A katolicizmus egyedülállósága

contra indifferentizmus, avagy minden vallás egyformán jó?

"Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák."
(2Tim 4,3)

A Katolikus Egyház immár csaknem 2000 éve hirdeti fennhangon, hogy ő Krisztus egyetlen, egyedülálló és egyetemes Egyháza, amely az üdvösséghez feltétlenül szükséges, amely nélkül senki nem üdvözül. "Extra ecclesiam nulla salus" (= az Egyházon kívül nincs üdvösség) - mondja a katolikus dogma. Vagyis nem üdvözít senkit sem önmagában pl. a buddhista vagy a hindu vallás, sem az iszlám, vagy a zsidó hit, de még egy protestáns közösséghez való tartozás sem. Hiszen - vallják határozottan a katolikusok - Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója nélkül nincs üdvösség, és az emberek egyetlen Üdvözítője csak egyetlen Egyházat alapított, amely az Ő egyetlen Teste, s amelyet az Ő egyetlen Lelke éltet, hogy az Általa elrendelt egyetlen keresztséget - és kegyelmének többi szentségét - kiszolgáltassa; hogy az általa kinyilatkoztatott egyetlen Isten lényegét, természetét, akaratát, vagyis hitünk egyetlen tárgyát csalhatatlanul és tévedésmentesen hirdesse, hogy ezáltal a mi egyetlen reményünket, az örök életet Krisztusban elnyerhessük (vö. Ef 4,4-6). Csak egyféle életet élhetünk az Úrral a mennyben, csak egyetlen igazság létezik, és ezt az igazságot az Egyház biztosan és tévedhetetlenül is hirdetni tudja, vagyis a katolicizmus az egyetlen igaz vallás!

A fenti sorok azonban sokak szerint egy tűrhetetlenül beszűkült látásmód. Szerintük Istennek ennél sokkal szélesebb látóköre van. Szerintük Isten nem emel ki egyetlen egy vallást sem a többi közül, hanem mindegyik vallás legalább ugyanolyan jó, mint a másik; vagyis, hogy az emberek bármely vallás gyakorlása által megtalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, és elnyerhetik az örök üdvösséget. Sőt, sokak szerint a vallás nem is lényeges, mert az csak ahhoz segít hozzá, hogy "jó emberek" legyünk, vagyis a vallás egy jó dolog, de legalábbis nem ártalmas, olyan mint pl. a bélyeggyűjtés. Az értelmesebb emberek - szerintük - ezt az egész "vallásosdit" nélkülözhetik, és általában egyfajta nyájas lenézéssel is szoktak tekinteni a hitüket gyakorló emberekre, akik pusztán egy ártalmatlan hóbort fenntartói. A szakszavak erre a nézetre: indifferentizmus, vallási relativizmus; vallási közömbösség; a tudomány pedig, amely ezen emberek véleményét igyekszik megalapozni: az összehasonlító vallástudomány. A megjelenési formája a gyakorlatban tehát egyrészről az az ember, aki közömbös és közönyös a hit és a vallási gyakorlatok iránt, nem imádkozik, nem jár templomba vagy vallási közösségekbe; a másik része pedig a vallásosak között jelenik meg: a magát katolikusnak valló ember, aki eljár a misékre, de emellett reiki tanfolyamra jár vagy ezoterikus könyveket olvas a lélekvándorlásról, stb.; de implicite - rejtett módon - azok is, akik nem tartják fontosnak a missziót, Jézus megvallását más vallások előtt, indokolatlanul részt vesznek szertartásaikon vagy hitéleti munkájukban, sőt - a felebaráti szeretetre hivatkozva - segítik is a más vallások terjedését.

Egy keresztény sem feledkezhet meg erről a nézetről, hiszen ez a legnépszerűbb a kereszténység elleni kifogások közül, ami a mai harctéren felbukkan. A kifogás nem az, hogy a kereszténység nem igaz, hanem az, hogy nem maga az igazság; nem azt mondja, hogy a kereszténység egy hamis vallás, hanem azt, hogy csak egy vallás. A világ elég nagy hely, érvel a kifogásoló; "ahány ház, annyi szokás"; "kinek a pap, kinek a papné". Milyen elképesztően beszűkült látásmód lenne azt állítani, hogy a kereszténység az egyetlen igaz vallás!

Azért ez az egyik legszélesebb körben elterjedt kifogás manapság a hit ellen, mert "manapság" nem Isten az imádat fő tárgya, hanem sokkal inkább az egyenlőség. Sokkal jobban rettegnek az emberek jónak lenni ott, ahol a többiek rosszak, mint rossznak lenni. A "mai kor" a demokráciát imádja, és egyszerűen nem tud elviselni egy olyan tényt, hogy Isten egy abszolút egyeduralkodó. Még a tisztelet szó értelme is megváltozott a respektálás, tekintetbevétel irányába, hiszen csak akkor lehet valaki tiszteletreméltó, vagyis valamiképp felsőbbrendű, ha nem felsőbbrendű senkinél. Az egyik leginkább elvitathatatlan sértés, az abszolút legrosszabb címke, amivel csak egy embert illethetnek a mai társadalomban, az a "fanatikus", különösen a "vallási fanatikus". Ha egy elegáns koktélpartin pl. megvallod, hogy éppen egy összeesküvést szősz a kormány ellen, vagy, hogy egy PSZF terrorista illetőleg egy KGB kém vagy, esetleg, hogy megrugdostál egy kutyát, vagy leharaptad egy denevér fejét, akkor egyből a hallgatók zümmögő, elbűvölt és szimpatizáló köre fog körbe venni. Ám, ha azt vallod meg, hogy te teljes szívedből hiszed azt, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, akkor hirtelen megfagy körülötted a levegő és egyszerre csak egyedül fogod magadat találni.

Tekintsük át ennek az ellenvetésnek a 12 legmegszokottabb formáját, és válaszoljunk mindegyikre:

1. "Mindegyik vallás - mélyen az alapjaikban - ugyanaz."

Ez egész egyszerűen ténylegesen nem igaz. Senki sem mondhat ilyet, hacsak nem (1) rendkívül tudatlan azt illetően, hogy mit is tanítanak konkrétan a különböző világvallások, vagy (2) értelmileg fogyatékos, mert nem képes legalább valamilyen elmosódott módon megérteni ezeket a tanításokat, vagy (3) erkölcsileg felelőtlen az ezen tanítások iránti közönye miatt. A kifogásoló implicit feltevése az, hogy a világ vallásainak az eltérő tanításai lényegtelenek, s hogy a vallás lényege nem is az igazság meghatározása, hanem valami más: pl. bűntudatformálás, adományosztás és gondoskodás, kultúra és vigasztalás, vagy valami efféle - nem megtérés, hanem megbeszélés. A kereszténység sok olyan dolgot tanít, amit a többi vallás nem, sőt, némelyikük egyenesen ellentmond a többinek. Ha a kereszténység nem igaz, akkor miért lennénk keresztények?

Katolikus mérték szerint a világvallásokat rangsorolni lehet azáltal, hogy mennyi igazságot tanítanak.

• A katolicizmus az első,
• amit  az ortodox egyházak követnek, amelyek a pápai tekintély és még néhány teológiai kérdés kivételével azonosat tanítanak a Katolikus Egyházzal.
• Aztán jön a protestantizmus, és minden olyan "elszakadt testvér", akik a Szentírásban lévő keresztény lényeget vallják és megtartják.
• Negyedikként következik a hagyományos judaizmus, amely ugyanazt az Istent imádja, de nem Krisztuson keresztül.
• Ötödik az iszlám, a teista eretnekségek legnagyobbika.
• Hatodik a hinduizmus, ami egy misztikus panteista vallás.
• Hetedik a buddhizmus, egy "theos" nélküli panteizmus.
• Nyolcadik a modern judaizmus, az univerzalizmus, a konfucianizmus, a modernizmus és a szekuláris humanizmus, amelyekben egyikben sincs sem miszticizmus, sem természetfelettiség, hanem csakis etika.
• Kilencedik a bálványimádó pogányság.
• Tízedik a sátánizmus.

Összevonni ezt a tíz szintet olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Föld lapos.

2. "De a vallás lényege mégis ugyanaz mindegyik szinten: az összes vallás egyetért legalább a vallásosságban"

Mi is egyáltalán a vallás lényege? Kétlem, hogy bárki meg tudná határozni a vallást olyan tág értelemben, hogy az magába foglalja a konfucianizmust, a buddhizmust és a modern reformjudaizmust, de olyan szűk értelemben, hogy egyúttal kizárja a platonizmust, az ateista marxizmust és a nácizmust.

Ennek a második kifogásnak az a nem bizonyított és nem is bizonyítható feltevése, hogy a vallás lényege a legkisebb közös nevező vagy egy közös tényező. Csakhogy a közös tényező lehet akár egy semmitmondó, jelentéktelen és tartalmatlan tényező is, nemcsak egy lényeges elem. Az is lehet, hogy nem is létezik egyáltalán, hiszen még senki sem mutatta fel ezt a közös nevezőt.

3. "De ha összeveted a hegyi beszédet Buddha Dhammapadájával, Lao-ce Tao Te Csingjével, Konfucius mondásaival, a Bhagavad-gítával, Salamon példabeszédeivel, és Platón dialógusaival, akkor magad is láthatod, hogy egy valóságos, mély és határozott azonosság van közöttük."

Igen, csakhogy ez etikai és nem vallási azonosság. A kifogásoló azt tételezi fel, hogy a vallás lényege az etika. De ez nem így van. Mindenkinek van etikája, de nem mindenkinek van vallása. Mondd azt egy ateistának, hogy az etika azonos a vallással. Komolyan meg fogod sérteni, ugyanis ekkor vagy vallásosnak nevezhetnéd őt csak azért, mert etikus; vagy etikátlannak azért, mert nem vallásos. Az etika csak az első lépés lehet a vallás felé, de nem az utolsó. Ahogy C.S. Lewis mondta: "Az Ígéret Földjére vezető út a Sínai hegy mellett fut."

4. Ha már a hegyekről beszélünk, eszembe jutott a kedvenc analógiám. Sok út vezethet fel a vallás egyetlen hegyének a csúcsára, az Istenhez. Arrogáns, szűk látókörű és vak az, aki tagadja a többi út érvényességét a sajátjáén kívül."

Ennek a nagyon népszerű hegy-hasonlatnak azok a nem bizonyított feltevései, hogy az összes út felfelé vezet, és egy se lefelé; hogy az ember készíti az utakat, és nem az Isten; hogy a vallás az ember istenkeresése, és nem az Isten emberkeresése. C.S. Lewis azt mondta erre, hogy ez úgy hangzik mintha "az egér keresné a macskát".

A katolicizmus nem az ember istenkeresésének egy rendszere, hanem egy történet, amelynek során az Isten keresi az embert. Az igaz vallás nem olyan mint egy tömjénfelhő, amely különleges lelkek által száll fel egy tétlen Isten orrlyukába, hanem olyan, mint egy lefelé törő atyai kéz, hogy megmentse a bűneikben fuldokló gyermekeket. A Biblia mindenütt elítéli az ember-alkotta vallásokat. Nem vezethet egyetlen egy emberi út se a hegyre, hanem csak egyetlenegy lefelé tartó isteni út van. "Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki."

Ha mi készítenénk az utakat, akkor valóban önteltség lenne azt állítani, hogy ez az egyetlen út egyben az egyetlen érvényes út is, hiszen minden emberi dolog egyenlő, legalábbis abban a tekintetben, hogy minden létező egyaránt emberi és véges, a jó és a rossz keveréke. Ha mi készítenénk az utakat, akkor ostobaság lenne az egyiküket abszolutizálni, ahogy bolondság abszolutizálni egyetlen művészeti stílust, egyetlen politikai rendszert, vagy a macskanyúzás egyetlen módját. Ám, ha Isten készítette az utat, akkor azt kell kiderítenünk, hogy Ő vajon egyetlen ilyen utat készített-e, vagy pedig többet. Ha Ő csak egyetlenegy ilyen utat készített, akkor a dolog fordítva áll: akkor éppen, hogy alázatosság, s nem pedig arrogancia, ha elfogadjuk ezt az egy utat Istentől, és arrogancia, s nem pedig alázatosság ahhoz ragaszkodni, hogy a mi ember-alkotta útjaink éppen olyan jók, mint az Istené.

Hogy melyik feltevés az igaz? Egy utat vagy többet készített az Isten? Még ha a pluralista feltevés is az igaz, az összes vallás akkor sem egyenlő, hiszen az egyik vallás sokkal rosszabb és arrogánsabb a többinél, hiszen ez a vallás azon a kijelentésen összpontosul, hogy "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam."

5. "Ámde, ha azt állítod, hogy a te utad az egyetlen út, akkor ez egyfajta vallási imperializmust vagy diktatúrát támogat."

Nem, ugyanis mi nem azért hisszük ezt, mert ezt akarjuk hinni, vagy azért, mert imperialista nézeteink vannak, vagy mert éppen ez jutott az eszünkbe; hanem azért, mert Krisztus ezt tanította. Ez nem a mi utunk, hanem az Övé, vagyis Krisztus egyetlen útja. Mi csak Őhozzá akarunk hűségesek lenni, és ahhoz, amit Ő mondott. A kifogást tevő feltevése az, hogy mi azzá tehetjük a vallást, amivé mi akarjuk.

6. "Ha ez az egy-utas tanítás Krisztustól származik, s nem tőled, akkor viszont ő maga az arrogáns!"

Eléggé ironikus azt gondolni éppen Jézusról, hogy arrogáns volt! Nincs olyan bűn, amely annyira feldühítette volna, mint a vallási vezetők arroganciája és bigottsága. Nincs olyan ember, aki nála irgalmasabb, szelídebb, szeretőbb és együttérzőbb lett volna.

A kifogást tevő másrészről még mindig azt a dolgot tételezi fel, amit bizonyítania kellene: hogy Krisztus csak egy a sok vallási vezető, emberi tanító közül. Csakhogy Ő azt állította, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet; hogy senki sem juthat el az Atyához, csak általa; hogy Ő és az Atya egy; ha ezek az állításai nem igazak, akkor ő nem egy vallási bölcs a sok közül, hanem az eszelősök közül az egyik. Ha viszont állítása igaz, akkor ugyancsak nem egy vallási bölcs, hanem az Út, az Igazság és az Élet. Krisztus vagy őrült volt, és így egy szavában sem bízhatunk, vagy pedig valóban Ő az Isten Fia, és így minden szava igaz.

7. "Talán újjá akarod szervezni az inkvizíciót? Semmibe veszed a vallástürelmet? Kifogásolod azt, hogy a többi vallásnak egyforma jogokat kell adni?"

Az inkvizíció abba a hibába esett, hogy nem különböztette meg az eretnekséget az eretnektől, és megpróbálta felszámolni mind a kettőt erővel vagy tűzzel. A kifogásoló viszont ugyanezt a hibát követi el, csak éppen fordítva: egyiket sem akarja elítélni. Az államnak valóban nem dolga, hogy meghatározza vagy elvesse az eretnekségeket, csakhogy egy hívőnek ez kötelessége - ha nem az Egyház által, akkor saját magának kell döntenie. Hiszen, ha hiszünk x tételben, akkor egyben arról is ítéletet mondunk, hogy a nem-x tétel hamis. Ha nem hisszük azt, hogy a nem-x tétel hamis, akkor valójában nem is hisszük, hogy x igaz.

8. Elképesztő ez az intolerancia. Én azt hittem, hogy a kereszténység a szeretet vallása."

Az is. De az igazság vallása is. A kifogásoló elválasztja egymástól ezt a két isteni tulajdonságot. Mi nem. Mi "az igazság szerint szeretetben" járunk.

9. "De Isten csak azt várja el tőlünk, hogy jóindulatúak legyünk."

Honnan tudod, hogy mit vár el tőlünk Isten? Hallottad Isten kinyilatkoztatását? Szerinted nem veszélyes minden kérdés és kétség nélkül azt feltételezni, hogy Istennek pontosan azt kell tennie, amit te tennél, ha Isten lennél? Tegyük fel, hogy a jóindulat nem elég; tegyük fel, hogy az igazság felismerése ugyancsak kell. Ez olyan elképzelhetetlen? Az élet minden más területén szükségünk van az igazságra. A jóindulat elegendő-e egy sebésznek? Vagy egy felfedezőnek? Nincs szükségük-e a valóságnak egy pontos ismeretére, térképére?

A kifogásoló azt tételezi fel implicite, hogy a vallás területén nincs objektív igazság, csak szubjektív jóindulat, ezért senki sem lehet egyszerre jóindulatú és hamis; hogy a léleknek nincsenek objektív útjai, mint a testnek és az elmének, amelyeknek különböző rendeltetési céljuk van: a test fizikai útjai különböző városokba vezetnek és az elme logikai útjai különböző konklúziókhoz vezetnek. Az igazi jóindulat tudni akarja az igazságot.

10. "Akkor az összes nem-katolikus elkárhozik?"

Nem. Feeney atyát kiközösítette a Katolikus Egyház azért, mert azt tanította, hogy "az Egyházon kívül nincs üdvösség" azt jelenti, hogy a látható Egyházon kívül nincs üdvösség. Isten nem bünteti meg a pogányokat igazságtalanul. Nem bünteti meg őket azért, mert nem hisznek Jézusban, ha - nem a saját hibájukból kifolyólag - nem is hallottak róla soha (leküzdhetetlen tudatlanság). Viszont az Igaz Isten, azért már megbünteti őket, ha vétettek az ellen az Isten ellen, akit felismertek a természet és a lelkiismeret által (Róm 1-2). Nincs bűntelen pogány, ahogy nincs bűntelen keresztény sem. Mindannyian vétünk Isten ellen, és a lelkiismeret ellen. Mindannyiunknak szüksége van egy Megváltóra. És a Megváltó Krisztus.

11. "De biztosan van valami jó a legrosszabb emberben is, és egy kicsi rossz a legjobb emberben is. Mindenhol van jó és rossz, az Egyházon belül és az Egyházon kívül is."

Ez így igaz. De mi következik ebből? Hogy nincs szükségünk Megváltóra? Hogy sok Megváltó van? Hogy az egymásnak ellentmondó vallások mind igazak lehetnek? Hogy egyikük sem igaz? Ezen benne foglalt konklúziók egyikének sincs a legtávolabbi logikai kapcsolata sem a felállított premisszával.

A legrosszabb emberben is lehet egy kicsi jó, de egy kicsi rossz a legjobb emberben is lehet; sőt, bűn - vagyis elkülönülés Istentől - mindannyiunkban van; és a legjobb emberek, a szentek, voltak az elsők, akik ezt elismerték. Az egyetemes bűn - amit Szent Pál a Róm 1,18-ban olyan jól meghatározott - elnyomja az igazságot. Mindannyian vétkezünk az általunk megismert igazság ellen, és megtagadjuk amint elítél minket, vagy az önállóságunkat és az önelégültségünket fenyegetni kezdi. Mindannyian racionalizálunk. A kötelességünk világos - hogy teljesen őszinték legyünk - de egyikünk sem teljesíti tökéletesen ezt a kötelességet. Nekünk nincs mentségünk a leküzdhetetlen tudatlanságra.

12. "De nem igazságtalan, hogy Isten az egész világot a keresztény alapelvek szerint ítéli meg?"

Isten igazságosan ítél. "Mindazok ugyanis, akik [a mózesi] törvény nélkül vannak és vétkeztek, elvesznek a törvény nélkül is; mindazokat pedig, akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján ítélik el" (Róm 2,12). Még a pogányoknál is látszik, hogy "a törvény követése a szívükbe van írva" (Róm 2,15). Ha őszintén a szívünkbe nézünk, akkor két igazságot találunk: hogy tudjuk, mit kell tennünk és milyenné kell lennünk, és tudjuk, hogy mit nem szabad tennünk, és milyenné nem szabad válnunk.

A fundamentalisták Krisztus világosan egy-utas tanításához hűek, de gyakran azt vonják le ebből, hogy a pogányok, a buddhisták, stb., nem üdvözülhetnek. A liberálisok, akik Isten irgalmasságát hangsúlyozzák, viszont nem tudják rávenni magukat, hogy elhiggyék, hogy emberek tömege van a pokolra ítélve, és ezért figyelmen kívül hagyják, tagadják, elbagatellizálják, vagy felvizezik Krisztus saját igényét az egyedülállóságra. Az Egyház egy harmadik utat hirdet, amely az Újszövetség szövegeibe van belefoglalva. Egyrészről senki sem üdvözülhet, csakis Krisztus által. Másrészről Krisztus nemcsak egy zsidó embert testesített meg, hanem Ő az Isten örök, preegzisztens  Igéje, "Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít" (Jn 1,9). Vagyis Szókratész képes volt arra, hogy megismerje Krisztust Isten Igéjeként, mint az örök igazságot; és, ha szíve legmélyének alapvető választása az volt, hogy ezt az Igazságot elfogadja hitben, reményben és szeretetben, akkor bármennyire is tökéletlenül ismerte is meg ezt a Krisztust Szókratész, Szókratész is üdvözülhetett Krisztus által. Nem az alapján üdvözülünk, hogy ki mennyit tud az igazságról, hanem a hit által. A Szentírás sehol se mondja, hogy a hit intellektuális tartalmának mennyire pontosnak és mekkorának kell lennie. Csak azt mondja el egyértelműen, hogy ki az egyetlen Megváltónk.

Vagyis az Egyház álláspontja a világvallásokról különbözik mind a modern relativizmustól, mind a fundamentalista bezárkózástól. Egyrészről elismeri, hogy a többi vallásban számos olyan mély bölcsesség és érték van, amelyeket a keresztényeknek tisztelniük kell, sőt tanulhatnak is belőlük (ilyen lehet pl. a hinduk mély imája, az iszlám odaadás, a protestánsok buzgósága, vagy az ortodoxok istentisztelete). De másrészről, Krisztus és Egyházának egyedülállóságát soha nem lehet kisebbíteni, lealkudni vagy relativizálni. A hitben való növekedésünkhöz hozzájárulhat, ha ismerjük a többi vallást, de anélkül, hogy bármit is el kellene lopnunk tőlük. "Az üdvösség eszközeit hiánytalanul ugyanis csak Krisztus katolikus Egyházában, az üdvösség egyetemes eszközében érhetjük el." (II. Vatikáni Zsinat: Unitatis Redintegratio 3.)

Forrás

A cikk szerkezetében, gondolataiban és több helyen szó szerint Peter Kreeft: Fundamentals of the Faith (Ignatius Press, 1988.) c. könyvének 11. fejezetét követi.

(Fel)