Gyakori kérdések az Egyházatyákról

Írta: Joseph A. Gallegos

Church Fathers FAQ

Ez az írás azokra a népszerű kérdésekre fog reflektálni, amelyekre éveken át válaszolgattam. Sok kérdésre ezek közül már számtalanszor meg kellett felelnem; ezért hoztam létre ezt az Egyházatyák FAQ írást. Ez a dokumentum dinamikus szándékozik lenni, azaz folyamatosan hozzá fogok tenni kérdéseket és válaszokat.


(1) Az Egyházatyák összes írása elérhető az interneten?

Az interneten fennlévő Egyházatyák írásainak 95%-a az (angol nyelvű) Oxford/Edinburgh "Ante-Nicene and Post-Nicene Fathers" 38 kötetes sorozatából származik. Ezt a munkát a 19. század végére fejezték be anglikán hittudósok. A teljes 38 kötetes csomag szabadon felhasználható. Mindazonáltal ez a munka az Egyházatyák írásainak csak egy kicsiny válogatása.

(2) Hogyan választották ki az Egyházatyákat?

Nincs katolikus tanítóhivatali kijelentés az Egyházatyák neveinek listájáról. Lényegében az Egyházatyák nevei 2000 év általános konszenzusából erednek az ősi hitű hagyományban (ú.m. katolikus, ortodox, kopt, szír, örmény stb.). az Egyházatyák négy sajátosság alapján vannak kiválasztva: igazhitűség a tanításban, életszentség, egyházi elfogadottság és antikvitás.

(3) Az összes Egyházatya férfi volt?

Nem. Az Egyházatyák többsége püspök volt, néhányan alacsonyabb rangú papi személy, és néhány világi hívő. Azonban volt egy kevés női Egyházatya is. Egy ilyen női egyházi író volt az ősi Egyházban Spanyolországi Egeria. Ő az 5. században élt és írt.

(4) Szent Ágoston írta ezt az idézetet: „a lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet.”?

Nem. Fájdalom, de senki sem találta meg ennek az idézetnek az eredeti szövegét Szent Ágoston írásainak órási gyűjteményében. Egy Egyházatya sem hagyott ránk annyi jelentős és közismert mondást, mit Szent Ágoston; ebből eredően nem csoda, hogy miért kötik közkedvelten ezt az idézetet Szent Ágostonhoz. Az idézet legkorábbi használatának nyomai egy 17. századi  német teológushoz vezetnek - Rupert Meldeniushoz.

(5) Hogyan kezdjen el valaki a patrológiával foglalkozni?

a)    Olvassa el a bevezetőmet az Egyházatyákról. (az eredeti írás)
b)    Olvasson el egy bevezető munkát az Egyházatyákról; ilyen pl. Hamell atya "Handbook of Patrology" (A patrológia kézikönyve) vagy Pier Franco Beatrice "The Fathers of the Church" (Az Egyház atyái) című művei.*
c)    Szerezzen be egy olyan könyvet, amely válogatott írásokat közöl az Egyházatyáktól; ilyen pl. Fr. Jurgen 3 kötetes munkája, a "The Faith of the Early Fathers" (A korai Atyák hite).

Az Egyházatyákról szóló további forrásanyagokért nézze meg a Coronum könyvjegyzékét.

* Ezek a művek magyarul nem jelentek meg. Helyettük a következő könyveket érdemes elolvasni:
Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma I-II. Szent István Társulat. 1988.
Ókeresztény írók lexikona (szerk. Vanyó László) Szent István Társulat. 2004.

(6) Kik Nyugat és Kelet nagy Atyái?

Nyugat: Szent Ambrus (+397), Szent Jeromos (+420), Szent Ágoston (+430) és Nagy Szent Gergely pápa (+604).
Kelet: Szent Athanasziosz (+373), Nagy Szent Baszileiosz (+379), Nazianzoszi Szent Gergely (+398), Aranyszájú Szent János (+407).

(7) Ki a legnagyobb az összes Egyházatyák közül?

Minden kétség és teketória nélkül: Szent Ágoston! Egy Egyházatya sem írt több teológiai témáról ilyen éleslátással, mint Hippo főpapja. Szent Ágoston az egyetlen olyan Atya, aki élete folyamán három eretnekséget - a manicheizmust, a donatizmust és a pelagianizmust - futamított meg. Nehéz megfogalmazni Szent Ágoston érdemeit néhány szóban. Ágoston a legműveltebb, a legvelősebb és a legtisztábban látó író, akit az Egyház valaha is ismert. Ágoston írta az összes Egyházatya közül a legtöbb művet. Sevillai Szent Izidor egyszer azt írta, hogy az, aki azt állítja, hogy elolvasta Ágoston összes írását, az „hazug”. Migne Patrologia Latina-jában a 217 kötetből 14 kötet az ő munkája. De nem is dicsérgetem tovább, hanem inkább Szent Ágoston Vallomásait ajánlom mindazon olvasónak, aki az Egyházatyák felől érdeklődik.

(8) Melyik Egyházatya használta először a „katolikus” szót?

A dicsőség Szent Ignácot illeti, Antióchia püspökét. A Szmirnaiakhoz írt levelében ezt írja: „Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus egyház.” (8,1; Kr. u. 110). Felettébb érdekes, hogy ugyanez az antióchiai egyház használta először a „keresztény” terminust is (ApCsel 11,26).

(9) Melyik Egyházatya használta először a „Háromság” szót, kifejezve ezzel Isten lényegét.

Görög nyelven, a dicsőség Antióchiai Szent Theophiloszt illeti. Autolükoszhoz írt levelében ezt írja: „az égitestek létrejöttét megelőző három nap képmása a Háromságnak: az Istennek, az ő Igéjének és Bölcsességének.” (2,15; Kr. u. 181). Latin nyelven, a tisztelet Karthágói Tertullianuszé. A modalista Praxeas elleni vitairatában ezt írja: „semmivel sem kevésbé őrződik meg az oikonomia szentsége [misztériuma], mely az egységet a hármasságba (Háromságba) rendezi, háromnak rendezve el az Atyát és Fiút és a Lelket” (2,1; Kr. u. 213).

(10) Hol van az az idézet Kelemen Korintusiakhoz írt levelében, amely figyelmezteti a korintusi egyházat, hogy „nem kis veszélynek teszi ki magát”, ha engedetlenkedik a római egyházzal?

Az inerneten megtalálható (angol nyelvű) Kelemen-szöveg az Oxford/Eerdmans kiadású "Ante-Nicene Fathers"-ből származik. Ez a szöveg a „hiányos” A (Alexandriai) Kódexen alapul. Ha meg akarod nézni a teljes szöveget, akkor az ACW (Ancient Christian Writers) első kötetét, vagy Jurgens-, illetve a Giles-féle kötetet nézd meg.*

* A magyar nyelven megjelent, Vanyó László által szerkesztett Ókeresztény írók első kötetében is a teljes szöveg található meg.


(11) Van olyan bibliai kommentár, amelyik az Egyházatyák idézeteire és vonatkozásaira utal?

Igen. Van egy három kötetes mű, amit a monroviai (CA) Catholic Treasures publikált. Ők kiadták a Douay-Rheims-féle Ó- és Újszövetséget Leo Haydock tisztelendő atya átfogó katolikus kommentárjával. Ezt a művet eredetileg 1859-ben adták ki.

(12) Gelasius pápa tényleg tagadta a transszubsztanciáció (átlényegülés) tanát?

Itt van az erre vonatkozó szakasz, amit gyakran elsütnek a katolikus hit kritikusai:

„A Szentírás, tanúsítva, hogy ez a Misztérium (úm. a Megtestesülés) a szent Fogantatással kezdődött el, ezt mondja: „Megépítette a házát a bölcsesség” (Péld 9,1), gyökeret verve a hétszeres Lélek szilárdságába. Ez a Bölcsesség szolgáltatja számunkra Krisztus megtestesülésének ételét, amellyel az isteni természet részeseivé válunk. Bizonyára Krisztus Testének és Vérének szentségei, amelyekben részesülünk isteni valóságok, mert ezekkel és ezek által „részeseivé leszünk az isteni természetnek” (2Pét 1,4). Mindazonáltal a kenyér és a bor szubsztanciája vagy természete nem szűnik meg létezni. És bizonyára Krisztus Testének és Vérének képét és hasonlóságát ünnepeljük a Misztérium megvalósulásakor.”
(I. Gelasius pápa (Kr. u. 492-496), értekezés a két természetről Eutükhész és Nesztoriosz ellen.)

Először is, Gelasius pápa határozottan állította Krisztus Valós Jelenlétét az Eucharisztiában. Ezt White (egy antikatolikus apologéta) tagadja. Másodszor, Gelasius pápa Krisztus természetének védelmében szólt, és nem az Eucharisztiáról. Tehát nem az Eucharisztia megértéséhez kívánt szólni, mivel a Megtestesülés misztériumát magyarázta. Ne felejtsük, hogy az Egyház számos krisztológiai eretnekséghez szólt ebben az időben, amelyek tagadták Krisztus két természetét, két akaratát és az egy (isteni) személyét. A kor ezen idejében az Eucharisztia misztériuma nem volt olyan fejlett az Egyház gondolkodásában, így nem kényszeríthető Gelasius pápa gondolataiba se az Eucharisztia egyik kifejezése a transzszubsztanciáció terminusába. Az Egyházban fejlődik a teológiai nyelvezet, hogy kifejezze az Egyház véleményét a hit különböző témáiban. Az Egyház ekkor éppen csak elkezdte kifejezni gondolatait, amellyel leírja a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé válását. Az Eucharisztia Valós Jelenlétére vonatkozóan nem volt kételkedés; azonban az átalakulás jellege (konszubsztanciáció, transszubsztanciáció stb.) egy másik kérdés. Gelasius pápa a legjobb esetben egyszerűen azt mondta, hogy a kenyér és a bor megjelenése (akcidensei) megmaradnak a Valós Jelenlét során, és ezzel próbálta meg elmagyarázni a Megtestesülés misztériumát, azaz, hogy Krisztus embersége megmarad az Ő istenségében. Néhány tudós így értelmezi a fenti szakaszt, mint ami utalás a kenyér és a bor akcidenseire (járulékos tulajdonságaira). De még ebben a hasonlóságban is van némi hiba. A legrosszabb esetben Gelasius pápa pontatlan volt az eucharisztikus teológiájában. Én arra hajlok, hogy a pápa hite valahol középtájon volt. Azaz, hogy Gelasius pápa nem az Eucharisztia tanítására vonatkozóan akart magyarázatot adni, hanem a Megtestesülést akarta megmagyarázni egy analógiával. Csakhogy még a legjobb analógia is tökéletlen. Ráadásul az ő teológiai szókincse sem tette lehetővé, hogy pontosabban fejezze ki az Eucharisztia misztériumát.

Ezért ne alapozd az Eucharisztia ezen korban meglévő felfogását Gelasius pápától származó egyetlenegy szakaszból. Inkább olyan szakaszokat gyűjts össze Gelasius pápa kortársaitól, amelyek közvetlenül az Eucharisztiáról szólnak. Itt találni fogsz világos és széles körben elismert tanúságokat a transszubsztanciáció mellett.

További információkhoz lásd:

James T. O'Connor's "The Hidden Manna" pgs 71-73
Ludwig Ott's "Fundamentals of Catholic Dogma" p. 382

Töprengj el azon, hogy a hit kritikusai miért nem kicsinyelik le Krisztus istenségét azzal, hogy Nicea előtti Egyházatyáktól idéznek, akik látszólag aláértékelik Krisztus természetét. A definíció előtt az Egyházatyák teológiai szókincse addig fejlődött, míg vissza nem tudták helyesen adni a Megtestesülés misztériumát, tehát egyáltalán nem meglepő dolog, ha néhány Egyházatya Nicea előtt látszólag kevés jelentőséget tulajdonít Krisztus istenségének. Ez a fejlődés természete. A definíció előtt az Egyházatyák rajongtak a teológiai eszmefuttatásokért, hogy megkíséreljenek elmagyarázni egy-egy isteni misztériumot, és ezek a misztériumról az idő előrehaladtával mindig egy kicsit világosabbak és körülhatároltabbak lettek.

(13) Honorius pápa tényleg érvényteleníti az I Vatikáni Zsinat határozatát a pápai tévedhetetlenségről?

Az I. Vatikáni Zsinat atyái jól ismerték a pápaság összes felsült és állítólag felsült pápáit, mint pl. Honoriust, Vigiliust és Liberius pápát. A pápaság tévedhetetlenségének dogmája ezeket az eseteket, és a korábbi 19 évszázadnyi katolikus hagyományt figyelembe véve lett megalkotva. Egy hosszantartó megfontolás, teológiai megvitatás és megtárgyalás után a pápai tévedhetetlenségnek egy nagyon precíz tételét határozták meg. A dogma röviden a következő: 1) A pápának ex cathedra kell szólnia pápaként, azaz az Egyház legfőbb pásztoraként, 2) hit és erkölcs dolgáról kell tanítást adnia, 3) az ex-cathedra kihirdetést az egész világnak kell címeznie!

Két irányzat van a katolikus hagyományban Honorius pápára vonatkozóan - mind a kettő elfogadható. Az első álláspont szerint az, amit Honorius pápa Sergiusnak írt nem eretnekség, hanem csak kétes értelmű - itt Honorius egyszerűen hozzájárult ahhoz, hogy a hit beszennyezződjön, hanyagságból, vagy ahogy akarod. Itt a tévedhetetlenség definíciója sértetlen maradt, mivel az 1-es és a 3-as tétel nem teljesült. Itt az „eretnekség/eretnek” egyszerűen azt jelenti, hogy a pápa hozzájárult a hit beszennyeződéséhez. A valós eretnekek arra használják kétes írásaikat, hogy kifejtsék és terjesszék velük makacs tanaikat. A második álláspont szerint Honorius ezen írásai (az „egy akarat”-ról) eretnekek. Itt az „eretnekség/eretnek” szavak azt jelentik, hogy Honorius pápa heterodox tanítást tanított. De még ekkor is sértetlen marad a tévedhetetlenség doktrinája. Az I. Vatikáni Zsinat atyái nagyon pontosan állították össze a definíciót; ismét nem teljesül az 1-es és a 3-as tétel. Ne felejtsük, hogy Honorius pápa írásai Sergiusnak szóltak, és nem a világnak - és az is világos, hogy Honorius pápa Sergiusnak szóló írásaiban nem Péter tekintélyével tanított, és nem kötötte az egész világ lelkiismeretét egy új tanhoz!

Mindkét esetben a pontos I. Vatikáni definíció érvénytelenítette ezeket az eseteket mint pápai tévedhetetlen gyakorlatokat. Csak meg kell nézni az ex-cathedra kijelentések néhány példáját, hogy lássuk hogyan is teljesül az I. Vatikáni definíció:

Például Mária Szeplőtelen Fogantatására vonatkozóan:

„Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter… tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan… Istentől való kinyilatkoztatás… Ennélfogva, amitől Isten őrizzen, ha lennének olyanok, akik szívükben másképpen mernének gondolkodni, mint ahogyan Mi eldöntöttük… hitükben hajótörést szenvedtek és az Egyház egységétől elszakadtak…”
(IX. Piusz pápa, 1854.)

Hasonlóképpen Mária testi Mennybemenetelére vonatkozóan:

„A mi Urunk Jézus Krisztus, Szent Péter… tekintélyével és a Miénkkel kihirdetjük, kinyilvánítjuk és meghatározzuk, hogy Istentől kinyilatkoztatott dogma…Minélfogva ha valaki, Isten ne adja azt, amit mi meghatároztunk, vagy tagadni, vagy akarattal kétségbe vonni merészelné, tudja meg, hogy az isteni és katolikus hittől teljesen elpártolt.”
(XII. Piusz pápa, 1950)

Más szavakkal, vitathatók azok a kényszeres szándékok, amelyekkel az eretnekség/eretnek szót akarják Honorius pápára ráhúzni, mivel világosan kiderül, hogy a pápa távolról sem volt az I. Vatikáni Zsinat irányelvei közelében. Amelyektől nem kellene senkinek se zavarba jönnie,  hiszen I. Vatikáni definíció figyelembe vette Honorius pápa esetét.

(14) Mikortól használják a „pápa” szót egyedül a római püspökre alkalmazva?

A „pápa” szót korábban Karthágó és Alexandria prímási székének titulusaként használták (Kr. u. 250). A címet a római püspökre először Kr. u. 304-ben használták: „az én Marcellus pápám”. A „pápa” titulus a IV. század folyamán népszerűvé vált, és a kereszténység számos püspöki székére kezdték el alkalmazni. Egészen VII. Gergely pápáig (Kr. u. 1073-1085), aki a címet egyedül Róma püspökének tartotta fenn. VII. Gergely pápa rendelte el, hogy a cím egyedül a római Székre korlátozódjon.

(15) Az Egyházatyák írásai között mikor hozták legkorábban párhuzamba a Mt 16,18-ban szereplő sziklát Péterrel?

Karthágói Tertullianus Kr. u. 200-ban ezt írta:

„Rejtve maradt valami Péter előtt, akit a felépítendő egyház sziklájának neveztek, aki megkapta a mennyek országának kulcsait és azt a hatalmat, hogy oldjon és kössön a mennyben és a földön?”
(Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben. 22.)

(16) Melyik volt az Ószövetség kánonja a korai Egyházatyák szerint?

A korai Egyház ószövetségi kánonja (az alexandriai hagyományt követve) a Septuaginta volt. A terjedelmesebb Septuaginta-kánon elismerése atyától atyára változik. Például Szent Athanasziosz a rövidebb kánonnak kedvezett anélkül, hogy tagadta volna a deuterokanonikus könyvek hathatóságát; az Apostoli Atyák közül sokan hivatkoznak számos deuterokanonikus könyvre, míg néhányan hallgatnak róluk írásaikban. Szent Athanaszioszhoz hasonlóan, Szent Jeromos is a rövidebb, palesztinai kánonnak kedvezett, viszont nem tagadta, hogy az Egyház a kiterjedtebb Septuaginta-kánont ismeri el. Órigenész a kánon szót a szűkebb Ószövetségre alkalmazza, ám a gyakorlatban deuterokanonikus könyvekből idéz írásaiban.  Mindazonáltal, ha megvizsgáljuk a korai Egyház írásainak és hitének teljes képét, akkor a kiterjedtebb Septuaginta-kánonról találunk félreérthetetlen és határozott tanúságot, és nem a rövidebb palesztinai kánonról. Ha átnézzük az Egyház különféle bizonyságait - mint pl. a zsinatok és szinódusok (Hippo, Kr. u. 393; Karthágó, Kr. u. 397/419) hitvallásait, vagy a pápai nyilatkozatokat (Innocent pápa, Kr. u. 405; Gelasius pápa, Kr. u. 496) - akkor világos tanúbizonyságot találunk a Septuaginta-kánon mellett. J. N. D. Kelly, a patrisztika egyik anglikán tudósa ezt írja: „Figyelembe kellene venni, hogy ennélfogva az Ószövetség az Egyházban némiképp terjedelmesebb és kiterjedtebb volt, mint a palesztinai zsidóság Héber Bibliájának huszonegy vagy huszonnégy könyve… Mindig bele kell érteni - habár az elismerés különböző fokú volt - az ún. apokrifeket, vagy deuterokanonikus könyveket is.”


(17) Volt a korai Egyházban olyan író, aki magáévá tette a sola Scriptura („csak a Szentírás”) ős-protestáns fogalmát?

Először is, egy Egyházatya sem tette magáévá a sola Scripturát. Az Egyházatyák hitszabálya a Szentírást (a nagyobbik kánonnal), a Hagyományt és a tanító Egyházat foglalta magába. Az Atyák sohasem játszották ki egymás ellen a Szentírást és az apostoli Hagyományt. Az Atyák sohasem magyarázhatták volna a Szentírást az apostoli Hagyománytól elválasztva - a valóságban éppen, hogy sok Egyházatya a fejére olvasta a korai eretnekeknek, hogy azok függetlenítették a Szentírást a Hagyománytól és az Egyháztól. Az Atyák összes kijelentése figyelemmel van a Szentírás tekintélyére és elégségességére, de képesek voltak megtalálni az öszhangot a Szentírással egyenlő tekintélyű Hagyománnyal és az Egyházzal. Az Atyák tartózkodás nélkül beszéltek ily módon, ha egy témát illetően nyomatékosítani akarták szavukat - legyen az a Szentírás, a Hagyomány vagy az Egyház. Végeredményben az Egyházatyák a hit hármas szabályát követték (a Szentírás, a Hagyomány és az Egyház). Tulajdonképpen ezért nevezik ezeket a korai írókat, akik magukévá tették az Egyház Szentírását és az Egyház Hagyományát „EGYHÁZatyáknak”, és nem a korai Egyház „magányos árváinak”. Mindamellet számos ókori író volt, aki magáévá tette a sola Scriptura mentalitását, ám ők a korai Egyház eretnekei voltak. Vö. ezt az erről a témáról szóló cikkemel: A sola Scriptura és az eretnekek.

(18) Ki az a „Migne”, és mit jelentenek azok a hivatkozások, mint a PG 39,116 vagy PL 45,117?

Migne abbé, aki 1875-ben halt meg, állította össze a korai Egyház legnagyobb és legnagyszerűbb gyűjteményét - aminek a neve Patrologiae Cursus Completus. A görög rész, a Patrologia Graeca (PG) 161 kötetet tartalmaz; míg a latin rész, a Patrologia Latina (PL) 217 kötetet. Tehát a PG 39,116 azt jelenti, hogy a 39. (görög) kötet 116. oldala. A Migne gyűjtemény megtalálható a legtöbb egyetemi és szemináriumi könyvtárban. A latin rész több ezer dollárért CD-n is elérhető: Chadwyck-Healey CD Migne. A Migne gyűjteményhez néhány ezer dollárért a belga Brepols kiadó által is hozzá lehet jutni könyv alakban.

(19) Volt a korai Egyházban gyűjteménye az Egyházatyák írásainak?

Igen. Például: Euszébiosz számos idézetet belefoglalt Egyháztörténetébe a korai íróktól; Jeromos a Kiváló férfiakról című művében (Kr. u. 393) 135 keresztény író számos írását gyűjtötte össze; Marseilles-i Gennadius (+ Kr. u. 494) ugyanezen címen Jeromos írását folytatta ott, ahol ő abbahagyta; Sevillai Izidor (+ Kr. u. 636) ugyancsak folytatta Jeromos és Gennadius munkáját ugyanazon címen; ezt a munkát végül is Ildephonsus (+ Kr. u. 669) fejezte be. A Kiváló férfiakról felbecsülhetetlen forrásmű napjainkban is, mivel néhány Egyházatyáról ez szolgáltatja az egyetlen történelmi forrást.

(Folytatás következik)

(Fel)