Az evangéliumok történetisége

Az evangéliumok apostoli szerzősége, Kr. u. 70 előtti keletkezésük, illetve a Máté-evangélium elsősége

I./1. BEVEZETÉS 1.

A XX. század folyamán olyan kételyek terjedtek el az Egyházban az evangéliumok történeti megbízhatóságát illetően, melyek nem csak a modernizmus és a fideizmus terjedését segítették elő, hanem még az Egyház küldetésének a hatékonyságát is jelentősen meggyengítették.

A templomok padsoraiban ülő átlaghívő is érzékeli már azt, hogy valami nincs rendjén, hiszen a hitoktatók, a papok, a püspökök, a lelkészek és a keresztény előadók, mind csak bizonytalanul, határozatlanul és ingadozva mernek beszélni a hit, az erkölcs és az egyházi rendeletek alapjairól. Annak ellenére, hogy a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikai konstitúciója hitet tett az evangéliumok történetiségének és apostoli szerzőségének a megbízhatósága mellett, a katolikus osztálytermeket és hittancsoportokat csakúgy, mint a szószékekről felhangzó homíliákat hallgató hívők közösségét, vagy a teológiai mélységeket kutatók olvasmányait is egy határozatlan állásfoglalás hatja át.

Mi ezeknek a kételyeknek az elsődleges oka? Sokak meglátása szerint az, hogy az evangéliumok megírásának az idejét egyes modern bibliakutatók és teológusok az első század végére tolták ki, vagyis ezeknek az iratoknak a szerzőségét az apostolok utáni kor keresztényeinek tulajdonítják, és ez a vélemény egyre inkább terjed az Egyházban.

De mire alapozták ezt az állítást? A fő fundamentuma ezeknek a nézeteknek a márki prioritás teóriája, vagyis az a vélemény, miszerint az evangéliumok közül a legelső Márk evangéliuma, és időben ezt az evangéliumot követte a többi. Ez a teória vált uralkodóvá a Szentírás oktatásában (legyen az hittan-, vagy egyetemi oktatás), a legtöbb bibliai kommentárban, lexikonban, stb. Komoly teológiai állításokat fogalmaztak meg, nagy horderejű dogmatikai megállapításokat tettek már erre a teóriára alapozva, s mintegy részévé vált az úgynevezett "új teológiának". Az elmélet még a protestánsok között is megoszlást okozott. A márkisták* a liberális, az ezt ellenzők a fundamentális irányzatokba tömörültek.

Egy teória megalkotásában természetes, hogy vannak olyan alaptételek, amelyeknek elfogadását maga a józan ész diktálja, és ezeket magától értetődően az Egyház is támogatja. Ilyen pl. az, hogy az irodalmi elemzést vagy az irodalomkritikát, vagyis azokat a módszereket, amelyek az evangéliumok megírását, forráshasználatát, változatait és hátterét is vizsgálja, figyelembe kell venni. Ugyanilyen elfogadott tézis az is, hogy az evangélium szerzői között vannak irodalmi átvételek. Az olyan megállapítások is teljesen ésszerűek, hogy ha egy személy egy másiktól másol valamit, akkor a görög irodalmi formán (az írás minőségén) inkább javítani fog, és nem pedig rontani.

Azonban azok a teóriák, amelyek éppen ezekből a megállapításokból származnak, még nem szükségképpen helytállóak is. Hiszen helyes premisszákból is lehet helytelen következtetést levonni.

A márki prioritás elmélete a legismertebb ezen teóriák közül, tehát nézzük át először, hogy milyen következtetéseket is vontak le felállítói.

Azok, akik ezt a teóriát támogatják, azt mondják, hogy mivel Márk evangéliumát "gyengébb" görögséggel írták, mint Máté és Lukács evangéliumát, ezért Márknak kellett lennie az elsőnek, amit a többi evangélium előtt írtak, és a későbbi szerzők ezt "kijavították".

Aztán azt is mondják, hogy, ha Jézus életének egy szemtanúja írna egy evangéliumot, mint amilyen pl. Máté apostol volt, akkor ő minden bizonnyal az evangéliumát nem egy nem-szemtanú - mint amilyen pl. Márk volt - művére fogja alapozni, aki információit csak másod- vagy harmadkézből szerezte. Ez azt jelzi - mondják -, hogy mivel Máté evangéliuma Márkot követi, ezért azt nem is Máté apostol írta. Ehhez hasonlóan vonták le azt a következtetést is, hogy Pál személyi titkára, Lukács sem írhatta azt, amit mi "Lukács evangéliumaként" ismerünk.

Ez a logika aztán kétségbe vonja az ókori történetírók megbízhatóságát is, hiszen ők mindannyian egyértelműen arról számolnak be, hogy Máté apostol írta az első evangéliumot. Vagyis azok az állításaik is ugyanilyen megbízhatatlanok lehetnek, amelyek arról számolnak be, hogy az utolsó evangéliumot János apostol írta. Tehát az egyetlen, valamennyire biztos forrás Jézus életéről és tanításáról egyedül Márk evangéliuma, az összes többi evangélium, illetve ókori egyházi író tanúsága bizonytalan, sőt akár kétséges is.

A márki prioritás ellentábora ennek az elméletnek már számos hibáját kimutatta. Azonban a Máté-Márk-Lukács-János sorrendhez ragaszkodók, amely sorrendet Jeromos választott a IV. századi Vulgata fordításakor, ellentmondásokba keveredtek az irodalomkritika kétségtelen felfedezéseivel. Tehát, amíg a márki prioristák a történeti bizonyítékokat vetették el, addig Jeromos sorrendjének támogatói az irodalmi elemzés felismeréseire nem tudtak választ adni. Ebben a kemény harcban, amely végső soron a "történelem" és a "tudomány" között zajlott, a legtöbb tudós a márki prioritás vélelméhez szegődött, mivel ez "tudományosan" megalapozottabbnak tűnt.

Számos okból kifolyólag egy harmadik lehetőséget, amely az evangéliumok megírásának Máté-Lukács-Márk-János sorrendjét vallotta, a két másik teória között zajló vitában félreállítottak. Mi most ezt a harmadik lehetőséget fogjuk ebben a dolgozatban megvizsgálni, de először röviden három okot fogunk felmutatni, hogy miért is kellene a márki prioritást alapból elvetni.

Először is, mindegyik ókori történetíró azt állítja, hogy Máté írta az első evangéliumot. Minden teóriát, legyen az bármilyen ügyesen és tudományosan megfogalmazott, kétkedéssel kell fogadni, ha az képtelen szembenézni a történelmi tanúsággal.

Másodszor, ez a teória ellentmond az Egyház szerzőségről vallott doktrinális tanításának.

Harmadszor, az egész márkista logika építménye csak egy puszta feltevésre épül. Ez a feltételezés az, hogy Márk evangéliumát egy szerző a szobájában ülve szerkesztette meg gondosan, és azt a tőle telhető legjobb görög tudásával készítette el.

Ha van egy másik elgondolás, amely következetesebb mind a történelemhez, mind a katolikus tanításhoz, ezenfelül az irodalmi elemzésében helyére teszi a fenti feltevést, akkor az előző teória elvesztette minden alapját.

Tehát meg kell vizsgálnunk a magyarázat azon harmadik alternatíváját is, amely komolyan figyelembe veszi a Szent Jeromos előtt élt történetírók feljegyzéseit, mélyrehatóan és alaposan alkalmazza a modern irodalmi módszereket, és a katolikus tanítással is összhangban van. Ez a magyarázat a legősibb a kereszténységben, és a jelenlegi kutatások is ezt erősítik meg. Ez az elmélet azt állítja, hogy az evangéliumok megírásának a sorrendje a Máté - Lukács - Márk - János volt.

A legtöbb modern könyvet a márki prioristák írták, emiatt nincsenek a köztudatban - Magyarországon pláne - azok a történelmi, irodalmi és doktrinális bizonyítékok, amelyek ezt a harmadik elképzelést támogatják. Bár a Jeromos-féle sorrend támogatói szolgáltatnak idézeteket az ókori történészektől, ám ezek csaknem mindig szelektívek.

A következő tanulmány mindezt az űrt is be szeretné tölteni.

Pl.: Alexandriai Kelemen 200 évvel közelebb élt a jézusi eseményekhez, mint Jeromos. A legősibb forrásokon alapuló feljegyzéseiben azt tanította, hogy "azok az evangéliumok íródtak először, amelyek a nemzetségtáblákat tartalmazzák", valamint, hogy "az utolsót pedig János írta". Más egyházatyák - Ireneusz, Tertullianus, Jeromos, Ágoston (késői éveiben) -, valamint a Muratori-töredék és az Ambrosiaster-irat szerzői ugyancsak ezt a Kelemen-i sorrendet használták.

Azok, akik azt a nézetet tartják, miszerint Márkot harmadikként írták, kitartóan végeztek szövegkritikai kutatásokat is. Az irodalmi elemzésből, valamint az ókori történeti adatokból aztán egy olyan eseménysor tárult elő, ami szerint

1) Péter apostol Rómában beszédsorozatot tartott Jézus földi működéséről.

2) Péter ezekben a beszédekben saját szavain túl Máté és Lukács evangéliumából is idézett, és ezáltal összevegyítette őket, mint ahogy két folyó egymásba ömlik.

3) Márk, Péter segédje vagy titkára feljegyezte ezeket a beszédeket, majd

4) a hívők folytonos kéréseinek engedve, közreadta ennek a megszerkesztetlen, szó szerinti, gyorsírással írt átiratnak a másolatait. Ez az, amit mi Márk evangéliuma néven ismerünk. Alexandriai Kelemen szerint Péter először nem fordított túl nagy figyelmet erre a kiadásra, de amikor meglátta ennek gyümölcseit, megváltozott a véleménye.

Kelementől tudjuk, hogy Márk azért adta ki a másolatait, mert ezzel az ezt sürgető kéréseknek engedett. Ebbe az is belefér, hogy Lukács az evangéliumát Márk előtt írta meg, ám azt csak később adta közre. Amikor Jeromos megírta a négy evangéliumhoz írt prológusát (Prologus Quattuor Evangeliorum), feljegyzi, hogy az evangéliumokat a Máté, Márk, Lukács sorrendben adták közre. Azonban érdekes módon, amikor a Kiváló férfiakról című történeti munkáját írta, akkor Jeromos az evangelistákat Máté, Lukács, Márk sorrendbe helyezi. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Jeromos a pápához írt kísérőlevelében, amelyet a Vulgata kiadása mellé írt, magyarázkodik amiatt, hogy miért tette az evangéliumokat egy szokatlan sorrendbe.

Az is figyelemreméltó, hogy Márk evangéliumának utolsó tizenkét verse hiányzik a legősibb fennmaradt másolatok némelyikéből; ezenkívül észrevehető, hogy ezeket a verseket más stílusban írták. Ez nagy fejtörést okoz a bibliatudósoknak. Viszont, ha elfogadjuk a történetírók beszámolóit és a fenti elképzelést, akkor jó alappal mondhatjuk, hogy helyre kerülnek ezek a puzzle-darabok. Ezek az utolsó versek úgy tűnnek, mintha válaszok lennének azokra a kérdésekre, amelyeket Péter beszédei után tehettek fel a hívek. Márk evangéliumának létrejöttének Alexandriai Kelemen által adott leírásából tudjuk, hogy Márk egy második kiadást is közreadott, miután Péter megadta a beleegyezését. Ha a válaszok csak ezen utóbbi kiadásban voltak benne, akkor ez megmagyarázza, hogy miért létezik a kétféle változat.

A korai egyházban vasárnap az evangéliumokat folyamatosan olvasták. A felolvasó ott folytatta a szálat, ahol az előző héten abbahagyta. A nyugati egyházban a sajátos ünnepnapok sokasága miatt elmosódott ennek a sorrendnek a váza. Azonban a keleti egyházak liturgiáiban még néhány beillesztett ünnepnap ellenére is látható az eredeti minta. Mátét Pünkösdtől kezdődően olvassák a szeptemberi Szent Kereszt ünnepéig; innen Lukács következik a nagyböjtig, amikor is Márkot veszik elő. Jánost Húsvét vasárnapjain olvassák fel Pünkösdig bezáróan. Az orosz, görög, antióchiai, illetve néhány szír egyház ugyanezt a sémát követi, kisebb variációkkal. Ebből következően a korai egyházakban is ez a sorrend lehetett az elfogadott.

A szentíráskutatás néhány úttörője már a XVIII. században is vont le olyan következtetést az irodalmi elemzésből, hogy Márkot harmadikként írták. Ez vált a német akadémiai körökben is elfogadottá egészen addig, amíg a politikai nyomás - Bismarck "kulturkampf"-ja - ki nem nyilvánította, hogy az egyetemeken kizárólag a márki prioritást taníthatják. Így a márki prioritás honosodott meg Németországban, majd innen az egész világra elterjedt a XX. század második felében, így Magyarországon is, ahol a teológia amúgy is nagymértékben a németországi irodalomtól függ. A magyarországi helyzetképet majd a XVII. fejezetben fogom áttekinteni.

A következő dolgozat, amely nagy arányokban Dennis Barton "The Authors of the Gospels" című könyvét fordította le és követi nyomon, részletes bizonyítékokat fog a fenti állításokra szolgáltatni. További fejezetek fognak szólni az Apostolok cselekedeteiről, a héber nyelvű Máté-evangéliumról, az antijudaizmusról, valamint megmutatjuk, hogy hogyan küzdött az Egyház a márki prioritás ellen, átnézzük a mai kijelentéseket, amit a Vatikán vagy az egyes katolikus vezetők mondtak mindezzel kapcsolatban, és felvázoljuk, hogy a márkista teória hogyan ássa alá a katekézist, és ezzel a jövő egyetemes reményét.

A dolgozat a következő úttörők cikkein, illetve művein alapul:

Dr. Henry Owen (1716-1795). Anglikán pap, bibliatudós és Boyle-előadó. A modern kor első úttörője, aki a Máté-Lukács-Márk sorrendet tételezte fel az evangéliumok között.

Johann Griesbach (1745-1812). Lutheránus egyetemi professzor, aki elterjesztette a Máté-Lukács-Márk sorrend valószínűségét Németországban, majd annak határain túl is.

Pápai Biblikus Bizottság (1902-1971). Határozottan ellenezte a márki prioritás teóriáját.

John Chapman OSB. (1865-1933). Korának legnagyobb patrisztikus tudósának tekintették, aki kimutatta a márki prioritás gyengeségeit. Máté evangéliumának elsőségét támogatta.

Christopher Butler OSB (1902-86). Westminster segédpüspöke. A II. Vatikáni Zsinaton meghatározó angol nyelvű munkatárs. A szabad bibliai kutatás elkötelezett hangadója, amit a Dei Verbum-ban fogalmaztak meg. Életének végéig aktív védelmezője volt Máté evangéliumának az elsőségének.

William R. Farmer (?-2000). Metodista, majd katolikus hitre tért Újszövetség-professzor. Kimutatta többek között, hogy a márki prioritást kormányzati nyomásra honosították meg Németországban. Jelentősen hozzájárult a Máté-Lukács-Márk sorrend elterjedéséhez egész Amerikában. Többek között a katolikus The International Bible Commentary és az A New Catholic Bible Commentary szerkesztője.

Harold Riley. Anglikán pap és bibliatudós. Bernard Orchard közeli munkatársa.

Dom Bernard Orchard OSB (1910-2006). Angliai katolikus bibliatudós. Részt vett a Katolikus Bibliaszövetség megalapításában. Többek között a The Catholic Commentary of Holy Scripture (1953), a  The New Catholic Commentary of Holy Scripture (1969) és a Catholic Edition of The Revised Standard Version of the Bible (1966) szerkesztője.

I./2. BEVEZETÉS 2.

(A szinoptikus-kérdés három fő irányzatának rövid bemutatása)

A keresztények közel 2000 éve tartják, hogy Máté és János apostol (Krisztus nyilvános életének szemtanúi), valamint Márk és Lukács (Péter és Pál titkára) állították össze a négy evangéliumot. Manapság a kereszténységnek ezt a történelmi alapját széles körben tagadják, nemcsak a nem-keresztények, hanem többen a keresztény közösségen belül is.

Amikor a plébániai szintű szónokokat megkérik, hogy adjanak néhány komoly érvet erre a változásra, rendszerint a következő válaszokat adják: "a hozzáértők ezt mondják", vagy "mindenki egyetért ezzel". Én viszont szükségét éreztem annak, hogy személyesen kutassak e tárgyban.

Ez azt jelenti, hogy külső bizonyítékokat (pl. amiket a korai történetírók feljegyeztek) és belső bizonyítékokat (pl. amik a szövegek modern irodalmi elemzéséből levezethetőek) gyűjtöttem össze. Ez az írás ennek a kutatásnak az eredményeit mutatja be.

Máté, Márk és Lukács evangéliumai (ahogy gyakran utalnak rájuk: a szinoptikus evangéliumok) világos jelét mutatják annak, hogy egymástól is kölcsönöztek bizonyos részeket. Az a vita, hogy ki kölcsönzött kitől, és következésképpen milyen sorrendben írták meg őket, kulcsfontosságú a szerzőséggel kapcsolatos vitában is.

Három fő irányzat van:

A Jeromos-féle hagyomány (A sorrend: Máté, Márk, Lukács, János)

• Az evangéliumok keletkezési sorrendje azonos azzal a sorrenddel, ami a Bibliában is található.
• Szent Jeromos, és néhány ókori keresztény használta ezt a sorrendet.
• Érvelése: Ha a belső bizonyítékok ellentmondanak ezeknek az íróknak, akkor az irodalmi analízisnek hibásnak kell lennie.

A márki elsőség teóriája (A sorrend: Márk, Máté, Lukács, János)

• Feltevése szerint azok, akik a 2. vagy a 3. evangéliumot írták, tökéletesítették, csiszolták az 1. evangéliumból kölcsönvett szakaszok irodalmi formáját. Szándékosan nem ronthatták a nyelvet.
• A Márk evangélium gyengébb görögöt használ, ha összevetjük Máté és Lukács evangéliumával.
• Ebből következik, hogy Máténak és Lukácsnak Márkból kellett erednie.
• Illetve ez azt mutatja, hogy Márk Mátét és Lukácsot megelőzően írt.
• Máté apostol (Krisztus életének szemtanúja) nem kölcsönözhetett egy nem szemtanútól, amikor evangéliumának alapjait kialakította.
• Ez azt mutatja, hogy nem Máté apostol írta a Máté evangéliumot. Ezt egy ismeretlen személynek vagy közösségnek kellett megfogalmaznia egy későbbi időben, Márk evangéliumát használva fel alapként, amit még kiegészítettek más - feltételezett - forrásokkal (erre utalnak úgy, mint "Q-forrás").
• Mivel Lukács szintén csiszolja Márk evangéliumát, ezért neki is Márknál később kellett azt megírnia. Ez azt jelenti, hogy nem lehet azonos Pál munkatársával se.
• Ezek a modern formatörténeti elemzések azt mutatják, hogy az ókori történetírók mindannyian tévedtek, hiszen azok kivétel nélkül Máté elsőségét állítják.
• Következésképpen nem lehet megbízható, hiteles történelmi forrásunk arról se, hogy János apostol, Jézus működésének szemtanúja, lenne a 4. evangélium szerzője.
• Tehát az evangéliumok egyikének sem egy apostol, vagy azoknak közvetlen munkatársa volt a szerzője, azaz írásaikból nem vonhatunk le teljesen hiteles adatokat arról, hogy Jézus mit mondott vagy mit tett.

• A márki elsőség teóriája modern tudományos kutatásokon alapul, ezzel szemben a Jeromos-hagyomány "csak" történelmi leírásokon, viszont ezek a "régi hagyományok" nem lehetnek megbízhatóbbak a tudományos eredményeknél.
• A történelmi Jézus, amely a valóságban élt és tanított, tehát nem azonos a hit Krisztusával, amelyet a későbbi keresztények megfogalmaztak. Ezért a kereszténységnek nincs szilárd történelmi alapja.

A Kelemen-hagyomány (A sorrend: Máté, Lukács, Márk, János)

• A márki prioritás kihívására a XX. század elejétől protestánsok és katolikusok komoly és alapos filológiai és régészeti kutatásokba kezdtek az ókori nyelvek és a Palesztin területeket illetően, amely során jelentős felfedezéseket és eredményeket értek el.
• Több nyelvész is megerősítette azt az ősi hagyományt, hogy Máté evangéliumát eredetileg héberül írták.
• Az ókori dokumentumokban a Máté szerinti evangélium mindig az első helyen áll.
• Alexandriai Szent Kelemen szerint Lukács evangéliumát Márk előtt írták, így a kronológiai sorrend: Máté - Lukács - Márk - János. Az Egyházatyák összhangban vannak ezzel, és ugyanezt a sorrendet használták.
• Amikor Szent Jeromos elkészítette az Újszövetség újabb fordítását a IV. században, a Máté - Márk - Lukács - János sorrendet választotta. Emiatt találjuk meg ezt a sorrendet a mai Bibliákban.
• Modern irodalmi elemzők növekvő számmal ismerik el, hogy Márk mind Mátéból, mind Lukácsból ered, így megerősítették azt a történelmi hagyományt, miszerint Márk evangéliuma a 3. volt.
• Mind a történelmi, mind a szövegkritikai bizonyítékok azt mutatják, hogy Máté a zsidóknak, Lukács pedig a pogányoknak írt.
• Történelmi és szövegkritikai bizonyítékok kimutatták, hogy Péter igehirdetése közben felhasználta mind a két evangéliumot, amikor a saját visszaemlékezéseit közölte. Ily módon ismerte el Lukács (egy nem szemtanú apostol) írását.
• Péter beszédeit, amit Márk gyorsírással feljegyzett, szétosztották azok között, akik azt kérték. Ez a magyarázat Márk szegényes görögségére. Márk nem irodalmi görögséggel írt, hanem Péter arámul nem beszélő görögöknek szóló szavainak egy szerkesztetlen, szóról szóra történő lejegyzetelése.
• Péter támogatta Márk fordításainak szétosztását, és engedélyezte ezt.
• A történelmi dokumentumok igazolásának e védelme igazolja, hogy János apostol írta a 4. evangéliumot.
• A Kelemen hagyomány tökéletes összhangba tudja hozni az ókori történelmi dokumentumokat a legújabb szövegkritikai elemzésekkel.

Az Egyház

• A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum dogmatikai határozata kitart amellett, hogy két evangéliumot szemtanú apostolok írtak:

Dei Verbum 7.

"Ezért az Úr Krisztus, akiben a fölséges Isten egész kinyilatkoztatása beteljesedik (vö. 2Kor 1,20; 3,16--4,6), parancsot adott az apostoloknak, hogy az evangéliumot -- melyet a próféták előre hirdettek,[8] ő maga pedig beteljesített és a saját szájával hirdetett -- mint az üdvös igazság és erkölcsi tanítás forrását mindenkinek hirdessék, közölvén velük az isteni ajándékokat. Ezt a parancsot hűségesen teljesítették azok az apostolok is, akik szóbeli prédikációban, példával és intézmények létrehozásával átadták, amit Krisztustól szóban, magatartásban és cselekedetekben kaptak, illetve a Szentlélek ihletéséből megtanultak; és azok az apostolok és* apostoltanítványok is, akik ugyanennek a Szentléleknek a sugalmazására az üdvösség üzenetét írásba foglalták."

Dei Verbum 18.

"Az Egyház mindig és mindenütt vallotta és vallja, hogy a négy evangélium apostoli eredetű. Amit ugyanis az apostolok Krisztus parancsára hirdettek, azt később a Szentlélek sugalmazására ők maguk és más apostoli férfiak írásba foglalták, és átadták nekünk mint a hit alapját, tudniillik az evangéliumot a Máté, Márk, Lukács és János szerinti négy formában [Vö. Szt Ireneusz: Adversus Haereses, III,21,3.]."

Tehát a zsinat az evangéliumok szerzőségénél az apostolokról mindig többes számban beszél. Ez csak úgy érthető, hogy ők Máté és János.

• A márki elsőség teóriája tehát, ahogy általában értelmezik, ellentétben áll a II. Vatikáni Zsinat tanításával.
• A Kelemen hagyomány viszont összhangban van a Dei Verbum-mal.
• Róma mind a történelmi bizonyítékok használatát, mind a szövegkritikai módszer alkalmazását együttesen hangsúlyozta.
• A Szentszék számos újabb megnyilatkozásában az evangéliumok történetiségét határozott tényként kezeli.

I./3. BEVEZETÉS 3.

Miért, hogyan és mikor születtek meg az Evangéliumok a Kelemen-i hagyomány szerint?

200 éve ássák alá a hitet az evangéliumok történeti megbízhatóságában azok, akiknek célja a hagyományos keresztény civilizáció lerombolása. Ebben sok sikert értek el még a hívő keresztény körökben is, és egy általánosan elterjedt bizonytalanságot idéztek elő. Ez vezetett oda is, hogy az evangéliumok megírásának átfogó történelmi bizonyítékairól olyan ritkán publikálnak műveket.

Ha visszamegyünk az eredeti forrásokhoz, akkor azonban azt találjuk, hogy könnyen megfesthető az események hiteles rajzolata, amely nemcsak hithű, hanem az ókori dokumentumokkal és a modern szövegkritikai vizsgálatokkal is összhangban áll. Az ókori történetírók, a modern irodalmi elemzések és az egyházi dokumentumok bizonyítékait mind megtalálhatjuk majd ezen a dolgozaton belül. Ám, amikor részleteiben, apránként vizsgáljuk ezeket a bizonyítékokat, könnyen szem elől veszthetjük a teljes képet. Ezért ennek a résznek az a célja, hogy először egy átfogó képet adjon, és emiatt a hivatkozásokat is csak a minimumra korlátozzuk.

-----------------------------------

Mialatt Jézus első tanítványai még a Templomba is eljártak, emellett már külön összejöveteleket is tartottak. Ezek a találkozások imádságokból, zsoltáréneklésből, a tanítás hallgatásából, Jézus életének jelentőségéről való elmélkedésből, valamint a közös kenyértörésből álltak. Ezek a szertartások sokban hasonlítottak a különböző zsidó szertartásokra, de mindezeket már Krisztus áldozata és tanítása fényében végezték.

Máté, egy korábbi hivatali adószedő, lehetett annyira képzett, hogy ne csak ezeknek az összejöveteleknek adjon egyfajta szerkezetet, hanem a zsinagógai szentírási felolvasásokat is kiegészítse a jézusi történetekkel, és Krisztus tanításaival, és ezeket rendszerbe foglalja. Úgy tűnik, hogy ez volt az első evangélium eredete. Ezt az evangéliumok perikópás szerkezete is megerősíti, vagyis rövidebb, zárt egységek füzéréből áll össze.

A zsidók Palesztinában arámul beszéltek, de a héber is még élő nyelv volt ^[1]. Nem tudjuk, hogy Máté az arámot vagy a hébert használta-e akkor, amikor megírta első feljegyzéseit, de bármely - vagy akár mindkét - nyelvű változat könnyen elterjedhetett. A modern analízis arra a következtetésre jutott, hogy a mi görög nyelvű Máté-evangéliumunk egy héber változat gondos fordítása ^[2].

Mivel Máté bármelyik változatot ellenőrizhette, egyforma tekintélyűek lehettek, és mivel az apostolok még együtt éltek, feltételezhetjük, hogy elolvashattak Máté verziói közül többet is, vagy akár az összeset a publikálásuk előtt.

Máté evangéliumának első része azt mutatja be, hogy Jézus születése hogyan töltötte be a Messiás eljöveteléről szóló próféciákat. A záró rész pedig arról szól, hogy hogyan töltötte be Krisztus halála és feltámadása a többi próféciát. Ez döntő jelentőségű volt a korai keresztények számára, hiszen még mindannyian zsidók voltak.

A középső szakasz öt részre oszlik, és mindegyik tartalmaz egy elbeszélő és egy tanító részt^[3]. Ezeket a részeket egy egyedülálló formula nyitja az evangéliumokban: "És történt, amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat.". Ahhoz, hogy kifejtse ezt az öt témát, a szerző Jézus nyilvános életének különféle részeiből vett elő eseményeket és történeteket. Így, a kronológiát figyelmen kívül hagyva, írása azt a benyomást kelti, hogy Krisztus nyilvános életének csak az utolsó évét mutatja be.

A misszionáriusok beutazták az egész Római Birodalmat, hogy elmenjenek a zsinagógákba, hogy először a zsidóknak hirdessék az evangéliumot. A Palesztinán kívül élő zsidók többsége azonban már görögül beszélt, és nem arámul, vagy héberül. Tehát az evangéliumnak egy görög nyelvű fordítása vált az ideálissá e zsidó keresztények számára. Másfelől így a helyi pogányoknak is tudták hirdetni az evangéliumot.

Egy ideig ez elegendő volt; azonban Pál, aki a pogányoknak hirdette elsősorban az igét, szükségét látta annak, hogy legyen a "jó hírről" egy számukra jobban érthető beszámoló is. Különböző kísérleteket készítettek, hogy bemutassák a történeti elbeszéléseket és a tanításokat úgy, hogy az a pogányok számára is érthető legyen. Végül Pál titkára, Lukács vette kézbe a dolgot. A legősibb keresztény hagyomány szerint ez lett a második evangélium, amit megírtak[4]. Lukács arra törekedett, hogy rendben beszéljen el mindent (azaz kronologikusan), de elválasztotta azokat a történeteket, amiket Jézus tett azoktól, amiket tanított^[5].

Hogy Lukács egy időrendi beszámolót tudjon készíteni, egybe gyűjtötte a tanítói részeket, és azokat egy központi részbe helyezte. Amikor beszámolójában Máté tematikus művéből vett át verseket, akkor viszont meg kellett változtatnia számos bevezető sort, hogy elkerülje a látszólagos ellentmondásokat az idővezetésben.

Lukács nem volt Krisztus társa, tehát evangéliumának nem volt akkora tekintélye, mint annak, amit Máté alkotott. Így amikor Pál és Lukács Rómába ment, meglátták azt a kínálkozó lehetőséget, hogy Péter hitelesítheti azt. Úgy tűnik, hogy Péter ezt meg is tette, és egy beszédsorozatot tartott görögül erre a két evangéliumra alapozva. Összevegyítette őket úgy, hogy hol egyikből, hol másikból idézett, miközben saját megjegyzéseit is hozzájuk fűzte.

A gyermekségtörténetek, Lukács központi szakasza, és a keresztrefeszítés beszámolói ezekből a beszédekből hiányoztak, mivel ezek túlzottan eltértek egymástól, ezért nehéz lett volna őket összeegyesíteni.

A kor szokásának megfelelően Péter titkára, Márk, figyelemmel kísérte és megörökítette ezeket a beszédeket úgy, hogy gyorsírással szóról szóra feljegyezte őket. A meglévő evangéliumokat jól megszerkesztették, hogy pontosan betöltsék egy általános papirusztekercs hosszát. Azonban ez az új kézirat sokkal rövidebb volt, valamint egy olyan ember szerkesztetlenül beszélt görögségével íródott le, amely nyelv nem volt az anyanyelve.

A beszédeken minden bizonnyal nagyszámú hallgatóság vett részt. Amikor néhányan közülük a gyorsírással írt feljegyzésekből másolatokat kértek, Márk erre nem mondott nemet. Odaadta nekik anélkül, hogy kijavította volna az emlékezet hibáit, a gyenge nyelvtant és a sajátos modorosságot. Emiatt bírálják sokan ezt az evangéliumot "gyenge" görögséggel. Tudjuk, hogy Péter először közömbösen fogadta azt, hogy másolatokat osztottak szét a gyülekezetben a beszédéről, viszont, amikor látta, hogy ez milyen jó gyümölcsöket terem, támogatta annak szélesebb körű elterjedését is.

A beszédeknek - amit mi Márk-evangéliumként ismerünk - két változatát terjesztették. Mindkét verzió ma is létezik, bár a mi Bibliáink csak a hosszabbikat tartalmazza. Ez a kánoni végződésű, amit az Egyház sugalmazottnak ismer el. A rövidebb változat az utolsó tizenkét verset egy rövid befejezéssel helyettesíti. A hosszabb változat azt a látszatot kelti, hogy Péternek kérdéseket tettek fel a beszédsorozatának a végén, és az utolsó versekben számolnak be a válaszairól. Ezek a válaszok függelékként álltak a fő beszámoló után, és nem is mindig másolták le őket.

Egy kis idővel később Kis-Ázsia püspökei, András apostollal együtt, arra kérte János apostolt, hogy adjon feleletet azoknak az eretnekeknek, akik széles körben hirdették a kereszténység gnosztikus változatát. A gnosztikusok, az eonokban (félistenekben) való hitükkel, mint pl. a Fény Egyszülöttje, az Ige (Logosz) és az Élet, megváltoztatták azt a tanítást, miszerint Krisztus Isten, azaz a világ teremtője volt. Azt is tanították, hogy Keresztelő Szent János Krisztus felett való, és kétértelműen magyaráztak néhány tanítást, amik a már meglévő evangéliumokban voltak. János válaszolt ezekre a kérdésekre, és a 20. fejezet végével befejezte evangéliumát.

Azonban 95 körül további kérdésekre is válaszolt, úgymint Péter tekintélyére, illetve arra a pletykára, hogy ő (János) sohasem fog meghalni. Amikor további másolatokat készítettek evangéliumáról, akkor hozzátoldották ezeket a verseket az eredeti műhöz.

Fontos, hogy Krisztus életének szemtanúi írtak két evangéliumot. Ez a Katolikus Egyház doktrinális tanítása^[6]. A harmadik evangélium más szemtanúk elbeszéléseinek másolata, és ugyanezen szemtanúk erősítették meg Pál titkárának evangéliumi tekintélyét.

Lukács egy második kötetet is írt, amelyet mi Apostolok cselekedeteinek nevezünk. Ez a korai egyház életéről, és Pál kis-ázsiai missziós munkájáról számol be.

Amikor Pál leveleit olvassuk, láthatjuk, hogy ezek mennyire egyeznek a Lukáccsal való utazások elbeszéléseivel, amiről az ApCsel számol be. Lukács gyakran beszél többes szám első személyben ("mi") a történet során, de néhol többes szám harmadik személyt használ, épp akkor, amikor nem volt Pál kísérője. Péter halála után Pál elérte célját, és elutazott Spanyolországba, valamint visszatérése után folytatta munkáját Kis-Ázsiában vagy annak környékén.

Pál Tituszhoz és Timóteushoz írt leveleket, akik ezen a területen működtek, éppen ebben az időben. A missziós hátterük nincs benne az ApCselben, mivel azt Lukács ott fejezte be, amikor Pál Rómába megérkezett.

Megjegyzések

[1] ApCsel 21,40; 22,2 és az újabb kutatások.

[2] Claude Tresmontant, Jean Carmignac és mások könyvei.

[3] A Catholic Commentary on Holy Scripture, 1953, 678c.

[4]Alexandriai Szent Kelemen és mások.

[5]Lk 1,1-4  és ApCsel 1,1-2

[6]II. Vatikáni Zsinat, Dei Verbum, 7 és 18.

(Fel)