Az evangéliumok történetisége

Az evangéliumok apostoli szerzősége, Kr. u. 70 előtti keletkezésük, illetve a Máté-evangélium elsősége

Tartalom

I./1. Bevezetés 1.
I./2. Bevezetés 2. (A szinoptikus-kérdés három fő irányzatának és az Egyház véleményének rövid bemutatása)
I./3. Bevezetés 3. (Áttekintés: Miért, hogyan és mikor születtek meg az Evangéliumok a Kelemen-i hagyomány szerint?)

II. Az ókori történeti bizonyítékok

III. Az irodalmi analízis
III/1. A probléma
III/2. A Jeromos-hagyomány és problémái
III/3. A márkista teória és problémái
III/4. A Kelemen-i hagyomány (Griesbach- vagyis a "két evangélium"-elmélet) megoldása

IV. Péter apostol beszédei a Kelemen-i hagyomány szerint (Hogyan született meg Márk evangéliuma?)

V. Máté evangéliumának keletkezési ideje

VI. A héber nyelvű Máté-evangélium

VII. Antijudaizmus a Máté-evangéliumban

VIII. Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei

IX. Szent János evangéliuma

X. Az újszövetségi levelek és a pszeuodonimitás kérdései

XI. A zsidókhoz írt levél

(A többi fejezet készülőfélben.)

XII. Egyéb kérdések: Papiász, a "Q"-forrás; Márk nyelvi gyengesége; a jeruzsálemi próféciák; a "...szerint" kérdés

XIII. A római világ; az archeológia, és egy regény

XIV. Fundamentalizmus; ökumenizmus; kétféle hallgatóság; a Pápai Biblikus Bizottság

XV. Az események a helyükre kerülnek

XVI. Az Egyház hozzáállása a kérdéshez

XVII. Következmények; a magyarországi helyzet

XVIII. Az események időrendje

 

XI. A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL

A hagyomány szerint Pál küldte el ezt a levelet Kr.u. 70 előtt a jeruzsálemi keresztény zsidóknak. Ezt a hagyományos álláspontot tartja az 1953-as `A Catholic Commentary on Holy Scripture'[187], de a 16 évvel későbbi kiadás kommentárja már más véleményen van. Ebben ugyanis már a márkista nézet dominál, vagyis az, hogy ezt a levelet egy ismeretlen személy írta egy ismeretlen helyről egy főként nemzsidó közösségnek, valószínűleg Rómába, a 80-90-es évek között[188].

A Trentói Zsinat 1546-ban kiadott egy rendeletet, amely erre a levélre is utal. "Trentó azzal, hogy a Zsidókhoz írt levelet a 14 páli listába helyezte, Pál szerzőségét pártfogolta, de közvetlenül nem határozta ezt meg."[189]. Ennek a dekrétumnak a szövegét a XIX. fejezetünkben lehet majd elolvasni.

Az ókori egyházban néhányan megkérdőjelezték Pál szerzőségét, és a márkisták ezeket a kételyeket újították fel a 19. században. Azonban 1914. júniusában a Pápai Biblikus Bizottság (PBB) kijelentette azt, hogy "nem kell jelentőséget tulajdonítani az első századokban lévő kételyeknek"[190].

Tehát:

1.) Trentóban az Egyház meghatározta, hogy ez a levél szent és kanonikus, vagyis a Szentlélek sugalmazta.

2.) A kritikusok tényleges okot nem találtak arra, hogy tagadják Pál szerzőségének a történelmi bizonyítékát, tehát nincs ok arra sem, hogy ezt kellene tanítani a katolikus iskoklákban, mint valami tévedhetetlen normát.

3.) Pál szerzősége csak történeti hagyományon és benső bizonyítékokon alapul, vagyis nem ugyanannyira világos, mint Máté vagy János evangéliumának esetében. A PBB szerint is egy katolikus tudósnak akár szabadságában állhat kételkednie Pál szerzőségében, ha ezt így látja megalapozottnak.

Mi most azért felmutatunk néhány érvet arra, hogy mégis a hagyományos nézetet pártoljuk.

A bibliakritikusok azt állítják, hogy ezt a levelet nem Pál megszokott stílusában írták. De mint ahogy azt már a korábbi fejezetben elmagyaráztuk, nem ismerhetjük Pál megszokott stílusát, ha ő - tudomásunk szerint - csak egyszer írt héberül egy közösségnek. Egy ilyen gyenge alapon álló teóriát nem tarthatunk megbízhatónak.

A kritikusok azt is fel szokták hozni érvként, hogy amikor Órigenész vizsgálta a szerzőségét, akkor azt a megjegyzést fűzte hozzá, hogy azt "csak az Isten tudhatja". (Érdemes felfigyelni arra, hogy azok a kritikusok, akik a korai történészek hihetőségét vitatják, hirtelen milyen fontosságot tulajdonítanak nekik akkor, ha az a kereszténység hiteltelenítéséhez használható fel.) Csakhogy ezek a kritikusok egy kiragadott szöveggel akarnak hamis benyomást kelteni. Órigenész ugyanis azt írta, hogy bár mindenki elismeri, hogy a levél görög nyelvhelyessége jobb, mint a Pál által írt ismert levelekben, de abban is egyetért mindenki, hogy a levélben írt gondolatok alapja Pál írásain alapul. Így Órigenész azt vonta le következésképpen, hogy Pál a levél szerzője, de más írta le. Dicsérte azokat az egyházakat, akik a páli szerzőséget fogadják el, és ezt írta hozzá: "De azt, hogy ki írta e levelet, csak Isten tudja... néhányan azt mondják, hogy [Római Szent] Kelemen... írta a levelet, mások pedig azt, hogy Lukács, aki az evangéliumot és az Apostolok cselekedeteit is írta."[191]. Vagyis Órigenész kételye csak arra vonatkozik, hogy ki lehetett Pál jegyzetelője, aki vele dolgozott abban az időben.

Ma néhányan azt állítják, hogy a levél alexandriai ízű, így a héber eredeti írás megalkotójának Apollót tartják, aki ebből a városból származott. Lukács is dicsérte Apollót az írásképességei miatt (ApCsel 18,24-28).

Alexandriai Kelemen korábban már feljegyezte azt, hogy a Zsidókhoz írt levél Pálé, és a zsidóknak írta héberül. Azt is elmondta, hogy Lukács fordította le gondosan a görögöknek, mivel ugyanolyan stílusú, mint az evangéliuma és az ApCsel[192]. Kelemen azt is elmagyarázza, hogy miért nincs a "Pál apostol" a levél címe előtt, vagyis azért, mert a zsidók elfogultak voltak vele szemben, és bölcsen nem akarta azt, hogy visszautasítsák csak azért, mert a levél elején ott áll a neve[193]. Tehát Alexandriai Kelemen és Órigenész is hitte, hogy Pál állította össze a levelet, csak abban nem voltak biztosak, ki fogta a tollat. Azt is érdemes megjegyezni, hogy viszont olyat senki sem vallott, hogy ez egy ismeretelen, fantáziadús "közösség" teológiája lett volna.

Miként majd a XIII. fejezetben megírjuk, a zsidó hatóságokat sokkolta az, amikor rájöttek, hogy Jakab apostol a Templomban prédikál. Válaszul kitiltották a keresztényeket erről a szent helyről. Azokat a keresztényeket, akik évekig próbálták bizonyítani hűségüket a judaizmus törvényeihez és szertartásaihoz, ez rendkívül fájdalmasan érintette. Lelki életük és gondolkodásuk váza az istentisztelet nemzeti formájához kötődött. De innentől az Eucharisztiát egyszerű szobákban kellett megtartaniuk mindenféle pompa, és a Templomhoz kapcsolódó formalitások és történelmiség nélkül.

Aközött kellett választaniuk, hogy istentiszteletüket ezentúl kizárólag családi környezetben tartják, vagy pedig megtagadják Krisztust. Ebben a kritikus időszakban Simeonnak, a Jakabot követő jeruzsálemi püspöknek nem volt olyan személyes tekintélye, mint Jakabnak. Mivel a többi apostol elutazott a Szentföldről, sok keresztény úgy érezte, irányítás nélkül maradtak.

A krízisről szóló hírek hamarosan elterjedtek az egész keresztény világban, és ha elfogadjuk azt, hogy a Zsidókhoz írt levél erre a krízisre adott választ, akkor sok kérdés a helyére kerül. Ha gondosan olvassuk a levelet, kiderül belőle, hogy azt egy olyan közösségnek írták, akiket átitatott a zsidó történelem ismerete, számos utalás van Mózesre, Melkizédekre, a Zsoltárokra és a templomi szertartásokra. Olyan közösségnek írták, akik teljesen zsidók voltak, hisz még említés sincs a nemzsidókra, vagy azok szükségleteire, problémáira. Ilyen közösség csak Jeruzsálemben létezhetett. A márkisták azt mondják, hogy Rómában is nagyszámú zsidó lakosság élt. Ez igaz, csak ami nagyon is lényeges, hogy úgy tűnik, az a zsidókeresztény közösség, akiknek a levél szól, Krisztus megtagadásának nagy kísértése alatt állt, viszont a pogánykeresztény társaiknak semmiféle ilyen gondjuk nem volt. Az érvekkel az 5. fejezet foglalkozik, azonban semmiféle utalás sincs a korábbi pogányokra. Az sem lehet mellékes, hogy a Templomban nevelkedett Pál lehetett az egyik legmegfelelőbb személy arra, aki összeállíthatta ezt a levelet.

A levél nyitó sorai a következők: "Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által.". Tudvalevő, hogy a korai keresztények sem hitték, hogy Isten a próféták által pogányokhoz is szólt volna. A próféták a zsidókhoz küldettek, vagyis a levelet egy zsidó közösség kellett, hogy kapja. Az "atyák"-ra való utalás azt is jelzi, hogy a szerző maga is zsidó volt, miként a címzettek.

Nagyon sok szakasz arra is utal, hogy a levél megírásakor a Templom még állt. A következő példákban a jelenidőbe tett igék alá vannak húzva:

7,5: "Azoknak, akik Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsuk van arra, hogy a törvény szerint tizedet szedjenek a néptől..."

8,4-5: "Ha ő a földön volna, nem is volna pap, mert ezek a törvény szerint mutatnak be áldozatokat, az égi dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak."

8,13: "Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez."

9,6-9: "mindig belépnek a papok, hogy elvégezzék... évenként egyszer... bemutat... és áldozatokat mutatnak be."

9,13: "megszenteli..."

9,25: "a főpap évről-évre bemegy a szentélybe."

10,1: "az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak."

10,3: "ezek az áldozatok emlékeztetik őket."

10,11: "minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat."

13,10: "Van oltárunk, amelyről nem ehetnek azok, akik a sátornak szolgálnak."

13,11: "amelyik állat vérét a főpap a bűnért a szentélybe viszi, annak testét a táboron kívül égetik el."

A levél jórészét annak szentelték, hogy bemutassák a levitikus papság és a keresztény papság közötti különbséget. Ezt úgy éri el, hogy felemlíti a történelmi zsidó áldozatot, majd végül kijelenti, hogy ez "elavult és megvénült" (Zsid 8,13). Ha ezt Kr.u. 70 után írták, akkor a szerző miért nem él azzal a végső érvvel, hogy tézise bebizonyíttatott. Hiszen a Templom, a levitikus papság és áldozatai nem pusztán 'elavultak és megvénültek', hanem ezesetben végleg eltűntek.

A márkisták avégett, hogy megmagyarázzák a jelen idejű igéket, azt állítják, hogy a szerző az eredetileg a pusztában végzett rituális elemek, Mózes könyveiből átvett képeihez nyúl vissza, s nem a heródesi Templom istentiszteletéhez, s az isteni ige miatt használ jelen időt. De vessünk csak egy pillantást a szövegre! A 7,1-4-ben a Kiv 25-26-ban megadott szokást beszéli el, ezért múlt időt használ. De amikor az 5. versben a jelenlegi gyakorlatot írja le, akkor jelenidőre vált. A 6. versben magyarázza meg a jelenlegi gyakorlat okát. A márkista irodalom azt is meg szokja említeni, hogy a szerző nem beszél azokról a változásokról, amelyek az eredeti pusztai sátor rituáléja a templomivá lett. Csakhogy azok a rituálék, amelyekre jelenidőben utal akkor még mindig folytak. Más aktusok akár megváltoztak akár nem, nem tartoznak a tárgyhoz.

A dokumentum hangneme arra utal, hogy egy nagyon komoly kihívással kell szembesülniük, amelyek közül több is halálveszéllyel jár (Zsid 12,3-7). Ez a helyzet állt fenn a zsidókeresztényekkel Jeruzsálemben, mielőtt Pellába menekültek volna. A címzetteknek megemlíti a szerző a korábbi visszaéléseket és kínzásokat, amelyek a közösségüket érték (Zsid 10,32-34; 13,3), és arra biztatja őket, hogy továbbra is tartsák meg az összejöveteleiket (Zsid 10,25). A Szanhedrin megtiltotta a zsidókeresztényeknek, hogy a Templomba lépjenek[194]. Az Eucharisztián való részvétel bizonyíték erre a kizárásra. A címzetteket a levél emlékezteti arra, hogy Mózes is elvetette ennek a világnak a dolgait, s hogy Krisztust is Jeruzsálemen kívül végezték ki (Zsid 13,12). A követőinek is el kell fogadniuk ezt a gyalázatot, s mint a leprásoknak, elűzve, külön kell élniük (Lev 13,46), Izrael táborán (nemzetén) kívül (Zsid 13,12-14).

Tettüknek valódi oka egy stigma lehetett (Zsid 11,26). Sokan közülük ott, Jeruzsálemben személyesen hallhatták magát Krisztust (Zsid 2,3). Ábrahám hitének példája jól ismert volt (Zsid 11,8-10). Elköltözött, bár nem tudta, hová megy. A 11,27-ben azt hozza fel, hogy Mózes hite végett hagyta ott Egyiptomot. És a 13,7 és 17-ben az olvasókat arra figyelmezteti, hogy kövessék vezetőiket.

Egy márkista érv, hogy a levelet nem Jeruzsálembe küldték, az, hogy ez egy gazdag közösség volt (Zsid 6,10), holott az ApCsel 11,29 és 24,17 azt mondja, hogy a jeruzsálemi keresztény közösség szegény volt. Csakhogy ez egy megalapozatlan érv. A Zsid 6,10 nem azt mondja, hogy a közösség pénzügyileg gazdag. Ma is számos olyan keresztény közösség van a világon, akik keményen megdolgoznak azért, hogy terjedjen Isten igéje, miközben a mindennapi falatért is meg kell küzdeniük. De egy odalátogató misszionáriust biztos, hogy szívesen fogadnak. Az ApCsel egyébként egy világméretű éhségről számol be (ApCsel 11,28), ami tetőfokát Kr.u. 48-ban érte el. A zsidó hatóságok elutasíthatták a segélyt a keresztényeknek, és sok közösségnek lehettek olyan szegény tagjai, akik alamizsnára szorultak, főként a diszkrimináció idején. (Zsid 13,16)

A zsidókhoz írt levél kezdő sorai görögül az ún. P46-os papíruszon, amit kb. 200-ra vagy előbbre datálnak.
A papíruszon a levél Pál levelei között van, a Római levél után.

Mivel Jakabot 62-ben ölték meg, a keresztények pedig 68-ban menekültek el Jeruzsálemből, a levél megírásának dátuma e két időpont között kell lennie. A márki prioritás elterjedése előtt a legvalószínűbbnek a 62-64 közötti időpontot tartották.[195]

Az sem meglepő, hogy a levél másolatait megtalálták Itáliában, viszont Palesztína környékén nem. A Pellába való megérkezéskor nem sok kedvük lehetett a menekülteknek másolatokat készíteni. Viszont miután lerombolták a Templomot a birodalom minden zsidóját nagy trauma érte, és a görögül beszélő keresztény zsidókat, akik Itáliában és Ázsiában éltek, érdekelhette a levél. Lukács görög kiadása valószínűleg nem sokkal 70 után tűnhetett fel. A modern irodalomkritika azt tanúsítja, hogy a levél stílusa Lukácshoz áll a legközelebb az újszövetségi írók közül.[196] Ezek megerősítik Alexandriai Szent Kelemen szavait.

A levél utolsó fejezetében ezt olvashatjuk: "Üdvözölnek titeket az itáliai testvérek!" Ebből vannak, akik azt vonják le, hogy a levelet Rómába küldték, mások meg azt, hogy Rómából. De mindkét nézet nem több spekulációnál. Az üdvözlet azt jelzi, hogy Pál mellett lehetett néhány itáliai, akik épp azon a nehézségen mentek keresztül, mint amiről a levélben szó volt. Itáliai keresztények ezreinek kellett elmenekülniük Rómából 49-ben, akik Ázsiában telepedtek le. Valószínűleg ők küldtek üdvözletet, s ezzel biztatást is.

RÓMAI KELEMEN

Azok, akik a Zsidókhoz írt levél kései dátumát vallják, azzal érvelnek, hogy a jelenidő használata nem meggyőző. Azt hozzák fel, hogy Római Szent Kelemen is jelenidőben írt a Templom rituáléiról, Kelemen mégis Kr.u. 96-ban írt.

Habár ez a 96-os dátum sok kommentárban feltűnik, csak J.B. Lightfoot kijelentésén alapul, amit a 'The Apostolic Fathers' műve 3. oldalán tett. Jóllehet az író jogosan örvend a megbecsülésnek, más kutatók, úgymint Grotius, Grabe, Orsi, Uhlorn, Hefele, Wieseler egy korábbi dátumot javasolnak.[197]

Lightfoot nem tárgyalta az alternatív dátumokat, s nem is adja semmi jelét valamiféle közelebbi kutatásnak. A 96-os dátum két feltevésen alapul: 1) Hogy Kelemen azután írt, miután római püspökké választották 91-ben; és 2) hogy a nyitó szavak Domitiánusz császár üldöztetésre utalnak, akit 96-ban öltek meg[198].

De olvassuk csak el Kelemen Korintusiakhoz írt levelének nyitó sorait:

"Isten egyháza, mely Rómába költözött, Isten egyházának, amely Korintusba költözött, Urunk, Jézus Krisztus által az Isten akaratából megszentelt választottaknak. Kegyelem néktek, és a Mindenható Istennek Jézus Krisztus által ajándékozott békéje töltsön el benneteket!

A bennünket érő, és egymást követő váratlanul jött nehézségek és zavarok miatt, testvéreim, csak megkésve fordíthattuk figyelmünket mindazokra a dolgokra, melyeknek rendezése, szeretteim, olyan kívánatos számotokra."[199].

Kelemen nem írja azt, hogy ő Róma püspöke, hanem a római közösség nevében ír. Euszébiosz feljegyzi, hogy "Kelemen... a római egyház nevében írt"[200]. Ő sem írja azt, hogy római püspökként írta a levelet. Péter Linuszt, Klétuszt és Kelement szentelte fel püspöknek.[201] Péter utóda Linusz lett 67-ben. Így Kelemen segédpüspökként tevékenykedhetett legalább 3 évig, mielőtt lerombolták a Templomot 70-ben. Tehát írhatott jelenidőben Jeruzsálemre vonatkozóan ebben az időben. Vértanúk ragyogó példáiról ír, úgymint Péterről és Pálról, akiket Néró alatt gyilkoltak meg, de későbbi vértanúkról nem ír. Ha a domitiánuszi üldöztetés épp véget ért, akkor miért hagyta volna figyelmen kívül az akkori mártírokat? Miért használ csak néhány homályos szót arra a borzalmas üldöztetésre, ami őt és a közeli barátjait érte? A levél címzettjeit biztosan nagyon érdekelték volna az ezekről szóló hírek.

69-ben a Római Birodalomban politikai káosz uralkodott a császárok miatt, akiket - Galbát, Othot és Vitelliuszt - egy év alatt meggyilkoltak. Ez a káosz volt az oka annak, hogy a Jeruzsálemet ostromló sereget visszahívták. Kelemen szavai pontosan illenek ehhez a nyugtalan évhez. G. Edmundsonnak komoly érvei vannak arra, hogy Kelemen Kr.u. 70 korai hónapjaiban írta meg levelét[202]. Robinson szerint Edmundson álláspontját lehet a legkomolyabban számításba venni[203], és Thiede is ezt a dátumot fogadja el[204].

A lázadókhoz való folyamodáskor Kelemen rámutat arra, hogy mi történt azokkal, akik megkeményítették szívüket azután is, hogy jeleket és csodákat láttak: úgymint Kora követőivel (Szám 16,33) és a fáraó hadseregével (Kiv 14,23). Szinte természetszerűen kívánkozik ide a hozzáadása a jeruzsálemi Templom lerombolása, amikor lakosai elutasították a Messiás és követőinek jeleit. Kelemen hallgatása erről arra mutat, hogy ez akkor még nem történt meg.

A 41. fejezet 2-t Kelemen jelenidőben írja:

"Mert nem mindenütt lehet felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a könyörgést, a bűnökért bemutatott, a tisztulás áldozatát, csupán csak Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehet felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan megvizsgálják a felajánlásra kerülő adományt."[205]

Erre a részletre még azoknak a kutatóknak is, akik mindenáron egy kései dátumra akarják tenni ezt a levelet, egy megingathatatlan bizonyítékként kellene tekinteniük, hogy a Templom akkor még működött. A levél célja az volt, hogy a korinthusi rebellliseket rávegye, hogy istentiszteletüket helyes módon végezzék, tehát miért ajánlana Kelemen egy olyan modellt, ami már vagy 26 éve megszűnt létezni?

Van más bizonyíték is arra, hogy Kelemen püspök Linusz pápa segédjeként küldte ezt az üzenetét a korinthusiaknak. Dionüsziosz, Korinthus püspöke ezt írta a 166-175 között uralkodó Szótér pápának írt levelében:

"Ma megünnepeltük tehát az Úr szent napját, melynek folyamán felolvastuk leveleteket; mindig meg fogjuk őrizni, hogy felolvasva emlékeztessen bennünket, amint az első levél is, amit Kelemen által írtatok".[206]

Az "által" szó használata azt jelenti, hogy Kelemen közvetítő volt. Kelemen levele egy figyelmeztetés volt.

Más bizonyítékok is arra mutatnak, hogy Kelemen levelét korábban írták,[207] de itt most elegendőnek bizonyulhatott az az érv, miszerint a jelenidő használatának márkista magyarázata indokolatlan, vagyis nem kell feladni azt az álláspontot, hogy a levél a páli hagyomány része, amit a zsidóknak ő írt, mielőtt Jeruzsálemet elpusztították.

A késői datálók azt is állítják, hogy Josephus is használt jelenidőt, amikor a Templomról írt Kr.u. 93-ban. Ez igaz, de ő nem egy aktuális gyakorlatról írt. Ő a mózesi Törvényben található ószövetségi utasításokról készített egy összefoglaló leírást.

EGY KÜLÖN ÉRDEKESSÉG

Külön érdekesség, hogy a korinthusiak nem egy közelben élő apostolhoz folyamodnak, mint pl. Andráshoz. Ők egy nem-apostolt kérnek meg arra, hogy lépjen az ügyükben, Linuszt, Péter utódját.

FÜGGELÉK

Egy Hermásznak nevezett keresztény az általa megtapasztalt látomásokról számolt be, amit mi "Hermasz Pásztora"-ként vagy egyszerűen a "Pásztor"-ként ismerünk. A látomások akár hitelesek voltak, akár nem, itt most nem számít, viszont a második látomásának végén olvashatjuk az állítólagos jelenés szavait, ami így hangzik:

"Két könyvecskét fogsz majd megírni, az egyiket elküldöd Kelemennek, a másikat pedig Grapténak. Kelemen a városon kívülre [az idegen városokba] fogja azt eljuttatni, neki az a megbízatása; Grapté az özvegyeket és árvákat fogja inteni; te pedig ebben a városban olvasod majd fel az egyház élén álló presbyterekkel együtt."[208]

Ebből a részletből azt tudhatjuk meg, hogy van egy Kelemen nevezetű személy, aki az idegen városokért felelős. Lightfoot úgy nevezi őt, mint "a római egyház külügyminisztere"[209], Robinson pedig úgy írja le őt, mint "a római egyház külföldi kapcsolatokért felelős levelezője".[210] Edmundson, a híres 1913-as Bampton előadásán rámutatott, hogy Kelemen: "csak egy alkalmazott volt, s nem az Egyház feje, aki saját elhatározásából cselekszik"[211].

Ez megmagyarázná azt, hogy miért Kelemen írt választ a korinthusikanak a római egyház nevében, feltételezhetően miután konzultált Linusszal, aki Róma püspöke lett Péter halála után. Kelemen írása, aki mint a római közigazgatásban is ismert külügyminiszter tevékenykedett, hasonló súlyú volt Szótér pápa levelével.

Hermász ezen bizonyítéka alátámasztja azt a fenti érvet, hogy Római Kelemen küldhette ezt a levelet Kr.u. 70 előtt. Órigenész szerint "A Pásztor írója az a Hermasz volt, akit Pál is említ a Római levél 16,14-ben"[212], és ezzel Jeromos is egyetértett.[213]

Amikor Kelemen az 5,1-ben beszámol Péter és Pál vértanúságáról, akkor azt írja, hogy ők "korunknak [a mi nemzedékünknek] példaképei". Mivel őket Kr.u. 65 körül ölték meg, vajon írhatta-e ezt így 30 évvel később?

Az ok arra, hogy ezt a bizonyítékot egy függelékbe tettem az, hogy néhányan azt állítják, hogy a Pásztor írója más volt, mint akit Pál ismert, és hogy Kelemen nem az a személy volt, akit Péter püspökké szentelt. Ez az állítás a Muratori töredéken alapul, amely azt írja, hogy Hermasz Piusz pápa testvére volt, aki pedig 140-155 között uralkodott. Nincs semmi, ami megerősíthetné a töredék ezen állítását, amelyről azt is tudni illik, hogy tele van nyilvánvaló hibákkal.[214] Eléggé valószínűtlen egy olyan szituáció, ahol egy fél évszázaddal később megismétlődik két, ugyanolyan nevekkel rendelkező ember, akik ugyanolyan kapcsolatokkal rendelkeztek, mint Kelemen és Hermász

Hermász részletesen közli korai életét, családját és nővéreit, mégsem mond arról semmit, hogy a bátyja egy pápa volt. Ireneusz Rómában élt 20 évvel azután, hogy Piusz meghalt, és úgy idézi a Pásztort, mint ami a Szentírás része. Ez teljesen valószínűtlen lenne, ha ezt még az ő élő emlékezetében állították volna össze. A 3. század elején Tertulliánusz keményen érvelt az ellen, hogy a Pásztor a Szentírás része. Ha ezt a második század közepén állították volna össze, akkor ez egy kitűnő érv lett volna számára, de ő mégsem élt vele.

Edmundson kimutatta azt, hogy a könyvet lefordították latinra, és "Liber Pastoris" (a.m. A Pásztor Könyve") néven adták ki, ugyanakkor, amikor a töredéket is írták. Azt írják a "Pásztor és Timóteus cselekedetei" alatt, hogy Piusz volt "a Pásztor testvére". Úgy tűnik, hogy a töredék szerzője itt egy kicsit összezavarodott.[215]

Azok, akik azt fogadják el, hogy Hermász Római Szent Kelemenre utalt, az is támogatja, hogy Kelemen a római egyház "külügyminisztereként" tevékenykedett a Jeruzsálemi Templom lerombolása előtt. Azokat, akik azt állítják, hogy két Hermász volt és két Kelemen, ez az információ nem fogja meggyőzni. De a fejezet korábbi részében kifejtett érv, miszerint Kelemen Róma segédpüspöke volt három évig, mialatt még a Templom áll, megkerülhetetlen.

Egy végső gondolat: E. Massaux kimutatta azt, hogy Római Kelemen a levelében gyakran idéz Mátétól.[216] Tehát, ha elfogadjuk, hogy ezt a levelet 70 előtt írták, akkor ez megerősíti azt is, hogy Máté evangéliumát jóval 70 előtt írták.

 

Vissza: X. fejezet | Fel: Tartalomjegyzék| Tovább: XII. fejezet

 

 

Megjegyzések

[187] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953. 929 a,b.

[188] The New Catholic Commentary on Holy Scripture, 1969, 1981. 932b

[189] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953. 928a

[190] Uo.

[191] Euszebiosz ET, VI, 25.

[192] Uo. VI, 14, 2.

[193] Uo. VI, 14, 3.

[194] W.R.B., Bishop of Clifton, The Early History of the Church of God, 1901. 121.

[195] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953. 929b

[196] Peake`s Commentary on the Bible, 1962. 880c

[197] The Catholic Encyclopaedia, 1912: St. Clement

[198] G. Edmundson, The Church in Rome in the First Century, 1913. 180-205; J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 328

[199] Római Szent Kelemen levele a korintusiakhoz, ford. Ladocsi Gáspár in Ókeresztény írók III. Apostoli atyák, 1980.

[200] Euszebiosz ET, III, 38, 1.

[201] W.R.B., Bishop of Clifton, The Early History of the Church of God, 1901. 157.

[202] G. Edmundson, The Church in Rome in the First Century, 1913. 180-205.

[203] J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 329.

[204] Carston Thiede, Rekindling the Word, 1995. 71.

[205] Római Szent Kelemen levele a korintusiakhoz, 41,2 (Ladocsi múltidőbe teszi, pedig az aláhúzott igék a görögben jelenidejűek.)

[206] Euszebiosz ET, IV, 23.11 (Vanyó fordítása egyszerűsít: "Kelemen írt nekünk"; de "diá Klémentosz grafeiszan" = "Kelemen által lett írva".

[207] G. Edmundson, The Church in Rome in the First Century, 1913. 180-205.; J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 327- 335.

[208] Hermasz, A Pásztor II, 19., ford. Ladocsi Gáspár in Ókeresztény írók III. Apostoli atyák, 1980. (Ladocsi Kelemen helyett Klemenszet ír); J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 320.

[209] J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 321.

[210] Uo. 333.

[211] Uo.

[212] Uo. 320.

[213] Hieronymus presbiter, A kiváló férfiakról 10., ford. Ladocsi Gáspár in Ókeresztény írók III. Apostoli atyák, 1980.

[214] J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 319.

[215] G. Edmundson, The Church in Rome in the First Century, 1913. 206-237.; J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 320.

[216] E. .Massaux Louvain, Influence de l'evangilo de saint Mattieu..., 1950. 35.

 

(Fel!)