attól is, amivel a modernisták helyettesítették: a tanítványok szívében és életében lezajló "húsvéti hit feltámadásától". A "húsvéti hit" valóságos húsvét nélkül önellentmondás vagy önámítás. Ez egy hit abban, ami nincs, semmint hit abban, ami van. És ha ez egy hit a hitben, akkor azt kérdezzük, hogy hit a miben való hitben? A hit olyan mint a tudás; elengedhetetlenül egy célra irányul. Szüksége van egy olyan tárgyra, ami nem önmaga. Máskülönben egy tükörterembe jutunk. A hit a hitben ezenkívül beteges és természetellenes. Ez egy olyan próbálkozás, mintha a húst anélkül akarnánk megkóstolni, hogy azt megegyük, és úgy viszonyul a tényekben való hithez, mint a maszturbáció a szeretkezéshez. Ez egy lelki ön-erotika. Semmi más. A tanítványok soha nem tapasztalták volna meg a hit és a remény feltámadását a szószerinti feltámadás nélkül. Ha nem volt feltámadt Jézus, akkor ki alakította át őket, és ki térítette meg a világot?

A feltámadás melletti érv stratégiája: öt lehetséges teória

Mi hisszük, hogy Krisztus feltámadását legalább olyan biztonsággal lehet bebizonyítani, mint bármely más általánosan elhitt és jól dokumentált eseményt az ókori történelemben. Ahhoz, hogy ezt bizonyítsuk, nincs semmi szükség arra, hogy valami vitatott dolgot tételezzünk fel előre (pl. hogy vannak csodák). Viszont a szkeptikusoknak sem szabad előre feltételezniük semmit (pl. hogy nincsenek csodák). Arra sincs szükség, hogy az Újszövetséget tévedhetetlennek, Isten által sugalmazottnak, vagy akárcsak igaznak tegyük fel. Arra sincs szükségünk, hogy előre feltételezzük, hogy valóban volt egy üres sír, vagy, hogy voltak feltámadás utáni jelenések, úgy, ahogy azt feljegyezték. Csak két dolgot kell feltennünk, de mindkettő kőkemény tény, olyan empirikus adat, amiket senki sem tagad: az újszövetségi szövegek létezése, úgy, ahogy azt ma is megtalálhatjuk; valamint a keresztény vallás létezése (nem szükségképpen igazsága) úgy, ahogy az ma is megtalálható.
A kérdés a következő: melyik teória tudja megmagyarázni a tényeket arról, hogy mi történt valójában Jeruzsálemben azon az első húsvéti napon?
Öt lehetséges teória van: a kereszténység, a hallucináció, a mítosz, az összeesküvés és az ájulás teóriája.

A 2. és a 4. teória egy dilemmát képez: ha Jézus nem támadt fel, akkor az apostolok, akik azt tanították, hogy feltámadt, vagy félrevezetettek voltak (ha csak azt gondolták, hogy feltámadt), vagy pedig félrevezetők (ha tudták, hogy nem támadt fel). A modernisták nem tudtak szabadulni ebből a dilemmából, amíg elő nem jöttek egy köztes kategóriával, a mítosszal. Ez ma a legnépszerűbb változat.
Ennek következtében vagy (1) megtörtént valóban a feltámadás, vagy (2) az apostolokat félrevezette valami hallucináció, vagy (3) az apostolok egy mítoszt teremtettek, nem szó szerint véve a feltámadást, vagy (4) az apostolok csalók voltak, akik egy összeesküvést szőve rászedték a világot a történelem leghíresebb és legsikeresebb hazugságával, vagy (5) Jézus csak elájult, majd pusztán eszméletéhez tért, s nem pedig feltámadt. Mind az öt lehetőség logikailag lehetséges, emiatt mindegyiket korrektül meg kell vizsgálni - még az elsőt is! Kizárólag ezek a lehetőségek vannak, hacsak bele nem veszünk olyan elrugaszkodott ötleteket, amelyeket felelősségteljes történészek soha nem vettek komolyan, mint azt pl. hogy Jézus egy marslakó volt, aki egy repülő csészealjon érkezett. Vagy azt, hogy sohasem létezett; vagy, hogy az egész történet a világ legjobb fantasy regénye, amit néhány egyszerű halász írt; vagy, hogy ő csak egy irodalmi karakter, akit mindenki  - az összes keresztény és az összes ellensége - összetévesztett egy valós személlyel, míg csak sok évszázaddal később néhány tudós néhány anonim forrásból rá nem jött a hatalmas szenzációra.

Ha megtudjuk cáfolni az összes többi (2-5) teóriát, akkor ezzel a feltámadás igazságát (1) bizonyítjuk. Az itteni érvelés formája hasonlít a legtöbb Isten létezése melletti érvhez. Se Isten, se a feltámadás nem figyelhető meg közvetlenül, viszont vannak közvetlenül megfigyelhető tények, amelyekből tudunk érvelni amellett, hogy az egyetlen lehetséges és megfelelő magyarázata ennek a ténynek csak a keresztény magyarázat lehet.
A következő sorrendben fogjuk tárgyalni a négy hitetlen teóriát: a legegyszerűbb, legkevésbé népszerű és legkönnyebben megcáfolhatótól a legnépszerűbb és legbonyolultabban megcáfolhatóig: az első az ájulás, majd az összeesküvés, a hallucináció, és végül a mítosz teória.

Az ájulás-elmélet megcáfolása: kilenc érv.

Kilenc bizonyíték cáfolja meg az ájulás teóriáját:

1. Jézus nem élhette túl a keresztre feszítést. A római eljárások nagyon ügyeltek arra, hogy kizárják ezt a lehetőséget. Még olyan római törvény is volt, hogy halálbüntetés járt bármelyik katonának, aki hagyta, hogy egy halálraítélt bármilyen módon megszökjön, beleértve azt is, hogy elront egy keresztre feszítést. Soha nem történt ilyen.
2. Az a tény, hogy a római katona nem törte el Jézus lábszárát, miként azt a másik két keresztre feszített bűnözővel tette (Jn 19,31-33), azt jelenti, hogy a katona biztos volt abban, hogy Jézus már halott. A lábszárak eltörése, ami meggyorsítja a halált, azért történt, hogy még a szombat előtt levehessék a holttesteket (31. vers).
3. János, egy szemtanú, igazolja, hogy látta, amint vér és víz jött ki Jézus átszúrt szívéből (Jn 19,34-35). Ez azt mutatja, hogy Jézus tüdeje összeroppant, és oxigénhiány következtében halt meg. Ezt bármely orvosi szakértő megerősítheti.
4. Az egész test széles leplekbe volt betekerve, és így volt a sírba téve (Jn 19,38-42).
5. A feltámadás utáni jelenések meggyőzték a tanítványokat, még a "kétkedő Tamást" is, hogy Jézus dicsőségesen életre kelt (Jn 20,19.29). Lélektanilag lehetetlen lenne az, hogy a tanítványok ennyire átalakulnak és magabiztossá válnak, ha Jézus egy ájulásból tápászkodik fel, s akinek sürgősen orvosra van szüksége. Egy félholt, tántorgó, beteg embert, akinek csak hajszálon múlott az élete, nem imádtak volna félelmet nem ismerve isteni Úrként, és a halál legyőzőjeként.
6. Hogyan játszhatta volna ki a római őrszemeket a sírnál egy kábult holttest? Vagy a fegyvertelen tanítványok játszották ki őket? Ha a tanítványok tették, akkor szándékosan hazudtak, amikor megírták az evangéliumokat, és akkor ez már az összeesküvés teória, amit rövidesen meg fogunk cáfolni.
7. Hogyan mozdíthatta volna el a sír bejáratánál lévő hatalmas sziklát egy elalélt, félholt ember? Ki mozdította el a követ, ha nem egy angyal? Soha, senki nem válaszolta meg ezt a kérdést. Se a zsidók, se a rómaiak nem mozdíthatták el, ugyanis mindketten abban voltak érdekeltek, hogy a sírt lezárva tartsák; először is a zsidók tették oda a követ, és a római őrszemeket megölték volna, ha hagyják, hogy a holttest "megszökik". Az a történet, miszerint az őrszemek elaludtak, és a tanítványok lopták el a testet (Mt 28,11-15) kizárt dolog. A római őrszemek egy ilyen munka során nem alhattak el, hiszen ezzel az életüket kockáztatták. De még ha el is aludtak, a tolongás, az erőlködés és a zaj, ami egy óriási szikla elgörgetésével jár, felébresztette volna őket. Továbbá ismét az összeesküvés teóriájában vagyunk, annak minden megválaszolhatatlan nehézségével együtt (lásd a következő szakaszt). 
8. Ha Jézus egy ájulásból ébredt fel, akkor hová ment? Gondoljuk csak át: egy élő emberrel van dolgunk, s nem egy halottal. Miért tűnt el? Abszolút semmi adat, még csak hamis, fantasztikus, kitalált adat sincs Jézus keresztre feszítés utáni életéről, semmiféle korábbi vagy későbbi, baráti vagy ellenséges forrásban. Egy olyan ember, mint ő, egy olyan múlttal mint az övé, nyomokat hagyott volna.
9. Legegyszerűbben érvelve, az ájulás teóriája szükségképpen vagy az összeesküvés-teóriába vagy a hallucináció-teóriába fordul, hiszen a tanítványok amellett tanúskodtak, hogy Jézus nem elájult, hanem valóban meghalt és valóban feltámadt.

Mivel a szövegekben lévő adatokból érveltünk, ezért úgy tűnhet, hogy ez a kilenc érv megszegi a kezdetben felállított alapelvünket, miszerint nem tételezzük fel az evangéliumi szövegek igazságát. Csakhogy az ájulás-teória sem a szövegekben lévő igazság ellen emel kifogást, amelyekre mi mint adatokra utaltunk; ez az elmélet is ezeket használja fel és ezeket magyarázza (vagyis, hogy ájulás történt, és nem feltámadás). Tehát mi szintén felhasználhatjuk őket. Mi éppen az ellenfelünk saját premisszáiból érvelünk.

Az összeesküvés-elmélet cáfolata: hét érv

Miért nem találhatták ki a tanítványok az egész történetet?

1. Pascal egy egyszerű, pszichológiainak hangzó bizonyítékot ad arra, hogy ez miért elképzelhetetlen:
   "Az apostolok vagy félrevezetettek vagy félrevezetők voltak. Ez a vagy-vagy feltevés azért bajos, mert nem tarja lehetségesnek azt elképzelni, hogy egy ember feltámadt a halálból.
   Amíg Jézus velük volt, tarthatta bennük a lelket; de ha utána nem jelent meg nekik, akkor ki bírta őket cselekvésre?
   Az a hipotézis, hogy az apostolok csalók voltak, teljesen abszurd. Gondoljuk csak végig, és képzeljük el, hogy ez a tizenkét ember összejön Jézus halála után, és egymással összebeszélve azt kezdik el állítani, hogy Jézus feltámadt a halálból. Ez azt jelenti, hogy minden hatalmat maguk ellen fordítanak. Az emberi szív páratlan: az állhatatlanságra, a kalapforgatásra, az ígéretek és az előnyök csábítására hajlik. Ha csak egy közülük is megtagadja történetüket e csábításoknak engedve, vagy a még inkább a várható bebörtönöztetés, kínzások és a halálos ítéletek miatt, akkor mindnyájan elvesztek volna. Gondoljuk csak végig." (Pascal: Gondolatok 322, 310 [801-802].)
   Ennek az érvnek a "szétroppanása" az a történelmi tény, hogy senki, se gyenge, se erős, se szent, se bűnös, se keresztény, se eretnek, soha nem vallotta, se nyomás, se megvesztegetés, sőt kínzás alatt se, hogy a feltámadás egész története koholmány, hazugság, szándékos csalás lett volna. Sőt, amikor az embereket kínzásoknak vetették alá, és megtagadták Krisztust és meghódoltak a császár előtt, soha nem szólták el így magukat, soha nem tárták napvilágra, hogy a feltámadás csak az ő összeesküvésük szüleménye. Ugyanis nem volt mit elszólni. Nem volt olyan keresztény, aki összeesküvésnek hitte volna a feltámadást; ha így lett volna, akkor soha nem lett volna keresztény.
2. Ha a történetet úgy találták ki, akkor ők lettek volna a történelem legkreatívabb, legügyesebb, legbriliánsabb írói, messze felülmúlva Shakespeare-t, Dantét, vagy Tolkient. A halászok "halásztörténetei" soha nem ilyen bonyolultak, meggyőzőek, élet-átalakítók és maradandóak.
3. A tanítványok jelleme határozottan az ellen szól, hogy mindannyian, egyetlen elpártoló nélkül, részt vegyenek egy ilyen összeesküvésben. Ők egyszerű, becsületes, hétköznapi munkások voltak, s nem pedig ravasz, konspiráló hazudozók. Még csak ügyvédek sem voltak! Őszinteségüket szavaik és tetteik bizonyítják. Ők hirdették és élték a feltámadt Krisztust. Készségesen meghaltak az "összeesküvésükért". Semmi sem bizonyítja ékesebben az őszinteséget, mint a vértanúság.
   Az életükben az a változás, amely a félelemből a hitre, a kétségbeesésből a meggyőződésbe, a zavarodottságból a bizonyosságba, a bujkáló gyávaságból a fenyegetettség és üldöztetés közepette is rendületlen bátorságba vezette őket, nem csak, hogy bizonyítja őszinteségüket, hanem valami hatalmas indítékról is tanúskodik. Egy hazug indíték képes lenne egy ilyen átalakításra? Az igazság és a jóság akkora ellenségek, hogy a történelemben a legnagyobb jó - a szentéletűség - a legnagyobb hazugságból ered?
   Használd itt a képzeletedet és a perspektivikus látásodat. Képzelj el tizenkét szegény, félénk, butácska (olvasd csak el az evangéliumokat!) falusi embert, amint megváltoztatja egy hazugsággal az acélos római világot. És nem valami könnyen megemészthető, vagy vonzó hazugsággal. Aquinói ezt mondja:
   "Az üldözők zsarnokságának közepette az emberek megszámlálhatatlan tömege, mind az egyszerűek, mind a tanultak, a keresztény hitbe gyülekeztek. Ebben a hitben olyan igazságokat hirdettek, amelyek felülmúlnak minden emberi értelmet; megfékezik a testi gyönyöröket; s azt tanítják, hogy a világ dolgait el kell utasítani. A leghatalmasabb csoda, hogy a halandó emberi elme csatlakozik ezekhez a dolgokhoz. A világnak ez a csodálatos megtérése a keresztény hitre a legvilágosabb tanúskodás. Ugyanis mi lehet az összes jelnél csodálatosabb, mint az, ha egyszerű és szerény emberek vezethetik a világot ilyen fenséges igazságok hitére, ilyen nehéz cselekedeteket véghezvitelére, ilyen magasztos remény birtoklására." (Summa Contra Gentiles 1, 6).
4. Nincs semmiféle elgondolható motiváció egy ilyen hazugságra. A hazugságokat mindig önző érdekekből találják ki. Milyen érdekük származott a "konspirátoroknak" ebből a "hazugságból"? Gyűlöltek, megvetettek, üldözöttek, kiátkozottak, bebörtönözöttek, megkínzottak, száműzöttek, keresztre feszítettek, élve megfőzöttek, megégetettek, lefejezettek, kibelezettek, oroszlánok elé vetettek lettek - ez aligha az előnyök katalógusa!
5. Ha a feltámadás hazugság lett volna, akkor a zsidók előhozathatták volna a holttestet, és így még csírájában elnyomhatták volna ezt a félelmetes babonát. Mindössze csak annyit kellett volna tenniük, hogy lemennek a sírba, és kihozzák onnan. A római katonák és vezetőik az ő oldalukon álltak, s nem a keresztényekén. És ha a zsidók azért nem tudták felmutatni a holttestet, mert a tanítványok ellopták, akkor ezt hogyan tették meg? Az ájulás elmélet elleni érvek itt szintén állnak: felfegyverezetlen parasztok nem bírtak volna a római katonákkal, sem a nagy követ nem tudták volna elhengeríteni, míg ők a szolgálat közben aludtak.
6. A tanítványok nem jöhettek volna elő a feltámadás állításával Jeruzsálemben - ugyanakkor, ugyanazon a helyen, tele szemtanúkkal - , ha hazugság lett volna. Ahogy William Craig mondja:
   "Az evangéliumokat olyan időbeli és földrajzi közelségben írták az általuk beszámolt eseményekhez, hogy csaknem lehetetlen lett volna ezeket az eseményeket kitalálni. Az a tény, hogy a tanítványok hirdetni tudták a feltámadást Jeruzsálemben az ellenségeik orra előtt, néhány héttel a keresztre feszítés után, azt mutatja, hogy igaz volt, amit hirdettek, ugyanis soha nem hirdethették (és hihették) volna a feltámadást olyan körülmények között, amelyben nem történt volna meg." (Knowing the Truth About the Resurrection, 6. fej.)
7. "Ha egy összeesküvés lett volna, akkor bizonyosan felfedezték volna ezt a tanítványok ellenfelei, akiknek nem csak érdekükben állt, hanem képesek is lettek volna feltárni egy ilyen csalást. A mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen cselszövések elkerülhetetlenül lelepleződnek." (Craig, uo.)

Összegezve, ha a feltámadás csak egy kifundált, konspirált hazugság, akkor ez felrúgja a hazugság összes ismert történelmi és pszichológiai törvényét. Ez akkor annyira tudománytalan, reprodukálhatatlan, egyedülálló, igazolhatatlan volna, miként maga a feltámadás. De a feltámadástól eltérően ellentmondásban is áll az általunk ismert dolgokkal (a fenti pontok).

A hallucináció elméletének cáfolata: tizenhárom érv

Ha azt gondolod, hogy egy halott embert látsz sétálni és beszélni, akkor nem azt fogod-e gondolni valószínűbbnek, hogy hallucinálsz, mint azt, hogy kifogástalanul látsz? Akkor miért ne gondolnánk ugyanezt a dolgot Krisztus feltámadásáról?

1. Túl sok szemtanú volt, a hallucináció pedig egy belső, egyéni és szubjektív dolog. Krisztus megjelent Mária Magdolnának, a tanítványoknak Tamás kivételével, a tanítványoknak Tamást is beleértve, két tanítványnak Emmausznál, a halászoknak a parton, Jakabnak (a "testvérének" vagy unokatestvérének), és még ötszáz embernek egyszerre (1Kor 15,3-8). Ha már három különböző tanú elegendő egy pszichológiai háromszög felállításához, több mint ötszáz tanú már annyira nyilvános, amennyire csak lehet. Ráadásul Pál azt mondja ebben a szakaszban (6. vers), hogy legtöbben az ötszázból még mindig életben voltak, felhívva bármely olvasóját arra, hogy ellenőrizze csak le a történetet, megkérdezve a szemtanúkat. Soha nem tette volna ezt, és nem is sikerülhetett volna neki, ismerve ellenségeinek hatalmát, erejét és számát, ha nem lett volna igaz.
2. A tanúk hitelesek voltak. Egyszerű, becsületes, erkölcsös emberek, akik első kézből ismerték az eseményeket.
3. Az ötszáz ember együtt, ugyanabban az időben és helyen látta Krisztust. Ez még annál is figyelemreméltóbb, mintha ötszáz ember egyénileg "hallucinál" különböző helyeken és időben ugyanarról a Jézusról. Ötszáz különálló Elvist-látomást elvethetünk, de ha Maine-ben ötszáz egyszerű halász egyszerre, ugyanabban a városban látta, érintette és beszélt vele, akkor ez már más dolog. (Az egyetlen halott ember, akiről tudjuk, hogy egyszerre több száz hiteles és szkeptikus szemtanú számolt be megjelenéséről, Mária, Jézus anyja volt [70000 ember Fatimában] De itt nem egy fizikai feltámadásról volt szó, hanem egy látomásról).
4. A hallucinációk rendszerint néhány másodpercig vagy percig tartanak; nagy ritkán órákig. Viszont ez negyven napig fennmaradt. (ApCsel 1,3).
5. A hallucinációk rendszerint egyszer történnek meg, hacsak nem elmebetegség áll fenn. De ez hétköznapi embereknek többször is visszatért (Jn 20,19-21,14; ApCsel 1,3).
6. A hallucinációk belülről jönnek, onnan, amit már ismerünk, legalábbis öntudatlanul. A megjelent Krisztus viszont megdöbbentő és váratlan dolgokat beszélt és tett (ApCsel 1,4.9) - úgy mint egy valós személy, és nem mint egy álom.
7. A tanítványok számára mindez nem csak, hogy váratlan volt, hanem eleinte még nem is hittek benne - se Péter, se az asszonyok, se Tamás, se a tizenegy. Ők azt gondolták, hogy egy szellem; Jézusnak ennie kellett velük valamit, hogy igazolja, hogy nem az (Lk 24,36-43).
8. A hallucinációk nem esznek, a feltámadt Krisztus legalább két alkalommal evett (Lk 24,42-43; Jn 21,1-14).
9. A tanítványok megérintették őt (Mt 28,9; Lk 24,9; Jn 20,27).
10. Ők beszéltek is hozzá, ő pedig válaszolt nekik. A képzeleted szüleménye nem kezd veled egy mélyreható, hosszú beszélgetésbe, hacsak nem valamiféle elmebajban szenvedsz. Ám ez a "hallucináció" legalább tizenegy emberrel társalgott egyszerre, negyven napon keresztül (ApCsel 1,3).
11. Az apostolok nem hittek volna a "hallucinációban", ha Jézus holtteste még a sírban lett volna. Ez egy egyszerű és meggyőző érv, ugyanis, ha hallucináció lett volna, akkor hova tűnt a holttest? Ellenőrizhették volna a holttestet, és ha még ott lett volna, akkor nem hittek volna benne.
12. Ha az apostolok hallucináltak, s aztán ezt a hallucinált történetet terjesztették el , akkor mindezt a zsidók megállíthatták volna a test felmutatásával - hacsak nem lopták el a tanítványok, amely esetben viszont visszatértünk az összeesküvés-elmélethez, s annak összes nehézségeihez.
13. A hallucináció csak a feltámadás utáni jelenéseket magyarázza meg, viszont nem tud magyarázatot adni az üres sírra, az elhengerített sziklára, vagy arra, hogy miért nem tudták felmutatni a holttestet. Nincs olyan elmélet - a valóságos feltámadás kivételével -, amely mindezeket a tényeket meg tudná magyarázni.

"[A hallucináció összes elmélete] megbukik azon a tényen (vagy ha nem tény, hanem kitalálás, akkor a legfurcsább, amit valaha ember kiagyalt), hogy e délibábban három különböző alkalommal nem ismerték fel azon nyomban Jézust (Lk 24,13-31; Jn 20,15; 21,4). Még ha föl is tételeznénk, hogy Isten egy szent délibáb közvetítésével akart megtanítani minket olyan igazságokra, amelyek hatékonyabb eljárások jóvoltából már enélkül is közismertek, ettől viszont minden bizonnyal tökéletesen összezavarodunk - nem várhatnánk el tőle legalább azt, hogy ez a délibáb fölismerhető legyen? Ő, aki megalkotta valamennyiünk ábrázatát, éppen annak az Emberfiának a vonásait ne tudná híven visszaadni, aki nem más, mint Ő maga?" (C.S. Lewis, Csodák, 16. fejezet)

Némelyik ezek közül az érvek közül olyan régi, mint az egyházatyák. A legtöbbjük a 18. századig megy vissza, különösen William Paley-ig. Hogyan próbáltak a hitetlenek válaszolni ezekre? Manapság néhányan még mindig megpróbálnak szembeszállni ezekkel az érvekkel, jóllehet alkalomadtán valaki csak újrafényezni próbálja meg az ájulás, az összeesküvés vagy a hallucináció elmélete közül valamelyiket (ilyen pl. Schonfield The Passover Plot (A húsvéti összeesküvés) c. könyve). De manapság az ellentámadás a leggyakrabban a következő két változat egyikét veszi elő:

1. Néhányan egyszerűen azért vetik el a feltámadást, mert ez egy természetfeletti csoda, visszairányítva az egész kérdést oda, hogy lehetségesek-e a csodák. Úgy érvelnek, ahogy Hume, vagyis, hogy minden más magyarázat mindig valószínűbb, mint a csoda. Ezeknek az érveknek a cáfolatához lásd a csodákról szóló 5. fejezetet.
2. Az ellentámadás egy másik formája - ami vitathatatlanul a legnépszerűbb - úgy próbálja meg elkerülni a "félrevezetők" (összeesküvők) és a "félrevezetettek" (hallucinálók) hagyományos dilemmáját, hogy az evangéliumokat mítoszként értelmezik: se nem szó szerint igazak, se nem szó szerint hamisak, hanem spirituálisan vagy szimbolikusan igazak. Ez a fő irányvonala a liberális teológiai tanszékeknek a főiskolákon, az egyetemeken és a szemináriumokban az egész mai nyugati világban.

A mítosz-elmélet cáfolata: hat érv

1. Az evangéliumok stílusa radikálisan és egyértelműen eltér az összes mítosz stílusától. Bármelyik irodalomtudós, aki ismeri és tisztán látja a mítoszokat, meg tudja ezt erősíteni. Nincsenek elnagyolt, látványos, gyermekiesen eltúlzott események. Semmi sem önkényes. Minden passzol benne. Mindennek jelentősége van. Egy mester keze dolgozott itt.
A lélektani mélység a maximumon van. Egy mítoszban viszont a minimumon. A mítoszban ugyanis olyan látványos, külsőséges események történnek, hogy figyelemelterelő lenne a szereplők ennyire benső mélységének a hozzáadása. Ezért a mítoszok szereplői olyan hétköznapi emberek, mint pl. Alice, akik Csodaország rendkívüli kalandjaiban játszanak főszerepet. Az evangéliumokban viszont az összes karakter mélysége és fejlődése - természetesen különösen Jézusé - szembetűnő. És ugyanez vonatkozik a szavak hihetetlen mértéktartására is. A mítoszok bőbeszédűek; az evangéliumok azonban tömörek.
Az evangéliumokban ezenkívül olyan árulkodó jelek is megtalálhatóak, amelyek szemtanúk beszámolóra jellemzőek, mint pl. az olyan kis részletek, hogy Jézus a homokba írt, amikor megkérdezték tőle, hogy a házasságtörőt megkövezzék-e vagy sem (Jn 8,6). Senki sem tudja, hogy ezt miért szúrták a szövegbe; nincs semmi értelme. Az egyetlen magyarázat erre az, hogy ezt látta a szerző. Ha ezt és a többi részletet szerte a négy evangéliumban csak úgy találták ki, akkor egy első századi adószedő (Máté), egy "fiatalember" (Márk), egy orvos (Lukács) és egy halász (János) egymástól függetlenül feltalálta a realista fantasy új stílusát tizenkilenc évszázaddal azelőtt, hogy a huszadikban újból feltalálták.
A stilisztikai kérdéssel olyan jól érvelt C.S. Lewis a "Modern Theology and Biblical Criticism" (A modern teológia és a bibliakritika) (in Christian Reflections; ill. Fern-Seed and Elephants) című írásában, hogy nyomatékosan úgy utalunk rá az olvasónak, mint amely a legátfogóbb anti-mítosztalanító esszé, amit eddig valaha is olvastunk.
Határozzuk meg még pontosabban. Vessük össze az evangéliumokat két ebből a korból származó, sajátságosan mitikus írással, hogy magunk is meglássuk a stílusbeli különbségeket. Az első az ún. Péter evangéliuma, egy hamisítvány kb. 125-ből, amit Dominic Crossan, a kételkedők mostani média kedvence, korábbinak tart a négy evangéliumnál. Miként azt Craig felveti:

Ebben az elbeszélésben a sírt nemcsak, hogy a római őrök veszik körbe, hanem az összes zsidó farizeus és vén csakúgy, mint egy hatalmas tömeg a környező vidékekről, akik azért jöttek, hogy megnézzék a feltámadást. Az éjjel hirtelen hangos harangzúgás támad az égben, és két férfi száll alá a mennyből a sírra. A bejáratnál lévő szikla magától elgördül, és ők belépnek a sírba. A sírból kijön három férfi, és az a kettő vezeti az egyet, és kereszt követi őket, és a kettő feje az égig ér, azé pedig, akit vezetnek, az ég fölé; és hangot hallottak az égből, amely így szólt: "Elvitted a hírt az alvóknak?" és válasz hallatszott a kereszt felől: "Igen!" (Apologetics, p. 189)

És itt van egy másik összevetés Richard Pullintól:

Az összehasonlítás kedvéért érdemes egy gyors pillantást vetni a legközelebbi ismert dologra, ami az evangéliumok korában tett egy kísérletet a realista fantáziálásra. Ez Tüanai Apollóniosz története, amit 220 körül írt Flavius Philostratus. Van néhány bizonyíték arra, hogy egy Apollóniosz nevezetű újpüthagoreus bölcs valóban létezett, és ezért Philostratus műve valódi példája annak, amit néhányan az evangéliumoknak tartanak: egy valóságos bölcs és tanító életének megregényesített beszámolója, amely csodálatos elemeket mutat be, hogy felépítse a központi figura nimbuszát. Ez ennélfogva bepillantást ad abba, hogy hogyan nézett ki egy megregényesített életrajz valódi példája, aminek megírása térben és időben nem esik túl messze attól, amelyben az evangéliumokat írták.
Az első dolog, amit észreveszünk, az a tündérmese-szerű atmoszféra. Van egy inkább kedves kis vámpírtörténet, ami Keats Lamia című versikéjét is meginspirálta. Vannak állattörténetek pl. kígyókról, amelyek akkorára megnőttek, hogy elefántokat ettek. A bölcs országról országra járt, és akármerre is ment, szerette elszórakoztatni a királyt vagy a császárt, akik hosszasan beszélgettek vele, majd tevékkel és drágakövekkel indították útjára.
A következő egy tipikus részlet a gyógyító csodáiról: "Egy hét vetélésen keresztülment asszony a férje imája által gyógyult meg a következőképpen: a Bölcs Ember azt mondta a férjnek, hogy amikor a felesége vajúdik, akkor hozzon egy élő nyulat a köpenye alatt arra a helyre, ahol az asszony van, aztán járja körbe, és azonnal engedje el a nyulat; ugyanis elvesztheti méhét és gyermekét is, ha a nyulat nem kergetik el azonnal." [3. könyv, 39. szakasz].
A lényeg, hogy ez teljesen olyan, mint amikor a képzelet működésbe lép. Mihelyt átlépjük a tények határait, betévedünk meseországba. Ami nagyon is kiváló a szórakozáshoz vagy a kikapcsolódáshoz. Csakhogy az evangéliumok határozottan az első század valódi Palesztinájában állnak, és a kis részletek nem festői költemények, hanem valóságos részletek, amelyeket csak szemtanúk vagy jártas realista regényírók adhatnak meg. (Thinking About Religion, 75-76. ok.)

2. Egy másik probléma, hogy nem volt elegendő idő egy mítosz kialakulásához. A kezdeti mítosztalanítók emiatt az evangéliumok megírásának időpontját a második század végére helyezték; hiszen több generációnak el kellett volna múlnia ahhoz, hogy a hozzáadott mitologikus elemeket tévedésből tényeknek higgyék. Ott voltak a szemtanúk, akik kétségbe vonták volna az új, mitikus verziókat. Ismerünk más olyan eseteket, ahol mítoszokat és csodás legendákat szőttek egy vallási alapító - pl. Buddha, Lao-ce vagy Mohammed - köré. Mindegyik esetben csak több generációval később bukkant fel a mítosz. Minden egyes tényleges kézirat felfedezése visszafelé tolja az evangéliumok megírásának dátumait, és csak az absztrakt hipotetizálás tolja előre a dátumot. Ma már szinte nincs olyan valamirevaló tudós, aki azt tartaná, amit Bultmann mondott, és amihez tartani kell magunkat, hogy hihessünk a mítosz-teóriában, vagyis, hogy nincs első századi szöveges bizonyíték arra se, hogy a kereszténység egy isteni és feltámadt Krisztussal kezdődött el, ahogy arra se, hogy egy emberi és halott Krisztussal.
Néhány tudós még ma is vitatja az első századi dátumot az evangéliumok, különösen János evangéliumának esetében. De azt senki sem vitatja, hogy Pál leveleit Krisztus szemtanúinak életében írták. Tehát érveljünk Pál leveleiből.
Ezek a levelek vagy tartalmaznak mítoszt, vagy nem tartalmaznak. Ha tartalmaznak, akkor hiányzik az a több generáció, ami egy általánosan elhitt mítosz felállításához lenne szükséges. Ebben az esetben még egy ilyen generáció se múlt el. Ha ezek a levelek nem mítoszok, akkor viszont az evangéliumok sem, ugyanis Pál az evangéliumok összes fő állítását megerősíti.
Julius Müller ily módon állítja fel a mítosz-ellenes érvet:

Elképzelhetetlen a legendák egy ilyen egyetemes tiszteletnek örvendő sorozatának a keletkezése egy történelmi korban, és az, hogy hogyan szoríthatta ez ki a valódi karakter (Jézus) történelmi emlékezetét... ha még ott voltak a közelben a szemtanúk, akik kétségbe vonták volna a feljegyzett csodák igazságát. Ennélfogva a legendás fikciót, mivel az nem a világos jelent, hanem a szürke hajdankor titokzatos homályát kedveli, a kor, és vele együtt a hely meszességében szokták keresni, és ezek legbátrabb, legkivételesebb és legcsodálatosabb teremtményeit egy nagyon távoli és ismeretlen földre szokták elhelyezni. (The Timmy of Myths in Its Application to the Gospel history Examined and Confuted [London, 1844.] 26. o.)

Müller felkérte a 19. századi kortársait, hogy mutassanak fel egyetlen egy példát bárhol a történelemben, ahol egy történelmi alakról egy nagy mítosz vagy legenda keletkezett, s amit általánosan elhittek harminc évvel ennek az alaknak a halála után. Soha senki sem válaszolt neki erre.

3. A mítosz-teóriának két rétege van. Az első réteg a történelmi Jézus, aki nem volt isteni eredetű, nem állította istenségét, nem vitt véghez csodákat, és nem támadt fel a halálból. A második egy későbbi, mitologizált réteg a ma ismert evangéliumok rétege egy olyan Jézussal, aki igényt tart az istenségre, csodákat tesz, és feltámadt a halálból. A probléma ezzel a teóriával egyszerűen az, hogy a legkisebb tényleges bizonyíték sincs semmiféle ilyen első rétegre. A kétrétegű süti-teóriából az első réteget rizsából főzték ki: csak rizsa.
Ágoston ezt a kétrétegű teóriát a tőle megszokott tömör határozottsággal és egyszerűséggel cáfolja meg:

Már Karthágóban nagy hatással voltak rám bizonyos Elpidius beszédei, ki a manicheusok ellen nyíltan fellépett s a Szentírásról olyan bizonyságokat kötött, hogy nem egykönnyen lehetett velük ellenkezni. A manicheusok védekezése szerintem igen gyarló volt s hozzá még nem is igen hozták nyilvánosságra, hanem csak előttünk magánúton hangoztatták, hogy az újszövetségi Szentírást ismeretlenek meghamisították... Hamisítástól ment példányt azonban egyetlen egyet sem tudtak mutatni. (Vallomások, V. 11. - Vass József fordítása)

Figyeljük csak meg az utolsó mondat szarkazmusát. Ez még ma is érvényes.
Craig így foglalja össze a bizonyítékokat, vagyis a bizonyítékok hiányát:

Az evangéliumok csodálatos történetek, és nincs olyan ránk hagyott történet, ami nem szerepel az evangéliumokban... Barnabás és Kelemen levele utal Jézus csodáira és feltámadására. Polikárp megemlíti Krisztus feltámadását, és Ireneusz elmeséli, hogy hallotta Polikárpot Jézus csodáiról beszélni, és Ignác beszédeit a feltámadásról. Quadratus beszámol arról, hogy még éltek azok az emberek, akiket Jézus meggyógyított. Jusztinusz vértanú megemlíti Krisztus csodáit. A csoda-nélküli történet létezéséről nincs semmilyen emlék. Hogy az eredeti történet elveszett és egy másik váltotta fel, túlmegy még a szóbeli hagyomány eltorzulásának minden ismert példáján, nem beszélve az írott áthagyományozódás tapasztalatairól. Ezek a tények azt mutatják, hogy az evangéliumokban lévő történet lényegét tekintve ugyanaz a történet, ami kezdetben a keresztényeké volt. Ez azt jelenti. hogy Jézus feltámadása mindig is a történet része volt. (Craig, Apologetics., 6. fej.)

4. Egy ritkán megemlített kis részlet jelentős az evangéliumok mítoszoktól történő megkülönböztetésénél: a feltámadás első tanúi nők voltak. Az első századi zsidóságban a nők csak alacsony társadalmi helyzetben voltak, és nem volt törvényes joguk arra, hogy szemtanúkként szerepeljenek. Ha az üres sír egy kitalált legenda lett volna, akkor a kitalálói biztosan nem asszonyok által fedeztették volna fel, akiknek tanúságát semmibe vették. Másrészről, ha az írók egyszerűen beszámoltak arról, amit láttak, akkor el kellett mondaniuk a lényeget, bármennyire kellemetlen is volt társadalmilag és törvényileg nézve.

5. Az Újszövetség nem lehet mítosz, mely a tényeket félreértelmezi és összezavarja, ugyanis kifejezetten megkülönbözteti e kettőt, és elveti a mitikus értelmezést (2Pét 1,16). Mivel világosan kijelenti, hogy nem mítosz, ezért, ha mítosz, akkor ez egy szándékos hazugság inkább, mint mítosz. A dilemma fennmarad. Vagy igazság, vagy pedig szándékos (összeesküvő) vagy szándéktalan (hallucináció általi) hazugság. Nincs menekvés ennek a dilemmának a csápjai közül. Ha egyszer egy gyermek megkérdezi, hogy a Mikulás igazi-e, akkor a te igen válaszod - ha ő csakugyan nem szó szerint igazi - hazugság lesz, nem pedig mítosz. Ha egyszer az Újszövetség megkülönbözteti a mítoszt a tényektől, akkor hazugsággá válik, ha a feltámadás nem tény.

6. Craig olyan világossággal, tömörséggel és erővel foglalja össze a hagyományos szöveges érveket, hogy itt hosszasan idézünk tőle. A következő érvek (átrendezve és vázlatosan ismertetve a Knowing the Truth About the Resurrection című könyvből) két dolgot igazolnak: elsőként, hogy az evangéliumokat tanítványok írták, s nem pedig későbbi mítosz-gyártók; másodszor pedig azt, hogy a mai evangéliumok lényegében megegyeznek az eredetiekkel.

A. A szemtanúk által írt evangéliumok bizonyítása:

I. Belső bizonyítás, magukból az evangéliumokból:

a. "Az írás stílusa az evangéliumokban egyszerű és eleven, amit a hagyományosan elfogadott szerzőktől várhatunk el."
b. "Ezenkívül, mivel Lukácsot az Apostolok cselekedetei előtt írták, és mivel az Apostolok cselekedeteit Pál halála előtt írták, Lukácsnak ennél korábbi dátumának kell legyen, ami a hitelessége mellett szól."
c. "Az evangéliumok közvetlen ismeretet is mutatnak a Kr.u. 70-ben történt romba döntés előtti Jeruzsálemről. Az evangéliumok tele vannak valódi nevekkel, dátumokkal, kulturális részletekkel, történelmi eseményekkel, és annak az időnek a szokásaival és nézeteivel."
d. "Jézus próféciáját erről az eseményről (Jeruzsálem elpusztulása) Jeruzsálem bukása előtt kellett, hogy megírják, máskülönben az egyház elválasztotta volna ezt az apokaliptikus elemet a próféciában, ami úgy tünteti azt fel, mintha a világ végére vonatkozna. Mivel a világ vége akkor nem jött el, amikor Jeruzsálemet lerombolták, akkor a pusztulásának úgynevezett próféciáit, ha valóban a város pusztulása után írták volna, nem kapcsolták volna össze ennyire szorosan a világ végével. Tehát az evangéliumokat Kr.u. 70 előtt kellett, hogy írják."
e. "A Jézus emberi gyengeségeiről és tanítványainak hibáiról szóló történetek ugyancsak az evangéliumok hitelességéért beszélnek."
f. "Továbbá lehetetlen lett volna a hamisítóknak az, hogy annyira következetesen állítsanak össze egy elbeszélést, ahogy azt az evangéliumokban megtalálhatjuk. Az evangéliumok meg se kísérlik, hogy eltüntessék a látszólagos eltéréseket, amiből következtethetnénk az eredetiségükre (hogy szemtanúk írták). Nincs próbálkozás az evangéliumok közötti harmonizálásra, amelyet a hamisítóktól elvárhatnánk."
g. "Az evangéliumok nem tartalmaznak anakronizmusokat; a szerzők első századi zsidóknak látszanak, akik az eseményeknek tanúi voltak."

Összefoglalásként "nincs több okunk megkérdőjelezni azt, hogy az evangéliumokat a hagyományos szerzők írták, mint azt, hogy Philón vagy Josephus művei hitelesek, annak kivételével, hogy az evangéliumokban természetfeletti események vannak."

II. Külső bizonyítás:

a. "A tanítványoknak hagyniuk kellett néhány írást, hiszen az ő feladatuk volt, hogy hitoktatást és tanácsokat adjanak azoknak a hívőknek, akik földrajzilag távol voltak; és mi mások lehetnének ezek az írások, ha nem az evangéliumok és maguk a levelek? Végső soron az apostoloknak ki kellett volna adniuk Jézus történetének hiteles elbeszélését azért, hogy a hamis próbálkozások nehogy hitelét rontsák, s hogy a valódi evangéliumot megőrizzék."
b. "Amikor a könyveket megírták, még sok szemtanú életben volt, akik tanúsíthatták volna, hogy azok az állított szerzőktől származnak-e vagy sem."
c. "A Biblián kívüli tanúság az evangéliumokat egyhangúlag a hagyományos szerzőknek tulajdonították, Barnabás levele, Kelemen levele, Hermász Pásztora, egészen Euszébioszig 315-ben tanúsítják ezt. Theophilosz, Hippolitus, Órigenész, Quadratus, Ireneusz, Melitón, Polikárp, Jusztinosz vértanú, Dénes, Tertullianus, Cyprianus, Tatianosz, Caius, Athanasziosz, Cirill... de még a kereszténység ellenfelei is elismerik ezt: Kelszosz, Porphüriosz, Julianus császár."
d. "Egyetlen kivétellel, nincs olyan apokrif evangélium, amit akár csak egyszer is idéztek volna ismert szerzők a Krisztus utáni első három évszázadban. Valójában semmi bizonyíték sincs arra, hogy létezett volna bármely nem-hivatalos evangélium az első században, amikor a négy evangéliumot és az Apostolok cselekedeteit írták."

B. Bizonyítás, hogy a mai evangéliumok ugyanazok, mint amelyeket eredetileg megírtak:

1. "A tanítás és a személyes vallásgyakorlat szüksége miatt ezeket az írásokat sokszor le kellett másolni, ami az eredeti szöveg megőrzésének esélyét növelte."
2. "Valójában nincs még egy olyan ókori mű, ami ilyen sok másolatban és nyelven rendelkezésünkre állna, és ennek ellenére ezek a számtalan változatok tartalmukban megegyeznek."
3. "A szöveg az eretnek hozzátoldásoktól is mentes maradt. A földrajzilag széles körben elterjedt, hatalmas számú kézirat bizonyítja, hogy a szöveget csak jelentéktelen eltérésekkel adták tovább. A létező különbségek egészen kicsik, és akaratlan tévedések eredményei."
4. "Az Újszövetség könyveinek idézetei a korai Egyházatyáknál teljesen egybeesnek."
5. "Az evangéliumokat nem hamisíthatták volna meg anélkül, hogy ne történt volna nagy felzúdulás az összes igazhitű keresztény között."
6. "Senki sem tudta volna meghamisítani az összes kéziratot."
7. "Nincs pontos időpont arra nézve, hogy mikor történhetett volna meg a hamisítás, mivel - ahogy láttuk - az Újszövetség könyveit az Egyházatyák pontosan és sűrű egymásutánban idézik. A szöveget nem lehetett volna elferdíteni az összes külső tanúság előtt, hiszen az apostolok ekkor még éltek és visszautasították volna az ilyen aknamunkát."
8. "Az Újszövetség szövege minden egyes részletében olyan ép, mint az ókori klasszikus művek szövege... az evangéliumok szövegi megegyezésének elutasítása olyan, mintha a műbírálat összes szabályát felrúgnánk és elvetnénk az összes ókori művet, mivel ezeknek a műveknek a szövege kevésbé bizonyos az evangéliumokénál."

Purtill összefoglalja a szövegre vonatkozó kérdést:

Sok olyan eseménynek, amelyeket történelmileg szilárdan megalapozottnak tartunk (1) sokkal kevesebb dokumentált bizonyítéka van, mint sok bibliai eseménynek, (2) és azok a dokumentumok, amelyekre a történészek a világiasabb történettudománynál támaszkodnak, sokkal később íródtak, mint számos bibliai esemény leírása. (3) Ráadásul a bibliai elbeszéléseknek sokkal több másolata van, mint a világi történetekének, és (4) a fennmaradt másolatok sokkal korábbiak mint azok, amelyek bizonyítékul szolgálnak a világi történelem alátámasztásához. Ha a bibliai elbeszélések nem tartalmaznának csodálatos események leírásait... akkor a bibliai történelmet alighanem sokkal szilárdabban megalapozottnak tekintenénk, mint mondjuk az ókori Görögország vagy Róma történelmét. (Thinking About Religion, 84-85. o.)

 

Konklúziók: A további ellenvetések megválaszolása

A valós feltámadásnak nincs olyan alternatívája, ami választ adna: az evangéliumok létére; a keresztény hit kialakulására; Krisztus ellenségeinek kudarcára, hogy felmutassák holttestét; az üres sírra; az elhengerített kőre vagy a feltámadás utáni jelenések beszámolóira. Az ájulást, az összeesküvést, a hallucinációt és a mítoszt úgy mutattuk be, mint a valóságos feltámadás kizárólagos alternatíváit, ám mindegyik meg lett cáfolva.
Milyen érvet adhat valaki ennél a pontnál, aki még ezek után is visszautasítja a hitet? Ennél a pontnál rendszerint általános, semmint sajátságos kifogásokat szoktak tenni. Például:

1. kifogás:
A történelem nem egzakt tudomány. Nem ad olyan abszolút bizonyosságot, mint a matematika.

Válasz: Ez igaz, de miért most teszed ezt az észrevételt erről a tényről, s nem akkor, amikor Caesarról, Lutherről vagy George Washingtonról beszélsz? A történelem nem egzakt, de elegendő. Senki sem kételkedik abban, hogy Caesar átszelte a Rubicont; miért van akkor annyit kétség afelől, hogy Jézus feltámadt a halottak közül? Sokkal komolyabb bizonyíték van az utóbbiról, mint az előbbiről.

2. kifogás:
Nem bízhatsz meg dokumentumokban. A papírok semmit sem bizonyítanak. Bármit meg lehet hamisítani.

Válasz: Ez egyszerűen ostobaság. Nem bízni a dokumentumokban olyan, mint nem bízni a teleszkópokban. Az írott bizonyítékok a legtöbb esetben elegendőek ahhoz, hogy elhiggyük azokat; miért kellene itt hirtelen gyanakvókká válnunk?

3. kifogás:
Mivel a feltámadás egy csoda. Ez egy eszmének a tartalma, semmint okirati bizonyíték rá, ami hihetetlenné teszi azt.

Válasz: Végre van egy őszinte kifogásunk - nem az okirati bizonyítékok ellen, hanem a csodák ellen. Ez egy filozófiai kérdés, semmint tudományos, történelmi vagy a szövegre vonatkozó kérdés. Lásd az ötödik fejezetet egy válaszhoz.

4. kifogás:
Nem csak általánosságban a csodák, hanem kifejezetten ez a csoda az, ami megkérdőjelezhető. Egy holttest feltámadása hajmeresztő, nyers, közönséges, prózai és anyagias. Egy vallásnak sokkal szellemibbnek, bensőségesebbnek, etikusabbnak kellene lennie.

Válasz: Ha egy vallást mi gondolunk el, akkor azzá tehetjük, amivé csak akarjuk. Ha azonban Isten gondolja el, akkor azt úgy kell elfogadnunk, ahogy azt kaptuk, miként az univerzumot is úgy fogadjuk el, ahogy azt megkaptuk, s nem úgy, amilyennek azt mi szeretnénk.
A halál hajmeresztő, nyers, közönséges, prózai és anyagias. A feltámadás ott találkozik a halállal, ahol az van, és győzelmet arat felette, semmint puszta lelkiségről szóló ártatlan, hóbortos elvonatkoztatásokká folyósítja. A feltámadás éppen annyira közönséges, mint Isten, aki azt elvégzi. Ő teremtette az iszapot is, a poloskákat is, és a lábujjkörmöt is.

5. kifogás:
De a feltámadás szó szerinti értelmezése figyelmen kívül hagyja a szimbolikus lelki és mitikus tartományokban található jelentés mélyreható dimenzióit, amelyeket olyan behatóan feltárulkoztak a többi vallásban. A keresztények miért ennyire korlátoltak és elzárkózottak. Miért nem látják meg azt a mélységes szimbolizmust, ami a feltámadás gondolatában van?

Válasz: Ők is látják. Ez nem vagy-vagy kérdés. A kereszténység nem érvényteleníti a mítoszokat, hanem a megtestesítésük által érvényesíti azokat. Ez egy "ténnyé vált mítosz", hogy C.S. Lewis egyik esszéjének találó címét idézzük (a God in the Dock című kötetből). Miért részesítsünk előnyben egy egy-rétegű süteményt egy két-rétegűnél? Miért utasítsuk vissza vagy a szószerinti, történeti vagy a mitikus, szimbolikus aspektusait a feltámadásnak? A fundamentalista azért utasítja el a mitikus-szimbolikus aspektusokat, mert látja, hogy mit tettek ezzel a modernisták: arra használták fel, hogy kizárják vele a szószerinti-történeti aspektusokat. Miért tették ezt a modernisták? Milyen rettenetes sors vár rájuk, ha végigvezetik azt a sokféle és nyomós bizonyítékot és érvet, amelyek természetesen következnek a tényekből, ahogy azt összefoglaltuk itt, ebben a fejezetben?
A válasz egyértelmű: a hagyományos kereszténység vár rájuk, és ezzel együtt Krisztus Istenként való imádata, az engedelmesség Krisztusnak mint Úrnak, a bizodalom Krisztusban mint Üdvözítőben, a bűn alázatos megvallása, és az a komoly törekvés, hogy Krisztus önfeláldozó életét éljék, elkülönülés a világi dolgoktól, a gondolat, a szó és a tett egyenessége, szentsége és tisztasága. A történelmi bizonyíték eléggé masszív ahhoz, hogy az előítélet mentes keresőt meggyőzze. Más történelmi eseményekhez hasonlóan, a feltámadásra is messzemenőkig hitelt érdemlő bizonyíték van. Aki ezt kétségbe vonja, annak szándékosan kivételt kell tennie azon szabályok alól, amelyeket bárhol máshol alkalmaz a történelemben. De hát ki akarná ezt tenni?
Ha van hozzá bátorságod, akkor tedd fel magadnak ezt a kérdést, és vess egy őszinte pillantást a szívedbe, mielőtt válaszolnál rá.

Kérdések a párbeszédhez

1. Van-e olyan jelentős a feltámadás, hogy, ha igaznak bizonyul, akkor a kereszténység is igaznak bizonyul? És, ha hamisnak bizonyul, akkor a kereszténység is hamisnak bizonyul-e? Milyen lenne a kereszténység a feltámadás nélkül? Milyen lenne a feltámadás a kereszténység többi része nélkül?
2. Pascal azt írta, hogy "ha Jézus nem támadt fel, akkor ki késztette az apostolokat arra, amit tettek?" Egy tényleges feltámadásra milyen mérvű és miféle bizonyíték az apostolok szembeszökő pálfordulása, hogy a zavarodott gyáva emberekből világfelforgató mártírok lettek?
3. Hasonlítsd össze a feltámadás egzisztenciális jelentőségét a reinkarnációéval!
4. Össze tudod-e gyűjteni a bibliai utalásokat Krisztus feltámadt testéről, és össze tudsz-e állítani belőlük egy összefüggő képet, hogy milyen is ez a test?
5. Pontosan milyen összefüggés van a feltámadás és a halhatatlanság között?
6. Méltánytalan-e ez a fejezet a mítosztalanítókkal szemben? Ha igen, akkor miben? Lehet-e egy közbenső kategória ("heilsgeschichte") a mítosz és a történelem között? Lehet-e egy közbenső kategória ("húsvéti hit") a feltámadás és a fel-nem-támadás között?
7. Van-e hatodik teória az itt említett ötön kívül? A valós feltámadás négy alternatívája közül melyik tűnik számodra a legésszerűbbnek? Ennek az ésszerű alternatívának a cáfolatában hol vannak a gyenge pontok?
8. Ha jártas vagy a mítoszok irodalmában (s nem a mítoszokban), akkor hogyan tudnád egybevetni a mítoszokat az evangéliumokkal az irodalmi forma, a stílus és az olvasóra tett hatás tekintetében?
9. Ha az apostolok jóhiszeműsége és vértanúsága bizonyíték az evangéliumokra, amiért éltek és meghaltak, akkor miért nem mondhatjuk ugyanezt valamelyik fanatikusra is? (pl. Jim Jones követőire)
10. Hume csodákról szóló érvelése alapján miért nem kevésbé valószínűbb egy valós feltámadás a négy alternatívájánál?
11. Képzeljük el, hogy egy későbbi író azt állítja, hogy Szókratész, vagy Buddha, vagy Mohamed, vagy Salamon, vagy Artúr király, vagy Raszputyin vagy Michael Jordan isteni természetet tulajdonított magának. Mennyiben különbözne ez Krisztus esetétől? Mi történne akkor, ha egy egyszerű emberről azt állítanánk, hogy ő Isten? Mennyiben különbözik ez a (a) teizmus, a (b) panteizmus, és a (c) politeizmus összefüggésében?
12. Mennyire világos, erős és igazolható az irodalmi stílus érve (189. o.)?
13. Egy csónakban eveznek-e a mítosztalanítók azon érvei, melyek (a) az evangéliumok történetisége, (b) a feltámadás, és (c) azon állítás ellen szólnak, hogy Krisztus istenséget állított magáról? Vagy van-e olyan érv, amely az egyiket számításba veszi, de a másik kettőt nem?
14. Értékeld ki a kétrétegű szöveg teóriája elleni negatív érveket (191. o.)!
15. Az 5. érv fényében miért népszerűbb még mindig a mítosz-elmélet az összeesküvés-elméletnél?
16. Azért, mert a történelem nem egy egzakt tudomány, és ennek következtében egy történelmi feltámadást nem lehet úgy igazolni, mint egy matematikai axiómát, következik-e az, hogy a keresztény hit puszta valószínűségen alapszik? Vessük össze ezt Kierkegaard véleményével (Filozófiai morzsák és Lezáró tudománytalan utóirat)!
17. Mennyire tűnnek számodra hitelesnek és hihetőnek a modernista mítosztalanítók indítékai (195-196. o.)?

Forrás

Peter Kreeft - Ronald Tacelli: Handbook of Christian Apologetics (Intervarsity Press, 1994.) 176-198. o.

(Fel)