Az evangéliumok történetisége

Az evangéliumok apostoli szerzősége, Kr. u. 70 előtti keletkezésük, illetve a Máté-evangélium elsősége

Tartalom

I./1. Bevezetés 1.
I./2. Bevezetés 2. (A szinoptikus-kérdés három fő irányzatának és az Egyház véleményének rövid bemutatása)
I./3. Bevezetés 3. (Áttekintés: Miért, hogyan és mikor születtek meg az Evangéliumok a Kelemen-i hagyomány szerint?)

II. Az ókori történeti bizonyítékok

III. Az irodalmi analízis
III/1. A probléma
III/2. A Jeromos-hagyomány és problémái
III/3. A márkista teória és problémái
III/4. A Kelemen-i hagyomány (Griesbach- vagyis a "két evangélium"-elmélet) megoldása

IV. Péter apostol beszédei a Kelemen-i hagyomány szerint (Hogyan született meg Márk evangéliuma?)

V. Máté evangéliumának keletkezési ideje

VI. A héber nyelvű Máté-evangélium

VII. Antijudaizmus a Máté-evangéliumban

VIII. Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei

IX. Szent János evangéliuma

X. Az újszövetségi levelek és a pszeuodonimitás kérdései

XI. A zsidókhoz írt levél

(A többi fejezet készülőfélben)

XII. Egyéb kérdések: Papiász, a "Q"-forrás; Márk nyelvi gyengesége; a jeruzsálemi próféciák; a "...szerint" kérdés

XIII. A római világ; az archeológia, és egy regény

XIV. Fundamentalizmus; ökumenizmus; kétféle hallgatóság; a Pápai Biblikus Bizottság

XV. Az események a helyükre kerülnek

XVI. Az Egyház hozzáállása a kérdéshez

XVII. Következmények; a magyarországi helyzet

XVIII. Az események időrendje

 

VIII. LUKÁCS EVANGÉLIUMA ÉS AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI

A hagyományos meggyőződés szerint Lukács evangéliumát Pál munkatársa görögül állította össze, nem később Kr.u. 65-nél. Ez az írás saját kutatásain és Máté evangéliumából származó kivonatokon alapul. Ezzel szemben azok, akik azt állítják, hogy ezt az evangéliumot névtelenül írták Kr.u. 85 körül, vagy még később, akár a II. században, tagadják azt, hogy a szerző Pál munkatársa lenne.

Szent Lukács evangélista
Andrea Mantegna oltárképéről

Nézzük meg tehát, hogy mit bizonyítanak az adatok.

 

1. Lk és az Apcsel saját tanúsága

Az evangélium szerzője azzal a kijelentéssel kezdi művét, hogy célja az, hogy rendben elbeszélje Krisztus és követőinek életében végbement eseményeket. Ezt a munkát Teofilnak címezi. Egy második kötetben, amit Apostolok Cselekedetei néven ismerünk, a szerző ott folytatja a történetet, ahol evangéliumában azt abbahagyta. Logikailag egyértelmű, hogy ha kimutatható az, hogy az Apostolok cselekedeteit Jeruzsálem pusztulása előtt írták, akkor ebből az is következik, hogy Lukács evangéliumát szintén jóval Kr.u. 70 előtt kellett megírni.

Ha ezen túlmenőleg Lk-ot és az ApCsel-t Kr.u. 70 előtt írták, vagyis akkor, amikor még éltek a szemtanú apostolok, akkor az is bizonyosra vehető, hogy valóban Lukács a szerző, s így az ApCsel utolsó verseinek datálása elé kell tenni a megírás dátumát, vagyis Kr.u. 64 - Pál és Péter halála - elé. Ez azonban súlyosan veszélyeztetné a márki prioritás elméletének valószínűségét, s emiatt a bibliakritikusok és az Újszövetség márkista bibliamagyarázói elvetik ezt a kézzelfogható hagyományos datálást. Na de, mit mond maga a szöveg? Elsőként azokat az érveket soroljuk fel, amelyek azt bizonyítják, hogy ez a 2 mű nem keletkezhetett a Kr.u. 70 utáni korban. Ezek a nyomok legfőképpen az ezen korban lévő rendkívül fontos információk és ismeretek hiánya miatt észlelhetőek. Másodsorban pedig azokat az érveket mutatjuk be, amelyek azt bizonyítják, hogy csakis a kezdeti ókeresztény egyház működésének és Pál utazásainak közvetlen szemtanúja írhatta az Apcsel-t, amik olyan részletekből tűnnek ki, amelyeket más nem tudhatott.

 

A. Hiányosságok, "tudatlanság" - a Kr.u. 70 utáni datálás anakronizmusai

1. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője a kilencedik fejezetben beszéli el Pál megtérését, ami után tizennyolc fejezetet fordít Pál utazásainak részleteire, beleértve letartóztatását, tengeri útját, hajótörését, Itáliába érkezését, valamint két éves várakozását a bírósági tárgyalásra. Azonban, amikor Pál tárgyalásának kimenetelére várnánk - hogy elítélik-e vagy felmentik -, váratlanul elhallgat. Ennek a jelentős információnak a hiánya nagy valószínűséggel azt jelzi, hogy az Apostolok cselekedeteit Kr.u. 64 előtt írták.

2. Ezt a datálást megerősíti az a mód is, ahogy az író Jeruzsálemre és a Templomra tekint. A Lk-ApCsel az Újszövetség egyharmadát teszi ki, viszont a Jeruzsálemre való utalások kétharmadát tartalmazza. Az evangélium és az ApCsel könyvében a várost 31-szer említik. Látható ebből, hogy a Templom és Jeruzsálem mennyire prominens szerepet játszik a szerző gondolataiban. Ennek ellenére tudomást sem vesz a lerombolásukról, ennek a pusztulásnak a társadalmi és vallási szimbolizmusáról, valamint az Egyház életére és a misszionárius igehirdetésre gyakorolt óriási hatásáról. A nyilvánvaló oka ennek csakis az lehet, hogy amikor a szerző írt, akkor még állt Jeruzsálem és a Templom.

3. A különböző célokkal írt páli levelek igen ismertekké váltak más egyházi közösségekben is, ahol lemásolták őket, hogy felolvashassák maguk között. Lukács, Pál társaként még nem látta előre ezeknek a leveleknek a jövőbeni fontosságát, és így nem is említi őket. Ám, ha egy vagy több nemzedékkel későbbi író fogott volna Pál életének beszámolójába, akkor nehezen elképzelhető, hogy egyszer sem említi meg Pál írói tehetségét, és ezeknek az írásoknak a gondolatait, illetve hatásait. Pedig az ApCsel-ben semmi ilyesmiről nincs szó.

4. Se az evangéliumban, se az Apostolok cselekedeteiben nincs semmi nyoma a zsidó háború 66-os kitörésének, ami a rómaiak és a zsidók közötti kapcsolatokban drasztikus és jellegzetes megromlást hozott. Ez is azt jelezi, hogy ez előtt a kor előtt írták.

5. A világi történészektől is tudható, hogy Kr.u. 64-ben egy nagyszabású keresztényüldözés vette kezdetét. Ennek az üldözésnek szemernyi jele sincs az Apostolok cselekedeteiben, ezért nyilvánvalónak tarthatjuk, hogy azt ezen dátum előtt küldték el Teofilnak.Az Apostolok cselekedeteit akkor kellett, hogy befejezzék, amikor az egyház Rómában még békességben élt.

6. Nincs utalás Jakab halálára se, akit a Szanhedrin végzett ki 62 körül, Josephus állítása szerint. (Antiquities 20. 9. 1. 200).

7. Semmi utalás nem történik a farizeusok iránti ellenérzésekre, sőt viszonylagos szimpátiával kezeli őket az ApCsel, pedig a 90-es évekre lezajlott fellendülésük miatt nagy politikai befolyást nyertek, és ekkortájt ők vezették a keresztények elleni támadásokat. Ezzel szemben a szadduceusok jelentősége és tekintélye az ApCselben a 70-es évek előtti időt tükrözi, azt az időt, amikor még nem romlott meg a Rómával fenntartott politikai szövetségük.

8. Egy apró, de annál érdekesebb részlet azt sejteti, hogy az Apcsel Péter életében, római tartózkodása alatt íródott. Az ApCsel első tizenkét fejezete a jeruzsálemi korai egyházzal foglalkozik, és Péterrel, mint kulcsfigurával. A 12. fejezetben azt olvassuk, hogy Péter kiszabadult a börtönből, elrejtőzött János Márk házában, majd "egy másik helyre" távozott (ApCsel 12,17). Ez Kr.u. 41 vagy 42-ben történhetett.[107] Lukács evangéliumának első fejezetében Lukács hangsúlyozza, hogy gondos kutatásokat végzett, és az írásaiban végig azt találjuk, hogy valóban nagyon precíz volt, amikor helyneveket adott meg. De akkor miért vált itt hirtelen ilyen homályossá?
Teofil ismerhette az Ezekiel 12,1-13-at, ahol ez van írva: "Azért. szedd össze az útra a holmidat. Menj el. egy másik helyre. mint a száműzetésbe készülők. amikor sötét lesz.". A 12,13-ban láthatjuk, hogy ez a "másik hely" Babilon volt. Ebben az időben Rómát úgy ismerték mint második Babilont. Péter maga utal rá erre ezzel a névvel az első levelének 5. fejezetében. Az Apokalipszis (14. 17. és 18. fejezet) szintén ilyen módon utal Rómára. Tehát a szerző kódolva írt Teofilnek, hogy tájékoztassa, Péter Rómába ment. A korai történészek arról számolnak be, hogy Péter Rómában hirdette az evangéliumot, de senki sem adott hírt arról, hogy a káld Babilonba látogatott volna.[108]
A börtönből való szabadulását követően Péter szökevény lett. Heródes kivégeztetett két börtönőrt szökése miatt. Tehát az történt, hogy Lukács, aki törekedett arra, hogy tényszerű legyen beszámolóiban, kódot használt Péter hollétére vonatkozóan. Ha az ApCsel-t Péter Kr. u. 65-ben bekövetkezett halála után írták, akkor a szerző nyugodtan elmondhatta volna, hogy hova is menekült Péter.

Mindezen megfigyelések arra engednek következtetni, hogy az ApCsel-t és emiatt a Lukács szerinti evangéliumot is még akkor írták, amikor Péter holléte, vagyis római tartózkodása nem volt ismert az őt üldöző hatóságok előtt.[109]

 

B. A 60-as évekbeli kor sajátosságai

A szemtanú író

Az ApCsel négy szakaszában (16,10-17; 20,5-15; 21,1-18; 27,1-28) a szerző a "mi" névmást használja, amikor Pál utazásairól beszél. A kézenfekvő magyarázat az, hogy a szerző a 60-as években itt együtt volt Pállal. Azok, akik ezen értelmezés ellen érvelnek, azt állítják, hogy a "mi"-knek egy stilisztikai eszköznek kell lenniük, vagy pedig, hogy a szerző egy régi kéziratból másolta át ezeket anélkül, hogy kijavította volna a szöveget. Azonban ezek az állítások csak puszta spekulációk avégett, hogy elkerüljék a világos jelentés elfogadását.

Egyrészt egyértelmű, hogy az ApCsel a névmások teljes sorát tartalmazza, úgy mint: én, nekem, ő, nekünk, és ők. A "mi" névmást is beleértve, mindegyikük természetes módon passzol a szövegbe. Pálra, amikor egyedül cselekszik, úgy utal, hogy "ő". Amikor Pál elválik a szerzőtől, de másokkal van, akkor az "ők"-et használja. Amikor pedig Pál a szerzővel van, akkor a "mi" vagy a "nekünk" névmás van használva. Pál társaira úgy utal, hogy "ők", egészen addig, amíg Pál meg nem érkezik először Troászba (ApCsel 16,8), amikor is a "mi"-t és a "minket"-et használja addig, amíg Pál el nem hagyja Filippit Szilással (ApCsel 16,40). Az "ők"-et használja, amíg "ők" vissza nem térnek Troászba (ApCsel 20,5). Ekkor Pál további utazásaikor ismét a "mi" névmással utal magukra.

Ezenkívül minden íróra jellemző az, hogy részletesebben számol be azokról az eseményekről, amelyekben személyesen is részt vett, mint azokról, amiket csak közvetve hallott. Megfigyelhető az Apcsel-ben, hogy a szerző sokkal több részletet nyújt a "mi"-eseményeknél pl. Filippiben, viszont az "ők" szakaszoknak csak egy-egy rövid összefoglalását nyújtja (ApCsel 16,4-8; 18,18-23).

A Pállal együtt töltött időben olyan közeli kapcsolat alakulhatott ki, hogy az eseményekről gyakran napról-napra számol be. Az az elképzelés, miszerint Lukács amolyan "királyi többesszámot" használ, miközben a "mi" helyett az "én"-re gondol, ellentétben áll az elbeszéléssel is. Emellett amikor önmagára utal az ApCsel 1,1-ben, akkor az "én" névmást használja.

A Pállal való kapcsolatot jelzi az is, hogy Lukács másfél fejezetet szentel Istvánnak (ApCsel 6,8-8,1). Az erről szóló információt első kézből kellett szereznie Saul-Páltól, aki igencsak érintett volt István perében és kivégzésében (Apcsel 7,58). A keresztények nem lehettek ennyire közel az eseményekhez, hogy azt ilyen részletekre menően ismerjék.

A szemtanúságot nem csak a szerző állítja magáról, hanem az a háttértudás a korban zajló eseményekről, földrajzi nevekről, személyekről, hivatali, katonai és hajózási szakkifejezésekről, tájnyelvi és kulturális ismeretekről, amelyek már nem tartoznak a kor általános ismeretkörébe, hanem olyan speciális és pontos ismeretet tükröznek, amelyeket csak az akkori és a helyi emberek tudhattak. Vagyis az, aki ezekről írt, mindenképpen járnia is kellett ezeken a helyeken, mert csakis így szerezhetett róluk tudomást. Nemhogy az eseményeknél évtizedekel később élt író - legyen akármilyen jól értesült is - nem tudhatott ezekről, hanem az se, aki bár akkor élt, de nem járta végig Pállal ezeket az utakat. Ezek a részletek, amikről mellesleg csak úgy közvetlenül vagy félvállról tesz említést a szerző, leginkább a Pál-i útról szóló fejezetekben (13-28) válik nyilvánvalóvá. Két-három ilyen eset is döntő lehetne - ha a márki prioritást bizonyítanák vele, akkor pláne -, de most mi 88 olyan példát mutatunk be, amelyeket független régészeti, irodalmi vagy történeti források is igazolnak:[110]

Szent Pál apostol útjai

  1. Antióchiából valóban Szeleukia (Seleucia Pieria) kikötővárosba kellett lemenni a tengeri úthoz, pontosan Szalamiszba. A kikötő déli részén lévő Kassziusz hegyről látható is Ciprus. (13,4-5)
  2. Ciprust helyesen prokonzulátusként írja le, és azt is, hogy a prokonzul Páfoszban székelt. (13,7)
  3. A ciprusi prokonzul (Szergiusz Paulusz) családnevét történeti források igazolják. (13,7)
  4. A folyómenti kikötővárosba, Pergába valóban el lehetett jutni Ciprusból hajóval. (13,13)
  5. Likaónia helyének és városainak pontos meghatározása, vagyis annak ismerete, hogy Ikónium nem tartozott Likóniához. (14,6).
  6. Lisztra város nevének rendkívül szokatlan, ámde helyes ragozása, amit csakis helybéli ismerhetett. (14,6).
  7. A városban használt nyelv helyes ismerete. Szokatlan volt ugyanis, hogy egy hellenizált nagyvárosban megtartsák a helyi nyelvet. Ám Lisztrában - mint a történeti források igazolják - csakugyan ez volt a helyzet. (14,11)
  8. A város két főistenének pontos ismerete, s hogy a lisztrai környéken nevüknek a görög nyelvű változatait használták (14,12).
  9. A likaóniai helyi vallás "természeti teológiájának" korrekt leírása. (14,12.15-17)
  10. Antióchiába valóban csak a főkikötőből, Attáliából lehetett elhajózni. (14,25).
  11. A városok helyes sorrendje ("Derbe, majd Lisztra"), ha az ún. ciliciai kapun át mentek Ciliciából Likaóniába (16,1; vö. 15,41).
  12. Troász városnév I. századi helyes formája. A város korábban Alexandria volt, a század végétől pedig Troádnak hívták. (16,8).
  13. Szamotráké szigetének megemlítése, ami egy feltűnő tájékozódási pont volt a hajósok számára. (16,11)
  14. Filippi kikötővárosát helyesen szétválasztva írja ("Nean Polin"), s nem az egybeírt népies formájában.
  15. Filippi helyes leírása római településként. (16,12)
  16. A Gangites folyó helyes elhelyezése a városon kívül. (16,13).
  17. Tiatíra összekapcsolása a bíborfestéssel (16,14).
  18. A település elöljáróinak helyes megnevezése (16,20.35.36.38).
  19. Azoknak a településeknek (Amfipolisz és Apollónia) a korrekt megnevezése, ahol az utazók ezen az úton megpihenhettek két egymást követő éjjel (17,1).
  20. A tesszalonikai zsinagóga ismerete (17,1).
  21. A város elöljárói címének helyes ismerete (politarch) (17,6).
  22. A testvérek, majd Pál türelmetlenségének a magyarázata valószínűleg az, hogy Athénbe csak nyáron lehet kényelmesen eljutni hajóval. (17,14-15).
  23. Az athéni bálványok, képek sokasága (17,16).
  24. Egy célzás az athéni zsinagógára (17,17).
  25. Az Agórán lefolytatott filozófiai viták leírása (17,17).
  26. Egy jellemzően athéni "szleng" kifejezés (szpermologosz = szószaporító) megemlítése. (17,18)
  27. A bíróság külön választott neve (Areiosz pagosz) azt az 1. századi névhasználatot tükrözi, amikor a bíróság még az Agórán volt, s nem az azonos nevű dombon. (17,19)
  28. Az "ismeretlen isten" számára állított oltár megemlítése (17,23).
  29. A görög filozófusok logikus válasza a testi feltámadásra, akiknek ez teljesen idegenül hangzott. (17,32)
  30.  A bírósági tagok hivatalos neve csakugyan az "areopagita" volt. (17,34)
  31. A korinthusi zsinagóga megemlítése. (18,4).
  32. Gallió helyes megnevezése prokonzulként (18,12), akinek Korinthusban volt a székhelye.
  33. A "bema" (ítélőszék) még ma is látható a korinthusi fórumon. (18,16-17)
  34. Tirannosz neve egy első századi efezusi feliraton is fennmaradt (19,9).
  35. Az efezusiak Artemisz-kultusza, és Artemisz-szobrai (19,24.27).
  36. "A nagy istennő, Artemisz" kifejezés szabatossága. (19,27)
  37. Az efezusi színház volt valóban a város gyülekező helye (19,29).
  38. A város legfőbb elöljárójának helyes címe (grammateusz) (19,35)
  39. A rómaiak által is jóváhagyott Neokorosz tiszteletbeli cím ismerete (19,35).
  40. Pontos elnevezés az istennő azonosítására (19,37).
  41. A törvényüléseket végzők címének helyes ismerete (19,38).
  42. Az "anthupatoi" többes számú használata figyelemreméltóan pontos utalás arra, hogy épp ezen időben két ember látta el közösen a prokonzuli tisztséget. (19,38)
  43. A "törvényes" népgyűlés is egy pontos jogi kifejezés (19,39).
  44. A "béreai" (beroiaiosz) és az "ázsiai" (Azianosz) precíz etnikai megnevezések (20,4).
  45. Troász városának stratégiai fontosságának ismerete (20,6-13).
  46. Feltehetően azért ment Pál a szárazföldön, mert ezen a vidéken veszélyes volt a part menti hajózás (20,13)
  47. A meglátogatott városok helyes sorrendje (20,14-15; 21,1).
  48. Patara város neve helyesen semleges nemben és többes számban van leírva (21,1).
  49. Tudás a helyes útirányról a nyílt tengeren, vagyis, hogy Ciprus déli részén kell elhajózni az északnyugati szelek miatt (21,3).
  50. Pontos távolság a két város között (21,8).
  51. Egy jellegzetes zsidó megtisztulási szertartás leírása (21,24)
  52. A zsidó törvény pontos bemutatása a pogányok templomhasználatáról ( 21,28).
  53. Tudomás az állandó római helyőrségről (chiliarch) (az Antonia erődben), éppen az ünnepi zavargások megelőzése érdekében (21,31).
  54. Tudomás az őrök által használt lépcsőkről (21,31.35).
  55. Az akkori időben a római polgárság elnyerésének megszokott módja (22,28).
  56. Az ezredesre mély benyomást tett Pál - akkor még szokatlan - római polgágsága (22,29).
  57. Valóban Ananiás volt a főpap ebben az időben (23,2).
  58. Valóban Félix volt a helytartó ebben az időben (23,24).
  59. A Caesareába vezető út általános megállóhelye Antipatrisz volt. (23,31)
  60. Cilícia akkoriban valóban a szíriai kormányzó alá tartozott bírósági ügyekben. Vespasianus választotta el tőle Kr.u. 71-ben. (23,34)
  61. A kor tartományi bírósági eljárásmódjának hű bemutatása (24,1-10).
  62. Félix kormányzónak valóban volt (tkp. kettő is) Druzilla nevű felesége, épp ebben az időben (24,24).
  63. Josephus Flavius-szal egybehangzóan Félix utódának neve Porciusz Fesztusz volt (24,27).
  64. A római polgárság joga a fellebbezéshez (25,11).
  65. Bereniké éppen ebben az időben élt együtt bátyjával Agrippa királlyal (25,13).
  66. A "de quibus cognoscere volebam" jogi kifejezés teljesen szabatos (25,18).
  67. "Uramnak" - a kor sajátos kifejezése a császárra (25,26).
  68. A helyes hajóút leírása (27,4).
  69. A tengerpartot helyesen Cilícia és Pamfília együttes nevével írták le (27,5).
  70. A líkiai Míra volt a fő, és útjuk során az első kikötő, ahonnan hajók indultak Itáliába (27,5).
  71. Mira neve helyesen semleges nemben van (27,5).
  72. Knídosz felé valóban nagyon nehezen lehett haladni az erős északnyugati szelek miatt (27,7).
  73. A Jókikötő és a szomszédos Lászea város helyes elhelyezése (27,8).
  74. A böjt elmúltára való utalás passzol azzal, hogy 59-ben különösen későn volt a böjti időszak (27,9).
  75. A Jókikötő valóban nem volt alkalmas a telelésre (27,12).
  76. Helyes leírása annak a körülménynek, hogy ezen a vidéken hirtelen változik át a déli szél erőteljes északkeleti orkánná (27,13-14)
  77. A keresztvitorlázatú hajók jellegzetessége, hogy erős szélben nincs más választása, mint engedni a szélnek, és várni arra, hogy megálljon (27,15).
  78. Kauda szigetének helyes meghatározása a sodródó hajó útjában (27,16).
  79. A hajó biztonsága érdekében végzett manőverek teljesen helyénvalóak (27,16-19).
  80. A 14 éjszaka figyelemreméltóan pontos időtartam a Földközi-tengeren való viharos utazásnak (27,27).
  81. A mélységmérő (boliszantesz) precíz szakszava, és a Málta körüli tengermélység pontos adatai (27,28).
  82. A helyes elgondolás a hajó partajuttatásának a keleti szél elől (27,39-41).
  83. Korrekt leírása az őrök felelősségének a foglyok fogvatartása érdekében (27,42).
  84. Málta őslakosainak és babonáinak pontos bemutatása (28,4-6).
  85. A sziget vezetőjének helyénvaló címe: prótósz tész nészou (28,7).
  86. Pontos beazonosítása Régium szerepének, ahonnan a déli széllel át tudott jutni a hajó a tengerszoroson (28,13).
  87. Fórum Appii és Tresz Taberne valóban a Via Appia megállóhelyei (28,15).
  88. A katonai őrizet melletti háziőrizet általános szokás volt (28,16), és valóban ha "saját költségére" bérelte a lakást, akkor azzal bizonyos szabadság is járt (28,30-31).

 

Külső bizonyítékok

A lukácsi iratok belsejébe nézve tehát elfogadhatatlanná válik minden olyan nézet, ami szerint ezek kései, a 70-es évek után készült írásművek. A belső bizonyítékokat a külső tanúságok is megerősítik. Ugyanis semmi jele sincs a számtalan korai írásban, vagy az újabb keletű felfedezésekben, ami akár csak halványan is azt sejtetné, hogy a szerző nem Pál munkatársa volt. Az egyetlen ok, hogy valaki mást tartsunk szerzőnek az az, hogy Lukács szerzőségének az elfogadása megsemmisíti a márki prioritás elméletét.

Már egy korai görög prológus megírja, hogy Lukács egy nőtlen orvos volt, születése szerint szír, aki 84 éves korában halt meg a beóciai Thébában .[111] Két eretnekség is azt bizonyítja, hogy Lukács evangéliuma eredeti. Markion Kr.u. 139-ben egyedül a Lukács szerinti evangéliumot fogadja el kánoninak, ami miatt pár év múlva ki is közösítették. Egy ismeretlen, kései író által összeálltott mű nem tehetett volna ilyen tekintélyre. Tatianosz a 2. század közepén összeállított Diatesszaronjában is helyet kapott Lukács evangéliuma. De a mai kutatás szerint ez Tatianosz műve nem az első az ilyen evangélium-harmóniák között. Ireneusz az "Eretnekek ellen" című könyvében kifejezetten bizonyosnak veszi, hogy Lukács volt a négy evangélium egyik szerzője. Az eretnekeknek, akik ellen vitázott, ezt igaznak kellett elfogadniuk, máskülönben az Ireneusz által használt érv semmit sem ért volna.

 

Állítólagos ellentmondások

A bibliakritikusok keményen megdolgoztak azért, hogy igazolhassák a márki prioritást, így olyan érvekkel és látszólagos ellentmondásokkal állnak elő, amik közül egyik sem állja ki az alapos vizsgálat próbáját.

Ilyen állítás az is, hogy mivel az evangélium és az ApCsel szerzője nem nevezi meg magát, azért ezek az írások névtelenek. Azonban senki sem ír egy megnevezett személynek, mint például Teofilnak, úgy ahogy írja: "jónak láttam én is. leírni", anélkül hogy hagyná, hogy a címzett ne tudja meg, hogy ki írt neki. Ha a levélírónak oka volt arra, hogy elhagyja a nevét a tekercsről, attól még írhatta a nevét és címét a borítóra vagy egy fedőlapra. A legvalószínűbb ok, hogy Lukács miért hagyta el nevét, a XV. fejezetben lesz megmagyarázva.

Néhányan pl. azt tartják ellentmondásnak, hogy Lukács evangéliuma szerint Krisztus nem sokkal feltámadása után ment fel a mennybe (Lk 24,50), míg az ApCsel egy negyven napos tartózkodásról beszél (ApCsel 1,3). Csakhogy az evangélium nem említi, hogy mennyi idő telt el a felső szobában történt krisztusi beszéd és az apostolok Betániába való kivezetése között. A Szentírás más részeiből tudható, hogy az "ezután" nem jelenti azt, hogy "azonnal".

 

A gyermekség-történetek

Az evangéliumok közötti látszólagos ellentmondás egyik klasszikus példája a Máté és Lukács szerinti gyermekség-történetek. R. E. Brown, egy vezető katolikus márki priorista tudós, egy 1977-es könyvében tagadta Máté és Lukács gyermekség-elbeszéléseinek történeti valóságát. Edith Black kimutatta, hogy a Brown által használt exegetikai alapok, aszerint, ahogy tagadja ezt a történetiséget, élesen szemben állnak azokkal a normákkal, amelyeket a Katolikus Egyház fektetett le[112].

Brown ennek ellenére nagyszámú követőre talált, pedig az elbeszélések általa végzett vizsgálat következtetéseinek gyenge voltának felismeréséhez csak nyitott szemekre van szükség. Ő elkötelezetten vallja a márki prioritás teóriáját, és elfogadja az elbeszéléseknek a késői összeállítását névtelen, nem-apostoli szerzők által, akik személyesen nem ismerték egymást, és inkább egy kreatív teológiai értekezést írtak, mintsem hogy történelmet.

Ebből az előfeltevésből, és következésképpen szűk perspektívából Brown előre feltételezi, hogy a Mátéban és Lukácsban lévő gyermekség-történetek csakis akkor lehetnek történetiek, ha mindkettő szerzője egy korábbi hagyományból úgy másolta őket.

Mivel a gyermekség-történetek nem ugyanazt a történetet ismétlik, ő azt vonta le ebből, hogy ilyen korábbi irat nem létezhetett, tehát ezeknek az evangéliumoknak az első fejezetei nem történetiek[113] . Ezen értelmezés miatt számos állítólagos problémát talált. A "problémáinak" némelyike egyre szélesebb körökben cirkulál katolikus körökben is, azonban, ha elvetjük a márki prioritást, akkor ezek a "problémák" is eltűnnek.

Például azt mondja, hogy a világi történészek nem támasztják alá a mészárlás és a népszámlálás történeteit. De szükség van-e erre az alátámasztásra? Az tudománytalan előítélet, hogy bizonyítékként elfogadunk mindenféle ókori történész állítását, de ha keresztény az illető, miként Lukács, akkor nem. Az elfogulatlan modern történész korrektnek fogad el minden ókori történész beszámolóját, hacsak nincs ellene határozott bizonyíték. Ebben az esetben semmi ilyen nem létezik. Ezenfelül Lukács azt mondja, hogy ő történeti események beszámolóit írta meg, ezért nagyon gondosnak kellett lennie. Tudta, hogy sok keresztényellenes fog hibákat keresni abban, amiket írt.

Betlehem egy kicsiny közösség volt, a két év alatti fiúk száma nem lehetett több húsznál.[114] Josephus szerint, aki a kor fő zsidó történésze volt, Heródes nagyszabású mészárlást hajtott végre saját családján belül, hivatalnokai és az általános lakosság között is. Ezek olyan nagymértékűek voltak, hogy egy nemkeresztény történész megjegyzés nélkül hagyhatta húsz gyermek meggyilkolását[115] .

Egy tudósok vitáján, akik az Újszövetség mítosztalanítását vallották, a Faith Magazine szerkesztője egy érdekes kérdést vetett fel: "Elgondolkodtak egyszer is ezek a tudósok azon a pszichológiai lelkiállapoton, amit ők akarnak az Újszövetség evangélistáira alkalmazni? Heródes egy megromlott vadállat lehetett, de az is szörnyű bűn lett volna, ha egy ilyen vérengző mészárlást állítanak Heródesről, aki ezt el sem követte. Az ilyen "tudósok" tudnak egyáltalán valamit Isten szeretetének megtapasztalásáról?"[116] .

Quirinusz nem lehetett Szíria kormányzója Kr.u. 10-ig, így, első látásra, egy valódi probléma vetődik fel itt. Igaz, hogy más történészek nem tudják alátámasztani, hogy népszámlálást tartottak ebben az időben, de azt sem tudják bizonyosan mondani, hogy nem történt ilyen. A kor közigazgatási hátteréről nagyon töredékes a tudásunk. A római népszámlálás nem egy időben történt az egész birodalom mindegyik részében, és amikor elkezdték, az több évig is eltartott. Mivel Lukács úgy említi ezt, hogy "első összeírás", vélelmezte, hogy Teofil tud legalább egy későbbiről is. Ha Lukács a kor történetében ennyire tudatlan volt, egy ilyen pontosság próbálkozásával vajon ennyire kitette volna magát a kritikák támadásainak?

Mindenesetre többféle megoldás is van a Lk 2,2 történetiségére. gyrészről nem ismerjük Quirinusz korai pályafutásának részleteit. Néhány modern történész úgy gondolja egy latin feliratból kiindulva, hogy Quirinusz Kr.u. 10-es, vagy 6-os kinevezése már a második volt, ami egyáltalán nem volt szokatlan;[117] mások szerint pedig nem helytartó volt, hanem prokurátor, és - a megbízhatatlan helytartó, Quintilius Varus helyett - ő volt megbízva a népszámlálás lebonyolításával. Lukács által használt kifejezés a helytartóra (hegemón) nemcsak az Újszövetségben volt igencsak tág értelmű, hanem a kor más irataiban is. Általánosságban "vezért", "fejedelmet", "magasabb tisztségű elöljárót" jelent (vö. pl. Mt 2,6).[118] Harmadik megoldásként megemlíthetjük azt is, hogy a görög szövegnek más jelentése is elfogadott, ti. az, hogy az "első összeírást" hellenista konnotációként "a kettő közül az első", vagyis "a korábbi" értelembe vesszük. Így a szöveget fordíthatjuk úgy is, hogy "Ez az összeírás Quirinusz, Szíria kormányzójának összeírása előtt történt." "Ez a Quirinusz, Szíria kormányzójának összeírását megelőző (az első) összeíráskor történt."[119]

Egy népszámlálást rendszerint azért tartottak, hogy az adózás alapjául szolgáljon. Tehát igen fontos volt azoknak, akiknek saját földjük volt, hogy elmondják gyermekeiknek, akik örökölhettek. A népszámlálás több éves vita tárgyát képezte a falusiak között. Lukács számos kortársának volt tudomása a népszámlálásról az ilyen családi történetekben.

Lukács akkor írt, amikor a népszámlálás feljegyzései még rendelkezésre állhattak mind Jeruzsálemben, mind Rómában. Lényeges, hogy semmi jele annak, hogy a kereszténység római, pogány, zsidó és eretnek ellenségei vitatták volna Lukács állítását.

Jusztinusz vértanú egy levelet küldött Antoninusz Piusz császárnak, aki 138-161 között uralkodott. Miután szól a Szent Család jegyzékbe vételéről a népszámláláson, hozzáteszi, hogy ez megtalálható a hivatalos római archívumokban[120] .

Kr.u. 200 körül Tertullianus a "Markion ellen" című írásában ezt írja:

"... bizonyítja a népszámlálás is, amit Augustus rendelt el, és Judeában Sentius Saturninus alatt történt, és ebben (Krisztus) nemzetsége után is kutathatunk."[121] .

Tehát ebben az időben rendelkezésre állt a népszámlálás történelmi bizonyítéka. Sentius Saturninus egy pogány pap volt, akit Augustus nevezett ki az egész világra kiterjedő népszámlálás megtervezésének a vezetőjévé.

Néhány kritikus azt állítja, hogy Máriának nem kellett volna Betlehembe utaznia, mert ez csak a háznép fejének kötelessége volt. Azonban ha Mária és Jézus neve nem volt a népszámlálásba véve, akkor Tertullianus arra kérte volna ellenfeleit, hogy eredménytelenül nézzenek a feljegyzésekbe.

Más kritikusok azt bizonygatják, hogy a rómaiak nem követelték meg, hogy mindenki menjen vissza a szülővárosába a regisztrációhoz. Azonban a K. C. Hanson által összegyűjtött Ancient Documents-ben ezt olvassuk:

"Gaius Vibius Maximus, Egyiptom prefektusa kijelenti:
"A háziak népszámlálása elkezdődött, fontos, hogy mindazok, akik 'nomesz'-uktól távol vannak, térjenek vissza saját otthonaikba, hogy így elvégezhessék a regisztráció szokásos dolgát""[122] .

Ez Kr.u. 104-ben volt, és csak 250 km-re Palesztinától. [A nomesz egy egyiptomi közigazgatási kerület neve.]

Igaz, hogy Lukács Betlehemben egy istállóról ír, míg Máté arról számol be, hogy a bölcsek egy házba mentek. Azonban amint a tömeg hazament a népszámlálás után, Betlehem már nem lehetett zsúfolt. A család beköltözhetett egy házba az alatt a két év alatt, ami alatt a bölcsek megérkeztek.

Vessünk egy pillantást ezeknek az elbeszéléseknek a szélesebb perspektíváira. Máté és Lukács első két fejezete lényegében ugyanazokat az információkat nyújtja: Mária és József törvényesen eljegyezték egymást; József Dávid családjából származik; Mária a Szentlélektől fogant, mialatt szűz maradt; egy angyal azt mondja, hogy a gyermek neve 'Jézus' lesz, ami azt jelenti 'Üdvözítő'.

Máté ekkor néhány (teológiailag) nem túl jelentős részlettel szolgál. József volt az, aki a gyermeknek nevet adott, a születés helye Betlehem volt, a család Egyiptomba menekült, Heródes végbevitte a mészárlást, és Jézus Názáretben nőtt fel. Mivel Máté lekcionáriumát elsősorban a palesztinai zsidóknak írta, ezért hangsúlyozza azt az ellentétet, hogy a zsidó király erőszakosan elutasítja a Messiást, míg a bölcs pogányok keresik Isten akaratát.

Lukács ugyanazokat a lényeges információkat ismétli meg, amelyeket "doktrinálisnak" nevezhetünk, ám azokat a kevésbé lényeges információkat, amelyeket Máténál már megismertünk, elhagyja. Máté már megállapította, hogy Jézus Betlehemben született, de Názáretben nőtt fel. Jézus születésének dátumának egy homályos közlését is megadja Heródes megemlítésével a három bölcsek történetében, bár ő több évig is uralkodott. Pontos dátumra azonban nem volt szükség Jeruzsálemben, néhány évvel a feltámadás után, hiszen mindenki tisztában lehetett a korról. Viszont Lukács, aki kb. 20 évvel később írt Ázsiában, már szükségét érezte annak, hogy pontosabb legyen, és hogy elmagyarázza, hogy született Jézus, a Názáreti, Betlehemben. Elbeszélésében megadja ezeket az információkat, és hozzáteszi, hogy Jézus egy jászolban született, mert a fogadó már megtelt. A pásztorok látogatásáról is beszámol. Ezek a részletek nincsenek ellentétben Máté részleteivel, hanem kiegészítik azt.

A hagyomány szerint Mária az ázsiai Efezusban élt, és tudjuk, hogy Lukács sok időt töltött ebben a régióban. Még akkor is, ha Mária máshol is élt, Lukácsnak volt arra lehetősége, hogy meglátogassa őt. Tekintettel a születéstörténet aprólékos és bensőséges részleteire, nem lehet elvetendő azt kijelenteni, hogy Máriától kaphatta ezeket az információkat. Különösen érezhető ez abból is, hogy kétszer is említést tesz Mária emlékezetéről (Lk 2,19.51).

Keresztelő János bűnbánatra való felhívása úgy egy nemzedékig terjedhetett meggyilkolása után. Sok követője elfogadta Jézust, de mások azt állították, hogy János egyenlő volt vele, sőt, nagyobb, mint Jézus. Lukács azzal, hogy elbeszélte Gábriel látogatását Zakariáshoz és Erzsébethez, valamint Keresztelő János születését, nyomós tényeket szolgáltatott annak alátámasztására, hogy János nem volt több, mint Jézus útjának előkészítője.

A márki prioristák néha azt állítják, hogy a gyermekség-történeteket a népszerű héber legenda, a midrás formájában alkották meg, ami a Szentírás átfogalmazásán alapul. Csakhogy a midrásnak semmi nyoma nincs az egyház korai életében. Amit néhányan midrásnak neveznek, az sokkal jobban megmagyarázható tipológiaként. A tanítóhivatali hagyomány, amely megalapozza, kifejti és ünnepélyesen meghatározza a Krisztusra vonatkozó dolgokat, mindig is úgy tekintett az Újszövetségre, mint ami sugalmazott, tényleges és objektív igazságokat közöl[123] . Ez ugyanúgy áll a gyermekség-történetekre is.

 

Lukács stílusa

Most vessünk egy pillantást Lukács egyik jellegzetes írói stílusára is! Van egy görög szó, amit harminckétszer használ Lukács evangéliumának 3-24 fejezeteiben, és tizenkétszer az ApCsel-ben. Ezt magyarul úgy adják vissza, mint "és történt, hogy." "történt pedig, hogy.". Ez a kifejezés Mátéban és Jánosban ritka, és Márknál pedig csak kétszer jelenik meg, ott, ahol Lukácsból merített. Ez a lukácsi "ujjlenyomat" nyolcszor tűnik fel Lukács gyermekség-történetében (1,8.23.41.59; 2,1.6.15.46). Ez nyilvánvaló jele annak, hogy az Evangélium és az ApCsel szerzője írta a "gyermekség-történetet" is.

Az is jellemző Lukácsra, hogy amikor megemlít egy új személyt vagy helyet, akkor mindig hozzájuk fűz egy kis magyarázatot:

1,5 - Heródes, Júdea királya

1,5 - Zakariás nevű pap

4,31 - Kafarnaum, Galilea városa

7,11 - Naim nevű város

19,2 - Zakeus nevű férfi

19,29 - hegy, amelyet Olajfák hegyének hívnak

Viszont a 3,1 és a 4,14-16 versekben azt találjuk, hogy János, Jézus, Galilea és Názáret mindenféle magyarázat nélkül van említve. Ennek az oka az, hogy őket már korábban bemutatta Lukács a gyermekség-történetben[124] . Ez további bizonyítéka annak, hogy Lukács gyermekség-története szerves része az evangéliumának.

 

Máté és a Lukács-i művek (Lk, Apcsel)

Máté és Lukács evangéliuma

A Kelemen-hagyomány azt tartja, hogy Lukács Mátéból kölcsönzött, tehát nézzük meg, hogy hol találhatóak erre jelek.
A Máté-evangéliumot tematikus formában szerkesztették meg. Így amikor a szerző történelmi eseményeket mond el, azokat nem kronologikus sorrendbe helyezi. Az utóbbi években Takács Gyula és Luiz Ruscillo az evangélium szerkezetét a következőképpen analizálta:[125]

A 1-4 Történet Jézus születése és működésének kezdete
B 5-7 Beszéd Az Ország meghirdetése: boldogságok
C 8-9 Történet A Messiás tekintélye, meghívás az Országba
D 10 Beszéd Missziós beszéd az apostolokhoz
E 11-12 Történet Krisztust visszautasítja ez a nemzedék
F 13 Beszéd Az Ország példabeszédei
E' 14-17 Történet Krisztust elismerik az apostolok
D' 18 Beszéd Közösségi beszéd az Egyházról
C' 19-22 Történet A Messiás tekintélye és meghívás az Országba
B' 23-25 Beszéd Az Országba való eljutás: átkok
A' 26 Történet Jézus halála, feltámadása, új kezdet


Hasonló tematikus sorrendet határoz meg az 1953-as "A Catholic Commentary on Holy Scripture", ahol elmagyarázzák, hogy az Evangélium annak a szemléltetésével kezdődik és zárul, hogy Jézus hogyan teljesítette be a prófétákat tekintettel a Messiás gyermekkorára, a szenvedésére és feltámadására[126] . A kommentár az öt központi beszédet (3-25 fejezetek) a következőképpen foglalja össze:

"Az első beszéd leírja az Ország és annak lelkületének igazi dolgait; a második a misszionáriusait igazítja útba; a harmadik az Ország rejtett, de ellenállhatatlan hatalmát mutatja be; a negyedik a polgárainak kölcsönös elkötelezettségeit tárgyalja; az ötödik annak hatalommal való megalapítását mondja el a judaizmus romjain."[127] .

Amíg a márki prioritás el nem kezdte vitatni a katolikus körökben, ez volt Máté evangéliumának szerkezetének az értelmezése.

Elemezve, hogy hogyan bánik Lukács és János Máté evangéliumával, segíteni fog bennünket abban, hogy meghatározzuk a szerkezetükben lévő sorrendet is. Amikor a következő fejezetben János evangéliumát tárgyaljuk, látni fogjuk, hogy ő hogyan pótolja ki Mátét. Itt azt mutatjuk be, hogy Lukácsra milyen hatással volt Máté. Ez Harold Riley részletes tanulmányán alapul[128] .

A bevezető szavaiban Lukács azt mondja, hogy sokan "megkísérelték", hogy "rendben" megalkossanak egy elbeszélést. Majd azt mondja, hogy ő is "rendben" elkezdett írni egy beszámolót. Vagyis Lukács időrendi pontossággal kísérelte meg megírni az evangéliumot. Az ApCsel bevezető szavaiban leírja ezt a "sorrendet". Elmagyarázza, hogy evangéliumában elmondta, hogy Jézus mit tett és tanított kezdettől fogva. Már szóltunk arról, hogy Lukács a tanítói anyagokat egy központi részbe (Lk 9,52-18,14) gyűjtötte össze, és így megváltozott Máté szakaszainak sorrendet. Lukács azonban gondoskodott arról, hogy ne okozzon zavart az olvasói körében ez a másféle kronológia. Amikor egy Mátétól származó szakasz sorrendjét megváltoztatta, amelyek helyet vagy időt tartalmaztak, akkor ő elhagyta ezeket a megjelöléseket, és helyettük a következő kifejezést használta: "És történt, hogy...".

Adunk néhány példát: Krisztus befejezi beszédét, és lefelé menet a hegyről meggyógyít egy leprást (Mt 7,28-8,2). Lukács ezt a cselekményt egy másik helyre tette (Lk 5,12-14), és elhagyta az időt és a helyet[129] . A letépett búzakalászokról szóló történet "abban az időben" volt (Mt 12,1), viszont Lukács nem határozza ezt meg (Lk 6,1). A Mt 12,9-ben azt olvassuk: "Mikor onnan továbbment", de Lukács ezt meghatározhatatlanná változtatja: "egy másik szombaton" (Lk 6,6). A 13,1-ben Máté azt mondja: "Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett.", de Lukács elhagyja az időpontot (Lk 8,4). Lukács eljárását még inkább kihangsúlyozza az, hogy amikor nem kell változtatnia Máté kronológiáján (pl. Mt 16,13-17,23 / Lk 9,18-45), akkor ő is meghagyja ezeket az időpontokat.[130]

Itt felmerül egy kérdés a márki prioristáknak, akik azt állítják, hogy Máté és Lukács ezeket az eseményeket a "Q"-ból vagy Márkból kölcsönözték. Miért adhatott Máté precíz időket és helyeket, amíg épp Lukács, aki ígéretet tett az első fejezetében, hogy alapos lesz, elhagyja őket? És miért csak akkor veszi fel ezeket az időket és helyeket, amikor megegyezik a mátéi időrenddel?

Julius Africanus, aki Sixtus vagy Sixtus Julius néven is ismert, a hadseregben szolgált 195-ben. Később Emmauszban és Alexandriában élt, és résztvett Nicopolisz újjáépítésében. Egyike volt a III. század legtanultabb íróinak. Kr. u. 240-ben írt egy ötkötetes értekezést az időrendről a teremtéstől kezdődően 221-ig. Ebben kitér arra is, hogy Krisztus Máté és Lukács által adott nemzetségtáblái nem állnak ellentétben egymással[131] . Miért törődött volna ezzel, ha ezek ismeretlen írók szimbolikus koholmányai lettek volna, és nem úgy vizsgálták volna az ő korában - mind a keresztények, mind a nemkeresztények -, mint megbízható, tényleges történelmet?

Néhány márkista azzal érvel, hogy Máté evangéliuma nem hordozza magán egy szemtanú ismérveit, mint ahogy azt a János szerinti. Azonban Máténak nincs szüksége arra, hogy az események szemtanújának igényével lépjen fel, se arra, hogy megmagyarázza személyes kapcsolatát Jézussal. Az olvasói ennek már teljesen tudatában voltak. Az evangéliumát lekcionáriumként olvasták fel a heti összejöveteleken. Ha, ami ugyancsak valószínű, egy lekcionárium volt, akkor nem lett volna helyénvaló, hogy személyes természetű dolgokkal szakítsa meg az istentisztelet, imádság és tanítás rendjét.

 

Máté és az Apostolok cselekedetei

Orchard kimutatta, hogy ha elfogadjuk, hogy Máté evangéliumát Kr.u. 44 körül fogalmazták meg, akkor láthatjuk, hogy milyen jól beleillik azokba a szituációkba, amelyek az ApCsel 1-12 fejezeteiben vannak lefestve. Máté épp azokra a problémákra válaszol, amelyeket itt találunk.

Hogy elkerüljék ezt a felismerést, a márkisták arra kényszerülnek, hogy azt mondják, hogy az ApCsel 1-12 nem ad tiszta képet az akkori Egyházról, vagy pedig egy anakronisztikus keresztény zsidó közösséget alkotnak Damaszkusz közelébe Kr.u. 75 és 90 közé, vagy pedig azt mondják, hogy Mátét a jamniai zsidó zsinat bizonytalan munkáira írták válaszul. Semmi bizonyíték nincs ezekre a feltevésekre, tehát pusztán megkísérlik igazolni a márkista teóriát[132] . Már maga az, hogy a márkisták több egymást kizáró teóriát javasolnak, jele álláspontjuk gyengeségének.

 

 

Megjegyzések

[107] Thiede, C. P., Jesus: Life or Legend, 1997. 44.

[108] Brownlow, WR, The Early History of the Church of God, 1901. 44.

[109] Vö. Thiede, C. P., Péter apostol nyomában, 2005. 249-260. o.

[110] Vö. Geisler, N. L., Baker Encyclopedia of Christian Apologetics, 1999. A/11-19. A teljesebb és részletesebb adatokat lsd. C. J. Hemer, The Book of Acts in the Setting of Hellenistic History, C. H. Gempf, ed. 1989. 101-243.

[111] Riley, H. - Orchard, B., The Order of the Synoptics, 1987. 144.

[112] Black, E., The Historicity of the Bible, H&PR, 1980.

[113] Brown, R. E., The Birth of the Messiah, 1977. 34-36.

[114] Laurentin, R., The Truth of Christmas, 1986. 372.

[115] Uo.

[116] Faith Magazine, 1991, március, 6.

[117] Így pl. William Ramsey in New Bible Dictionary, 3. Edition. I Howard Marshall, A.R. Millard, J.I. Packer, D.J. Wiseman. IVP:1996.

[118] Vö. Szent Jusztinosz, I. Apológia 1,34.; Chronos, Kairos, Christos: Nativity and Chronological Studies Presented to Jack Finegan, Jerry Vardaman and Edwin Yamauchi, eds. Eisenbrauns:1989. 90.; New International Dictionary of New Testament Theology (szerk. Brown, C.), Zondervan, 1986. I. 270.

[119] Vö. Turner, N., Grammatical Insights into the New Testament, T&T Clark, 1966. 23,24 és Syntax. 32.; Tarrech, A. P. I., Jesus: An Uncommon Journey: Studies on the Historical Jesus, Tübingen, 2010. 89-91.

[120] Szent Jusztinosz, I. Apológia 1,34.

[121] Tertullianus, Markion ellen 4,19.10.

[122] The K. C. Hanson Collection of Ancient Documents.

[123] Faith Magazine, 1991, március, 6. Lásd majd még a XVI. fejezetet.

[124] Riley, H., Preface to Luke, 1993. 73-74.

[125] Takács Gy, Az Újszövetség irodalma I. Jézus élete, Paulus Hungarus - Kairosz, 1999, 61. o.; Faith Magazine, 2002. január

[126] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953. 678c.

[127] Uo. 678g.

[128] Riley, H., Preface to Luke, 1993. 11-145.

[129] Uo. 72.

[130] Uo. 73.

[131] Euszebiosz, Egyháztörténet 1,7.

[132] Riley, H. - Orchard, B., The Order of the Synoptics, 1987. 241.

 

(Fel)