Az evangéliumok történetiségeAz evangéliumok apostoli szerzősége, Kr. u. 70 előtti keletkezésük, illetve a Máté-evangélium elsősége
X. AZ ÚJSZÖVETSÉGI LEVELEK ÉS A PSZEUDONIMITÁS KÉRDÉSEBár ennek a kis tanulmánynak az a címe, hogy "Az evangéliumok történetisége", anélkül nem lehetne teljes, hogy ne említenénk meg az Újszövetség leveleit is. A Zsidókhoz írt levél szerzői kérdését majd egy külön fejezetben fogjuk tárgyalni. A fennmaradó 20 levélből 7-nek a hagyományos szerzőségét és időpontját ma is általánosan elfogadják, ám a fennmaradó 13 levél esetében azt állítják egyes kritikusok, hogy nem azonos a szerzőjük a hagyományosan elfogadottakkal szemben, vagyis ún. "pszeudonimok". Szerintük ezeket a leveleket olyan ismeretlen keresztények írták, akik felhasználták Pál vagy más apostol nevét a levelek elején, és akik - ezek szerint - azt vallották, hogy "a hit terjesztésének érdekében igazolható a hazugság". Mivel arra nincs elegendő időnk, hogy mind a 13 levéllel külön-külön foglalkozzunk - majd talán egy más alkalommal -, ezért most csak azzal az 5 levéllel foglalkozunk, amelyeket a leginkább elvetnek a kritikusok. Vagyis Pál ún. pasztorális leveleit, Péter második levelét, és Júdás levelét vesszük górcső alá. A pasztorális levelekEzen levelek alatt Pál Timóteushoz írt első és második levelét, valamint a Tituszhoz írt levelét értjük. Ezek a levelek a címzetteknek egyházvezetési tanácsokat adnak, ezért nevezik őket "pasztorális"-nak. Először megnézzük a valódi szerzőséget elvető kritikusok érveit, majd válaszolni fogunk rájuk.
Válasz: Ez a konszenzus nem minden egyes tudós külön-külön elvégzett kutatásaiból adódik, hanem nagyrészt valaki más munkájának az elfogadásából.
Válasz: Ez egy kitűnő példája annak, hogy az Újszövetség megbízhatóságát illető "nehézségeket" nem a történelmi vagy irodalmi bizonyítékok okozzák, hanem maga a márki prioritás. Ugyanis csak a márkisták állítják azt, hogy Lukács 80-85 körül írta az evangéliumát, és ezért ezutánra kell tenniük az ApCsel-t. Római Szent Kelemen azt írja a Korinthusiakhoz írt levelében, hogy Pál "hirdette az igét keleten és nyugaton", és, hogy eljutott a "nyugat határához", és ezután tartóztatták le és végezték ki.[170] A "Péter cselekedetei" c. apokrif iratot bár nem a Szentlélek sugallmazta, de tudjuk, hogy 180-190 körül keletkezett. Ebben az áll, hogy Pál szabadulása után oda mehetett, ahova csak akart, és ő Spanyolországot választotta. Csak Péter halála után tért vissza, amikor is elfogták, és megölték.[171] A Muratori töredékben, ami ugyanebből a korból való, szintén az található, hogy Pál elhagyta a "várost" (Rómát), és Spanyolországba ment.[172] Euszébiosz feljegyzi, hogy Pál, miután két évig hirdette az igét Rómában (ApCsel 28,30), és miután "megvédte ügyét a bíróság előtt, ismét elindult, hogy az igehirdetés szolgálatát végezze".[173] Ne felejtsük, hogy Pál állítólagos bűntette jelentéktelen volt. Agrippa nem is találta bűnösnek (ApCsel 26,31-32), és ezt a kedvező véleményt Fesztusz belefoglalhatta jelentésébe. Az Apostol maga is bízott a szabadulásában, s abban, hogy még láthatja barátait. (Fil 1,25-26; 2,24). Pál már korábban is hangot adott annak a vágyának, hogy eljuthasson Spanyolországba. (Róm 15,24-28). Ha csak az ApCsel-t nézzük önmagában, akkor megjegyezhetjük, hogy Lukács nem tesz említést Pál tárgyalásáról, se ítéletről, se a vértanúságáról. Pedig Lukács máskülönben nagy részletességgel írt Pál tanúságáról és szenvedéseiről. A kézenfekvő konklúzió az, hogy az ApCsel írója nem volt jelen Pál életének végső szakaszában. Pál pedig a pasztorális leveleket ezekben az utolsó éveiben írta. Mihelyst elfogadjuk, hogy Lukács befejezte az Apcsel-t Pál börtönből való szabadulása előtt, a "leküzdhetetlen nehézség", amit a márkisták kreáltak, eltűnik. Michael Prior (1942-2004), angol bibliatudós szerint a 2Tim-t lehet úgy is tekinteni, mint egy felkérést a tervezett spanyol misszióban való részvételre. Korábban az egész levelet a 4,6-ban található egyetlen szó alapján értelmezték. Csakhogy ezt a görög szót (analüszeósz), amit "elköltözésnek" szoktak fordítani, nagyon ritkán használták, és a pontos jelentése ebben a kontextusban igencsak bizonytalan. Prior szerint ezt a szót a levél teljes összefüggésében kell értelmezni. Egy kivégzés előtt álló ember nem valószínű, hogy könyveket, pergameneket, és köpenyt kér a tél beállta előtt (4,13). Viszont egy utazás előtt álló ember számára mindezek igencsak hasznos holmik. A szó pontos fordítása is "feloldás" (vö. ApCsel 16,26). Prior tehát a fordítását így javasolja: "Mert a magam részéről már elszántam magam, és szabadulásom (felmentésem) ideje közel van."[174]
Válasz: Az "elismert páli levelek"-et Pál másokkal együtt írta, amint az a kezdő vagy záró soraikból kitűnik. Ezenkívül ezeket az egyházi közösségek vezetőinek írták abból a szándékból, hogy felolvassák őket. A pasztorális levelek azonban barátoknak szóló magánlevelek voltak. Hiba lenne azt hinnünk, hogy megismerhetjük Pál személyes és privát stílusát a társzerzőkkel írt hivatalos, közösségeknek szóló levelekből. Dr. Samuel Johnson, amikor Skóciában járt, a skót szigetekről leveleket írt haza, amelyből később egy könyvet is írt.[175] Thomas Babington Macaulay, az angol történész ezt a megjegyzést fűzte a könyvhöz: "elég nehéz elhinni, hogy a leveleket és a könyvet egyazon személy írta".[176] Prior részletesen megvizsgálta Pál stílusát, és éppen, hogy a pszeudomitásról szóló téves nézeteket mutatta ki.[177]
Válasz: A közelmúltban ezek a statisztikák még meg tudtak győzni embereket, de amióta kimutatták - kisebb hírveréssel - azt, hogy a 175 szóból 95 megtalálható Philón műveiben is, aki 20 évvel korábban halt meg, mint Pál, már nem annyira tűnik hiteles érvelésnek. Ráadásul a 175 szóból 153 megtalálható Kr. e. 50 előtti művekben is.[178] Az első korinthusi levélben lévő szokatlan szavak ugyanilyen aránya mutatható ki az apostoli atyáknál, pedig ezt csaknem mindenki első századinak ismeri el.[179] Tehát nem állítható az, hogy a pasztorális levelek szókészletét nem használták az Újszövetség korában.
Válasz: A 2. századra a keresztény eretnek szekták, beleértve a gnósztikus és kultikus eszméket is, csakugyan igencsak szervezettebbekké váltak. De nincs arra bizonyíték, hogy korai, kezdetleges formáik nem voltak jelen az apostoli időkben - éppen ellenkezőleg.[180]
Válasz: Ez az állítás a márki prioritás előítéletein alapul. A struktúráknak valóban időre van szükségük ahhoz, hogy kifejlődjenek, de létezniük kell korábban ahhoz, hogy kifejlődhessenek. A hagyományos nézet szerint a kereszténység első éveiben együtt létezett az egyház karizmatikus és strukturális, intézményies megjelenése, ahogy az ma is van. Mindkettő együtt fejlődött, amikor új szükségletek merültek fel. Már közvetlenül a Feltámadás és a Szentlélek elküldése közötti időben is az egyházi vezetők határozottan éltek a tekintélyükkel, hogy kezdetleges, de tényleges intézményi formákról döntsenek (ApCsel 1,25-26). A korai egyház szervezetéről és autoritásáról folyó modern vitáknak az Újszövetségben és a történelmi feljegyzésekben lévő adatokon kellene alapulnia. Az nem tudományos hozzáállás, hogy ezeknek az adatoknak a dátumát addig nyújtjuk, amíg csak nem igazolják a teológiai nézetünket, ezesetben azt, hogy a korai egyházban nem voltak szerves intézmények.
Válasz: Sok levélben, beleértve a pasztorális leveleket is, meg van adva a küldő személy vagy személyek neve, vagy a kezdő vagy a záró sorokban. Nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy mind a történelmi, mind a belső bizonyítékok a kritikusok ellen szólnak. Tehát ahhoz, hogy csökkentsék vagy elvessék e levelek értékét, kigondolták azt a teóriát, miszerint ezek tulajdonképpen hamisítványok (jó szándékkal megírt hamis dokumentumok, amit a szükség igazolt). A modern keresztények sem könnyen fogadták volna el azt az állítást, hogy a korai keresztény vezetők hamis dokumentumokat gyártotak azért, hogy megtérőket nyerjenek, vagy, hogy győzzenek az érvelésben. Ezért a bibliakritikusok a "pszeudonim" kifejezést használják, és azt állítják, hogy a szerzők csak jót akartak a közösségeik átverésével. Mások azt mondják, hogy nem is voltak a közösségek átverve, de azok nem kifogásolták azt, ami történik. Azok, akik ezeket szajkózzák, az első századi keresztény pszeudomitást egy megszokott dologként állítják be. Csakhogy semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy az Egyház gyártott vagy támogatott volna ilyen irományokat. Ellenkezőleg. A 2. század közepén néhány könyvet valóban régóta meghalt apostoloknak tulajdonítottak, de Tertulliánusz feljegyezte az Egyház hozzáállását. Elmondja, hogy egy szerző, aki hitében ortodox volt és pusztán a Pál iránti szeretetéből és a legnemesebb szándékkal hamisított, az Egyház megfosztotta presbiteri helyétől e tette miatt.[181] Nem sokkal később Euszebiosz idézi Szerapiont, Antióchia püspökét, amint olyan írásokat utasít el, amelyek hamisan viselik az apostolok neveit.[182] Amikor egy pszeodonim levelet küldtek Thesszalonikébe, akkor azt hamisítványként elvetették, s nem pedig elfogadták valamiféle keresztény illendőségből (2Tessz 2,2). Robinson ezt írja: "Egyfajta vágy van a pszeudomitásra, amit az növel, amivel táplálják. Nineham, egy jól ismert tudós a "közismert. pszeudepigráfia gyakorlatára" hivatkozik, és a Jelenések könyvét, Kelemen második levelét és Barnabásét idézi. Csakhogy ezek mind anonim és nem pszeudonim iratok! Vagyis a hagyomány kezdte el tulajdonítani őket valamely ismert személynek, de magukban az iratokban nem szerepelnek a szerzői nevek. Ha bizonyítékot kérünk egyetlen egy olyan ortodox iratra, amit az apostolok nevében írtak egy-két generációval a haláluk után, és amit el is fogadtak az egyházon belül, akkor erre a válasz csak egy nagy hallgatás.[183]
Válasz: Ezt az érvet gyakran "konklúzióként" állítják be. Csakhogy az ilyen fejlődésre elgondolt idő teljesen spekulatív. Az apostolok 3 éven át napi kapcsolatban álltak Krisztussal. Hárman közülük megtapasztalták a színeváltozást. Ezenkívül több történelmi példa is van arra, hogy vannak, akik pár év alatt mély spirituális fejlődésen mentek keresztül. A kereszténység egy kinyilatkoztatott vallás, vagyis Krisztus átadta az alapvető tanításokat és struktúrákat az apostoloknak. Bár ezek valóban fejlődtek a Szentlélek sugalmazása alatt, a márkisták nem tudhatják, hogy mit tudtak, és mit nem tudtak az első években. Ezeket az ítéleteket azok hozzák, akik kétezer évvel később az események után, egy teljesen más környezetben, a saját ideológiai könyvespolcuk és egyéni előítéleteik közepette élnek. Találgatásaik csak annyira megbízhatóak, mint egy fa növekedésének a lemérése egy gumiból készült mérőszalaggal.
Válasz: Ő a legőszintébb érzéseit írta meg egy közeli barátjának egy magánlevélben. Ennek a bírálata az alázatosság félreértelmezése. - - - Ezekre a tételekre adott válaszok azt mutatják, hogy semmi okunk nincs arra, hogy elfogadjuk a márkisták állításait a pasztorális levelekkel kapcsolatban. Másrészt az újabbkori egyházi dokumentumok is Pál szerzőségét támogatják; lásd: Catechesi Tradendae, 62. (vö. a XIX. fejezetünk 2. pontjával). Azt is érdemes megfontolnunk, hogy a pasztorális levelekben található állítólagos kétségek nagyban hasonlítanak a Kolosszeiekhez írt levélben is megtalálható "tévedésekhez" (Kol 2,4.8.16.23), pedig ezt a levelet csaknem mindenki Pálnak tulajdonítja.[184]
Péter és JúdásBrown úgy becsüli, hogy a szakértő kritikusok 95%-a nem hiszi azt, hogy Péter apostol írta Péter második levelét, és 75%-uk kétli, hogy Júdás írta Júdás levelét.[185] A márkisták szerint a 2Pét-t a 2. században írták, mivel idéz az 1. század végén keletkezett Júdás-levélből, valamint a 2Pét 3,16 említést tesz Pál leveleinek gyűjteményéről, ami nem létezhetett az 1. század végéig. Válasz: A jelenlegi kutatások azt mutatják, hogy Júdás levelét 62 körülire kell datálni, és, hogy ez függ Péter második levelétől.[186] Eszerint a 2Pét valamikor 50 körülire tehető. Bár ezek az adatok nincsenek bizonyítva, azért rámutatnak arra, hogy egyre növekvő számban vannak olyan egzegéták, akik kutatásaikat már nem a márkista dogmák satui között végzik. Pál leveleinek gyűjteményére nézve megállapítható, hogy a márkista érvelés a római élet saját hamis elképzelésén alapul. A római életet részletesen bemutatjuk majd a XVI. fejezetben, de néhány megjegyzést itt is fűzünk hozzá. A rómaiaknak nagyon jól kiépített postai rendszerük volt, ami a kitűnő utazási lehetőségeknek volt köszönhető. Miként a többi egyháznak és egyéb intézménynek, úgy a római egyháznak is volt saját könyvtára. Róma központi helyzete miatt valószínűsíthető, hogy keresztény kezekben az egyik legjobb volt. Amikor Pál írt egy levelet egy egyháznak, igencsak valószínű, hogy azt egyből le is másolták a többi egyháznak is. A Kol 4,16-ban erre külön utasítást is ad. Nehéz elképzelni, hogy ezek a másolatok pont az Egyház központjába, Rómába ne jutottak volna el. Vagyis a márkistáknak nincs bizonyítékuk arra, hogy 50 év kellene ahhoz, hogy egy római könyvtár összegyűjtse Pál leveleit. De egyébként Péter 2. levele egyáltalán nem mondja azt, hogy Pál összes levelét összegyűjtötték volna. A katolikusoknak nem szabad elfelejteniük, hogy a Trentói zsinat azt határozta, hogy Péter apostol második levele szent irat (Vö. XIX. fejezet). Ezek szerint lenne egy szent könyvünk, amelyben a szerző valótlanul állítja magát Simon Péternek (2Pét 1,1)? És amelyben valótlanul állítják, hogy ő már küldött egy korábbi levelet is (2Pét 3,1)? VégjegyzetTeljesen felesleges aggódni a 21 levél szerzősége miatt. Ha a márkisták okozta feltételezéseken, problémákon és nehézségeken átlépünk, semmi okunk nincs arra, hogy kétségbe vonjuk bármelyik levél elejét vagy végét. Elég nehéz lett volna útjára indítani egy intézményt és megtéríteni egy birodalmat, ha a legfontosabb és legféltettebb leveleik kétharmada hamisítvány lett volna.
Megjegyzések[167] Raymond E. Brown, Response to 101 Questions on the Bible, 1990. 50. [168] Uo. 128. [169] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953. 815a. [170] Róm. Kel. 1Kor 5,6-7. [171] PétCsel 1-3; 4. 2, 6; 40. [172] MurTör 38f v. [173] Euszebiosz ET 2,22. [174] Prior, Michael, Paul the Letter Writer & the 2nd Letter to Timothy, 1989. 89-90.; Scripture Bulletin, Newman College of H.E. Birmingham, 2001. jan. 19. [175] A Journey to the Western Islands of Scotland (1775) [176] Philip Trower, Turmoil and Truth, Family Publications/ Ignatius, 2003. 17:152. [177] Michael Prior, Paul the Letter Writer & the 2nd Letter to Timothy, 1989.; Scripture Bulletin, Newman College of H.E. Birmingham, 2000. febr. 19. [178] Scripture Bulletin, 2001. jan. 6. [179] J.N.D. Kelly, The Pastoral Epistles, 1960. 24. [180] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953. 656h. [181] Tertullianus, A keresztségről, XVII. [Vanyó László magyar fordítása nem helyes: "helyétől megvált"; ui.: "loco decessisse" = "helyétől megfosztották".] [182] Euszebiosz ET, VI. 12,3. Vö. J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 187-188. [183] Vö. J.A.T. Robinson, Redating the New Testament, 1976. 186-187. [184] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953. 918g [185] Raymond E. Brown, Response to 101 Questions on the Bible, 1990. 50. [186] Carston Thiede, The Jesus Papyrus, 1997. 245.
|
||||