Miben hittek az Egyházatyák?

Kr.u. I-II. század

Római Szent Kelemen
Didakhé
Antióchiai Szent Ignác
Hermász: Pásztor
Barnabás-levél
Szent Jusztinosz
Szent Polikárp
"Római Szent Kelemen": 2. levél a korintusiakhoz
Tatianosz
Szardeszi Melitón
Athénagorasz
Korintusi Dionüszosz
Hégészipposz
Szent Ireneusz
Antióchiai Szent Theophilosz
Alexandriai Szent Kelemen
Hippolütosz
Tertullianus

Miben hitt Római Szent Kelemen?

Római Szent Kelemen (+97) a legelső Apostoli Atya. Péter apostol után a 3. római püspök, aki Kr.u. 88-97-ig vezette az Egyházat. Valószínűleg a Flavius család fölszabadított rabszolgája volt. Jól ismerte még Pétert és Pál apostolt, az Egyházatyák közül többen a Fil 4,3-ban lévő Kelemennel azonosították. Minden bizonnyal száműzetésben halt meg, a hagyomány szerint a Krím-félszigeten vetették a tengerbe egy horgonnyal a testén.
A korintusiakhoz írt levelét az első századokban szinte mindenki a kánoni írások közé sorolta (még az V. század eleji Alexandriai kódex is az újszövetségi írások közé tette), és tekintélyét az egyházi kánon összeállítása után is megtartotta.

Tehát nézzük meg, hogy miben hitt a legelső Apostoli Atya:

... hogy Péter Rómában tanított

 

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 5,1-5; 7,1. (Kr. u. 88-96)

'De most hagyjuk ezeket a kezdeti időkből való példákat, említsük meg inkább a közelmúlt idők atlétáit, vegyük csak számba korunk nemes példaképeit. A lázongás és az irigykedés miatt a legnagyobb és legigazibb oszlopok szenvedtek üldöztetést, és egészen a halálig küzdeniük kellett. Idézzük szemeink elé a jóságos apostolokat! Péter, aki az igazságtalan lázongás miatt nem egy és nem kettő, hanem számtalan szenvedést tűrt, ilyenképpen szenvedte el a vértanúhalált, és jutott a dicsőség megérdemelt helyére. A lázongás és a viszálykodás következtében mutatta fel Pál is a türelmességben való győztes bajvívását. .
Mindezeket, szeretteim, nemcsak azért küldjük el mi hozzátok, hogy figyelmeztessünk benneteket kötelességeitekre, hanem hogy nekünk magunknak is emlékezetünkbe véssük, mivel egyazon versenypályán vagyunk, és ugyanazt a küzdelmet kell megvívni minekünk is."

 

... hogy Péter utódaként az ő apostoli székét birtokolta, melynek mindenki köteles engedelmeskedni

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 1; 58-59. 63 (Kr. u. 88-96)

"Isten egyháza, mely Rómában tartózkodik, Isten egyházának, amely Korintusban időzik. A bennünket érő, és egymást követő váratlanul jött nehézségek és zavarok miatt, testvéreim, csak megkésve fordíthattuk figyelmünket mindazokra a dolgokra, melyeknek rendezése, szeretteim, olyan kívánatos számotokra, arra az istentelen és hozzátok méltatlan lázadásra gondolunk, ami Isten választottjai számára idegen és tőlük távol áll, de miatta jutott néhány vakmerő és elszánt egyén arra a féktelenségre, hogy a ti tiszteletet érdemlő, nemes, és minden ember előtt megbecsülésben álló neveteket olyan rettenetesen káromolja... Fogadjátok meg tanácsunkat, és nem fogjátok megbánni... Ha pedig valaki nem fogadná el azt, amit ő [Isten] mondott általunk [vagyis, hogy állítsátok helyre az egyházvezetést], tudja meg, nem kis veszélynek teszi ki magát! . örömöt, igaz örvendezést ajándékoztok minekünk azzal, ha engedelmesek lesztek azok iránt, akikről a Szentlélek által írtunk most nektek; és ha tövestül kivágjátok lázongásaitoknak a rend ellen irányuló, alaptalan haragját, amit a békesség és az egyetértés végett ezen levelünkben vázoltunk."

 

... hogy az Egyház hierarchikus felépítésű

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 40-41. (Kr. u. 88-96)

"Mindez már a korábbiakban is megmutatkozott számunkra; bepillanthattunk az isteni tudás mélységeibe is, ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak uralkodónk meghatározott időnkre véghezvinnünk rendelt. Felajánlásaink, és a szent cselekményeinket gondosan végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre és órára. Meghatározott helyen, és meghatározott személyek által akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy mindent méltó módon, neki tetszően történjen, és szívesen fogadott legyen akaratának. Mindazok boldogok és tetszésére vannak, akik az uralkodó törvényeit követik, nem fognak eltévelyedni. Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az előírt szolgálataik, és a néphez tartozó embert (laikosz) is kötik a nép számára előírt rendelkezések.
Közülünk mindenki a maga rendjében, jó lelkiismerettel adjon hálát az Istennek, megszentelődésében, senki se lépje át a szent cselekmények számára előírt szabályát. Mert nem mindenütt lehetett felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a könyörgést, a bűnökért bemutatott, a tisztulás áldozatát, csupán csak Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehetett felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan megvizsgálták a felajánlásra kerülő adományt. Akik pedig akaratával egybehangzó dolgokon kívül bármit is tettek, halállal bűnhődtek. Láthatjátok tehát, testvéreim, hogy a tudásban minél nagyobb megtiszteltetés jutott ki minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő veszély is."

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 42. (Kr. u. 88-96)

"Az apostolokat Jézus Krisztus rendelte számunkra, hogy hirdessék az evangéliumot, Jézus Krisztust pedig az Isten küldte el. Krisztus az Istentől, az apostolok Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje szerint az Isten akaratából volt. Átvették a parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus feltámadása által megbizonyosodva, és Isten igéjében megerősödve, a Szentlélek teljes birtoklásával elmentek, hogy hirdessék az evangéliumot, az Isten országát, mely el fog érkezni. Miután a különböző vidékeken és városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a lélekben, a püspököket és a diakónusokat, azok számára, akik hinni fognak. és ez nem volt újdonság, mert a régi időkben is írtak már a püspökökről és a diakónusokról. Az írás ugyanis ilyenképpen beszél róluk: "Püspököket állítok nekik az igazságosságban, diákónusokat pedig a hitben" (vö. Iz 60,17)."

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 44,1-2. (Kr. u. 88-96)

"A mi apostolaink is ilyen jól tudták Urunktól, Jézus Krisztustól, hogy irigykedés támad a püspökség neve miatt. Mivel mindezeket tökéletesen tudták előre, beiktatták az előbb említetteket, a továbbiakra pedig azt a rendelkezést adták, hogy mikoron majd ők is elszenderülnek, adják tovább más, kipróbált férfiaknak szent szolgálatukat."

... hogy az apostoli utódlás létezik

 
Római Szent Kelemen: Levél a korintusiaknak, 42,4-5; 44,1-3 (Kr. u. 88-96)

"Miután [az apostolok] a különböző vidékeken és városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a Lélekben, a püspököket és a diákonusokat, azok számára, akik hinni fognak. És ez nem volt újdonság, mert a régi időkben is írtak már a püspökökről és a diákonusokról. . A mi apostolaink is éppen ilyen jól tudták Urunktól, Jézus Krisztustól, hogy irigykedés támad a püspökség neve miatt. Mivel mindezeket tökéletesen tudták előre, felállították az előbbiekben említetteket, a továbbiakra pedig azt a rendelkezést adták, hogy mikoron majd ők is elszenderülnek, adják tovább más, kipróbált férfiaknak szent szolgálatukat."

... hogy bűnösök is vannak az Egyházban

 

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 51. 57. 60 (Kr. u. 88-96)

"Bármennyit is vétettünk, vagy az ellenség miatt bármi rosszat is tettünk, mindezek miatt kérjük bocsánatát magunknak; azok pedig, akik a lázongás és a megosztottság vezérei voltak, jobb lenne ha tekintettel lennének a közös reménységre. Jobb, ha az ember megvallja vétkeit, minthogy szívét megkeményítse.

Tanuljatok meg engedelmeskedni, vessétek el magatoktól nyelvetek fennhéjázó és gőgös hencegését, mert jobb az tinéktek, ha Krisztus nyájában kicsiknek és jó hírben állóknak találtattok, minthogy látszatra tündöklésben, de kivetnek benneteket annak reménységéből.
irgalmas és könyörületes,
bocsásd meg törvényszegéseinket,
igazságtalanságainkat, botlásainkat és vétkeinket,
ne említsd fel szolgáidnak és szolgálóidnak bűnét,
hanem tegyél tisztává minket igazságod tisztításával,
irányítsd lépteinket az igazságosságban
és abban, ami méltányos, hogy szívünk alázatosságában járjunk,
azt tegyük ami szép,
ami előtted tetszésre talál
és vezetőink előtt."

... hogy a Szent Hagyomány is szabályozza hitünket

 

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 7,2-3 (Kr. u. 88-96)

"Ezért vetjük el magunktól az üres és hiábavaló gondolatokat, inkább áttérünk a mi hagyományunk tiszteletet érdemlő és dicső szabályaira, és látni fogjuk, hogy mi az, ami szép, ami kellemes, és ami kedves Alkotónk színe előtt."

... hogy a deuterokanonikus könyvek is Isten Igéjét tartalmazzák

 

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz 27,4-7 (Kr. u. 88-96)

"A Felséges Igéjében alkotott meg mindent, és Igéjében megteheti ő azt is, hogy mindezeket megsemmisíti. "Ki mondhatná azt néki: - Mit tettél? Ki állhatna ellent hatalma erejének?" [Bölcs 12,12; 11,22]. Úgy tesz mindent, ahogyan ő akarja, és amikor ő akarja; semmi sem múlhat el abból, ami felől rendelkezett. Minden szeme előtt van, szándékai elől semmi sem rejtőzhet el, mert az egek elmondják Isten dicsőségét, az ő kezének alkotásait hirdeti az égboltozat, nap a napnak adja tovább a szót, éjszaka az éjszakának mondja tovább a tudást, nincsenek oly szavak, sem beszédek, melyek ne hallatnák hangjaikat [Zsolt 19,1-3]."

 

... hogy a Szentmise áldozat

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 40-41; 44,4-5. (Kr. u. 88-96)

"Mindez már a korábbiakban is megmutatkozott számunkra; bepillanthattunk az isteni tudás mélységeibe is, ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak uralkodónk meghatározott időnkre véghezvinnünk rendelt. Felajánlásaink, és a szent cselekményeinket gondosan végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre és órára. Meghatározott helyen, és meghatározott személyek által akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy mindent méltó módon, neki tetszően történjen, és szívesen fogadott legyen akaratának. Mindazok boldogok és tetszésére vannak, akik az uralkodó törvényeit követik, nem fognak eltévelyedni. Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az előírt szolgálataik, és a néphez tartozó embert is kötik a nép számára előírt rendelkezések.
Közülünk mindenki a maga rendjében, jó lelkiismerettel adjon hálát az Istennek, megszentelődésében, senki se lépje át a szent cselekmények számára előírt szabályát. Mert nem mindenütt lehetett felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a könyörgést, a bűnökért bemutatott, a tisztulás áldozatát, csupán csak Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehetett felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan megvizsgálták a felajánlásra kerülő adományt. Akik pedig akaratával egybehangzó dolgokon kívül bármit is tettek, halállal bűnhődtek. Láthatjátok tehát, testvéreim, hogy a tudásban minél nagyobb megtiszteltetés jutott ki minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő veszély is.

Nem kis mértékben vétkeznénk, ha azokat, akik feddhetetlenül és illendő módon ajánlják fel adományainkat, kivetnénk a püspökségből. Boldogok az előttünk járt presbiterek, gyümölcsöző és tökéletes megnyugvásban lett részük."

... hogy a bűnbocsánat hatalmában a papok részesednek

 

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 57,1. (Kr. u. 88-96)

"Ti pedig, akik a lázadás alapjait megvetettétek, rendeljétek alá magatokat a presbitereknek, fogadjátok el a fenyítést megtéréstek érdekében, hajtsátok meg szívetek térdeit!"

 

... hogy bűneinket meg kell gyónni

Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 51,3. (Kr. u. 88-96)

"Jobb, ha az ember megvallja vétkeit, minthogy a szívét megkeményítse, ahogyan Mózes, az Isten szolgája ellen is megkeményítették szívüket azok, akik fellázadtak ellene."

... hogy hit és tettek is kellenek az üdvösséghez

 
Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 10-12; 30-34 (Kr. u. 88-96)

"ábrahám, a kiválasztott barát, hűségesnek találtatott abban, hogy Isten szavaira figyelmes volt. Engedelmessége következtében hagyta el földjét, rokonságát és atyai házát... Hűsége és vendégszeretete következtében adatott neki fia öregségében, és az engedelmessége folytán még ezt is áldozatul ajánlotta fel az egyik hegyen az Istennek, mégpedig azon, amelyet ő mutatott meg neki.
Vendégszeretete és istenfélelme következtében menekült ki Lót Szodomából, arról a vidékről, mely körülötte mindenütt tűz és kénkövek általi pusztulásra ítéltetett; és ezzel jelét adta az Uralkodó, hogy a benne remélőket nem fogja magukra hagyni, míg azokat, akik a neki járó engedelmességet elhagyták, kínokra és gyötrelmekre fogja juttatni. Ennek felesége pedig, noha együtt vándorolt ki férjével, de másképpen gondolkodott az engedelmességről, és nem élt egyetértésben vele, intő jelül állíttatott fel azzal, hogy sóoszlop lett belőle egészen a mostani napokig...
Hite és vendégszeretete következtében menekült meg Ráháb, a parázna asszony is.
Mi pedig, akik az ő osztályrésze vagyunk, tegyük meg mindazt, ami a megszentelődésünkhöz tartozik. Meneküljünk a rágalmazásoktól, az alávaló és tisztátalan kapcsolatoktól, a részegeskedéstől és az újdonságok hajhászásától, az utálatos vágyaktól, az undorító házasságtöréstől és az utálatos gőgtől. "Az Isten ugyanis" - mint ő mondja -, "a kevélyeknek ellenáll, az alázatosnak pedig kegyelmét adja" (vö. 1Pét 5,5). Azokhoz kapcsolódjunk, akik megkapták Isten kegyelmét; öltsük magunkra alázatos lelkülettel az egyetértést, legyünk önmegtartóztatóak, de távol álljon tőlünk mindenféle pusmogás vagy rágalom. A tetteinkben bizonyuljunk igazaknak, és ne a szavainkban. Jótetteinkről mások tegyenek tanúságot, ahogy ezt megadták atyáinknak, akik valóban igazak voltak.
Kapcsolódjunk tehát az áldáshoz, és látni fogjuk, hogy melyek az áldás útjai. Idézzük csak vissza mindazt, ami kezdettől fogva történt. Kinek a kegyelméből nyert áldást atyánk, Ábrahám? Nemde a hit által cselekedte az igazat és az igazságosságot? Engedelmességében, mivelhogy ismerte a jövőt, szívesen ajánlotta fel Izsákot áldozatnak.
Mindannyian dicsőségre és nagyságra emelkedtek, de nem a saját erejükből, cselekedeteik vagy az igazsággal egyező tetteik következtében, hanem Isten akaratából. Mi is az ő akaratából lettünk kiválasztottak Jézus Krisztusban, nem mi juttattuk magunkat a megigazulásra, nem saját bölcsességünk, elmésségünk, istentiszteleteink vagy szívünk megszenteltségében véghezvitt cselekedeteink folytán, hanem hit által, amely által a mindenható Isten a világ kezdetétől fogva mindenkit megigazulttá tett, akinek legyen dicsőség örökkön örökké. Ámen.
Mit tegyünk tehát, testvéreim? Tartsuk távol magunkat a jócselekedetektől, és hagyjuk el a jót? Semmiképpen sem engedné meg az Uralkodónk, hogy ez bekövetkezzen; inkább igyekezzünk buzgón és készségesen mindenféle jócselekedeteket véghezvinni. Beláthatjuk azt is mindannyian, hogy jócselekedetekkel ékeskedett minden igaz ember, és maga az Úr is műveiben felékesítve találta örömét. Előttünk áll a példakép, sietve járuljunk az ő akaratához, teljes erőnkből tegyük az igazságosság műveit!
Aki jól munkálkodik, jó lelkülettel veszi át munkájáért kenyerét; a hanyag és lusta, alig mer munkáltatójára nézni. Mindenképpen szükséges, hogy készségesek legyünk a jót megtenni, mert minden az Istentől származik. Ő ugyanis előre megmondotta nekünk: "íme az Úr, a bére szeme előtt van, hogy mindenkinek megadja azt, cselekedeteinek megfelelően" (vö. Iz 40,10)."

összefoglalva:

Tehát Római Szent Kelemen példaképként tekintett elődjére, Péter apostolra, akit személyesen is ismert; a távoli korintusi egyházat tekintélyével utasította rendre, és kötelezte őket az engedelmességre. Kelemen hitte, hogy az Egyház hierarchikus felépítésű, azaz az apostoli utódlást megtartó püspököknek, papoknak és diakónusoknak kell vezetni az egyes egyházakat, s akiknek bűnös volta sem menti fel őket a szolgálat alól. Kelemen hitte, hogy az Apostoli Szent Hagyomány mutatja meg, hogy "mi az, ami szép, ami kellemes, és ami kedves Alkotónk színe előtt", és hogy a Szentírás kánonjába tartozik a Bölcsesség könyve. Hitte, hogy az Eucharisztia szent cselekménye áldozati felajánlás, amelyet az áldozati oltáron csak elöljárók mutathatnak be. Hitte, hogy a papok penitenciát szabhatnak ki, és hogy vétkeinket meg kell vallani előttük. Hitte, hogy üdvösségünket nem csak a hit által alapozhatjuk meg, hanem a tettek ugyanilyen fontosak hozzá.
Ezek alapján minden kétséget kizáróan Római Szent Kelemen csakis katolikus keresztény lehetett.

Miben hitt a Didakhé szerzője?

A Didakhé, avagy a Tizenkét apostol tanítása a legkorábbi újszövetségen kívüli keresztény irat. Keletkezésének dátuma körül több feltételezés is van, de szinte mindegyik tudós Kr. u. 65 és 90 közé teszi (kivétel Harnack, aki 135-160 közötti időpontra gondol, viszont ő a Barnabás-levéltől függőnek tartja a Didakhét, ami valószínűtlen). A Kr. u. III. századig kanonikus könyvként kezelték többen is (pl. Alexandriai Szent Kelemen, Órigenész), elsőként Euszébiosz sorolta az apokrifek közé, ám jelentőségének elismerése mellett. Az ókorban a későbbi liturgikus és egyházfegyelmi iratok alapjául is szolgált.

Mindezek alapján fontos tudnunk, hogy miben is hitt ennek a könyvnek a szerzője:

... hogy hierarchikus az egyház

 

Didakhé XV. 1. (Kr. u. 70-90)

Kézfeltétellel válasszatok magatoknak az Úrhoz méltó püspököket és diakónusokat, szelíd és nem pénzéhes, igazmondó és kipróbált férfiakat; ők látják el ugyanis nektek a tanítók és próféták szolgálatát.

... hogy a deuterokanonikus könyvek részei a Szentírásnak

 

Didakhé 1,1-2 (Kr. u. 70-90)

Két út van, egy az életé, egy a halálé, a két út között pedig nagy különbség van. Az élet útja ez: először, "szeresd Istenedet, aki teremtett téged", másodszor, "szeresd felebarátodat, mint önmagadat" [MTörv 6,5; Lev 19,18; Mt 22,36-39; Mk 12,30-31]. "Te se tedd azt másnak, amit nem akarsz, hogy neked tegyenek" [Sir 7,30].

Didakhé, 4,3-5 (Kr. u. 70-90)

Szakadást ne okozz, békítsd ki a szembenállókat! "ítélj igazságosan" [MTörv 1,16.17; Péld 31,9], ne légy személyválogató, fedd meg az elbukottakat! Ne kételkedj, meglesz vagy nem! "Ne legyen kezed kinyújtva akkor, amikor kapsz, összeszorulva viszont, amikor rajtad a sor, hogy adj." [Sir 4,31].

 

... hogy a keresztségi forma a Szentháromságra történik

 

Didakhé, 7,1. (Kr. u. 70-90)

A keresztségre vonatkozóan, pedig így kereszteljetek: miután mindezeket előtte elmondtátok, élő vízben kereszteljetek az Atya és Fiú és Szentlélek nevére. Ha nem áll rendelkezésre élő víz, keresztelj más vízben; ha lehet hidegben, ha nem, melegben. Ha egyik sem áll rendelkezésre, háromszor önts vizet a fejre, az Atya és Fiú és Szentlélek nevére.

 

... hogy a keresztséget leöntéssel is ki lehet szolgáltatni

 

Didakhé, 7,1. (Kr. u. 70-90)

A keresztségre vonatkozóan, pedig így kereszteljetek: miután mindezeket előtte elmondtátok, élő vízben kereszteljetek az Atya és Fiú és Szentlélek nevére. Ha nem áll rendelkezésre élő víz, keresztelj más vízben; ha lehet hidegben, ha nem, melegben. Ha egyik sem áll rendelkezésre, háromszor önts vizet a fejre, az Atya és Fiú és Szentlélek nevére.

 

... hogy a Szentmise áldozat

Didakhé 14,1-3 (Kr. u. 70-90 körül)

Az Úr napján gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok. Mindaz, akinek vitás ügye van felebarátjával, addig ne jöjjön közétek, míg ki nem békült, nehogy közönségessé váljon áldozatotok. Az Úr ugyanis erről mondotta: Mindenütt tiszta áldozatot mutatnak be nékem, mert nagy király vagyok, mondja az Úr, és nevem csodálatos a nemzetek között (Mal 1,11-14.).

 

... hogy bűneinket meg kell gyónni az Egyházban

Didakhé, 4,14; 14,1. (Kr. u. 70-90 körül)

Az egyházban valld meg botlásaidat és rossz lelkiismerettel ne járulj imádsághoz! Ez az élet útja. . Az Úr napján gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok.

... hogy az üdvösséget elveszthetjük

 

Didakhé, 16. (Kr. u. 70-90)

Őrködjetek életetek fölött! Ki ne aludjanak mécseseitek és ki ne oldódjon övetek! Legyetek készen! Nem tudjátok ugyanis az órát, melyben Uratok érkezik. Gyakran gyűljetek egybe, azt keresve, mi válik lelketek javára! Semmilyen időnek nem lesz haszna kitartásotokat illetően, ha a végső időben tökéletesek nem lesztek. A végső napokban ugyanis sok hamis próféta lesz, sok rontó, a juhok farkasokká válnak, a szeretet gyűlöletbe fordul át; amikor felgyülemlik a törvénytelenség, gyűlölni fogják egymást az emberek, s akkor fog megjelenni a világcsaló Isten fiaként, a föld a kezébe adatik és jeleket és csodákat művel, melyek a világ kezdete óta nem voltak. Az emberek világa ekkor tűzpróbára kerül, és sokan megbotránkoznak és elvesznek, akik azonban kitartanak hitükben, megmenekednek ama átkozottól.

... hogy a vasárnap az Úr napja

 

Didakhé, 14. (Kr. u. 70-90)

Az Úr napján gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok.

... hogy az abortusz Isten ellen való

 

Didakhé, 2,1-2. (Kr. u. 70-90)

Az utasítás második parancsa így szól: Ne ölj, ne törj házasságot, gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj, ne lopj, varázslással ne foglalkozz, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg, ne kívánd azt, ami felebarátodé!

összefoglalva: 

A több újszövetségi irattal egyidős Didakhé szerzője hitte, hogy az Egyház hierarchikus, és a püspököket kézfeltétellel rendelték szolgálatukra. Hitte, hogy Sirák fiának könyve az Ószövetség része. Hitte, hogy a keresztséget leöntéssel is ki lehet szolgáltatni, és hogy mindez az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére történik. Hitte, hogy az Úr napján, azaz vasárnap tartott Szentmise tiszta áldozat, és nem közönséges megemlékezés, és hogy az áldozat előtt bűnvallomást kell tenni az Egyházban. Hitte, hogy megigazultságunkat elveszthetjük, például az abortusszal is.
Ennek fényében megállapítható, hogy a Didakhé szerzője csakis katolikus keresztény lehetett (esetleg ortodox).

Miben hitt Antiochiai Szent Ignác?

Antióchiai Szent Ignác (vagy Szent Theophorosz) Kr. u. 50 körül született Szíriában, és Szent Péter és Evodiosz után a szíriai Antióchia 3. püspöke lett.  Kr. u. 110 körül Traianus császár rendeletének értelmében a zsidók és pogányok körében is tisztelt Ignácot elfogták, megbilincselték és katonai őrizet alatt hajón Rómába indították, hogy ott vessék vadállatok elé. Ezen útja során írta meg 7 levelét. 
Ezeket a leveleket az Egyházban mindig nagyra becsülték, aminek olyan ára is lett, hogy "vadhajtásokat" is növesztett: további leveleket adtak hozzá, illetve a meglévőket különböző betoldásokkal bővítették. Így két változatban, egy rövidebb és egy hosszabb változatban olvashatóak. Ebből kifolyólag többen, főként a protestáns teológusok körében, kétségbevonták a levelek teljes hitelességét (egyházképét túl katolikusnak titulálva). Manapság azonban a rövidebb változat hitelét kétséget kizáróan szavatolni lehet (Harnack, Lightfoot, Zahn, Funk). Itt egy idézetet kivéve, csak a rövidebb változatból idézünk, hogy biztosak lehessünk abban, hogy miben hitt Szent Ignác:

... hogy Jézus Krisztus a mi Istenünk

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, Előszó; 7,2; 18,2. (Kr. u. 110)

A Theophorosznak is nevezett Ignatiosz mind nagyobb örömöt kíván... az Atya, és Istenünk Jézus Krisztus akaratában kiválasztott, a boldogságra méltó egyháznak, mely Efezusban van. 
Egy orvos van, testi és lelki, aki született és születetlen, a testben levő Isten, a halálban igazi élet, aki Máriától és Istentől való, először szenvedő, majd szenvedéstől mentes, a mi Urunk Jézus Krisztus.
Mária hordozta ugyanis méhében Istenünket, Jézust, a Khrisztoszt Isten rendelkezésének megfelelően, aki Dávid magjából való, de mégis a Szentlélektől.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a trallésziakhoz, 7,1. (Kr. u. 110)

Őrizkedjetek az ilyenektől. Így is lesz nálatok, ha nem fuvalkodtok fel, ha elszakíthatatlanok lesztek az Isten Jézus Krisztustól és az apostolok rendelkezéseitől.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a rómaiakhoz, Előszó; 3,3. (Kr. u. 110)

... a szeretett egyháznak, mely a magasságbeli Atya és egy Fia Jézus Krisztus fenségében irgalmat talált, melyet az, aki minden létezőt akart, Jézus Krisztus Istenünk hite és szeretete szerint megvilágosított.

Semmiféle látszat nem jó. Istenünk, Jézus Krisztus még inkább ragyog, miután az Atyában van.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 1,1. (Kr. u. 110)

Az Isten Jézus Krisztust dicsőítem én, aki oly okossá tett titeket; egyesített ugyanis benneteket tökéletesítve a megingathatatlan hitben, mintegy az Úr Jézus Krisztus keresztjére szegezve testben és lélekben, és a Krisztus vérében levő szeretetben megerősített, teljesen bizonyossá téve titeket Urunkra vonatkozóan, aki test szerint valóban Dávid nemzetségéből való, Isten ereje és akarata szerint azonban Isten Fia, aki valóban Szűztől született.

... hogy az egy Isten a Szentháromságos Isten

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 9,1; 19,3  (Kr. u. 110)

... az Atya templomának kövei vagytok, az Atyaisten épületéhez odakészítve, Jézus Krisztus emelőszerkezetén, mely a kereszt, magasba emeléstekhez kötélként szolgál a Szentlélek, felvonótok a hit legyen, felvonópályátok pedig Istenhez a szeretet.

Mária hordozta ugyanis méhében Istenünket, Jézust, a Khrisztoszt Isten rendelkezésének megfelelően, aki Dávid magjából való, de mégis a Szentlélektől.
... a régi királyság összeomlott, amikor megjelent Isten emberi módon az örök élet újdonságában

Antióchiai Szent Ignác: Levél a magnésziaiakhoz, 13. (Kr. u. 110)

Arra törekedjetek, hogy az Úr és az apostolok rendelkezéseiben szilárdak legyetek, hogy bármit tesztek testben és lélekben, azt sikeresen tegyétek (vö. Zsolt 1,3) a hitben és szeretetben, a Fiúban és Atyában és a Lélekben, a kezdetben és a végben, a legtiszteletreméltóbb püspökötökkel és presbitériumotokkal, mely méltó a lelki koszorúra, valamint az Isten szerinti diakónusokkal.

... hogy Péter Rómában tanított

Antiochiai Szent Ignác: Levél a rómaiakhoz, 4,3. (Kr. u. 110)

"Nem úgy parancsolok nektek, mint Péter és Pál."

... hogy Péter apostoli széke Rómában áll

 
Antióchiai Szent Ignác: Levél a rómaiakhoz, Bevezetés; 3,1; 9,1 (Kr. u. 110)

"A Theophorosznak is nevezett Ignatiosz a szeretett egyháznak, mely a magasságbeli Atya és egy Fia Jézus Krisztus fenségében irgalmat talált, melyet az, aki minden létezőt akart, Jézus Krisztus Istenünk hite és szeretete szerint megvilágosított, a rómaiak területén elöljáró egyháznak, mely Istenhez méltó, dicséretes, boldogságra méltó, dicsőséges, a cél elnyerésére érdemes, méltó a szentségre és a szeretet vezetője...

Soha senkire nem irigykedtetek, másokat tanítottatok. Én azt akarom, az is szilárduljon meg, amit tanítványokként másoknak meghagytatok.
Imáitokban emlékezzetek meg a Szíriában levő egyházról, melynek pásztora helyettem Isten! Egyedül Jézus Krisztus ügyel rá és a ti szeretetetek.
["üdvözöl titeket az efezusiak és szmírnaiak szeretete." (Trall. 12,1); "Köszönt titeket a troaszi testvérek szeretete" (Szmirn. 12,1)"

 

... hogy az Egyház katolikus

Antiókhiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 8,1-2 (Kr. u. 110 körül)

"Kövessétek mindannyian a püspököt, ahogyan Jézus Krisztus az Atyát, a presbitériumot pedig úgy, mint az apostolokat; a diakónusokat úgy tiszteljétek, mint Isten rendelkezését. A püspök nélkül semmi olyat ne tegyetek, ami az egyházzal kapcsolatos. Azt tartsátok érvényes eucharisztiának, melyet a püspök, vagy megbízottja végez. Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus egyház."

... hogy az Egyház látható és egyetlen

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 4-5. (Kr. u. 110)

Illő ezért, hogy ti is egyetértsetek a püspök akaratával, ahogyan teszitek is. Említésre méltó presbitériumotoknak éppúgy, mely Istenhez méltó, olyan összhangban kell lenni a püspökökkel, mint a lant húrjainak. Egyetértéstek és harmonikus szeretetközösségetek ad alkalmat Jézus Krisztus dicséretére. Mindannyian kórusba tömörüljetek, hogy az egyetértésben összhangban legyetek, az egységben Isten hangszínét véve fel, egy hangon énekeljetek az Atyának Jézus Krisztus által, hogy meghallgasson titeket, jó cselekedeteitek által felismerje, hogy Fiának tagjai vagytok. Azért hasznos nektek feddhetetlen egységben lenni, hogy mindenkor részesedjetek Istenben.

Nekem ugyancsak rövid ideig volt meghitt kapcsolatom püspökötökkel, nem is emberi kapcsolat, hanem kapcsolat a Lélekben, mennyivel inkább mondjalak boldognak titeket, akik oly szoros kapcsolatban vagytok vele, mint az egyház Jézus Krisztussal, és mint Jézus Krisztus az Atyával, hogy az egységben minden összhangban legyen. Senki ne legyen tévedésben! Aki nincs az oltár kerületén belül, az megfosztja magát Isten kenyerétől. Ha egyik vagy másik imádságának akkora ereje van, mennyivel több a püspök és az egész egyház imájának? Aki ugyanis nem ugyanoda jár, azt már elfogta a fennhéjazás és megítélte önmagát. Írva van ugyanis: "Isten a kevélyeknek ellenáll" (vö.: Péld. 3,34; Jak. 4,6; I. Pét. 5,5). Arra törekedjetek tehát, hogy ne álljatok ellen a püspöknek, azért, hogy engedelmesek legyünk Isten iránt.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a magnésziaiakhoz, 6-7. (Kr. u. 110)

Az említett személyekben mindnyájatokat szemléltem és szerettem a hitben, intelek titeket, hogy mindent Isten egyetértésében törekedjetek tenni, mert a püspök Isten helyettese, a presbiterek pedig az apostolok tanácsa helyét foglalják el, a számomra oly igen kedves diakónusokra Jézus Krisztus szolgálata van bízva, aki öröktől fogva az Atyánál volt, és az idők végén megjelent. Semmi ne legyen köztetek, ami megoszlást idézne elő, hanem egyesüljetek a püspökkel és az elöljárókkal, tekintettel a romolhatatlanság tanítására és mintájára.
Ahogyan az Úr sem tett semmit az Atya nélkül, egy volt vele, sem egymagában, sem apostolai által, úgy ne tegyetek ti se semmit a püspök és a presbiterek nélkül; ne próbáljatok semmi olyat tenni, ami nektek külön jónak látszik, hanem egy legyen az egybegyűltek imádsága, egy legyen könyörgése, szelleme, egy a reménye a szeretetben, a szeplőtelen örömben, mely Jézus Krisztus, akinél jobb nincsen. Mindnyájan Isten egy templomává tömörüljetek, mint egy áldozati oltárra, az egy Jézus Krisztusban, aki az egy Atyától jött, és az egy Atyánál volt, s őhozzá tér vissza.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a trallészieknek, 2-3. (Kr. u. 110)

Minthogy a püspöknek úgy engedelmeskedtek, mint Jézus Krisztusnak, úgy tűnik nekem, nem emberi szempontok szerint éltek, hanem Jézus Krisztus szerint, aki meghalt értünk, hogy az ő halálában híve elkerüljétek a halált. Szükséges tehát - így is cselekedtek -, hogy a püspök nélkül ne tegyetek semmit, de a presbitériumnak is engedelmeskedjetek, mint Jézus Krisztus - a mi reményünk - apostolainak, életformánk legyen Jézus Krisztus. Jézus Krisztus titkai diakónusainak is mindenben tetszeni kell mindenkinek, hiszen nem az étel és ital szolgái, hanem Isten egyházának sáfárai. óvakodniuk kell minden vétségtől, mint a tűztől.

A diakónusokat hasonlóképpen mindenki úgy tisztelje, mint Jézus Krisztust, ahogyan a püspököt is, mert az Atya képmása, a presbitereket pedig Isten tanácsaként és az apostolok testületeként. Nélkülük nem lehet egyházról beszélni.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a filadelfiaiakhoz, 2-4. (Kr. u. 110)

Igaz fény gyermekei (vö. Ef 5,8), kerüljétek tehát a megosztást, a rossz tanokat; ahol a pásztor van, oda kövessék őt a juhok is. Számos hitelt érdemlőnek látszó farkas akarja ugyanis gonosz gyönyörrel fogságba ejteni azokat, akik Istenhez igyekeznek. A ti egységetekben azonban ne legyen helyük.

óvakodjatok az ártalmas növényektől, melyeket nem Jézus Krisztus gondozott, mert azok nem az Atya ültetvényei! Nem azért mondom ezt, mert nálatok megoszlást találtam, ellenkezőleg, tisztaságot. Akik Istenéi és Jézus Krisztuséi, a püspökkel tartanak; azok, akik megtértek, jöjjenek az egyház egységébe, s ők is Istenéi lesznek, hogy Jézus Krisztus szerint éljenek. Ne hagyjátok megtéveszteni magatokat testvérek, aki a szakadárral tart, az nem örökli Isten országát (vö. 1Kor 6,9). Aki álnok szándékban sántikál, nem híve a szenvedésnek.

Arra törekedjetek, hogy eukharisztiátok egy legyen. Egy ugyanis a mi Urunk Jézus Krisztus teste, és egy a kehely az ő vérének egységére, egy az áldozati oltár, ahogyan egy a püspök a presbitériummal és a diakónusokkal, hogy Isten szerint cselekedjétek, amit cselekedtek.

Antiochiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 8-9. (Kr. u. 110)

Kövessétek mindannyian a püspököt, ahogyan Jézus Krisztus az Atyát, a presbitériumot pedig úgy, mint az apostolokat; a diakónusokat úgy tiszteljétek, mint Isten rendelkezését. A püspök nélkül semmi olyat ne tegyetek, ami az egyházzal kapcsolatos. Azt tartsátok érvényes eucharisztiának, melyet a püspök, vagy megbízottja végez. Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus (egyetemes) egyház. A püspök nélkül nem lehet sem keresztelni, sem szeretetlakomát tartani; amit azonban jóváhagy, az Istennek is tetsző, hogy biztos és szilárd legyen mindaz, amit tesztek.

Helyes egyébként észhez térnünk, hogy addig forduljunk Istenhez, amíg időnk van rá. Istent és a püspököt ismerni jó. Aki a püspököt tiszteli, azt Isten is megbecsüli; aki a püspök tudta nélkül tesz bármit is, az a Sátánnak szolgál.

... hogy hierarchikus ez az Egyház

 

Antiochiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 8-9. (Kr. u. 110)

Kövessétek mindannyian a püspököt, ahogyan Jézus Krisztus az Atyát, a presbitériumot pedig úgy, mint az apostolokat; a diakónusokat úgy tiszteljétek, mint Isten rendelkezését. A püspök nélkül semmi olyat ne tegyetek, ami az egyházzal kapcsolatos. Azt tartsátok érvényes eucharisztiának, melyet a püspök, vagy megbízottja végez. Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus (egyetemes) egyház. A püspök nélkül nem lehet sem keresztelni, sem szeretetlakomát tartani; amit azonban jóváhagy, az Istennek is tetsző, hogy biztos és szilárd legyen mindaz, amit tesztek.

Helyes egyébként észhez térnünk, hogy addig forduljunk Istenhez, amíg időnk van rá. Istent és a püspököt ismerni jó. Aki a püspököt tiszteli, azt Isten is megbecsüli; aki a püspök tudta nélkül tesz bármit is, az a Sátánnak szolgál.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a magnésziaiakhoz, 2. 6. (Kr. u. 110)

Látástokra méltattam püspökötök, az Istenhez méltó Damasz és a tisztelendő presbiterek, Basszusz és Apollóniosz, valamint szolgatársam, a diakónus Zotinosz által, kiben örömömet leltem, mert úgy engedelmeskedik a püspöknek, mint Isten kegyelmének, a presbitériumnak pedig, mint Jézus Krisztus törvényének.

Az említett személyekben mindnyájatokat szemléltem és szerettem a hitben, intelek titeket, hogy mindent Isten egyetértésében törekedjetek tenni, mert a püspök Isten helyettese, a presbiterek pedig az apostolok tanácsa helyét foglalják el, a számomra oly igen kedves diakónusokra Jézus Krisztus szolgálata van bízva, aki öröktől fogva az Atyánál volt, és az idők végén megjelent. Isten egyetértését vegyétek fel mindannyian, tiszteljétek egymást, és felebarátját senki ne tekintse test szerint, hanem mindenkor szeressétek egymást Jézus Krisztusban. Semmi ne legyen köztetek, ami megoszlást idézne elő, hanem egyesüljetek a püspökkel és az elöljárókkal, tekintettel a romolhatatlanság tanítására és mintájára.

 

... hogy az egyházi rend isteni alapítású

Antióchiai Szent Ignác: Levél a magnésziaiakhoz, 6. (Kr. u. 110)

Az említett személyekben mindnyájatokat szemléltem és szerettem a hitben, intelek titeket, hogy mindent Isten egyetértésében törekedjetek tenni, mert a püspök Isten helyettese, a presbiterek pedig az apostolok tanácsa helyét foglalják el, a számomra oly igen kedves diakónusokra Jézus Krisztus szolgálata van bízva, aki öröktől fogva az Atyánál volt, és az idők végén megjelent. Semmi ne legyen köztetek, ami megoszlást idézne elő, hanem egyesüljetek a püspökkel és az elöljárókkal, tekintettel a romolhatatlanság tanítására és mintájára.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a trallészieknek, 2-3. (Kr. u. 110)

Minthogy a püspöknek úgy engedelmeskedtek, mint Jézus Krisztusnak, úgy tűnik nekem, nem emberi szempontok szerint éltek, hanem Jézus Krisztus szerint, aki meghalt értünk, hogy az ő halálában híve elkerüljétek a halált. Szükséges tehát - így is cselekedtek -, hogy a püspök nélkül ne tegyetek semmit, de a presbitériumnak is engedelmeskedjetek, mint Jézus Krisztus - a mi reményünk - apostolainak, életformánk legyen Jézus Krisztus. Jézus Krisztus titkai diakónusainak is mindenben tetszeni kell mindenkinek, hiszen nem az étel és ital szolgái, hanem Isten egyházának sáfárai. Óvakodniuk kell minden vétségtől, mint a tűztől.

A diakónusokat hasonlóképpen mindenki úgy tisztelje, mint Jézus Krisztust, ahogyan a püspököt is, mert az Atya képmása, a presbitereket pedig Isten tanácsaként és az apostolok testületeként. Nélkülük nem lehet egyházról beszélni.

 

... hogy bűnösök is vannak az egyházban

Antióchiai Szent Ignác: Levél Polikárphoz, 1. (Kr. u. 110)

A kegyelemben kérlellek téged, melybe öltöztél, gyorsítsd meg futásodat, ints mindenkit, hogy eljusson az üdvösségre. Nagy gondossággal szerezz érvényt tisztségednek, testileg és lelkileg egyaránt! Legyen gondod az egyesülésre, melynél nincs jobb dolog! Viselj el mindenkit, mint téged az Úr; a szeretetben viselj el mindenkit, ahogyan teszed is! Idődet szüntelenül imában töltsd! Kérj magadnak nagyobb belátást, mint amivel most rendelkezel! Virrassz, mint akinek álmatlan a lelke! Olyan érzülettel beszélj az emberekkel egyenként, ahogyan Isten; tökéletes atlétaként viseld mindenki gyöngeségét! Ahol több munka van, ott több a nyereség is.

 

... hogy a hit a Hagyományban terjed tovább

Antióchiai Szent Ignác: Levél a filadelfiaiakhoz 8,2 (Kr. u. 110)

Aztán hallottam, hogy egyesek azt mondták: ha a régieknél nem találom, nem hiszem az evangéliumban sem. Amikor azt válaszoltam nekik, hogy megíratott, azt mondták rá: ez a kérdés. Az én okmányom azonban Jézus Krisztus, sértetlen okiratom keresztje, az ő halála, feltámadása, és az általa való hit, melyben imáitok által meg akarok igazulni.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz 8. (Kr. u. 110)

Kövessétek mindannyian a püspököt, ahogyan Jézus Krisztus az Atyát, a presbitériumot pedig úgy, mint az apostolokat; a diakónusokat úgy tiszteljétek, mint Isten rendelkezését. A püspök nélkül semmi olyat ne tegyetek, ami az egyházzal kapcsolatos. Azt tartsátok érvényes eucharisztiának, melyet a püspök, vagy megbízottja végez. Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus (egyetemes) egyház. A püspök nélkül nem lehet sem keresztelni, sem szeretetlakomát tartani; amit azonban jóváhagy, az Istennek is tetsző, hogy biztos és szilárd legyen mindaz, amit tesztek.

 

... hogy a keresztségben kegyelem közvetítődik

Antióchiai Szent Ignác: Levél Polikárpnak, 6. (Kr. u. 110)

Senki ne legyen pártütő közöttetek! Maradjon meg keresztségtek fegyvernek, hitetek sisak, szeretetetek dárda, kitartástok teljes harci felszerelésetek; tetteitek legyen a letétemény, hogy megérdemelt jutalmatokat megkapjátok!

... hogy a vasárnap az Úr napja

Antióchiai Szent Ignác: Levél a magnésziaiakhoz, 9,1. (Kr. u. 110)

Ha tehát azok, akik a régi életrendben nevelkedtek, eljutottak a remény újdonságára, ne a szombatot tartsák, hanem éljenek az Úr napja szerint, mely napon felkélt életünk és halála által, amit egyesek tagadnak, mely misztérium által nyertük el a hitet, és ezért tartunk ki, hogy Jézus Krisztus, egyetlen tanítónk tanítványainak találtassunk.

... hogy az Eucharisztia áldozat

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél a filadelfiaiakhoz, 4. (Kr. u. 110)

Arra törekedjetek, hogy eukharisztiátok egy legyen. Egy ugyanis a mi Urunk Jézus Krisztus teste, és egy a kehely az ő vérének egységére, egy az áldozati oltár, ahogyan egy a püspök a presbitériummal és a diakónusokkal, hogy Isten szerint cselekedjétek, amit cselekedtek.

... hogy az Eucharisztia Jézus Krisztus valóságos teste és vére

Antiókhiai Szent Ignác: Levél a rómaiakhoz, 7,3. (Kr. u. 110)

Nem lelem örömömet a romlandó táplálékban, sem ezen élet gyönyörűségeiben. Isten kenyerét akarom, mely Jézus Krisztus teste, aki Dávid magából való, azt az italt kívánom, mely az ő vére, ami a romolhatatlan szeretet.

Antiókhiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 7,1. (Kr. u. 110)

Távol tartják magukat az imádságtól és eukharisztiától, mert nem vallják, hogy az eukharisztia Megváltónk Jézus Krisztus bűneinkért szenvedett teste, melyet az Atya jóságában feltámasztott.

... hogy az Egyház a bűnök megbocsátásának közvetítője

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél a filadelfiaiakhoz, 3,2; 8,1. (Kr. u. 110)

Akik Istenéi és Jézus Krisztuséi, a püspökkel tartanak; azok, akik megtértek, jöjjenek az egyház egységébe, s ők is Istenéi lesznek, hogy Jézus Krisztus szerint éljenek. . Én a saját dolgomat tettem, mint egyesülésre rendeltetett ember. Ahol ugyanis széthúzás és harag van, ott Isten nem lakik. Az Úr megbocsájt minden megtérőnek, ha az Istennel való egységre a püspök tanácsához tér meg. Hiszek Jézus Krisztus kegyelmében, aki leold rólatok minden bilincset.

... hogy bűneinket meg kell gyónni

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 9. (Kr.u. 110 körül)

Helyes egyébként észhez térnünk, hogy addig forduljunk Istenhez, amíg időnk van rá. Istent és a püspököt ismerni jó.

Antióchiai Szent Ignác: Levél a filadelfiaiakhoz, 3,2; 8,1. (Kr.u. 110 körül)

Akik Istenéi és Jézus Krisztuséi, a püspökkel tartanak; azok, akik megtértek, jöjjenek az egyház egységébe, s ők is Istenéi lesznek, hogy Jézus Krisztus szerint éljenek.

én a saját dolgomat tettem, mint egyesülésre rendeltetett ember. Ahol ugyanis széthúzás és harag van, ott Isten nem lakik. Az Úr megbocsájt minden megtérőnek, ha az Istennel való egységre a püspök tanácsához tér meg. Hiszek Jézus Krisztus kegyelmében, aki leold rólatok minden bilincset.

... hogy a házasság isteni intézmény

 
Antióchiai Szent Ignác: Levél Szent Polikárphoz, 5. (Kr. u. 110)

A gonosz mesterkedéseket kerüld el, tarts inkább beszédet róluk! Nővéreimnek mondd meg, hogy miközben az Urat szeretik, elégedjenek meg élettársaikkal testben, lélekben egyaránt. Hasonlóképpen hirdesd testvéreimnek Jézus Krisztus nevében: házastársaikat úgy szeressék, mint az Úr szerette az egyházat (vö.: Ef 5,25. 29). Ha valaki az Úr teste iránti tiszteletből meg tud maradni szüzességben, maradjon meg, de ne dicsekedjék! Ha dicsekedni fog, el fog veszni, s ha a püspöknél többre tartja magát, már a romlás áldozata. Úgy illik, hogy a vőlegények és a menyasszonyok a püspök helybenhagyásával keljenek egybe, hogy a házasság az Úr szándékának megfeleljen, és ne az ösztönös kívánkozás szerint történjék. Minden Isten tiszteletére legyen.

 
 

... hogy Mária az Isten anyja

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 18,2. (Kr. u. 110)

Mária hordozta ugyanis méhében Istenünket, Jézust, a Khrisztoszt (= Felkentet, Messiást) Isten rendelkezésének megfelelően, aki Dávid magjából való (vö.: Jn. 7,42; Róm. 1,3), de mégis a Szentlélektől;

... hogy Mária tisztelete jogos

 
Antiókhiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 7.18-19. (Kr. u. 110)

Egy orvos van, testi és lelki, aki született és születetlen, a testben levő Isten, a halálban igazi élet, aki Máriától és Istentől való, először szenvedő, majd szenvedéstől mentes, a mi Urunk Jézus Krisztus.

Mária hordozta ugyanis méhében Istenünket, Jézust, a Khrisztoszt, Isten rendelkezésének megfelelően, aki Dávid magjából való, de mégis Szentlélektől; aki született és megkereszteltetett, hogy szenvedésével tisztítsa meg a vizet. Rejtve is maradt e világ fejedelme előtt Mária szüzessége és szülése, hasonlóképpen az Úr halála is: három kiáltó misztérium, mely Isten csendjében ment végbe.

 
 

... hogy a halottak lelki üdvéért imádkozni lehet

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 4-5. (Kr. u. 110)

Rajta kívül nincs semmi, ami méltó hozzátok, kiben bilincseket hordok, a lelki gyöngysort, bennük adassék meg nekem a feltámadás imáitokra, melyeknek bár mindig részese lennék, hogy az efezusi keresztények örökrészében lehetnék

 
 

... hogy érdemeket szerezhetünk

Antióchiai Szent Ignác: Levél Polikárphoz, 6,2. (Kr. u. 110)

Annak a hadvezérnek a tetszését keressétek, akitől a zsoldot kapjátok, senki ne legyen pártütő közöttetek! Maradjon meg keresztségtek fegyvernek, hitetek sisak, szeretetetek dárda, kitartástok teljes harci felszerelésetek; tetteitek legyen a letétemény, hogy megérdemelt jutalmatokat megkapjátok!

... hogy hit és tettek által igazulunk meg

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél Polikárphoz, 1; 6. (Kr. u. 110)

A kegyelemben kérlellek téged, melybe öltöztél, gyorsítsd meg futásodat, ints mindenkit, hogy eljusson az üdvösségre. Nagy gondossággal szerezz érvényt tisztségednek, testileg és lelkileg egyaránt! Legyen gondod az egyesülésre, melynél nincs jobb dolog! Viselj el mindenkit, mint téged az Úr; a szeretetben viselj el mindenkit, ahogyan teszed is! Idődet szüntelenül imában töltsd! Kérj magadnak nagyobb belátást, mint amivel most rendelkezel! Virrassz, mint akinek álmatlan a lelke! Olyan érzülettel beszélj az emberekkel egyenként, ahogyan Isten; tökéletes atlétaként viseld mindenki gyöngeségét! Ahol több munka van, ott több a nyereség is.
A püspökhöz tartsátok magatokat, hogy Isten is figyeljen rátok. Áldozat vagyok én azokért, akik alávetik magukat a püspöknek, a presbitereknek és a diakónusoknak. Velük együtt legyen részem Istenben! Együtt fáradozzatok, versenyezzetek együtt, fussatok együtt, szenvedjetek együtt, nyugodjatok le együtt, keljetek fel együtt, mint Isten sáfárai, házanépe és szolgái! Annak a hadvezérnek a tetszését keressétek, akitől a zsoldot kapjátok, senki ne legyen pártütő közöttetek! Maradjon meg keresztségtek fegyvernek, hitetek sisak, szeretetetek dárda, kitartástok teljes harci felszerelésetek; tetteitek legyen a letétemény, hogy megérdemelt jutalmatokat megkapjátok! Legyetek nagylelkűek egymás iránt szelídségben, ahogyan Isten is az irántatok! Mindenkor örömöt szeretnék lelni bennetek.

... hogy elveszthető az üdvösség

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 10. (Kr. u. 110)[* a hosszabb változatban]

A többi emberért is szüntelenül imádkozzatok. Hiszen van remény a megtérésre, hogy Istenre találhatnak. Nem tudjátok, hogy elbukhat, majd ismét felkelhet, és Istenre találhat?

... hogy a pokol örök

 

Antióchiai Szent Ignác: Levél az efezusiakhoz, 16,1-2 (Kr. u. 110)

Ne áltassátok magatokat, testvéreim. Akik a családjukat megrontják, nem fogják örökölni Isten országát (vö. 1Kor 6,9-10; Ef 5,5). Ha azokat, akik testileg tettek ilyet, megölték, mennyivel inkább azt, aki Isten hitét, melyért Jézus Krisztus megfeszíttetett, rossz tanítássá torzítja? Az ilyen szennyessé válva a kiolthatatlan tűzre kerül (vö. Mt 9,43), hasonlóképpen az is, aki hallgatta őt.

összefoglalva:

Antióhiai Szent Ignác a II. század legelején írt leveleiből kitűnik, hogy egyértelműen hitt Jézus Krisztus istenségében, és a Szentháromságban. Hitte, hogy a római püspök a katolikusnak nevezett Egyház vezetője, tanítója, és felügyelője. Hitte, hogy Krisztusnak csak egyetlen Egyháza van, és ez az Egyház teljes egyetértésben él a püspökökkel összhangban, akik nélkül "nem lehet egyházról beszélni", és akiket ha valaki elhagy, az kívül kerül az Egyházból. Hitte, hogy az Egyház hierarchikus, hogy minden részegyházat egy püspök vezet, aki mellett ott állnak a presbiterek, és a diakónusok. A püspököknek krisztusi tekintélyt tulajdonított, azaz az egyházi rendet isteni alapításúnak vallotta. Hitte, hogy a hit az apostoli Hagyományban is jelen van, és a püspökök szava biztos és szilárd. Hitte, hogy nem a szombatot kell megtartania a keresztényeknek, hanem a vasárnapot. Hitte, hogy a keresztségben kegyelem közvetítődik, és hogy az Eucharisztia áldozati cselekmény, amelyben a kenyér és a bor Jézus Krisztus valóságos teste és vére. Hitte, hogy az Egyházban gyengék és bűnösök is vannak, de a bűnöket meg kell vallani a püspököknek, és így bocsátja meg Isten azokat. Hitte, hogy a házasság isteni intézmény, és a házasok közötti kapcsolat Krisztus és Egyháza közötti kapcsolatot testesíti meg. Hitte, hogy Mária az Isten anyja, és hogy szüzessége és szülése az Úr halálához hasonló misztérium. Hitte, hogy lehet a halottak lelki üdvéért imádkozni. Hitte, hogy hit és tettek által igazulunk meg, és tetteinkkel érdemeket szerzünk Isten előtt. Hitte, hogy a megigazultak újból elbukhatnak, és akik ebben az állapotban maradnak, azok az örök kárhozat tüzébe jutnak.
Mindezek figyelembe vételével százszázalékig biztosak lehetünk abban, hogy Antióchiai Szent Ignác kizárólag katolikus keresztény lehetett.

Miben hitt Hermász, a Pásztor szerzője?

A Pásztor című korakeresztény irat a szövegkritika mai állása szerint három szerző műve. Az első négy látomást magába foglaló részt minden bizonnyal a Róm 16,14-ben is említett Hermász, római zsidókeresztény férfi írta még Kr.u. 80 előtt. A IX. Példázatot valószínűleg I. Piusz pápa testvére illesztette a Pásztorhoz Kr. u. 140-150 körül, a többi rész pedig a "pszeudo-Pásztor" írása, mindenképpen Kr.u. 138-161 (Antonius Pius uralkodása) közötti időből. 
A Pásztor a ránk maradt legnagyobb terjedelmű, és legösszetettebb korakeresztény irat. A Szentírás könyvei közé sorolta Szent Ireneusz, Tertullianus, Alexandriai Szent Kelemen, Órigenész, illetve a IV. századi Sínai kódex, és ha az Egyház nem is vette fel a kánoni írások közé, továbbra is kiemelkedő tekintélynek örvendett.

Tehát nem tekinthetünk el attól, hogy miben hittek a Pásztor szerzői:

... hogy Róma apostoli székének bírói hatalma van

Hermász: Pásztor 2,4,3 (Kr. u. 80-150)

[Hermász] két könyvecskét fogsz majd megírni, az egyiket elküldöd Kelemennek [Róma püspöke], a másikat pedig Grapténak. Kelemen a városon kívülre fogja azt eljuttatni, neki az a megbízatása.

... hogy a keresztség kegyelmet közöl és szükséges az üdvösséghez

 

Hermász: Pásztor, 31. (Kr. u. 80-150)

Hallottam, Uram, néhány tanítótól, hogy nincsen más megtérés, csak az, amikor a vízbe leszállunk, és megkapjuk a korábbi bűneinkre a bocsánatot. Jól hallottad - válaszolta -, így is van.

... hogy a válás a házasságban tiltott

 

Hermász: Pásztor, 4. Parancsolat, 29,4 (Kr. u. 80-150)

Uram, ha egy Úrban hívőnek van felesége, és ha azt házasságtörésen érte, vétkezik-e a férje, ha továbbra is együtt él vele? Amíg nem tud erről, nem vétkezik - mondotta -, de ha a férj megtudja bűnét, és az asszony nem bánja meg, hanem megmarad a paráznaságban, ha így a férj együtt élne vele, bűnének részesévé válik, és a házasságtörésben a bűntársa lesz. Mit tegyen hát a férj, Uram - kérdeztem tőle -, ha az asszony megmarad ebben a szenvedélyében? Bocsássa el őt - válaszolta -, és a férfi maradjon magában; mert ha a feleségét elbocsátva más asszonyt venne el, akkor ő is házasságot tör (vö. Mt 10,11; 5,32; 19,9; 1Kor 7,11). Uram, ha az asszony az elbocsájtás után megbánná tettét, és szeretne visszatérni a férjéhez, már nem kell őt visszafogadni? - mondottam. De igen - felelte ő -, ha nem fogadja vissza a férje, vétkezik, és nagy bűnt szerez magának, mert a megtérő bűnöst vissza kell fogadni, de nem sokszor. Ezért áll parancsként előttetek, akár a férjnek, akár a feleségnek, hogy megmaradjon magában, mert az ilyen állapotból még lehetséges a megtérés.

 
 

... hogy az angyalok közbenjárnak értünk

Hermász: Pásztor, 57,3-4 (Kr. u. 80-150)

Aki az Isten szolgája, annak szívében az Úr lakozik, értelmességet kér tőle, és ő megadja neki (vö. Jak 1,5.6; 1Kir 3,11). de azok, akik hanyagok és lusták az imádságban, mindent kételkedve kérnek az Úrtól; pedig az Úr nagyirgalmú és mindenkinek ad, aki kételkedés nélkül kér tőle. Téged a dicsőséges angyal erősített meg, és oly nagy imádságot kaptál tőle, meg tétlen se vagy, akkor hát miért nem kérsz az Úrtól értelmességet, és megkapnád azt?!

... hogy a hit is és tettek is szükségesek az üdvösséghez

 

Hermász: Pásztor, 37; 112. (Kr. u. 80-150)

Azoknak, akik félik őt, és a parancsolatait is megtartják, élete az Istennél van; akik pedig nem tartják meg a parancsolatait, azokban élet nincsen.
Akik nem fogadják el ezeket a parancsolatokat, a saját életüktől futnak az ilyenek, és maguk ellenségei lesznek; az Istennél meg van nekik is a megfelelő értékelésük. Mindaz, aki ellene van, és a parancsolatait sem követi, a halálnak adja át magát, és a saját vérük fogja vádolni őket. Neked pedig ezt mondom: kövesd ezeket a parancsolatokat, mert megtalálod bennük az orvosságot bűneidre.

 
 

... hogy elveszthető az üdvösség

Hermász: Pásztor, 73. (Kr. u. 80-150)

Mindazok, akik közülük megtérnek, a toronyban fognak lakni, de azok, akik csak később fognak megtérni, a külső falakban kapnak lakhelyet, azok pedig, akik nem térnek meg, hanem megrekednek cselekedeteiknél, halállal halnak meg. Ha meghallják a parancsaimat, megjavulnak és megtisztítják magukat, majd hamarosan megtérnek, így lakhelyük a toronyban lesz; de ha közülük valaki ismételten visszafordul a meghasonlásba, kivetik ezt a toronyból, sőt még az életét is elveszíti.

összefoglalva:

A Pásztor szerzői tehát hitték, hogy Kelemennek, Róma püspökének bírói hatalma van a kinyilatkoztatást illetően. Hitték, hogy a keresztségben kegyelem közvetítődik, és hogy szükséges az üdvösséghez. Hitték, hogy senki sem köthet új házasságot, még paráznaság esetében sem, mert az házasságtörésnek számít. Hitték, hogy az angyalok közbenjárnak értünk. Hitték, hogy a parancsolatok megtartása szükséges az üdvösséghez, és aki a megigazultság után elbukik, elveszti korábbi kegyelmi állapotát, és kárhozatra jut.
Ebből kifolyólag a Pásztor szerzői csakis katolikusok lehettek.

Miben hitt a Barnabás levél szerzője?

Szerzőjét ma már nem tartjuk Barnabás apostolnak; minden bizonnyal egy alexandriai zsidókeresztény műve. Keletkezésének dátumát a tudósok Kr.u. 96-98, vagy 130-135 közé teszik, de vannak akik még koraibb dátumot gondolnak.
A Barnabás-levélnek a korai évszázadokban szentírási tekintélye volt, így írt róla Alexandriai Szent Kelemen és Órigenész, illetve a Sínai kódex is a Szentírás könyvei közé tette.

Tehát jó volna figyelni arra, hogy miben hitt ennek a levélnek a szerzője:

... hogy a deuterokanonikus ("apokrif") könyvek részei a Szentírásnak

Barnabás levele, 6, 6-8 (Kr. u. 96-135)

Mit mond még a próféta? „Körülvett engem a gonoszok gyülekezete, mint a méhek a lépet [Zsolt 22,17; 118,12], és, köntösömre sorsot vetettek” [Zsolt 22,19]. Mert testben akarta kinyilatkoztatni magát és szenvedni, így előre kinyilatkoztatta a szenvedést is. A próféta ugyanis ezt mondja Izraelnek: „Jaj azok lelkének, akik gonosz tanácsot tartottak önmaguk ellen [Iz 3,9], eképpen szólva: „Kötözzük meg az igazat, mert terhünkre van” [Bölcs 2,12]. Mit mond nekik Mózes, a másik próféta? „íme, ezt mondja az Úr Isten: „Menjetek be a jó földre, melyet az Úr esküvel ígért ábrahámnak és Izsáknak és Jákobnak, és osszátok fel az országot, mely tejjel-mézzel folyó” [Kiv 33,1; Lev 20,24].

... hogy a keresztség kegyelmet közöl, azaz szentség

Barnabás-levél, 11. (Kr. u. 96-135)

A vízzel kapcsolatban Izraelről megíratott, hogy hogyan nem fogják elfogadni a bűnbocsánatot hozó keresztséget, hanem más szertartásokról gondoskodnak maguk számára. [Jer 2,12-13; Iz 16,1-2; Jer 45,2-3; Iz 33,16-18; Zsolt 1,1-6] Vegyétek észre, egyszerre írta le a keresztet és a vizet. Azt mondja ugyanis: boldogok, akik a keresztben remélve alászálltak a vízbe, mert egykor megfizetem bérüket, amit „a maga idejében” szavakkal jelez… Azt mondja, hogy mi bizony bűnnel és szennyel teli szálltunk alá a vízbe, s úgy jöttünk fel belőle, mint gyümölcsöt hozók, akiknek szívében ott van a félő tisztelet és a Jézusba vetett reménység a Lélekben.

... hogy megigazulásunkat elveszthetjük

Barnabás levele 4. (Kr. u. 96-135)

Ne vonuljatok magatokba, ne maradjatok egyedül, mintha már megigazultatok volna, hanem egy helyen gyülekezzetek össze, közösen törekedjetek rá, ami a közösségnek hasznos! Az írás mondja ugyanis: „Jaj azoknak, akik bölcsek önmagukban, és okosak önmaguk előtt” (vö. Iz 5,21)… Vigyázzunk, nehogy bűneinkben elszunyókáljunk választottakként, és a gonoszság fejedelme hatalmat nyerjen felettünk, s eltaszítson bennünket az úr királyságától! … Az úr azért vállalta testének romlásra való átadását, hogy mi a bűnbocsánatban megszentelődjünk, mely a vérében való meghintésben áll.

... hogy bűneinket meg kell vallani

Barnabás levele, 19,12. (Kr. u. 96-135)

Bűneidet valld meg! Rossz lelkiismerettel ne menj imádkozni! Ez a fény útja.

... hogy hit és tettek által üdvözülhetünk

Barnabás levele, 19; 21,1 (Kr. u. 96-135)

A fény útja ez: ha valaki a meghatározott helyhez vezető utat akarja járni, cselekedeteivel igyekezzék. Az eme úton való járás tudása, melyet megkaptunk, a következő: szeresd Teremtődet, félve tiszteld azt, aki téged alkotott, dicsőítsd őt, aki téged a halálból megváltott… ne hagyd el az Úr parancsait! Fel ne fuvalkodjál… Ne paráználkodj, ne törj házasságot… Az Úr nevét ne vedd hiába… Ne kívánd el azt, ami felebarátodé… Ne légy kétértelmű… Ne légy olyan, aki kinyújtja kezét, hogy kapjon, de visszahúzza, ha adni kell… mindennap keresd a szentek színelátását, vagy beszédben fáradozva, vagy odamenve, vagy vigasztalva… Ne vonakodj, ha adni kell, ha adsz, ne zúgolódj! Hiszen tudod, ki lesz béred jó visszafizetője…

Jó az, ha megtanuljuk Isten igazságosságának ítéleteit, melyek megírattak, és azok szerint élünk! Aki cselekszi azokat, meg fog dicsőülni Isten országában; aki viszont a másikat választja, az cselekedeteivel együtt el fog veszni.

... hogy a vasárnap az Úr napja

Barnabás-levél, 15,8-9. (Kr. u. 96-135)

Ezt mondja még nekik: „újholdjaitokat és szombatjaitokat ki nem állhatom” (vö. Iz 1,13). Látjátok, hogyan beszél: nekem nem a mostani szombatjaitok kedvesek, hanem az, melyet alkottam, melyen mindentől megpihenve, a nyolcadik nap kezdetét hozom létre, azaz egy másik világ kezdetét. Ünnepeljük ezért örömmel a nyolcadik napot, melyen Jézus is feltámadt halottaiból, és megjelent és felment a mennyekbe.

... hogy az abortusz halálos bűn

Barnabás-levél, 19. (Kr. u. 96-135)

A fény útja ez: ha valaki a meghatározott helyhez vezető utat akarja járni, cselekedeteivel igyekezzék. Az eme úton való járás tudása, melyet megkaptunk, a következő: … A magzatot ne hajtsd el, az újszülöttet ne öld meg!

... hogy a homoszexuális cselekedet bűn

Barnabás-levél, 10. (Kr. u. 96-135)

Azt akarja mondani, hogy ne legyél fajtalan, sem azokhoz hasonló… Annyit akar mondani, hogy ne legyél házasságtörő, sem fiúk meggyalázója, ne is légy hasonlatos azokhoz.

összefoglalva:

A Barnabás-levél szerzője hitte, hogy a Bölcsesség könyve a Szentíráshoz tartozik. Hitte, hogy a keresztség kegyelmet közöl, és minden bűn megbocsáttatik általa. Hitte, hogy megigazultságunkat elveszthetjük, és hogy bűneinket meg kell vallani. Hitte, hogy az Úr napja vasárnap van, és ekkor kell ünnepelni az Egyházban. Hitte, hogy a tettek is szükségesek az üdvösséghez, és hogy az abortusz és a homoszexuális cselekedet halálos bűn.
Ezek alapján a Barnabás-levél szerzője csak katolikus lehetett (esetleg ortodox).

Miben hitt Szent Jusztinosz?

Szent Jusztinosz (Kr. u. 100 körül - 165) valószínűleg római eredetű polgári családból származott. Kr. u. 130-ban lett keresztény, miután sorra járta a filozófiai iskolákat az igazságot keresve. Ezek után vándorprédikátor lett, majd Rómában saját iskolát alapított. A császárnál, és a római szenátusnál is közben járt a keresztények védelmében (I. És II. Apológia). Egy filozófus feljelentése alapján letartóztatták, s miután megtagadta a bálványoknak való áldozást, 6 társával együtt lefejezték. A korszak legjelentősebb szerzője volt.

Tanítását mérvadónak kell tekintenünk, tehát nézzük meg, hogy miben hitt a vértanú:

... hogy Jézus Krisztus Isten

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 63;  (Kr. u. 155)

Akik ugyanis a Fiút Atyának mondják, azok lelepleződnek, mert nem ismerik az Atyát, és arról sem tudnak, hogy a mindenség Atyjának van Fia, aki Isten Igéje és Elsőszülöttje, és Isten.

Szent Jusztinosz: II. Apológia, 6. (Kr. u. 155)

A mindenség Atyjának, mivelhogy születetlen, nincsen neve, de ha valamiféle nevet mégis adnak neki, ő mindig korábbi annál, mint aki nevet ad neki. Az atya, az isten, a teremtő, az Úr, az uralkodó nem nevek, hanem jótéteményeiből és tetteiből származó elnevezések. Az ő Fia, akit egyedül lehet valóban Fiúnak mondani, az Ige, aki minden teremtést megelőz, aki vele van és született, vele teremtett meg mindent a kezdetben, ő a Krisztus…

Szent Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 48; 126. (Kr. u. 155)

Ezekután Trifón szólt: … Különösnek találom, és teljes egészében igazolhatatlannak is tűnik előttem, mikor mondottad, hogy az idők kezdete előtt létezett Isten ez a Krisztus, majd embernek született…

Mire én így válaszoltam: … Semmiképpen se gondold lehetetlennek, Trifón… hogy ő, az Isten Krisztusa, annakelőtte mint a mindenség teremtőjének Fia létezett, hogy Isten ő, aki emberként született a szűz által…

Ha megértettétek volna, amit a próféták róla mondtak, akkor nem tagadtátok volna, hogy ő Isten, az egyetlen és kimondhatatlan Istennek a Fia.

.... hogy az egy Isten a Szentháromság Istene

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 6; 13; 61; 63; 67 (Kr. u. 155)

Innét van a vád, hogy minket ateistáknak tartanak, mert mi az ilyenféleképpen munkálkodó istenekkel szemben bevalljuk, hogy ateisták vagyunk; de nem így az Istennel kapcsolatban, ki valóban igaz, az igazságosságnak, a megtartóztatásnak és minden más erénynek az atyja, ki minden bűntől mentes. Őt imádjuk és tiszteljük mi, meg a tőle jött Fiút, ki megtanította velünk mindezeket… és a prófétai Lelket; lélekben és igazságban hódolunk előttük, s mindenkit erre akarunk megtanítani, ahogy ezt mi is tanultuk…

Most elétek fogjuk tárni azt, hogy mi ésszerűen tiszteljük Jézus Krisztust, mindezen dolgoknak tanítóját, ki ezért született közénk, kit Júdeában, Tibérius császár prokurátora, Poncius Pilátus alatt feszítettek keresztre, őt valóban Isten Fiának ismerjük, és hogy a második helyet foglalja el, harmadsorban pedig a prófétai Lelket. Azért vádolnak minket őrültséggel, mert a második helyet a változatlan és örök Isten után, a mindenség szülője után, mint vélik, mi egy megfeszített embernek adjuk, merthogy ők nem ismerik ennek misztériumát…

Most kifejtjük nektek azt, hogy Krisztus által megújítva miként szenteljük magunkat az Istennek… elvezetjük oda őket, ahol a víz van, és ahogyan mi is újjászülettünk, ugyanúgy ők is újjászületnek, a mindenség Atyja, uralkodó Istene és a mi megváltónk, Jézus Krisztus, és a Szentlélek nevében elvégzik ezt a lemosdást a vízben.

A zsidók mindig is úgy tartották, hogy a mindenség Atyja beszélt Mózessel, márpedig az, aki beszélt vele, az az Isten Fia volt… és ezért méltán korholta őket a prófétai Lélek meg maga Krisztus is, mert sem az Atyát, sem a Fiút nem ismerték. Akik ugyanis a Fiút Atyának mondják, azok lelepleződnek, mert nem ismerik az Atyát, és arról sem tudnak, hogy a mindenség Atyjának van Fia, aki Isten Igéje és Elsőszülöttje, és Isten.

Mindenért, amit csak magunkhoz veszünk, áldjuk a mindenség Alkotóját, Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek által.

... az áteredő bűnben

Szent Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 88,4. (Kr. u. 155)

De nem azért keresztelkedett meg, mert szüksége volt rá, és nem ezért szállt fölé a galamb képében a Lélek, mi nem így tudjuk, hogy ő azért jött volna a Jordán folyóhoz; ugyancsak nem azért feszítették keresztre, mert az erő elhagyta és gyenge lett, hanem az emberi nemért, amely ádámtól fogva a kígyó okozta halálba és tévedésbe bukott, és akaratlanul is minden ember gonosszá lett.

... hogy az Egyházban bűnösök is vannak

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 7,1; 16,8. (Kr. u. 110-165 között)

Valaki közbevethetné, hogy a keresztények között is akadnak bűnösök. Igaz, sokszor sokakat elítélhetnétek, mikor a vádlottak életét vizsgáljátok, de nem a fentebb említett dolgok (az ateizmus) miatt ítélhetnétek el.

Azokat pedig, akik nem tanítása szerint élnek, nem is lehet keresztényeknek tartani, még ha szájjal Krisztus tanítását is vallanák, mivel nem azok, akik csupán csak hirdetik, hanem azok üdvözülnek, akik azt meg is teszik.

... hogy a keresztség kegyelmet közöl

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 61,2-4. (Kr. u. 151)

Mindazokat, akik elfogadták és hitték, hogy igaz az, amiről beszélünk és tanítunk, és megfogadták, hogy ennek megfelelően élnek, amennyire csak erejükből telik, megtanítják imádkozni, meg arra, hogy böjttel kérjék az Istentől korábbi bűneik bocsánatát, és mi is velük imádkozunk és böjtölünk. Ezután elvezetjük oda őket, ahol víz van, és ahogyan mi is újjászülettünk, ugyanúgy ők is újjászületnek, a mindenség Atyja, uralkodó Istene és a mi megváltónk, Jézus Krisztus, és a Szentlélek nevében elvégzik ezt a lemosdást a vízben. Krisztus ugyanis azt mondotta: Ha nem születtek újjá, nem mentek be a mennyek országába… Izaiás próféta által hirdette meg… hogy a megtérő bűnösök hogyan szabadulnak meg bűneiktől. Ezt mondotta: vessétek ki lelketekből a gonoszságot, tanuljatok meg jót tenni… Mosdjatok le, legyetek tiszták,még ha bűneitek olyanok is lennének, mint a bíbor, olyan fehérré teszem, mint a gyapjút, még ha olyanok is lennének, mint a skarlát, olyan fehérré teszem, mint a havat. és ha nem hallgattok rám, kard emészt el benneteket, az Úr ajka mondja ezeket (Iz 1,16-20). Ennek jelentését mi az apostoloktól tanultuk meg. Mert első születésünket mi nem ismertük, a természet rendjének megfelelőképpen a nedves magból lettünk szüleink egyesülése útján, rossz szokásokban és silány nevelésben volt részünk, de hogy ne maradjunk meg a szükségszerűség és a tudatlanság fiaink, hanem a választásra, tudásra és előzőleg elkövetett bűneink bocsánatára eljussunk, a vízben arra, aki elhatározta magát az újjászületésre és megbánta bűneit, lehívják a mindenség Atyjának és uralkodó Istenének a nevét és mindössze ezt mondják a fürdőbe vezetett felett, amikor azt lemossák.

... hogy a vízkeresztség szükséges az üdvösséghez, ez az újjászületés

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 61. (Kr. u. 151)

Mindazokat, akik elfogadták és hitték, hogy igaz az, amiről beszélünk és tanítunk, és megfogadták, hogy ennek megfelelően élnek, amennyire csak erejükből telik… elvezetjük oda őket, ahol víz van, és ahogyan mi is újjászülettünk, ugyanúgy ők is újjászületnek, a mindenség Atyja, uralkodó Istene és a mi megváltónk, Jézus Krisztus, és a Szentlélek nevében elvégzik ezt a lemosdást a vízben. Krisztus ugyanis azt mondotta: Ha nem születtek újjá, nem mentek be a mennyek országába. (vö. Jn 3,3sk). Mert lehetetlen az, hogy aki egyszer már megszületett, az újra visszatérjen a szülőanya méhébe, hisz ez mindenki előtt világos. Izaiás próféta által hirdette meg – erről előzőleg már írtunk -, hogy a megtérő bűnösök hogyan szabadulnak meg bűneiktől. Ezt mondotta: Mosdjatok le, legyetek tiszták, vessétek ki lelketekből a gonoszságot, tanuljatok meg jót tenni… még ha bűneitek olyanok is lennének, mint a bíbor, olyan fehérré teszem, mint a gyapjút, még ha olyanok is lennének, mint a skarlát, olyan fehérré teszem, mint a havat… Ennek jelentését mi az apostoloktól tanultuk meg. Mert első születésünket mi nem ismertük, a természet rendjének megfelelőképpen a nedves magból lettünk szüleink egyesülése útján, rossz szokásokban és silány nevelésben volt részünk, de hogy ne maradjunk meg a szükségszerűség és a tudatlanság fiainak, hanem a választásra, tudásra és előzőleg elkövetett bűneink bocsánatára eljussunk, a vízben arra, aki elhatározta magát az újjászületésre és megbánta bűneit, lehívják a mindenség Atyjának és uralkodó Istenének a nevét és mindössze ezt mondják a fürdőbe vezetett felett, amikor azt lemossák… Ezt a lemosdást megvilágosításnak is nevezzük, mert megvilágosítja azoknak értelmét, akik ezeket megtanulták. És Jézus Krisztus nevére, akit Poncius Pilátus alatt megfeszítettek, és a Szentlélek nevére, aki a próféták által előre meghirdette mindazt, amit Jézus tett, lemossák a megvilágosodásra felkészültet.

... hogy a vasárnap az Úr napja

Szent Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 18. 21. (Kr. u. 155)

Mi ezt a test szerinti körülmetélkedést és a szombatokat, és egészen egyszerűen minden ünnepet megtartanánk, ha nem tudnánk mi okból lett mindez parancs számotokra, törvényszegéseitek és keményszívűségetek miatt… Miért is ne tarthatnánk meg azt, ami nem árt nekünk, így a testi körülmetélkedést, a szombatokat és az ünnepeket, ó Trifón! … A ti és atyáitok igazságtalanságai miatt – mint már mondottam – jelül parancsolta nektek Isten a szombat megtartását, és más parancsokat is előírt…

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 67. (Kr. u. 155)

Mindenért, amit csak magunkhoz veszünk, áldjuk a mindenség Alkotóját, Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek által. és a Napról elnevezett napon mindannyian, városokban és falvakban egyaránt összejövetelt tartunk… Azért a Nap napján tartjuk mindannyian összejöveteleinket, mert ez az első nap, melyben az Isten a sötétség és az anyag megváltoztatásával alkotta a világot, és Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a napon támadt fel a halottak közül, mert a Szaturnusz napja előtti napon feszítették keresztre, és a Szaturnusz napja utáni napon, vagyis a Nap napján jelent meg apostolainak és tanítványainak, és tanította őket ezekre, melyeket most elétek tárunk, hogy megfontoljátok.

... hogy az Eucharisztia áldozati cselekmény

Szent Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 41, 2-3; 117,1. (Kr. u. 155)

Azokról az áldozatokról pedig, amelyeket ti ajánlatok fel neki, mint már említettem, Malakiás által – ki egyike a tizenkét prófétának – Isten ezeket mondotta: „Akaratom nincs meg bennetek, mondja az Úr, áldozataitokat nem fogadom el kezetekből, mert napkelettől napnyugatig nevemet megdicsőítették a nemzetek között, és mindenütt tömjént áldoznak nevemnek, tiszta áldozatot, mivelhogy nagy a nevem a nemzetek között – mondja az úr -, míg ti megszentségtelenítitek azt” (vö. Mal 1,10.2). Az áldozatokról, melyeket a nemzetek között mindenütt bemutatnak neki, vagyis az Eucharisztia kenyeréről, és az Eucharisztia kelyhéről, hasonlóképpen már előzőleg beszélt, amikor mondta, mi megdicsőítjük a nevét, ti pedig megszentségtelenítitek.

Minden az ő nevében felajánlott áldozatról, melynek végzését Jézus, a Felkent hagyta meg, azaz a kenyér és a kehely hálaadása (eucharisztia), melyet a keresztények a föld minden pontján végeznek, arról Isten előzetesen tanúsította, hogy kedves lesz előtte.

... hogy Jézus Krisztus valóságosan jelen van a kenyérben és a borban

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 66. (Kr. u. 110-165 között)

Ezt a táplálékot mi eukharisztiának nevezzük, senki kívülálló nem részesedhet belőle, csak aki igazságnak fogadja el a tőlünk kapott tanítást, és lemosdott a bűnök bocsánatára az újjászületés fürdőjében, és úgy él, ahogyan azt Krisztus meghagyta. Ezeket mi nem úgy vesszük, mint közönséges kenyeret vagy közönséges italt, hanem mint a megtestesült Jézus Krisztus, Megváltónk az Isten Igéje által a mi üdvösségünkért felvett testet és vért, az ő hálaadó imájával megáldott táplálékot, amiből vérünk és testünk az átváltozás értelmében táplálkozik, és azt tanultuk, hogy a megtestesült Jézusnak teste és vére ez.

... hogy a házasság felbonthatatlan

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 15. (Kr. u. 151)

Az önmegtartóztatással kapcsolatban ő azt mondotta: Aki egy asszonyra kívánkozva néz, az már házasságtörést is követett el szívében az Isten előtt (vö. Mt 5,28)… Továbbá: Aki elbocsátott nőt vesz feleségül, házasságot tör (Mt 5,32)… így azok, akik az emberi törvényeknek megfelelően második házasságot kötnek, a mi Mesterünk szemében már bűnösök.

... hogy jogos a Szűz tisztelete

Szent Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 100. (Kr. u. 155)

… a Szűz által emberré lett, hogy amely úton a kígyó engedetlensége kezdetét vette, ugyanazon az úton semmisüljön is meg. Szűz és romlatlan volt éva ugyanis, és a kígyótól származó igétől fogant, majd engedetlenséget és halált szült. Hitet és kegyelmet fogant Mária, mikor Gábriel angyal hirdette neki, hogy az Úr Lelke száll rá és a Magasságbeli ereje beárnyékolja őt, amiért is a tőle születő szent és Isten Fia, és így válaszolt rá: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). És általa született az, akiről – már bizonyítottuk – annyi írás beszél, aki által Isten a kígyót, a hozzá hasonlóvá lett angyalokat és embereket hatástalanná teszi, s megszabadítja a haláltól, azokat, akik megtérnek hitvány cselekedeteikből és hisznek őbenne.

... hogy tetteinktől is függ üdvösségünk

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 43. (Kr. u. 155)

A prófétáktól úgy tanultuk, és igaznak ismerjük azt, hogy az egyes cselekedetek értékének megfelelően vagy szenvedésben és bűnhődésben, vagy jutalomban lesz része mindenkinek; és ha ez nem így lenne, hanem minden a sorsnak megfelelően történne, akkor semmi sem függne tőlünk. Ha a sorsnak megfelelően lenne az egyik jó, a másik pedig rossz, az előbbiért így nem járna elismerés, az utóbbi miatt meg elmarasztalás… Mi viszont azt nevezzük kikerülhetetlen sorsnak, hogy azok, akik jót tettek, megérdemelt jutalmukat, akik pedig ellenkezőképpen cselekedtek, az érte kijáró büntetést kapják.

Szent Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal, 88,4. (Kr. u. 155)

Az Isten ugyanis azt akarta, hogy ők szabadon döntsenek, legyen szabadakaratuk, mind az angyaloknak, mind az embereknek, hogy mindegyik tehesse azt, amit akar, ha a jócselekedetet választja, akkor halhatatlan lesz, és a büntetést elkerüli; de ha gonoszságot művelnek, megbünteti mindegyiküket úgy, ahogyan ő akarja.

... hogy a homoszexualitás természetellenes

Szent Jusztinosz: I. Apológia, 27. (Kr. u. 151)

Mi, akik semmiféle igazságtalant vagy istentelent nem művelünk, azt tanultuk, hogy a csecsemők kitétele bűn; először is azért, mert úgy látjuk, hogy majdnem mindegyiket parázna célokra viszik el, nemcsak a lányokat, hanem a fiúkat is; és mint beszélik, ahogyan a régiek marhákat, kecskéket, juhokat és lovakat tartottak, úgy most gyermekeket nevelnek paráznaságra, így nőknek, hermafroditáknak meg más ocsmánykodásra nevelteknek egész hada áll készen a fajtalankodásra minden népnél… Vannak közöttük még olyanok is, akik nemcsak belőlük élnek istentelenül, gonoszul és tisztátalanul, de fiaikkal, rokonaikkal és testvéreikkel is ocsmányságot űznek. Akadnak olyanok is, akik feleségüket és gyermekeiket prostituálják, vagy köztudottan kéjvágyból férfiatlanítanak másokat, hogy ezek aztán az istenek Anyjának misztériumait végezzék.

összefoglalva:

Szent Jusztinosz vértanú hitte, hogy Jézus Krisztus a Szentháromság egyik személye. Hitt az áteredő bűnben, és hitte, hogy a keresztények között is vannak bűnösök. Hitte, hogy a vízkeresztség kegyelmet közöl, és hogy ez szükséges az üdvösséghez, mert ez az ember újjászületése. Hitte, hogy az Úr napja a vasárnap, és hogy az Eucharisztia valóságos áldozat, ahol a kenyér és a bor átváltozik Krisztus valóságos testévé és vérévé. Hitte, hogy a házasság felbonthatatlan. Hitt Mária szüzességében és szeplőtelenségében. Hitte, hogy a tettektől is függ üdvösségünk. Hitte, hogy a homoszexualitás természetellenes.
Mindezek alapján Szent Jusztinosz csak katolikus keresztény lehetett.

Miben hittek Szent Polikárp és vértanúságát megíró kortársai?

.... a Szentháromságban

Szent Polikárp vértanúsága, 14. (Kr. u. 157)

„Mindenható Úristen, a te szeretett és áldott fiadnak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki által ismeretedre jutottunk, az angyalok és hatalmasságok Istene, minden teremtménynek és az igazak egész sokaságának Istene, akik színed előtt élnek: Köszönöm Neked, hogy eme napra és ezen órára méltónak találtál, hogy részem legyen vértanúid számában, Krisztusod kelyhében, a lélek és a test örök életre feltámadásában a Szentlélek általi romolhatatlanságban. Fogadtassak el köztük ma Előtted kövér és kedves áldozatul, ahogyan Te, örökké igaz Isten előre elrendelted, előzőleg nekem megjelentetted, most pedig betöltötted. Mindenért Téged magasztallak, Téged áldalak, Téged dicsőítlek a Te kedves Fiaddal, az örökkévaló és mennyei Jézus Krisztussal, kivel Neked és a Szentléleknek legyen dicsőség most és mindörökké. Ámen.”

... hogy az igaz Egyházat katolikusnak nevezik

Polikárp vértanúsága, 16,2 (Kr. u. 155)

Az emberek azon a nagy különbségen kezdtek csodálkozni, ami a hitetlenek és a választottak között van, akiknek egyike volt a csodálatra méltó Polikárp, a mi időnk egyik apostoli és prófétai tanára és a Szmirnában levő katolikus Egyház püspöke. Minden szó, amely elhagyta ajkát, vagy beteljesült már, vagy be fog teljesülni.

... hogy a bűnösök is az Egyház tagjai maradnak

Szent Polikárp: Levél a filippiekhez, 6. (Kr. u. 135-150 körül)

A presbiterek pedig legyenek készségesek... Nagyon bánkódom hát miatta és felesége miatt, testvérek, akiknek bárcsak megadná az úr az igazi megtérést (vö. 2Tim 2,25). Józanok legyetek tehát ezen a téren is, (vö. 2Tessz 3,15), az ilyeneket ne tekintsétek ellenségeteknek, hanem mint szenvedő tagokat és megtévedteket hívjátok vissza, hogy egész testetek üdvözüljön. Ha így cselekedtek, önmagatok építését szolgáljátok.

... hogy a deuterokanonikus ("apokrif") könyvek a Szentírás részei

Szent Polikárp: Levél a filippiekhez, 10. (Kr. u. 135-150)

álljatok erősen mindezekben, kövessétek az Úr példáját, szilárdan és megingathatatlanul a hitben, az egymás iránti testvéri szeretetben [vö. 1Pét 2,17; 3,8; Jn 13,34; 15,12; Róm 13,8], egyesülve az igazságban, szolgáljátok egymást az Úr szelídségében, senkit meg ne vessetek. Ha jót tehettek, el ne mulasszátok, mert „az adakozás megment a haláltól” [Tób 4,10; 12,9]. Vessétek alá magatokat egymásnak [1Pét 5,5], „legyen kifogástalan életformátok a pogányok előtt” [1Pét 2,12], hogy jó tetteitekért dicsérjenek titeket, és ne káromolják az Urat köztetek. Jaj annak, aki miatt az úr nevét káromolják  [Iz 52,5]! Józanságra tanítsatok mindenkit, melyben magatok is éltek.

... hogy a bűnök az Egyház által vannak megbocsátva

Szent Polikárp: Levél a filippiekhez, 6,1-2. (Kr. u. 135-150)

A presbiterek pedig legyenek készségesek, könyörületesek mindenki iránt, fordítsák vissza az eltévelyedetteket, látogassák meg a betegeket, ne hanyagolják el az özvegyeket, vagy árvákat, szegényeket; mindenkor, mindenekelőtt azzal törődve, ami jó Isten és az emberek előtt (vö. Péld 3,4; 2Kor 8,21; Róm 12,17), tartózkodjanak minden haragtól, személyválogatástól, igazságtalan ítélettől, minden fösvénység legyen távol tőlük, ne adjanak könnyelműen hitelt akkor, ha valakit vádolnak, ne legyenek kemények az ítéletben, abban a tudatban, hogy mindannyin tartozunk bűneinkért. Ha az Urat kérjük, ő megbocsájt nekünk, ezért nekünk is meg kell bocsájtani.

... hogy a szenteket és relikviáikat tisztelni kell

Szent Polikárp vértanúsága, 17-18. (Kr. u. 155)

Ezért azt sugalmazta Nicetesnek, Heródes apjának és Alce testvérének, hogy kérje meg a kormányzót, ne adja oda Polikárp testét eltemetni, hogy úgymond „nehogy elfelejtsék a Keresztrefeszítettet és ezt kezdjék imádni.” Nicetes ezt a zsidók javaslatára és sürgető rábeszélésére mondta, akik lestek minket, amint ki akartuk venni Polikárpot a tűzből, nem tudván azt, hogy nem lehetséges nekünk az egész világ megváltottjaiért szenvedő — a feddhetetlen a bűnösökért — Krisztust elfelejtenünk, sem mást imádnunk. Őt, Isten Fiát, valóban imádjuk, a vértanúkat azonban, mint az Úr tanítványait és követőit, a királyukhoz és mesterükhöz való rendkívüli ragaszkodásuk miatt méltán szeretjük és társaik szeretnénk lenni!
Látva a zsidók által szított viszályt, a százados a holttestet a tűz közepére tetette és elégette. Mi azután összeszedtük a legnemesebb gyöngyöknél becsesebb és az aranynál tisztább csontokat, és eltakarítottuk egy illő helyre. Ezen a helyen, mihelyst megtehetjük és az Úr is megengedi azt, összegyűlünk majd és megünnepeljük vértanúságának évfordulóját vigadva és örvendve, azoknak emlékére, akik befejezték már a pályafutásukat, és azoknak a felkészítésére, akik majd a lábnyomukba fognak lépni.

... hogy hit és tettek által üdvözülhetünk

Szent Polikárp: Levél a filippiekhez, 2. (Kr. u. 135)

Aki őt halottaiból feltámasztotta, feltámaszt bennünket is, ha akaratát teljesítjük és parancsait követjük, s szeretjük azt, amit ő is szeretett, ha tartózkodunk minden igazságtalanságtól, kapzsiságtól, harácsolástól, megszólástól, hamis tanúskodástól. A rosszért rosszal ne fizessetek, vagy az átokért átokkal, ökölcsapásért ökölcsapással, szidalomért szidalommal. Emlékezzetek rá, mit mondott az Úr: ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! Bocsássatok meg, hogy ti is bocsánatot nyerjetek, irgalmazzatok, hogy nektek is irgalmazzanak! Amilyen mértékkel mértek, nektek is olyan mértékkel mérnek majd vissza. Arra is emlékezzetek: Boldogok a szegények, s akik üldöztetést szenvednek az igazságosságért, mert övék Isten országa.

Miben hitt a Római Szent Kelemennek tulajdonított 2. Korintusi levél szerzője?

... hogy az Egyházban bűnösök is vannak

Római Szent Kelemennek tulajdonított 2. levél a korintusiakhoz, 13,1.3; 19,2-3; 20,1. (Kr. u. 165-173 között)

Testvéreim, egyszer már jussunk el a megtéréshez, figyelmeink a jóra irányuljon, tele vagyunk ugyanis mindenféle tudatlansággal és rosszal. Vessük el magunktól korábbi bűneinket, és ha szívünkből megtérünk, üdvözülünk. Ne legyünk a másik ember iránt hízelgőek, és ne csak a másik ember szemében igyekezzünk megnyerőnek mutatkozni! Az igazságosságnak megfelelően közeledjünk a nem közülünk való emberek felé, nehogy miattunk káromolják a Nevet!
Szájunkból ugyan hallották a pogányok az Isten szavait, mint jó és nagy dolgokat csodálják, de megismerik azt is, hogy cselekedeteink nem méltóak azokhoz a szavakhoz, amelyeket hirdetünk; és innen van az, hogy káromlásra fakadnak mikoron azt mondják: mindez csak mese meg tévedés!
Olykor rosszat teszünk, kételkedéseink, meg a bennünk levő hitetlenség miatt nem látunk tisztán magunkban, elménk elsötétült a hiábavalóságok utáni vágyakozásainkban. Az igazságosság tetteit cselekedjük, hogy majdan üdvösségre jussunk!
Ne zavarja meg elméteket, ha Isten szolgái között látunk olyanokat, akik szükséget szenvednek, és akik igazságtalanság árán gazdagodtak meg. Legyen meg bennünk a hit, testvéreim és nővéreim!

... hogy bűneinket meg kell vallani

Római Szent Kelemennek tulajdonított 2. levél a korintusiakhoz, 8. (Kr. u. 165-173 között)

Addig tartsunk bűnbánatot, amíg itt élünk a földön! … Ha már kijutottunk ebből a világból, többé nem lesz módunkban bűneinket megvallani vagy még egyszer bűnbánatot tartani.

... hogy hit és tettek által üdvözülhetünk

Római Szent Kelemennek tulajdonított 2. Korintusi levél, 6,7-9. (Kr. u. 150 körül)

Ha megtesszük Krisztus akaratát, nyugalomra találunk, ha pedig nem, senki sem szabadít ki minket az örök bűnhődésből, ha nem tartjuk meg parancsolatait… ha nem őrizzük meg tisztán és szeplőtelenül keresztségünket, miféle bizakodással juthatnánk be az Isten országába? Vagy kiben találhatnánk ott pártfogóra, ha nem találnak nálunk istenfélő és igaz cselekedetet?

... hogy megigazulásunkat elveszthetjük

Római Szent Kelemennek tulajdonított 2. Korintusi levél, 6,7-9; 17,1-2. (Kr. u. 150 körül)

Ha megtesszük Krisztus akaratát, nyugalomra találunk, ha pedig nem, senki sem szabadít ki minket az örök bűnhődésből, ha nem tartjuk meg parancsolatait… ha nem őrizzük meg tisztán és szeplőtelenül keresztségünket, miféle bizakodással juthatnánk be az Isten országába? Vagy kiben találhatnánk ott pártfogóra, ha nem találnak nálunk istenfélő és igaz cselekedetet?

Teljes szívünkből tartsunk bűnbánatot, nehogy valaki is elvesszen közülünk. Ha pedig kezünkben vannak a törvények, cselekedjünk ilyenképpen, a bálványokat otthagytuk, sőt tanítunk másokat is, mennyivel inkább nem szabad elvesznie annak a léleknek, amely már ismeri az Istent? Karoljuk fel azokat, akik már elerőtlenedtek a jóra irányuló törekvésekben, hogy így mindannyian eljuthassunk az üdvösségre, legyen gondunk a másikra és figyelmeztessük egymást!

Miben hitt Tatianosz?

... hogy Jézus Krisztus Isten

Tatianosz: Beszéd a görögök ellen, 21. (Kr. u. 175)

Nem vagyunk bolondok, görög férfiak, nem is locsogunk balgaságokat, azt hirdetjük, hogy Isten emberi alakban megjelent.

... hogy a tettek érdemeket szereznek Istennél

Tatianosz: Beszéd a görögök ellen, 7. (Kr. u. 170)

[E]lérhetik azonban az emberek a döntési szabadsággal, hogy a hitványt igazságosan lehessen büntetni és silánysága miatt váljon gonosszá, az igaz pedig jóravalóságáért méltán nyerjen dicséretet szabadságának megfelelően, mert nem hágja át Isten akaratát.

... hogy megigazulásunkat elveszthetjük

Tatianosz: Beszéd a görögök ellen, 13. (Kr. u. 175)

A Szellem ugyanis kezdettől fogva azért lett, hogy a lélek lakótársa legyen. A Szellem elhagyta a lelket, mivel ez nem akarta követni őt. A lélek meg, mint a Szellem ereje visszfényének birtokosa, és mint aki az elválás miatt a tökéletességet átlátni nem tudta, kereste az Istent, tévedése következtében azonban sok istent formált magának, és az ellentétes sugallatokat adó démonokat követte. Isten Szelleme ugyanis nincs meg mindenkiben, egyesekben azonban – akik az igazságosság szerint élnek – megvan, összekapcsolódott a lélekkel, s bizonyos jövendölések által ezt a titkot a többi léleknek is meghirdette.

Miben hitt Szardeszi Melitón?

... hogy Jézus Krisztus Isten és ember egyszemélyben

Szardeszi Melitón: Töredék Sinai Anasztasziosz Kalauzából, 13. (Kr. u. 177)

Akik ésszel bírnak, azok számára semmiféle szükségszerűség nem következik abból, amit Krisztus megkeresztelkedése után cselekedett, az ő testének és lelkének igazsága és valósága hasonlatos a mi emberi természetünkhöz. Amiket Krisztus a keresztség után cselekedett, főképpen a csodák, rávilágítanak az ő testbe rejtett istenségére, s meggyőzték erről a világot. Egyszerre volt Isten és tökéletes ember, meggyőzött bennünket két lényegéről, és megkeresztelkedése után a három éven át végbevitt csodáival istenségéről, a megkeresztelkedése előtti harminc évével pedig emberségéről, ez alatt az idő alatt a testhez tartozó gyengeségek elfedték istenségének jeleit, noha az idők előtt létező igaz Isten volt Ő.

... hogy a deuterokanonikus könyvek részei a Szentírásnak

Szardeszi Melitón: Töredék Euszébiosz Egyháztörténetében, 4,26. (Kr. u. 177)

Melitón üdvözli Onészimosz testvért. Miután többször megkértél rá, mivel lelkesedsz a tanítás iránt, hogy kivonatokat készítsek számodra a Törvényből és a prófétákból, melyek üdvözítőnkre és egész hitünkre vonatkoznak, aztán azt is meg akartad tudni, hogy pontosan hány régi Könyv van és mi a sorrendjük, azon voltam, hogy ezt megtegyem, mivel megismertem a hit iránti lelkesedésedet és a tanítás iránt megnyilvánuló tudásszomjadat, hogy Isten utáni vágyakozásból mindennél többre becsülöd ezeket, hiszen az örök üdvösség elnyeréséért harcolsz. Eljutva tehát Keletre, és elérve egészen addig a helyig, ahol hirdették (az írást) és ahol beteljesedett, pontosan megtanultam az Ószövetség könyveit, melyeknek listáját elküldöm neked. Neveik a következők: Mózes öt könyve: Teremtés, Kivonulás, Számok, Leviták, Második Törvénykönyv, Józsue Navé, Bírák, Ruth, Királyok négy könyve, Paraleipomenon két könyve, Dávid Zsoltárai, Salamon Példabeszédei vagy (és) Bölcsessége, Ekklesziasztész, énekek éneke, Jób, próféták: Izajás, Jeremiás, a Tizenkettő egy könyvben, Dániel, Ezekiel, Ezdrás. Ezekből készítettem magamnak a kivonatokat is, melyeket hat könyvre osztottam fel.

... hogy Mária a Szűzanya

Szárdeszi Melitón: Homília a Húsvétról, 70.71. (Kr. u. 177)

Ő testesült meg a Szűzben… Ő az, aki Máriától szép báránykaként született.

Miben hitt Athénagorász?

... hogy Jézus Krisztus egylényegű az Atyával, azaz Isten, és ugyanígy a Szentlélek is

Athénagorasz: Kérvény a keresztények ügyében, 10. (Kr. u. 177)

Eléggé bizonyítottam nektek, hogy istentelenek nem vagyunk, valljuk az egy, keletkezés nélküli, örök, láthatatlan, szenvedélyektől mentes, felfoghatatlan, fénnyel és szépséggel, Lelkével és kimondhatatlan hatalmával körülvett Istent, aki a tőle származott Ige által rendezte el és tartja fenn a világmindenséget. Azt is gondoljuk, hogy Istennek Fia van. Senki ne tartsa nevetséges beszédnek, hogy Istennek Fia van. Mi ezt nem úgy gondoljuk, ahogyan a költők mítoszai elbeszélik, melyek szerint az istenek sem bizonyulnak jobbaknak az embereknél, nem így gondolkodunk az Atyáról és a Fiúról. Ezzel szemben: a Fiú Isten Fia, az Atya Igéjének formájában (idea) és tevékeny erejében, az ő hasonlatosságára és általa lett minden, mert egy az Atya és a Fiú. Mivel a Fiú az Atyában van és az Atya a Fiúban, a Lélek egységében és erejében, Isten Fia az Atya értelme és gondolata. Ha nagy bölcsességetekben tudni szeretnétek, hogy mit jelent a „Fiú”, kifejtem röviden: az Atya első szülöttét, nem a keletkezés értelmében, (hiszen Isten az örök értelem, akiben megvan a gondolat, az Ige kezdettől fogva, mivel öröktől fogva értelmes lény), hanem azért jött elő, hogy mint mintaszerű forma és tevékeny erő legyen… A prófétai Lélek is összhangban van ezzel a tanítással: „Az Úr alkotott engem útjai kezdetén műveire” (Péld 8,22). S valóban, a prófétai megnyilatkozásokban Isten kiáradásának mondják a Szentlelket (vö. Bölcs 7,25), aki kiárad és visszatér, mint a Nap sugara. Ki ne csodálkozna, hogy istenteleneknek mondanak minket, akik Atyaistenről, Fiúistenről és Szentlélekről beszélünk, bizonyítva az egységben a hatalmat és a különbséget a rangban?

... hogy a deuterokanonikus könyvek részei a Szentírásnak

Athénagorasz: Kérvény a keresztények ügyében 9,1-3. (Kr. u. 177 körül)

Ha ilyenfajta gondolatokkal megelégednénk, bárki emberi tannak tarthatná tanításunkat. Mivel azonban a próféták szavai erősítik meg érveinket, - s gondolom Ti is, hiszen igen tanultak vagytok, és igen buzgólkodtok a tudományok terén, nem ismeretlen előttetek, amit Mózes, Izaiás, Jeremiás, vagy a többi próféta írt, akik elragadtatásban mondták ki azokat a gondolatokat, amiket az isteni Lélek sugallt nekik, a Lélek pedig eszközként használta őket, ahogyan a furulyás szokta fújni furulyáját. Mit mondtak hát ők? „Az Úr a mi Istenünk, mást ne hasonlítsanak hozzá!” [Bár 3,36]. Ismét: „én vagyok az Isten, az első és utolsó, rajtam kívül nincs Isten” [Iz 44,6; 41,4]. Hasonlóképpen mondja: „Nem volt más Isten, sem előttem, sem utánam nem lesz; én Isten vagyok és nincs más rajtam kívül” [Iz 43,10-11]. Nagyságáról pedig: „Az ég az én trónom és a föld lábam zsámolya. Milyen hajlékot építenétek nekem, vagy miféle hely nyugalmam helye?” [Iz 66,1]. Rátok hagyom, alaposabban is kutassátok a jövendöléseket a könyvekben, hogy kellő megfontolással magatok vessetek véget az ellenünk elkövetett jogtalanságoknak.

... hogy a házasság felbonthatatlan

Athénagorasz: Kérvény a keresztények ügyében, 33. (Kr. u. 186-190 között)

Mivel reményünk az örök élet, lenézzük ennek az életnek dolgait, beleértve a lelki élvezeteket is. Mindegyikünknek van felesége, akire mindegyikünknek gondja van… Ahogyan a földműves az elvetett magból várja az aratást, nem vet rá még fölöslegesen, úgy nekünk is, a gyermeknemzés a vágy mértéke… Mi nem ékesszólással törődünk, hanem azzal, hogy olyan cselekedeteink legyenek, melyek tanítanak, s bárki vagy maradjon meg olyannak, amilyennek született, vagy egyszer kössön házasságot, s a második házasság már nyilvánvalóan házasságtörésnek számít. „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el – mondja -, házasságot tör” (Mt 19,9; Mk 10,11). A szüzességét már korábban elvesztett asszonytól sem szabad elválni, sem az újabb házasságkötés nem megengedett.

... hogy tetteinktől is függ üdvösségünk

Athénagorasz: A halottak feltámadásáról, 25. (Kr. u. 178)

Nem téved az, aki azt mondja, hogy az eszes és ésszerű megkülönböztetésen alapuló élet örök élet, főként és elsősorban azokban, akik a természetes értelemmel összhangban élnek, ezektől a dolgoktól soha el nem fordulnak, az ezeket megadó szemlélésében és parancsaiban lelik örömüket szüntelenül, jóllehet az emberek nagy része szenvedélyesebben és hevesebben ragaszkodik ehhez az élethez, és nem éri el ezt a célt. Az egyetemes rendeltetést nem teszi érvénytelenné az, hogy sokan nem érik el a nekik kijelölt célt, mert a jól vagy rosszul leélt életért járó büntetés vagy jutalom minden egyes esetben külön vizsgálatot igényel.

... hogy az abortusz gyilkosság

Athénagorasz: Kérvény a keresztények ügyében, 35. (Kr. u. 177)

Milyen józan gondolkodású személy nevezne gyilkosoknak minket? … Még a magzatelhajtáshoz különféle szereket használó asszonyokat is gyilkosoknak tartjuk, s véleményünk szerint ezért számadással tartoznak Isten előtt, akkor hogyan tudnánk mi embert ölni? Mi értelme lenne annak a gondolatnak, hogy mi gyilkosok vagyunk, mikor éppen mi tartjuk gyilkosoknak a magzatelhajtást végző asszonyt, és véleményünk szerint számot fog adni érte Isten előtt? Ugyanaz az ember nem gondolkodhat úgy, hogy élőlénynek, következésképpen Isten gondviselése tárgyának tekinti a magzatot a méhben, de a világra jöttet már megölhetőnek tartja. Képtelenség, hogy aki tiltja a gyermekek kitevését, mert akik így tesznek, azokat gyilkosoknak tartja, az a felneveltet aztán megölje.

... hogy a homoszexualitás természetellenes bűn

Athénagorasz: Kérvény a keresztények ügyében, 34. (Kr. u. 186-190 között)

Mi, akik ilyenek vagyunk (hogy is mondhatok ilyen illetlenséget!), halljuk a közmondást: „a parázna meri tanítani a szemérmest”. Ők azok, akik a piacon álldogálnak és azt az ifjak számára a paráznaság és mindenféle szemérmetlen élvezet bordélyává teszik, nem tesznek kivételt még a férfiakkal sem, férfiak férfiakkal művelnek ocsmányságot, annál inkább gyalázzák meg mindenféleképpen, minél nemesebb és szebb formájú a testük, meggyalázva ezzel az Isten által teremtett szépséget.

Miben hitt Korintusi Dionüszosz?

... hogy Péter Rómában tanított

 

Korintusi Dionüszosz: Levél a rómaiakhoz. Töredék Euszébiosz Egyháztörténetéből, II, 25. (Kr. u. 178)

Ezzel a figyelmeztetéssel kötöttétek össze Péter és Pál római és korintusi ültetvényét, mert mindketten plántáltak és tanítottak minket Korintusban, hasonlóképpen együtt tanítottak Itáliában is, és ugyanabban az időben szenvedtek mártírhalált.

... hogy Péter apostoli széke a római püspökökben él tovább

 

Korintusi Dionüsziosz: Levél Szótér pápához, Euszebiosz Egyháztörténetében  4,23,9.11. (Kr. u. 171)

Kezdettől fogva ez a szokás uralkodott ugyanis nálatok, hogy minden testvérrel különféle módon jót tesztek, és minden városban sok egyháznak támogatást küldötök. . Rómaiak, ti megőriztétek az atyáktól örökölt római szokást, melyet nemcsak fenntartott boldog püspökötök, Szótér, hanem gyarapított is, mert bőségesen küldte a szenteknek a támogatást, és boldog szavakkal vigasztalta a hozzá jövő testvéreket, mint gyermekeit a gyengéden szerető atya.
Ma megünnepeltük tehát az úr szent napját, melynek folyamán felolvastuk leveleteket [ti. Szótér pápáét]; mindig meg fogjuk őrizni, hogy [az egyházban] felolvasva emlékeztessen bennünket, amint az első levél is, amit [Római Szent] Kelemen írt nekünk.

Miben hitt Hégészipposz?

... hogy az Egyházban hierarchikus rend, és apostoli utódlás van

Hégészipposz: Töredék Euszébiosz Egyháztörténetében, 4,22 (Kr. u. 174)

Hégészipposz ránk maradt öt „Visszaemlékezés”-ében ránk hagyta véleményének nagyon teljes okiratát. Itt kifejti, hogy amíg Rómáig ment, számos püspökkel lépett kapcsolatba, és hogy mindenkitől ugyanazt a tanítást kapta. Jó, ha meghallgatjuk, amit mond, miután beszámolt arról a levélről, amit Kelemen írt a korintusiaknak:
”A korintusi egyház Primoszig, aki Korintusban volt püspök, megmaradt az igaz tanításban. Róma felé hajózva csatlakoztam a korintusiakhoz, és számos napot töltöttem velük együtt, melyek folyamán együtt örültünk az igaz tanításnak. Amikor pedig megérkeztem Rómába, utódlási sort állítottam össze Anikétoszig, akinek a diakónusa volt Eleutherosz. Anikétosz utódja Szótér lett, utána pedig Eleutherosz. Mindegyik utódlásban és mindegyik városban úgy van, amint a Törvény hirdeti és a próféták és az Úr.”

... hogy Jézusnak nem voltak testvérei (Mária szűz maradt)

Hégeszipposz: Töredék Euszébiosz Egyháztörténetében, 3,11; 4,22,4 (Kr. u. 174 előtt)

Azt mondják, hogy Jakab halála és Jeruzsálemnek hamarosan rákövetkező bevétele után az Úrnak addig még életben maradt apostolai és tanítványai mindenünnen összejöttek egy helyre az úr test szerinti rokonaival együtt (ugyanis közülük is többen éltek még), és mindnyájan együtt megtanácskozták, kit kell méltónak ítélni rá, hogy Jakab utódja legyen. és mindnyájan egy akarattal Simeont, annak a Kleofásnak a fiát vélték az ottani egyház trónjára méltónak, akiről az evangélium is beszél (vö. Lk 24,18; Jn 19,25). Ő, mint mondják, az üdvözítő unokatestvére (anepsios) volt (Héggésziposz ugyanis azt mondja, hogy Kleofás József testvére volt).
Miután az igaz Jakab vértanúságot szenvedett, mint az Úr, ugyanazért a tanításért, nagybátyjának fiát, Simeont, Kleofás fiát tették meg püspökké, akit mindenki javasolt, mert az Úr második unokatestvére (anepsios) volt.

Miben hitt Szent Ireneusz?

 

... hogy Péter alapította Rómában az egyházat

Szent Ireneusz: Eretnekek ellen, 3,1,1. (Kr. u. 180 után)

Máté, a héber, héber nyelven írta evangéliumát, mialatt Péter és Pál Rómában tanítottak s ott egyházat alapítottak.

... hogy Péter apostoli széke Rómában él tovább

 

Szent Ireneusz: Az eretnekségek ellen 3,3,2.3. (Kr. u. 180)

De mivel nagyon hosszú lenne ebben a kis könyvben valamennyi egyháznak utódlásait felsorolni, itt csak a legnagyobb, a legrégibb és mindenki előtt ismert egyháznak, annak, amit a két dicsőséges apostol Péter és Pál Rómában alapított és szervezett, az apostoloktól átvett hagyományát s a püspökök sorozata révén egészen napjainkig hirdetett hitét ismertetjük s ezzel minden tévtanítót megszégyenítünk. . Ezzel az egyházzal, nagyobb tekintélye miatt, minden egyháznak egységben kell lennie, vagyis minden hívőnek a földkerekségen, amelyben [ti. a római egyházban] a világ összes egyházának vezetői által mindenkor meg van őrizve az apostoli hagyomány.
Az áldott apostolok, miután megalapították és felépítették az egyházat (Rómában), átadták püspöki hivatalukat Linusznak.

... hogy Krisztus Egyháza látható és egyetlen

 

Szent Iréneusz: Az eretnekek ellen, IV, 26, 2 (Kr. u. 180)*

Ezért akik az Egyházban vannak, engedelmeskedni tartoznak a presbitereknek, azoknak akik - mint már kimutattam - az apostoli utódlást birtokolják; azoknak, akik a püspökség utódjaival együtt megkapták az igazság biztos adományát, az Atya szíves öröméből. Azonban (azzal is tartoznak) fenntartják gyanújukat mások felé, akik elszakadtak a kezdeti utódlástól, és összegyűlnek együvé bármely helyen bármiért (rájuk tekintve) vagy rendellenes gondolatok eretnekeiként, vagy felfuvalkodott és öntömjénező szakadárokként, vagy ezenfelül képmutatókként, a haszon és a gőg kedvéért cselekedvén. Így ezek mind elhagyták az igazságot.

 

Szent Iréneusz: Az eretnekek ellen, 5, 20  (Kr. u. 180)*

Igaz és megbízható az Egyház üzenete, mert az egész világon az üdvösségnek egy és ugyanazon útját hirdeti. Azok tehát, akik elhagyják az Egyház igehirdetését, kétségbe vonják a szent presbiterek tudását. ezért illő, hogy elkerüljük tanaikat, és gondos figyelemmel legyünk, nehogy valami sérülést szenvedjünk el tőlük; meneküljünk az Egyházhoz, az ő keblén nevelődjünk és az úr írásaival táplálkozzunk. Ugyanis az Egyház édenkertként települt ebbe a világba, ezért mondja az Isten Lelke: "Szabadon ehetsz a kert minden fájáról", azaz az Úr minden írásából ehetünk; azonban nem felmagasztosult elmével eszünk, és nem érintkezünk az eretnek viszálykodással.

... hogy az Egyházban apostoli utódlás van

 

Szent Ireneusz: Az eretnekségek ellen 3,3,2. (Kr. u. 189)

De mivel nagyon hosszú lenne ebben a kis könyvben valamennyi egyháznak utódlásait felsorolni, itt csak a legnagyobb, a legrégibb és mindenki előtt ismert egyháznak, annak, amit a két dicsőséges apostol Péter és Pál Rómában alapított és szervezett, az apostoloktól átvett hagyományát s a püspökök sorozata révén egészen napjainkig hirdetett hitét ismertetjük s ezzel minden tévtanítót megszégyenítünk. . Ezzel az egyházzal, nagyobb tekintélye miatt, minden egyháznak egységben kell lennie, vagyis minden hívőnek a földkerekségen, amelyben [ti. a római egyházban] a világ összes egyházának vezetői által mindenkor meg van őrizve az apostoli hagyomány.

Szent Iréneusz: Az eretnekek ellen, IV, 26, 2 (Kr. u. 180)*

Ezért akik az Egyházban vannak, engedelmeskedni tartoznak a presbitereknek, azoknak akik - mint már kimutattam - az apostoli utódlást birtokolják; azoknak, akik a püspökség utódjaival együtt megkapták az igazság biztos adományát, az Atya szíves öröméből. Azonban (azzal is tartoznak) fenntartják gyanújukat mások felé, akik elszakadtak a kezdeti utódlástól, és összegyűlnek együvé bármely helyen bármiért (rájuk tekintve) vagy rendellenes gondolatok eretnekeiként, vagy felfuvalkodott és öntömjénező szakadárokként, vagy ezenfelül képmutatókként, a haszon és a gőg kedvéért cselekedvén. Így ezek mind elhagyták az igazságot.

 

... hogy az Egyház csalhatatlan

Szent Ireneusz: Eretnekségek ellen 3,24 (Kr. u. 180)*

(Azonban az igazolva van), hogy az Egyház igehirdetése mindenhol következetes, és egyenletes folyamban folytatódik, és a próféták, az apostolok, és az összes tanítvány tanúságát tartja. Ugyanis az Egyházban, azt mondják, "Isten egyeseket apostollá, prófétákká, tanítókká tett" és másokká, akiken a Lélek munkálkodik; amelynek egyik sem részese, ha maguk nem csatlakoznak az Egyházhoz, hanem önmaguk életét csapják be elferdült véleményükkel és aljas viselkedésükkel. Ugyanis ahol az Egyház van, ott van Isten Lelke is; és ahol az Isten Lelke van, ott van az Egyház, és minden kegyelem; és a Lélek az igazság.

... hogy az igaz Egyház egyetlen és látható közösség

Szent Iréneusz: Az eretnekek ellen, IV, 26, 2 (Kr. u. 180)*

Ezért akik az Egyházban vannak, engedelmeskedni tartoznak a presbitereknek, azoknak akik – mint már kimutattam – az apostoli utódlást birtokolják; azoknak, akik a püspökség utódjaival együtt megkapták az igazság biztos adományát, az Atya szíves öröméből. Azonban (azzal is tartoznak) fenntartják gyanújukat mások felé, akik elszakadtak a kezdeti utódlástól, és összegyűlnek együvé bármely helyen bármiért (rájuk tekintve) vagy rendellenes gondolatok eretnekeiként, vagy felfuvalkodott és öntömjénező szakadárokként, vagy ezenfelül képmutatókként, a haszon és a gőg kedvéért cselekedvén. Így ezek mind elhagyták az igazságot.

 

Szent Iréneusz: Az eretnekek ellen, 5, 20  (Kr. u. 180)*

Igaz és megbízható az Egyház üzenete, mert az egész világon az üdvösségnek egy és ugyanazon útját hirdeti… Azok tehát, akik elhagyják az Egyház igehirdetését, kétségbe vonják a szent presbiterek tudását… ezért illő, hogy elkerüljük tanaikat, és gondos figyelemmel legyünk, nehogy valami sérülést szenvedjünk el tőlük; meneküljünk az Egyházhoz, az ő keblén nevelődjünk és az úr írásaival táplálkozzunk. Ugyanis az Egyház édenkertként települt ebbe a világba, ezért mondja az Isten Lelke: „Szabadon ehetsz a kert minden fájáról”, azaz az Úr minden írásából ehetünk; azonban nem felmagasztosult elmével eszünk, és nem érintkezünk az eretnek viszálykodással.

... hogy a hit mércéje jelen van a Szent Hagyományban

Szent Ireneusz: Florinuszhoz írt levél

Amit ifjúságunkban magunkba veszünk, az együtt nől, úgyszólván összeforr velünk. Így még most is meg tudom jelölni azt a helyet, ahol a boldogult Polykárp ült előadásai alkalmával. Arra is emlékszem, hogyan szokott volt belépni, miképp élt, milyen formája volt, miféle beszédeket tartott a néphez; hogyan beszélte el a Jánossal és a többivel való társalgásait, akik az Urat látták, és hogyan idézte szavaikat; hogy adta elő, amit az úrról, az ő csodatetteiről és tanításáról hallott azoktól, akik az élet Igéjét a saját szemükkel látták, és ezt mind teljesen összehangzólag az írással.

Szent Ireneusz: Eretnekek ellen, 3,4 (Kr. u. 180-199 között)

Hát ha az apostolok semmiféle iratot sem hagytak volna ránk, nem kellene-e akkor szükségképpen a hagyományt elfogadnunk hitünk zsinórmértékének, amelyet az apostolok az Egyház pásztoraira bíztak? Őrájuk hallgat sok nép a barbárok közepette, akik Krisztusban hisznek, s akiknek a szívében tinta és papír nélkül, a Szentlélek által van beírva az üdvözítő tanítása, akik ti. híven ragaszkodnak a régi hagyományhoz.

... hogy a deuterokanonikus könyvek részei a Szentírásnak

Szent Iréneusz: Az apostoli igehirdetés  feltárása 97-98. (Kr. u. 185 körül)

Ezért mondja róla Jeremiás is: „Ki az, aki az égbe emelkedett, és megragadta, és ki szállt le a felhőből? Ki kelt át a tengeren és megtalálta, ki hozta el az aranyért? Senki sem találja az utat, senki sem fogja fel az ösvényt. De az, aki mindent bölcsessége által ismert, ő az, aki megalapította a földet mindörökké, és betöltötte kövér négylábúakkal, aki elküldi a fényt és az elterjed – aki hívja, és azok félelemmel meghallják – és a csillagok felemelkednek az előző estéért és örvendeznek; hívja őket, és azok mondják: „íme, itt (vagyunk)” örömmel világítanak alkotójuknak. Ő a mi Urunk, hozzá senki sem hasonló, minden utat megtalál tudása és Jákobnak, szolgájának adta és Izraelnek kedveltjének, továbbá, megjelent a földön és az emberek között járt. Ez Isten parancsainak és Törvényének könyve, mindörökre, mindannak, akinek birtokában van, életül (szolgál), de azok, akik elhagyják „meghalnak”.” [Bár 3,29-4,1] … Ez, kedves barátom, az igazság igehirdetése, a mi üdvösségünk képe, és az élet útja, melyet a próféták hirdettek, melyet Krisztus megszilárdított, és az apostolok hirdettek, és az Egyház ezen az egész földön átad fiainak. Ő őrzi teljes gondossággal, jóakarattal és Istennek tetszően a jó tettek által, és egészséges gondolkodással.

... hogy az Egyházban meg kell vallani a bűnöket

Szent Iréneusz: Eretnekségek ellen, 1,13 (Kr. u. 180)

Azonkívül, hogy ez a Marcus szerelmi bájitalokat keverget, rendszeresen inzultál ezek közül az asszonyok közül néhányat, ha nem mindet. Azok, akik visszatértek Isten Egyházába – ami gyakran megtörténik – elismerték, és meg is vallották, hogy őket megbecstelenítette, és hogy égő szenvedéllyel voltak eltelve iránta. Egy szomorú példája is történt az esetnek bizonyos ázsiaiakkal. Egyik diakónusunk (Marcust) házába fogadta. Felesége, egy figyelemreméltóan gyönyörű asszony áldozatául esett mind lelkileg, mind testileg ennek a varázslónak, és hosszú ideig utazgatott vele. Végül, amikor nem kis nehézségek árán, a testvérek megtérítették az asszonyt, az minden idejét a nyilvános bűnbánat gyakorlataival töltötte, könnyezve és siránkozva a tisztátalanság fölött, amellyel ez a varázsló megfertőzte.

Miben hitt Antióchiai Szent Theophilosz?

... hogy Jézus Krisztus Isten

Antióchiai Szent Theophilosz: Autolükoszhoz, II,10. (Kr. u. 181)

Először is teljes egyetértésben arra tanítottak bennünket, hogy Isten semmiből alkotta a mindenséget. Mert semmi sem létezett Istennel egyidejűleg, hanem ő maga volt önmagának helye; szüksége semmire sem volt, s minden időt megelőzően létezett, és épp ekkor akarta ő megalkotni az embert, ki majd megismerheti őt: számára rendezte be tehát a világot. Tudniillik a teremtett lény rászorul a másikra, csak a teremtetlennek nincs szüksége semmire.
Mikor Istenben ott volt bennlakó Igéje, saját bensőjében nemzette őt, s tulajdon Bölcsességével együtt bocsátotta ki magából a mindenséget megelőzően. Ez a Szó volt segítségére összes művében, s mindent általa alkotott. Kezdetnek lehet hívni: mert elsősége van, és uralkodik mindazon, ami általa jött létre. Ő az tehát, aki mint Isten Lelke, Kezdet, Bölcsesség és a Magasságbeli Ereje leszállott a prófétákra, s általuk mondotta el a világ teremtésével s az összes többi eseménnyel kapcsolatos dolgokat. Hisz nem léteztek még a próféták, mikor a világ létrejött, hanem csakis a benne levő Bölcsesség, Isten Bölcsessége volt, és szent Igéje, ki folyton vele volt. Ezért is szól ő Salamon próféta által a következőképp: „Ott voltam, mikor az eget teremtette; s míg megszilárdította a föld alapjait, melléje helyezkedtem” [Péld 8,27-29]

Milyen egyéb hang lehetett volna itt, mint Isten Igéje, aki egyúttal Fia is neki? Persze nem olyan értelemben állítják a próféták, mint a meseírók, hogy az istenfiak egyesülésből, testi módra jöttek létre; hanem amint az igazság említi: a Logosz folyton bent lakozik (endiathetosz) Isten szívében.

Mert mielőtt bármi is létrejött volna, tanácsadója volt ő neki, lévén az ő értelme és gondolkodása. S amikor Isten létre akarta hozni mindazt, mit eltervezett, akkor nemzette kimondott (prophorikosz) Igéjét, minden teremtmény elsőszülöttjét: ám Igéje híján nem maradt üresen, hiszen úgy nemzette Igéjét, hogy mindenkor társalgott is vele.

Ezen alapul az, amire a Szentírás tanít és az összes Lélekkel telt férfiú, akik közül az egyik, nevezetesen János, következőképp beszél: „Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt” (Jn 1,1). Így mutatja be, hogy legelőször csakis Isten létezett, meg benne az Ige. Majd ezt mondja: „Az Ige Isten volt: minden őáltala lett, s nélküle semmi sem keletkezett” Minthogy tehát az Ige Isten és Istentől sarjadt ki, a mindenség Atyja bármikor is akarja, elküldheti őt egy meghatározott helyre: ő pedig odamegy, s ott hallható és látható…

... a Szentháromságban

Antióchiai Szent Theophilosz: Autolükoszhoz, II,10.15. (Kr. u. 181)

Először is teljes egyetértésben arra tanítottak bennünket, hogy Isten semmiből alkotta a mindenséget. Mert semmi sem létezett Istennel egyidejűleg, hanem ő maga volt önmagának helye; szüksége semmire sem volt, s minden időt megelőzően létezett, és épp ekkor akarta ő megalkotni az embert, ki majd megismerheti őt: számára rendezte be tehát a világot. Tudniillik a teremtett lény rászorul a másikra, csak a teremtetlennek nincs szüksége semmire.
Mikor Istenben ott volt bennlakó Igéje, saját bensőjében nemzette őt, s tulajdon Bölcsességével együtt bocsátotta ki magából a mindenséget megelőzően. Ez a Szó volt segítségére összes művében, s mindent általa alkotott. Kezdetnek lehet hívni: mert elsősége van, és uralkodik mindazon, ami általa jött létre. Ő az tehát, aki mint Isten Lelke, Kezdet, Bölcsesség és a Magasságbeli Ereje leszállott a prófétákra, s általuk mondotta el a világ teremtésével s az összes többi eseménnyel kapcsolatos dolgokat. Hisz nem léteztek még a próféták, mikor a világ létrejött, hanem csakis a benne levő Bölcsesség, Isten Bölcsessége volt, és szent Igéje, ki folyton vele volt. Ezért is szól ő Salamon próféta által a következőképp: „Ott voltam, mikor az eget teremtette; s míg megszilárdította a föld alapjait, melléje helyezkedtem” [Péld 8,27-29]

Ugyanilyen módon az égitestek létrejöttét megelőző három nap képmása a Háromságnak: az Istennek, az ő Igéjének és Bölcsességének.

... hogy a vízkeresztség kegyelmet közöl, és ez az újjászületés

Antióchiai Szent Theophilosz: Autolükoszhoz, 2,16. (Kr. u. 181)

Isten meg is áldotta a vizekből keletkezett lényeket, hogy még ez is példaként szolgáljon a jövendő számára, mikor az emberek majd víz és újjászülő fürdő révén megtérést és bűnbocsánatot nyerhetnek, amennyiben az igazsághoz közelednek, újraélednek s befogadják Isten áldását.

... hogy a bérmálás kenete a kereszténység ismérve

Antióchiai Szent Theophilosz: Autolükoszhoz, I:12 (Kr. u. 181)

Amikor engem kereszténynek nevezve gúnyolódsz rajtam, bizony nem tudod, mit beszélsz. Először is mindaz, mit „megkentek” (= khrisztosz), az drága, hasznos és nem nevetséges. Melyik hajót lehetne használni és épségben tartani, ha előzőleg be nem kennék kátránnyal? Melyik torony vagy lakóház lehetne jókinézésű és használható, ha festékkel be nem kennék? Ki az az ember, akit az életbe érkezésekor vagy küzdelemre készületkor nem kennek be olajjal? Melyik műalkotás vagy ékszer lehetne szép, ha be nem kennék, s ki nem fényesítenék? Még a légkört is, sőt bizonyos tekintetben az egész földet is beszínezi a fény és a lehelet. – Te pedig nem akarod felvenni Isten kenetét?
Minket épp emiatt hívnak kereszténynek: mert föl vagyunk kenve Isten olajával!

... hogy a tettek is szükségesek az üdvösséghez

Antióchiai Szent Theophilosz: Autolükoszhoz, 1,14. (Kr. u. 181)

Szíveskedj buzgalommal olvasni a prófétai írásokat, s akkor azok majd tisztán megmutatják az utat, melyen megmenekülhetsz az örök büntetéstől, s Isten örök javait nyerheted el. „Aki ajkat adott a beszédre, fület alkotott a hallásra és szemet teremtett a látásra, az megvizsgál mindent, s igazságos ítéletet tart, megfizetve mindenkinek tettei szerint”. Akik jó tettek által kitartóan törekednek az enyészhetetlenségre, azoknak örök életet, örömöt, békességet, nyugalmat ad majd, s olyan javaknak bőségét, miket szem nem látott, fül nem halott, emberi szív föl nem fogott. A hitetlenekre azonban, kik az igazságot makacsul megvetik, s igazságtalanságnak hódolnak, telve vannak bujasággal, paráznasággal, fiúgyalázással, kapzsisággal, vétkes bálványimádással – rájuk harag és düh vár, gyötrelem és szorongattatás, s végül majd az örök tűzre jutnak.

... hogy a homoszexuális cselekedet bűn

Antióchiai Szent Theophilosz: Autolükoszhoz, 1,14 (Kr. u. 181) 

Szíveskedj buzgalommal olvasni a prófétai írásokat, s akkor majd tisztán megmutatják az utat, melyen megmenekülhetsz az örök büntetéstől, s Isten örök javait nyerheted el… Akik jó tettek által kitartóan törekednek az enyészhetetlenségre, azoknak örök életet, örömöt, ékét, nyugalmat ad majd, s olyan javaknak bőségét, miket szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott. A hitetlenekre azonban, kik az igazságot makacsul megvetik, s igazságtalanságnak hódolnak, telve vannak bujasággal, paráznasággal, fiúgyalázással, kapzsisággal, vétkes bálványimádással – rájuk harag és düh vár, gyötrelem és szorongattatás, s végül majd az örök tűzre jutnak.

Miben hitt Alexandriai Szent Kelemen?

 

... hogy Péter Rómában tanított

Alexandriai Szent Kelemen: Töredék Euszébiosz Egyháztörténetében, 6,14,6 (Kr. u. 190)

Amikor Péter nyilvánosan hirdette Rómában az igét, és a Lélek által fejtette ki az evangéliumot, a jelenlevők, akik sokan voltak, arra buzdították Márkot, hogy mivel már régóta követte Pétert, és emlékezetébe véste szavait, írja le, amit mondott.

 

... hogy az Egyház csalhatatlan

Alexandriai Szent Kelemen: Vázlatok, 4,26 (Kr. u. 202)*

"De imádkozni fogok Krisztus Lelkéhez, hogy repítsen el engem az én Jeruzsálemembe. Ugyanis a sztoikusok azt mondják, hogy a menny tulajdonképpen egy város, és ezek a helységek a Földön nem városok; azaz így hívják őket, de mégsem azok. Azonban a város egy fontos dolog, ahogy az embernek a hozzáillő test; és az emberek tömegét úgy szabályozza a törvény által, ahogy az Egyház - ami egy bevehetetlen város a földön - van szabályozva az Ige által, hogy szabad legyen a zsarnokságtól; Isten akaratának gyümölcse, miként a mennyben, úgy a földön is."

Miben hitt Hippolütosz?

... hogy az Egyház csalhatatlan

Hippolütosz: A Krisztus és az Antikrisztus, 59 (Kr. u. 200)*

„De mi, akiket üldöznek és taposnak a hitetlenek, Isten Fiában remélünk. Mivel a hajók szárnyai az egyházak; és a tenger a világ, amelybe az Egyházat helyezték mint egy hajót, amely a tengeren hánykódik, de el nem pusztul; hiszen jártas kormányosa van, Krisztus. és a hajó közepén felállítva a halál fölötti győzelmi emlékét hordja; minthogy magával cipeli az úr keresztjét… Miként a szél, a mennyei Lélek is ajándék, aki azokat, akik hisznek, lepecsételi: velejárója a vashorgony is, ti. maga Krisztus szent parancsolatai, amelyek olyan szilárdak, mint a vas. Tengerészei is vannak jobb és bal oldalon, akik szent angyalként felügyelnek, s akik az Egyházat vezetik és védik.”

 

Miben hitt Tertullianus?

... hogy Jézus Krisztus Isten

Tertullianus: Védőbeszéd, 21. (Kr. u. 197)

Szükségesnek mutatkozik tehát, hogy szóljunk keveset Krisztusról, mint Istenről nektek… Említettük immár, hogy Isten e világmindenséget igéjével, értelmével és hatalmával hívta létbe. Bölcseitek között is uralkodik a vélemény, hogy a Logoszban, vagyis az Igében és értelemben kell a mindenség mester-alkotóját tekintenünk… ámde az igének, az értelemnek, valamint a hatalomnak, amelyekről állítottuk, hogy velük alkotott mindent az Isten, mi magunk is lelket tulajdonítunk sajátos lényeg gyanánt, amelyben ott van az Ige, ha beszél, akinél ott van az értelem, midőn rendet teremt s akinek jelenvaló a Hatalom, mikor végrehajt valamit. Úgy nyertünk róla tanítást, hogy az Isten kimondotta, e kimondásban nemzette őt s azért Isten Fiának és Istennek nevezzük a lényeg egyazon mivolta alapján. Az Isten ugyanis szintén lélek. Ha a Napból sugár tör elő, ez a sugár része az egésznek. A Nap azonban ott lesz a sugárban, mert a sugár a Napé s a lényeg meg nem oszlik, hanem kiterjed csupán. Így lélek a lélekből és Isten az Istenből, mint a fényből fölgyújtott fény. Sértetlen és fogyatkozatlan marad az anya-anyag, ha mindjárt több egyazon minőségű ágat kölcsönzől belőle. Éppen így, ami az Istenből jött elő, Isten és Isten Fia és mindkettő egyetlen. így azután lélek is a lélekből és Isten az Istenből, nagyságát tekintve második, a szám rangját, nem lényegét alkotja, az ősoktól nem szakadt el, csupán csak kilépett belőle. Az Istennek ez a sugara tehát, amint hajdanában mindig jövendölték, leszállott egy szűzbe, testté alakult anyaméhében, s mint Istennel egyesült ember született.

Tertullianus: Krisztus testéről, 5,7. (Kr. u. 210)

Tehát mindkét lényeg birtoklása mutatja Istennek és embernek, egyrészt születettnek, másrészt nem születettnek, egyrészt testinek, másrészt szelleminek… A csodák, melyek az Isten Lelkétől valók, Istent, a szenvedések pedig ugyanazon hittel az ember testét bizonyítják.

Tertullianus: Praxeas ellen, 13,6. (Kr. u. 216)

ám két Istenről és két Úrról soha nem beszélünk, nem azért, mintha az Atya és Fiú nem lenne Isten, mintha a Lélek nem lenne Isten, és egyenként Isten, hanem mert a megelőző korokban is két Istenről és két úrról beszéltek, hogy amikor eljött Krisztus, ismerjék el Úrnak is és Istennek is, mert az Isten és Úr Fia.

... hogy az Isten a Szentháromság

Tertullianus: Praxeas ellen, 2. (Kr. u. 213)

Tehát az idő után az Atya született, az Atya szenvedett, magát az Úr Istent, a Mindenhatót hirdetik Jézus Krisztusnak. Mi valójában mindig is és főleg most, mint a Paracletus által – aki elvezet ugyan minden igazságra (Jn 16,13) – jobban kioktatottak, egyetlen Istent hiszünk, de azon rendelkezés alatt amit oikonomiának [ez a megtestesülést jelenti] mondunk, tartjuk, hogy az egyetlen Istennek Fia van, az ő beszéde, aki tőle magától jött ki, „aki által minden lett és nála nélkül semmi sem lett” (Jn 1,3). Őt küldte az Atya a Szűzbe, és ő született tőle, az ember és Isten, az Emberfia és Isten Fia, akit Jézus Krisztusnak is neveznek. Ő szenvedett, ő halt meg, és eltemették az írások szerint, és az Atya feltámasztotta és felvette, hogy üljön jobbján, eljöve majd ítélni élőket és holtakat (vö. 1Kor 15,3.4.). Aki azután ígéretének megfelelően elküldte az Atyától a Szent Lelket. Ez a szabály [regula fidei] visszanyúlik az evangélium kezdetére, még a régebbi eretnekeket is megelőzi, nem kevésbé a tegnapi Praxeaszt, ezt bizonyítja eleve az összes eretnek késői mivolta, mint maga a tegnapi Praxeas újdonsága is. Ezért ez itt egy előzetes ítélet, melyet minden eretnekség ellen érvényesíteni kell, hogy az az igaz, ami a korábbi, és az fattyúhajtás, ami későbbi. De figyelembe véve ezt az óvást mégis mindenütt helyet kell adni az ismételten fontolgatóknak, az oktatás és felkészülés miatt, hogy mégcsak a látszat se merüljön fel, hogy bármilyen elferdülés vizsgálat nélkül marad, s előzetes ítélet alapján kapja kárhoztatását, főleg ez, mely úgy tekinti magát, mint a tiszta igazság birtokosa, amikor állítása szerint az egyetlen Istent úgy kell hinni, mintha az magát mondaná az Atyának a Fiúnak és a Léleknek. Mintha így is nem egy volna mindegyik, mikor mind egytől van, nevezetesen a lényeg [substantia = hüposztaszisz] egysége által, és semmivel sem kevésbé őrződik meg az oikonomia szentsége [misztériuma], mely az egységet a hármasságba rendezi, háromnak rendezve el az Atyát és Fiút és a Lelket, nem állagban három, hanem sorrendben, nem lényegben, hanem jellegben, nem hatalomban, hanem megjelenésben, de egy lényegében, egy méltóságában és egyetlen hatalmában, mert egy az Isten, akitől ezek a méltóságok és jellegek és megjelenési alakok az Atya, Fiú és Szentlélek nevének tulajdonítódnak. Hogy ez miként történik a szám megosztása nélkül, azt az értekezés előrehaladtával mutatjuk meg.

 

Tertullianus: Praxeas ellen, 9. (Kr. u. 213)

Ezt a szabályt vallom, amivel tanúsítom, hogy egymástól elválaszthatatlan az Atya és a Fiú és a Lélek, tartsd is így hát mindenütt, tudd meg, mit milyen értelemben kell mondani. Íme tehát másnak mondom az Atyát, másnak a Fiút, másnak a Lelket, - rosszul érti a kijelentést a műveletlen és az elferdült,  mintha ezt a különbözőséget hangoztatná és a különbség következtében az Atya és Fiú és Szentlélek elválasztására célozna. Szükségképpen ezt mondom, amikor erősködnek, hogy ugyanaz az Atya és Fiú és Lélek -, az oikonomiával szemben a monarchiának kedvezve -, de nem a különbség miatt mondom másnak a Fiút és Atyát, hanem a felosztás miatt, nem a megosztás, csak a megkülönböztetés miatt más, mivel nem ugyanaz az Atya és a Fiú, vagy valamilyen mértékben különböző az egyik a másiktól. Az Atya az egész lényeg, a Fiú pedig az egész származéka és része, mint maga vallja: „Mert az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28). A zsoltár ennek következtében énekel úgy róla, mint aki kisebb: „Alig kisebb az angyaloknál” (Zsolt 8,6). így az Atya is más, mint a Fiú, amikor nagyobb a Fiúnál, mivel más aki szül, más aki születik, mert más aki küld,más aki küldött, mert más az, aki tesz, más az, aki által az megtörténik. Jó, hogy az Úr is élt ezzel a szóval a Paracletus személyére vonatkozóan, és nem a megosztást jelezte, hanem a rendelkezést, ezt mondta ugyanis: „Kérni fogom az Atyát és más ügyvédet küld nektek, az igazság Lelkét” (Jn 14,16). Így magától különbözőnek mutatta a Paracletust, ahogyan mi is őt állítjuk az Atyától különbözőnek, hogy a harmadik fokozatot mutassa meg a Paracletuszban, amint mi a másodikat mutattuk meg a Fiúban az oikonomia megtartásáért. Maga az, hogy Atyának és Fiúnak mondják, nemde annyit jelent, hogy az egyik a másiktól van? Főleg pedig, mindegyik az volt, aminek neve mondja, és ami volt, annak is hívták, és a különböző szavakat egymással összezavarni egyáltalán nem lehet, mivel nem lehet azokat a dolgokat sem, melyeket jeleztek. „Igen, igen, nem, nem, mert ami ezen túl van, a gonosztól van” (Mt 5,37).

 

Tertullianus: Praxeas ellen, 13,5-6. (Kr. u. 213)

Mondod: „Tehát ma is kihívlak téged, hogy azoknak az írásoknak a tekintélye alapján állandóan két Istent és két Urat hirdess”. Távol legyen! Mi ugyanis, akik az írások korát és körülményeit Isten kegyelme által átlátjuk, főként nem emberek, hanem a Paracletus tanítványai vagyunk, kettőt határozunk meg, az Atyát és a Fiút, s immár hármat a Szent Lélekkel az oikonomia értelmében, mely a számot adja, nehogy – mint elfajultságotok felhozza – az Atyáról higgyék a születést és szenvedést, amit nem szabad hinni, mert nem is az a hagyomány. Ám két Istenről és két Úrról soha nem beszélünk, nem azért, mintha az Atya és Fiú nem lenne Isten, mintha a Lélek nem lenne Isten, és egyenként Isten, hanem mert a megelőző korokban is két Istenről és két úrról beszéltek, hogy amikor eljött Krisztus, ismerjék el Úrnak is és Istennek is, mert az Isten és Úr Fia….

ám, amikor eljött Krisztus és mi megismertük, hogy ő az, aki a számot visszafelé érvényesíti, aki második lett az Atya után és a Lélek a harmadik, még az Atya is teljesebben nyilatkozott meg általa, az Úr és Isten neve immár az egységre vonatkozik, hogy mivel a bálványok sokaságától a népek megtértek az egyetlen Istenhez, megalapozott legyen a különbség az egy és a sok istenség tisztelői között.

... hogy Péter személyesen az a szikla, amelyre Krisztus épít

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben. 22. (Kr.u. kb. 200)

"Rejtve maradt valami Péter előtt, akit a felépítendő egyház sziklájának neveztek, aki megkapta a mennyek országának kulcsait és azt a hatalmat, hogy oldjon és kössön a mennyben és a földön?"

 

Tertullianus: De pudicitia c. 21 (Kr. u. 220)

"... mert az Úr a következőket mondotta Péternek: 'Erre a sziklára fogom Egyházamat építeni'. 'Neked adom a mennyország kulcsait' vagy 'Amit megkötsz, vagy feloldozol a földön, az meg lesz kötve, vagy föl lesz oldozva a mennyben', ezért azt tételezted föl, hogy a kötés és oldás hatalma rád, vagy Péterrel kapcsolatos bármely egyházra szállt át. Miféle ember vagy te, hogy felforgatod és megváltoztatod az úr nyilvánvaló szándékát, minekutána  ő  személyesen ruházta ezt Péterre. Rád építem egyházamat - mondja - és neked adom a kulcsokat."

... hogy Péter alapította az egyházat Rómában

Tertullianus: Markion ellen, 4,5 (Kr. u. 207-212 között)

... a rómaiak ott közelben mit hangoztatnak, akiknek az evangéliumot Péter és Pál vérükkel megpecsételve hagyták hátra!

Tertullianus: A skorpiócsípések ellenszere 15,3 (Kr. u. 212)

Olvastuk a caesarok életét, a kezdeti hitet Rómában először Néró irtotta. Ekkor Pétert más övezte fel [vö. Jn 21,18], és keresztre feszítette.

... hogy Rómának primátusi tekintélye van

Tertullianusz: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 36. (Kr. u. 200)

Ha pedig Itália közelében vagy, ott van Róma, ahonnan hozzánk is eljut az apostolok tekintélye. ó, milyen boldog az az egyház, melyre a tanítás teljességét az apostolok vérükkel árasztották; ahol Péter az Úrhoz vált hasonlóvá a szenvedésben; ahol Pál ugyanazzal a halálnemmel nyerte el a koszorút, mint Keresztelő János.

Tertullianusz: A skorpiócsípések ellenszere, 10,7-8. (Kr. u. 211)

Sohasem olvastad Dávidnál: "Nyissátok meg, ti fejedelemségek, kapuitokat, táruljanak fel az örök kapuk, és belép a dicsőség királya" (Zsolt 24,7)? Ugyanezt hallhattad ámosztól is: "Feljáratot épített az égbe és kiáradását önti a földre" (ám 9,6). Jól tudod, hogy ez a feljárat Krisztus nyomdokait követi, bejáratát pedig Krisztus ereje tartja zárva, hogy semmiféle késlekedés és kérdezgetés ne lehessen a belépésnél a keresztények részéről, mert nem mondhatják, hogy nem ismerik, mivel jól ismerik, ne kérdezősködjenek, hanem menjenek oda. Ha viszont az ég idelenti zárja után érdeklődöl, emlékezz csak arra, hogy az Úr annak kulcsait Péterre, és rajta keresztül az egyházra hagyta, és mindenki, aki csak kéri tőle és megvallja őt, magával viheti.

... hogy Péter utóda a római püspök

Tertullianusz: De pudicitia (A szeméremről), 1.

Hallom, hogy döntés, és pedig végleges döntés történt; a főpüspök, a püspökök püspöke kimondta: én bocsánatot adok a bűnbánóknak.

 

... hogy az igaz Egyházat katolikusnak nevezik

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben 30,1 (22,30) (Kr. u. 200)

Hiszen nyilvánvaló, hogy ők nem voltak olyan régiek, hanem körülbelül Antoninus uralkodása alatt éltek, és eleinte a katolikus tanításban hittek a római egyházban az áldott Eleutherus  püspöksége alatt, amíg örökösen nyugtalan kíváncsiságuk miatt, amellyel megrontották testvéreiket is, ismételten kivetették őket a közösségből.

... hogy ez az Egyház egyetlen és látható közösség

Tertullianus: Védőbeszéd, 39, 1-4 (Kr. u. 197)

Szándékom immár, hogy magam teregessem elő a keresztény közület céljait. Annak cáfolására, hogy helytelenek volnának ezek, megmutatom helyességüket az igazság puszta feltárásával. Egy testet alkotunk vallásos meggyőződésünkben, Istentől eredő erkölcsi fegyelmünkben és közös reményünk kötelékében. Gyülekezetbe tömörülünk, összejöveteleket rendezünk, hogy mintegy hadsereggé fejlődve, körülsáncoljuk imáinkkal az Istent. Kedves az Istennek ez az erőszakoskodás… összejövünk az isteni írások magyarázatára, ha a mostani idők állapota valami intelemre vagy emlékezésre kényszerít. Valóban szent igékkel tápláljuk hitünket, erősítjük a reményt, mélyítjük a bizalmat s nem kevésbé szorosabbra vonjuk a fegyelmet is a parancsok emlékezetünkbe való vésésével. Helyet kapnak itt a buzdítások, a rendreutasítások s az isteni megrovások. Nagyjelentőségű ítélkezés is adódik íme, mint egyesek esetében, akik bizonyosak az Isten jelenlétéről s a jövendő ítéletnek megrendítő előítélkezése történik, ha valaki oly módon vétkezett, hogy ki kell taszítanunk őt az ima közösségéből, összejöveteleinkből és minden szent érintkezésünkből.

 

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 20. (Kr. u. 200)

Az apostolok – ez a név küldöttet jelent – tehát rögtön sorshúzással maguk mellé vették tizenkettediknek Mátyást Júdás helyett, a Dávid zsoltárában levő jövendölés alapján (vö. ApCsel 1,20; Zsolt 109,8; 69,26) elnyerték a Szentlélek megígért erejét a csodatevésre és a prédikálásra. Majd miután Júdeában tanúságot tettek Jézus Krisztusba vetett hitükről, és közösségeket alapítottak, elmentek a nagyvilágba, s a nemzeteknek hirdették ugyanennek a hitnek ugyanezt a tanítását. Így minden városban közösséget alapítottak: ezekből a közösségektől kapták azután és kapják ma is a hit palántáját és a tanítás magvait a többi közösségek, hogy egyházakká váljanak. Ezért ezeket az egyházakat is apostolinak tekintjük, mert az apostoli egyházak sarjai. Ugyanis minden leszármazottat eredete alapján kell minősítenünk. Ezért az a sok és nagy egyház nem más, mint az apostolok által alapított egyetlen kezdeti egyház, melyből mindnyájan származnak. Így mindnyájan eredetiek és mindnyájan apostoliak, hiszen mind egyetlen egységet alkotnak. Az egységet tanúsítja a békecsók kölcsönös megadása, a „testvér” elnevezés és a vendégbarátság igazolása. Ezeket a jogokat semmi más nem indokolja, mint a hit ugyanazon titkának egyetlen áthagyományozása.

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 22. (Kr. u. 200)

Akik pedig nem fogadják el ezt az írást, nem lehetnek a Szentlélektől valók, hiszen még a tanítványoknak küldött Szentlelket sem képesek felismerni. De azt sem állíthatják, hogy ők az egyház, hiszen még azt sem tudják kimutatni, hogy mikor keletkezett ez a test, és mi volt a bölcsője. Inkább nem tulajdonítanak jelentőséget annak, hogy állításaikat nem tudják bizonyítani, csakhogy ne kelljen elfogadniuk azokat a szakaszokat is, amelyek leleplezik hazugságaikat.

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 32. (Kr. u. 200)

Egyébként, ha egyes eretnekségek az apostoli korra merészelik visszavezetni magukat, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az apostolok hagyományozták át őket, mivel már az apostolok korában léteztek, ezt válaszolhatjuk: mutassák ki egyházaik eredetét, sorolják fel kezdettől fogva egymást követő püspökeiket, bizonyítsák be, hogy első püspökük elődje és jótállója valamelyik apostol vagy olyan apostoli férfiú volt, aki az apostolok mellett kitartott. Mert az apostoli egyházak ilyen módon mutatják ki eredetüket. A szmirnai egyház például előadja, hogy Polikárpot János állította az élére, a római egyház pedig kimutatja, hogy Kelement Péter rendelte. Ugyanígy természetesen a többi egyházak is megneveznek olyan embereket, akiket az apostolok tettek püspökké, s akik számukra az apostoli magot közvetítették. Találjanak ki valami ilyesmit az eretnekek is! Hiszen mi az, amit még ne tehetnének meg, miután már az Istent káromolták? De ha kitalálnának is ilyesmit, az sem segítene rajtuk. Hiszen, ha tanításukat az apostolokéhoz hasonlítjuk, a különbség és az ellentét miatt maga ez a tanítás bizonyítaná, hogy nem valamelyik apostol és nem is apostoli férfiú a szerzője. Mert ahogyan az apostolok nem tanítottak egymástól eltérően, úgy az apostoli férfiak sem hirdettek az apostolokéval ellenkező tanítást. Vagy talán akik az apostoloktól tanultak, mást prédikáltak volna? Ebben a tekintetben kihívnák őket az egyházak, amelyek noha nem tudják alapítójukként valamelyik apostolt vagy apostoli férfiút megnevezni, hiszen sokkal később keletkeztek, például azok, amelyeket manapság alapítanak, mégis mivel megegyeznek velük a hitben, tanításuk rokonsága révén nem számítanak kevésbé apostolinak a többi egyházaknál. Ezért hát az összes eretnekségek, akiket egyházaink felhívnak, hogy terjesszék elő ezt a két bizonyítékot, igazolják apostoliságukat, ahogyan akarják! ám ők nem apostoliak, és nem is tudják igazolni azt, ami nem igaz rájuk, s nem is fogadják be őket a békességbe és a közösségbe azok az egyházak, amelyek valamiképpen apostoliak, hiszen vallási tanításuk eltérése miatt ezek semmiképpen sem apostoliak.

... hogy az Egyházban hierarchikus rend van

Tertullianus: A keresztségről, 17,1-3 (Kr. u. 198-200 körül)

Tárgyunk lezárásakor hátra van még néhány szabály ismertetése a keresztség kiszolgáltatásáról és felvételéről. Kiszolgáltatásának elsődleges joga a főpapé, aki – ha van – a püspök; azután a presbiteré és a diakónusé, de nem a püspök tekintélye nélkül, az egyház tisztelete miatt, melynek megtartása a béke megőrzése. Egyébként még a laikusok joga is: amit ugyanis egyformán kapnak, azt egyformán adhatják is… de mennyivel inkább áll a szerénység és alázatosság fegyelme a laikusokra, hogy azt, ami a nagyobbakat illeti meg, a püspök feladatát ne ragadják magukhoz. A püspökséggel folytatott viszály a szakadás anyja…. Elég, ha ti. szükségben élsz ezzel a joggal, ahol a hely, az idő és a személyi körülmények erre kényszerítenek.

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 41. (Kr. u. 200)

Nem mulasztom el, hogy leírjam, milyen léha, milyen földies, milyen emberi az eretnekeknek maga az életmódja is. Nincs benne semmi méltóság, semmi tekintély, semmi fegyelem. Szóval teljesen megfelel a hitüknek… Szenteléseik vakmerőek, felületesek, állhatatlanok: hol újonnan megtérteket neveznek ki, hol a világi ügyekhez kötött embereket, hol pedig tőlünk távozó hitehagyókat, hogy a megtiszteltetéssel kössék magukhoz az embereket, hiszen az igazsággal nem képesek erre. Sehol sem lehet könnyebben előrejutni, mint a lázadók táborában, ahol már az is érdem, hogy ott van az ember. Így aztán ma az egyik a püspök, holnap a másik; ma diákonus valaki, holnap lektor; ma presbiter, holnap világi, hiszen a világiakra is rábízzák a papi feladatokat.

... hogy az igaz Egyházban él az apostoli utódlás

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 20. (Kr. u. 200)

[Az apostolok] minden városban közösséget alapítottak: ezektől a közösségektől kapták azután és kapják ma is a hit palántáját és a tanítás magvait a többi közösségek, hogy egyházakká váljanak. Ezért ezeket az egyházakat is apostolinak tekintjük, mert az apostoli egyházak sarjai. Ugyanis minden leszármazottat eredete alapján kell minősítenünk. Ezért az a sok és nagy egyház nem más, mint az apostolok által alapított egyetlen kezdeti egyház, melyből mindnyájan származnak. Így mindnyájan eredetiek és mindnyájan apostoliak, hiszen mind egyetlen egységet alkotnak.

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 21. (Kr. u. 200)

[H]ogy mit nyilatkoztatott ki nekik Krisztus, – és itt is kifogást terjesztek elő –, nem lehet másként bizonyítani, mint azoknak az egyházaknak az útján, amelyeket maguk az apostolok alapítottak prédikációjukkal … Ha pedig így áll a dolog, bizonyos, hogy minden tanítást, mely összhangban van az apostoli anyaegyházakkal, amelyektől a hit ered, igazságnak kell tartanunk, hiszen kétségtelenül azt tartalmazza, amit az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől. El kell viszont ítélni hamissága miatt minden olyan tanítást, amelyről felismerhető, hogy ellenkezik az egyházak igazságával, és így Krisztus apostolai és Isten igazságával. Tehát ki kell még mutatnunk, hogy a mi tanításunk, melynek szabályát fentebb közöltük, az apostoli hagyományból eredőnek tekintendő, és ezért az összes többiek a hazugságból származnak.

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 33. (Kr. u. 200)

Egyébként, ha egyes eretnekségek az apostoli korra merészelik visszavezetni magukat, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az apostolok hagyományozták át őket, mivel már az apostolok korában léteztek, ezt válaszolhatjuk: mutassák ki egyházaik eredetét, sorolják fel kezdettől fogva egymást követő püspökeiket, bizonyítsák be, hogy első püspökük elődje és jótállója valamelyik apostol vagy olyan apostoli férfiú volt, aki az apostolok mellett kitartott. Mert az apostoli egyházak ilyen módon mutatják ki eredetüket. A szmirnai egyház például előadja, hogy Polikárpot János állította az élére, a római egyház pedig kimutatja, hogy Kelement Péter rendelte… De ha kitalálnának is ilyesmit, az sem segítene rajtuk. Hiszen, ha tanításukat az apostolokéhoz hasonlítjuk, a különbség és az ellentét miatt maga ez a tanítás bizonyítaná, hogy nem valamelyik apostol és nem is apostoli férfiú a szerzője. Mert ahogyan az apostolok nem tanítottak egymástól eltérően, úgy az apostoli férfiak sem hirdettek az apostolokéval ellenkező tanítást… Ezért hát az összes eretnekségek, akiket egyházaink felhívnak, hogy terjesszék elő ezt a két bizonyítékot, igazolják apostoliságukat, ahogyan akarják! ám ők nem apostoliak, és nem is tudják igazolni azt, ami nem igaz rájuk, s nem is fogadják be őket a békességbe és a közösségbe azok az egyházak, amelyek valamiképpen apostoliak, hiszen vallási tanításuk eltérése miatt ezek semmiképpen sem apostoliak.

... hogy a tanítást és a Szentírást az Egyház hagyományának fényében kell magyarázni, és nincs helye az egyéni magyarázatoknak

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 37. (Kr. u. 200)

Ha pedig így áll a dolog, s az igazságot a mi részünkre kell odaítélni, akik aszerint a szabály szerint járunk, melyet az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől, akkor igazolva van korábbi kijelentésünk, mely leszögezi, hogy az eretnekektől az írásra való semmilyen hivatkozást nem szabad elfogadni, hiszen mi az írások nélkül is bizonyítjuk, hogy az eretnekeknek semmi köze az írásokhoz. Ha ugyanis eretnekek, akkor nem keresztények, mivel nem Krisztustól kapták, amit saját választásuk alapján – mint eretnekek – fogadnak el. Minthogy pedig nem keresztények, semmiféle joguk nincs a keresztény írásokhoz. Így méltán kérdezhetjük tőlük: Kik vagytok? Mikor és honnan jöttetek? Mit műveltek a tulajdonommal, ti, akik nem tartoztok hozzám? Mi jogon irtod az erdőmet, Markion? Ki engedte meg neked, Valentinus, hogy forrásaimat máshova vezesd? Miféle hatalom alapján mozdítod el határaimat, Apellesz? A birtok az enyém! Mit vettek és legeltettek itt kényetek-kedvetek szerint, ti idegenek? Enyém a birtok, régóta birtoklom, elsőként birtoklom. Birtoklásom eredete világos: maguktól az első szerzőktől származik, akiké a birtok volt. Az apostolok örököse vagyok! Ahogyan végrendeletükben intézkedtek, ahogyan rám bízták, ahogyan megesküdtek rá, úgy vagyok birtokos! Titeket pedig, bizony, örökre kizártak az örökségből, és megtagadtak mint idegeneket és ellenségeket. És miért idegenek és ellenségek az eretnekek az apostolok számára, ha nem azért, mert az övéktől eltérő tanításuk van, melyet mindegyikük a maga kénye-kedve szerint vezetett be vagy vett át az apostolok tanításával ellentétben?

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 32. (Kr. u. 200)

Egyébként, ha egyes eretnekségek az apostoli korra merészelik visszavezetni magukat, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az apostolok hagyományozták át őket, mivel már az apostolok korában léteztek, ezt válaszolhatjuk: mutassák ki egyházaik eredetét, sorolják fel kezdettől fogva egymást követő püspökeiket, bizonyítsák be, hogy első püspökük elődje és jótállója valamelyik apostol vagy olyan apostoli férfiú volt, aki az apostolok mellett kitartott. Mert az apostoli egyházak ilyen módon mutatják ki eredetüket. A szmirnai egyház például előadja, hogy Polikárpot János állította az élére, a római egyház pedig kimutatja, hogy Kelement Péter rendelte. Ugyanígy természetesen a többi egyházak is megneveznek olyan embereket, akiket az apostolok tettek püspökké, s akik számukra az apostoli magot közvetítették. Találjanak ki valami ilyesmit az eretnekek is! hiszen mi az, amit még ne tehetnének meg, miután már az Istent káromolták? De ha kitalálnának is ilyesmit, az sem segítene rajtuk. Hiszen, ha tanításukat az apostolokéhoz hasonlítjuk, a különbség és az ellentét miatt maga ez a tanítás bizonyítaná, hogy nem valamelyik apostol és nem is apostoli férfiú a szerzője. Mert ahogyan az apostolok nem tanítottak egymástól eltérően, úgy az apostoli férfiak sem hirdettek az apostolokéval ellenkező tanítást. Vagy talán akik az apostoloktól tanultak, mást prédikáltak volna? Ebben a tekintetben kihívnák őket az egyházak, amelyek noha nem tudják alapítójukként valamelyik apostolt vagy apostoli férfiút megnevezni, hiszen sokkal később keletkeztek, például azok, amelyeket manapság alapítanak, mégis mivel megegyeznek velük a hitben, tanításuk rokonsága révén nem számítanak kevésbé apostolinak a többi egyházaknál. Ezért hát az összes eretnekségek, akiket egyházaink felhívnak, hogy terjesszék elő ezt a két bizonyítékot, igazolják apostoliságukat, ahogyan akarják! ám ők nem apostoliak, és nem is tudják igazolni azt, ami nem igaz rájuk, s nem is fogadják be őket a békességbe és a közösségbe azok az egyházak, amelyek valamiképpen apostoliak, hiszen vallási tanításuk eltérése miatt ezek semmiképpen sem apostoliak.

... hogy a Szentírás kánonját az Egyház határozta meg

Tertullianus: Markion ellen, 4,5. (Kr. u. 212)

Az apostoli egyházak ugyanezen tekintélye áll a többi evangélium mellett is, melyeket következésképpen általuk és szerintük birtoklunk, Jánoséról mondom és Mátééról, bár amit Márk adott ki Péterének mondják, akinek tolmácsa volt Márk. Mert Lukács művét is Pálnak tulajdonítjuk szokásosan.

... hogy a deuterokanonikus könyvek a Szentírás részei

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 7. (Kr. u. 200)

A mi tanításunk Salamon csarnokából származik [vö. ApCsel 5,12] – az a része is, amely azt tanítja, hogy Istent a szív egyszerűségében kell keresni [Bölcs 1,1].

Tertullianus: A skorpiócsípések ellenszere, 8,5-6. (Kr. u. 205)

Figyelmeztették őket a nekik szóló jeremiási sorok, melyek a fogság elviselésére intettek: „Mostantól látni fogjátok a babiloniaiak arany, ezüst és fa isteneit, ahogy azokat vállukon hordozzák az emberek. Félelmeteseknek mutatják a nép előtt. Ti azonban vigyázzatok, nehogy kövessétek az idegeneket! Félelem fogjon el benneteket, amikor látjátok, hogy a tömeg előttük vagy mögöttük imádásra leborul, akkor ezt mondjátok lelketekben: Téged kell imádnunk, Urunk” [Bár 6,3 skk]

... hogy a keresztség kegyelmet közöl

Tertullianus: A keresztségről, 1,1; 7,2 (Kr. u. 203)

A mi vizünk szentségéről, mellyel korábbi vakságunk vétkeit lemostuk, megszabadultunk általa az örök életre, nem lesz fölösleges ez a rendszerező mű… éppen mostanában forgatta fel azt egy a kainiták eretnekségéből való vipera, tanításával sokakat elragadott, legelőször is a keresztséget rombolva le, nyilván saját természetével összhangban: hiszen többnyire a viperák és áspisok, sőt maguk a közönséges kígyók is száraz és víztelen terepen tanyáznak. Mi azonban… a mi Jézus Krisztusunk szerint vagyunk halacskák, akik a vízben születünk, máshogy nem is üdvözülhetünk, csak megmaradva a vízben. Ennélfogva az az igen borzasztó torzszülött, akinek egyáltalán joga sem lett volna a tanításhoz, nagyon is jól tudta, úgy árthat leginkább a halacskáknak, ha felhozza őket a vízből.
így rajtunk is testileg megy végbe a megkenés, de lelkileg gyarapít, amint magának a keresztségnek a cselekménye is testi, amikor elmerülünk a vízbe, hatása azonban lelki, amikor megszabadulunk a bűnöktől.

... hogy a Szentháromság neveire keresztelkedünk meg

Tertullianus: Praxeas ellen, 26,9. (Kr. u. 216)

[A] feltámadás után megígéri tanítványainak, hogy elküldi az Atya ígéretét, s végül meghagyta, hogy kereszteljenek az Atya és Fiú és Szentlélek nevére, nem egyre. Hisz nem egyszer, hanem minden egyes névre, az egyes személyekre, háromszor merülünk be.

... hogy a vízkeresztség szükséges az üdvösséghez, és ez az újjászületés

Tertullianus: A keresztségről, 1,1; 12; 16. (Kr. u. 203)

A mi vizünk szentségéről, mellyel korábbi vakságunk vétkeit lemostuk, megszabadultunk általa az örök életre, nem lesz fölösleges ez a rendszerező mű… éppen mostanában forgatta fel azt egy a kainiták eretnekségéből való vipera, tanításával sokakat elragadott, legelőször is a keresztséget rombolva le, nyilván saját természetével összhangban: hiszen többnyire a viperák és áspisok, sőt maguk a közönséges kígyók is száraz és víztelen terepen tanyáznak. Mi azonban… a mi Jézus Krisztusunk szerint vagyunk halacskák, akik a vízben születünk, máshogy nem is üdvözülhetünk, csak megmaradva a vízben. Ennélfogva az az igen borzasztó torzszülött, akinek egyáltalán joga sem lett volna a tanításhoz, nagyon is jól tudta, úgy árthat leginkább a halacskáknak, ha felhozza őket a vízből. ...

A hit törvénye szerint a keresztség nélkül senki sem üdvözülhet. Ez leginkább az Úr szavából világlik ki, aki mondja: "ha valaki nem születik a vízből, annak nincs élete".

Nekünk van még egy második fürdő is, egy és ugyanaz, tudniillik a véré, amelyről az Úr mondta: „Keresztséggel kell megkereszteltetnem” (Lk 12,50), amikor már megkeresztelkedett. Mert a „víz és a vér által jött” (1Jn 5,6), mint János írta, hogy a vízben keresztelkedjen és a vérben dicsőüljön meg… Ez az a fürdő, mely a fel nem vettet helyettesíti és az elveszítettet visszaadja!

... hogy nem csak bemerítéssel keresztelkedhetünk meg

Tertullianus: A keresztségről, 2. (Kr. u. 203)

és itt is, mivel oly egyszerűen, fény és új kellékek nélkül, sőt még költségek nélkül is ereszkedik be a vízbe az ember, s néhány szó kíséretében megmártózik, nem sokkal vagy semmivel tisztábban kel ki belőle, ezért aztán hihetetlennek tekintik az örök következményeket.

... hogy a bérmálás kenete kegyelmet közöl, azaz szentség

Tertullianus: A keresztségről, 7. (Kr. u. 206)

Miután kijövünk a fürdőből, megkennek áldott kenettel a régi fegyelem szerint, mely szerint szaruból olajat szoktak kenni a papságra, amivel Áront és Mózest is megkenték; ezért Krisztus neve is a krizmáról van, ami a kenet, mely az Úrnak nevet adott, csak szellemi lett, mert az Atya Isten Lélekben kente fel őt, mint az Apostolok cselekedetei mondják: „Ebben a városban gyülekezetet tartottak szent Fiam ellen, akit felkentem” (vö. 1Sám 16,13; Kiv 30,30; Lev 8,12; ApCsel 4,27). Így rajtunk is testileg megy végbe a megkenés, de lelkileg gyarapít, amint magának a keresztségnek a cselekménye is testi, amikor elmerülünk a vízbe, hatása azonban lelki, amikor megszabadulunk a bűnöktől.

... hogy a Szentmise áldozatbemutatás

Tertullianus: Az imádságról, 19,1-4 (Kr. u. 200 előtt)

Hasonló módon úgy vélik sokan, hogy stációs-napokon nem szükséges az áldozati imákon résztvenniük, mivel a stáció-böjtöt az úr teste vételével megbontanák. Az Eucharisztia megoldja tehát az Istennek szentelt szolgálatot s nem inkább Istenhez fűzi azt? Hát nem ünnepélyesebb lesz a stációs böjtöd, ha az Isten oltáránál is helyet találtál? Ha vetted az úr testét és megőrzöd azt, úgy mindkettő csorbítatlan marad: az áldozaton való részvétel s a szent szolgálat végrehajtása.

Tertullianus: Az asszonyi cicomáról 2,11,2 (Kr. u. 202)

Nektek azonban nincsen komoly okotok arra, hogy így [felcicomázottan] jelenjetek meg, akár valamely beteg testvér látogatására, akár az áldozat bemutatására, vagy akár az Isten igéje hirdetésére mentek. Ezek mindegyike szent és komoly foglalatosság, s egyikhez sem szükséges a rendkívüli, a cicomás, vagy éppen szemérmetlen öltözék.

... hogy a kenyér és a bor Jézus valóságos teste és vére

Tertullianus: Markión ellen, 4,40. (Kr. u. 212)

… vette a kenyeret, szétosztotta tanítványainak, testévé tette, amikor azt mondotta: „ez az én testem” (Lk 22,19), vagyis testem alakja. Nem lett volna ugyanis alakja, ha a valóságos teste nem lett volna. Egyébként üres valami lenne, a képzelet szülötte, ami nem tudna alakot ölteni. Vagy ha azért alakított magának kenyérből testet, mert nem volt valóságos teste, akkor tehát a kenyeret kellett értünk adnia. Markión hiábavalósága kedvéért megtette, hogy kenyeret feszítsenek fel… nem értette meg a Jeremiás-féle ősi jelkép Krisztus testére vonatkozik: „ellenem töprengték ki gondolatukat mondván: jöjjetek, vessünk fát kenyerébe” (Jer 11,19), ti. keresztet a testébe? Ezért a régi dolgok megvilágosítója eléggé megvilágította, mit akart akkor a kenyérrel jelezni, amikor testét kenyérnek nevezte. Így a kehely említésével is végrendeletet tett amikor azt véreként jelentette ki, megerősítette, hogy van teste. Semmiféle testnek nem lehet ugyanis vére, csak olyannak, ami húsból való. Mert, ha fel is lehet hozni ellenvetésként, hogy van olyan testi tulajdonság, mely nem test, vért mégis csak a húsból való mondhat magáénak. így áll össze a test bizonyítása a hús tanúságtételéből, s a hús bizonyítása a vér tanúságtételéből.

Hogy pedig a vér ősi jelképét is felismerhesd a borban, itt van Izaiás: „ki az – úgymond – ő aki Edomból jön, ruhája pirossága Bosorból? Oly ékes ereje teljében! Miért vörösek ruháid? öltözéked mintha présből való lenne, melyet teljében tapostak (Iz 63,1-3)? A prófétai lélek ugyanis mintegy szemlélve már az érkező Urat, aki testet öltött, hogy abban szenvedjen, úgy ábrázolja, mint aki vértől csepegő ruhát visel vörös öltözékben, melyet megtapostak és kifacsartak a szenvedés erejével, mint a szőlőprés mellett, mert a vörös bortól mintegy vértől csepegve szállnak le az emberek. Sokkal nyilvánvalóbb Mózes első könyve Júda áldásánál, akinek törzséből való test szerint Krisztus, már akkor Krisztust írta körül Júda személyében: „Megmossa” – úgy mond – „a borban ruháját, és a szőlő vérében öltözékét” (Ter 49,11), a ruha és az öltözék a testre utal, a bor a vérre. így most is a borban szentelte meg vérét, aki akkor a bort vérré változtatta.

... hogy bűneinket meg kell gyónni

Tertullianus: A bűnbánatról, 9-10. (Kr. u. 204)

Ennek a … bűnbánatnak a tartása annyival kényelmetlenebb még, amennyivel több fáradtságba kerül bizonyítása, mert nemcsak bensőleg kell végbemennie, hanem külső cselekedettel kell azt elvégezni. Ez a cselekedet, amit többnyire görög szóval fejeznek ki, a megvallás (exomologészisz), mellyel bűnünket az úrnak beismerjük, nem azért, mintha nem tudna róluk, hanem azért, mert a megvallással előkészítjük az elégtétel adását, a megvallásból bánat születik, a bűnbánat pedig megenyhíti Istent. A megvallás tehát az ember leborulásának fegyelme, mely azonnal kapcsolatba hoz az irgalmassággal… sóhajtozni kell és könnyezni, éjjel-nappal sírni kell Uradhoz és Istenedhez, a presbiterekhez kell folyamodni, Isten oltára elé kell térdelni, ezekhez kell kapcsolni még: az összes testvérrel együtt összefogva kell küldeni a könyörgéseket. Mindez a megvallás, hogy elfogadhatóvá tegye a bűnbánatot, hogy a veszélytől való félelemből tisztelje az Urat, hogy a bűnös fölött kimondva helyettesítse Isten méltatlankodását, és – hogy úgy mondjam – az időleges gyötrelmekkel az örök büntetést ne meghiúsítsa, de helyettesítse. Amikor tehát megalázza az embert, annál inkább felemeli: minél keményebb, annál tisztábbá tesz, amikor vádol, felment; amikor kárhoztat, feloldoz: amennyire te nem kíméled magadat, hidd, annyira irgalmaz neked Isten!
Hogy ezt a tettet annyian napról-napra halogatják, annak oka feltehetően az, hogy ezzel inkább a szégyenre emlékeznek, mint az üdvösségre, olyanok, mint azok, akik a test szemérmesebb részeit szorongatva kínlódnak, elutasítják az orvosok tudományát, s szégyenkezésükkel együtt pusztulnak el. Tűrhetetlen ugyanis szégyenkezéssel elégtételt adni a megsértett Úrnak, s visszaállni az elveszített üdvösségbe! Te jó ember, a szemérmességgel nehogy homlokzatot emelj a bűn elkövetéséhez, amelyet azonban lebontasz, amikor a kérlelésről van szó! … Nagy eredménye a szégyenlősségnek a bűn eltitkolásának ígérete! Nevezetesen, ha valamit elrejtünk az emberi ismeret elől, azt már az úr elől is eltitkoltuk? Ráadásul csak nem hasonlítható össze az emberi találgatás az Úr tudásával? Jobb vajon elrejteni a kárhoztatottat, mint a nyilvánvalót feloldozni? Nyomorúságos így eljutni a bűnmegvallásra. Inkább azt akarom azonban, hogy szeretve jussak el oda így, mert ahol bűnbánatot kell tartani, megszűnik a nyomorúság, mivel üdvös a cselekedet.

... hogy nők nem vehetik fel az egyházi rendet

Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 41, 4-5. (Kr. u. 200)

Nem számít nekik [az eretnekeknek], hogy különböző tanításokat vallanak, csak az a fontos, hogy mind az egyetlen igazság leküzdésére működjenek együtt. Mind kevélyek, mind a tudást ígérik. A katekumenek már tökéletesek, mielőtt még a teljes oktatást megkapták volna. Még az eretnek asszonyok is milyen szemtelenek! Veszik a bátorságot, hogy tanítsanak, vitatkozzanak, ördögűzést végezzenek, gyógyulást ígérjenek, sőt talán még ahhoz is, hogy kereszteljenek.

Tertullianus: A keresztségről, 1,1. (Kr. u. 203)

Egy a kainiták eretnekségéből való vipera [eretnek nő], tanításával sokakat elragadott, legelőször is a keresztséget rombolva le, nyilván saját természetével összhangban: hiszen többnyire a viperák és áspisok, sőt maguk a közönséges kígyók is száraz és vizetlen terepen tanyáznak. Mi azonban az Ikhthusz (görög szó = hal) szerint, a mi Jézus Krisztusunk szerint vagyunk halacskák, akik a vízben születünk, máshogy nem is üdvözülhetünk, csak megmaradva a vízben. Ennélfogva az az igen borzasztó torzszülött, akinek egyáltalán joga sem lett volna a tanításhoz, nagyon is jól tudta, úgy árthat leginkább a halacskáknak, ha felhozza őket a vízből.

Tertullianus: A szüzek fátyláról, 9. (Kr. u. 206)

Az asszonynak nincs megengedve a szólás az egyházban [1Kor 14,34], de sem tanítást, sem keresztelést, sem a felajánlást, sem más férfira tartozó feladatot, sem valamilyen papi kötelezettséget nem igényelhetnek maguknak.

... hogy a házasságot az Egyházban kell kötni

Tertullianus: Feleségemhez, 2,8,6 (Kr. u. 206)

Honnét lehetne elegendő erőnk ama házasság boldogságának ecseteléséhez, melyet az Egyház kötött egybe, melyet az áldozat erősít meg, az áldás megpecsétel, az angyalok hirdetnek és érvényesnek tekint az Atya? Hiszen jogos és helyes házasságot még a földön sem kötnek a gyermekek atyáik beleegyezése nélkül. Mily nagyszerű az iga, amelyet a hívő pár visel. Egy a reményük, egy a fegyelmük és ugyanaz a szolgálatuk. Testvérek ők mindketten, szolgatársak mindketten, sem testben sem lélekben nincsen különbség közöttük. Valóban ketten egy testben élnek ők. Ahol egy a test, egy a lélek is. együtt imádkoznak, együtt borulnak térdre, együtt böjtölnek. Tanítják egymást kölcsönösen. Buzdítást adnak egymásnak. Egymás irányában közösen türelmesek. Hasonló módon viselkednek az Isten egyházában, hasonlóképpen az Isten lakomáján, egyazon lelkülettel a szorongatásokban, az üldözések idején s a verőfényes napok nyugalmán. Egyik sem titkolózik a másik előtt, nem kerülik egymást, életük párjának terhére nincsenek. Szabadon látogatják a betegeket és segítik a szegényt. Keserves gyötrelmek nélkül adják az alamizsnát, aggályoktól nem kínzottan mutatják be az áldozatot, és senki sem akadályozza a mindennapi jámborkodást. Nem lopakodásban vetik a keresztet, nem aggodalmaskodóan kívánnak szerencsét, és nem lélekben mondják csak az áldás igéit. Mindkét szájon felcsendül a zsoltár és a himnusz, s kölcsönösen versenyre kelnek, hogy ki énekeljen jobban Istennek. Örül Krisztus, ha lát és hall ilyeneket s békéjét küldi rájuk. Ahol ketten vannak, ő is ott van s ahol ő van, ott a gonosznak helye nincsen.

... hogy Mária bűntelen és szűz maradt

Tertullianus: Védőbeszéd, 21,9. (Kr. u. 197)

íme, az Isten Fiának nem olyan édesanyja van, aki elveszítette tisztaságát s akit anyjának tekintünk: nem lépett házasságra sem soha.

... hogy jogos Mária tisztelete

Tertullianus: Krisztus testéről, 17. (Kr. u. 212)

Fogan tehát a szűz és megszüli az „Emmanuel”-t, ami annyit jelent: „Velünk az Isten”. Ez az új születés, amikor ember születik Istenben, akitől az emberben megszületett Isten, felvéve a régi magból való testet a régi mag nélkül, hogy azt az új maggal, azaz a szellemivel újjáalkossa, megtisztítsa a hajdani szennytől. Ám ez az egész újdonság, mint minden másban is, körvonalazódik a régiben, a szűz általi ésszerű elrendezésben. Egykor amikor az úrtól az ember megszületett, a föld volt szűz, melyet még nem nyomorított meg a munka, nem volt alávetve a vetésnek, s azt hagyományozták ránk, hogy ebből lett az ember élő lélekké… A még szűz évába furakodott be a Sátán halált okozó igéje, hasonlóképpen a szűzbe kellett bevinni Isten életet építő igéjét, hogy ami ugyanazon által ment veszendőbe, ugyanazon nem által jusson vissza az üdvösségre. Hitt éva a kígyónak, hitt Mária Gábrielnek. Amit amaz hitével vétkezett, azt emez helyrehozta hitével. „ám Éva akkor semmit sem fogant méhében a Sátán szavából.” De igen fogant. Éspedig azt, hogy elvetettet szüljön, hogy fájdalmak közepette szüljön, amihez a mag a Sátán magja volt. Testvérgyilkos Sátánt szült bizony. Ezzel szemben Mária azt adta, aki az üdvösséggel ajándékozta meg édes testvérét a vesztére törő, Izraelt. A méhbe plántálta tehát Isten Igéjét, a jó testvért, hogy a rossz testvér emlékét kitörölje. Onnan kellett tehát előjönnie Krisztusnak az ember üdvözítésére, ahová az ember már kárhozottként tért be.

... hogy a szenteket megünneplik az Egyházban

Tertullianus: A koszorúról, 3,3. (Kr. u. 211)

A halottakért évfordulójukon felajánlásokat végzünk, éppenúgy megüljük a (mennyei) születésnapokat is.

... hogy hit és tettek által üdvözülünk

Tertullianus: Védőbeszéd, 21. (Kr. u. 197)

A zsidók mindenkor kegyelmes fogadtatásra találtak Istennél ősatyáik jeles igaz-volta és hite miatt. Ennek okán nemzetségük nagysága és birodalmuk tekintélye is virágba szökkent. Nagy öröm is érte őket, mert Isten szavaiból vették a tanítást: miképpen kell kiérdemelniük az Istent.

 

Tertullianus: A bűnbánatról, 2. (Kr. u. 204)

Isten azonban a jócselekedetek visszavonását nem fogadja el, különösen sajátjaiét nem: mivel azoknak szerzője és védője, szükségképpen tehát elfogadója is, ha elfogadja, akkor viszonozza is. Látható tehát az emberek hálátlansága, ha még jócselekedetek is bűnbánatra késztetik őket; látható a hála is, ha annak elnyerése indít a jócselekedetekre: halandó és földi mind a kettő. Mekkora hát a nyereség, ha hálás lélekkel jót teszel, mekkora a veszteség, ha hálátlannal?

... hogy megigazulásunkat elveszthetjük

Tertullianusz: A bűnbánatról, 6,11; 10,1. (Kr. u. 204)

Egyesek azonban úgy vélekednek, mintha Istennek szükséges volna még a méltatlanoknak is megadnia azt, amit fogadott, és szolgasággá teszik nagylelkűségét. Ha nekünk szükségből engedte el a halál jelét, akkor nem akarata ellenére cselekedett? Ki ígéri a megmaradást és mit ad meg kényszerből? Nemde sokan meghaltak azután? Nem vonta meg azt az ajándékot sokaktól?

Hogy ezt a tettet (a bűnvallomást) annyian napról-napra halogatják, annak oka feltehetően az, hogy ezzel inkább a szégyenre emlékeznek, mint az üdvösségre, olyanok, mint azok, akik a test szemérmesebb részeit szorongatva kínlódnak, elutasítják az orvosok tudományát, s szégyenkezésükkel együtt pusztulnak el.

... hogy imádkozhatunk a halottakért (azaz van purgatórium)

Tertullianus: A koszorúról, 3,3. (Kr. u. 211)

A halottakért évfordulójukon felajánlásokat végzünk, éppenúgy megüljük a (mennyei) születésnapokat is.

Tertullianusz: Az egyszeri házasságról, 10. (Kr. u. 216)

[Az] asszony annál inkább el van kötelezve elhunyt férje iránt… Mindenesetre imádkozzon lelkéért, kérjen számára enyhületet, a részességet az első feltámadásban, évente tegyen felajánlást halála napján.

... hogy az abortusz gyilkosság

Tertullianus: Védőbeszéd, 9,8. (Kr. u. 197)

Mi azonban, akiknek a gyilkosság egyszer s mindenkorra tilalmas dolog, az anyaméhben fogamzott magzatot sem pusztíthatjuk el, pedig a vércseppekből ott még csak alakul az ember. A szülés megakadályozása: gyorsított gyilkosság. Mindegy, hogy a már megszületett életet ragadja-e el valaki, avagy a születőben levőt rombolja-e össze. Az is ember, aki lesz csupán ember. Minden gyümölcs ott van már a magban.

(Fel)