Az evangéliumok történetisége

Az evangéliumok apostoli szerzősége, Kr. u. 70 előtti keletkezésük, illetve a Máté-evangélium elsősége

II. FEJEZET

AZ ÓKORI TÖRTÉNETI BIZONYÍTÉKOK

A csodával lenne határos, ha az őskeresztény írók által megírt tekercsek 2000 évig fennmaradtak volna sértetlenül. Mindamellett valóban jelentős kivonataink és idézeteink vannak műveikből, amelyeket főként Euszébiosz másolt le Egyháztörténetében. Most ezeket az ókori feljegyzéseket tekintjük át, hogy lássuk, mennyire egységesek, és mennyire összhangban állnak a kelemeni sorrenddel, viszont a márki elsőségnek teljesen és egységesen ellentmondanak.

a. ) PÁPIÁSZ (60-139) Hieropolisz püspöke volt. Euszébiosz azt mondja róla, hogy öt könyvet írt, valamint említést tesz Máté és János evangéliumához írt kommentárjairól is. Az ókori örmény irodalom pedig azt jegyezte fel, hogy Pápiász Lukács és János evangéliumához írt kommentárokat.^[7] Pápiász tehát gondosan tanulmányozott legalább három evangéliumot. Hieropolisz közel volt Kolossze és Laodícea keresztény központjaihoz, és kb. 150 kilométerre feküdt Efezustól, amihez végig jól kikövezett út vezetett. Tehát könnyen elképzelhető, hogy a püspök kapcsolatban állt János apostollal. Jánost kétségtelenül igen érdekelhette Pápiász, hiszen ő nevelte püspökké, és ezek után is jó tanácsokkal látta el. Életük 30-40 évig fonódott össze, és Pápiász beszél egy "Presbiter"-ről, akit hagyományosan János apostollal szoktak azonosítani. Egy kivonatot Euszébiosz őrzött meg Pápiász negyedik könyvéből:

"Azt is mondta a presbiter, hogy amikor Márk Péter tolmácsa volt, mindazt, amiről tudomást szerzett, gondosan le is írta, bár nem rendszerbe foglalva adta elő mindazt, amit az Úr tett és tanított. Ő maga ugyanis se nem hallotta az Urat, se nem volt követője, hanem amint mondtam, a Péteré, aki visszaemlékezések (chreiai) formájában adta elő tanításait, de anélkül, hogy az Úr szavait (logia) irodalmi keretbe (syntaxis) foglalta volna. Ennél fogva Márk nem vétett avval, hogy az egyes dolgokat úgy írta le, ahogy róluk tudomást szerzett. Egy valamire ugyanis vigyázott, hogy ti. ne hagyjon ki semmit abból, amit hallott és semmit belőlük meg ne hamisítson." "Ezeket közölte Papiasz Márkról. Mátéról pedig ezt mondja: Máté pedig héber nyelven írta a "logionok"-at, azokat aztán mindenki úgy fordította le, ahogy tudta".^[8].

Itt Papiasz János apostol azon szavait idézi, melyek Márk evangéliumának stílusát védelmezik. Tehát Márk "gyenge görögségét" nem a XVIII. században jegyezték fel először. Az a kezdő mondat, hogy "Azt is mondta a presbiter" többes számban van (= "A presbiter azt szokta mondani"), ami azt mutatja, hogy Márk evangéliumának szempontjait többször is védelmezte János a kritikusokkal szemben.

Pápiász tanúságának fenti szövegét - az utolsó két mondat kivételével - Farkasfalvy Dénes fordítása szerint közöljük, amelyek jobban igazodnak a modern szövegkritikát figyelembe vevő fordításokhoz. Ahogy írja:

"[ez] eltér attól, amely közkézen forgó tankönyvekben vagy kézikönyvekben ismeretes.  Itt elsősorban Joseph Kürzinger tanulmányaira alapozunk. [Papias von Hierapolis und die Evangelien des Neuen Testaments, Eichstätter Materialien, Philosophie und Theologie, 4, Regensburg (Pustet) 1983. .] Az ő érdeme volt, hogy Pápiász szövegében a retorika szakkifejezéseit azonosította és értelmezte. Hierápolisznak, ahol Pápiász püspök volt, magas kultúrájú szellemi élete a görög retorikai iskolák befolyása alatt állt. Ezért helytálló a feltevés, hogy szövegünk szerzője az evangéliumokat a korabeli retorika nyelvén mutatja be, vagyis, nyelvi-irodalmi értékeiket és hiányosságaikat a hellenista irodalmárok fogalmai szerint tárja fel vagy védi meg.
Pápiász eszerint arról számol be, hogy Márk evangéliuma Péter ,,anekdotázó elbeszéléseit'' (,,chreiai'' ilyen műfajra utal) örökítette meg anélkül, hogy Jézus tanításának rendszeres előadására törekedett volna. Ezt nem is tehette, mert nem volt Jézus közvetlen tanítványa, hanem Pétert hallgatta és fordította. Forrásához igazodott, s nem próbálta azt más irodalmi formába öltöztetni; inkább csak arra vigyázott, hogy semmit ki ne hagyjon, semmit meg ne hamisítson.
Pápiász adatait Márk evangéliumáról sem lehet félretenni vagy kétségbevonni. Amit közöl, a 2. század végén közkincs az Egyházban."^[9]

Az Ókeresztény írók sorozatban megjelent magyar fordítás (ford. Baán István) "nem ismeri (el) e szó technikus értelmét s ezért a szó tövéből fordít (majd kissé megtoldja): ,,a tanítást a szükség követelményei szerint alakította''. Ez a modern ,,hagyományfejlődés'' beleolvasását eredményezi Pápiász szövegébe. Persze nem a tanítás szükség szerint való alakításának tényét vonjuk kétségbe, csak azt, hogy Pápiász ezt tudatosan látta volna.
Ennek a fordításnak ellentmond maga Pápiász is: ,,semmit ki nem hagyott... semmit meg nem hamisított''. Pápiász nyilván nem úgy gondolta, hogy Márk Péter prédikációit az olvasók igényei szerint átalakította."^[10]

b.) JUSZTINOSZ VÉRTANÚ (kb. 100-165) Palesztinában született, és miután áttanulmányozta a filozófiai iskolákat, Kr.u. 130 körül keresztény lett. Kr.u. 138 körül Jusztinosz Rómába ment és a keresztény filozófia tanáraként helyezkedett el. Nyilvános vezető lett a keresztény hit védelmezésében a pogányság, a zsidóság és Markión eretnek tanításai ellen. Tehát oda kellett figyelnie, hogy jól megalapozott állításokkal éljen. Írásai között tizenkét közvetlen idézetet találunk az evangéliumokból. Jusztinosz később Efezusba költözött, ahol is meghalt. Efezus közösségének idősebb tagjai még emlékezhettek az apostolokra, akik a városban éltek, vagy ide ellátogattak. Az "Első Apológia" című írásában, amit 155 körül adott ki, Jusztinosz Mátétól és Lukácstól idéz, és úgy utal rájuk, mint "akik feljegyeztek mindent azzal kapcsolatban, amit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus tanított"^[11].

Az evangéliumokra utalva 19 alkalommal ír az "apostolok visszaemlékezései"-ről, "emlékiratai"-ról, az Első Apológiában pedig kifejezetten írja, hogy ezeket az emlékiratokat "evangéliumoknak nevezzük"^[12]. Az Apokalipszist kifejezetten János apostolnak tulajdonítja. Jól ismeri a Septuagintát, és ugyanazt a változatát használja, amit Máté. Jusztinosz a "Párbeszéd a zsidó Trifónnal" című írásában gyakran használja az "apostolok (többes szám!) és azok tanítványainak emlékiratai" kifejezést, mint idézeteinek forrását^[13]. Tehát Jusztinosz elfogadta, hogy az apostolok legkevesebb két evangéliumot írtak. A "Párbeszéd a zsidó Trifónnal" című írásában a Mk 3,16-17-re is utal:

"És az, hogy az egyik apostolnak, Péternek nevét [Jézus] megváltoztatta, azt is megírják [Péter]* emlékeztető feljegyzései, hogy másik két testvérnek, akik Zebedeus fiai voltak, a Boanergész nevet adta, ami ennyit jelent, a mennydörgés fiai, amivel jelezte, Ő [JHWH] az, aki által Jákob az Izrael elnevezést nyerte."^[14].

c.) IRENEUSZ 120 körül született közel Szmirnához. Miután, beutazva a Római Birodalmat, széleskörű ismereteket szerzett a keresztény életről és történelemről, Lyon püspökévé tették, majd 180 körül vértanúhalált halt. Fiatalkorában gyakran volt Polikárp püspök szmirnai házában. Egy Florinuszhoz írt levelében ezt írja gyermekkoráról:

"... még most is meg tudom jelölni azt a helyet, ahol a boldogult Polykárp ült előadásai alkalmával. Arra is emlékszem, hogyan szokott volt belépni, miképp élt, milyen formája volt, miféle beszédeket tartott a néphez; hogyan beszélte el a Jánossal és a többivel való társalgásait, akik az Urat látták, és hogyan idézte szavaikat; hogy adta elő, amit az Úrról, az ő csodatetteiről és tanításáról hallott azoktól, akik az élet Igéjét a saját szemükkel látták, és ezt mind teljesen összehangzólag az Írással."^[15].

Az Adversus Haereses harmadik könyvének első fejezetében Ireneusz feljegyzi, hogy Krisztus apostolai szóban hirdették az evangéliumot. Majd így folytatja:

"Máté tehát a zsidók között és az ő gondolkodásmódjuknak megfelelően tette közzé az írott evangéliumot, amikor Péter és Pál Rómában hirdette az evangéliumot és megalapította az egyházat. Miután ők eltávoztak, Márk, Péter tanítványa és szavainak magyarázója, szintén ránk hagyományozta írásban azt, amit Péter hirdetett. Lukács pedig, Pál követője az utóbbi által hirdetett evangéliumot foglalta könyvbe. Azután János, az Úr tanítványa, aki a mellén is nyugodott, maga is kiadta az evangéliumot, amikor az ázsiai Efezusban élt."^[16].

A latin változatot értelmezhetjük úgy is, hogy Ireneusz azt gondolta, hogy Márk és Lukács Péter halála után írta meg evangéliumát. Azonban a görög változatban lévő perfektum tisztázza azt, hogy ez nem így van. Ireneusz csupán annyit mond, hogy Márk és Lukács evangéliuma áthagyományozta azt, amit Péter és Pál tanított, amikor ők még éltek.^[17]

A "gondolkodásmód" (beszédmód) visszaadható úgy is, hogy "nyelv" vagy "dialektus". Az "eltávozás" szót az elutazásra is használták a görögök.

Ireneusz azt mondja, hogy a Máté-evangéliumot Krisztus apostolainak egyike állította össze, aki az evangéliumot már szóban is hirdette. Mivel Péter Kr.u. 41 körül utazott Rómába és Pál Kr.u. 67-ben halt mártírhalált, Máténak e két időpont között kellett megírnia evangéliumát.

Amikor Ireneusz a harmadik és negyedik könyvében felépíti érveit három eretnekség ellen, akkor az evangéliumokból származó idézeteket a Máté-Lukács-Márk-János sorrendben használja.
A 3,9,1-3-ban főként Mátéból idéz, a 3,10,1-4-ben Lukácsból, a 3,10,5-ben Márkból és a 3,11,1-6-ban Jánosból.
A második vitában azt mondja, hogy az ebioniták csak Mátét használják; Markión megcsonkította Lukácsot; a doketisták átdolgozták Márkot és Valentinosz visszaél Jánossal (3,11,7).
A harmadik példában a Szentírásból idéz, hogy bemutassa, hogy Isten volt Jézus atyja, ekkor ezt írja: ". Máté leírta, és Lukács és Márk is." (4,6,1).^[18]

Tehát a legmegszokottabb sorrend Ireneusz számára az volt, hogy Lukács Márk előtt állt. Hans von Campenhausen mutatott rá először erre egy 1972-es könyvében^[19].

d.) A MURATORI TÖREDÉK , vagy kánon. 1740-ben fedezték fel. Szerzője ismeretlen, de arra gondolnak, hogy Hippolütosz írhatta^[20]. Durva latin nyelven van írva, ami nyelvtanilag nem mindig helyes. Említést tesz I. Piusz pápáról, aki 141-158 között kormányzott, valamint három kortárs eretnekségről, tehát általában 150 körülire szokták datálni^[21]. A bevezetés fennmaradt kivonata, amely az evangéliumok megszületésével kapcsolatos dolgokról ír, megemlíti, hogy Márk valami különleges eseménynél volt jelen.

 "... amelynél azonban jelen volt, és így beszámolt róla. Az evangéliumok harmadik könyve a Lukács szerinti. Ez a Lukács, egy orvos, Krisztus mennybemenetele után, amikor Pál magához vette a jogok ismerőjeként (útitársaként), az ő kérésére (az ő nevében), írta azt meg az (általános) beszámolókból, mivel maga mindazonáltal nem látta testben az Urat. Mégis, amennyire nyomára tudott jutni az eseményeknek, János születésével kezdte elbeszélését.
Az evangéliumok közül a negyedik Jánosé, egyikéé a tanítványok közül. Tanítványtársai és püspökei biztatására így szólt: Böjtöljetek velem ma és még három napig, és a kinyilatkoztatásokat, amelyeket bármelyikőnk nyer, elmondjuk egymásnak.
Ugyanazon az éjjel András, az apostolok egyike azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy mindannyiuk egyetértésével János írjon le mindent a saját nevében.

... nem csoda, hogy János következetesen megemlíti ezeket az állításokat a leveleiben is a saját tapasztalatáról: "Amit a szemeinkkel láttunk, és füleinkkel hallottunk, és kezeinkkel tapintottunk megírtuk nektek". Tehát kijelenti, hogy ő nem csak szemtanúja vagy hallgatója, hanem megírója is volt az Úr összes csodatettének."
Az apostolok mindegyikének cselekedetei egy könyvben írattak meg. Lukács a kiváló Teofilnak címezte azokat az eseményeket, amelyek az ő jelenlétében történtek; ezt világosan kifejezésre juttatja azzal, hogy nem beszél sem Péter szenvedéséről, sem Pálnak a Városból Spanyolországba való utazásáról."^[22].

e.) THEOPHILOSZ Antióchia hatodik püspöke. Egy 179 körüli írásában Jánost egy evangélium istenileg sugalmazott szerzőjének nevezi^[23].

f.) POLÜKRATÉSZ Efezus püspöke, 189-ben a négy evangélium szerzőségét védelmezi Fülöp és János apostol tekintélyéhez folyamodva. Tanúságul hívja hét rokonát is, akik szintén püspökök voltak Ázsiában, mondván "Az, aki a fejét az Úr ölébe hajtotta, írta János evangéliumát"^[24].

g.) ALEXANDRIAI KELEMEN (kb. 150-215) Pantenosznak, az egyiptomi Alexandria első nagy keresztény tanítójának a tanítványa volt. Kelemen feljegyzi, hogy maga sokat utazott, látta és hallgatta a "valóban kiváló férfiakat" mindenütt a Római Birodalomban^[25]. Míg az Egyház adminisztratív szíve Róma volt, a szellemi centruma Alexandriában volt. A városban hosszú ideje működött egy híres pogány egyetem is. Philón korábbi jelenléte a zsidó tanulmányok központjává tette, és itt készítették az Ószövetség Septuaginta fordítását is. Kelemen az "Adumbrationes in Epistolas Canonicas"-ban kommentálja az 1Pét 5,13-at. Mivel Euszébiosz nem másolja le a teljes idézetet, itt Kassziodorosz latin fordítását idézzük:

"Márkot, Péter követőjét, mialatt Péter nyilvánosan hirdette Rómában az evangéliumot egyes császári testőrök jelenlétében, és Krisztus számos tanúságáról beszélt, megkérték, hogy fel kellene jegyezni, hogy miket mondott, és ő megírta azt az evangéliumot, ami Márk evangéliuma néven ismert, azokról a dolgokról, amit Péter mondott; éppen úgy, ahogy Lukácsot is felkérték írónak, hogy írja meg az Apostolok cselekedeteit, és fordítsa le Pál zsidókhoz írt levelét."^[26].

A "császári testőrök"-ről Pál Filippiekhez írt levele juthat eszünkbe:

"az egész császári testőrségben és máshol is ismeretes lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem" és "A szentek mindnyájan, különösen a császár házából valók, köszöntenek titeket." (Fil 1,13 és 4,22)

A következő idézetek különösen jelentősek e tanulmány tárgyával kapcsolatban. Ezeket Euszébiosz idézi Kelemen könyveiből:

"Péter hallgatóinak értelmét annyira beragyogta az igaz vallás tanítása, hogy nem elégedtek meg azzal, hogy csak egyszer hallják, sem azzal, hogy ne legyen írásba foglalva az isteni igehirdetés tanítása. Ezért ismételten azzal a kéréssel fordultak Márkhoz, az evangélium szerzőjéhez, aki Péter kísérője volt, hogy írásban is rögzítse azt a tanítást, melyet ők élőszóban kaptak, és addig nem tágítottak, amíg Márkot erre rá nem vették. Így aztán ők lettek az úgynevezett Márk-evangélium kiváltó okai. Azt mondják, hogy Péter tudomást szerzett erről, mert a Lélek kinyilatkoztatta neki. Örült az emberek kívánságának, és jóváhagyta, hogy olvassák ezt az írást az egyházakban.
Kelemen a "Vázlatok" hatodik könyvében mondja el ezt a történetet, és tanúságát megerősíti a hierapoliszi püspök, név szerint Papiasz is. Márkról Péter emlékezik meg első levelében, melyről azt mondják, hogy épp Rómában fogalmazott, és amely várost ő maga képletesen Babilonnak nevez, amikor ezt írja: 'Köszönt titeket a kiválasztott közösség, amely Babilonban van, és fiam, Márk.'"^[27].

"Még ugyanezekben a könyvekben Kelemen idézi a legrégibb presbitereknek az evangéliumok sorrendjére vonatkozó hagyományát, amely így szól: Azt mondta, hogy azok az evangéliumok íródtak először, amelyek a nemzetségtáblákat tartalmazzák. A Márk szerinti evangélium pedig ilyen körülmények között jött létre: Amikor Péter nyilvánosan hirdette Rómában az igét, és a Lélek által fejtette ki az evangéliumot, a jelenlevők, akik sokan voltak, arra buzdították Márkot, hogy mivel már régóta követte Pétert, és emlékezetébe véste szavait, írja le, amit mondott.
Ezt meg is tette, és átadta az evangéliumot azoknak, akik kérték tőle. Amikor ez Péter tudomására jutott, intő szóval nem akadályozta meg, de nem is biztatta. Az utolsót pedig János írta, mert belátta, hogy a testi dolgokat tárgyalják az evangéliumok, tanítványai pedig arra buzdították, és a Lélek isteni módon arra ihlette, hogy lelki evangéliumot állítson össze."^[28].

Ebben az utolsó fenti szakaszban Alexandriai Kelemen világosan megállapítja, hogy melyik két evangéliumot írták először: Mátét és Lukácsot. Ő az egyetlen korai történész, aki kimondottan az evangéliumok kronológiájával kapcsolatban írt. Ő azt mondta, hogy a legrégibb presbiterektől (többes számban!) idézett. Más írók soha nem vitatták ezt a bizonyítékát.

h). TERTULLIANUS (kb. 155-220) Főként Afrikában élt, és Alexandriai Kelemen kortársa volt. Egy ideig ügyvédként tevékenykedett Rómában, tehát jogászként nagy gyakorlata volt a bizonyítékok alapos megvizsgálásában. 207 és 212 között írta az "Adversus Marcionem" [Markión ellen] című írását. Ebben így ír:

"Elsősorban azt szögezzük le, hogy az evangélium szerzőjének apostolnak kell lenni, mert az evangélium hirdetésének tisztét maga az Úr bízta rájuk. És amikor apostoli férfi a szerző, nem egyedül, hanem az apostolokkal és az apostolok nyomában, mivel a tanítványok igehirdetése gyanússá válhatott volna a dicsőségvágy címén, ha nem áll mellettük mestereik tekintélye, sőt Krisztusé, aki az apostolokat tette mestereikké. Tehát a hitet számunkra az apostolok közül János és Máté közlik, az apostoli férfiak közül Lukács és Márk ismétlik."^[29].

Itt Tertullianus Lukács nevét Márk elé helyezi, és később ezt írja:

"Lukácsnak ez [az egyházi elismerése] a közreadott evangéliuma kezdetétől megvan. Az apostoli egyházak ugyanezen tekintélye áll a többi evangélium mellett is, melyeket következésképpen általuk és szerintük birtokolunk, Jánoséról mondom és Mátééról, bár amit Márk adott ki Péterének mondják, akinek tolmácsa volt Márk. Mert Lukács művét is Pálnak tulajdonítjuk szokásosan."^[30].

i.) ÓRIGENÉSZ (kb. 185-253) Alexandriai Szent Kelemen utóda volt, mint ugyanannak a városnak legfőbb tanítója. Euszébiosz idézi Órigenészt, amint azt a hagyományt erősíti meg, hogy Máté héberül írta meg evangéliumát:

"Amint a hagyományban tanultam a négy evangéliumról, melyek egyedül vitathatatlanok Istennek az ég alatt levő egyházában, először íródott az egykori vámos, később Jézus Krisztus apostola, Máté szerinti evangélium, amit a zsidóságból megtért hivők számára adott ki, és héber betűkkel alkotta meg. Másodikként [íródott] a Márk szerinti, aki úgy alkotta meg, amint Péter mutatta neki, és akit a katolikus levelében fiának is nevez ezekkel a szavakkal: "Köszönt titeket a Babilonban kiválasztott egyház és fiam, Márk." Harmadikként [íródott] a Lukács szerinti, akit Pál megdicsért, és aki a pogányokból megtért hívők számára készítette evangéliumát. Mindezek után [íródott] a János szerinti."^[31].

Valószínűtlen, hogy Órigenésznek olyan szándéka lett volna, hogy megkérdőjelezze tanítójának, Alexandriai Kelemennek a világos állítását. Órigenészt nem az utolsó három evangélium megírásának a sorrendje foglalkoztatta, hanem azt akarta elmagyarázni, hogy hogyan és miért alkották azokat meg. Gondolhatott itt a kiadásuk sorrendjére is. Ha ez igaz, akkor a Máté-Márk-Lukács-János sorrendje nem okoz problémát azoknak, akik a Kelemen-hagyományt tartják. (Vö. XV. fejezet, 1. rész)

j.) ANTIMARKIONITA ELŐSZAVAK

Ezek a valószínűleg a 2. századból származó előszavak az Újszövetség latin nyelvű kézirataiban maradtak fenn. A különleges ismertetőjegy említéséből arra kell gondolni, hogy hiteles hagyományból származik:

"Márkot "rövidujjúnak" nevezték, mert a teste egyéb méretéhez képest kisebb ujjai voltak. Ő Pétert követte, akinek tanítványa és tolmácsa volt. A Rómában lévő testvérek kérésére Itália területén írta ezt a rövid evangéliumot. Amikor Péter tudomást szerzett róla, jóváhagyta, és engedélyezte az olvasását az egyháznak a (saját) tekintélyével."^[32].

Jánosra vonatkozóan ezt olvassuk:

"János, az Apostol, akit az Úr Jézus nagyon szeretett, mind közül utoljára írta ezt az evangéliumot Ázsia püspökeinek kérésére Kerintosz, más eretnekek, és különösen az ebioniták tanítása ellen, amikor azok feltámadtak."

"De azt is mondják, hogy más oka is volt annak, hogy megírta ezt az evangéliumot, mivel Máté, Márk és Lukács evangéliumról szóló könyveinek elolvasása után ő természetesen helyeselte beszámolóiknak szövegét, és megerősítette az igazságot, amit elbeszéltek, de [felismerte], hogy ők csak egy évről számoltak be, amelynek során szenvedett János bebörtönzése után. Kihagyva tehát azt az évet, amelyben azok történtek, amiket hárman feljegyeztek, elbeszélte azokat az eseményeket, amelyek egy korábbi időszakban történtek, mielőtt Jánost a börtönbe vetették, amint az egyértelmű azoknak, akik gondosan olvassák a négy evangélium könyveit."

"Tehát az Apokalipszis után írt evangéliumot szintén az egyházaknak adta János Ázsiában, amikor még élt testében, ahogy azt Hieropolisz püspöke, név szerint Papiász, János egy kedvelt tanítványa, megemlíti ezt tanításában, vagyis az utolsó öt könyvében, aki úgy másolta le ezt az evangéliumot, hogy János diktálta neki."^[33].

k). PAMPHILIAI EUSZÉBIOSZ (260-340) Az Egyház nagy tudósaként lett ismert, amint az Egyház megkapta kulturális és politikai szabadságát. Caesarea püspökeként 30 000 tekercset és kódexet tartalmazó könyvtára volt^[34]. Ez a könyvtár tartalmazta a valaha is összegyűjtött keresztény dokumentumok legteljesebb gyűjteményét. Caesareai Pamphilius irodalmi örököse volt, aki Órigenész könyvtárát örökölte, és aki kapcsolatban állt Alexandriai Dionüsziosszal is. Teológusként és bibliakritikusként szerepet játszott a 325-ös Niceai Zsinaton. 303 és 325 között írta meg a 10 kötetes egyháztörténetét, amely összegezi az ókori keresztény világ felhalmozott történelmi tudását. Euszébiosz nagy segítséget ad a mai kutatóknak abban is, hogy számos olyan könyvet megemlít, amelyek mára elvesztek.

Szerencsére ő rendszerint szó szerint idézni szokta azt, amit az ókori írók, mint pl. Pápiász, Ireneusz, Alexandriai Kelemen, Órigenész és mások írtak, és nem parafrázisokat adott.

Néhány modern szerző azt állítja, hogy Euszébiosz Kelementől másolt, és Kelemen minden információját Pápiásztól kapta. Azt mondják, hogy ha Papiasz tévedett, akkor Kelemen és Euszébiosz is. Azonban ez nem igaz. Ahogy már korábban említettük, Euszébiosz tudta, hogy Kelemen "sokat utazott, látta és hallgatta a valóban kiváló férfiakat (többes számban!) mindenütt a Római Birodalomban". Euszébiosz a legműveltebb, legtekintélyesebb keresztény írók együtes nézetének az igen megbízható tanújának tartotta Kelement. Papiasz tanúságát külön megerősítő forrásként kezeli. Pl. ha újra elolvassuk Kelemen szavait fent, azt látjuk, hogy Euszébiosz, amikor Alexandriai Kelemen szavait idézi, akkor őt Papiasztól független forrásnak tekinti. Péterre és Márkra vonatkozóan Euszébiosz azt mondja, hogy "tanúságát megerősíti a hierapoliszi püspök, név szerint Papiasz is."^[35].

[Pápiász tanúságának hitelességéről majd még a XII. fejezetben is szó lesz.]

Euszébiosz elmagyarázza, hogy először az apostolok és a tanítványok nem írták le élményeiket, hanem azt a Lélek igazolására bízták. Azonban Máténak és Jánosnak végül "szükségből" írnia kellett. Máté azért írt, mert el akarta hagyni Palesztinát, s így hagyott ott valamit, ami részben pótolja jelenlétét. János pedig azért írt, mert a már létező evangéliumok csak egy évre szűkítették Krisztus igehirdetését. És megkérték, hogy pótolja a többi év eseményeinek leírását.^[36]

l.) SZENT JEROMOS (331 - 420)

Sok ember azt gondolja, hogy az evangéliumokat abban a sorrendben nyomtatják ki, amelyben azokat megalkották, és hogy ez a legkorábbi keresztény hagyományokra épül. Azonban ez nem igaz. A IV. század végén Damaszusz pápa aggódni kezdett a fordítási és másolási hibák miatt, amelyek be-becsúsztak a Nyugat-Európában használt latin szövegekbe. Így megbízta Jeromost, hogy készítsen egy új latin fordítást a görög szövegekből. Amikor elkészült, "Vulgata" néven lett ismert, és ez a fordítás lett a mértékadó Nyugaton.

A pápának címzett `Epistula ad Damasum` levelében, amelyben elküldte a végleges szöveget, Jeromos elmagyarázta, hogy miért választotta a Máté-Márk-Lukács-János sorrendet. Ez azt jelzi, hogy nem ez volt az általános sorrend Nyugaton^[37] (vö. ugyanezen fejezet p. szakaszát).

Ugyanezen idő alatt írta meg Jeromos a `De Viris Illustribus` (Kiváló férfiakról) című művét.
Amikor felsorolja ezeket az embereket, akkor az evangelistákat a következő sorrendben teszi: Máté (3. fejezet), Lukács (7. f.), Márk (8. f.) és János (9. f.).^[38] Ez a Kelemen-sorrend.

Amikor Jeromos megírta a "Prologus Quattuor Evangeliorum"-ot (Előszó a négy evangéliumhoz), nem azt állítja, hogy azokat abban a sorrendben írták, amelyben közli a könyveket, hanem, hogy ebben a sorrendben adták közre őket.

Hebidiamhoz írt levelében Jeromos ezt írja: "... Péterrel volt Márk is, akinek evangéliumát Péter diktálta, ő pedig írta".

m.) AMBROZIASZTER egy név, amelyet egy IV. századi ismeretlen szerzőre használnak. Úgy tűnik, hogy éppen azután írt, miután kiadták a Vulgatát. Írásaiban egy szakasz utal arra, hogy az ő Újszövetség másolatában az evangéliumok a Máté-Lukács-Márk-János sorrendben vannak csoportosítva.

"Az evangélium a (tartalmuk) sorrendjében van, nem pedig kronológiai sorrendben. Tehát Máté van az első helyen, mert ő az ígérettel kezdi, vagyis, az Ábrahámtól a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesüléséig tartó ígérettel. A következő Lukács, mert ő elbeszéli, hogyan történt ez a megtestesülés. A harmadik Márk, aki arról tanúskodik, hogy a Krisztus általi igehirdetést megígérték a Törvényben. A negyedik János."^[39].

Még Jeromos életében Ágoston megírta négy kötetben a "De Consensu Evangelistarum" c. művét. Az első kötetben azt írja, hogy az elfogadott sorrend a Máté-Márk-Lukács és János volt, de a méltósági sorrend a Máté-János-Márk és Lukács^[40].

Mivel a Máté-Márk-Lukács sorrendről beszélt az első kötetben, azért ezt a sorrendet gyakran hívják "ágostoni hagyománynak". Azonban ez nem helyes elnevezés, mert a negyedik kötetében megmagyarázza, hogy Márk evangéliuma Máté és Lukács gondolatait hasznosította.^[41].

Tehát Ágoston a Kelemen-hagyományt fogadta el. Hogy elkerüljük ezt a zavart, ebben a dolgozatban "Jeromos-hagyománynak" fogjuk nevezni a Máté-Márk-Lukács-János sorozatot. Ágoston erre vonatkozó véleményét David Peabody vizsgálta meg részleteiben^[42].

o.) A MONARCHIÁNUS PROLÓGUS MÁRK EVANGÉLIUMÁHOZ. Ezt valószínűleg Priscillianus írta, egy eretnek, aki 386-ban halt meg.

"Azért, hogy az evangélium tökéletes művét emelje ki, s hogy az Istenről szóló igét az Úr megkeresztelkedésétől kezdje, nem törődik a születéstörténettel, amelyet már elbeszélni láthatott a korábbi [evangéliumokban]."

Egy Lukács evangéliumához írt prológus, valószínűleg ugyanettől a szerzőtől, a Lukács evangéliumra bár úgy utal, hogy az Márk után áll, viszont a pontos elemzés kimutatta, hogy ez sincs ellentétben a Kelemen-i sorrenddel.^[43]

p.) RÉGI LATIN FORDÍTÁSOK. Ezek a görögből készült korai latin fordítások folyamatosan készültek és terjedtek a keresztények között századokon át, még Jeromos Vulgatájának megjelenése után is, és sok másolat vagy másolatrész fennmaradt belőlük. A legtöbbjük az evangéliumokat a Máté-János-Lukács-Márk sorrendben hozza.^[44] Minden bizonnyal azért ez a sorrend volt az elfogadott, mert az első helyekre téve őket így adott tiszteletet az apostolok kezéből származó műveknek. Mindamellett figyelemreméltó, hogy, ha Jánost áttesszük a végére, akkor a Kelemen-i hagyományt kapjuk meg.

q.) A KELETI HAGYOMÁNY. A korai Egyházban a Szentmiséken az evangéliumokat folyamatosan olvasták fel. Vasárnapokon az Olvasmányt és az Evangéliumot ott folytatták, ahol az előző héten abbahagyták. Mivel a görög és orosz ortodox liturgia nem változott annyiszor, mint a latin Nyugaton, ezért az ősi mintának a nyomait ezekben a liturgákban jobban megfigyelhetjük. Az ortodox egyházakban - néhány ünnepnaptól eltekintve - először Mátét olvassák fel a vasárnapokon Pünkösdtől kezdve. Szeptemberben Lukács következik, majd a nagyböjti időszakban Márkkal folytatják. Végül Jánost olvassák fel a húsvéti időben. A melkita egyházban, amely Antióchiára vezeti vissza magát, a liturgia hasonló sorrendet használ, mint a bizánci egyházak, de ugyanez a helyzet más keleti egyházaknál is. Ez azt mutatja, hogy a korai keresztények Lukácsot Márk előtt olvasták.^[45]

r.) MÁRK EVANGÉLIUMÁNAK KÉTFÉLE VÉGZŐDÉSE

Márk korai kéziratainak legtöbbje teljesen megfelel a maiakkal. Azonban találtak néhány olyan kéziratot is, ahol az utolsó tizenkét vers helyett ez áll:

"Mindazt azonban, amire utasítást kaptak, azonnal hírül adták azoknak, akik Péterrel voltak. Ezután pedig maga Jézus is elküldte általuk kelettől nyugatig az örök üdvösségről szóló szent és romolhatatlan híradást."^[46]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

ÖSSZEGZÉS: A fentiekből egyértelműen megállapítható, hogy az ókori történetírók teljes összhangban állítják, hogy Máté apostol írta az első evangéliumot, és János apostol írt egy másikat. Abban is egyetértenek, hogy Lukács és Márk írta a másik kettőt. Bár kétféle hagyomány van arról, hogy ezek közül melyik írta / tette közzé először evangéliumát, a legrégibb és a korai időkben legelterjedtebb hagyomány Lukácsot Márk elé helyezi.

MEGJEGYZÉS: Manapság hallhatunk olyan megjegyzéseket, mint pl. "a bizonyítékok azt mutatják, hogy Máté eredeti evangéliuma görögül íródott", vagy, hogy "Pápiász megbízhatatlan". Azonban ezek a megjegyzések nem történelmi kutatásokon alapulnak. Ezeket csak azon feltételezés alapján mondják, hogy ezt a márki prioritás teóriája igazolja. Vagyis érvelésük szerint a teória elleni történeti bizonyítékok azért hamisak, mert a teória igaz. Egy bizonyítást kívánó konklúzióból (a teóriából) vezetik le a konklúziót érintő premisszák (a bizonyítékok) helyes vagy téves voltát. Ez logikai bukfenc.

Megjegyzések

[7] Riley, H.-  Orchard, B., The Order of the Synoptics, 1987. 171.

[8] Euszebiosz, Egyháztörténet 3,39,8; Riley, H.-  Orchard, B., 166r.

[9] Farkasfalvy D., Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez, Budapest, Szent István Társulat, 1994. 67-68.

[10] Uo., 88.

[11] Jusztinusz, Első Apológia XXXIII. 5. [A magyar fordítás nem követi hűen az eredeti szöveget.]

[12] Uo., LXVI. 3.

[13] Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 98-107.; Riley, H.-  Orchard, B., 122.

[14] Uo., 106,3;  Riley, H.-  Orchard, B., 125. [A magyar kiadásban  az emlékeztető feljegyzéseknél az "ő apostolainak" szó van beszúrva Péter helyett, pedig a tagmondatban lévő személyes névmás Péterre utal vissza. Vö. Farkasfalvy, 68.]

[15] http://newadvent.org/fathers/0134.htm 2; Irenaeus to Florinus translated by J. Keble, 1872. Vö. Euszébiosz ET 5,20,6.

[16] Riley, H.-  Orchard, B., 128-129; Ireneusz, Adversus Haereses 3,1.1.; Euszébiosz ET 5,8,2.

[17] Riley, H.-  Orchard, B., 163.

[18] Irenaeus to Florinus (tr. J. Keble), 1872., 220, 234, 320.

[19] The Formation of the Christian Gospel, 195. o., 243. megj.

[20] Muratorian Fragment by Hippolytus, (tr. G. Rauschen) 1905.

[21] Riley, H.-  Orchard, B., 138.

[22] Muratorian Fragment by Hippolytus, (tr. G. Rauschen) 1905.; Riley, H.-  Orchard, B., 139-140.

[23] Theophilosz: Autolükoszhoz II. 22.

[24] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953. 776b.

[25] Euszebiosz, Egyháztörténet, 5,11.

[26] Clement of Alexandria fragment (trans. Robert-Donaldson) www.earlychristianwritings.com; Riley, H.-  Orchard, B., 131.

[27] Euszebiosz ET 2,15,1; Riley, H.-  Orchard, B., 166.

[28] Euszebiosz ET 6,14, 5-7; Riley, H.-  Orchard, B., 166r.

[29] Tertullianus, Markion ellen, 4, 2,1-2; Riley, H.-  Orchard, B., 133-134.

[30] Tertullianus, Markion ellen, 4,2.5; Riley, H.-  Orchard, B., 135.

[31] Euszebiosz ET 6,25; Riley, H.-  Orchard, B., 169. - A görög szövegben a [ ]-ben lévő szavak nincsenek benne.

[32] Ante-Marcionite Prologue to Mark, Regul MSS J2, S2, 3.; Riley, H.-  Orchard, B., 148.

[33] Ante-Marcionite Prologue to John, Regul MSS S2, 3, 7, 8.; Riley, H.-  Orchard, B., 151.

[34] Thiede, C., Jesus: Life or Legend, 1997. 74.

[35] Euszebiosz ET 2,15,2; Riley, H.-  Orchard, B., 166.

[36] Euszebiosz ET 3,24,1-15.

[37] Farmer, W. R., New synoptic Studies, 1983. 27.

[38] Uo., 26.; vö. Hieronymus presbiter, Kiváló férfiakról, ÓÍ 3.

[39] Corpus scriptorum ecclesiasticorum latinorum [908] by A. Souter; Riley, H.-  Orchard, B., 201-202.

[40] Augustine of Hippo, Harmony of the Gospels, I. 1,1-3.

[41] Uo. IV. 4,10-11.; Riley, H.-  Orchard, B., 211-214.

[42] Farmer, W. R., New synoptic Studies, 1983. 37-64.

[43] Riley, H.-  Orchard, B., 208-209; Farmer, W. R., New synoptic Studies, 1983. 22.23.

[44] Metzger, B. M., The Early Versions of the New Testament, 1977.; Riley, H.-  Orchard, B., 126.

[45] Catholic Encyclopedia, 1917: Gospel in the Liturgy

[46] Gnilka, J., Márk, 1999. Függelék

(Fel)