|
Kapcsolódó anyagok
|
Magyarországon 2013-ban bemutatott, vagy DVD-n, Blu-ray-en kiadott új filmek ajánlója, több keresztény filmkritikus javaslatai, valamint saját benyomásaim alapján. Továbbiakhoz lásd a Filmajánló főoldalát.
Megjegyzések: Miként azt a filmes toplistákra vonatkozó általános ismertetőben leírtam, az egyes évek legjobb filmjeinek sorrendje több keresztény filmkritikus pontozása és toplistája alapján készül. Ennek eredménye nem mindig tükrözi a saját véleményemet (a saját toplistám alább olvasható), de minden egyes film adatai alatt megtalálható a saját értékelésem is (általános, művészeti, illetve erkölcsi skálán, valamint az ajánlott célközönség tekintetében - némelyik filmnél a kifogásolható tartalmakkal, s néhol néhány olyan (főként teológiai) kulcsszót is megadtam, amelyeket a film felvet.). A jelek értelmezéséhez lásd ezt. Ha ez az értékelés nem félkövér betűtípussal van írva, akkor az vagy még gondolkodás tárgya, vagy még nem láttam a filmet, és csak előztes ítélet. A film adatainak alján a megtekinthető alternatívákat is beírom. Ez 1-2 havonta fog frissülni.
Az éves listán a Magyarországon ekkor mozikban vagy a DVD-piacon megjelent filmek szerepelnek. A zárójelben lévő - és magyar cím nélküli - filmeket nem mutatták még be Magyarországon. Ha ez a későbbiekben megtörténik, akkor a pontszámaival együtt átkerül az akori évhez. A dőlt betűs filmcímek azt jelölik, hogy pontszámait csak kevés kritikus véleménye alapján nyerte el (pl. fesztiválfilmek, vagy az USA-ban még meg nem jelent filmek - a figyelembe vett kritikusok döntő többsége ui. amerikai; tehát helyezésüknek kisebb a relevanciája. A port.hu weboldalra elsősorban azért hivatkozok - a film tartalmának ismertetése és főbb adatai mellett, mert itt a legpontosabb a film vetítéseinek helye és ideje - mind a mozikban, mind akár a televízióban. A DVD-k vásárlásánál azonban érdemesebb máshol is körülnézni. Ne felejtsük! Egy mozijegy, vagy egy DVD/Blu-ray megvásárlásával arról is szavazunk, hogy milyen filmeket szeretnénk, hogy legközelebb készítsenek! |
Top 20
Ezek is tetszettek
Említésre méltóak Albert Schweitzer - Egy élet Afrikáért, A vadon kölykei 3D, Fertőzés, Bennfentesek, Forráskód, Biutiful, Delfines kaland, Micimackó, Sorsügynökség, Idegen arcok, Egy ropi naplója, Tintin kalandjai, Ébredj velünk, Thor, A sas, Az igazság ára, Harry Brown, Rio |
2011 legjobb gyermekfilmjei
|
Vonzások (Stoker, 2013) - amerikai-angol dráma, thriller. | (Eng)
Rendezte: Park Chan-wook
Szereplők: Mia Wasikowska, Nicole Kidman, Dermot Mulroney, Matthew Goode, Jacki Weaver
C+ | | |
Megtekinthető: DVD
A búcsúkoncert (A Late Quartet, 2012) - amerikai dráma. |
Rendezte: Yaron Zilberman
Szereplők: Christopher Walken, Philip Seymour Hoffman, Catherine Keener, Imogen Poots
B- | | -1 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD (Eng)
Lopom a sztárom (The Bling Ring, 2013) - amerikai-angol-francia-japán-német dráma, krimi.
Rendezte: Sofia Coppola
Szereplők: Katie Chang, Israel Broussard, Emma Watson, Leslie Mann, Taissa Farmiga
B- | *** | -1 | Kamaszkortól*.
Megtekinthető: DVD/BD (Eng)
Renoir (2012) - francia dráma. | (EngSub)
Rendezte: Gilles Bourdos
Szereplők: Michel Bouquet, Christa Theret, Vincent Rottiers, Thomas Doret
? | | | Kamaszkortól.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD (Eng)
Tűzgyűrű (Pacific Rim, 2013) - amerikai akciófilm, fantasy, katasztrófafilm, sci-fi. |
Rendezte: Guillermo del Toro
Szereplők: Charlie Hunnam, Idris Elba, Ron Perlman, Clifton Collins Jr., Max Martini
C+ | *** | | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD/BD
A nagy szépség (La grande bellezza, 2013) - francia-olasz dráma, vígjáték. |
Rendezte: Paolo Sorrentino
Szereplők: Toni Servillo, Carlo Verdone, Sabrina Ferilli, Carlo Buccirosso
? | | | Kamaszkortól*.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD (Eng - 03. 25-től)
Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful, 2013) - amerikai akciófilm, fantasy, kalandfilm. |
Rendezte: Sam Raimi
Szereplők: Mila Kunis, James Franco, Rachel Weisz, Michelle Williams, Abigail Spencer
C | ** | +1 -1 | Korhatár nélkül*.
Megtekinthető: DVD/Blu-ray/3D Blu-ray
A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék (A.C.A.B.: All Cops Are Bastards, 2012) - francia-olasz akciófilm, krimi.
Rendezte: Stefano Sollima
Szereplők: Pierfrancesco Favino, Filippo Nigro,
Marco Giallini, Andrea Sartoretti
B- | *** | -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: TV (Cinemax), DVD/BD (Eng)
A város alatt (In Darkness, 2011) - francia, kanadai, lengyel, német dráma.
Rendezte: Agnieszka Holland
Szereplők: Robert Wieckiewicz, Benno Fürmann, Agnieszka Grochowska, Maria Schrader
C | Felnőtteknek.
Megtekinthető: Mozi, DVD/Blu-ray (Eng)
Elysium - Zárt világ (Elysium, 2013) - amerikai akciófilm, dráma, sci-fi, thriller. |
Rendezte: Neill Blomkamp
Szereplők: Matt Damon, Jodie Foster, Sharlto Copley, Diego Luna, Adrian Holmes
C+ | *** | +1 -1 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD/BD
Turbó (Turbo, 2013) - amerikai animáció.
Rendezte: David Soren
C+ | **1/2 | 0+ | Korhatár nélkül.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD
A Zöld urai (Epic, 2013) - amerikai animáció, fantasy, kalandfilm, vígjáték. |
Rendezte: Chris Wedge
B- | *** | | Korhatár nélkül.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD
Kényszerleszállás (Flight, 2012) - amerikai dráma. |
Rendezte: Robert Zemeckis
Szereplők: Denzel Washington, Kelly Reilly, Tamara Tunie, Rhoda Griffis, Adam Tomei
C+ | *** | +1 -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD / Blu-ray
Derült égből fasírt 2.: A második fogás (Cloudy with a Chance of Meatballs 2, 2013) - amerikai animáció, sci-fi, vígjáték. |
Rendezte: Cody Cameron, Kris Pearn
C+ | **1/2 | | Korhatár nélkül.
Megtekinthető: Mozi
Megtalált emlékek (Historias que so existem quando lembradas, 2011) - argentin, brazil, francia dráma.
Rendezte: Júlia Murat
Szereplők: Lisa Fávero, Sonia Guedes, Luiz Serra, Ricardo Merkin
B- | | |
Megtekinthető: DVD (Eng)
Kvartett - A nagy négyes (Quartet, 2012) - angol dráma, vígjáték.
Rendezte: Dustin Hoffman
Szereplők: Maggie Smith, Michael Gambon, Billy Connolly, Sheridan Smith, Pauline Collins, Tom Courtenay
C+ | | | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD, TV (HBO)
Csapda (Snitch, 2013) - amerikai dráma, krimi, thriller. |
Rendezte: Ric Roman Waugh
Szereplők: Dwayne Johnson, Jon Bernthal, Susan Sarandon, Nadine Velazquez
C+ | **1/2 |+2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD
Tabu (2012) - brazil, francia, német, portugál romantikus dráma. | (EngSub)
Rendezte: Miguel Gomes
Szereplők: Teresa Madruga, Laura Soveral, Ana Moreira, Henrique Espírito Santo, Carloto Cotta
C+ | | | Kamaszkortól.
Megtekinthető: DVD (Eng)
A Föld után (After Earth, 2013) - amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi.
Rendezte: M. Night Shyamalan
Szereplők: Will Smith, Jaden Smith, David Denman, Sophie Okonedo
C+ | ** | +1 | Kamaszkortól.
Megtekinthető: DVD/BD
Pulykaland (Free Birds, 2013) - amerikai animáció, vígjáték.
Rendezte: Jimmy Hayward
C | ** | | Korhatár nélkül.
Megtekinthető: Mozi
(Escape from Planet Earth, 2013) - amerikai-kanadai animáció, kalandfilm, sci-fi, vígjáték.
Rendezte: Cal Brunker
B- | **1/2 | | Korhatár nélkül.
Megtekinthető: DVD/BD (Eng)
Philomena - Határtalan szeretet (Philomena, 2013) - amerikai-angol-francia dráma.
Rendezte: Stephen Frears
Szereplők: Judi Dench, Steve Coogan, Charlie Murphy, Simone Lahbib
C+ | *** | +2 -2 | Kamaszkortól*.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD (Eng - 04. 04-től)
Napos oldal (Silver Linings Playbook, 2012) - amerikai romantikus dráma, vígjáték.
Rendezte: David O. Russell
Szereplők: Jennifer Lawrence, Robert De Niro, Bradley Cooper, Julia Stiles, Chris Tucker
C | **1/2 | +1 -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD
Django elszabadul (Django Unchained, 2012) - amerikai dráma, western.
Rendezte: Quentin Tarantino
Szereplők: Christoph Waltz, Jamie Foxx, Leonardo DiCaprio, Kerry Washington, Samuel L. Jackson
C- | **1/2 | -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD / Blu-ray
Croodék (The Croods, 2013) - amerikai animáció, kalandfilm, vígjáték.
Rendezte: Kirk De Micco - Chris Sanders
C- | ** | +1 -2 | Korhatár nélkül.
Megtekinthető: DVD/BD
Dombokon túl (Dupa dealuri, 2012) - belga-francia-román dráma.
Rendezte: Cristian Mungiu
Szereplők: Cosmina Stratan, Cristina Flutur, Valeriu Andriuţă, Dana Tapalagă
C+ | ***1/2 | +2 -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD/BD (Eng)
ParaNorman (2012) - amerikai animáció, fantasy, horror, vígjáték.
Rendezte: Chris Butler - Sam Fell
C+ | *** | -2 | Kamaszkortól*.
Megtekinthető: DVD / Blu-ray / 3D Blu-ray
Feledés (Oblivion, 2013) - amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi.
Rendezte: Joseph Kosinski
Szereplők: Tom Cruise, Olga Kurylenko, Morgan Freeman, Nikolaj Coster-Waldau, Melissa Leo
C | *** | +1 -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD/BD
Transz (Trance, 2013) - angol dráma, krimi, thriller.
Rendezte: Danny Boyle
Szereplők: James McAvoy, Rosario Dawson, Vincent Cassel, Danny Sapani
C | **1/2 | -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD/BD
Szép remények (Great Expectations, 2012) - amerikai-angol dráma.
Rendezte: Mike Newell
Szereplők: Jeremy Irvine, Holliday Grainger, Helena Bonham Carter, Ralph Fiennes
C | **1/2 | +1 -2 | Kamaszkortól*.
Megtekinthető: DVD
Az óriásölő (Jack the Giant Slayer, 2013) - amerikai dráma, fantasy, kalandfilm.
Rendezte: Bryan Singer
Szereplők: Ewan McGregor, Stanley Tucci, Ian McShane, Bill Nighy, Nicholas Hoult, Eleanor Tomlinson
C | ** | | Kamaszkortól.
Megtekinthető: DVD/Blu-ray/3D Blu-ray
Mellékhatások (Side Effects, 2013) - amerikai dráma, krimi, thriller.
Rendezte: Steven Soderbergh
Szereplők: Channing Tatum, Rooney Mara, Catherine Zeta-Jones, Jude Law
C | *** | -1 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD/BD (Eng)
A jogász (The Counselor, 2013) - amerikai-angol thriller.
Rendezte: Ridley Scott
Szereplők: Brad Pitt, Michael Fassbender, Javier Bardem, Penélope Cruz
C- | **1/2 | -2 | Felnőtteknek.
Mama (2013) - kanadai, spanyol horror.
Rendezte: Andrés Muschietti
Szereplők: Jessica Chastain, Nikolaj Coster-Waldau, Megan Charpentier, Isabelle Nélisse
C | **1/2 | -1 | Felnőtteknek*.
Megtekinthető: DVD / Blu-ray
Hupikék törpikék 2. (The Smurfs 2, 2013) - amerikai fantasy, vígjáték.
Rendezte: Raja Gosnell
Szereplők: Hank Azaria, Christina Ricci, Neil Patrick Harris, Brendan Gleeson
C- | *1/2 | | Korhatár nélkül*.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD
Exek és szeretők (Enough Said, 2013) - amerikai romantikus dráma, vígjáték.
Rendezte: Nicole Holofcener
Szereplők: James Gandolfini, Julia Louis-Dreyfus, Catherine Keener, Toni Collette, Ben Falcone
C | *** | -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD (Eng)
Percy Jackson: Szörnyek tengere (Percy Jackson: Sea of Monsters, 2013) - amerikai fantasy, kalandfilm.
Rendezte: Thor Freudenthal
Szereplők: Logan Lerman, Nathan Fillion, Alexandra Daddario, Jake Abel, Stanley Tucci
C- | ** | | Kamaszkortól.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD
Született gengszterek (Stand Up Guys, 2012) - amerikai krimi, vígjáték.
Rendezte: Fisher Stevens
Szereplők: Al Pacino, Christopher Walken, Alan Arkin, Julianna Margulies
C | **1/2 | +1 -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD
RED 2. (RED 2, 2013) - amerikai akciófilm, krimi, vígjáték.
Rendezte: Dean Parisot
Szereplők: Bruce Willis, John Malkovich, Mary-Louise Parker, Helen Mirren
C- | ** | | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD/BD
Tökéletes hang (Pitch Perfect, 2012) - amerikai vígjáték, zenés film.
Rendezte: Jason Moore
Szereplők: Anna Kendrick, Elizabeth Banks, Alexis Knapp, Rebel Wilson
C- | *1/2 | -2 | Kamaszkortól*.
Megtekinthető: DVD / Blu-ray
Csak Isten bocsáthat meg (Only God Forgives, 2013) - amerikai-francia-svéd-thaiföldi dráma, krimi.
Rendezte: Nicolas Winding Refn
Szereplők: Ryan Gosling, Kristin Scott Thomas, Yayaying Rhatha Phongam, Vithaya Pansringarm
C- | **1/2 | +1 -3 | Felnőtteknek*.
Megtekinthető: DVD/BD (Eng)
Jack Reacher (2012) - amerikai akciófilm, krimi, thriller.
Rendezte: Christopher McQuarrie
Szereplők: Tom Cruise, Rosamund Pike, Robert Duvall, James Martin Kelly
C- | ** | -2 | Felnőtteknek.
Gyakornokok (The Internship, 2013) - amerikai vígjáték.
Rendezte: Shawn Levy
Szereplők: Owen Wilson, Vince Vaughn, Dylan O'Brien, Max Minghella
C | | | Kamaszkortól*.
Megtekinthető: DVD/BD
Menedék (Safe Haven, 2013) - amerikai romantikus dráma, thriller.
Rendezte: Lasse Hallström
Szereplők: Julianne Hough, Josh Duhamel, Cobie Smulders, Cullen Moss, Mike Pniewski
C | | | Kamaszkortól*.
Megtekinthető: Mozi, DVD/BD (Eng)
Carrie (2013) - amerikai dráma, horror.
Rendezte: Kimberly Peirce
Szereplők: Chloe Grace Moretz, Julianne Moore, Judy Greer, Gabriella Wilde
C- | *1/2 | -2 | Felnőtteknek*.
A király látogatása (Hyde Park on Hudson, 2012) - angol dráma, életrajzi film, történelmi film, vígjáték.
Rendezte: Roger Michell
Szereplők: Bill Murray, Laura Linney, Olivia Williams, Samuel West
C- | *1/2 | -2 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: Mozi, DVD
Erőnek erejével (The Last Stand, 2013) - amerikai akciófilm, krimi, thriller.
Rendezte: Kim Jee-woon
Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Eduardo Noriega, Johnny Knoxville, Forest Whitaker
C | *1/2 | +1 -1 | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD / Blu-ray
Dredd (2012) - amerikai-angol-indiai akciófilm, krimi, sci-fi, thriller.
Rendezte: Pete Travis
Szereplők: Karl Urban, Olivia Thirlby, Lena Headey, Deobia Oparei
C- | ** | +1 -2 | Felnőtteknek*.
Megtekinthető: DVD / Blu-ray
2 kaliber (2 Guns, 2013) - amerikai akciófilm, krimi, thriller, vígjáték.
Rendezte: Baltasar Kormákur
Szereplők: Denzel Washington, Mark Wahlberg, Edward James Olmos, James Marsden
C- | ** | | Felnőtteknek.
Megtekinthető: DVD/BD
(A katolikusellenes vagy rossz vallási témájú filmeket a címben piros színnel jelöltem meg, és előre hoztam a listában. Fogadjunk, hogy egy-kettő mindig lesz a listában)
A hit paradicsoma (Paradies: Glaube, 2012) - francia-német-osztrák dráma.
Rendezte: Ulrich Seidl
Szereplők: Maria Hofstätter, Nabil Saleh, Natalya Baranova
F |
A kezelés (The Sessions, 2012) - amerikai dráma, vígjáték.
Rendezte: Ben Lewin
Szereplők: John Hawkes, Helen Hunt, William H. Macy, Moon Bloodgood
F |
Itt a vége (This Is the End, 2013) - amerikai katasztrófafilm, vígjáték.
Rendezte: Evan Goldberg - Seth Rogen
Szereplők: Emma Watson, James Franco, Paul Rudd, Seth Rogen
F |
A nagy nap (The Big Wedding, 2013) - amerikai vígjáték.
Rendezte: Justin Zackham
Szereplők: Diane Keaton, Robert De Niro, Robin Williams, Amanda Seyfried, Katherine Heigl
F |
Izomagyak (Pain & Gain, 2013) - amerikai akciófilm, dráma, thriller, vígjáték.
Rendezte: Michael Bay
Szereplők: Mark Wahlberg, Dwayne "The Rock" Johnson, Anthony Mackie, Ed Harris
F |
The Master (2012) - amerikai dráma.
Rendezte: Paul Thomas Anderson
Szereplők: Joaquin Phoenix, Amy Adams, Philip Seymour Hoffman, Laura Dern
D+ | ***1/2 | -3 | Felnőtteknek*.
Holy Motors (2012) - francia-német dráma, fantasy.
Rendezte: Leos Carax
Szereplők: Denis Lavant, Edith Scob, Eva Mendes, Kylie Minogue
D | ** | -3 | Felnőtteknek*.
A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street, 2013) - amerikai dráma, életrajzi film, krimi, vígjáték.
Rendezte: Martin Scorsese
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Jonah Hill, Matthew McConaughey, Jon Favreau, Margot Robbie
D- | **1/2 | -4 | Felnőtteknek*.
Halálos iramban 6. (Fast & Furious 6, 2013) - amerikai akciófilm, krimi, thriller.
Rendezte: Justin Lin
Szereplők: Michelle Rodriguez, Dwayne "The Rock" Johnson, Vin Diesel, Luke Evans, Gina Carano
D+ | *1/2 | -2 +1 | Felnőtteknek.
G.I. Joe: Megtorlás (G.I. Joe: Retaliation, 2013) - amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller.
Rendezte: Jon M. Chu
Szereplők: Channing Tatum, Dwayne "The Rock" Johnson, Bruce Willis, Ray Stevenson, Adrianne Palicki
D | * | | Felnőtteknek.
Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen, 2013) - amerikai akciófilm, thriller.
Rendezte: Antoine Fuqua
Szereplők: Gerard Butler, Morgan Freeman, Aaron Eckhart, Angela Bassett
D | *1/2 | | Felnőtteknek.
A hívás (The Call, 2013) - amerikai dráma, krimi, thriller.
Rendezte: Brad Anderson
Szereplők: Halle Berry, Abigail Breslin, David Otunga, Morris Chestnut, Michael Eklund
D | *1/2 | | Felnőtteknek.
Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard, 2013) - amerikai akciófilm, krimi.
Rendezte: John Moore
Szereplők: Bruce Willis, Jai Courtney, Sebastian Koch, Mary Elizabeth Winstead, Yuliya Snigir
D | 1/2 | -2 +1 | Felnőtteknek.
Női szervek (The Heat, 2013) - amerikai akciófilm, krimi, vígjáték.
Rendezte: Paul Feig
Szereplők: Sandra Bullock, Melissa McCarthy, Thomas F. Wilson, Nathan Corddry
D | *1/2 | -3 | Felnőtteknek.
Machete gyilkol (Machete Kills, 2013) - amerikai-orosz akciófilm, exploitation, krimi.
Rendezte: Robert Rodriguez
Szereplők: Danny Trejo, Sofía Vergara, Michelle Rodriguez, Jessica Alba, Charlie Sheen, Mel Gibson
D+ | * | -2 | Felnőtteknek*.
Adele élete - 1-2. fejezet (La vie d'Adèle, 2013) - francia dráma.
Rendezte: Abdellatif Kechiche
Szereplők: Adele Exarchopoulos, Léa Seydoux, Jeremie Laheurte, Catherine Salée, Aurélien Recoing
D- | ** | -3 | Felnőtteknek*.
Kick-Ass 2. (Kick-Ass 2, 2013) - amerikai-angol akciófilm, krimi, vígjáték.
Rendezte: Jeff Wadlow
Szereplők: Aaron Taylor-Johnson, Jim Carrey, Chloe Grace Moretz, Christopher Mintz-Plasse, Clark Duke
D+ | *1/2 | | Felnőtteknek.
Versenyfutás az idővel (Getaway, 2013) - amerikai-bolgár akciófilm, krimi.
Rendezte: Courtney Solomon
Szereplők: Ethan Hawke, Selena Gomez, Bruce Payne, Rebecca Budig, Jon Voight
D- | 1/2 | | Kamaszkortól*
40 és annyi (This Is 40, 2012) - amerikai vígjáték.
Rendezte: Judd Apatow
Szereplők: Paul Rudd, Leslie Mann, Jason Segel, Megan Fox
D | * | -3 | Felnőtteknek.
Családi üzelmek (We're the Millers, 2013) - amerikai vígjáték.
Rendezte: Rawson Marshall Thurber
Szereplők: Jason Sudeikis, Jennifer Aniston, Emma Roberts, Will Poulter
D | *1/2 | -2 | Felnőtteknek.
Bosszútól fűtve (Dead Man Down, 2013) - amerikai akciófilm, dráma, krimi, thriller.
Rendezte: Niels Arden Oplev
Szereplők: Colin Farrell, Noomi Rapace, Terrence Howard, Dominic Cooper
D+ | ** | -2 | Felnőtteknek.
R.I.P.D. - Szellemzsaruk (R.I.P.D., 2013) - amerikai akciófilm, fantasy, krimi, vígjáték.
Rendezte: Robert Schwentke
Szereplők: Jeff Bridges, Ryan Reynolds, Kevin Bacon, James Hong, Marisa Miller
D | * | | Kamaszkortól*.
A texasi láncfűrészes - Az örökség (Texas Chainsaw, 2013) - amerikai horror, thriller.
Rendezte: John Luessenhop
Szereplők: Alexandra Daddario, Tania Raymonde, Richard Riehle
D- | 1/2 | | Felnőtteknek*.
Movie 43 - Botrányfilm (Movie 43, 2013) - amerikai vígjáték.
Rendezte: Elizabeth Banks - Steven Brill - Steve Carr - Rusty Cundieff - James Duffy - Griffin Dunne - Peter Farrelly - Patrik Forsberg - James Gunn - Bob Odenkirk - Brett Ratner - Jonathan van Tulleken
Szereplők: Emma Stone, Chloe Grace Moretz, Gerard Butler, Hugh Jackman, Elizabeth Banks, Kristen Bell
D-| * | -3 | Felnőtteknek*.
Horrorra akadva 5. (Scary Movie 5, 2013) - amerikai paródia, vígjáték.
Rendezte: Malcolm D. Lee
Szereplők: Ashley Tisdale, Simon Rex, Lindsay Lohan, Ben Cornish
D- | 1/2 | | Felnőtteknek.
Képszakadás (21 & Over, 2013) - amerikai vígjáték.
Rendezte: Jon Lucas - Scott Moore
Szereplők: Justin Chon, Miles Teller, Skylar Astin, François Chau
F |
Parker (2013) - amerikai akciófilm, krimi.
Rendezte: Taylor Hackford
Szereplők: Jason Statham, Jennifer Lopez, Michael Chiklis, Clifton Collins Jr.
D+ | *1/2 | -3 | Felnőtteknek.
A magányos lovas (The Lone Ranger, 2013) - amerikai akciófilm, kalandfilm, western.
Rendezte: Gore Verbinski
Szereplők: Johnny Depp, Armie Hammer, Tom Wilkinson, Helena Bonham Carter, William Fichtner
D+ | ** | -2 | Kamaszkortól*.
Személyiségtolvaj (Identity Thief, 2013) - amerikai krimi, vígjáték.
Rendezte: Seth Gordon
Szereplők: Jason Bateman, Melissa McCarthy, Jon Favreau, Amanda Peet
D+ | * | | Felnőtteknek.
Gonosz halott (Evil Dead, 2013) - amerikai horror.
Rendezte: Fede Alvarez
Szereplők: Jane Levy, Shiloh Fernandez, Jessica Lucas, Lou Taylor Pucci
D- | * | | Felnőtteknek*.
A bűn éjszakája (The Purge, 2013) - amerikai horror, sci-fi, thriller.
Rendezte: James DeMonaco
Szereplők: Lena Headey, Ethan Hawke, Tony Oller, Adelaide Kane
D | ** | -3 | Felnőtteknek.
Nagyfiúk 2. (Grown Ups 2, 2013) - amerikai vígjáték.
Rendezte: Dennis Dugan
Szereplők: Adam Sandler, Salma Hayek, Kevin James, Maria Bello, David Spade
D | 1/2 | | Felnőtteknek.
Sweeney - A törvény ereje (The Sweeney, 2012) - angol akciófilm, dráma, krimi.
Rendezte: Nick Love
Szereplők: Ray Winstone, Ben Drew, Damian Lewis, Hayley Atwell
D+ | *1/2 | -2 | Felnőtteknek.
Szex az ex után (My Awkward Sexual Adventure, 2012) - kanadai szerelmi történet, vígjáték.
Rendezte: Sean Garrity
Szereplők: Jonas Chernick, Emily Hampshire, Sarah Manninen, Vik Sahay
D- | 1/2 | -3 | Felnőtteknek*.
Túl a csillogáson (Behind the Candelabra, 2013) - amerikai "romantikus" dráma, életrajzi film.
Rendezte: Steven Soderbergh
Szereplők: Matt Damon, Michael Douglas, Dan Aykroyd, Scott Bakula
D+ | ** | -3 | Felnőtteknek*.
Másnaposok 3. (The Hangover Part III, 2013) - amerikai vígjáték.
Rendezte: Todd Phillips
Szereplők: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha
F |
Szeretők, utazók (Los amantes pasajeros, 2013) - spanyol vígjáték.
Rendezte: Pedro Almodóvar
Szereplők: Penélope Cruz, Antonio Banderas, Javier Cámara, Carlos Areces
D- | 1/2 | -3 | Felnőtteknek*.
Egy francia család szexuális krónikája (Chroniques sexuelles d'une famille d'aujourd'hui, 2012) - francia dráma, vígjáték.
Rendezte: Pascal Arnold - Jean-Marc Barr
Szereplők: Mathias Melloul, Valérie Maës, Stephan Hersoen, Leila Denio
F |