Biblikus beszélgetések

Katolikus - protestáns párbeszéd a Bibliáról, a Hagyományról és az üdvösségről

Első fejezet: A Sola Scriptura előfeltételei

Protestáns (P): A Biblia sem törekszik arra, hogy Isten létét bizonyítsa. Az Ő létezésére úgy tekint, mint ami magától értetődő, és azokat, akik ezt tagadják ostobának tartja. “Így szól szívében az esztelen: »Nincs Isten!«“

Katolikus (K): Hét fontosabb filozófiai / történelmi / etikai / és tapasztalati érv van Istenre, és Pál az egyik teleologikus (terv-feltételező) érvre hivatkozik a Római levél első fejezetében. Az összes keresztény hiszi, hogy Isten létezése bizonyítható a természeti törvényből, a természetes teológiából, és az összes ember szívében meglévő erkölcsi törvény tanúságából (amit C.S. Lewis Tao-nak nevez Az ember felszabadítása (The Abolition of Man) című könyvében.). Pál ezt az érvet hozza fel az Areopáguszon a bölcselkedő görögöknek Athénban (ApCsel 17,16-34). Mindemellett Isten is törekszik arra, hogy „bizonyítsa” az Ő létezését: Mózes megjelenésével, a csodákkal, a beteljesedett próféciákkal, a megjövendölt diadalmas győzelemmel, Jézus feltámadásával, stb. Ezt mindennek lehet mondani, csak titkos, ezoterikus, „gnosztikus” tudásnak nem. Így habár fel van tételezve a Bibliában, hogy nincsenek valódi ateisták, ez nem különül el a bizonyítható bizonyítékok sorától. A Biblia egy előfeltételezett kinyilatkoztatás, és mint ilyen, önmaga „bizonyítékát” nyújtja Jézus feltámadásának, a beteljesedett próféciáknak, és más, fentebb már említett isteni megnyilvánulásoknak a bizonyítékán keresztül. Ezt kell tennie, mert hiszen a többi „írásokkal” (a Koránnal, Mormon könyvével, a Bhagavad-Gitával, stb.) konkurál. Ezen kívül, természetesen, ehhez hozzá tartozik az Isten nevében folyó tanítás tekintélye, az Isten-sugallat létezésének az eredményeképpen. Azonban azt mondani, hogy a sola Scriptura fel van tételezve, de nincs meghatározva a Szentírás lapjain, igencsak erőltetett állítás, miközben az összes olyan tantétel, amelyet pl. Én elfogadok meg van említve a Szentírásban (Mária Mennybevételének kivételével, amelyet más bibliai alapokon nyugvó tanokból lehet közvetlenül levezetni, mint pl. a Szeplőtelen Fogantatásból, és más eseményekből), és mind a Hagyomány, mind az Egyház tekintélyére is erős utalások vannak. Az meglehetősen valószínűtlen, sőt, az én véleményem szerint még érthetetlen is egy olyan állítást fenntartani (elfogadva a sola Scripturát a vita kedvéért), ahol a Biblia egyáltalán nem tanítja a saját kizárólagos pozícióját mint az összes keresztény hitszabályát, szemben a Szent Egyházzal és a Szent Hagyománnyal. Én úgy gondolom, hogy a tekintély protestáns alapelve meglehetősen gyenge érvet nyújt ahhoz, hogy megalapozzon egy feltételezett bibliai magasabbrendűséget. A protestantizmus mint rendszer, ugyanolyan gyenge, mint valódi alapja: a sola Scriptura.

P: Én elfogadom azt, hogy nem minden esetben igaz az, hogy a Biblia határozottan mutat be minden fontos dolgot.

K: Akkor a protestánsoknak abba kellene hagyniuk, hogy bennünket a Mária-tanokért, a halottakért szóló imáért, stb. szidjanak, amelyek bizonyos mértékben szintén benne vannak a Szentírásban. Tekintettel arra, hogy a sola Scriptura is hiányzik belőle legalábbis kifejezetten). Azonban mi gyakran le vagyunk szidva 1001 állítólagos „Biblián kívüli” túlzás miatt.

P: Ha elfogadjuk, hogy a Biblia Isten kinyilatkoztatása, azaz a világegyetem Mindenható Teremtőjének a közlése, akkor eléggé ésszerű, hogy bizonyos mértékig a sola Scripturát kell feltételezni egy komolyabb teológia végzéséhez. Nekünk csendben kell maradnunk, amikor Isten beszél.

K: Számunkra szintén abszolúte központi helyen van a Biblia. Csak egyszerűen a Biblia nem a kizárólagos (vagy végső) tekintély, és nem is szabad annak lennie, a saját természete végett, hiszen az igaz, kötelező tekintély léte szükségessé teszi az emberi lényeket is, hogy magyarázzák azt.

P: Semmi, még csak távolról sem közelítheti meg a Szentírás egyedülálló voltát. Az egyetlen út ahhoz, hogy megcáfolják a sola Scriptura elvét az, ha felmutat valaki a tekintélynek egy másik olyan forrását, amely ugyanazt a tiszteletet és méltóságot érdemli ki, mint amelyet a Szentírás kiérdemel.

K: A Szentírás egyedülálló, azonban saját maga utal az apostoli Hagyomány tekintélyére, ami nem a Szentírás (pl. Jn 21,25; 1Kor 11,2; 2Tessz 2,15; 3,6; 2Tim 1,13-14; 2,2; 2Pét 2,21). Az apostoli Hagyomány és a Szentírás harmonikus egymással, de nem ugyanazok, és miután ez a helyzet, a sola Scripturáról be van bizonyítva, hogy hamis. Ez ennyire egyszerű, de sok egyéb hiányosságai is vannak. Az Egyház az Apostoli Letétemény (depositum) Őrzője és Felügyelője (Júd 3), amely a Bibliát is magába foglalja. És természetesen az Egyház határozta meg az Újszövetség kánonját. Az Egyház, a Hagyomány és a Szentírás nincsenek haragban egymással. Ezek mind egy darabból vannak. A Szentírás és a Hagyomány ugyanannak az éremnek a két oldala, az Egyház pedig szükséges ahhoz, hogy tévedhetetlenül kijelentse a kereszténység igazságait, és hogy gyakorolja a tanítói és fegyelmi hatalmat.

P: Nem hiszem, hogy nincs bibliai alapja a sola Scripturának.

K: Kíváncsi lennék, hogy mit hiszel alapnak - néhány Isten Szaváról szóló bibliai dicséreten, stb. kívül, amelyet az összes keresztény legelőször is hisz. Ezek nem a sola Scriptura alapjai: még közvetve sem.

P: Nem te érveltél amellett, hogy a Biblia világosan bemutatja az összes fontos tanítást?

K: Ezek nem mindig szükségszerűen „világosak” valakinek vagy mindenkinek, habár én hiszem, hogy sok tanítás csakugyan világos, ha korrektül, becsületesen és előítélet-mentesen vizsgáljuk meg. Én hiszem, hogy az összes igaz keresztény tanítás vagy kifejezetten meg van állapítva a Bibliában, vagy képesek vagyunk kikövetkeztetni azt szilárd bibliai bizonyítékokból (pl. Én elfogadom a Szentírás materiális elégségességét). Véleményem szerint a sola Scriptura egyik kategóriába se fér bele.

P: Akárhogy is, de néhány tanítás, pl. a Szentháromság és Isten létezése nincs kifejezetten lefektetve a Szentírásban.

K: De ezek nagyon könnyen kikövetkeztethetőek. Ily módon a Szentháromság majd' egy tonna bibliai érvvel van alátámasztva. Senki, aki csak olvassa a Bibliát, nem vonhatja kétségbe a Háromságos Istenséget még csak egy perc elejéig se. Ez a legegyszerűbben bebizonyítható logika:

1)    A Biblia bemutatja a Fiút mint Isteni Személyt.
2)    A Biblia bemutatja a Szentlelket mint Isteni Személyt.
3)    A Biblia bemutatja az Atyát mint Isteni Személyt.
4)    Mégis, a Biblia világosan tanítja, hogy csak egy Isten van, és nincsenek „istenek”.

Következésképp: Három Személy van egy Istenségben.

Azt hiszem, hogy a sola Scriptura a protestánsoknak egész egyszerűen csak egy kényelmes feltételezése, mivel különben hiányzik náluk a tekintélynek az elsődleges alapja, és hogy szabályszerűen lerázzák a keresztény Hagyomány, az apostoli utódlás és a tekintélyi Egyház rájuk nehezedő terhét. A sola Scriptura nem található meg a Szentírásban, de ki se lehet következtetni belőle, míg ellenben a mi nézeteinket könnyedén megtalálhatjuk benne, és ugyanígy a korai és a későbbi Egyházatyákból, akik jogot formáltak arra, hogy megőrizzék az apostoli hitletéteményt. Mégis, a protestánsok megteremtették a maguk alapelvét, a „csak a Szentírás” elvet: egy dokumentumból végső tekintélyt csináltak, olyat, amit maga a dokumentum nem igényel önmagának, sőt, valójában ellentmond neki.

P: Csakhogy az, ha én elfogadom - a vita kedvéért - hogy a sola Scriptura nincs világosan jelen a Szentírásban, még valójában semmit sem igazol.

K: Az érvem az, hogy az látszik hihetőnek, hogy egy „szentírási rendszer” alapjának világosan körül kellene lennie írva a Szentírásban. De még csak nem is kértem, hogy ezt támaszd alá bizonyítékokkal (amelyekről az összes protestáns, amikor megszorítják őket, elismeri, hogy hiányosak). Tehát most kérném, hogy hadd lássam a sola Scripturának bármilyen komolyan vehető támogatását.

P: Ahhoz, hogy valaki bebizonyítsa, hogy a sola Scriptura hamis, csak az az egyetlen mód, ha be lenne bizonyítva, hogy vannak a tekintélynek további forrásai, amelyeket egy napon lehetne emlegetni a Szentírással.

K: Rendben:

1) Az Egyház (Mt 16,18; 1Tim 3,15).

2) A Hagyomány (1Kor 11,2; 2Tessz 2,15; 3,6; 2Pét 2,21; vö. ApCsel 8,14; 1Tessz 2,9; 2,13; 1Kor 15,1; Gal 1,9).

3) A szájhagyomány (2Tim 1,13-14; 2,2).

4) A sok figyelmeztetés és tiltás a megoszlások és a szektaszellem ellen, amelyek elkerülhetetlenek a sola Scripturánál (pl., Jn 17,20-23; Róm 16,17; 1Kor 1,10-13; Gal 5,19-21).

5) Az Egyházi Zsinatok tekintélye: Jeruzsálemi zsinat (ApCsel 15,1-29).

6) Az apostoli tekintély és a „hitletétemény” (Ef 2,20; Júd 3).

7) Apostoli utódlás (ApCsel 1,20-26).

8) Az Egyház (a püspökök és a papok) oldó és kötő hatalma (Mt 18,18).

9) A péteri/pápai tekintély (Mt 16,18-19; Lk 22,31-32; Jn 21,15-17; ApCsel 2,14-41).

10) A püspökök tekintélye (ApCsel 14,22; 1Tim 5,22; 2Tim 1,6; Tit 1,5).

11) Az Egyház/püspökök hatalma a kiközösítéshez és az „anathémához” (ApCsel 8,14-24; 1Kor 16,22; 1Tim 5,20; 2Tim 4,2; Tit 1,10-11).

12) és természetesen az Egyház határozta meg a Szentírás kánonját. Egy vízfolyás nem emelkedhet magasabbra mint a forrása. Pontosabban megfogalmazva: a Bibliát nem az Egyház teremtette meg (mivelhogy inspirált és „Isten-sugallt”), de a kánont igen, és mivel a kettőt nem lehet különválasztani, általánosságban elmondhatjuk, hogy az Egyház „adta” nekünk a Bibliát. Következésképpen kijátszani a Bibliát ellene, vagy magasabbra helyezni azt mint az Egyház, abszurd és nevetséges - történelmileg, bibliailag és logikailag.

P: A sola Scriptura eltorzulhat; és össze is omlik, mihelyst valami hozzá hasonló tekintélyt teremtenek.

K: Azt hiszem, hogy ezt bizonyítottam tizenegy különböző bibliai érvvel, és egy történelmivel, ami szorosan kapcsolódik a Bibliához (a kánon).

P: Bibiliailag megengedhetetlen előhozakodni a puszta levegőből egy csalatkozhatatlan tanítással, szilárd bibliai támogatás nélkül.

K: Nekünk (a mi rendszerünkben) nem szükséges bizonyítani a Szentírásból az összes tanításunkat, mivel mi elutasítjuk a sola Scripturát. Ez nem követelmény. Az Egyház tekintélye egyedül elegendő lehet, mint ahogy a Jeruzsálemi Zsinat „elegendő” volt, mielőtt (és attól eltekintve, hogy) bekerült volna a Szentírásba. És Jézus tanításai (és Pál levelei) elegendőek voltak, mielőtt az írásba foglalták volna őket. Tagadnád ezt? Ha igen, akkor komoly bibliai problémáid lesznek. Ha nem tagadod, akkor a szempontok alapján már elfogadtad a tárgyalt probléma nagy részét.

P: Valójában Isten gyakorolja a tekintély elegendőségét.

K: Természetesen, de pont Ő nem használna fel embereket és az Ő Egyházát? Isten megalapította Egyházát, hogy így alkalmazhassa a tanítási bizonyosságot, a lelki teljességet, az erkölcsi meggyőződést és a kötelező fegyelmet, és hogy világosan megértse ezt mindenki.

P: Isten tulajdon szavának kell lennie a végső tekintélynek.

K: Senki sem tagadja a Szentírás tekintélyét, csak azt tagadjuk, hogy ez elszigetelten áll magában, külön az Egyháztól és a Hagyománytól. A fenti bizonyítékaim (egyet kivéve) mind „Isten tulajdon szava”. Tehát ily módon ezeket a szakaszokat is meg kell magyaráznod, hogy megmentsd a „csak a Biblia” nézetedet, amely nincs megalapozva a Szentírásban.

P: De mi nem adhatunk hozzá Isten Igéjéhez!

K: Csakugyan. Egyetértek.

P: Az „áttekinthetőség” (az a fogalom, miszerint a Szentírás nagy részben világosan megérthető egy átlagos olvasó számára) mindazoknak lehetséges, akik nyitottak a Szentlélek irányítására.

K: Ez egy hatalmas „ha”. És ez a kelepcéje az egésznek. Ki állapítja meg, hogy kit irányít a Szentlélek, és kit nem? Ily módon Kálvint és Luthert, Wesley-t és C. S. Lewis-t nem „irányította a Szentlélek”, mivel ők nem látták azokat a „világos” bibliai tanításokat, amelyek a gyermekkeresztség ellen vannak (és hárman közülük még a keresztségi újjászületésben is hittek)? Miért kellene bárkinek is hinnie neked, szemben a versenyben lévő többi protestáns tekintélyekkel? Vagy másoknak ez utóbbiaknak a te véleményeddel szemben? Mi történik abban az esetben, amikor véleménykülönbség van? Még több bűn: szakadások és megoszlások? Ez nem éppen megkapó dolog, de ráadásul ismeretelméletileg, bibliailag és etikailag ésszerűtlen is.

P: A görög ekklészia (egyház) szó kétféle módon szerepel a Szentírásban: 1) az „egyetemes egyház” jelentésében, amely magába foglalja minden idők összes keresztényét Krisztussal, a Fővel; 2) a helyi egyház jelentésében (pl. az egyház Galáciában).

K: Egyetértünk ezzel, azzal a kivétellel, hogy te úgy definiálod az egyetemes egyházat, mint ami láthatatlan és gyülekezeti kormányzás alatt áll, szemben a bibliai tanítással, miként azt demonstráltam a fent idézett bizonyítékokban. Ezek az elképzelések mind csupán emberi hagyományok; emberek vérlázítóan késői hagyományai - tehetném hozzá (pontosan olyanok, amelyekkel mi vagyunk állandóan megvádolva).

P: Az „egyház” azon meghatározása, amely nem is egy helyi egyház, de nem is az egész test, szemben áll a Bibliával. Így én kétségesnek találom minden olyan csoport ideáját, amelyben egyenlő tekintéllyel bír valami a Szentírással.

K: Számos bibliai bizonyítékot adtam a Katolikus Egyház összes sajátosságára, beleértve (különösképpen) a pápaságot, míg ellenben te csak állításokkal hozakodsz elő, és még csak egy kicsi bibliai bizonyságot nem adtál.

P: Keresztelő János kifogásolta korának vallási vezetőit, mivel emberi hagyományokat adtak hozzá Isten Szavához. Leszólták és végül megölték, mert szembeszállt a hatalommal. Nem látsz párhuzamot közte és Luther Márton között?

K: Nem, mivel:

1)    Luther Márton csinált emberi hagyományt, nem a Katolikus Egyház.

2)    Keresztelő János kritizálta a zsidó vezetőket, de nem hagyta el a zsidó embereket, míg ellenben Luther úgy döntött, hogy elhagyja a Katolikus Egyházat (nem tiszta hittagadással, hanem egy korábban ismeretlen eretnekség miatt).

3)    A Katolikus Egyház hosszú történelme során a tekintélyt szentjei is kritizálták a pápák viselkedése miatt (pl. Szent Bernát, Szent Ferenc, Szent Katalin). Ebben nincs semmi új. Elhagyni az Egyházat, és egyidejűleg „reformátorként” állni ki, ez volt meglehetősen új.

4)    Luthert természetesen nem ölték meg, sőt valójában egy katolikus herceg (Bölcs Frigyes) védelme alatt állt, abban az időszakban, amikor is a legtöbb történész szerint a legveszélyesebb órái teltek. Később, talán életének legnagyobb fenyegetése következett: a német parasztok, akiket, miután fellázította őket, magukra hagyott felkelésükben. Szó, ami szó, úgy céloztak rá, hogy „Dr. Lugner” („hazug”), és Luther azt nyilatkozta, hogy emiatt útra kelni se mert.

P: Hogyan múlhatná felül egy „egyház” Isten Szavának kánonját?

K: Sehogy, és a Katolikus Egyház nem is szándékozik ilyet tenni. De a hiteles magyarázat dilemma marad a „csak a Biblia”-nézet számára.

P: Ha egy ilyen „egyház” tagadja, hogy a Biblia Isten Szava, akkor azt tartja, hogy a Biblia kevésbé igaz?

K: Nem, és ilyet soha nem tett, ezért ez egy értelmetlen kérdés.

P: Az összes „egyház” megismerte az igazságot, és ebben semmi rossz nincs.

K: Pontosan. De az „egyház” ismerte meg, és ez az egésznek a veleje. Nem látod a fáktól az erdőt. Mi ez a kis e-betűs „egyház”, amelyet beteszel az idézetekbe, úgy, mintha nem volna egészen valóságos. Az Egyház teljesen valóságos: megszabja a kánont, és számos más tanítást, mint a Szentháromságot, és Krisztus két természetét, amelyeket az összes evangéliumi protestáns elfogad.

P: Az „egyház” kánoni ún. „meghatározása” pusztán egy felismerése volt annak, amit az apostolok és a korai Egyház már elfogadott a gyakorlatban.

K: Ez egy széleskörű felismerés volt; mindazonáltal a konszenzus eléggé bizonytalan volt, és szükség volt egy hiteles tekintélyi nyilatkozatra. Olyan könyvek, mint pl. Jakab levele vagy a Jelenések könyve sokak által nem volt elfogadva egészen a IV. század közepéig.

P: De ha az egyház, amiként azt te leírod, ellentétes a Bibliával, akkor a hagyomány kétségtelenül gyanússá válik.

K: Bibliai bizonyítékokat adtam, hogy nem ellentétes a Bibliával; most a te feladatod, hogy ezeket érvekkel megcáfold és bizonyíts egy „jobb módszert”.

P: Roppant fontos, hogy találjunk némi közös alapot a konstruktív párbeszéd miatt, és akkor ebből az alapból kiindulva alaposan átgondolhatjuk ezt a kérdést.

K: A közös kiindulási pont a Szentírás központi helye és sugalmazottsága, illetve a Nikaiai hitvallás megbecsülése. A vitát a hit egyedüli szabálya és a tekintély kizárólagossága képezi.

P: Ha a tekintélyről beszélgetünk, akkor annak, aki azt állítja, hogy egy tekintély mást jelent, mint amivel egyetértünk - a Szentírás sugalmazottsága és tekintélye - akkor azt mindenképpen bizonyítani is kell.

K: Hát akkor rajta! Mutasd be nekem, hogy miért a Biblia a te egyetlen tekintélyed (lehetőleg a Szentírásból, ha már ez szükséges ehhez a nézethez), és akkor én is bemutatom, hogy miért van a Biblia tekintélye egységben az Egyház és a Hagyomány tekintélyével. Rendben van? De most már nem kerülheted ki könnyedén, hogy bizonyítsd az állításaidat. Ez minden jó vita és konstruktív kritika alapja. Mutasd meg nekem, hogy miért a „csak a Szentírás” a te tekintélyed, és miért kellene valakinek ezt hinnie.

P: A Szentírás tekintélyében egyetértünk, így a mi racionális kiindulási pontunkkal együtt jár, hogy racionális érveket hozzunk elő a Szentírásból.

K: Pontosan! és ez az, amiért arra kértelek, hogy védd meg a sola Scripturát a Szentírásból.

P: Én hiszem, hogy a Biblia az Isten Szava, és hogy (a természetéből fakadóan) ez az embereknek az alapvető és végső tekintélye. Isten maga az alapvető tekintély a világegyetemben, és ez az Ő Szava. Van ezen kívül sok más kisebb tekintély is, és a keresztényeknek sok ilyennek engedelmeskedniük kell, már ha ezek helyénvalóak. Mindazonáltal ezek egyike sem hasonlítható össze a Bibliával.

K: Azonban nem veszed észre, hogy ez már megint maga a sola Scriptura? A Biblia a protestánsok Hitszabálya. Az Egyház és a Hagyomány pedig egyáltalán nem kötelező és figyelmen kívül hagyható.

P: Én sohasem fogom elfogadni Rómát, mint spirituális, teológiai vagy egyházfegyelmi tekintélyt, mert semmit sem látok a Bibliában arról, ami ezt így alátámasztaná.

K: De hát te már hallgatólagosan elfogadtad Róma tekintélyét, hiszen elfogadod a kánont (hét könyv kivételével), amit Róma adott neked, ugyanígy számos más igazhitű doktrinális meghatározást (pl. Krisztus két természete, szűzi születés, stb.).

P: Az az eszme, miszerint a tekintély más formáinak kapcsolatban kell lennie a Bibliával, nagyon régi eszme.

K: így van! Ez egy apostoli eszme. És ez mindig is így volt.

P: Luther ezt fejtette ki újból, egy kissé nyers és konfrontációs stílusban.

K: Valamint önellentmondásos és használhatatlan módon.

P: De ez az elv tényleg egyedülálló, nem?

K: Nem, ennek az elvnek voltak előfutárai is olyan közösségekben, mint pl. a markioniták, az ariánusok, a monofiziták és a nesztoriánusok közösségei, valamint néhány maga útját járó ember, mint pl. John Wycliffe. De természetesen ezek egyike sem volt az igazhitű kereszténység főáramában.

(Fel)